Észak-Magyarország, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-25 / 97. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1986. április 25., péntek Hetvenöt év Ezt Miskolcon is látjuk. Mechanikus kert; az elő térben Ladányi Andrea. Ma és holnap: Győri Balett Osztálytermek, folyosók, szaktantermek félnapos bóklászása utáni képek a most 75 éves, Mezőkövesdi I. László Gimnázium és (most már) Szakközépisko­lából. Első kép. Egy tabló a fa­lon, üvegcsékkel, fényké­pekkel, üvegpoharakkal. Az ' üv^pphár elkészítésének mtnfíkafolyamatát jelzi. Az üvegcsékben lévő anyaggal, a fényképek ábrázolta em­berekkel, munkafogásokkal. A parádsasvári híres hutá­ból való a tabló, ottani szo­cialista brigád hozta el a giminek. Hadd lássák a gyerekek — ismerjék meg! — milyen is ennek az ősi mesterségnek egy része, mely ebben a hutában ta­lán mit sem változott az üvegpohár kitalálása óta. Itt mindent az ember csinál, két kezével, szemével, ügyességével, szépérzékével, erejével. Másik kép. A gyerek ke^ ze a Commodore billen­tyűin, a képernyőn külön­böző alakzatok futkároz- nak, a beavatatlannak rejt­jeles szövegek tűnnek fel, cserélődnek. A másik szo­bában a Robotron Í720 ne­vű könyvelőgép, melyet a hozzáértők is meg-megcso- dálnak. Hírlik; a környé­ken — a távolabbi térsé­gekben sem igen található hasonló tudású gép. Arrább, a bolti bevásárló tolóko­sárra emlékeztető, leltározó gép, mely talán Kövesd va­lamennyi üzemének, válla­latának, intézményének el tudná végezni a leltározást. A Commodore által küldött impulzusok pedig ott vib­rálnak a képernyőn. A bil­lentyűk egységeket, aprócs­ka szerkezeteket hoznak működésbe, melyekben ta­lán fölmérni is lehetetle­nül sok generáció tudása, tapasztalása összegződik. Racionálisan, konkrétan. És a két kép által jel­zett időbe mennyi minden beleférhet! Mindenesetre; kellemes ‘érzés járkálni, né­zelődni ebben a szép, nagy épületben, melynek — mint valaki találóan megjegyezte — szerencséje, hogy annak idején tényleg gimnázium­nak készült. Mostanra is megmaradt hát tágasnak, levegősnek, szellősnek. Fo­lyosói, termei gondozottak, ápoltak — Kövesdről lévén szó —, természetesen ma­tyó hímzésekkel díszítették. Diákjai — 634 tanuló — jól elférnek a 12 tanteremben, a tíznél több szaktanterem­ben és a negyvennél több tanár irányításával megta­nulhatják a megtanulandó- kat. Eredetiben láthatják a bronzkor, vagy régebbi idők néhány, helyben talált esz­közét, ügyes maketteken nézhetik az ősi faekét, a várat — a felvonóhíd leen­gedhető, felemelhető, mű­ködik az egykor vízzel haj­tott kendertörő is, és per­sze ott vannak^ kompju- terek. A környékbeliek, igen, főként ők igyekeznek ide, de a megye minden részén élnek már egykori diákok, kik szintén ide küldik gye­rekeiket. Jó tanulók jönnek elsősorban most is ebbe a gimibe. Főként azok, akik tovább kívánnak tanulni, pontos, elhatározott terv szerint. De jók kellenek a szakközépbe is, a most ugyancsak divatos közgaz­daságiba. Tanítanak itt so­kan, kik korábban itt ta­nultak, és dolgoznak az or­szág minden részében meg­becsült emberekként. Jól tévé bizony 1909-ben Balázs Ferenc, helybéli nyomdatulajdonos és könyvkereskedő, hogy kez­deményezte a polgári iskola megalakítását, mely után később ugyancsak a hely­béli polgárok áldozatválla­lása révén — most úgy mondanék; pályázattal — 1911-ben létrejöhetett a fő­gimnázium. Azóta sok ne­héz