Észak-Magyarország, 1985. november (41. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-30 / 281. szám

1985. november 30., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Az antiinflációs politikáról Az infláció nem ok, hanem okozat, tü­net, a gazdaság lázmérője. Olyan jelző- rendszer, amely túlnyomórészt késleltetve és kiélezve utólag jelzi az újratermelés arányainak megbomlását. Az infláció tar­tós, hosszú és érdemi mérséklése azoknak az okoknak a megszüntetését kívánja meg, amelyek előidézik. Az infláció nálunk és most nem élénkíti a gazdaságot, hanem az utólagos elvonások és az áremelkedé­sek okozta automatikus nyereségnöveke­dés révén, fékezi — vagy legalábbis nem kényszeríti ki — azokat a gazdasági tel­jesítményeket, amelyeken mélyen gyöke­rező gazdasági gondjaink enyhítése, majd tartós megoldása múlik. Az inflációt gyak­ran és majdnem kizárólag társadalmi és politikai érvekkel támadják. Ezért a gaz­dasági szakemberek majdnem hogy kívül­ről, felülről rájuk kényszerített léknek te­kintik a fogyasztói árszint számszerűleg limitált mértékét. Ezt hibás közelítésnek érzem. A politika és a lakosság érthető módon inflációellenes, mert az árszint­emelkedés szétzilálja — mégpedig spon­tán és társadalmilag igazságtalan módon — a kialakult jövedelemarányokat. A gyen­géket és szegényeket sújtja jobban. Ezen ugyan különféle technikai eszközökkel le­het segíteni (indexelés, egyéni kompenzá­lás stb.), de ezek tovább gerjesztik és gyorsítják az inflációt, mert a pénzbeli jövedelmek növelésével szemben még elv­ben sem állítanak semmiféle teljesítmény­követelményt. Az infláció okozta valódi károk azonban gazdasági jellegűek. Az árszintemelkedés védelmet nyújt a gyenge teljesítményt nyújtóknak, mert a magasabb ár fedeze­tet nyújt a rosszabb hatékonyságra is. Az árszintemelkedés folytán jelentkező na­gyobb nyereség utólagos elvonása éppen a jobb teljesítményt nyújtó vállalatokat sújtja. Az infláció tehát a vállalati telje­sítmények elismerését (az adózás utáni nyereséget) inkább nivellálja, semmint differenciálná. Inflációban nem lehetnek megalapozottabbak a gazdaságossági szá­mítások. Csökken a takarékosságra való hajlam, vagy csak igen magasáron (kamat­tal) tartható fenn, ami viszont efösíti az inflációt. Az infláció növeli á nerr), mun­kából eredő jövedelmek növelésének esé­lyeit, a valódi teljesítményekkel (munká­val) megalapozott jövedelmekkel szemben. Az inflációt gerjesztő tényezőkről, okok­ról dióhéjban: — az okok hosszú láncolatában a pálma holtversenyben a gazdaság veszteségfor­rásait és a hiányt illeti. A veszteségforrá­sok hatása kivédhetetlen; — az árak és bérek lefelé merevek. Akik ezt csupán a magyarországi irányí­tási rendszer termékének tekintik, meg­feledkeznek arról, hogy világjelenségről van szó; — harmadikként egy egész csokor: inf­lációt gerjeszt a veszteségtérítő támoga­táspolitika, a továbbiakban erről kissé részletesebben is szó esik — a beruházá­sok alacsony hatékonysága és a beruhá­zási források megdrágítása (megkeményí­tésük helyett), a magas kamatszint, a fo­rintnak a konvertibilis valutához viszo­nyított leértékelése; — a termelési tényezők nagyarányú adóztatása. A nemzetközi viszonylatban is magasnak ítélhető magyar adóprés emel­lett az export jövedelmezőségét is rontja, s