Észak-Magyarország, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-15 / 217. szám

1985. szeptember 16., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 nincs Kincs, Szólásokkal az arany nyomában Sajnos, nem élhetek a közmondás igazával, mely szerint, „Arany elmének, gyöngy a gondolalja”, hi­szen a nemesfémet jelző szó ezúttal az írás témája, és nem a szerző tollforgató képességének jelzője. Min­denesetre sokakkal ellentét­ben, szerintem nem az arany „a világnak legnagyobb moz­gatója, mely hűséget tör és amelyért az igazság is el­adó”. Shakespeare-rel együtt vallom, hogy „aranynál job­ban csalogat a szépség", je­lenjen ez meg táj, lakóház, kocsi vagy éppen egy szép nő alakjában. Talán ez az oka, hogy még karikagyű­rűm sincsen. Nem esik le legalább az ujjamról, ha valamit nincs kedvem meg­csinálni. Különben sem a gyűrű az első számú .divat­ékszer, hanem a fülbevaló, mondják az ékszerboltok el­adói. Változatlanul divat viszont az aranykeresés. A harmin­cas években például aSzu- hogy melletti Csorbakő vá­rában, az egyik kincskereső így fedezett fel egy XVI. századi pénzhamisító mű­helyt. A silányra sikeredett bronzérmék (és nem arany, ahogyan sokan tudják) va­lamint a mesterség kellékei ennek a szenvedélynek ered­ményeként láthatók Miskol­con, a Herman Oltó Múze­um Papszer utcai épületé­ben. Az viszont, ki korán kel, igazi aranyat lel, mondják legalábbis a mai aranyászok (aranymosók), akik a svájci Sutter kapitány nyomdoka­in járva, látástól vakulásig egy gramm aranyat lelnek a Duna homokjában. (A ma már hobbinak számító kedv­teléshez a helyi tanácstól kell engedélyt kérni, a ta­lált nemesfémet pedig, jo­gilag be kell szolgáltatni a banknak. Gyakorlatilag azon­ban, nem foglalkoznak vele, mert kell néhány hónapnyi szabadság hozzá, hogy 10— 15 gramm higanygömböcské- - je legyen az aranymosónak. Ezzel választják el ugyanis a nemesfémet a többi szeny- nyezőanyagtól.) Az aranymosási láz egyébként 1848-ban kezdő­dött el, a már említett sváj­ci kapitány kaliforniai bir­tokán. Fűrészmalmának na- gyobbítása során, véletlenül fedezték fel az iszapban az Bérházba kényszerült, tá­voli idős rokonom ismét be­főzésre adta a fejét. A hír nem érdemelne nyilvánossá­got csak azért, hoi’v elpa­naszoljam : a Búza térről én cipelem az uborkát és az őszibarackot. Az is magán­ügy, hogy bölcs néném be­főttje a legjobb a világon, s egyetlen, laboratóriummal és rafinált tartósítószerek­kel felszerelt konzervgyár sem léphet a nyomába, önös érdekeim is melléke­sek, bár a szolgálataimért kopott dunsztosüvegek ná­lam mindig az ünnepi asz­talra kerülnek. Ami miatt korosodó néném példáját fölemlegetem, az egy nyi­latkozat volt. Hozzáértő em­berek ismertettek egy szenv­telen kimutatást, mely sze­rint az otthoni befőzés — népgazdasági szinten — drá­gább, mint a nagyipari módszerű gyümölcs- és zöld­ség -konzerválás. Szegény né­ném, ha tudná?! De szeren­csére nem tudja, s nem is érdekli a szigorú közgazda- sági megfontoláson alapuló költségszámítás. Egy pillanatig sem vita­tom a szakértői véleményt. Szériában, futószalagon gyártva biztosan olcsóbb a savanyú uborka, vagy a csalamádé, vagy az ősöktől örökölt receptúra alapján készített zöld dinnye. Tes­sék csak elképzelni, hogy emberiség vágyát és egy­ben átkát, az aranyszem- cséket. Természetesen nem mind arany, ami fénylik. Erről so­kat tudnának mesélni az ékszerboltok felvásárlói, no meg a gagyizók kárvallottjai, akik arany helyett csak réz­gyűrűt vásárolnak. Sántít az a mondás is, hogy tiszta, mint az arany. Ez a színes­fém ugyanis puha, lágy. ezért ötvözik-rézzel és ezüst­tel. Ha az előbbi van ben­ne több. akkor vöröses szí­nű, ha az utóbbi, akkor vi­lágosabb. Ezen alapszik a karát megjelölés is. (Ezer gramm egységnyi súlyt fi­gyelembe véve, a 14 karátos­ban 585. a 18 karátosban 750. a 22 karátosban 915 ezrelék arany van. Az ék­szerboltok a karótokat és a fém valódiságát az úgyneve­zett lídiai kő, vagy másné­ven kovapala alkalmazásá­val állapítják meg. Erre csi­karják rá a hitelesített pró- balűkel, és e mellé karcol­ják a felvásárlandó arany­tárgyakat. majd sav alkal­mazásával mondják ki a végső szót.) A pórul járt legtöbbször be­csapott eladók, bizonyára nem mondják, hogy aranyat ér a felvásárló keze. Igazán ráillik viszont a mondás azokra az asszonyokra, akik Borsodnádasdon az Állami Pénzverő egyetlen láncüze­mében készítik ördöngös ügyességgel és még nagyobb szorgalommal a legkülönbö­zőbb aranyláncokat, főleg exportra. A magyar aranyművesek egyébként, a középkorban Európa-szerte híresek vol­tak. A XIV. században ál­talánosan elterjedi technika volt a sodronyzománc-készi- tés. amikor is a mintákat, rekeszeket megcsavart arany - huzalokkal választották el. A bőrtűsfiligrán alkalmazói, a megolvasztott aranyat hi­deg vízbe ejtették, és az így keletkezeti ragyogó gömbö­ket forrasztották fel az ék­szerekre, tégelyekre. Az ilyen mesterekre méltán mondhatták, hogy aranyba kellene foglalni kezüket, mármint ügyességüket. Volt a történelemben egyébként példa rá, hogy a fenti szó­lást, szó szerint vették. Má­ria Terézia palástjának gombjait állítólag aranyból készítették azok a német bá­A befőzés fortélyairól néném fogyasztói áron szer­zi be az alapanyagot (cuk­rot, ecetet, zöldféléket, üve­get, celofánt és gumit), nem pedig termelői, vagy nagy­kereskedelmi áron. Rengeteg idő megy el a beszerzéssel, tisztítással, dunsztolással. Közben fogy a víz és ég a gáz. Néném egységnyi időre' jutó termelékenysége aligha éri el a tizedét az amúgy sem magas magyar ipari átlag­nak. Szóval, ráfizetéssel és veszteséggel termel — nép- gazdasági mércével mérve —, de jókedvvel ügyködik a konyhában, s én nemcsak újbóli elfoglaltsága láttán örülök, hanem a majdani honorárium üvegekben ki­teljesülő reménye miatt is. Egy szőrösszívű főkönyve­lő bizonyára bezáratná né­ném boltját. Az érzelem- mentes költségtényezők vi­lágosan jelzik, hogy roppant ráfizetéses ez az üzlet. Ol­csóbb is, egyszerűbb is gyá­ri konzervet venni . . . Csak­nyászok. akiket az uralkodó­nő telepített le Telkibányán. Innen a zempléni település ..aranygombos" jelzője. A város aranykora a XVI. szá­zadban egy súlyos bányasze­rencsétlenséggel azonban le is zárult. Mint ahogy Ma­gyarország vezető szerepe is Amerika felfedezése után. Hazánk ugyanis, a XII—XV. század között a kontinens első számú arany- és ne- mesfémlermeloje volt, de ez Kolumbusz és követőinek út­jai után. mindössze 5 szá­zalékra esett vissza. Az aranykutatás célpontja Dél- Amerika leli. itt vélték meg­találni az álmok országát, Eldorádól. (A spanyol szó aranyembert jelent. Eredete pedig ahhoz a törzsi szo­káshoz vezethető vissza, amikor az új fővezért meg­választása előtt levetkőztet­ték. zsíros földdel bekenték és talpig behintették arany­porral.) De maradjunk itthon, an­nál is inkább, mert a hat­vanas években végzett vizs­gálatok Tokaj-Hegyalja tér­ségében három helyen is ki­mutatták az arany előfordu lását, de csak olyan kis mennyiségben, hogy felszín­re hozatala több, mint gaz­daságtalan lenne. Azt viszont bizonyára ke­vesen tudják, hogy az arany is gondozást igényel. Ez a különleges fém ugyanis, nemcsak a szennyezett le­vegőre, hanem a parfümök­re, szappanokra, sőt a savas bőr kipárolgásaira is reagál. Az ilyen bőrű ember nem tuti aranyékszert hordani, mert nyomot hagy. A szak­emberek ezért azt ajánlják, hogy legalább negyedéven­ként ultrás vízben ki kell főzni az aranyékszereket. Végül hadd utaljak még egy közmondásra, mely sze­rint hallgatni arany. Még­sem állhatom meg, hogy ne idézzem a Vu című francia lap 1933. július 5-i számát, az egyik legkülönsebb arany­keresési történetről. Az em­lített évben ugyanis, a Saint-Germain-i erdőben, egy három-négy holdnyi park­ban, elástak egy 12 kg súlyú aranyrudat, amelyet varázs- vesszőkkel kellett megtalál­ni. Másfél órás keresés után, egy kutató pontosan az aranvrúd fölött állapodott meg, négyen egyméteres el­téréssel jelezték a fém he­lyét, további négyen két mé­tert hibáztak, a tizedik pe­dig ötöt. De ez már nem az arany, hanem a radioaktív sugárzás történetének egy újabb fejezete lenne. G. Tóth Ferenc ggg hogy a tudományos logikára rácáfol a gyakorlat. Próbál­juk meggyőzni például a hétvégi kertészeket arról, hogy a zsebkendőnyi parcel­lán termesztett levesbevaló sokkal nagyobb költséggel és munkaráfordítással állító­dik elő, mint amennyire az egész, esztendei zöldségbolti számla rúgna? Biztos-e, hogy olcsóbb házilag tapé­tázni, fürdőszobacsempét rakni, zárat szerelni, a gye­rek játékainak polcot fabri­kálni, mint valamelyik aranykezű mesteri megfi­zetni? A kérdések önma­gukban hordják a tovább- hüvelyezésre érdemes vá­laszt . . . Ugyanis aligha le­het összemérni a kétlaki munkás háztáji gazdaságá­nak a technológiai felsze­reltségét, hatékonyságát, korszerűségét a légkondicio- nált, számítógéppel vezé­relt nagyüzemi állattartó te­lepével. S mégis: a hús, a tojás, a vaj, a zöldség egy része ezekből a kisgazdasá­gokból kerül ki. Virtussal, erővel, idővel pótolják azt, amit a modern gazdálkodós nyújt, s amennyivel az többe kerül ... Néném be­főttjein nincs árcédula. Nem tudom, hogy mennyibe kerül. De azt sejtjük, érez­zük mindketten, hogy na­gyon sokat ér. Brackó István Köztünk A vósórlótfer kicsi, a forgalom nagy ... Utón a bolt... avagy városi választék a kis falvakban Ez. a busz. nem szokványos. Nincsenek benne ülések, ka­paszkodó rudak, s hiányoznak az utasok is. Hát ez meg hogy lehet? Milyen busz az. ilyen? Ha a hajdani encsi já­rás, egyik apró településén tennénk fel a kérdést, a vá­laszon nem sokat, töprengene a kérdezett: hiszen ez a „mozgó”! Vagyis az Encsi Áfész mozgóboltja. Immáron ötödik esztendeje üzemeltetik a kis falvak ellátását segítő Ikarust. Sőt, az elmúlt évtől, már nem is egy, hanem két ilyen speciális busz járja a környékbeli falvakat. Igaz, most az egyik az áfész telep­helyén áll, műszaki vizsgára készítik elő. Így — ideiglene­sen — az egy hét helyett két­hetente fordul meg ugyan­azon településen a mozgó­bolt. Reggel nyolc órakor talál­kozunk Fa bcsó Lászlóval és feleségével (a bolt másik el­adójával), Encsen az áfész épülete előtt. — Még tankolok és indu­lunk — mondja a sofőr, és a benzinkút felé veszi az irányt. Ma az első állomás Ara­nyos község. Mikor megál­lunk. nem rohanják meg a buszt. — Falun most szezon van: krumplit ásnak, szedik a ba­bot — mondja a bolt vezető­je. — Egyébként is itt nincs olyan nagy forgalom, vi­szonylag közel van Abaúj­szántó, Encs. Eezzeg a csere­háti községekben! Ott aztán tömve a busz, megmozdulni is nehéz benne.. . Már a kapukban várják a jöttünket. Azért itt is sokan felkeresnek minket. Mintha csak meghallották volna, hogy mit beszélünk, már jönnek is a vásárlók. Egy édesanya kislányával, nézegeti a gyermekpulóvere­ket. melegítőket. Egyet fel is próbál a kicsire. — Nem nagy ez egy ki­csit? — Jön a hűvös idő, ha még aláöltözik a gyerek . . . Szóval kell ez a nagyság — adja a tanácsot Fabcsóné. — Mégis inkább melegítőt veszek — mondja a vásárló. Vojtonovszki Ferencné. Kö­zösen kiválasztanak egyet. — Ez jó lesz, ezt kérjük. Persze, azt a pulóvert is megvesszük. Jön a tél . . . — Bizony, a tél — mondja Fabcsó László, miközben a pénztárnak kinevezett kis asztalka körül rendezgeti az árut — az rossz. Ha járha­tatlan az út. sajnos kimarad a járat. Bár egyszer elme­részkedtem a havas, csúszós úton Pusztaradványba. Arra­felé kanyar, lejtő, emelkedő bőven tarkítja az utat. Elég veszélyes volt, de ez új és jó busz. A kilométerórára pillant­va megállapítható: valóban, hiszen csak húszezer kilomé­tert jeleznek a számok. S ha már a számoknál tartunk. néhány, a mozgóbolt forgal­mára jellemző adat: 450 ezer forintos készletből válogat­hatnak a vásárlók, amelyet az áfész raktáraiból, illetve üzleteiből vételeznek. Átlag­ban napi 20—25 ezer forint­nyi árutól megkönnyebbülve tér vissza telephelyére a busz. de volt már olyan nap is, amikor 40 ezer forintot számoltak le a szövetkezet pénztárába. S hogy mi minden kapható itt? Felsorolni is nehéz len­ne: az egérfogótól a ruházati termékeken, vegyi árukon, élelmiszereken keresztül a vasreszelöig, szinte minden. Persze, a vevő mindig kiszúr olyan dolgokat, ami éppen nincs. Most például a női gu­micsizmát (ez a jövő héten már lesz), nagy űrtartalmú zománcos fazekat, vagy mint a másutt is hiánycikknek számító piros paprikát. — Az ilyen kis faluban ez a mozgóbolt nagy előny. Nem kell utazni, cipekedni az itt lakóknak. Megrendelésre na­gyobb értékű és terjedelmű árukat is elhozunk, mint pél­dául a televízió, a tűzhely, mosógép — tájékoztat a pénztárossá „előlépétt” so­főr. Üjabb vevők érkeznek, mindenki vesz valamit. Mi­kor már nincs több vásárol­ni szándékozó, elindulunk a következő állomás, Abaújal- pár felé. A község központ­jában nagyot szusszantva áll meg a „mozgó”. Kis idő múl­va már tizen keresgélnek, vá­logatnak a polcokon levő áruk között. Kelendő a me­leg zokni, a cipő, a férfi gu­micsizma. Sokan csak úgy benéznek, hátha meglátnak olyat, ami éppen hiányzik otthonról, vagy már el­használódott, s ujjal kell felcserélni. Mint az az idős bácsi is, aki tésztareszelővei távozik. — Megláttam, igy megvet­tem. A régi eltört. A vezetőülés mellett ta­lálható a vásárlók könyve. — Mióta itt vagyok (négy éve), még nem kap­tam „írásos kritikát”. Igyekszünk minden igényt, kérést kielégíteni. Itt ez a füzet, ebbe feljegyezzük a kért cikkeket, s amint ka­punk belőle, elhozzuk. Egyébként itt minden olyan árut megkaphat a falusi ember, ami Encsen az áfész- boltokban előfordul. Úgy­hogy, a városi boltok ki­költöznek a busz segítségé­vel ezekbe az apró telepü­lésekbe . .. Mikor elhagyjuk Abaúj- alpárt, a kasszában már ti­zenkétezer forint gyűlt ösz- sze. S még két falu, Árka és Boldogkőváralja szerepel a napi túrajáratban. Mind­két helyen várták már a mozgóboltot, ami azt bizo­nyítja: szükség van erre a busz-üzletre. Mészáros István Fabcsó László a pénztárosi teendőket is ellátja

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom