Észak-Magyarország, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-02 / 1. szám
1986. január 2., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Beszélgetés Cserép Jánossal, a BEFAG új igazgatójával Magamról? Cserép János vagyok. Harmincöt éves. Nős, három gyerekem van. Kilenc éve végeztem el az erdészeti egyetemet. Azóta már túl vagyok a politikai főiskolán is. Erdőművelési műszaki vezetőként kezdtem Füzérkomlóson, majd Métán lettem erdészetvezető. Húrom évvel ezelőtt választottak meg a BEFAG párt- bizottságának titkárává. A vállalati tanács pedig pályázatom alapján december tizedikén a Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság igazgatójává. Mit mondjak még? Az életem elszakíthatatlan az erdőtől. Apám erdész volt, fák között nőttem fel, rokonságom nagy részének is ő adta a kenyeret. Nem rendhagyó módon indult ez a beszélgetés Cserép Jánossal. Sokak szerint nagy fába vágta a fejszéjét, az ország legnagyobb erdőgazdaságának lett ugyan igazgatója, de erről a vállalatról tudni kell, hogy a legtöbb nehézség, s legtöbb gond is talán itt van. Az elmúlt években a gazdaság helyzete kritikussá vált. De ennek okairól a közvélemény keveset tud, s így sok hír kering a gazdaságban elkövetett hibákról, mulasztásokról. — Nincs titkolni valónk. Öntsünk tiszta vizet, a pohárba, de ehhez meg kell ismerkedni a valós okokkal, amelyek a mai rózsásnak aligha nevezhető helyzetet eredményezték. Elnézést az olvasótól, hogy szakmai kifejezéssel fogok élni, de enélkül nehéz a magyarázkodás. Kezdjük az elején: az ár- és szabályozó rendszer kedvezőtlenül hatott a termelésre. Az utóbbi 'években a növekvő elvonást, a termelési költségek, s a közteher emelkedését nem tudtuk árainkban érvényesíteni, s ez mintegy százmillió forint eredménykiesést jelentett. Természeti adottságait tekintve, vállalatunk a magyar fagazdaság utolsó előtti, 21. helyén áll. Nehezek a terepviszonyok, a természetes erdőket csak óriási költségekkel újíthatjuk fel. Gépparkunk elavult, s mivel fejlesztésre egyre kevesebb jutott, többségük nullára van írva. De még ez lenne a legkevesebb baj. 1980-tól napjainkig folyamatosan nő a jó minőségű állományok túlzott mértékű kitermelése. Ezek nagyobb árbevételével tarthattuk fenn a gazdasági egyensúlyt, de az erdőfelújítással alaposan elmaradtunk. Nem újult fel az erdő, s ez bizony kihat a véghasználati termelésre. — De Borsod és Zemplén hegyei, dombjai a bükk- és tölgyerdőkről híresek. Ezek pedig köztudottan a legértékesebb fák. — Ez igy is van. Csakhogy az. utóbbi években fellépett egy furcsa betegség, amely a tölgyek kiszáradását okozza. A mai napig kutatják, hogy mi okozza ezt. Gomba, avagy a savas eső? Választ még nem kaptunk, de tény, hogy évről évre nagyobbak a veszteségeink. Évi 55—60 ezer köbméter szárad ki. Ezt köbméterenként kétszáz forintért (tűzifaként), kevesebbért tudjuk csak eladni. Hatalmas veszteség ez. Hiszen ezek a fák 100—120 éves korukban vágásérettek. Negyvenmillió forintot vett ki ez a betegség a gazdaság zsebéből. Másik gondunk, hogy az utóbbi öt évben — és ez még egy évtizedig így lesz — a lakitermelés területileg eltolódik. Közérthetőbben: döntő hányadban nem a Bükkben és Zemplénben fognak dolgozni a motorfűrészek, hanem a borsodi dombvidéken, ahol lényegesen rosz- szabb minőségűek a fák. Megint a gyakorlati példa: a göcsörtös dombi tölgyért háromezer forintot kapunk, amíg az első osztályú fűrészáruért 17 ezret köbméterenként. Sajnos növekedni fog a tűzifa részaránya. Eddig elérte az ötven százalékot, s ez óriási veszteséget jelent, hiszen a 350 ezer köbméter kivágott, felfűrészelt fából 160 ezer kályhában ég el. Mi pedig minden egyes köbméterre négyszáz forintot fizetünk rá. Gyors fejszámolás: hatvannégymilliót fizet rá az erdészet a tűzifatermelésre, tgy érthető az igazgató érvelése: hogy a szénbányászathoz hasonlóan itt is elkelne a tonnánkénti hatszáz forintos állami támogatás. De ha ez nincs, akkor miért nem próbálkoznak a faipar új útjaival? — Lehet, hogy nem a legszerencsésebb kifejezés, de itt labdába mi nehezen fogunk rúgni. Jelen helyzetben .nagy nyereség ott születik, ahol exportra termelnek. Vagyis, azokban a dunántúli erdő- gazdaságokban, amelyek közelebb fekszenek az osztrák határhoz, s évekkel ezelőtt milliókat kaptak termelésfejlesztésre. Mert nyereséget csak a magasan feldolgozott faipari termékekkel, forgácslapokkal, bútorelemgyártással lehet elérni. Erre pénzünk nincs. Ez a tükör, amit Cserép János elénk tett, tényleg nem mutat vigasztaló képet. Mégis látni kell valami kivezető utat, hiszen anélkül nem pályázott volna az igazgatói állásra. — Ez így van. Nagyon lassú, türelmes munkával lehet csak előrelépni. Ötleteink vannak, de sajnos anyagi lehetőségünk kevés. Számításaink alapján mintegy 65—70 millió forint kellene ahhoz, hogy a korábbi évek szintjére vissza tudjuk hozni a termelést. Sajnos önerőből ezt az összeget lehetetlen előteremteni... Ami a legfontosabb, megteremteni az alapágazat egyensúlyát. Addig egy újjal ,sem nyúlunk az erdőhöz, amíg új erdőt nem teremtünk helyette. Mint mondottam, fakitermelésünket aránytalanul nagy tűzifaarány jellemzi. Ha erre a termékre nem kapunk árkiegészítést, törekednünk kell — akár közös vállalkozások, közös üzemek révén is — az energetikai aprítéktermelés beindítására. Fejleszteni fogjuk a faszénégetést. Ennek a terméknek világpiaci árai jelenleg jók, kétszeres árat kapunk azért a termékért, amit csak tűzifaként kínálhatnánk eladásra. Keresni kell a kibontakozás lehetőségét abban is, hogy teljes körű hasznosítást alakítsunk ki. Így a keletkező faforgács adalékanyaga lehet különböző építőipari kötőelemek gyártásához. Vagy rendkívül jövedelmező lehetőség lenne .a Ládi Fűrésztelepen egy fabrikett üzem létesítése. A fűrészporból évente mintegy háromezerkétszáz tonna brikettet préselhetnénk össze, amelynek fűtőértéke megegyezik a közepes minőségű barnaszénnel. És mindössze 4,5 millió forintba kerülne. Mivel pénzünk továbbra sem lesz, próbálkozunk külső vállalatok bevonásával. — Az elmondottak átfogják az erdőgazdaság mindazon tényezőit, amelyek a termelés tárgyai, eszközei, s fejlesztési lehetőségei. De szó sem esett azokról a hibákról, amelyek mellett bekötött szemmel nem szabad elmenni. — Persze, hogy nem. A hibákból tanulni kell. Sajnos nem a legjobbak között emlegetnek minket, de nem azért, mert ez a kollektíva elfelejtett dolgozni. Inkább azért, mert mi vezetők a világgazdaságban, népgazdaságban bekövetkezett változásokra későn reagáltunk. A vállalat szervezetének módosítása ugyan elindult. Ennek lényege, hogy növekedjen nagyobb szervezési keretek között — a kis területű erdészetek összevonásával — az önállóság és a felelősség. Sok kérdés tisztázatlan maradt, így hiába volt a görcsös akarás, az emberek elbizonytalanodtak, nem látták az új rendszerben milyen helyet fognak elfoglalni, s éppen ezért érthetően visszahúzódtak. A bizalmat, a nyugodt munkavégzés feltételeit kell most biztosítani. Mindenki — amíg az előrevivő célok érdekében tevékenykedik — bátran, retorzióktól való félelem nélkül fejthesse ki véleményét. A kolletkív vezetés, s az egyszemélyi felelősség elve csak így állítható vissza. — Ez szépen hangzik. De köztudomású, hogy az ország legnagyobb erdőgazdasága szakemberhiánnyal küzd. A fizetések évi 10 ezer forinttal elmaradnak a megye ipari üzemeinek átlagától. A szabad ég, a háborította hegyoldalak, az égő boksák nem vonzzák a fiatalokat, tgy a törzs- gárdára hárul az a feladat, hogy ebből a mély útból kirángassa a megrekedt szekeret. — Ez így van. Mindenáron meg kell teremtenünk a szakemberképzés feltételeit. Ennek első lépcsője egy olyan továbbképző központ felszerelése, s beindítása, ahol kiképezhetjük munkásainkat, a megnövekedett követelményekhez.. Ugyanakkor meg kell teremtenünk azt az érdekeltségi rendszert, amely nemcsak a munkatermelékenység fokozását teremti meg, hanem elősegíti, hogy a fiatalok ezt a pályát válasszák. Sajnos adottságaink itt is főszerepet játszanak. Amíg máshol tíz százalékot ér el a termelési költségekben a bérhányad, nálunk a nagy kézi munkaerő-szükséglet miatt megközelítően harminc százalékot. És ez a jelenlegi szabályozó rendszer keretei között a lehető legelőnytelenebb dolog. Mégis erőltetnünk kell az érdekeltség megteremtését, hiszen hatezer — idénymunkásokkal együtt — ember kenyérkeresetéről van szó. Vagyis nem lesz könnyű a kilábalás. Az igazgató pályázatában nem is ígért látványos eredményeket. Központi segítséggel, a kedvezőtlen adottságra adott árkiegészítéssel lehet csak elérni, hogy szívós munkával, az erdőgazdaság három-négy év alatt elmozdul erről a holtpontról. Kármán István Még két év holodék? Csákó Gyula felvétele Gyöngygyártók Diósgyőrben egyensúly Az üveg törékeny áru, s törékeny az üveggyár egyensúlya is. A kohászat árnyékában meghúzódó miskolci kisüzem 1985-ben kevesebbet termelt, mint egy évvel korábban, éppen csak nyereséges lesz, a munkáslétszám majd százzal csökkent. Ez egy, virágkorában is félezernél kevesebb embert foglalkoztató gyárban nagy dolog. Az évváltás küszöbén az üveggyár három vezetőjével beszélgettem. Kopcsek Imre igazgató most már bizakodik, Bobkó Benjámin műszaki igazgatóhelyettes a terveket, házon belül „libának” nevezett új ötleteket sorolja. Dr. Juhász Ibolya gazdasági igazgatóhelyettes hűvösebben és árnyaltabban fogalmaz, a realitásokra int. A hallottakból kialakult véleményem szerint, az 1985- ös évet az üveggyár nagy bravúrral megúszta. Még két esztendeje van, hogy talpra álljon, vagy visszaessen a gödörbe. AKI MARADNI AKART Kényszerpályára került 1985-ben az üveggyár. Számot vetettek lehetőségeikkel és reményeikkel, s a komor kilátások átíratták a terveket. Olyan programot kellett készíteni, amely teljesíthető, amely némi sikerélményt is ad, s amely a legpesszimistább jövendölések szerint sem sejtet veszteséget. — Ha már kevesebbet termelünk, akkor legalább növekedjen a hatékonyság! — mondta az igazgató. — Pirruszi győzelmek árán csak ütközetet, csatát nem nyerhetünk! —• vélekedett a fejlesztésért felelős igazgató- helyettes. — A terv most sem, máskor sem lehet statikus. Igazodnunk, változtatnunk kell, ha muszáj! — fogalmazott a gazdasági igazgatóhelyettes. A szűk manőverezési lehetőségek miatt az üveggyár „centizett”. Évközben fel- rémlett a veszteséges gazdálkodás lehetősége is. Igyekezték elkerülni. Ismerték a külföldi és a hazai piacot, tudták, hogy kevesebb üveg kell. Csökkentették a termelést, de bővítették a választékot és javították a minőséget, továbbá igényesebb szolgáltatást vezettek be. A nagyobb szigor ellenében megígérték, hogy javítanak a munka és szociális ellátás feltételein. Az eredmény: megszűnt az igazolatlan hi- ' ányzás, jelentősen csökkent az úgynevezett törtnapi távoliét, s javult a táppénzes fegyelem. Aki megmaradt a gyárban, az maradni is akart. A RECEPT RÉM EGYSZERŰ A furcsa, különleges üveg hétköznapi anyagokból készül. Kell hozzá homok, szóda, mészkőliszt, dolomit, földpát és színezőanyag. A recept rém egyszerű, csak a technológia változik. Komputeres program irányítja, adagolja a kemencéknek szánt muníciót. A szívlapát helyét átvette a számítógép. Óriási változás ez! Az ember töprenghet... Megújult a technológia, csökkenték a költségek, az elviselhető szintig mérsékelték a készletéket, embereket bocsátottak el, új terveket kovácsoltak, mégis: örülnek a nem veszteséges gazdálkodásnak, de nyereségrészesedést — mint már tíz éve — ebben az esztendőben sem fizetnek az üveggyárban. Hogy mégis milyen az összkép ? Az átlagbél- 1985- ben öt százalékkal nőtt, s az éves kereset mintegy 68 ezer forintot tesz ki. Nem kevés pénz ez egy nem prosperáló iparág egyik legkisebb, s nem túlságosan ajnározott üzemében. Lehet ennél több is, lehet ennél kevesebb is, mert a szakma borotvaélen táncol, s törékeny az egyensúly az egész üvegiparban. VESZTENI NEM SZABAD A szolidabb, szelídebb terv merészebb jövőprognózisokkal párosult. A hagyományosan építészeti üvegre specializálódott Miskolci Üveggyár új dolgokba fogott. Nyitott például egy saját boltot, amely nem egészen egy év alatt 23 millió árut forgalmazott. De nem ez volt, s nem ez lesz a legnagyobb üzlet. Készítenek üvegtetőcserepet is. Az idén 30 ezer darabot adtak el, de a kurázsi kétszázezerig terjed. Az üvegtégla gyártását január elejétől kezdik meg. Térelválasztó falnák, világítóudvarnak jó. Csinálnak úgynevezett kertészüveget is, amelyből viszonylag olcsó, de tartós melegház építhető. Arannyal vetekedő hasznot hozhat a gyöngygyártás. Ezek a gombostűfejnél kisebb golyócskák adalékanyagul szolgálnak az útburkolati jelek festékéhez. Tonnája most 30 ezer forintba kerül, de eddig ezt külföldről szereztük be. A gyár — gáláns módon, s nem minden üzleti megfontolás híján — kilenc vállalatnak adott ingyen, s próbaképpen kísérleti anyagot. Szigorú vizsgálatok igazolják az akció helyességét és az anyag jóságát. A legszerényebb vélemény szerint a miskolci gyöngy nem rosszabb, mint amit dollárért vettünk. Ha igény lenne rá, akkor a gyöngygyártó apparátus föl- fejlesztése szép hasznot hozna, s nemcsak a hazai igények kielégítését tenné lehetővé, hanem garanciát jelentene pénzes exportra is. A gyár szeretne több lábon állni. Megpályázták például az öblösüveggyártást is. Tanácsot adna Sajószentpé- ter, anyagot a most ki nem használt kemence. Talán lehetne tálat és vázát is préselni, de az egyik legbiztosabb üzletnek látszik a Chi- noin csanyiki ampullagyárával való kooperáció. Észszerűnek tűnik, hogy a két év múlva felépülő miskolci gyár Miskolcról kapja a csomagolóanyagot. A haszon ugyan nem sok, de biztos. Amikorra ezek a sörök megjelennek, akkor már csak egy kemence működik az üveggyárban. Takarékos- sági okokból, szakszerűen megszervezett technológiai elképzelések miatt úgy gondolták, hogy egy nyugati cég receptúrája alapján feljavított huta is győzi a gyár alapanyagigényét. Nagy kockázat ez, de az üveggyáriak tizennyolcra is húznak még egy lapot. Be kell neki jönni, mert veszteni nem szabad. Brackó István Sikeres Mezőgép-export Az idei utolsó exportszállítmány is útra kelt a Szolnoki Mezőgép Vállalattól. Az ország legnagyobb mezőgép- ipari vállalata több mint két és fél milliárd forint értékű éves termelésének csaknem a kétharmadát külföldi megrendelésekre gyártotta. Tőkés exportjuk a tavalyihoz képest mintegy a negyedével nőtt, értéke meghaladja a 410 millió forintot. A korszerű szálastakarmány-beta- karító gépcsaládnnk biztos és sikeres piacot találtak az NSZK-ban, Franciaországban, Dániában és Olaszországban. Űj partnerük a nagynevű olasz FIAT-cég. A vállalat külpiaci sikereinek egyik megalapozója a műszaki és technológiai színvonal állandó emelése. Az elmúlt időszakban automatikus lemezmegmunkáló központot, három tucat számjegyvezérlésű esztergát állítottak munkába.