időt átvészelve mindig is híven töltötte be felada­tát: gyűjtötte, mentette a környék tehetséges gyere­keit, a mi, új rendünk kez­dete előtt is vállalva min­denekelőtt a szegény embe­rek tehetséges gyermekeit. Akik viszont soha nem is lettek hálátlanok sem az iskolához, sem Kövesdhez. Jól tették bizony az akkori merész, bátor tanárok és helybéli polgárok, hogy rádió KOSSUTH: 8.25: Koránkelők. Riport. — 8.55: Tanzániai szfnek. — 9.33: Jó a dal. Óvodások mű­sora. — 9.53: Lottósorsolás. — 10.05: Ágh István versei. — 10.10: Üj zongoralemezeinkböl. — 11.00: Gondolat. A Rádió iro­dalmi lapja. — 11.45: Éneklő ifjúság. — 12.30: Ki nyer ma? — Szekszárdon? — 12.45: Né­meth László: Berzsenyi Dániel. Könyvszemle. — 12.55: A zene is összeköt. Válogatás az OIRT- rádiók műsorából. — ,14.10: Vá­logatott percek. — 15.30: Leo­nard Bernstein operafelvételei- böl. — 10.05: Teli szájjal. A Gyer­mekrádió kabaréműsora (ism.). — 17.00: Helyszínrajz — a sajó­szentpéteri panelházakról. — 17.25: Az indiai klasszikus zene. 7. rész. — 17.50: Operettnyitá­nyok. — 19.15: Embermesék. — 20.15: Hallgassuk együtt! Liszt-, Chopin-. Schubert-művek. — 21.08: Népdalkórusok. — 21.30: Építési napló. Holakovszky Ist­ván csernovici riportja. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Népdalok, táncdallamok Portu­gáliából. — 22.39: A Rádió Dal­színháza : Az asszony és az igazság. Komolytalan zenedráma egy felvonásban. — 23.12: Vi- valdi-ra'űvek. — 0.10: Himnusz. — 0.15: Bagoly — hajnalig... PETŐFI: 8.05: Operettrészle­tek. — 8.50: Tíz perc külpoliti­ka (ism.). — 9.05: Napközben. Zenés délelőtt. — 12.10: Fúvós­zene sporttémákról. — 12.25: Édes anyanyelvűnk (ism.). — 12.30: Népi muzsika. — 13.05: Popzene sztereóban. — 14.00: Péntektől péntekig. Ajánlómű­sor sok muzsikával. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Fia­taloknak! Komjáthy György kí­vánságműsora. — 19.50: Egész­ségünkért! — 20.00: Nótakedve­lőknek. — 21.05: Rádiószínház: Detektívek szabadnapja. Tauno Yliruusi színművének rádióvál­tozata. — 22.00: Bagoly — es­tétől hajnalig. Éjszakai érdekes magazin. — 0.15: Bagoly — haj­nalig. 3. MŰSOR: 9.08: Iskolarádió: Szereted az operát? Wozzeck. — 9.30: Magyar művészek opera­felvételeiből. — 10.10: Csak fia­taloknak! (Ism.) — 11.05: Szim­fonikus zene. — 11.56: Gordon­kaszólók. — 13.05: Freytagék. 2. rész. — 14.04: Megtervezett vé­letlenek (ism.). — 14.25: Bom- tompo: Requiem. — 15.25: Gár­donyi Zoltán 80 éves.' — 16.00: eszükkel, pénzükkel kiálltak az iskoláért, a gyerekekért, hiszen az iskola azóta is, ma is kiáll a városért, gye­rekeivel, tanáraival együtt. Tanácsban, népfrontban, pártban, KISZ-ben, a leg­különbözőbb szervezetek­ben, bizottságokban ott te­vékenykednek a tanárok, a diákok, nemigen múlhat el rendezvény az iskola nélkül. Ma már a ballagás: a vá­ros eseménye. Ügyannyi- ra az, hogy ilyenkor elte­relik a főút forgalmát (pe­dig a 3-as útról van szó!), a diákok a pártbizottság elé mennek elköszönni a várostól, ott az ünnepség után a város vezetői visz- szakísérik őket a gimnázi­umba. A legközelebbi bal­lagáskor a visszatérőknek már bizonyára világít a város ajándéka is, a szép kandeláber-sor. Amolyan díszvilágítást kap majd a gimnázium, az évforduló tiszteletére, szépen elkészí­tett lámpákból. Illőeket, a gimiben lévő, eredeti ko­vácsoltvas lámpákhoz. Melyeket annak idején kovácsoltak. Amikor az első igazgató, Bayer Róbert, ma- tematika-fizika-testnevelés szakos tanár idejött Eper­jesről, elvállalta az igazga­tóságot. És tette is dolgát 1911-től egészen 1936-ig! Öt követte az igazgatói tiszt­ségben Wolfinau Béla, Uj- váry Lajos, Zatskó Gyula, dr. Lukács Gáspár, majd újra hosszú ideig egy igaz­gató; dr. Papp Zoltán, 1940- től 1967-ig. Mindezek a nevek, és egyéb tudnivalók a gimná­zium most megjelent év­könyvében olvashatók. Az évkönyvet pedig a jelenle­gi igazgatóval, Nagy Ist­vánnal böngészgetjük, aki ugyancsak szép ideje, 1967 óta tölti be ezt a tisztséget. Egy kérdés hozzá a folyo­són, két tanterem megláto­gatása között: „Szeret itt lenni?” Megáll. „Persze! Másképp itt nem lehetne dolgozni! Sem nekem, sem másnak.. Operarészletek. — 17.00: Iskola- rádió. Nyitnikélc (ism.). —17.30: Kapcsoljuk a Magyar Rádió Márványtermét. Hangversenycik­lus Liszt műveiből. 9. rész. — 18.45: Szimfonikus miniatűrök. — 19.05: Könyvszemle (ism.). — 19.15: Opera-müvészlemezek. — 20.00: Cliff Richard összes fel­vétele. 11. rész. — 20.40: A ma­gyar nyelv századai <il5.). — 20.55: Ágh István versei. — 21.00: A Budapesti Fúvósegyüttes hang­versenye. — 22.30: Flecha: Az igazszívű. — 22.43: Zenei pano­ráma. MISKOLCI STUDIO (a 268,8 m-es közép-, a 66,8, a 72,11, valamint a 72,77 URII-on) 17.00: Műsorismertetés. Hírek, időjárás — 17.05: Péntek este Észak-Magyarországon. Szerkesz­tő Jakab Mária (A tartalomból: Az örökbefogadás nehézségei — Idegrendszerünk védelmében. Be­szélgetés dr. Pénzes Géza fő­orvossal — Strandszezon előtt; Körkép Borsod, Heves és Nóg- rád megyéből — Szőnyegtisztl- tás gondokkal — Hétvégi prog­ramajánlat) — 18.00: Észak-ma­gyarországi krónika (Egy Nóg- rád megyei KISZ-küldött port­réja — Haltelepítés a Hór völ­gyében) — 18.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes. televízió 1. MŰSOR: 8.55: Tv-torna. — 9.00: lskola-t,v. — 9.40: Nvugdí- iasok délelőttié. — Kb. 10.15: A Maurizlus-ügy. 3. rész. — Kb. 11.20- Kalocsayidék táncai. — Kb. 11.35: Képújság. — 15.00: Iskolatévé. — 16.00: Hírek. — 16.05: A győzelem stratégiái a — 17.10: Képújság. — 17.15- Egy szó mint száz. Fejtörőjáték. — 17.50: Három nap tv-műso-ra. — 17.55: Reklám. — 18.00: Ablak. — 19.00: Reklám. — 19.10- Tv­torna. — 19.15; Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: A Maurizius-ügy. 4. rész. — 21.10: Telefere. — 22.20- Kira Anyer.- kova -műsora. — 22.30: A szén kurtizán. NDK film. (18 éven felülieknek!) — 23.40: Híradó 3. — 23.50: Himnusz. ...de jó lesz ez így?! Bizonytalan vagyok. Néhány órát a győri balett-környé­ken eltöltve, feltöltődtem az ismerettel; ők nem várnak, nem kívánnak írásos kö­szöntőt maguk elé. Hiszem is ezt, mert a csak órák- nyi találkozás is arról győz meg: világhír ide, világhír oda; tolongás a hazai szín­padok környékén művésze­tüket „megtapintani” — a Győri Balett „felelőse” és tagjai művészlétükkel együtt elsősorban is — EMBEREK. Művészetüket nemigen kell köszönteni. Köszöntőt írni azért is faramuci do­log ezúttal, mert nem volt már jegy akkor sem a két­szeri miskolci előadásra, amikor Győrben találkoz­tunk. Tehát ez a bevezető csupa magyarázkodás(?). Amiért mégis köszönteni kell, az nem különbözik at­tól, amikor a szíves házi­2. MŰSOR: 17.40; Képújság. — 17.45: Tau bácsi. 12. rész. — 18.15: Péntek esti randevú. — 19.15: Kaustinesi emlékek. Zenés- film. —■ 20.00: Berzsenyi szavaival. — 20.50: Üszó szigetek. Kisfilm. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: Al­bert Camus- A bukás. Tv-film. — 22.30: Százi híres festmény. — 22.40: Képújság. mozi BÉKE: Aladdin és a csoda­lámpa. Mb. színes japán rajz- mesefilm. II. helyár! Kezdés: nio és f 12 órakor és 3 órakor. — Szerelmi lázálom. Mb. színes olasz film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! II. helyár! Kez­dés: n6 órakor. — Ágyúgolyó futam. Mb. színes amerikai ka­landfilm. III. helyár! Kezdés: f8 órakor. — BÉKE KAMARA: Eszmélés. Színes magyar film. 18 éven felülieknek! Kezdés: 4 órakor. — A legyőzhetetlen Vu- tang. Mb. színes kínai kaland­film. III. helyár! Kezdés: 6 óra­kor. — KOSSUTH: Szerelmi láz­álom. Színes olasz film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! II. helyár! Kezdés: 9 és 11 órakor. — Aladdin és a csodalámpa. Mb. színes japán rajz-mesefilm. II. helyár! Kezdés: f3 órakor. — A lótolvaj lánya. Színes szov­jet film. Kezdés: hn5 órakor. — FILMMÜZEUMI ELŐAD AS: Máté evangéliuma. Olasz film. (1964) II. helyár! Kezdés: 7 óra­kor. — HEVESY IVÁN FILM­KLUB: Átlagemberek. Színes amerikai film. 14 éven aluliak­nak nem ajánlott! Kezdés: f5 és f7 órakor. — TÁNCSICS: Visszaszámlálás. Magyar film. 14 éven aluliaknak nem aján­lott! Kezdés: f5 órakor. — Azt mondják: baleset. Mb. színes francia krimi. 14 éven aluliak­nak nem ajánlott! II. helyár! Kezdés: f7 órakor. — TÁNCSICS KAMARA: Altatódal nászágyon. Mb. színes olasz bohózat. 16 éven felülieknek! II. helyár! Kezdés: 6 órakor. — SZIKRA: Mi lenne ha . . . Színes szovjet film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kezdés: f5 órakor. — A nyolcadik utas: a halál. Mb. színes angol film. 18 éven fe­lülieknek! III. helyár! Kezdés: f7 órakor. — FÁKLYA: Se­gazda megadja a messziről érkezett és értünk is meg­dolgozott, sikerűnként meg­küzdőit EMBER-nek a TISZTELET-et. Egy héttel ezelőtt lapunk hasábjain megpróbáltam az „üzenetet” elhozni Győrből. A sorok sorompóin és határain át, ahogy lehet. Most, csak folytatom: a hír igaz, Győr­ben már hatéves lesz az általános iskolai balett-ta­gozat és ma folyik a hairc. A folytatásért. „Mindenfé­leképpen szükségesnek ér­zem a művészeti szakközép- iskolát, ez zenei-képzőmű- vészeti-tánc tagozatos lenne. Naná, hogy szívünk-lelkünk benne van!” — mondja Markó Iván. Markó Ivánt, amikor el­vállalta a „felelős” posztot Győrben, a világ legjobb tíz táncosa között tartotta szá­mon a szakma. Milyen em­ber lehet? — kérdeztem lyemfiú. Színes NDK-beli film. 14 éven aluliaknak nem aján­lott! Kezdés: f5 és f7 órakor. — FÁKLYA KAMARA: Férfi­kaland elmarad. Színes cseh­szlovák film. Kezdés: f5 órakor. — KRÚDY: Fantom az éjszaká­ban. Mb. színes amerikai kri­mi. 16 éven felülieknek! Ki­emelt III. helyár! Kezdés: f7 órakor. — PETŐFI: Hajókkal a bástyák ellen. Színes szovjet kalandfilm. Kezdés: f5 és f7 órakor. — TAPOLCA, ADY: A házibuli folytatódik. Mb. színes francia vígjáték". III. helyár! Kezdés: f6 órakor. — NEHÉZ­IPARI MŰSZAKI EGYETEM: A smaragd románca. Mb. színes amerikai kalandfilm. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Ki­emelt III. helyár! Kezdés: 5 órakor. — MISKOLC-HAMOR; Poszeidon-katasztrófa. Amerikai katasztrófafilm. 14 éven aluli­aknak nem ajánlott! III. hely­ár! Kezdés: f6 órakor. — MLS- KOLC-SZIRMA: Az élet muzsi­kája. Színes magyar zenés film. II. helyár! Kezdés: f6 órakor. — KAZINCBARCIKA, BÉKE: Egy kicsit én, egy kicsit te. Színes magyar film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kez­dés: 4 órakor. — Nyomás utá­na! Színes olasz kcMandfilm. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kiemelt III. helyár! Kezdés; 6 órakor. — LEN IN VAROS, DER- KOVITS: Kopaszkutya. Színes magyar film. II. helyár! Kez­dés f8 órakor. — LENIN VAROS, DERKOVITS, KORTARS FILM­KLUB: Narayama balladája. Színes japán film. 16 éven fe­lülieknek! II. helyár! Kezdés: f0 órakor. — SÁROSPATAK. RÁKÓCZI: Zorró. Színes olasz- francia kalandfílm. III. helyár! Kezdés: f5 és 7 órakor. — SÁ­TORALJAÚJHELY, BÉKE; Sze­relem első vérig. Színes magyar film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! II. helyár! Kezdés: 5 órakor. — Kincs, ami nincs. Mb. színes olasz vígjáték. III. helyár! Kezdés; 7 órakor. színház 25., péntek A Győri Balett vendégjátéka Kez-dés: 19 órakor JÁTÉKSZÍN 25., péntek Ének phaedráért Kezdés: 19 órakor KAMARASZÍNHÁZ 25., péntek Nebáncsvirág Kezdés: 19 órakor magamtól, meg győri közel­ségű ismerőseimtől. Milyen ember, így — színpadtól megfosztottan — utólag ? Csak EGYSZERŰ. Amikor airról kérdezem, hogy mi lesz a „látványszínpaddal”, meg egyebek?, azt mondja: „Soha nem gondolok arra, amikor egy darabot elkészí­tek, hogy látványban épít­kezzek. Az, hogy kinek mi a megfogalmazása, véleménye, az mindig szubjektív. Ná­lam az érzelem, a gondolat és a látvány mindig együtt kell, hogy legyen.” Hagyjuk hát a látványt, nézzük, mi történik a „szür­ke” hétköznapokon, a Gya­korlatok idején a Győri Balett házatájékán? A mű­vészeti titkár — Török Éva — természetesen pontosan jegyzi, mikor kell, kivel, hol találkozni. A „felelős” tárgyal, beszélget, gondol­kodik, fogad, átvesz és át­ad (lehet válogatni). A tán­cosok mindeközben a ba­lett-teremben csak olyano­kat csinálnak, amiket a kí­vülálló egy szóval illethet; rend, mozgás, fegyelem, szépség, pontosság, tudatos­ság, hit, vágy, jelenlét... (megint lehet válogatni). Azt mondta Markó Iván, hogy akkor hitte szentül, először, hogy érdemes a dolog, amikor a mai tán­cos, akkori végzős balettis­kolásokkal kört alkottak a földön és megfogták egymás kezét, hogy megérezzék ... Azt mondja most Győrben Kiss János magántáncos: „A kezdetektől van egy szo­kásunk. Mielőtt felmegy a függöny, kört formálunk és megfogjuk egymás kezét, ez tulajdonképpen egy kö­zös koncentráció. Hogy az áramkör meglegyen; az erő­gyűjtés, az erőközvetítés meglegyen. Ez nagyon fon­tos dolog”. Nem tudom, csak hiszem, hogy a Győri Balett ereje és lényege ebben a kézfogásban (is) van! Ez azonban kevés lenne. Mert emberi és mű­vészi vállalkozásuk éppen az, hogy eljussanak a má­sik — a rivaldán túli — (sok ezer) emberhez. En­gem Győrben minden anról győzött meg: ha a kézfogá­son túl van lényege és él­tető eleme a Győri Balett­nek, akkor az egyetlen do­log lehet: semminél jobban nem tisztelnek mást, mint — A KÖZÖNSÉG-et. — „Lehet szakmai vitákat folytatni, de a közönséget nem ez érdekli, hanem az, milyen hatást gyakorolt rá az előadás.” — Kiss János magántáncos véleménye ez. Művészek lépnek színpad­ra ma és holnap este a Miskolci Nemzeti Színház színpadán. A Győri Balett tagjai. Vélem, többet kö­szönthetünk majd bennük: AZ EMBEREKET. ■ Ténagy József Priska Tibor Fotó: Laczó József MŰSOROK A számitógép a kövesdi gimnazisták körében is „csatát nyert".

Next

/
Oldalképek
Tartalom