Észak-Magyarország, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-05 / 234. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. október 5., szombat Á színház nemcsak a premieren lehet élmény Gondolom, valamikor mos­tanában zárulhat a színhá­zi bérletezés, hiszen nem­sokára már megtartják Mis­kolcon is az első bérleti be­mutatót — Illyés Gyula drá­mája, a Kegyenc nyitja e sort —, de a bérletváltós, illetve a megfelelő bérlet­hez jutás napjainkban is sokfelé beszédtéma. A meg­felelőt itt a bérletvásárló szempontjából értem, azaz, hogy olyan napra szóljon, ami neki leginkább alkal­mas, vagy igényeihez legin­kább igazodik. A színház szervezői igen sok példát tudnának említeni annak igazolására, mennyien ra­gaszkodnának egyfajta bér­lethez, s magam is tanúsít­hatom, mert tőlem is töb­ben kérték, segítsek, hogy a premier napjára kaphas­son bérletet a leendő szín­házlátogató. Nem időszerűt­len néhány gondolatot fel­jegyezni a színházi bérlet­ről, illetve a társaságban történő színházlátogatásról. A premierbérlet iránti igény évről évre jelentke ■ zik, sőt növekszik, mind több gondot okoz, hiszen azt bővíteni nem lehet, egyetlen estére nem lehel három- nég.y lelt házal jelentő bér­letes nézőt elhelyezni. Ta­gadhatatlan, hogy a színhá­zi bemutató olyan művésze­ti-társadalmi esemény, amelynek nagy a vonzereje — sokszor azok körében is, akik nem elsősorban a pro­dukcióra kíváncsiak, hanem az eseményen szeretnének jelen lenni. Szükségtelen itt elismételni, amit erről a tö­rekvésről, a premieren való részvétel ürügyén folyó nem ritka magamutogatásról már cikkekben, szatírákban, ta­nulmányokban megírtak. Ez­zel az igénnyel számolni kell, s a színház vezetői nem győzik az ilyen irányú kí­vánságokat — amelyek sok­szor kerülővel, felsőbb tá­mogatással érkeznek — ud­variasan elhárítani. Termé­szetesen sokan megértik. hogy csak más napon jö­hetnek bérlettel a színház­ba, de minden évben akad néhány oktalan sértődés is. Arról is szükségtelen itt meditálni, hogy nem biztos, hogy az látja a legjobb elő­adást, aki a premieren ül a széksorokban, s hogy eey későbbi előadás lehet ki­egyensúlyozottabb. olajozot- tabb, összeszokottabb, a ne- táni érdességek akkorra lecsiszolódnak stb. Inkább azon töprengek, nem lehet­ne valamilyen módon a hi­vatalos premieren kívüli tár­sas színházlátogatásokat megkedvelteim. Az olyano­kat például, mint a premi­ert megelőző nyilvános fő­próba. amely Egyetemi bér­let elnevezéssel ugyancsak bérlettel látogatható — rá­adásul kedvezményesen! —, s amelyre elsősorban a he­lyi egyetemistákat várják. Nem lenne' érdektelen do­log azt elérni, hogy az egyetemisták és tanáraik, oktatóik együtt jöjjenek színházba, közösen nézzék meg a darabokat, illetve elő­adásokat. váljon az olyan közös élményükké, amelyről esetleg beszélgetni. netán sarkosan vitázni is lehet. Ugyanez lenne kívánatos a középiskoláknál is. A diák­előadásokon ne csak né­hány „kisorsolt” nevelő ül­jön a nézőtéren, hanem azok a pedagógusok, akiket érdekel is a színház és nem­csak kötelességből vannak jelen, s akik esetleg elhoz­zák magukkal a családju­kat is, hogy a diák—tanár és a tanár—család kapcsolatban is közös élmény lehessen egy-egy színházi előadás, s a közös élmény később kö­zös téma, jóízű beszélge­tések alapja. Tovább me­gyek e gondolatsoron. Az egy családban élő több ge­neráció tagjai, a kisebb ba­ráti körök válthatnának együtt egyazon előadásra bérleteket és így is megszü­lethetne a kellemes együtt- lét és a művészi élmény kö­zös megszerzésének lehető­sége. Ezek persze nem a premier napján történnének, hanem egy másik, s lehet, hogy sokkal jobb előadáson. Tudom jól, hogy a- premi­er ünnepélyességének von­zását kár is lenne vitatni. Azt is tudom, hogy egy-egy premieren igen nagy a „ki­vonulás", a divatbemutató és sokaknak nem is a szín­padi látvány, hanem a do­hányzóbeli rövid terefere, a körbesétólás jelenti az él­ményt. Nem is kívánom a premier értékeit vitatni. Pusztán azon töprengek új­ra, meg újra, miként le­hetne a második, a nyolca­dik, a tizedik és a harmin­cadik előadást is olyan ün­nepi élménnyé tenni, hogy arra is lelkesültebben, ki- sebb-nagyobb közösségekben jöjjenek el a színház bará­tai, a drámai művek, vagy a másfajta színházi szóra­kozások kedvelői, s ne érez­zék megbántottnak magukat, mert nem az első előadást láthatják. Kik vannak hát akkor a premiereken? Okkal kérde­zi ezt az a premierbéletre vágyó néző, aki végül is nem arra a napra kapott he­lyet. A premieren a pontosan 765 nézőtéri széken igen kis hányadot jelent azoknak a száma, akik hivatalból van­nak jelen — felügyeleti szervek tagjai, kritikusok, egyéb szakmabeliek —, s a többi, hatszáznál több helyen azok a bérlellulajdonosok, akik évtizedek, de legalább­is hosszú évek óta folyama­tosan fenntartják, előfizetik bérletüket, még most, az öt­venszázalékos premierpót­lék ellenére is, s akiktől e szerzett jogot már elvenni nem lehet. Ha üresedik bér­leti hely, a színház szíve­sen adja újabb jelentkező­nek, de — mint fentebb je­leztem —, nem tud három­négy telt háznyi nézőt egyet­len estén fogadni. Tessék elhinni a gyakor­lott színházlátogatónak, aki több mint fél évszázada jár a miskolci színházba és harminc esztendeje króniká­sa és kritikusa egyben, hogy az értékes színházi előadás élményt jelent később is, kü­lönösen, ha a már előbb ja­vasolt társaságban élvez­zük, ha meg gyenge a pro­dukció — mert olyan is akad! —, akkor az élmény hiányát nem tudja pótolni a premier hivatalból való ünnepélyessége. Benedek Miklós Holnap este a képernyőn Leakey tábornok Október volt akkor is, 136 év­vel ezelőtt, amikor a szabad­ságharc leverése után az ara­di 13 tábornokon végrehaj­tották a bosszúálló hatalom Ítéletét. Az aradi börtönben azonban ott volt még egy tá­bornok, Lenkey, akinek ügyé­ben még nem született dön­tés. Egykori tiszttársa átpár­tolt az osztrákokhoz, s most hadbíróként kerül szembe ve­le. Éles dialógusokban bom­lik ki a Fekete Sándor irta drá­mában két felfogás nemzet­szeretetről, társadalomról. Len­key a hosszú rabságban meg­őrül, tragédiája így teljesedik be. A tévéjáték alapjául szol­gáló dráma néhány évvel ko­rábban az Agria-játékok ke­retében az egri vár tömlöc- bástyáján két nyáron át is műsoron volt és igen jó em­lékeket hagyott A tévéválto­zatot most Hajdufy Miklós rendezte, címszereplője Lu- káts Andor, további főbb sze­replői Miklóssy György és Fo­dor Tamás (ők ketten látha­tók a képen). A tévéjáték az első műsorban 20.05-kor kez­dődik. A SZOVJET KULTÚRA’ Művészvendégeink Negyedik alkalommal ren­dezik meg Magyarországon a Szovjet Kultúra Napjait. Az eseménynek különleges ran­got ad, hogy az idén ünne­peltük hazánk felszabadulá­sának, valamint a fasizmus legyőzésének 40. évforduló­ját, s a magyar—szovjet kul­turális együttműködés is ép­pen négy évtizedes múltra tekinthet vissza. Az elmúlt évek során a magyar közön­ség megismerhette a baráti ország kultúráját, művésze­tét, íróit és költőit, zeneszer­zőit, képzőművészetét, film­jeit, s a Szovjetunióban is milliók ismerkedhettek meg a magyar kultúra értékeivel. Legutóbb ez év áprilisában rendezték meg Moszkvában a Magyar Kultúra Napjait, s erre „rímel” a jövő héten kezdődő nagyszabású ren­dezvénysorozat, amelyen a magyar közönség kiváló szí­nészek, zeneművészek játé­kában gyönyörködhet, meg­ismerkedhet a szovjet film­művészet legújabb alkotásai­val, érdekes kiállításokat lát­hat. A felsorolás, amely alább következik, korántsem teljes, csupán ízelítőt szeretne nyújtani a bőséges kínálat­ból. Kezdjük a világhírű Moszkvai Nagyszínház ven­dégjátékával. A népszerű Bolsojt a XVIII. század má­sodik felében alapították és az opera-balett műfajok ott­hona lett. A XIX. .század végén Csajkovszkij operái és balettjei alkották a színház repertoárjának alapjait, majd a húszas-harmincas években megjelentek a Nagyszínház színpadán az orosz és kül­NAPJAI 1985XST4 földi klasszikusok mellett a szovjet zeneszerzők — Pro- kofjev, Hacsaturján, Rogyi- on, Scsedrin — balettjei is. A Moszkvai Nagyszínház ba­lettegyüttese október 8-án és 9-én a Magyar Állami Ope- raházban lép a közönség elé. Nemcsak pedagógusok szak­mai köreiben, hanem szülők, tanácsi szakemberek, főha­tóságok berkeiben is gyakor­ta szó esik arról: milyen is jelenleg a nevelői ellátott­ság az iskolákban? Benne van a feltett kérdésekben mindaz, ami „iskolaügyben'', ezt a témát tekintve, foglal­koztatja az embereket. Ne­vezetesen: milyen is lesz a holnap, a holnapután isko­lai élete, meddig kell a tan­testületekben képesítés nél­küli fiatalokat felvenni szep­tember táján? Milyenek a kilátások a teljes és megfe­lelő ellátottság biztosítására? HULLÁMOK ÉS HATÁSOK A demográfiai mutatókból lehet következtetni arra, hogy körülbelül 25 évre vo­natkozóan mekkora lesz, le­het az iskolák terhelése. Vagyis, mely iskolatípusok­ban várható rövid idősza­kaszban csúcs, miként és mi­kor húzódik át a nagy töme­gű gyermekhad a középisko­lákba, illetve jut el a főis­kolák és az egyetemek ka­puihoz. E megközelítésből elemez­ve a születések adatait, kö­rülbelül a következőkről van szó: a gyermekgondozási se­gély bevezetését követően, 1967 után a születések szá­mában változás következett be, a megelőző öt év mély­pontjához képest. 1970—79 között a korábbi évek átla­gánál évi 30—40 ezerrel több gyermek jött a világra. Ez­után lassú, majd — a 80-as évek elejétől gyorsuló — csökkenési folyamat figyel­hető meg. (Jelenleg már csak évi 115—120 ezer körül A pedagógus-utánpótlás helyzete mozog a születési szám, szemben a csúccsal, amikor a 170, sőt 180 ezret is meg­haladta.) Az iskolai osztálylétszámo­kat nézve: az általános isko­lák alsó négy osztályában a nagy diáklétszám jelentkezé­se a 80-as évek elejére esett. Onnan a hullám most, ezek­ben az években húzódik át, illetve tetőzik a felső tago­zatban. A középiskolák első osztályaiban első ízben ta­valy növekedett meg a diák­létszám, s a nyomás eltart a 80-as évek végéig, keveset átnyúlik a század utolsó év­tizedébe is. Aztán mindenütt kisebbek lesznek az osztály­létszámok. Elkövetkezik vi­szont — úgy az évezred vé­gére, illetve az ezredforduló idején — az az idő, amikor az említett nagyobb ifjú kor­osztályok lesznek szülőkké, s feltehetően „visszaköszön” majd újból a népesebb gyer­mek korosztályok jelentke­zése, némileg kiegyenlítettebb számokkal. Mindezek kap­csán még nem számoltunk a most bevezetett gyermekgon­dozási díj várható, remélhe­tő pozitív hatásával, ami a fiatal nők szülési kedvét il­leti ... A HOLNAPRA GONDOLVA Egy nemrégiben készült igen alapos, mélyreható elemzése­ket tartalmazó művelődési minisztériumi felmérésben a pedagógusképzéssel foglalko­zó szakemberek arra kíván­tak feleletet- adni, hogy meg- felelő-e a jelenlegi képzési ütem? Kell-e majd az a ta­nítói létszám, ami most ala­kul, illetve, mennyiben kell megtartani azokat a meg­emelt keretszámokat, ame­lyek a holnapra vonatkozóan is jellemzik a mértéket? Fi­gyelembe vették az elemzé­sek azt a tényt is, elméleti­leg elsősorban, hogy mely megyék, mely hazai régiók nélkülözik ma legjobban a kellő pedagógusgárdát. Hol van, lenne igény — s meny­nyire kielégíthető ez — eset­leges újabb képző intézmé­nyek megteremtésére? (Sze- repel-e például Békés me­gyében, Pest megyében egy későbbi időpontban?) Kevéssé ígérhető meg — így az elemzés —, hogy a katedrákon rövid idő alatt már nem lesz szükség a ké­pesítés nélküli nevelőkre. (Akiknek mai, tekintélyes hányada amúgy is megszer­zi két-három év leforgása alatt az oklevelet.) Jelenleg az arányszámuk 4 százalék körüli. Számolni kell, hosszú távon azzal is, hogy a pálya elnőiesedése miatt a nevelők 9—10 százaléka továbbra is tartósan távol lesz a mun­kahelyétől. Ugyancsak mérce a képzés mértékében, hogy jelenleg legalább 10—12 ezer nevelői képesítésű szakember nem dolgozik az oktatásban, s feltehető, hogy az egyete­mek, főiskolák változatlanul más területeknek is képez­nek pedagógus végzettségű fiatalokat. A fizetés, amely­nek rendezésére, teljes meg­oldására célszerű törekedni, még ugyancsak nem pályán tartó erő. KÉPZÉSI GONDOK A most következő tervidő­szakban is mintegy 6000 új óvónőre lesz szükség a gyer­mekintézményekben, hogy megmaradhasson a jelenlegi, európai rangsort tekintve is igen szép, 85—90 százalékos ellátottság . .. Jelentős, több ezres az igény — s nem je­lez csökkenést — az általá­nos iskolai tanítók, majd ta­nárok iránt is. A mennyiségi fejlődés feltétlenül módot ad arra — ezért is célszerű tar­tani a mai képzési keretszá­mokat —, hogy az alsó ta­gozatban kellemesebbé és tartalmasabbá lehessen tenni a tanulást, a felső .tagozat­ban pedig hatékonyabb le­hessen a nyelvoktatás, a testnevelés, hogy csak né­hány példát említsünk. Fej­leszteni kívánják a gyógy­pedagógiai ellátottságot is. Kétségtelenül a középisko­lákban érződik most, úgy három-négy évig, a szakta­nárok helyenkénti hiánya. Ezért is kívánják kiegészítő tanárképzéssel, egyéb mun­kaerő-gazdálkodási intézke­désekkel is enyhíteni a hi­ányt. Az előrejelzések szerint a jövő évtized közepére kielé­gíti az igényeket a jelenlegi megemelt mértékű középis­kolai tanárképzés. Levelező oktatással segítik elő a szak­mai pedagóguslétszám gya­rapítását, például a gyakor­latvezető szakoktatókét. A másoddiplomák megszerzése — Budapesten és Veszprém­ben a mérnöktanárok kép­zése — kellő számú jelent­kező esetén sokat segít a gondokon. Sok város segíti jelenleg is és fogja még erőteljeseb­ben segíteni a pedagógus- képzést, az országos gondok enyhítésében. Az óvónőkép­zés bővítése Zsámbékon és Szekszárdon már megkezdő­dött, Baján és Esztergomban az előkészítésére folynak, munkálatok. A tanítóképzés­ben bizonyos hiány észlelhe­tő, a délkelet-magyarországi régióban, de az országban másutt is figyelni kell arra, miként tartható meg, illetve hívható a fiatal tanítók, ta­nárok végzős seregéből mi­nél több — és minél hosz- szabb időre. A pálya megtartóerejét növelni: valahogyan ilyes­formán lehet megfogalmazni azt a követelményt, ami a mennyiség mellé — az élet­minőség javítását is felsora­koztatja. Benne foglaltatik a fizetések kellő rendezése, csakúgy, mint a letelepedés­hez múlhatatlanul szükséges anyagi segítség, a lakáshoz juttatás és a törődés ezer más lehetősége. V. M. Még egy kitűnő szovjet együttest láthat a magyar közönség: hazánkba látogat a Moszkvai Lenini Komszo- mol Színház társulata is. A Komszomol Színházat — amelyet akkor még Munkás- fiatalok Színházának nevez­tek — 1927-ben alapították. Előadásai kezdetben a poli­tikai aktualitás, a harsány plakátszerűség jellemezte. Később nagyobb gondot for­dítottak az emberábrázolás­ra, a pszichológiára, bemu­tatták Ibsen, Tolsztoj, Gogol, Shakespeare műveit. A szín­ház 1938-ban kapta mai el­nevezését, s ebben az idő­szakban kitűnő írógárdát gyűjtött maga köré: Pago- gyin, Arbuzov, Bulgakov da­rabjait mutatta be. 1963-ban Anatolij Efrosz állt a Len­kom — így becézték a szín­házat — élére, majd az újabb „aranykor” Mark Zaharov nevéhez kapcsolódik. Az ő művészeti vezetése alatt a színház visszanyúl a kezdeti időszak bátor, agitatív stílu­sához, de ugyanakkor elő­adásait a magas művészi színvonal, a mély emberáb- rázolás is jellemzi. A Kom­szomol Színház három pro­dukcióval érkezik hazánkba. Bemutatják a nemcsak Moszkvában, de Párizsban is nagy sikert aratott Juno és Ávoszt című Ribnyikov — Voznyeszenszkij rockoperát, melyet a Fővárosi Operett­színház Remény címmel tart műsorán; láthatjuk Vis- nyevszkij nagy hatású drá­máját, az Optimista tragédiát, valamint Zaharov és Cser­nyin művét, melynek címe A kísérlet folytatódik. A szovjet zenei élet szá­mos reprezentánsa is elláto­gat Magyarországra. Október 8-án a Magyar Állami Hang­versenyzenekar zeneakadé­miai koncertjét Vaszilij Szi- najszkij, a fiatal művész­nemzedék egyik jelentős egyénisége vezényli. Közre­működik Liana Iszakadze hegedűművésznő, aki csoda­gyerekként indult, három­éves' korában dalokat kom­ponált, tízévesen már siker­rel lépett a pódiumra hege­dűsként, később bejárta a világot Japántól Mexikóig. Bár a zene alkotja a kul­turális napok gerincét, nem hagyhatjuk említés nélkül a rendkívül gazdag filmajánla­tot sem: a Szovjetunió után elsőként nálunk mutatják be Elem Klimov Jöjj és láss cí­mű fesztiváldíjas alkotását, valamint Hucijev Utószó cí­mű filmjét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom