Észak-Magyarország, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-31 / 204. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 1985. augusztus 31., szombat Sárospataktól Brüsszelig Ebédel a banda, s tanítják a legíiatalabbat, a prímást: — Ide figyelj, fiam, — mondja a másodprímás — lehet, hogy te nagy művész vagy. jól bánsz a vonóval ... — Ezt nem vitatja senki — szól bele a bőgős —, nem is erről van szó. — Nem, hanem arról, hogy veled mi nem keresünk rendesen. Elismerjük tehetségedet, de a családunk nem él meg abból, há te magadnak, meg a „művészetnek” játszol. — De mit csináljak? Mit tegyek? — esik kétségbe a fiatal, tehetséges hegedűs, aki a banda prímása. — Nem lehet mindenki Jónás Jancsi . . . — Hát ez az — csap le a témára az egyik idősebb tag — Jónás a vendégre figyel ... — Segítsem tán le a kabátját? — válaszol ironikusan a fiatal prímás. — Ha kell, azt is! Nem szó szerint, de ha olyan valaki lép az étterembe, aki „számít”, a Jancsi abbahagyja a műsort, elémegy. üdvözli ... szóval a vendéggel foglalkozni kell... * Honnan jött? Miért maradt itt ez a Jónás Jancsi? Lakásán kerestük fel a Borsodban és Európában — nem egész hazánkban — híres cigányprímást. Megyénkben legendák terjen- genek róla, talán nincs ember, aki ne hallotta volna jó, vagy kevésbé jó értelemben a nevét. Az emberek mindent összevissza beszélnek, különösen egy olyan valakiről, aki elsőként jelent meg annak idején útjainkon hófehér Mercedesszel. — Beszéljen magáról, hol született? — Sárospatakon. Nyolcéves koromban vettem először a kezembe hegedűt apám ott volt prímás. Az első nótákra is emlékszem, amit apámtól tanultam: Kék a búzavirág ..., meg azt, hogy: Hegedülnek, szépen muzsikálnak ... Aztán iskolában tanultam, és 16 éves koromban Sátoraljaújhelyen már saját zenekarom volt. — Hányán voltak testvérek? — Nyolcán, abból három fiú, s az mind zenész lett. Volt úgy is, hogy családi zenekar állt össze, apám volt a prímás. Játszottunk Sárospatakon és Sátoraljaújhelyben is. Ezután alakítottam saját zenekart, s leszerződtettek minket Kazincbarcikára, onnan kerültünk Miskolcra. — Ez lett a végállomás? — iFurcsa, de részben már úgy tűnik, igaz. — Közben azonban többször járt külföldön. Ezek a szerződések hogy születtek? — Nyáron a Balatonnál játszottunk, s ott hallottak meg minket a lengyelek, s ezt követte az első katowi- cei szerződés három hónapra. — Ezután több balatoni, budapesti, sőt külföldi meghívást is kapott. Hogy lehet, hogy mégis Miskolcon maradt? A prímás hosszasan sorolja az eseményeket, amelyekből kitűnik, hogy jártak Lengyelországban, Bulgáriában, Jugoszláviában, az NDK-ban, az NSZK-ban, Belgiumban, s tizenháromJónás Jancsi, a prímás. Mit jelent a gazdagság? Mit értünk munkával szerzett vagyonon? Mi a hírnév és meddig terjed? Hol értékelik? Ki az elégedett ember? Művész-e a cigányprímás? Ha igen, miben áll a művészete? szór hívták a müncheni Piroska csárdába Közben egyszer kanadai szerződést is ígértek. — Miért nem fogadta el? — Nézze, az a helyzet, hogy a nagyobb szerződések nekem szóltak, s a zenekar többi tagjának nem. Azt mondtam mindig, hogy vagy együtt, vagy én sem. — Maradt az „én sem”? — Valahogy így. A cimbalmosommal, Szegedi Sándorral, 25 éve dolgozom együtt, mások is tíz éve dolgoznak velem. — Mondhatjuk azt, hogy azért maradt a megyében, mert csak zenekarral együtt lett volna hajlandó menni, s csak egyedül mehetett volna? — Lehet így is mondani. Engem Budapest is vitt volna, de zenekarostul nem. Maradtam. — Az igazi sikereket a külföld jelentette? — Sajnos igen. Szerepeltem operettben, Berlinben Raffael Mártával, rádiófelvételem volt Münchenben és Hamburgban. Lemezeim is jelentek meg külföldön. — És itthon? — Semmi. — Van olyan érzése, hogy külföldön nevesebb és elismertebb, mint itthon? — Így van. — Mi ennek az oka? — A cigányzenének két ága van, az éttermi és a pódiumzene. Kint mindkettőt jobban értékelik és igénylik, mint itthon. — Miért nem tudja kivívni magának a cigányzene a művészi rangot, holott, önök között többen művészi szinten játszanak? — Ebben mi is hibásak vagyunk, de a felettes szerveink is. Szemlélet kérdése hogyan értékelik a muzsikánkat külföldön és hogyan itthon. Korosztályi kérdés is. Nagy öröm, ha Jónás Gabriella zongoraművésznő. művészkedni akar? — Igazodni kell. Ez a szakma átka, vagy ártalma? Vagy áldása ahhoz, hogy mindenhez érteni kell? — Művész-e egy cigányprímás? — Igen. Az egyszerű magyar nótát, vagy népdalt is megfelelően kell tudnia tolmácsolni. Úgy kell átélnie, mint egy jó színésznek. A néző bemegy a színházba, és csendben van. De ha a prímás eléri, hogy a zajos étteremben, ahol szeszt fogyasztanak, játéka közben csend lesz, akkor azt hiszem, ez igazi művészi teljesítmény. — Emberekét állítottam meg az utcán, kérdezve, ismerik-e Jónás Jancsit? Mindenki ismeri Miskolcon. Mit gondol magáról, hogyan érte el ezt a népszerűséget? — Nem is tudom, mit mondjak, talán azzal, hogy a muzsikámmal bizonyítottam .. . — Tehetség kérdése? — Az is, meg rátermettségé is. — Nívódijat is kapott. Elégedett ember? — Szakmailag többre vihettem volna, ha a fővárosba megyek, mert, ha valaki kisebb tehetséggel Budapestre megy, aztán visszajön. egy szereplésre, már hej de felnéznek rá . . ., de hagyjuk is ezt. . . — Beszéljünk a pénzről. Mondják, hogy ha valaki Jónás Jancsinak 50 forintot ad, megduplázva adja visz- sza ... — No nem, ilyen nem fordult elő, meg nem is fog . . , — Végül is az igaz, hogy anyagilag maga vitte a legtöbbre a prímások közt a megyében? — Amit én anyagilag és er kölcsileg is szereztem, az a külföldi turnéim eredménye. Van nyaralóm, szépen berendezett lakásom, a Mercedesemet is külföldi utam gázsijából vettem annak idején. — Mennyire taksálja jelenleg az anyagi helyzetét? — Ez így kényes kérdés . . . , nem tudom összegezni, mert három lány- és egy fiúgyermekei házasítottam ki. A lányomat, Jónás Gabriella zongoraművésznőt taníttattam. Mit mondjak? — Gazdag ember ön? — Gazdagság? Mihez, és kikhez viszonyítva? Amim van, munkával szereztem. Jó érzéssel mondom, hogy nincsenek anyagi gondjaim, jól élek. De nem nevezem magam gazdagnak. Ne menjünk bele abba, hogy kiknek, miből, mire lelik. Ami nekem van, azért keményen megdolgoztam. Elégedett vagyok. — Meddig muzsikál egy cigányprímás? — Meddig? Nincs korhatár . . . Ameddig Jónás Jancsi vagyok, s annak tartanak, amíg igénylik a muzsikámat, s ameddig saját színvonalamon tudok produkálni. — Tervei? — Már- nincsenek terveim. . ., a" csúcson túl vagyok, ilyen korban új életet kezdeni valahol másutt már nem lehet. Amit tudtam, azt elértem, s figyelek magamra. Amikor már nem tudom azt nyújtani, amit az általam szabott igények megkövetelnek, akkor félreállok . . . — Mi a kedvenc nótája prímás úr? — Több .. . Egy csokor, abból átnyújtok néhány szálat: — Imádság már az is, ha szemedbe nézek . . ., vagy; Nem mondok le rólad kökényszemű párom . . . Egyetlen egy boldog percért mért kell annyit várnom . . . Adamovics Ilona fiatalok kérnek számokat. — Milyennek kell lennie egy jó prímásnak? — Ismerni kell a helyünket. Ha például egy étterembe jönnek vacsorázni színház, vagy hangverseny után, a prímásnak figyelnie kell, mi érdekli az embereket, magyar nóta, operett, vagy éppen sanzon. Mindent tudni kell játszani. Látom az arcokon, mit igényelnek .... ha belekezdek egy nagybob műbe, leolvasom: — No. ez mosl Brüsszelben magyar nótát húz a bárónő fülébe A Miskolci Képtár remekei (13-) Madarász Viktor (1830-1917) Tanulmányfej a Hunyadi László siratásához. Olaj, vászon 37,5x30 cm. Madarász a magyar ro# mantika és a nemzeti tárgyú történelmi festészet egyik legnagyobbalakja. A forradalmi érzületű Madarász családból származott, ö maga alig 18 évesen belépett a szabadságharcos honvédseregbe. A megtorlást elkerülendő Bécsbe, majd Párizsba emigrált. Itt szerezte meg mesterségbeli tudását, tájékozódott a művészet új útjairól. Jó kapcsolatba kerüli több jelentős francia festővel, elsősorban azokkal, akik a történelmi festészetet művelték. Csodálta a romantika legnagyobb mesterének. Delacroix-nak ko- lorisztikus hevületét, drámai képalakíló erejét. Egy jelentős Delacroix-művet le is másolt. Dobozi című képének koloriszlikus telítettsége és mozgalmas színvilága elképzelhetetlen Delacroix ismerete nélkül. Párizsban festette főmüvét, a Hunyadi László si- ratását. A Habsburg-csa- ládból való V. László hitszegése a szabadságharc idején trónra juttatott Ferenc József árulását idézi. Ezzel az áttett értelmű képpel Madarász betetőzte a Bach-kor- szak jellegzetes közlési formáját, a magyar történelem ismerői számára érthető allegorikus történelmi festészetet. A Hunyadi László si- ratása, ahogy egy kiváló irodalmárunk nevezte a „Magyar pieta”, balladára emlékeztető hangvételű. Elsőnek a francia kritika ismerte fel a kép értékét: Madarász személyében először kapott magyar művész aranyérmet a párizsi szalonban. Képünk a nagy kompozícióhoz készült tanulmány. A finom tónusokkal megformált stúdium egyike MadaJ rász legszebb korai műveinek. De itt még nem érkezett el ahhoz a titokzatosságot előidéző fény-árnyék festéshez, amely nagy hatással volt Munkácsy stílusának alakulására. Végvárt Lajos Vibráló egyensúly Petröczi Éva már első kötelével kitűnt sajátos hangjával, fanyar iróniájával, képi megformálásával a fiatal lírikusok közül. Látásmódja nem változott, de a látás tisztább, és élesebb lett — ezek a reflexiók ötlenek fel új kötetét, a Hárfa-kalitkát olvasva. Verseiben a műveltségélmény és a hétköznapi valóság egyensúlyéra törekedett már korábban is, de ez az áhított állapot valójában csak ebben a kötetében jött létre. Megritkultak az idegen kifejezések, az átélt dolgok súlyosabbnak bizonyultak, s ezáltal lírája is emberköze- libb lett. Nem veszett el viszont érzékenysége, játékossága és könnyedsége; sőt a groteszk hangvétel a kötet egyik erőteljes vonulatává vált. A Hárfa-kalitkában — az első kötethez hasonlóan — nagyobbrészt rövid, tömör versek vannak. Az asszony- és anyasors továbbra is meghatározó szerepet kap verseiben; de színdús a paletta: a szerelem, a gyerekkor (s az iránta érzett nosztalgia), az emlékállítás és az ironikus (legtöbb esetben önironikus) „énszemlélet" egyaránt elfér rajta. Kiemelkedő része a kötetnek az ötvenes évek témaköre. Valóságos külön ciklust hoz létre ezekből. Nosztalgiával gondol a „nem pénzen vett örömök évadára”, mikor a foltozott gumitutaj is a „balatoni Kon-Tiki” volt —, a másik véglet viszont az „országos félelem, féltés”. E kétpólusú világ ábrázolása adja azt a különös feszültséget, amely végigvonul versein, s egyben hitelessé is teszi azokat. Ez a vibrálás, mintegy indikátora is a köteten végighúzódó disszonanciának; mely létérzését — s egyben nemzedékéél is — reálisan tükrözi. A disszonáns hangvételt csak felerősítik, érzékletesebbé teszik a groteszk szóalkotások. A könnyed — ám korántsem könnyű és felületes — stílus élményt jelent az olvasó számára, valóságos felüdülés napjaink absztrakt, intellektusi görcsökkel küszködő költészetében. A boldogságra való törekvés, a külső és belső egyensúlyért folytatott küzdelem pedig több mint szimpatikussá teszi a fiatal lírikust. (Szépirodalmi Kiadó.) Cseh Károly
