Észak-Magyarország, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-21 / 222. szám

1985. szeptember 21., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Ha verseny - legyen verseny Vállalati tanács Érdekszövetség a boldogulásra Az árutermelés, a verseny szelektáló, differenciáló ha­tása szocialista, avagy ka­pitalista jelenség? Napja­inkban bizonyára érthetetlen az ilyen kérdés. Vannak olyan nyilvánvaló dolgok, evidenciák, amelyekre azt mondják; ez van és tartóz­kodnak a minősítéstől, az „átpolitizálástól”. A verseny­hatások konkrétan az érin­tettek körében lehetnek kel­lemesek és kellemetlenek, de általában a társadalom, az ország szemszögéből nézve nem jók és nem rosszak, egyszerűen realitások, / ame­lyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni. Volt időszak, amikor a természetes szelektáló hatá­sokat, mint szocialistaelle­nes jelenségeket bírálták, s a lemaradók támogatására, a különbségek tudatos ki- egyenlítésére törekedtek. A verseny lényegét az elvtársi segítségnyújtásban, az elma­radók felzárkóztatásában határozták meg. NEM MINTA A KÖZÉPSZERŰSÉG Az általános színvonal- emelkedésnek elvileg a so­rok szorosra zárása is egyik lehetséges módja. E felfogás­tól sem idegen a kiugrás, az elit felmutatása, sőt ré­sze az éllovas, a minta ki­választása és reklámozása, a korlátlan lehetőségek han­goztatása. Az élmunkás- és élüzem-mozgalom eszméi részben máig hatnak, nem váltották fel teljesen újak, a kiélezett hazai és nemzet­közi verseny kő ve tel menyek­hez igazodunk. Pedig milyen egyszerűnek és természetesnek tűnik, hogy a verseny legyen ver­seny, minden külső és mű­vi beavatkozásoktól mentes. Az elmaradók rovására gya­rapodjon. fejlődjön az élen­járó. A gyakorlatban mégis a természetes kiválasztódás útját állja vagy a gazdasági szabályozás, vagy az egye­di beavatkozás, az eszkö­zök, a jövedelmek átcsopor­tosítása az élenjáróktól az elmaradókhoz. De a szemlé­letbeli akadályok sem lebe­csülhetnek. A negatív hatás közismert: nem terebélye­sedhet a korszerű, a jövedel­mező, és nem szorul visz- sza a korszerűtlen, az el­avult , a gazdaságtalan. Az egész ösztönzési rendszert kérdőjelezi meg ez a ret­rograd gyakorlat. Nem nehéz belátni, hogy a kollektíva (a vállalat, a szövetkezet, az üzem) és az egyén (a dolgozó) sorsát szoros szálak fűzik egybe. Ha a vállalatok közt egyen- lösdi érvényesül, akkor több­nyire a személyi jövedelmek is függetlenednek az egyéni teljesítményektől. Ha ugyan­is az egész kollektívát nem serkentik kiemelkedő mun­kára, akkor az egyes dol­gozó — az ösztönzési alapok átlagolása okán — szintén „beáll a sorba”. És fordí­tott esetben, amikor a sze­mélyi jövedelmek erősen ki­egyenlítettek, akkor aligha várható el mind az egyéni, mind a kollektív kiugró tel­jesítmény. Az egyéni és a kollektív ösztönzés összefonódó bűvös körét — úgy tűnik — egy ponton az idén sikerült át­törni. Január elsejével alap­vetően megváltozott a ke­resetszabályozás tartalma és módszere. Háttérbe szorult az átlagbér-szabályozás, és előtérbe került a nyereség­től, a jövedelmezőségtől füg­gő bérgazdálkodás. Vagyis megszűnt az átlag és a bá­zis meghatározó szerepe, s a kifizethető bérek fedezetét egyre inkább a kollektív vállalati teljesítmény (a nye­reség) biztosítja. ZÁRJUK BE A KISKAPUKAT A gazdasági vezetők kö­rében — értekezleteken, sze­mélyes beszélgetésekben — szinte egyik napról a má­sikra megszűnt a bérszabá­lyozás ócsárolása. Persze di­csérni sem tudja mindenki. Hiszen az új bérezési felté­telek csak az átlagos, vagy annál magasabb nyereséget elérő kollektíváknak kedvez­nek, akik számára pedig végképp elfogadhatatlanok, azok választhatnak maguk­nak más bérezési formát. Ahol élnek és jól élnek az új bérezési lehetőségek­kel, ott határozottan élén­kült a teljesítmények ösz­tönzése, és elkezdődött a ke­reseti aránytalanságok fel­számolása. Máris növeked­tek a kereseti különbségek az azonos szakmán és az azonos beosztáson belül, va­lamint a különböző szakmák és az eltérő beosztások kö­zött — a tényleges teljesít­ményektől, a vállalt felelős­ségtől függően. Ám a szükségesnél és a lehetségesnél mérsékelteb­bek a jól és a rosszul gaz­dálkodó vállalatok közötti jövedelmi különbségek. Te­hát a kollektívának még mindig nem éri meg kiug­róan, jól dolgozni, illetve változatlanul nem elég hatá­rozott a visszatartó erő az átlagosnál gyengébb munká­tól, a veszteséges tevékeny­ségtől. Azt a lovat ütik. amelyik húz. A rosszul dolgozó vállala­tokkal. szövetkezetekkel vi­szont változatlanul kesz­tyűs kézzel bánnak. Ahol szükséges, többnyire találnak kiskapukat a normatív sza­bályozás és az általános ren­delkezések útvesztőiben. Kü­lönösen az árrendszer „ru- galmass": többnyire elisme­ri és a kiszolgáltatott hazai vásárlóval megfizetteti a külpiaci veszteségeket a kor­Száz évvel ezelőtt az ak­kori közlekedési miniszter rendeletben szabta meg, hogy a magyar vasutakhoz csak és kizárólag Diósgyőr­ben gyártott síneket hasz­nálhatnak fel, mivel a ha­zai gyártmány lényegesen jobb volt, mint a németor­szági Krupp-eég állal szál­lított sínek. A közelmúltban olyan vélemények is szület­tek' Diósgyőrben, hogy ha­marosan olyan pontra jut­nak, amikor már kérdésessé válhat a vasúti sínek gyár­tásának gazdaságossága . . . Moldova György híres könyvében („Akit a moz­dony ; füstje megcsapott . . .”) már tíz évvel ezelőtt, ta­pasztalatai alapján kimond­ta. hogy a magyar vasutak számos vonalon nem kielé­gítő síneken futnak. Akkori­ban nem kis felzúdulás hal­latszott megállapításai nyo­mán, és ha nem is egészen az írói indulathoz hasonla­tos vehemenciával, de nem kevés aggodalommal szóltak a szakemberek a vasút jövő­jéről azon a szimpóziumon, melyen kohászati, gépészeti és közlekedési szakemberek tanácskoztak a sínekről és a vasúti kerekekről. A magyar kohászat fejlő­dése, története során alap­vetően a vasút fejlődésétől függött. A közlekedési háló­zat bővítése, javítása min­den esetben a vaskohászok­nak jelentett megrendelést. Miként a vasút fejlődésétől függött a vaskohászat előbb­re jutása, ugyanígy viszont is érvényes volt a hatás, hiszen a kohászatok sem tudtak volna megélni a jól működő vasút nélkül. És ma sincs másképp! Az elmúlt években lezaj­lott energiaválság, a szén- hidrogének árának a növe­kedése nagymértékben visz- szaterelte a forgalmat a közutakról a vasútra. A fejlettebb államokban ebben az időszakban megduplázó­dott a szállítási, vontatási sebesség, ami azt jelenti, hogy a magyar (10—80 kilo­méteres átlagsebességgel szemben mór-már általános a 120—160 kilométeres von­tatási sebesség. Ez a sebes­ség viszont a korábbinál jobb. nagyobb szilárdságú, iűröképesebb síneket és szerűden és hanyag munka többletköltségeit. Jellemző például, hogy a beruházási kereslet folyamatos csökken­tése nyomán az építőipari kínálat nem növekedett, a minőség nem javult, a kivi­telezést idők alig-alig csök­kentek, az árak viszont ha­tározottan emelkedtek. ÉRTÉKÜKÖN BECSÜLJÉK Időnként halljuk, némely­kor tapasztalhatjuk, hogy a munkahelyi közvélemény el­lenzi és elutasítja a teljesít­ményelv alkalmazását, a ha­tározott jövedelemkülönbsé­gek érvényesítését. Való igaz: a szocialista brigádok — szavazás esetén — gyak­ran osztanak fel maguk kö­zött jutalmakat és béreme­léseket egyenlő arányban. A példa — még ha netán tö­meges is — nem bizonyító erejű. Az ösztönzés, a telje- si tmény bérezés gyakorlata nem lehet szavazás tárgya. Az emberek kisebb-nagyobb csoportjának igazságérzete nem csalhatatlan, sőt ese­tenként kifejezetten igazság­talan, ha személyes érdekek, vagy vélt elvárások moti­válják azt. Nem véletlenül tartja a népi bölcsesség: senki nem lehet próféta a saját hazájában. Az igazán jó munkahelyi légkör kialakulásához a bá­tor kiállás, a viták nyílt vállalása, a közös cselekvés vezet. Nem lehet, nem is kell mindenkinek egyformán a kedvében járni. Fontos, hogy értékükön kezeljék, be­csüljék az embereket, s azok érezzék magukat legjobban, akik a leghasznosabbak, a legfontosabbak. K. .1. merőben új vasúti kereke­ket kívánt meg. Számos hazai tanulmányt, kísérletet és több nyugat­európai példát idéztek a szimpózium felszólalói, akik a legkülönbözőbb oldalakról vizsgálták a vasúti szállítás jövőjét. Alapvető feltétel, hogy a biztonságos közleke­dés mellett növelni kell a szállítás, a közlekedés kom­fortosságát is. Milyen feladatokat kell megoldaniuk a vasutat ki­szolgáló iparágaknak? Nö­velni kell a kopásállóságot és az ötvözöttség arányát a sínekben. Az eddiginél pon­tosabb kikészítői munkán kell átereszteni a terméke­ket. hogy minél kevesebb legyen a pályatelepítésekkor a selejtbe kerülő sín. A nem is távoli jövő követelmé­nyeinek megfelelően meg kell teremteni a tömbkere­kek gyártásának a feltétele­it. Mindemellett a vasútra is hárulnak még feladatok, hiszen a sínek kenésének több új formáját alkalmaz­zák már a világban, mo­Mint minden újnak, a vál­lalati tanácsok megalakulá­sának is voltak ellenzői és támogatói. Az előbbiek for­malitásnak, a demokráciá­val való bűvészkedésnek ne­vezték az egészet. Támoga­tói a döntés-előkészítés ki- szélesedését, a kollektív fe­lelősségvállalást, a nagyobb mozgásteret, a bürokratikus fékek kiiktatását látták ben­ne. Kinek lesz igaza? A jövő majd eldönti — mondják so­kan, holott néhány hónap is bizonyította, hogy a gaz­dálkodó egységek többségé­nél eredményesen működik a vállalati tanács, nagyot lendítve az üzemi demokrá­cián és a gazdasági eredmé­nyességen, A forma tehát jó. Persze, ez még nem döntötte el, hogy kinek lett igaza, mert a borúlátóan nyilatkozók is elismerték, hogy a vállalati tanács megválasztása lehe­tővé teszi ugyan a szerve­zeti önállóságot, de félmeg­oldás, mert az egész nem jár együtt gazdasági önál­lósággal is. Ez pedig csak formai változást jelent a gazdálkodó egységek életé­ben, tartalmit nem. Vizsgáljuk meg egy olyan vállalatnál a tapasztalatokat, ahol néhány hónappal ez­előtt vette át az irányítást a vállalati tanács, s amely­nek munkáját, gazdálkodá­sának eredményességét igen nagy mértékben befolyásol­ják más vállalatok sikerei, kudarcai, pénzügyi helyzete. — Idézzük fel azt az időt. amikor még XVI. számú Autójavító Vállalatnak hív­ták a ma Borsodi Autójaví­lyekkel súlyos milliókat le­het megtakarítani. Alapvetően a diósgyőri kohászat termékeiről esett szó, hiszen innen kerülnek ki a sínek és a vasúti ke­rékpárokhoz szükséges tár­csák, abroncsok. Mint köz­ismert, a Lenin Kohászati Művek metallurgiai bázisa elő tudja állítani azokat a magas színvonalú acélokat, melyek jó alapanyagul szol­gálhatnak a kiváló minősé­gű sínekhez és kerekekhez. Csakhogy . . . Ugyanebben a kohászat­ban hét esztendő múlva száz­esztendős lesz a gerenda­sor . . . melyen egykor ken­teidbe verték a Krupp Mű­veket ... a kerekekhez szük­séges tárcsákat és abroncso­kat olyan üzemben gyárt­ják, melyben szintén a cen­tenáriumhoz közeledő be­rendezéseket is találha­tunk . . . Valaki — talán, vul­garizálva, de nem messze az igazságtól —. úgy fogalma­zott, hogy olyan ez. mikor egy háziasszony kiváló nyersanyagot vásárol a pia­tó Vállalat néven gazdálko­dó céget. Beszéljünk az ak­kori irányítási formáról. — Röviden meg lehet fo­galmazni a két időszak kö­zötti különbséget — mondta Mihók Rezső igazgató. — Régebben egy vállalat azt csinálhatta, amit engedélyez­tek a számára. Most azzal foglalkozhatunk, ami nincs tiltva. — Kérdezni sem kell, me­lyik a jobb ... — Nem ilyen egyszerű. A kényelmes, a kockázatot nem vállaló cégeknél való­színűleg visszasírják a ré­gi időket, mert akkor any- nyiból állt a vállalat irá­nyítása, hogy a fölülről jött utasításokat megfelelő tá­lalásban kellett ismertetni a beosztottakkal és gondos­kodni a végrehajtásról. Ne­künk régebben egy felada­tot szabtak meg: javítsuk az elromlott autókat. Ehhez pénzt, anyagot, eszközt, szer­számot adtak, sőt még az ügyfeleket is megszervezték. Az új működési formában senki nem gyámkodik fölöt­tünk. Az állam biztosítja a munkafeltételeket, de csak egy utasítást ad: dolgozza­tok eredményesen. Az autójavítónál magabiz­tosak a vezetők, mert hely­zeti előnyük van más cégek­kel szemben. Ök ugyanis már a hetvenes évek végén a mai módon gondolkodtak, s igyekeztek kilépni a „szak­mai skatulyából”. Erről a következőket mondta az igazgató: — Nem akartuk állva vár­ni a változásokat, igyekez­tünk kiszélesíteni a tevé­kenységi kört, kerestük a con, de otthon a konyhájában nincs egy becsületes lábas, amiben megfőzhetné az ebé­det .. . Mindezeket összevetve egy ajánlást fogalmazott meg a szimpózium, melyet eljuttat­nak az illetékes tárcák ve­zetőihez. Ebben megfogal­mazzák, hogy a pálya- és járműfejlesztés feladatait a következő évtizedben oly módon kell előkészíteni, hogy a jövő század elején korsze­rű eszközök álljanak a vas­út rendelkezésére. Ehhez szükséges, hogy a vasúti sí­neket a tradíciókkal rendel­kező hazai ipar állítsa elő, annál is inkább, mert az alapanyag-termelő bázis ké­szen áll az LKM-ben. ami­hez viszont elengedhetetlen a 93 éves gerendasor re­konstrukciója. A korszerű járművek a tömbkerék alkal­mazását teszik szükségessé. Ennek gyártására a hazai kohászat felkészülési lehető­ségeit meg kell vizsgálni és figyelembe véve az export lehetőségeit is — a fejlesz­tő-beruházáshoz meg kell teremteni a feltételeket. A sínek és kerekek élettarta­mának növelése érdekében olyan tulajdonságokkal ren­delkező jármű-kostrukcióra kell törekedni, amely opti­mális szinten tartja a sínek és kerekek együttes kopását. Mivel a feladatok több irányúak és számos terület együttműködését igénylik, minden lehetőséget meg kell keresni a szakemberek talál­kozóira, közös munkájára. A szimpózium ajánlásai nagy­mértékben népgazdasági szintű problémákat vetettek fel, hiszen érdeke ugyan a vasútnak is és valamennyi vállalatnak, hogy termékei pontosan, időben, jó állapot­ban érkezzenek meg a meg­rendelőkhöz, de nem kevés­bé fontos mindez a népgaz­daságnak is. Jelenleg az ér­dekelt vállalatoknak nincs beruházói, fejlesztői keretük a szükséges korszerűsítések­re, ezért a témák megoldása a felsőbb szintű gazdasági szervek segítségét és dönté­sét teszik szükségessé. A kohászati és közlekedé­si szakemberek felkészülten, tervekkel várják ezeket a döntéseket. Szcndrci Lőrinc megélhetési formákat. Tisz­tában voltunk azzal, hogy a szakma legérzékenyebb pontja az alkatrészellátás. Az előjelek azt mutatták, hogy ha változik is a hely­zet, legfeljebb rosszabbodni fog. Alkatrészjavító bázist hoztunk létre. Ezt követően kétszer is meggondoltuk, hogy mit lehet eldobni és mit felújítani. Az önálló üzemrész az eltelt tíz év alatt megnégyszerezte ter­melését, s az egyik legvirág­zóbb üzletünk lett. — Tehát nemcsak autót, hanem alkatrészt, is javíta­nak. — És foglalkozunk más egyébbel is, mert erre kény­szerít bennünket a gazda­sági helyzet. Nálunk jód mérhető, hogy mennyi pén­zük van a vállalatoknak. Ha nincsenek anyagi gondjaik, akkor szaporodnak a meg­rendelések, ha nehézségek­kel küszködnek, akkor meg­gondolják, hogy javítassa- nak-e vagy sem. Ilyen bi­zonytalanságra nem alapoz­hattuk a 800 dolgozónk meg­élhetését, boldogulását. A főprofilnak számító Ikarus és ZIL kocsik mellett ma már újabb nyolc típus ja­vításával is foglalkozunk és 180 féle alkatrészt újítunk fel. Fölvállaljuk a bolgár gyártmányú emelővillás di- zeltargoncák javítását és bármilyen járművön elvé­gezzük a speciális felépít­mény-kialakítást. Tehát még a szervezeti önállósulás előtt igyekez­tek vállalkozni, bővíteni a tevékenységi kört, hogy ne érhesse őket meglepetés. Megfigyelhető, hogy azok a cégek tudnak kezdettől fog­va élni az önálló irányítás lehetőségeivel, amelyekre eddig is jellemző volt az alkotókedv, a vállalkozószel­lem. Magyarul: a vállalati tanács ott tudja betölteni funkcióját már az első pil­lanattól kezdve, ahol meg­alapozott gazdasági háttér segíti a működését. — A gazdasági vezetésnek miben jelent segítséget ez a korszerű irányítási forma? — A vállalati élet min­den területén érezteti hatá­sát. ha jól működik — vá­laszolta Mi hók Rezső. — A testületen keresztül a kol­lektíva lett a tulajdonos. Ma már valóban miénk a gyár és ezt minden dolgozó át- érzi. Példát mondok erre. Jó ötlet születik, amely nye­reséggel kecsegtet, összeül a tanács, megvitatja a javas­latot, a pro és a kontra ér­veket, majd dönt. Ez a dön­tés nem egyszemélyes, nem az igazgató, vagy a vállala­ti vezérkar akarata, hanem a dolgozóké is. Így tehát si­ker esetén közös az érdem és az anyagi haszon. Ha mellé­fogunk, annak is együtt kell viselni a következményeit. A felelősséget nem lehet ide-oda tologatni, ugyanak­kor a dicsőséget sem más kasszírozza be. Másképpen fogalmazva: a jövőben „mostohagyerekek” sem le­szünk, de mentőövet sem dobnak felénk. Napok alatt tudunk dönteni a saját ügyünkben, s ezt senki sem vétózhatja meg, tehát gyor­sabbak. rugalmasabbak let­tünk, viszont valósággá vált nálunk is az a jelszó; aho­gyan dolgozunk, úgy fo­gunk boldogulni. Ez termé­szetesen nagy felelősséget, sok kockázatot jelent, de egy vállalati tanács formá­jában létrejött érdekszövet­ség biztosítéka lehet a kol­lektíva boldogulásának. Ezt a dolgozók is érezhették két hónappal ezelőtt, amikor kö­zel egymillió forintot fizet­tünk ki a jó munkáért, ugyanis megvalósult, amire a vezetés és a munkáskol­lektíva szövetkezett. Ma már mindenki elhiszi, hogy sa­ját magának is dolgozik, ter­mészetesen úgy, hogy ezzel az ügyfél és a népgazdaság is jól jár — mondta befe­jezésül Mihók Rezső. Fónagy István Tapasztalatok egy tudományos szimpóziumon

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom