Észak-Magyarország, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-21 / 222. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 A kongresszus határozatai és az erkölcsi tényező 1985. szeptember 21., szombat ■—mmmm Egyéni érdek, közösségi érdek A településfejlesztési hozzájárulás mértékéről és felhasználásáról a lakosság dönt. Sokoldalú vizsgálat, alapos érdekegyeztetés kell hozzá, hogy a legfőbb célokat szolgálja. Van, ahol óvodát építenek, máshol az egészséges ivóvízhálózat kiépítése a cél. Képünkön: óvodai pillanatkép Alsóbereckiből. Az MSZMP XIII. kongresszusán viszonylag nagy súllyal szerepeltek erkölcsi kérdések. Azoknak a céloknak a megvalósítása ugyanis, amelyeket országunk továbbfejlődése a közeljövőben előír, jelentős mértékben attól függ, milyen hatékonysággal munkálkodnak ezek elérésén. Nem elégséges világos célokat megfogalmazni és azok elérésének tárgyi eszközeit megjelölni. Számolni kell az emberi tényezővel. Egyáltalán nem közömbös, hogy az emberek ell'ogadják- e ezeket a célokat, ezek megvalósításáért tudatosan és felelősségteljesen munkálkodnak vagy pusztán a gazdasági és jogi kényszer ereje bírja őket arra, hogy munkájukat minimálisan elvégezzék. Ahhoz, hogy a gazdasági érdekek és szükségletek a társadalom egésze szempontjából is torzulásoktól mentesen fejtsék ki az egyes emberek és kisebb közösségek tevékenységére gyakorolt hatásukat, szükséges, hogy a gazdasági értékek létrehozása közepette emberségünk is gazdagodjék vagy legalábbis a már kimunkált erkölcsi értékekei is termeljük újra. A kongresszus a szocialista demokratizmus további kibontakoztatásában látja politikai rendszerünk továbbfejlesztésének és szilárdításának egyik lehetőségét. A demokratizmus növeli a közösségek és az egyének beleszólási jogát és döntési szféráját. Ahhoz azonban, hogy az emberek e domokráciá- nak valóban alakító részesei lehessenek, a szó nemes értelmében közpolgárokká, közösségi emberekké kell lenniük, akiket nemcsak a külső kényszer, hanem a felelősségérzet és a lelkiismeret is köt. Bizonyos szintű, az óléi mindennapjaiban ható erkölcsösség, éthosz nélkül az ember autonómiájának növelése gyakran csak fokozza a társadalmi élet működészavarait. Az erkölcs az emberek olyan belső szabályozásának eszköze, amely az emberekben azt a tudatosult cselekvési vágyat táplálja, hogy saját emberségük kibontakoztatását a közösség javára végzett értékes tevékenységben lássák. A marxizmus klasszikusainak munkáiból az az erkölcsi üzenet olvasható ki, hogy az értékes élet titka az emberi haladásért emberséges eszközökkel folytatott küzdelem. Ezt az erkölcsi ideált a mindennapi éleiben kell megvalósítanunk, ha nem akarunk elvont és ízetlen moralizálást folytatni. Az erköcsi problémák nem önállóan jelentkeznek, hanem összefonódnak a társadalmi ólet különböző területein felmerülő feszültségekkel. A továbbiakban ezek közül vizsgálunk meg néhányat a kongresszusi határozatok tükrében. Az erkölcsnek ősidőktől fogva alapvető kérdése a társadalmi igazságosság. A demokratizmus ennek a nemcsak erkölcsi, hanem politikai követelmény megvalósításának legjobb eszköze. Ez nem lehet sikeres az érdekellek részvétele nélkül. „Az érdekek egyeztetésének olyan rendszeréi és mechanizmusát kell kialakítani, amely felszínre hozza az eltérő érdekeket, lehetővé teszi összehangolásukat, egyben biztosítja a közérdek elsőbbségét. Minden állampolgár számára világossá kell tenni, hogy egyéni érdekeinek érvényesítését a közérdek szolgálatával és figyelembevételével érheti el.” (MSZMP XIII. kongresz- szusa, Kossuth, 1985. 192. o.) Lehetséges, sőt gyakran előfordul, hogy az egyén és a kisebb-nagyobb közösségek sem saját, érdekeiket nem ismerik lel helyesen, sem az össztársadalmi érdeket, vagy a felismert érdekeknek mint cselekvési céloknak elérését nem alkalmas eszközökkel akarják megkísérelni. Ahhoz, hogy véleményük megváltozzék és helyes irányba terelődjön, nem elégséges kinyilatkoztatni számukra az „igazságot", hanem lehetőséget kell teremteni, hogy érveljenek saját vélt igazuk mellett, és győződjenek meg saját maguk álláspontjuk megalapozottságáról vagy tarthatatlanságáról, vagy ha ezt nem lehet elérni, legalább azt lássák, hogy véleményük pusztán a kisebbség érdekének kifejeződése. A demokratikus szellemű vita a legalkalmasabb fórum arra, hogy a közösségi és partikuláris érdekek összhangja kialakuljon és ezek megvalósulásának személyi feltétele létrejöjjön: az a meggyőződés, hogy a közösségi célok — legalábbis hosz- szú távon — a társadalmi igazságot testesítik meg. Ilyen feltételek esetén az állami szerveknek egyre kevesebb kényszerintézkedést kellene hozmok. Bátran hivatkozhatnának az emberek vállalt kötelességeire és a velük járó felelősségre. Támaszkodhatnának az emberek kezdeményezéseire, öntevékeny közreműködésére. Ezeknek a céloknak megvalósulásától azonban még meglehetősen távol állunk. A szocialista demokratizmus intézményes keretei kezdenek ugyan kialakulni, de ezeknek működőképessé tétele és tartalommal való felruházása területén sok a teendőnk. Erre figyelmeztet bennünket társadalmunk számos, erkölcsi vonatkozásban mindenképpen negativ jelensége. Ismét a kongresz- szus határozatát idézzük: „A társadalmi élet minden területén erősíteni kell az állami és állampolgári fegyelmet, tudatosítani, hogy a jogok és kötelességek egymástól el vá laszthatatlanok, és csak együttesen érvényesíthetők. Különösen fontos a közélet tisztaságának megóvása, a következetes harc a hatalommal való visszaélés, a személyi összefonódások, a protekció, a korrupció minden megnyilvánulása ellen.” (Az MSZMP XIII. kongresszusa. 192—19,'1, o.) Nem szükséges érvekkel igazolnunk, hogy e negatív jelenségek okait helytelen volna pusztán az állampolgárok erkölcsi tudatának hi- á ny ossá ga i ban keresn ü n k. Sok vonatkozásban társadalmi életünk működészavarai teremtik meg azokat az objektíve káros feltételeket, amelyek csábítanak a vétségek elkövetésére. A társadalmi lét meghatározó szerepe azonban nem érvényesül végzetszerűen, hiszen a magas szintű erkölcsi tudat és kötelességérzet az emberek jelentős részét akkor is megóvja a bűnelkövetéstől, ha gyakorlatilag semmi megtorló következménnyel nem kell számolnia. Gondoljunk az elemi csapások és háborúk idején tanúsított segítőkészségre és áldozatvállalásra. Tehát mindenképpen kedvező az, ha az emberek többsége nem pusztán a jogi szankcióktól való félelem, hanem a tudatosan vállalt erkölcsiség alapján teljesíti vállalt kötelességeit. Valamely erkölcs elfogadása nem pusztán tudati azonosulás, hanem az eszmények megélése a mindennapok életvitelében. Az erkölcs az emberi lét egy sajátos metszete, amelyet gondolati megfontolások motiválnak és kísérnek, és ezért épp úgy nem tanítható, mint a szülői gondoskodás, az empátia, a baráti vagy házastársi hűség. Pontosabban: az erkölcsöt élni kell és az erkölcsös életvitellel másoknak példát lehet mutatni. A példának van intellektuális eleme, de ennél sokkal több is: az eszme gyakorlati megtestesülése. Erkölcstant (etikát) lehet oktatni és ez nem is haszontalan, de az oktatás az erkölcsi élet újratermelésének, netán magasabb szintre emelésének csupán szerény eszköze. A példamutatás főleg az ijjúság számára fontos: csak a megélt eszmék lehetnek hitelesek és vonzok az ifjak szemében. „Különös legyeimet kell fordítani erkölcsi, ideológiai nevelésükre. A kommunisták kötelessége, hogy személyes magatartásukkal példát mutassanak a fiataloknak.” (1. m. 190. o.) A párttagság elsődlegesen politikai elkötelezettség, de erkölcsi és ideológiai is. A politikai elkötelezettség aligha több üres szólamnál a közösségért végzett áldozatos munka nélkül, és a marxizmus ideológiájának elfogadása sem lehel őszinte megfelelő erkölcsi következmények levonása nélkül. Fiataljaink legtöbbször az előző nemzedék erkölcsi hitelét keveslik. Ügy , érzik, hogy lúl sokat hivatkozunk hibáink mentegetésénél az < bjektív körülményekre, kifogyhatatlanok vagyunk ön- íelmentő magyarázatok ke- i esésében. A legrombolóbb hatást azonban zilált munkaerkölcsünk gyakorol rájuk. Nagyon kevés munkahelyen látnak jól szervezett, pontos és valóban lelkesen véglett munkát. Helyette szervezetlenséget, lógást, munka- visszatartást, hanyagságot, tapasztalnak. És mindezt tetézi : alig követi ezt komoly felelősségre vonás. Szép számmal akadnak, akik csak annyit dolgoznak, hogy ne veszítsék el jogosultságukat bizonyos társadalmi juttatásokra. Vonzanak a pozitív példák, de a negatív példák romboló hatásával aligha kelhetnek versenyre. Nem állniuk. hogy e negatív példák felelősek az ifjúság egy nem elhanyagolható rétegének erkölcsileg semmiképpen sem pozitív magatartásáért, de olyanokról van szó, amelyet a magyarázat keresésénél és az ellenük folytatott küzdelem tervezésénél aligha szabad figyelmen kívül hagyni. Az erkölcsi nevelés vitán felül legfontosabb területe a család. Tudjuk, hogy ezen a területen is válságjelek mutatkoznak és az ifjúság a legfőbb kárvallott. A nők helyzetének számos vonatkozásában örvendetes megváltozása a család keretei közt folyó erkölcsi nevelés hatékonyságának gyengüléséhez vezetett. „A szülők felelősek, hogy gyermekeik jó családi légkörben nevelkedjenek — olvassuk a kongresszus határozataiban — megszerezzék azokat az ismereteket, elfogadják azokat az erkölcsi értékeket és normákat, amelyek szükségesek a társadalmi beilleszkedéshez, a kiegyensúlyozott élethez.” (I. m. 191. o.) önkéntelenül is felvetődik a kérdés, hogy magyar családoknak hány százaléka tesz bizonyos szinten eleget ennek u követelménynek. Nem folytatjuk tovább erkölcsi reflexióinkat. Nemcsak a gazdasági élet területén birkózunk hatalmas feladatokkal, hanem a szocialista közösség és ember kimunkálása terén is. Néhány évtizeddel korábban azt hittük, hogy az ezredforduló már a kommunizmus építése közben köszönt ránk. Sajnos, még azt sem mondhatjuk,, hogy az általunk épített szocializmus valóban fejlett, valóban példamutató. Jobban kell dolgoznunk az élet minden területén. Ez erkölcsi tartás nélkül elképzelhetetlen. Hársimr László Bár az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete a településfejlesztési hozzájárulásról, illetve a rendelet végrehajtását célzó jogszabály csak a jövő év január 1-én lép általánosan hatályba, a végrehajtás hogyanja, mikéntje iránt megyénk lakossága körében máris nagy az érdeklődés. A hozzájárulás mértékéről településenként más és más összegek forognak közszájon; ugyanakkor vannak, s nem kevesen, akik nincsenek tisztában azzal, hogy mi után kell hozzájárulást fizetni; mások arról szeretnének bővebben tájékozódni, hogy az így befolyt összegeket a tanácsok mire használják majd fel? Csak néhányat ragadtunk ki a kérdéscsokorból, érzékeltetve ezzel is, hogy sokakat érintő, s tegyük hozzá: „zsebbe vágó” témáról van szó, melyekre a helyi tanácsoknak a közeli napokban, a most folyó, vagy kezdődő falugyűléseken, rétegtalálkozókon pontos, kimerítő választ kell adni. Hozzátehetjük: ehhez mindenütt segítséget adnak a Hazafias Népfront helyi bizottságai. Mivel a hozzájárulás mértéke sok mindentől függ, esetleg településenként változik, s mert a tanácsok is most dolgoznak ezen. és végső soron az érintett lakosság dönt, az összegek nagyságával e helyütt nem volna célszerű foglalkoznunk. De van az eddig felmerült kérdések között számos olyan, amely általánosítható, és néhány téves felfogást eloszlatandó, azokra máris válasz adható. Mindenekelőtt a rendeletnek arra az általános vonására kell rámutatnunk, hogy a településfejlesztési hozzájárulásból származó pénzösszeg a helyi tanácsok anyagi forrásait növeli, ez tőlük el nem vonható! A tanácsok ebből, illetve ebből is fedezik majd a települések fejlesztésével kapcsolatosan felmerülő igényeket. A hozzájárulás mértékét ugyancsak a helyi tanács állapítja meg, a rendelet szellemében háromszáz és kétezer forint között. Az utóbbi napokban a Hazafias Népfront, valamint a helyi tanácsok és azok aktíváinak segítségével számos helyen tartottak már összejöveteleket, falugyűléseket — ezek természetesen a következő időszakban is zajlanak —, amelyeken a tanács vezetői ismertetik a VII. ötéves tervi, az ezzel összefüggő területfejlesztési elképzeléseket, esetenként több alternatívát is megjelölve, hogy mire kívánják fordítani a településfejlesztési alapba (röviden: TEFA) befolyt összeget. Ózdon például három célt: a városi sportcsarnok építését, a közművesítés fejlesztését, vagy a városi piac építését foglalták tervbe. Hogy ebből mi valósuljon meg, arról a lakosság dönt, ehhez igazítják a hozzájárulás mértékét is, amely most még tág határok között mozog. Hasonló a helyzet Sátoraljaújhelyen, ahol iparcikk-áruház építése, a városhoz tartozó Rudabányács- kán óvoda létesítése, Károlyfalván a vezetékes ivóvíz kiépítésében, Széphalmon ravatalozó létesítésében, vagy a városban egy tanuszoda létesítésében kell az itt élő és majd település- fejlesztési hozzájárulást fizető állampolgároknak dönteniük. Kazincbarcikán most vette kezdetét e munka: a városban mintegy harminc alkalommal találkoznak különböző fórumokon a lakossággal, ahol közösen határoznak arról, hogy január 1 -ével kezdődően milyen célokra, milyen összegű hozzájárulást állapítsanak meg. Lapunkban éppen ma egy hete foglalkoztunk — a megyei tanács ülése alapján — a megye VII. ötéves tervi tanácsi fejlesztési elképzeléseivel. hangsúlyozva, hogy ez még nem terv, csupán a főbb vonulatokat felsorakoztató elképzelés, melyre az ágazati, illetve a helyi terveket föl lehet építeni. A megyei tanács ülésén számos felszólaló sürgette a szolgáltatásban, a kereskedelmi ellátásban, a közlekedésben stb. fellelhető hiányok mielőbbi megszüntetését, ehhez kérve a központi segítséget, de sürgetve a helyi erőforrások jobb kiaknázását is. Nos, mint a fenti példák is mutatják, a helyi erőforrás jelentős részét képezi majd a jövő évtől általánosan is bevezetésre kerülő településfejlesztési hozzájárulás. Minthogy azonban ez újabb megterhelést jelent a lakosságnak — erről is nyíltan kell beszélnünk —, elfogadtatása nem lesz könnyű. Éppen ezért a helyi tanácsoknak — amellett, hogy kötelesek a területükön élő állampolgárokat a tervezésbe bevonni, illetőleg a pénzeszközök felhasználásáról rendszeresen beszámolni — olyan fejlesztési célokat kell megjelölni, amelyek a lakosság döntő többségének egyetértésével találkoznak. Hiszen a lakosság anyagi hozzájárulásáról, a mi pénzünkről (is) van szó!... A falugyűlések, a településfejlesztési hozzájárulásban döntést hozó fórumok tehát a nyár elején lezajlott választási jelölőgyűlések után ismét a demokratizmus újabb próbái lesznek. A döntés meghozatala előtt a tanácsoknak többszörös a feladatuk: őszintén és nyíltan kell tájékoztatni egy-egy körzet lakóit a teendőkről, az akadályokról, azok elhárításáról. s ugyanilyen nyíltan fogadni a javaslatokat. A megértő türelemre is szükség van, megérteni, hogy egy adott körzet mikro- gondjai „versenytársai”, esetleg „ellenfelei” lehetnek egy rosszul, vagy jól megfogalmazott nagyobb feladatnak; hogy hiába a számok, költségek, beruházási gondok ismeretében jól megválasztott javaslat, ha a saját szempontjaikat jobban ismerő, azok igazságában hívő emberek mást akarnak. A településfejlesztési hozzájárulás mértéke és felhasználása felőli döntés a lakosság joga! S ez magában hordozza a döntés felelősségét is, hogy tudniillik dönteni csak jól felkészülten és tájékozotton szabad. A döntést hozók tájékoztatása pedig a tanácsok feladata: tudatni az állampolgárokkal, hogy a körzetben, településen stb. mit tudnak és mit nem tudnak megvalósítani a korábbi tervekből, és mi az, ami nem fért ugyan a „keretbe”, de a településfejlesztési hozzájárulás révén mégis elérhető. A VII. ötéves tervi tanácsi fejlesztési elképzeléseket mindenütt élénk figyelem, érdeklődés kíséri. Megtanultunk együtt élni a gondokkal, belátjuk, hogy a mai gazdasági helyzetben, s a rendelkezésre álló pénzeszközök birtokában megfontoltan, körültekintően, az igényeket és a lehetőségeket egybevetve, rangsorolva (!) kell terveznünk. De ez nem jelenti azt, hogy lemondanánk igényeinkről, hiszen a megyei tei-vkoncepció is egy harmonikusabb településfejlesztést céloz meg. Az is természetes, hogy más igények fogalmazódnak meg a megyeszékhelyen, s más gondok szorítanak a hátrányos helyzetű, elnéptelenedő kis falvakban. De az bizonyos: igények mindenütt vannak! Itt bölcsőde, ott óvoda, iskola építése, máshol egy elfogadható bolt létrehozása, az ivóvíz-, vagy az úthálózat fejlesztése kéredzkedik a „rangsorban” az első helyre. Mielőtt a megyei tanács szakigazgatási szerveinek vezetői, az ezzel megbízott szakemberek összeállították volna a megyei párt-végrehajtóbizottság, a megyei tanács vb, illetőleg a múlt heti testületi ülés elé kerülő javaslatukat, a megye valamennyi települését végigjárták. Mindenről tájékozódtak, mindent felmértek, számba vettek. A helyi kéréseket, javaslatokat, igényeket írásban is rögzítették. Lehet-e közülük a többség megelégedésére választani? Kell! S mert a településfejlesztési hozzájárulás mértéke egyéni lehetőségeink miatt is korlátozóik jól kell választani, csak ehhez kaphatjuk meg a túlnyomó többség egyetértő döntését. A túlnyomó többség azonban — mint tudjuk — az egyes emberek véleményének azonossága. Ezért, tehát az állampolgár, amidőn döntésre, szavazásra emeli a kezét, önmaga előtt is vizsgázik: felismeri-e azt a pontot, ahol egyéni érdeke és a közösség érdeke találkozik; a megszületett, közösségi döntést tudomásul tudja-e venni akkor is, ha esetleg nem az ő javaslatát fogadja el a többség? Bár forintokról döntünk az elkövetkező hetekben, mégis: a településfejlesztési hozzájárulás helyi társadalmi vitáiban mindannyian vizsgázunk. O. M.