vállalataink versenyhelyzetét, alkupozí­cióját is gyengíti; — az ár, különösen a fogyasztói árak támogatásának leépítése. Mind az érték- arányos fogyasztói ár, mind az egyensúlyi árfolyam megteremtéséhez alapvető nép- gazdasági érdekeink fűződnek, és éppen az irányukba tett lépések miatt emelke­dik időről időre a mechanizmusküszöb fölé az inflációs ráta. Egy antiinflációs politika a gazdaságpoli­tika és a gazdaságirányítás rendelkezésére álló eszközök egész arzenáljának beveze­tését igényli. A részletekbe bocsátkozást mellőzve, világosan kell látni, hogy az infláció megfékezése nem elhatározás, ha­nem az őt szülő viszonyok megváltoztat­hatóságának kérdése. Ezek a viszonyok — említett okok — szerencsére megváltoz­tathatók, de legalábbis befolyásolhatók, bár igaz, hogy nem könnyen s főleg nem gyorsan. A hiány, a veszteségforrások megszün­tetése, a támogatáspolitika átalakításán kívül — csak a legfontosabbakat említve — az antiinflációs politika egy korszerű, szelektíven restriktiv pénzpolitika meg­hirdetését, a monetáris viszonyok erősíté­sét, a verseny szélesedését, a mesterséges monopóliumok korlátozását, a piaci indít­tatású tőkeáramlás kibontakoztatását is feltételezi. Ebben az összefüggésben azt is látni kell, hogy a konfliktus kerülését se­gítő lefölözési gyakorlat, adóelvonás nem szolgálja az infláció fékezését. Ha ugyanis a népgazdaság teljesítménye nem változik, akkor a költségvetési mérleg csak a vál­lalati és lakossági jövedelem terhére ja­vítható. Ehhez tehát vagy a reáljövedel­met, vagy a vállalatok fizetőképes reál­keresetét kell csökkenteni. Minden más önámítás. A támogatáspolitika dilemmájának fel­oldása. A gazdaságon belüli veszteségforráso­kért, egyre növekvő arányú újratermelő­désükért a fő felelősség alighanem a tá­mogatáspolitikát illeti. Tervgazdálkodá­sunknak ez egyik igen jelentős — önmaga ellen forduló — paradoxona. Sietve le kell ezért szögezni, hogy e paradoxont jelentő dilemma gyökerei, motivációi nagyon szer­teágazóak. A támogatáspolitikának a kö­zépszerűségből táplálkozó ideológiai és társadalmi, szociálpolitikai motivációi több évtizedes folyamat eredményeként ugyanis a gazdaság racionális, a gazdaság saját logikája áltál diktált követelményeket is háttérbe szorították. Ebből eredően ma már reménytelen vállalkozás lenne ezt ki­bogozni, hogy a gazdaság veszteségforrá­sainak magas aránya, az alacsony jöve­delemtermelő-képesség és rugalmatlanság, az egyre nehezebben moderálható inflá­ciós ráta mennyiben oka, illetve mennyi­ben következménye a fordított logikát kö­vető — nagyrészt a gyengéket segítő, veszteségpótló — támogatáspolitikának, az egyre növekvő mértékben versenyképte­lenné váló, s cserearány-veszteséget oko­zó struktúra konzerválódásának, repro­dukciójának. A korábbi évtizedekben ural­kodó középszerű — egyenlősdi értékrend- szer, egy leszűkített ellátási felelősségen, a hatékonyságot akaratlanul is háttérbe szorító gazdaságfilozófiában gyökerező támogatáspolitika fölött végképp eljárt az idő. Ennek a támogatáspolitikának veszé­lyessége az elmaradott viszonyok konzer­válódásában, az elkényelmesedésben, a gyorsabb fejlődésre képes területek féke­zésében rejlik. Régen tudott pedig, hogy a tengerparton fekvő, legyengült ember életét az a bizonyos kínai halász is úgy mentette meg, hogy