Észak-Magyarország, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-04 / 207. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. szeptember 4., szerda Így ősszel, a művészeti évad kezdetén, illetve újrakezdésekor lapokban, .rádióban, képernyőn elhangzanak különböző tervek, előzetes programismertetések, interjúkban felrajzolódnak különböző elképzelések, megfogalmazódnak az önmegvalósítás címszó alá sorolható egyéni ambíciók. tiszteletköröket rajzoló méltatásokban meg; egyes művészek öntörvényűségér öl hallunk és olvashatunk rajongó tirádákat. Természetes dolog, hogy minden művész — legyen az alkotó, vagy előadó — önmagából szeretne valamit nyújtani a közönségnek. Az alkotó a maga személyiségén átszűrve, salját, egyéni megfogalmazásban szeretné tüköröztetni a valóságot, illetve annak kisebb-nagyobb szeletét, a maga sajátos eszközeivel, köbe, lába faragva, festménybe, vagy rajzba fogai mazva, haílk dallá, vagy zengő oratóriummá formálva, s az előadóművész is úgy szeretné elmondani a másoktól már sokszor elmondott verset, drámai monológot. úgy szeretné megjeleníteni az ismert, vagy talán most előszói' színpadra, kamera elé állított alakot, hogy abban benne legyen ö is, olyan legyen az a gondolat, vagy az a figura, ahogyan azt csak ö közvetítheti, az ö személyisége legyen az eredeti gondolat átszűrője-átfogalmazója. Mindez azonban nem lehet öncélú, a sokat emlegetett önmegvalósítás nem lehet előbbrevaló a társadalmi érdeknél, közérthetőbben fogalmazva egyéni művészi ambíciók nem kerülhetnek elébe és fölébe magának a műnek, a társadalmat szolgáló alkotásoknak. És nem hagyhatják figyelmen kívül a társadalom igényeit sem. Hazánkban állami és párthatározatok biztosítják az alkotó munka, a művészeti tevékenység szabadságát, a kísérletezés lehetőségeit, jogát. Könyvkiadásunk igen széles választéka, kiállítótermeink, filmbemutatóink, hangversenyeink mindmegannyi példa, bizonyíték arra, hogy nálunk igenis szélesre nyitott a kapu az alkotók és az alkotás előtt. Sokszor sokkalta szélesebb is, mint amennyi társadalmi igény az adott művekkel szemben mutatkozik. Az eladatlan könyvek tonnái, a Képcsarnok Vállalatnál felhalmozódott képzőművészeti alkotások tömege, a csak a megnyitó ünnepségen látogatott tárlatok sora, egyes filmalkotások látványos bukása és mások bizonyítják, hogy a művészi önmegvalósító szándék nem találkozott a társadalom igényével. Márpedig a művésznek nem önmagát kell megvalósítania, hanem a társadalmat szolgáló művet kell alkotnia, illetve tolmácsolni. Amíg egy köll.tő, író saját magának jegyzi fel, fogalmazza meg gondolatait, amíg egy grafikus vázlatokat készít, vagy akár kész művet is teremt akái a legszélsőségesebb művészeti eszközök, kifejezésmódok felhasználásával, tulajdonképpen magánügye, ám, amikor azt közzé akarja tenni, tömegek elé kívánja bocsátani, már nem elégséges, hogy önmagát sikerült-e megvalósítani, hanem oy. a döntő, hogy műve mennyire fér bele a hazai művészet roppant széles és nagyon sokféle irányzattal, alapállással szemben igencsak toleráns csokrába és még — nem utolsósorban! — számolni kell a társadalom igényével j!ís. ' y A művészek már említett tiszteletkörös rajongói ilyenkor olyasmiről szoktak beszélni, hogy Iksz alkotó öntörvényű művész, a művészet bizonyos kötöttségeit nek.i ennélfogva joga van áthágni, „saját esztétikai mércéje” szerint alkotni stb. Ez az öntörvényűség hamis hivatkozás. Adott .társadalmon belül nem lehet öntörvényűén élni, az együttélés írott és íratlan szabályai, a közösség törvényei és szokásai, az elfogadott esztétikai mérce mindenkire vonatkozik, aki a nyilvánosság előtt kíván művész lenni. (Otthon, szűk családi körben feloldható ez a kötöttség.) A művészi alkotás szabadsága nem jelenthet parttalanságot, nem jelentheti az öntörvényűségre való hivatkozással sem az egyéni elképzeléseknek és egyben egyéni érdekeknek a magasabb, az össztársadalmi érdekekkel való konfrontációs lehetőségét. Sokfajta művész, saját felelősségére és saját anyagi veszélyére alkot. Művét esetleg nem adják ki, képét nem veszik meg, szerzeményét, színművét nem mutatják be stb. Ám nem kevés az olyan — gyakorta erőszakos — művész se, akinek az öntörvényűség hite ön-felhatalmazást ad elképzelései megvalósításának társadalmi meghiteleztetésére, s az sem ritka, hogy erre megszületik az állami támogatás, s utóbb tűnik ki. hogy bizony az adott filmet nem nézi meg senki, az adott színdarabtól a kiskatonák is elszöknek, vagy éppen a drága állami segítséggel született és születő alkotásoknak nincs piaca sem Itthon, sem külföldön. A művészi alkotó munka szabadságát legutóbb a XIII. pártkongresszus is megerősítette., Ez napjainkban élő gyakorlat nálunk. De némely kudarc arra int, hogy a szabadság maradéktalan tiszteletben tartása mellett több gondot, kellene fordítani a túlzott önbecsülésből fakadó önmegvalósító elképzelések, az öntörvényű alkotói módszerek társadalmi. állami eszközökkel történő támogatásának mérlegelésére, oz eddiginél több biztosítékot kellene szerezni az állam előzetes hiteléhez. Végezetül feljegyzendő: őszinte tisztelet és elismerés jár azoknak a kimagaslóan nagy alkotóknak, akik öntörvényű műveikkel egy új esztétika megteremtésének forrásait tárták fel, nyitottak ahhoz utat — például Bartók Béla —, de ezek a kivételes nagyságok igen kevesen voltak és vannak, sokkal több a rájuk hivatkozó akarnok. Ezért a szabályt erősítő kivétel elve alapján a túlzott önbecsülésre, az akarnok öntörvényűségre vonatkozó fentebbi gondolatokat ismételten hangsúlyozni kell. Benedek Miklós Befejeződött az ásatás Árpáson Befejezték a kora római település feltárásának idei munkálatait a győri Xantus János Múzeum szakemberei Árpáson, a Rába és a Marcal folyó által határolt területen. Az egykori Mursella nevű városban most zárult a tizedik ásatási szezon. Az 1. század második feléből való az a két kemence, amely ugyancsak a nyál- folyamán került elő. Az egyiknek csupán a szájnyílása maradt meg, a másiknak viszont megtalálták fűtőnyílását és vasrostélyát is. Az utóbbiban cserépfedőket égethettek utoljára, erre utalnak a kemence körül feltárt kerámialeletek, fedőmaradványok. A gazdag leletanyag legkorábbi darabjai az első század elejéről való pénzek, továbbá több bronz kapocs, elefántcsont hajtű, mécses és kerámiamaradvány. Az észak-itáliai import szürke kerámiákat utánzó edényeket feltehetően a helybéli fazekasok készítették, Ma este a képernyőn Optimisták Hétrészes magyar tévéfilmsorozat kezdődik - az újvidéki televízióval együttműködésben — ma este 21.00 órakor az első műsorban. Sinkó Ervin jugoszláviai magyar iró hatalmas regényének, az Optimistáknak tévéváltozatát láthatjuk Dömölky János rendezésében. A regény a Magyar Tanácsköztársaságról szól, s a forradalomnák nemcsak eseményekben hiteles képét rajzolja meg, hanem az emberi helyzetek, eszmék, indulatok változatainak nagy körképét is bemutatja. A hajdan Magyarországról kitiltott iró még a két világháború között kezdte Írni ezt a hatalmas regényt, amelyből a tévéfilmsorozat készült. A ma látható első rész cime: Előjáték. Képünkön Eperjes Károly, Soltis Lajos, Derzsi János és Árok Ferenc a film egyik kockáján. A Világ és Nyelv új száma Nyugat-európai fórum részére készült jelentős javaslatát ismerteti dr. Andrea Chiti-Batelli, az Európa Parlament olasz csoportjának titkára „A nemzetközi közvetítő nyelv és a kisebbségi kultúrák védelme" című írásában. Hozzászól ehhez dr. Deme László nyelvészprofesszor „A nemzetközi közvetítő nyelv dolgában” című cikkével, amelyben — ugyancsak értékes javaslatokkal — a szocialista országok oldaláról követi az olasz szerző gondolatmenetét. Egy olvasói levélre válaszol a „Higgyen nekem asz- szonyom" című érdekes interjú a moszkvai Vlag.yimi- rovics Tokarjovtól, a kémiai tudományok kandidátusától. Yoshiaki Mizuno, az angol nyelv tokiói egyetemi professzora hazája nyelvoktatási problémáiról számol be; Hou Dzsiping cikke pedig a kínai eszperantó mozgalom megújulásáról és fellendüléséről. A lap Figyelő rovata „Nemzetközi nyelvpolitikára is szükség volna” címmel új és részben polemizáló megközelítéssel szól hozzá Herman József akadémikus „Nyelv, állam és politika” című korábbi cikkéhez. A lap többi érdekes írása közt figyelmet érdemel Kékesül Gyula „Két világrész pódiumain” című riportja eg,y lakatos és bűvész kalandos sorsfordulóiról, és Fenyvesi Ervin „Egy nagymester kislány mattot ad .. .” című riportja Polgár Zsuzsáról, a már nagy nemzetközi sikereket elért, rendkívüli tehetségű, Ifi éves magyar sakkbajnokról. Városrendezés Nagy figyelmet fordítanak a kazincbarcikaiak városuk rendjére, a parkok és terek tisztaságára, illetve újabbak létrehozására. Egy év alatt a tanács például 24 millió forintot költött az utak karbantartására, a közterületek tisztán tartására. Ehhez járul még a lakosság, a város üzemeinek és intézményeinek társadalmi munkája is, mely szintén töibb millió forintra tehető már ebben az évben is. Reményi tanár úr elköszönt szeretett kórusától Tizenhat évvel ezelőtt, egy mezőkövesdi zenei továbbképzésen, ahol Reményi János főiskolai docens keze alatt bővítettük szolfézs- és karvezetői tudásunkat, egy gondolatom támadt — amelyet megosztva Nagy János barátommal, a tokaji iskola akkori helyettes igazgatójával és énektanárával —. ekképpen vált valóra: „ösz- szeütöttük bokánkat”, s tisztelettel felkértük Reményi Jánost a szerencsi pedagóguskórus vezetésére. Minden kertelés nélkül kijelentette, hogy vállalja, ha mi ketten támogatjuk munkájában. Az akkori szerencsi járási vezetés támogatásával szerveztünk egy pedagógus- ■köwust, de karnagy problémánk volt. Vágyálmunk teljesült, olyan ember került kórusunk élére, aki tudásával, szaktékintélyével a legnagyobb elismerést, a fesztiváldíjat adta nekünk. Próbáin tizenhat éven át a zene birodalmában leltünk otthonra, s a vidékről és Szerencsről bejött vegyeskari kórustagság a hét szerda délutánján pihente ki pedagógiai munkájuk fáradalmait Reményi János próbáján. Ember volt és vidám, nagy tudású zenepedagógus. Éle.telemét, a tiszta intonációt belénk plántálta, s ha egy első próbán megtanult kórusmű megszólalt, „bra- vót" kiáltott, — bal keze mutatóujjával megcsavarta hajtincseit, s örömtől sugárzó arccal csak annyit mondott: „Komolyan mondom, csodálatos!” Már majdnem elhittük, amikor továbbfűzte véleményét: „csak meg kellene tanulni.” De mi meg is tanultuk, mert az állami minősítés legfelsőbb ranglétrájára kerültünk, ezenkívül a minisztériumtól és a Népművelési Intézettől elnyertük: a Szocialista Kultúráért kitüntetést, a kiváló együttesi címet három alkalommal, nívód! jafca.t, s a Magyar Rádiótól a legjobb kórusnak kijáró aranyplaketleket, hat alkalommal. Mint a kórus elnöke, Nagy János barátommal, aki a kórus titkára, a mai napig részt vettünk a kórus sok-sok .kiértékelésén. Talán legjellemzőbb Szokolay .Sándor Kossuth-díjas zeneszerzőnknek, a híres operaszerzönknek véleménye, melyei Szombathelyen mondott el országos minősítésen, egy Szokolay-műről: „A miniatűr kantátát megír,talm, de Reményi János szerencsi pe- dagóguskónjsáival életet lehelt bele. Meghatódva hallgattam, a dicséret legfelsőbb fokán tudok csak nyilatkozni. Inspirációt kaptam, hogy helyenként olyan dinamikával formáljam át, ahogy ez most élő előadásban megszólalt.” Ki volt megyénkben Reményi János? A Miskolci Bartók Kórus, a Hatos Számú Zenei Általános Iskola gyermekkórusának karnagya, s tisztes szerénységgel magunkat is csatlakoztatva: három borsodi kórus országos hírű és külföldi reprezentánsa. Megszólalt keze alatt az oratórikus művek csodálatos zenéje, a Bartók—Ko- dá 1 y- kom pozícíók felnőtt- és gyermekkari változatai, de tisztelettel és szeretettel tanította Bárdos Lajos Kossuth-díjas zeneszerző műveit, aki hálából egy nagyszerű népdalfeldolgozást írt Reményi János szerencsi kórusának, a „Hajnalljon”-!. Fölkaptam a fejem, amikor a televízió híradójának műsorvezetője ezzel a mondalíordulattal kötött át a külföldi események ismertetéséről a belpolitikai hírekre: „Téjünk most hazai és csendesebb vizekre!" Előbb ugyanis képes beszámolót láttam a puskaporos közel-keleti eseményekről, értesültem egy afrikai puccsról, valahol az amerikai földrészen tüntettek. Ennyi borzalom után igazán jólesett a hazai és csendesebb vizekre evezni. A hazai hírcsokor a Hernád áradásáról, a Balaton környéki földrengés okozta károk felméréséről, néhány iskola átadási határidejének csúszásáról szóló információkból állt össze. Csendes, hazai vizek? Viszonylag békésebb hazai híreink miért alábbva.lóak, mint a messzi katasztrófák? És biztos-e egyáltalán, hogy a hazai vizek csendesebbek, mint a lá- voli tengerek? És nem fel - lételezhető-e, hogy a magyar állampolgárt jobban érdekli, mert közvetlenül érinti az alig folyónyi folyó Hernád vízszintjének emelkedése és az ezzel járó sok gond, mint a nagy, de mégis idegen vizek távoli hullámverése? A bölcs' és szókimondó Veres Péter írta valahol, hogy aki nedves falú szobában lakik, azt nem elsősorban az űrrepülés érdekli, hanem a lakásépítés, azaz, hogy mikor jut tisztességes otthonhoz. És az is aligha kétséges, hogy egy közeli hozzátartozó halála jobban megrázza az embert, mint egy sok ezer kilométerre történt légi baleset híre. Így van ez! Bőrünkből, a kisebb közösség, a környezet éltető és megtartó kohéziós sátrából kibújni nem tudunk. Aki mindenkit egyformán szeret, az senkit sem szeret igazán. Aki mindenkit egyformán gyűlöl, az senkit sem gyűlöl igazán. És — visszatérve az eredeti gondolathoz — a mi „csendesebb” vizeinken csónakban maradni, a siker reményével békés kikötőt keresni sem kisebb bravúr, mint egy óceánjárót navigálni. Éppen azért, mert mi éppen ebben a csónakban ülünk, s ezt a viszonylag törékeny, de számunkra a legfontosabb utazóalkalmatosságot egy viszonylag kisebb árhullám is megtáncoltathat- lia ■ • • (brackó) Reményi János a kórus- irodalom minden területén mester volt, talán a gyermekkórust, a gyermekek tiszta világát szerette a legjobban, s ez volt a „vesztünk”. E nyár borongós időszakának elején egy „rossz hír” jáüta be a megyét: „Reményi Jánost kinevezték a Rádió gyermekkórusának karnagyává.” A hír valóság lett, s Reményi János augusztus elsejével elfoglalta helyét. Július hónapban kórusunk egy hét nyári táborozáson vett részt Sárospatakon. A Sátoraljaújhelyen családi nyaraláson tartózkodó karnagyunk három alkalommal meglátogatott minket. Öröm volt vele a három estét eltölteni, mint a mozivásznon, megelevenedtek a tizenhat év kórusmunka eseményei. A harmadik este a kis csapat kikísérte ,a pályaudvarra. Szeles volt az idő, s az induló vonat légáramlata még egyszer megtolbogtlaitita a búcsúzó „Liszt-díjas” karnagy hajtincseit. Most nem csavarta mutaitöujja köré, hosszasan integetett, s1 talán egy könnycsepp bizonyította, hogy az elmúlt tizenhat évben történt valami. Én, karon fogtam Sándor Zoltán főiskolai tanársegédet, fiatal új karnagyunkat, s beszélgettünk az Erdélyi Kollégiumig. Hogyan tovább? — kérdezte. — Az őrségváltás megtörtént, s biztatásomban úgy éreztem: egy negyventagú, becsületes pedagógus kollektíva nevében' fogtam meg fiatal karnagyunk kezét. Bakonyi Béla Hangszerkiállítás Kedden a Zeneakadémián magyar mesterek munkáiból és hazai vállalatok termékeiből mester- és népihang- szer-kiállítás nyílt. A bemutatót a Konsumex Külkereskedelmi Vállalat szervezte, hogy megismertesse a hazai hangszeripar kínálatát külföldi partnereivel, és támogassa a magyar hangszerkészítőket. A vállalat évente több százezer dollár értékben exportál magyar hangszereket külföldre, többek között Nyugat-Európába és az USA-ba. A Delta Ipari Szövetkezet által készített valamennyi pianínó külföldön talál gazdára, a Szegedi Hangszergyár termelésének pedig nyolcvan százalékát exportálják.
