Észak-Magyarország, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-05 / 234. szám

1985. október 5., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Egyetértéssel és közös akarattal írta: Virizlay Gyula, a SZOT titkára A szervezett dolgozók több milliós tábora, társadalmunk nagyobb figyelemmel fordul a szakszervezetek felé; szep­temberben megkezdődtek az alapszervezeti választások, és a kongresszusi előkészü­letek. A magyar szakszer­vezetek bonyolult körülmé­nyek között léptek a vá­lasztások időszakába. A ko­rábbi éveknél nehezebb fel­adatot jeleni bérezéssel, szo­ciálpolitikával, a jobb mun­kafeltételek megteremtésé­vel, vagy a dolgozók műve­lődésével foglalkozni. Sokat vállalnak magukra a szak- szervezeti tisztségviselők, vi­szont eredményeink a ko­rábbiaknál szerényebbek. A szakszervezeti munka színvonala a közel ötmillió szervezett dolgozó közös aka­ratán, felelős cselekvésén múlik. Gondjaink megoldá­sában azonban mindig a dolgozó embereknek a tár­sadalomért érzett felelőssé­ge és magatartása volt a meghatározó. Ma is ez a mi legfőbb tartalékunk. A LEGJOBBAKRA ÉPÍTSÜNK A szakszervezeti mozga­lom mindenkori fő célkitű­zése, hogy a dolgozókkal együtt valósítsa meg a tö­rekvéseit. A közel negyed- millió szakszervezeti bizal­mi ebben a legfőbb szövet­ségesünk, azok, akik együtt élnek, együtt dolgoznak tár­saikkal. Ez a mindennapos, egyéni megközelítésű moz­galmi munka újabb ösztön­zést kapott a választások során. A szakszervezeti mozga­lomban mindig voltak és vannak olyan dolgozók, akik másokért is áldozatot hoz­tak, nem sajnálták rá az időt, a fáradságot, akik vál­lalták a vitákat, mások meggyőzését. Voltak és van­nak, akik mindennapi mun­kájukkal kivívták dolgozó­társaik megbecsülését, sza­vuknak hitele van. Példá­jukkal megmutatják, hogy lehet és érdemes pontosan, szépen dolgozni, a munká­nak nemcsak a kereset a haszna. Rájuk lehet építe­ni, szavukra odafigyelnek a dolgozótársak. Ilyen embe­rek az igazi szakszervezeti bizalmiak is, akik nevükhöz, funkciójukhoz méltóan dol­goznak a mozgalomban. Amikor a mozgalom to­vábbfejlődése, a szakszerve­zeti munka színvonalának emelése van napirenden, megkülönböztetett a jelen­tősége annak, hogy cselek­vőképes, a közösség ügye iránt elkötelezett tisztségvi­selők kerüljenek minden funkcióba. Az első tapaszta­latok azt mutatják, hogy a dolgozók ezúttal is olyan munkatársukra adják szava­zatukat, aki képes csoport­ja tagjaival közösen kialakí­tani álláspontját, akinek szavára hallgat a gazdasági vezetés, és akinek tekinté­lye van dolgozótársai köré­ben is. A választások bizo­nyítják, hogy a bizalmi — miként minden szakszerve­zeti vezető — igazi tekinté­lyét, rangját nem a jog- és hatáskörök adják, hanem azok a dolgozók, akik meg­választották, és akik a min­dennapos munkában is mö­götte állnak. A szakszerve­zeti tisztségviselők, a vá­lasztott testületek jogai való­jában a szervezett dolgozók jogai, amelyeket a válasz­tott szakszervezeti szervek és vezetők az ő nevükben és érdekükben gyakorolnak. Erről sohasem szabad el­feledkeznünk. JOBBAN ÉLNI LEHETŐSÉGEINKKEL Sok kérdésről esik szó a választások során kibonta­kozó társadalmi méretű párbeszédben: élet- és mun­kakörülményekről, az orszá­gos politika és a megyei, városi élet megannyi tenni­valójáról, a munkahely je­lenéről és jövőjéről. Terve­ink azonban csak munkánk minőségének, hatékonyságá­nak további javításával vál­hatnak valóra. A magasabb szintű érdekvédelemnek is a végzett munka a reális alapja. Sokan említettek munkahelyi tartalékokat, amelyek kihasználása javá­ra válik a társadalomnak, a kollektívának és az egyes dolgozóknak. Miközben alapvető vív­mánynak tekintjük a mun­kához való jogot, mind gyak­rabban kell szólnunk arról is, hogy ki miként, milyen színvonalon, milyen hatás­fokkal teljesíti a kötelessé­gét. Bátrabban kell különb­séget tennünk az egyes munkák társadalmi hasz­nossága közt, és kiemelt fi­gyelmet szentelni, elsőbbsé­get adni mindazon törekvé­seknek, amelyek tovább gazdagítják szocialista tár­sadalmunk eredményeit. A munka számunkra több, mint az anyagi és szellemi gazdagodás forrása, több, mint javaink gyarapításá­nak eszköze. Az emberi ér­tékeink igazában a munká­ban teljesednek ki, hasz­nosságunkat legjobban mun­kánk fejezi ki. Életünk valamennyi terü­letét fejlesztő jelentős vál­tozások idején az emberi magatartás, a műveltség, a kulturáltság rendkívül nagy értékké válik. Ennek fon­tosságát napjainkban is ér­zékeljük. A szakszervezetek­nek elő kell segíteniük, hi­vatásukból fakadóan, hogy a gazdasági vezetés a munká­sok műveltségének növelé­sét hosszabb távú folyamat­ként kezelje és támogassa, túl a technikai-technológiai változások, a szakmaváltó­sok, átképzések kényszerítő hatásán. A műveltség gya­rapításában kapjon nagyobb szerepet a munka, a mun­kahelyi környezet kultúrá­jának fejlesztése, a személyi kapcsolatok, a viselkedés kulturáltabb formáinak ki­alakítása. A MUNKAHELYEKEN VALÓSULNAK MEG TERVEINK A szakszervezeti munka szempontjából is új helyze­tet jelent a vállalatok nö­vekvő önállósága, mert egy­értelműbben és láthatóbban feltárja minden dolgozó szá­mára: ha a kollektíva min­den tagja jobban dolgozik, akkor az eredmények is na­gyobbak, többet lehet el­osztani, több jut szociális, kulturális célokra. Ebben a helyzetben megnőtt a mun­kahelyi közélet jelentősége. A termelés körülményeinek alakítása, a termékszerkezet formálása, a munka szerve­zése, a differenciáltabb el­osztás érvényesítése, a mun­kahelyi társadalmi légkör állapota szinte naponként készteti az embereket állás- foglalásra, véleménynyilvá­nításra. A tisztességesen dolgozó emberek véleményére tá­maszkodva kívánjuk a mun­kahelyi közösségek morális érzékenységét erősíteni. Egyértelműbbé szükséges tenni, hogy mit, -miért tá­mogatunk. De azt is jobban kell érzékeltetnünk, amit el­ítélünk, elfogadhatatlannak tartunk. A szakszervezetek­nek nem az a feladatuk, hogy mentegessék a munka- szervezés hiányosságait, a hibás vezetői döntéseket, a hanyagságot. Arra törek­szünk, hogy közös erővel legyünk úrrá problémáin­kon, gondjainkon. A szakszervezetek befo­lyása és tekintélye a min­dennapok gyakorlatában ala­kul, formálódik, amikor meghirdetett elveink szem­be kerülnek a gyakorlat ta­pasztalataival. A tudatos munkához szükséges, hogy ki-ki értse terveinket, lássa saját szerepét és lehetősé­gét. A TOVÁBBFEJLŐDÉS ÚTJÁN Sok mindent újra kell gondolnunk a szakszerveze­tek tevékenységében, és fel kell gyorsítanunk a korsze­rűsödés, a továbbfejlődés fo­lyamatát. A megyei küldött­értekezletek, a szakszerve­zeti kongresszusok, és a ma­gyar szakszervezetek XXV. kongresszusa a mostani vá­lasztásokon elhangzó tapasz­talatok, javaslatok, józan kritikák a megye, az ága­zat, az ország reális lehető­ségei alapján jelölik majd ki ennek konkrét tenni­valóit. A szakszervezeti dolgozók elvárják, hogy csökkentsük munkánk formális vonásait, erősítsük belső életünk de­mokratizmusát, fejlesszük szervezetünk mozgalmi ar­culatát. Elvárják a szak- szervezetektől, hogy érzé­kelhetőbb módon legyenek részesei az érdekek körül folyó egyeztetéseknek, és önállóbb, kezdeményezőbb magatartást tanúsítsanak a döntések kialakítása során. Ezeknek a véleményeknek, igényeknek az ismeretében folynak a kongresszusi elő­készületek. Munkánk nem lesz az ed­digieknél könnyebb az el­következő időszakban sem, minden eredményért meg kell küzdenünk. Alapvetően jó politikai feltételei van­nak a szakszervezeti mun­kának. Az emberek döntő többsége megérti, hogy gondjaink nagyobbrészt olyanok, amelyeket együtte­sén oldhatunk meg. Az em­berek nagy többsége képes és akar becsületesen dolgoz­ni, tisztességesen élni. Eb­ben a munkában még job­ban építeni kívánunk min­den tisztességesen dolgozó ember közreműködésére. Mai feladatainkat éreztetni, lát­tatni és cselekvésre ösztö­nözni — ebben van a szak- szervezeti munka nagy fel­adata. Ezt nem lehet for­málisan végezni, csak hittel, meggyőződéssel. Ezáltal tud­juk erősíteni a bizalmat a nehezebb időkben, a bonyo­lultabb feladatok: végrehaj­tása közben is, a szocialista eszmék iránt. A dolgozó embert megil­leti az, hogy ismerje a cé­lokat, a törekvések mögött meghúzódó okokat, a várha­tó következményeket. Elvár­ja az ügyeivel való gondos törődést, a demokrácia to­vábbi fejlesztését, minde­nekelőtt ott, ahol a napi munkaidejét eltölti, ahol közvetlenül érintik őt az in­tézkedések. Ott kapjon vá­laszt, magyarázatot kérdé­seire, ott érveljünk, ott vi­tatkozzunk. Mindebben nem kevés tennivalója van a szakszervezetnek. Szemérmes öregek Hogyan segíthetünk rajtuk? A szociális otthontól ir­tóznak, a napközi otthontól idegenkednek. Mert micso­da dolog az, hogy valaki vénségére beszoruljon egy szobába a többi vénember, vénasszony közé, ücsörög­ni, fecsegni, hímezni senki­nek sem kellő térítőkét..., mikor a ház körül talán még lenne tennivaló, ott a kert, a baromfi, csak az ember győzze szusszal, bír­ja lábbal. Ne rójanak meg az általánosításért, de ha­zánkban a legtöbb falusi öreg így gondolkodik, „ki­termelvén” olyan ellent­mondásokat, hogy amíg egyfelől sürgetjük a tele­püléseken az öregek nap­közi otthonának az építé­sét, másfelől kihasználtsá­guk, sok helyen megkérdő­jelezhető; míg egyfelől igyekszünk a segélyezési, gondozási formákat gyara­pítani, másfelől valósággal fel kell kutatni az erre rá­szoruló öregeket, mert a szemérem és a szomszéd nyelve nagy úr. Dehogy kérnek akárkitől is vala­mit, hogy megszólják őket és a családjukat... ! Eddigi tapasztalataimat támasztja alá az a tanácsi beszámoló is, amelyet a közelmúltban készítettek Edelényben, felmérve az időskorúakról való gondos­kodás formáit és a tovább­fejlesztés lehetőségeit. A megközelítőleg 13 ezer la­kosú, városi jogú nagyköz­ségben 16 százalék a nyug­díjkorhatár felettiek szám­aránya. Ez alacsonyabb, mint az országos átlag, - egy település életében mégis fontos a több mint 2 ezer idős ember sorsa, mindennapjainak alakítása. Annál is inkább, mert hely­zetük korántsem egyforma; a felmérések például négy kategóriát állapítottak meg. Az első kettőbe azok sorol­hatók (szám szerint 69-en), I akik valóban rendkívül hátrányos körülmények kö­zött élnek, és segítséget (sok esetben azonnali se­gítséget) csak a társada­lomtól várhatnak. Olyan öregekről van tehát szó, akiknél hiányzik az anyagi biztonság, krónikus beteg­ségben szenvednek, egész­ségtelen lakásokban élnek, családi viszonyaik rende­zetlenek. A harmadik cso­portnál az anyagi helyzet lehetővé teszi, hogy az el­látás különböző formáit önköltségesen vegyék igénybe, míg a negyedik csoportba sorolhatók támo­gatást egyáltalán nem is igényelnek. Természetes, hogy a kategóriába soro­lás egyben sorrendiséget is jelez az intézkedések megtételénél. Fontos differenciáló té­nyező, hogy ki hol Iákik? Mert igencsak eltérőek az időskorúak életkörülmé­nyei Edelény, és a volt társ­községek, így Damak, Lád- besenyő, Balajt, Abod te­rületén. A nagyközségben a havi jövedelmet jóval ne­hezebb állattartással, sző­lőműveléssel stb. kiegészí­teni, mint az előbb említett településrészeken. A csalá­di kohézió, a generációk együttmaradása is ez utób­bi helyeken érvényesül job­ban, így a gyerekek és az unokák vállalják azt, amit sok helyen sajnos az ál­lamnak kell vállalnia ... S a hivatalos szerveknek nem könnyű a dolguk. Mert, ha csak annyiból állna, hogy X összeget ki­fizetnek ennyi és ennyi em­bernek ! Meglepő azonban a magára maradt, egyedül élő öregek szemérmessége, amivel maguk zárkóznak el a segítségnyújtás elöl. Ahogy a beszámolóban ír­ták : „Sokan nem igénylik a támogatás semmilyen for­máját sem.” Szemérmes öregeink mellett viszont újabban fel-feltünedeznek a se nem szemérmes, se nem öreg, „munkaképes fiatal állampolgárok”, akik csökkent munkabírásukra hivatkozva egyre többen, és egyre több segélyt kö­vetelnek. A legtöbb igény­lőnél az edelényi bizottság 40—50 százalékos csökke­nést állapított meg, amely nem szolgál alapul a rend­szeres szociális segély fo­lyósításához. A feladatokból Edelény- i ben is nagy részt vállal a húszfős öregek napközi otthona, és a házi szociális gondozók. Az ÖNO azonban itt sem kihasznált En­nek oka nemcsak az ide­genkedés; egyesek sokall­ják a havi 600 forintos té­rítési díjat. Anyagi helyze­tüknél fogva ők bizonyá­ra nem alaptalanul, ám ennél olcsóbbra már nem -szabhatják a tarifát az in­tézményben. Annál ked­veltebb forma viszont a szociális étkeztetés, az igé­nyek egyre nőnek, és sok helyütt párosulnak a házi szociális gondozással. S hogy mindezt miből? Ebben az évben a nagy­községi tanács több mint másfél millió forintot biz-i tosított a jogosan jelentke­ző kérelmek kielégítésére. Ez volt az „előirányzat”, amely később még 110 ezer forinttal bővült, öt állandó szociális segély juttatásá­ra, és a két főfoglalkozású mellett egy részfoglalkozá­sú házi szociális gondozó beállítására nyílt ebből a pénzből lehetőség. S a le­hetőségek mellett a való­ságról még valamit: az időskorúak érdekében a hatósági osztály kapcsolat­ban van a körzeti egész­ségügyi szolgálattal, a he­lyi Vöröskereszttel és a ta­nácstagokkal. Más állami feladatoknál nem tapasz­talt módon, önzetlenül és készségesen segítették ezt a legutóbbi felmérő mun­kát is Edelényben. Keresztény Gabriella Az elmúlt hét elején telt ház volt Mályi- ban, a megyei tanács Oktatási és Tovább­képzési Intézetében. Párhuzamosan több to­vábbképzés folyt, ezek egyikén az encsi vá­roskörzet települései elöljáróinak tartottak előadássorozatot. A háromnapos továbbkép­zésen a résztvevők részletesen megismer­kedtek az elöljáróságok teendőivel, felada­taival. — Javasolt tematika szerint dolgozunk — mondja Kisvárdai László, az intézet veze­tője — az előadásokat a megyei tanács ve­zetői, szakemberei tartják. Az elöljárók az ezeket követő konzultációkon felvetik a he­lyi problémákat, kérdéseket, s így „első kézből” kapnak rá választ a legilletékeseb­bektől. Már előzetesen is befutott néhány kérdés, ezekre itt adtuk meg a választ. — Mi volt-a legjellemzőbb problémakör? — Az anyagi jellegűek — kapcsolódik a beszélgetésbe Kocsis János, az intézet ve­zetőhelyettese — s itt is az újdonságnak számító településfejlesztési hozzájárulásról érdeklődtek sokan. Ennél a kérdésnél, mi­vel kisközségekről van szó, aggályok is mu­tatkoztak: félő, hogy ezekben az aprófal­vakban még kevesebb lesz a pénz — az elöregedés miatt. Továbbá sokan érdeklőd­tek az igazgatási feladatokról is. Gyámügy, szociális segély — itt az elöljáróságoknak saját döntési joguk van. Három elöljárót kérünk egy kis be­szélgetésre. Majik András Gadnáról érke­zett. 74. évében jár, de korát meghazudto­ló frissességgel, beszél a kis falu múltjáról, jelenéről: — Kenyerem javát már megettem, de látja, most is itt vagyok, és még akarom is tovább folytatni. Voltam már én közsé­gi bíró, tanácselnök, megyei tanácstag. Na­gyon jó ez az elöljáróság, mert ezáltal meg­szűnik a magárahagyatottság érzése a fa­luban. Van kihez szólni, kihez menni az embereknek a gonddal. Mert tudja, ha a csirke mellett nincs kotlós, hát azok ■ szét­szélednek. .. Most már sok ügyet helyben intézhetnek a lakosok. De ehhez a munká­hoz az is kell, hogy az elöljárók álljanak a hivatásuk magaslatán. A kapott bizalo­mért jó munkával, tettekkel kell fizetnünk, nekünk, elöljáróknak. Másik beszélgetőpartnerünk, Hornyák Sándor Szentistvánbaksán elöljáró. Mon­dandóját élénk kézmozdulatokkal kíséri. Az itt lévők, kor szerint, szinte minden korosztályt képviselnek. Több fiatallal ta­lálkoztam, ez jó. Hogy kiből milyen elöl­járó lesz, azt majd a jövő, a gyakorlat mu­tatja meg. Mindenesetre, hogy az emberek ne menjenek el ezekből a kisközségekből, kell, hogy valami odakösse őket. Mire gon­dolok? Például munkahelyekre. Ez kellene. Persze sok minden más is. Szentistvánbak­sán már van egy fúrott kút, jó á vize. Jó lenne azonban a vízhálózat is. Meg aztán nem szabad elfeledkeznünk az öregekről sem. A házi kifőzdéből jelenleg öten kap­nak ételt, de kilenc idős ember igényelné. Ezt sürgősen meg kell oldani. — Nálunk a közlekedéssel van a legna­gyobb gond — szól Majik András is. —Azt sikerült elérni, hogy reggel már megy egy busz Encsre. De visszafelé? Nincs járat. Rozgonyi Béla még fiatal ember. 25 éves, de a tanácsi munkában már vannak ta­pasztalatai. Négy évet tanács- és vb-tag- ként tevékenykedett. — Lesz mit tennünk: a segélyek juttatá­sát például az elöljáróság döntése alapján adjuk. A területfejlesztési hozzájárulások­ból befolyt pénz is a faluban marad. Ha mellénk áll a falu közössége, együtt bizto­san sokat tudunk tenni. Hernádcécén több, mint háromszáz a lakosok száma. Az em­berek többsége eljár dolgozni más telepü­lésekre, otthon csak a téesz tud munkát adni. A beszélgetésből kitűnik: lesz mit tenni az elöljáróknak. S hogy a tervekből, elkép­zelésekből mi valósul majd meg, az azon is múlik, hogy a többi ember hogyan se­gíti ezt a munkát. Hiszen a megvalósított eredményekkel a falut, végső soron önma­gukat gazdagítják. Mészáros István

Next

/
Oldalképek
Tartalom