megtanította halászni. A támogatáspolitikában szükséges fordu­lat végigvitelének értékrendszeri és ideo­lógiai korlátain — a XIII. kongresszusi határozat idevonatkozó részei alapján — úgy vélem, túl vagyunk. A XIII. kong­resszusi határozat gazdasági építőmunká­val foglalkozó fejezete szerint: „Gyökeres fordulatot kell elérni a nem gazdaságos, tartósan veszteséges termelés gazdaságos­sá tételében, illetve korlátozásában.” A gazdaság támogatására — például, hogy bizonyos irányban a fejlődés gyor­sabb legyen, s annak önfinanszírozási kor­látái feloldódjanak, vagy például, hogy az új megoldások meggyökerezhessenek — mindig szükség lesz. Állami intervenció nélkül működő gazdaságot — még a leg­fejlettebbek körében sem — lehet találni. Üj piacokra betörni, mások által alkalma­zott protekcionizmus ellen védekezni, szin­tén csak bizonyos támogatás révén lehet­nek képesek a vállalatok. A konjunkturá­lis okokból gyengélkedő vállalatok meg­mentése is indokolt lehet. A strukturális okokból veszteségessé váló tevékenységek, szervezetek szanálása azonban e gazda­ságfilozófia talaján maradva — csak ak­kor engedhető meg, ha a megszűnésből eredő kár a társadalom számára nagyobb, mint a talpra állításé. Továbbra is támo­gatást igényel a munkaerő átképzése, strukturális okokból szükségessé váló áramlása. A támogatáspolitikában szükséges for­dulat további indoka, egyben célja: annak elősegítése, hogy a gazdaság egyre inkább saját logikája szerint legyen képes mű­ködni, tehát az e logika érvényesülése előtti korlátok lebontása. Ehhez azonban egy további, de a gazdasági szférán mesz- sze túlmutató — s erősen rendszerspecifi­kus — megoldás, feladat is hozzátartozik, nevezetesen, egy, a társadalom tagjai szá­mára esélyegyenlőséget biztosító mecha­nizmus működtetése. A szociálpolitikának ebben kitüntetett szerepe van. A vállal­kozási szellem térhódításával, a hatékony- sági kényszer fokozódásával együtt járó differenciálódás és a fejlesztésekben szük­séges szelektivitás esélyegyenlőséggel kom­binálása nyilvánvalóan nem könnyű fel­adat, ha úgy tetszik, a dialektika alkal­mazásának művészete. Hibás beszabályo­zás esetén ez az esélyegyenlőséget biztosító mechanizmus, különösen ha a gazdasági mechanizmusba (továbbra) is beékelődik, annak hatásfokát gyengítheti, akár sem­legesítheti is. A cél viszont a gazdasági hatásfok növelése (eszköz), az esélyegyen­lőséget biztosító megoldásokhoz szükséges források ugyanis csak így növelhetők. Dr. Darla Imre Utak a kalászok között A tetőszerkezet már összeállítva, az aljzatbetonozás befejezve, ma már a technológiai sor alapjainak lerakása jelenti a felada­tot, a 30 millió forintba kerülő, 2000 tonnás, korszerű vetőmag- tároló építésében. Mielőtt a horoszkópkészí­tők tévedést gyanítanának, sürgősen leírjuk, az ikrek­nek a csillagokhoz semmi köze. Sőt nagyon is gyakor­latias célt szolgáltak, hiszen ők birkóztak az őszön a mezőgazdaság legkeményebb „falatjával”, a csontszáraz tarlókkal. Az országutakról sokan megmosolyogták, hi­szen ritka látvány traktor traktor elé fogva, de a me­zőkeresztesi Aranykalász Termelőszövetkezet ikerfo­gatát a szükség állította össze. Bordás Pál, a közös gazdaság főmezőgazdásza: — A végső kényszer vitt erre a módszerre minket. A csapadék hiánya, tudtuk, kedvezőtlenül fogja befolyá­solni a talajmunkákat, de azt nem tudtuk felmérni, hogy ennyire ... Més? a leg­nagyobb erőgépnek is fel­ágaskodott az orra, amikor az eke a talajba mart, kép­telen volt a tarlót felszakí­tani. Próbálkoztunk a for­gatás nélküli talajművelés­sel. A középmély lazítót egyszerűen kilökte a kötött taiaj, pontosabban a Rába- Steiger több mint 200 ló­ereje csak arra volt elég,- hogy kerekei kipörögjenek. Erőltettük ugyan a munkát, de pár nap alatt világossá vált, a lazítás nem lehet megoldás, a művelőeszköz vaspapucsa (pontosabban legkopásállóbb acéléle) hu­szonnégy óra alatt papírvé­konyságúra soványodott. Így maradtunk a szántásnál, de a nagy területet a két nagy teljesítményű erőgépünk nem tudta volna leforgatni. Jött a szükségmegoldás, MTZ traktorokat fogtak egymás elé. Az erőlködő motorok a szokásos üzem­anyag-mennyiség kétszere­sét emésztették fel, törtek, szakadtak az ekevasak, eke­testek, de az ikerfogatok el­végezték a maguk dolgát, négyszáz hektárt leszámít­va végeztek az ősz legfon­tosabb talajmunkájával. Más kérdés az, hogy a me­gyénk egyik legjobb szövet­kezetének tartott Mezőke­resztesen miért csak két nagy teljesítményű szántó­traktort tartanak számon ? A KUKORICA CSŐDJE — Hát igen! Erre szok­ták mondani: a kérdés jo­gos. Gyakorlatilag ezer hek­tárra kell egy nagy telje­sítményű traktor, vagyis még két Rába-Steigerre len­ne szükségünk. De sajnos, az elmúlt években általá­ban másra kellett a pénz, s nem sikerült új erőgépeket vásárolnunk. Másrészt az áruk is a csillagászat szint­jére emelkedett, a szükséges munkagépekkel együtt hat­milliót kellene kifizetnünk a traktorokért. Nem azt mon­dom, hogy nem tudnánk összekaparni ennyi pénzt — ne mosolyogjon meg az, aki kicsit is ismeri elmúlt évi eredményeinket —, de min­dig volt fontosabb feladat, gyorsabban visszatérülö, ha­tékonyabb beruházás. Pedig a szövetkezet ered­ményei a növénytermesztés erősítése mellett szólnak. Az idei kedvezőtlen évben is a megye harmadik legjobb eredményét érték el a búza- termesztésben, a kenyérga­bona 5,5 tonnás hektáron­kénti terméssel fizetett. Egyedül a kukorica hoza­mát könyvelik el kudarc­ként, hiszen kevesebbet adott mint a búza. — Védekezhetnénk, hogy a kalászosok kifagyása miatt eleve kétszer nagyobb terü­leten kellett vetnünk, azzal is, hogy ténylegesen rossz volt az időjárás, de fölösle­ges. Lényegében az bizonyo­sodott be, amit évek óta hangsúlyozunk, környékün­kön az abraknövény ter­mesztése kockázatos, a ter­melésbe más kultúrát kell beiktatnunk. Megyénk sok termelőszö­vetkezetét járva, azonnal szembeszökik a mezőkeresz­tesi vetésszerkezet páratlan volta. Hogy a szakmában járatlan olvasó is megbizo­nyosodjon erről, csak any- nyit kell elárulni, itt hatszáz hektáron termesztenek bor­sót — máshol és ritkán a harmadán —, több mint 1200 hektáron búzát, amely­nek javát nem szabad mes­terségesen szárítani. A nap­fényre alapozott növények köre tovább bővül a mus­tárral, ami megint egy fur­csa kérdést vet felszínre. — Egy csapadékos nyár tönkreteheti a szövetkezetét? — Tönkre nem, de a nye­reségről nem mernék be­szélni. A rövid párbeszéd lénye­ge, a szövetkezet több éves munkával sokat ígérő (de keveset is adható) feladatra vállalkozott, a vetőmagter­mesztésre, amely az emberi munkán, odafigyelésen kí­vül a legjobban van kiszol­gáltatva a természet szeszé­lyeinek. A REPÜLŐGÉP SZÁMŰZÉSE Ugyanis a vetőmagot csak a napsugár száríthatja meg. És erre a bizonytalan té­nyezőre 30 millió forintot áldoz napjainkban a szövet­kezet. Az indoklás rövid: — Amíg egy mázsa étke­zési búzáért 370 forintot, ad­dig hasonló mennyiségű el­ső osztályú vetőmagért 600 forintot kaphatunk. Vagyis egy hektárról szinte meg tudjuk kétszerezni árbevé­telünket ! — Évekkel ezelőtt hason­lóképpen gondolkoztak. Az­óta úgy emlegetik, nagyob­bat ebben a megyében ve­tőmagtermesztésben senki nem bukott. — Elkövettük azt a hibát, amitől mindenkit óvok, hogy megfelelő gépesítettség nélkül vállalkoztunk olyan magas szintű termék előállí­tására, amit eddig képtele­nek voltunk előállítani. Vi­lágossá vált; a magasabb szakmai színvonal érdeké­ben vetőmagtisztító gépek­re, korszerű magtárra van szükség. Itt tartottunk, amikor a művelő utakról kezdtünk beszélgetni. Pár perc eltel­tével éppen javasoltam vol­na, hogy térjünk vissza az eredeti témánkra, a vetőmag­előállításra, amikor kiderült, a két dolog összefügg. Hogy miért? \ — Ott tartunk, hogy a fejlesztésre szánt pénzügyi alapjaink a vetőmag-mani­pulálás, -tárolás szolgálatába lettek állítva. Következés­képpen kevesebb jut a szán­tóföldi gépek vásárlására — ebből adódik a traktor­hiány —, vagyis a lehető legalacsonyabb technológiai szintre kellett olyan eljárást kitalálni, ami a termelés költségeit csökkenti, de ugyanakkor javítja a búza minőségét. Egy beállított műveleti sorban kérdőjelez­tük meg egyes munkák fon­tosságát. Száműztük a ter­melésből a repülőt, a heli­koptert, mert a szántóföldi növértyvédelém harmadára csökkenti a költségeket: KONGSKIELDE Értetlenkedés. Másként nem lehet jellemezni azt a pillanatnyi érzést, hiszen a vegyszeres növényvédelmet kalászt érlelő állományban, csak repülőgépről lehetett megoldani. Különben a szántóföldi permetezők ösz- szetaposnák a növényállo­mányt. — De ha utat hagyunk nekik, akkor nem. Tudom, mit akar kérdezni, ha utak­kal szétparcellázzuk a nagy­üzemi táblákat, akkor a ré­ven elvesztjük a vámot, hi­szen a terület nagy részét felvonulási tereppé alakít­juk át. De a gyakorlat egé­szen más képet mutat. Kí­sérletek sokasága igazolta, hogy a művelő utak ellené­re nem lesz kevesebb a ter­més, hiszen a taposási kár megszűnik, a kalász ki tud fejlődni, s egészséges, nagy szemeket hord ki. És ponto­san ez a vetőmagtermesztés feltétele. Amihez Dániából vásárol­tak egy Kongskielde típusú berendezést, amely lehetővé teszi, hogy a legrosszabb időjárási feltételek között is, hét fajta termesztését biz­tonsággal megoldják, s ugyanakkor az egyik fajta a másikkal ne keveredjen. A Kongskielde technológiára nem véletlenül büszke a gyártó. A fából készült, hordókra hasonlítható, 10— 17 vagonos tárolókba a leg­korszerűbb osztályozó, válo­gató berendezések szállítják automatikusan a vetőmagot. Megyénkben ez az első ilyen berendezés, aminek korsze­rűségét ára is magyarázza, hiszen 30 millió forintba ke­rül. — De elérhetjük vele a magasabb árbevételt, s azt a nyereséget, amelyet újabb gépek vásárlásába tudunk fektetni. Mert Rába-Steige- rekre — kimondva, kimon­datlanul — nagy szükségünk van ... — kármán — Fotó: Morvay Tamás

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom