Észak-Magyarország, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-19 / 220. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. szeptember 19., csütörtök Sylvester Stallone és Rudger Hauer (a rendőr és a terroris ta) a film egyik izgalmas jelenetében. Éppen a napokban nyílt meg New Yorkban az ENSZ 40. jubileumi ülésszaka. Egy kalandfilmről szóló kritikai jegyzetben az ilyenfajta megállapításnak ritkán van helye, most azonban feltétlenül a bevezető sorok közé kívánkozik. A Fantom az éjszakában című — eredeti címe Éjjeli csavargók — Bruce Malmuth rendezte amerikai filmben ugyanis éppen egy kezdődő ENSZ- közgyűlés résztvevői ellen akar merényleteket elkövetni egy Wulfgar nevű veszedelmes nemzetközi terrorista. Igaz, hogy e film négy évvel ezelőtt készült, de nálunk csak most jelent újat és aktualitása sajnos nem csökkent. A nemzetközi terrorizmus él, nap mint nap döbbenetesen ad magáról hírt, s ez az egyik oka, amiért erre a filmre oda kell figyelni. A másik oka pedig az, hogy ez a kilencvenkilenc percnyi film kitűnő mesterkézre vall, ragyogóan van megcsinálva, mindvégig feszültségben tartja a nézőt, a vágások, a fényeffektusok, az aláfestő zene folyamatosan sokkolják a nézőt, olykor már-már a hisztérikus állapotokig is, és mindezekhez nagyon is épkézláb, könnyen követhető, logikus történet, meg kitűnő színészi alakítások sora járul. Mégis úgy hagyja el a gondolkodó néző a mozit, hogy nemcsak egy izgalmas mozidarabot látott, igazi látványos moziszórakozásban volt része, hanem valami olyan információhoz is jutott, a film valami olyasmit is ábrázolt, ami nyugtalanítja olyan tekintetben, hogy a nemzetközi terrorizmus elleni jogos indulatait valamivel csökkenteni igyekszik. Nevezetesen azzal, hogy ez a veszedelmes bűnöző, aki szenvtelenül robbant és gyilkol Londonban, Párizsban és New Yorkban, már a filmtörténet első harmadában saját szakállára cselekszik, azaz tetteit nem egy meg nem nevezett terrorszervezet irányítja, hanem az éppen szakít vele egy „műhiba” miatt, s ettől kezdve ez a Wulfgar önmaga gonosztevő nagyságának bizonyítására követi el rettentő cselekményeit, tart sakkban hatóságokat, diplomatákat, egyebeket, olt ki emberi életeket, s végül szinte a rendőrnyomozó személyes ellenségeként pusztul el tűzharcban. Tehát nem az egész világot fenyegető terrorizmust győzik le, hanem egy szál gonosztevőt, aki nem is valamilyen szervezet nevében gonosz. Ez pedig nagy differencia. A film, mint említettem, ettől függetlenül mindvégig roppant izgalmas, fordulatos, már a kezdeti képsorokban, amikor „csalétek” rendőrt alakítanak a központi figurák, azaz nőruhában leplezik le és teszik ártalmatlanná az éjszakánként nőket megtámadó New York-i rablókat, majd később átkerülve a terrorizmus elleni különítménybe, hihetetlenül nagy technikai és szellemi felkészültséggel üldözik az először még ismeretlen, maid külsejét változtatott Wulfgart egészen addig, amíg győz az igazság és a gonosztevő holtan gurul le a nyomozó lakásának a lépcsőjén. A film minden kockáján ott az izgalom, a jól megcsinált fiimi izgalom. Mégis zavaró, hogy a győzelem egy szál gazember fölötti és nem valamilyen átfogóbb gonosz közösséget sújtó. A két nyomozó alakjában Sylvester Stallone és Billy Dee Williams, a terrorista Wulfgarként pedig Rudger Hauer remekel. De igen jók a kisebb szerepet alakítók is. Mindenesetre gyengébb idegzetű nézők készüljenek fel egy kis vérnyomás-fokozódásra. „ (benedek) Dolgozókat alkalmaznak A 31. Sz. Állami Építőipari Vállalat Kazincbarcika és környéke munkahelyeire felvesz: hegesztő, lakatos, építőipari nehézgépkezelő szakmunkásokat. Szállást, étkezést, utazást kedvezményesen biztosítunk. Jelentkezés: 31. Sz. Állami Építőipari Vállalat 18. Sz. Főépítésvezetőség, Kazincbarcika-Beren- te, Gagarin út. Telefon: 11-211/ 22-75 mellék. A Borsod Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat sárospataki építésvezetősége sürgősen alkalmaz vasbetonszerelőket, ács szakmunkásokat, jelentkezni lehet: Sárospatak, Vásártér. A Debreceni Tartósítóipari Kombinát (Debrecen, Monostor- pályi u. 92. sz.) felvételre keres: műszaki ellenőri munkakör betöltésére villamos, építész, gépész felsőfokú végzettségű szakembereket; gépészmérnököket karbantartási, minőségellenőri, művezetői, szerkesztőfejlesztői és karbantartásban jártas mérnöki munkakör betöltésére. Fizetés megegyezés szerint. Vidékiek részére albérleti hozzájárulást biztosítunk. Jelentkezés: részletes önéletrajzzal a Debreceni Tartósítóipari Kombinát személyzeti és oktatási osztályán. A Hajdú Megyei Állami Építőipari Vállalat felvesz: asztalos, festő, köműveB, ács, vasbetonszerelő, szigetelő, betonozó, villanyszerelő, csőbádogos, csőszigetelő szakmunkásokat és segédmunkásokat. Munkásszálló, étkezés, utazási kedvezmény biztosítva. A munkásszállón lakók részére felemelt különélés! pótlékot fizetünk (60—80 Ftmun- kanap). Jelentkezés a munkaerő-gazdálkodáson. Debrecen, Kálvin tér 11. sz. A VEGYÉPSZER Vállalat a jamburgi gázvezeték kivitelezési munkáira felvételre keres nagy gyakorlattal rendelkező lakatos, csőszerelő, hegesztő szakmunkásokat és minősített hegesztőket, előnyös fizetési feltételekkel, tartós munkavégzésre, idei belépéssel. jelentkezés; Justh András főszerelésvezető, VEGYÉPSZER, Lenin városi Főszerelésvezetőség, 3581 Leninváros. pf.: 15. Telefon: 49-11-746. A Miskolci Vasipari Szövetkezet azonnali belépéssel alkalmaz mártabányai telephelyére női betanított munkaerőt két műszakra és férfi segédmunkásokat. Jelentkezni lehet: Miskolc, Partizán u. 7. sz. Munkaügyi csoport. Szomolyai kőfaragók Úgy tartják a szomolyaiak, hogy a jó minőségű kő miatt volt nagyon sok kőfaragó a községben. „A bogácsi meg a siroki kő foltos kő, puhább az itteninél. Gyengébb minőségű, mint az itteni” — mondta a hetvenkét éves Lakatos Imre Viga Gyulának, aki az elmúlt év nyarán és őszén kutatta a faluban a kőfaragók emlékeit. Elsősorban a kő minőségének tudják be (csattogós kőnek tartják a magukét), hogy a szomolyai mesterek iráni, az itt faragott sírkövek, feszületek, kőszobrok stb. után messze földön érdeklődtek. A kőfaragás mestersége ma is él a faluban, de régebben nem volt család, amely ne bánt volna a kővel. Ez bizonyos mértékig természetes, hiszen a kő, akárcsak a fa. (ha bőven van belőle), óhatatlanul kínálja magát megmunkálásra, s ezen a szegény vidéken — a község azok közé a települések közé tartozott, amelyek a legtöbb summást adták az alföldi és a dunántúli uradalmaknak — a kőfaragás jövedelemkiegészítő forrás volt. „Ez a tevékenységi forma — írja Viga Gyula —, szervesen beépült a falu lakossága jelentős részének gazdálkodásába, s elsősorban nem ipari tevékenységként, hanem a mezőgazdálkodó népesség kiegészítő tevékenységi formájaként értelmezhető ...” A szomolyai kőfaragókról, e mesterség néprajzi vonatkozásairól, a kőfaragásnak a falu életében (gazdaságában) betöltött szerepéről jelent meg igen érdekes, olvasmányos tanulmány a Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszékének gondozásában Viga Gyula tollából. A miskolci Herman Ottó Múzeum fiatal munkatársa résztanulmányként jelentette meg e kötetet; Bükkal- ja egészének kőkultúráját tanulmányozva, kutatta Szomo- lya kőfaragó-hagyományait. A még élő mesterek (nem mindig tanult kőfaragókról van szó, bár ilyenek is vannak még a faluban) emlékezéseiből és részben írásos dokumentumokból következtet a szerző, hiszen a régi időkből nem állnak megbízható fonások rendelkezésére. Valószínű, hogy a nagyobb mértékű kőkitermelés és -feldolgozás a XVIII. század utolsó vagy a XIX. szárad első harmadában, kezdődhetett (az egri püspöki építkezések háttériparaként), de feltehetően nagyobb múltra tekinthet vissza. Alighanem illeni, helybeli kőből készültek az Í8(j(i-bon lebontott Árpád-kori templom falai és faragott részei is. Bár a faragással szinle minden férfiember foglalkozott — legalábbis értett, hozzá —, a kő nem egyforma jövedelmet biztosított.. Az uradalmi kőfejtőn kívül közös kőfejtő hely is volt, a legtöbb bánya azonban magánterületen feküdt. Sokan bérbe adták a földjükön, levő bányát, és. a tehetősebbek a fuvarért is faragott kővel fizettek. A mesterség, a kőfaragás fortélyai apáról fiúra szálltak, a fiúgyermekek általában már 13-^14 éves korban besegítettek az apának. Voltak kőfaragócsaládok — például a Vígak —, a legtöbb mester azonban (bár egymás keze munkájára ráismertek) csak a másolásig jutott, el. Ebből is adódik, hogy a szó igazi értelmében vett kőszobrászat csak ritkán érhető tetten. A Kőmunkák egy bükkaljai faluban című kötet írója sorra. veszi a kőfaragás eszközeit is, s részletesen vizsgálja a népi építészetben betöltött. szerepét is. Gazdag illusztrációs és fotóanyag teszi szemléletessé és teljessé a tanulmányt, többek között Víg Alajos mintakönyvének néhány rajzói is közölve. Tí't 'inak tudományos szempontból érdekes ez a könyv — olvasmányossága révén hasznos ismereteket közöl egy régi falusi életformáról is. Éppen ezért érthetünk egyel a szerzővel, hogy a kőfaragás paraszti hagyományainak vizsgálata a néprajz- tudomány számára még számottevő kutatási feladat. (csutorás) Segítség a nyelvtanuláshoz Sokszor esik szó manapság a nyelvtudásról, a nyelv- tanulásról. Nem ok nélkül, hiszen a „külvilághoz” való kötődésünk, hivatalos és baráti kapcsolataink alakulása nagymértékben a nyelvismeret függvénye. Melyik külföldön járó turista ne tapasztalta volna, hogy az idegen tájak is közelebb kerülnek hozzá, ha a gondolatok cseréje, az ott élő emberekkel való beszélgetések élménye is gazdagítja! Idegen nyelveket tanulni legjobban az adott nyelvi környezetben lehet. Ez a kétségtelen igazság azonban sokszor alibi a kényelmes ifjak és „korosabb diákok” számára. Igaz, az iskolai vagy a „magánutas” nyelv- tanulás sok kitartást, szorgalmat igénylő munka. Hisz a nyelv logikus rendszer. Belső mozgásának, törvény- szerűségeinek, fejlődési tendenciáinak felismerése fokról fokra haladó tanulási folyamatot feltételez. Segítésére az elmúlt évben, könyvtárunkban, a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban speciális szakrészleget hoztunk létre. Nyelv- és nyelvtankönyvek, szótárak, tanári