Észak-Magyarország, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-01 / 76. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1986. április 1., kedd Központi katonai eskütéte- li ünnepséget rendeztek szombaton délelőtt Miskol­con. a Petőfi laktanyában. A ragyogó tavaszi napfény­ben, sűrített autóbuszjárato­kon és több száz gépkocsin már a reggeli órákban meg­indult a szülők, rokonok, barátok és ismerősök soka­sága az ünnepség színhelyé­re. Végül több mint kétezer- négyszázán vettek részt az alapkiképzésük végére ért sorkatonák ünnepélyes es­kütételén. Egy katonai eskü fontos állomás a hazafias köteles­ségét teljesítő fiatal életé­ben. A hagyományoknak és a katonai szabályoknak meg­felelően rendezett ünnepség felemelő pillanatai maradan­dó élményt jelentenek nem­csak az esküt tevő honvéd, hanem a felnőtt gyermekét ily módon is útjára bocsá­tó szülő életében is. Így volt ez most is. A több napos gyakorlás után mértani, de inkább igazi katonás pontos­sággal felsorakozott alegysé­geket a csapatzászló bevo­nulása után Márton András mérnök-ezredes, parancsnok köszöntötte. Ezután Sarlai István őrnagy, a parancsnok politikai helyettese üdvözöl­te a vendégeket, köztük Ka- lóczkai Istvánnét. a Miskolc Városi Pártbizottság titkárát. Ezután került sor az es­kütételre. amikor az esküt tevő katonákkal együtt a mikrofon előtt Dán Béla honvéd mondta az eskü szö­vegét. Az ünnepélyes per­Hozzátartozók, barátok sokasága az eskütételi ünnepségen. cekben ugyancsak meghatód­va álltak mellette szülei. Ezt követően Márton And­rás parancsnok mondott be­szédet, amelyben méltatta a szocialista honvédelem és a katonai eskü jelentőségét. A társadalmi szervek nevében Dobozy Zsolt, a KISZ váro­si bizottságának első titkára köszöntötte a katonákat. A katonai eskütételi ün­nepség az alegységek dísz­menetével ért véget. Az es­küt tett katonák az ünnep­ség után eltávozást kaptak, a család, a barátok között töltötték a húsvéti ünnepe­ket. Kedden reggel elkezdő­dött a szolgálat... Az éves kiképzési tervnek megfelelően pénteken polgá­ri védelmi felmérő és ellen­őrző gyakorlatot tartottak Szentistvánon a VII. Párt- kongresszus Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben. A gyakorlaton a közös gazda­ság parancsnoki törzse, a szakszolgálati és önvédelmi egységek vettek részt. A gyakorlat tervezésébe ugyan besegített a megyei tanács mezőgazdasági osztá­lya, mint a szakszolgálat irá­nyítója, de a lebonyolítás­ban. a helyszíni munkában már a termelőszövetkezet különböző beosztásban levő dolgozói vettek részt, illetve álltak helyt. Mivel a gyakor­lat „forgatókönyvében" egy valóságos radioaktív sugár­zóna kialakulásának körül ményeit „tervezték meg", ezért a munka közben is ennek valamennyi mozzana­tát végigdolgozták. Megtör­tént tehát egy feltételezett távoli atomrobbanás követ­keztében a termelőszövetke­zet telepének elszennyeződé­se, a szennyezettség megál­lapítása. az elzárkózás, majd az épületek, utak, járművek, a kintrekedt állatállomány és az emberek mentesítése is. Ez a munka együttesen körülbelül 14 órányi időt vett igénybe. Az egy műszaktól tehát hosszabb ideig tartó munka alapján mind a résztvevők, mind az előkészítést és ter­vezést végző tanácsi dolgo­zók képet kaphattak a kö­zös gazdaságban folytatott Kiképzésről. Megállapították, hogy a résztvevők jól alkal­mazkodtak a feltételezett su- gárszennyezettség körülmé­nyeihez, és mind a szakszol­gálat beosztottjai, mind az önvédelmi erők jól végez­ték el a részükre kijelölt feladatokat. A felmérő és ellenőrző gyakorlatot megtekintő me­gyei tanácsi, a megyei pol­gári védelmi törzsparancs­nokság, valamint Mezőkö­vesd város polgári védelmi törzsparancsnokság képvise­lői az értékelésükben meg­állapították, hogy a gyakor­lat vezetése, a törzs mun­kája és a munkában részt­vevők tevékenysége is ösz- szehangolt, szakszerű volt. Az egyéni védőeszközök vi­selése, a műszerek kezelése, továbbá a munkagépek ke­zelőinek, és a mentesítést végző beosztottak munkája megfelelt annak az elvárás­nak, ahogy a radioaktív anyagokkal fertőzött terüle­ten dolgozni és tevékenyked­ni kell. Az elvégzett munka tehát megnyugtató, biztonságot ad, hogy a polgári védelmi szer­vezetben tevékenykedők is­merik és tudják feladataikat. Reméljük azonban, hogy „éles” helyzetben ezeknek az ismereteknek alkalmazására sohasem lesz szükség. H. G. Magánerős. építkezés Kazincbarcikán Az elmúlt tervidőszakban Kazincbarcikán, a kertvárosi ütemben 126 családi, és 220 társasház építésére alkalmas területet alakítottak ki, amelynek a beépítése már megkezdődött. A telekigé­nyek kielégítésére a városi tanács a Múcsonyi Nagyköz­ségi Tanáccsal is kötött meg­állapodást 30 házhelyre, melyre a kazincbarcikaiak közül jelölik ki az építkezni szándékozókat. Az újabh rendezési terv a koráb­ban intézményeknek fenn­tartott területekre is biztosít lakásépitkezési lehetőséget, több mint harminc otthon erejéig. A házépítkezéshez, mint az elmúlt években ez gyakor­lattá vált, különböző tájé­koztatók és tervkatalógusok állnak az érdeklődők rendel­kezésére, amelyeket a váro­si tanács műszaki osztályán tekinthetnek meg az építke­zők. Az OTP a városban je­lentkező építési igényeket változatlanul ki tudja elégí­teni. Műszaki konferencia az LKM-ben Műszaki-gazdasági kon­ferenciát tartottak Diós­győrben, a Bartók Bé­la Művelődési Házban, amelyen összegezték és ér­tékelték a Lenin Kohászati Művek első negyedévi ter­melési és gazdasági eredmé­nyeit. Varga Sándor műsza­ki igazgatóhelyettes számolt be arról a sikeres munkáról, aminek nyomán több terv­számot túlteljesítettek. Az LKM első negyedévi kiszál­lítási tervét 6,5 ezer tonná­val teljesítette túl és az ár­bevétel elérte a 3 milliárd 315 millió forintot. Az SZKP XXVII. kongresszusa tiszte­letére indított munkaver­seny tervét húsz százalék­kal, vagyis 42,4 tonnával túlteljesítették, ennek kö­szönhetően eredményesen alakultak az exportkiszál­lítási -feladatok. Felmentették Antonovot Szombaton Rómában az esküdtszék bizonyítékok hiá­nyában felmentette a pápa elleni merénylet megszerve­zésével gyanúsított szemé- nyek perének három bolgár vádlottját: Szergej Antono­vot. Zselju Vaszilevet és Tü­dői Ajvazovot, s elrendelte Antonov szabadlábra helye­zését. Ugyanezzel a jogi for­mulával mentették fel az ügy két török vádlottját, Musza Szerdai Celebit és az isme- i ellen helyen tartózkodó Oral Celiket. Egy harmadik török személyre, Oraer Bag­óira a bíróság három évig és két hónapig terjedő sza­badságvesztést szabott ki, Ali Agcát (akit ebben a perben azért vontak felelősségre, mei t illegális úton fegyvert csempészett be Olaszország­ba). egyévi börtönbüntetés­re ítélték. Új párttitkár a gyárépítőknél Az Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat pártbizottságának kommu­nistái új titkárt választot­tak, mivel Nyeste Gáspár, az előző titkár a. Mélyépítő Vállalat igazgatója lett. A párt városi és vállalati vég­lehajtó bizottsága javaslata alapján a gyárépítők kom­munistái Gergely Istvánt, a vállalat ipari-termelési osz­tályának korábbi vezetőjét választották titkárrá. Szép időnk volt, húsvéthétfő (Folytatás az I. oldalról) faluban is megritkultak már — még rokoni körben is — a ráérős, leülős találkozások. Most tehát, húsvéthétfő al­kalmát is kihasználják: meg­vetnek sok gondot, cserélnek véleményt a szőkébb és lá- gabb világ dolgairól. Szép idővel köszöntött ránk az idei húsvét. Meg­számlálhatatlan találkozás során köszöntöttek egymás­ra ismerősök, munkatársak, rokonok. Jártunkban-kel- tünkben, sok helyen talál­koztunk most is hivatásukat teljesítő emberekkel, szolgá­latban levőkkel. Sok esetben — „virágainkkal” — hölgyek­kel is. Nekik ezúton is, jel­képesen is üzenjük: mi „ker­tészlegények” azon leszünk — sose „hervadjanak” .. . (ténagy—csákó) Arcvízzel is locsoltak a Palotaszállóban A lillafüredi Palotaszálló­ban a legtöbb locsolója alig­hanem Kulin Enikőnek volt. A portásnő tegnap reggel hattól este hatig állt szolgá­latban, a kollégák és a fér­fivendégek elsőként őt tisz­telték még. Koccintásra így nem volt alkalom, s bizony, ennyi piros tojás sem készül­hetett. A Palotaszállóban külön­ben is rendhagyó a húsvét, hiszen a háromszáz vendég üúlius elsejétől Két biztosító egy helyett A gazdasági élet változá­sával megnőtt a biztosítás szerepe, jelentősége hazánk­ban, a kockázati tényezők előtérbe kerülésével mind nagyobb érdeklődés mutat­kozik meg a biztosítások iránt. Az Állami Biztosító monopol helyzete ellenére igyekezett megfelelni ennek a várakozásnak, ám egyre gyakrabban merült fel a kér­dés, mi lenne, ha szerepé­nek megosztására kénysze­rülne? Sürgette az újabb bizto­sító megjelenését a pénz­ügyi, pénzintézeti rendszer fejlesztése, korszerűsítése is. Egy-két esztendővel ez­előtt napvilágot látott kor­mányhatározat olyan piac- orientált pénzintézeti rend­szer kialakítását tűzte célul. amelyik sokszínű, egymással nyílt versenyben lévő, a piaci partnerek szá­mára választási lehetőséget kínáló szervezetekből áll. Tavaly decemberben a Minisztertanács határozott afelől, hogy 1986. július el­sejétől már két biztosító látja el azokat a feladato­kat, amelyek eddig az Ál­lami Biztosító munkáját je­lentették. Pontosabban szól­va megszűnt az eddigi mo­nopólium és július elsejével megkezdi működését a Hun­gária biztosító. Mint ahogy azt a csütörtöki sajtótájé­koztatón az illetékesek kö­zölték. a két intézet önálló­an. egymástól függetlenül az otthontól távol, egymás örömére ünnepelt. Az élel­mesebb férfiak már előző nap beszerezték a rózsavi­zet, a még élelmesebbek vi­szont a borotválkozáshoz használt arcszesszel locsol­tak. A presszó egyébként re­kordforgalmat bonyolított le. Este, az ünnep tiszteletére és a szakszervezeti beutaltak nagy ötömére a Miskolci Nemzeti Színház művészei adtak műsort. dolgozik. Az egyenrangúsá­got jelzi, hogy mind a két cég valamennyi biztosítás­sal foglalkozhat, kivéve az export-hitel biztosítást, ami­re csak a Hungária kapott engedélyt. Annak érdekében, hogy a kezdésnél mindkét intézet azonos esélyekkel induljon, a meglévő biztosítási állo­mányt megosztják, mégpedig úgy, hogy a Hungária kap­ja a nemzetközi, az állami vállalatok, a gépjárművek kötvényeit és ugyancsak az új cég foglalkozik a gépjár­mű felelősségbiztosítással is. Ugyanakkor az Állami Biz­tosító feladata lesz a lakos­sági. a mezőgazdasági üze­mek, a szövetkezetek és költségvetési szervek bizto­sításának ügyintézése, szer­vezése. Mivel az állomány megosztása jogutódlást je­lent, a meglévő biztosítások minden feltétele változatlan marad, megőrizve a szerző­déses partnerek jogait. Jú­lius elseje után a ver­senyhelyzetnek megfelelően mindkét intézet bővítheti a biztosítási formák körét. Amint az a sajtóértekezle­ten elhangzott, az Állami és a Hungária biztosító ve­zetői részéről, elsősorban a szolgáltatások terén várhat­ja a lakosság a verseny jó­tékony hatásait. A Hungária munkatársainak nagy része, több mint másfél ezer em­ber, az Állami Biztosító dolgozóinak köréből kerül ki. A Bódvaszilas és Vidéke Áfész igazgatósága a 14 1980. BkM sz. rendelet alapján PÁLYÁZATOT HIRDET 1986. május 1-től 1988. december 31-ig terjedő időszakra az alábbi üzletek szerződéses üzemeltetésére: 4. sz. italbolt Tornanádaska Rákóczi út 4. 9. sz. presszó Hídvégardó Tornai út 85. Továbbá szezonális időszakra szerződéses üzemeltetésre 1986. május 1-től 1988. december 31-ig 17. sz. italbolt Aggtelek Barlang út A pályázat benyújtásának határideje 1986. április 15, melyet írásban kell be­adni az áfész főkönyvelőjének. A pályázat feltételeire felvilágosítást ad az áfész főkönyvelője. A versenytárgyalás idejét írásban közöljük a pályázókkal. Az esküt tett katonák nevében, szülei társaságában Dán Béla honvéd mondta az eskü szövegét. A felesküdött katonák egyik alegységének diszmenete. PV-gyakoriat Szentistvánon

Next

/
Oldalképek
Tartalom