kézikönyvek, tesztfüzetek, magnóátiratok, folyóiratok képezik gyűjteményünk mag- vát.. A polcokon helyet kapnak mesekönyvek is, melyek tiszta, szépen megformált nyelvezetükön keresztül, alkalmasak az olvasási és fordítási készség fejlesztésére, a gyermekek érdeklődésének felkeltésére. A felnőtt szép- irodalom nem tartozik állományunkba, ennek szolgáltatósála a Városi Könyvtár Szabó Lőrinc Könyvtára hivatott. Magnókazettáink, dia- pozitíveink szervesen kapcsolódnak az írott képhez, segítik az elsajátítást. A kazetták a kezdő szinttől a felsőfokig tartalmaznak az alapnyelveken — angol, orosz, német, francia — leckeszövegeket, nyelvtani gyakorlatokat, de találhatók zenés darabok, drómaelőadások is a. felvételek között. További 13 nyelvből ízelítőt kaphatnak a hallgatók. Előzetes bejelentés alapján a nyelvi laboratóriummal nem rendelkező iskolák számára lehetőséget nyújtunk egy-egy csoportos foglalkozás megtartására. A nyelvi részleget, mely az. első emeleten kapott- helyet. bárki látogathatja, aki beiratkozik a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárba. Nem titkolt szándékunk, hogy szeretnénk a fiatalok, pedagógusok figyelmét felhívni arra a gyűjteményre, amely szeptemberben, az új tanév kezdetén különösen időszerű. De a felnőtt korosztályhoz is szólunk, hiszen a termelésben, a szolgáltatásokban, az élet minden területén szükség van a nyelvtudósra. Szabó Marianne nyelvi szaktájékoztató HŰSOROK rádió KOSSUTH: 8.20; Egy kis figyelmet kérek! — 8.3U: Fuvósái- iratok. — 8.46: Caccini: Euri- dike. Opera. — 9.46: Nefelejcs. — 10.05: Két hangon. — 10.35: Nádihegedü. — 10.50: Weiner Leó tanítványai muzsikálnak. — 11.39: A kelletlen leány. Veres Péter regénye rádióra alkalmazva. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Mértéktartás. — 12.55: Mü- sorajánlat. — 13.00: Zenekari muzsika. — 13.40: Kapcsoljuk -a pécsi körzeti stúdiót. — 14.09: a magyar széppróza századai. — 14.25: Mozart: Esz-dúr zongoraverseny K. 482. — 15.00: Lapozna! ó. — 15.30: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 16.05: Révkalauz. — 17.00: Rádiószínház: Várakozás. — 17.55: Balogn Albert népi zenekara játszik. — 19.15: Fel és le. Történészek beszélgetnek. — 19.40: A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának és énekkarának hangversenye. — 20.45: Népi hangszeres muzsika. — 21.00: Húszas stúdió. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30; Könnyűzene — hangszerszólók. — 22.45: Beszédes csontok. Dr. Balogh István igazságügyi orvosszakér- tövel beszélget Gazdy Dénes. — 23.00: Offenbach operettjeiből.— 0.15: Ejfél után. Zenés műsor hajnalig. PETŐFI: 8.05: Bundschuch István citerán játszik. — 8.20: A Szabó család. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Napközben. Zenés délelőtt. — 12.10: Juanita csókja. Operettrészletek. — 12.25: Útikalauz. — 12.30: A népművészet mestereinek felvételeiből. — 13.05: Nosztalgiahullám. — 14.00: Solti Károly és Győri Szabó József énekel. — 14.15: Idősebbek hullámhosszán. — 15.10: Operaslágerek. — 15.45: Törvénykönyv. — 16.00: SanzoQPódium. — 17.05: Új nótafelvételeinkböl. — 17.30: Segíthetünk? — 18.30: Slágerlista. — 19.05: Tudósítás az országos öttusabajnokságról. — 19.10: Opcrettkedvelöknek. — 20.03: A Poptarisznya dalaiból. — 21.05: Duna-parti randevú. — 22.00: Maholnap. — 23.20: A mai dzsessz. — 24.00: Éji madrigálok. — 0.15: Éjfél után. Zenés műsor hajnalig. 3. MŰSOR: 9.08: Magyarán szólva .. . — 9.23: Századunk zenéjéből. — 10.43: Töltsön egy órát kedvenceivel. — 11.43: Pillanatkép. — 11.48: Zenekari muzsika. — 13.05: Szintézis. — 13.35: Fidclio. Operarészletek. — 14.32: Népi dallamok nagy mesterek kezében. — 15.00; Pophullám. — 16.00: Mocsáry Károly zongoraestje. — 17.18: Vlaeyiszlav Pjav- ko énekel. — 17.50: Ravel-mű- vek. — ÍR.30: A Magyar Rádió román nyelvű nemzetiségi műsora. — 19.05: Barokk szonáták. — 19.40: Willie Colon és Rubén Blades együttese játszik. — 20.00: Fiatalok stúdiója. — 20.25: Népballadák. — 20.45: Ileana Cotru- bas énekel. — 21.09: A Szovjetunió Állami Szimfonikus Zenekarának hangversenye. — 22.51: Magyar zeneszerzők. MISKOLCI STUDIO (a 268,8 m-es közép-, a 86,8, a 72,11, valamint a 72,77 URH-on) 17.00: Műsorismertetés. Hírek, időjárás. — 17.05: A Tiszától a Dunáig. Észak-magyarországi képeslap. (A tartalomból: „Felébred” egy lakótelep. — Veszélyben a Hámori-tó. — Egy elfelejtett tanítóképző. — Tollbe- széd. Németh Miklós Attila jegyzete.) Szerkesztő: G. Tóth Ferenc. — 18.00: Észak-magyarországi krónika. (A Miskolci Unió Afész és az Élvegy kedvezményes vására Miskolcon. — Bezárta kapuit a tokaji írótábor.) — 18.25—18.30: Lap- és műsorelö- zetes. televízió 1. MŰSOR: 9.25: Tévétorna. — 9.30: Pszichológiai csapdák. — 10.00; Pajzs és kard. Szovjet film. — 11.40: Képújság. — 15.50: Iskolatévé. — 16.35: Hírek. — 16.40; Barangolás a természetben. Csehszlovák kisfilm. — 17.05: Műsoron a számítógép. Angol ismeretterjesztő filmsorozat. — 17.30: Képújság. — 17.35: Reklám. — 17.40: Tanévnyitó az Iskolatelevízióban. — 18.15: Jó reggelt Csipkerózsika. Balettfilm. — 18.55: Reklám. — 19.10: Tévétorna. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-hír- adó. — 20.00: A másik asszony. Amerikai tévéfilm. — 21.30: Panoráma. — 22.35; Műteremben. — 23.05: Tv-híradó 3. — 23.15: Himnusz. 2. MŰSOR: 18.30: Képújság. — 18.35: Kárpáthy Gyula: Sakk, Kempelen úr! Tévéjáték. — 19.20; Ilysses és az aranyat tojó tyúk. Román rajzfilm. — 19.25: Jan Sibelius; IV. a-moll szimfónia Op. 63. Finn film. — 20.00: A nagy sivatagok. Francia filmsorozat. — 20.50; Tv-híradó 2. — 21.10: A hajnali harmat országa. Koreai film. —< 21.30: Telesport. — 22.30: Képújság. mozi BEKE: Fantom az éjszakában Mb. színes amerikai krimi. 16 even lelülieknek! Kiemelt III. nelyár! Kezdés: n.10, Í12, 3, 116 és 18 órakor. — BÉKE KAMARA: A nőstény farkas kí- sértete. Mb. lengyel film. 16 even felülieknek! II. helyár! Kezdés: 4 órakor. — Keresztapa I—II., Amerikai film. 16 even felülieknek! Dupla III. helyár! — Kezdés: 6 órakor. — KOSSUTH: Aranyesö Yuccában. Mb. színes olasz kalandfilm. Kiemelt III. helyár! Kezdés: 9, 11, f3, hn5 és 7 órakor. — HE- VESY IVÁN FILMKLUB: A profi. Mb. színes francia krimi. 16 éven felülieknek! Hl. hely ár! Kezdés: f5 és f7 órakor. — TÁNCSICS: Kesztyűbe dudálni. Mb. színes szovjet gyermekfilm. Kezdés: f5 órakor. — Hair. Színes amerikai film. 14 éven felülieknek! III. helyár! Kezdés: f7 órakor. — TÁNCSICS KAMARA: Aranyoskám. Mb. színes amerikai vígjáték. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! III. helyár! Kezdés: 4 és 6 órakor. — SZIKRA: Fehér Toll. Mb. színes NDK kalandfilm. Kezdés: f5 órakor. — Ki kém, ki nem kém? Mb. színes amerikai bűnügyi vígjáték. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! III. helyár! Kezdés: f7 órakor. — PETŐFI: Piszkos munka. Mb. színes ausztrál western fi lm. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! III. helyár! Kezdés: f5 és f7 órakor. — FÁKLYA: Az álarcos lovas legendája. Mb. színes amerikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! II. helyár! Kezdés: f5 és n órakor. — FÁKLYA KAMARA : Az erőd. Színes magyar film. 16 éven felülieknek! kezdés: £5 órakor. — TOKAJ DISCO MOZI: Tudom, hogy tudod, hogy tudom . . . Mb. színes olasz vígjáték. Kezdés: f8 órakor. — NEHÉZIPARI MŰSZAKI EGYETEM: Megfelelő ember kényes feladatra. Színes magyar tudományos-fantasztikus film. 16 éven felülieknek! II. helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — ADY MŰVELŐDÉSI HÁZ; Hány az óra. Vekker úr? Színes magyar film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kezdés: 5 és 7 órakor. —• MISKOLC HÁMOR: Egy kicsit én, egy kicsit te. Színes magyar film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kezdés: f6 órakor. — MISKOLC, PERECES: Akit a kutyák elé vetettek. NDK film. Kezdés: 6 órakor. — KAZINCBARCIKA BÉKE; A legyőzhetetlen Vutang. Mb. színes kínai kalandfilm. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! III. helyár! Kezdés: 6 órakor. — Egy kicsit én, egy kicsit te. Színes magyar film. 14 éven aluliaknatk nem ajánlott! Kezdés: 4 órakor. — LENINVÁROS DERKOVITS: Androidok lázadása. Mb. színes ameriikai tu- dcmányos-fantasztiikus film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! III. helyár! Kezdés: f6 és f8 órakor. — MEZŐKÖVESD PETŐFI: Sókirályfi menyasszonya. Mb. színes csehszlovák— NSZK mesefilm. Kezdés: 6 órakor. — A kicsi kocsi újra száguld. Mb. színes amerikai film. III. helyár! Kezdés: 8 órakor. — SÁROSPATAK RÁKÓCZI: Családi vészkijárat.. Mb. színes lengyel vígjáték. Kezdés: f5 és 7 óraikor. — SÁTORALJAÚJHELY BÉKE: Éljen D’Artagnan! Mb. színes angol—olasz rajzfilm. Kezdés: 5 és 7 órakor. — ÓZD BÉKE: Álmodik az állatkert. Színes magyar film. Kez,dés: 5 órakor. — A medve- vadász. Mb. színes japán film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kezdés: 7 órakor. — SZERENCS RÁKÓCZI: Férfias nevelés. Mb. színes szovjet gyermekfilm. Kezdés: 6 órakor. Dolgozókat alkalmaznak Közlekedési és Metró Építő Vállalat Miskolci Főépítésvezető- sége felvételre keres ács, kőműves, minőségi hegesztő és hivatásos jogosítvánnyal rendelkező autószerelő szakmunkásokat. Miskolc As környéke munkahelyekre. jelentkezés: Miskolc, József Attila u. 45. Munkaügyi csoportnál. A Borsodi Vegyi Kombinát pályázatot hirdet egyetemi végzettségű, folyamatirányításban és ASSABLAR programnyelvben járatos számítástechnikai szakember, valamint oki. vegyész és vegyészmérnök felvételére, gyári technológusi munkakörbe. Munkabér megegyezés szerint. Megállapodás esetén az igényjogosultságnak megfelelő elhelyezést, illetve lakást biztosítunk. Pályázatot a Borsodi Vegyi Kombinát személyzeti és oktatási főosztályára kérjük beküldeni, vagy személyesen jelentkezni. Címünk: Borsodi Vegyi Kombinát, Kazincbarcika, Bó- lyai tér 1. 3702. A szerencsi Lenin Mg. Termelőszövetkezet közgazdasági osztályvezetői munkakör betöltésére pályázatot hirdet. Házaspárok részére lakást biztosítunk. Fizetés megegyezés szerint. Pályakezdők is jelentkezhetnek. Jelentkezés levélben, önéletrajzzal Majoros Bertalan köz- gazdasági elnökhelyettesnél. Cím: Lenin Mgtsz, Szerencs 3901. Pf.: 45.