Észak-Magyarország, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-22 / 170. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG A 1985. július 22., hétfő Várudvaron és próbateremben Rolla grófnő és Baracs mérnök (Karády Judit és Korcsmáros Péter). Marosa, a mosogatólány, meg Miska, a lovász (Molnár Anna és Botár Endre). Ismeretes már Miskolcon, hogy az idei nyáron populárisabb jellegű művészeti produkciók is várják az érdeklődő közönséget a Miskolci nyár ’85 programjában. A cer- taldói vásár tapolcai bemutatása után most a diósgyőri vár ad otthont egy újabb helyi produkciónak, a Mágnás Miska című Szir- mai-operettnek. A Mágnás Miska igen széles körben ismert operett. A naptár 1906-ot mutatott, amikor a Király Színház bemutatta Budapesten, s azóta bejárta a nagyvilágot, hazai színpadjainkon is folyamatosan jelen van, Keleti Márton pedig igen nagy sikerű filmet készített belőle még a negyvenes évek végén, s azt is több milliónyi nézősereg láthatta. Ez a film — természetesen — eltér a színpadi változattól, s ezt azért is jó tudni, mert talán akad néző, aki a filmélményt szeretné viszontlátni a színpadon. Miskolcon éppen húsz évvel ezelőtt játszották utoljára. Az előadás akkori rendezője az az Orosz György volt, aki most yendégrendezőként újra színpadra, illetve éz esetben várszinpadra {!) állítja a diósgyőri várban, a Miskolc Városi Művelődési Központ szervezésében, nagyrészt miskolci ijözreműködéssel. A próbák a diósgyőri vár udvarán és a Miskolci Nemzeti Színház próbatermeiben folynak Orosz György irányításával. Innen- cjnnan kihallatszanak az ismert dallamok -f- „Ügy szeretnék boldog lenni...”, „A nő szívét ki ismeri...”, „Csiri-biri, csiri-biri ftélc dolmány", meg a többi —, feltűnnek az ismert miskolci művészek — Sallós Gábor, Máthé Éva, Varga Gyula, Molnár Anna, Dézsi Szabó Gábor, Somló István — Mellett a vendégek: Turay Ida, a Tháliá- ból, Karády Judit, a Fővárosi Operettszínházból, Korcsmáros Péter, az Állami Operaháziból, Botár Endre, (éveken át volt miskolci színész), a Nemzetiből, Somló Gábor Szegedről; ott a nagy létszámú statisztéria; a táncosokat ugyancsak „régi miskolci” művész, Somos Zsuzsa koreográfus irányítja. (Miskolci működése óta szinte az egész országban közreműködött egyes produkciókban.) Sok a régi kedves ismerős, s ha a negyventagú zenekar élén viszonylag új ember áll, az a produkció rangját is émeli: Kovács László, a Miskolci Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője dirigálja a muzsikát. Értékes, jó csapat jött össze. * Orosz György rendezővel beszélgetünk. — Húsz évvel ezelőtt már megrendezte itt a Mágnás Miskát, találkozott-e azó'ta ezzel az operettel, s miként képzeli el zárt hely után szabad téren? — Nem rendeztem azóta ezt a darabot de most természetesen áttanulmányoztam feljegyzéseimet, rendezői szövegkönyvemet. Változatlanul azt tartom: igen jó szatirikus játék, nagyon jó zenével. Természetesen a Békeffy—Kaszó-féle feldolgozást állítjuk most is színpadra; hiszem, hogy koncentrált, lendületes, mulatságos előadást produkálunk. Legalábbis ez mindnyájunk szándéka. Természetesen el kell térni a hajdani előadástól bizonyos vonatkozásokban. Nem szabad nagyon hosszúnak lennie, mert a szabad tér intenzívebb játékot követel, több itt a néző figyelmét elterelő jelenség, mint a zárt színházban, például az időjárás, a behallatszó külső hang, stb. De magát a darabot és zenéjét csonkítatlan teljességben kívánjuk nyújtani. A vár természetes díszletet jelent, a játékteret úgy képzeljük, hogy az lesz a Korlát'hy grófok sasfészkének a terasza, s minden jelenet ott játszódik. Itt említem meg, hogy a filmbeli híres vásári jelenet csak a filmben volt, a darabban csak említés történik róla. A dekorációt Veres Attila készítette, a jelmezeket Fekete Mária, illetve Máger Agnes tervezte. — A vári környezet mennyire „játszik” majd az előadásban? — Nem csinálunk semmiféle erőszakolt- ságot. A vár annyiban játszik, mint említettem, hogy az lesz a természetes háttér. Szerettem volna még a váron kívül, a fel- járóhídnál, ahol a közönség bejön, kisebb lovas előjátékot csinálni, de, sajnos, nem fért a rendező szerv, a művelődési központ költségkereteibe. A darabot egyébként nem három, hanem két részben adjuk elő. Szeretnék még egy dolgot megemlíteni: csak köszönettel tartozunk a Miskolci Nemzeti Színháznak teljes támogatásáért, a próbahelyek, a műhelymunkák, egyebek biztosításáért, amelyekkel produkciónkat igen nagy mértékben segítette. A Mágnás Miska bemutatója július 25-én, csütörtökön este 20.30 órai kezdettel lesz a diósgyőri várban. Tíz alkalommal mutatják be. (Az esetleges rossz idő esetére esőnapokat iktattak be.) Méltatására, természetesen visszatérünk. (benedek) (Fotó: Jármay) A kleptomániás Zsorzsi tanti, a nagymama (Tu ray Ida). Rádió mellett Tudósportré — félidőben A moszkvai VIT hazai előkészületeiről, a fesztivál jelentősebb eseményeiről, illetve a XII. Világifjúsági és Diáktalálkozó idején itthon rendezendő eseményekről sajtótájékoztatón számoltak be pénteken a KISZ Központi Bizottságának székházában. A magyar delegációt Hámori Csaba, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára vezeti. A világifjúsági és diák- találkozó magyar díszvendégei lesznek Berecz János és Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkárai, Fejti György, az MSZMP Borsod Megyei Bizottságának első titkára, Farkas Bertalan ezredes, a Magyar Népköztársaság űrhajósa, Veres András, a Magyar Gördülőcsapágy Művek állami díjas brigádvezetője és Mátyás László nyugalmazott nagykövet, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége külügyi bizottságának elnöke. Csaknem másfél száz tagot számlál a kulturális csoport, amelyben többek között helyet kapott Szabadi Vilmos hegedűművész, Szo- kolai Balázs zongoraművész, Pitti Katalin és Leblanc Győző operaénekes, Hegedűs D. Géza színművész, M. Kecskés András pantomimművész, illetve a Győri Balett és a Néphadsereg Művészegyüttese. Magyar Zoltán, a Moszkvában olimpiai bajnokságot nyert kiváló tornász lesz a magyar delegáció zászlóvivője. A küldöttséggel a többi között szakértői és sajtócsoport is utazik a moszkvai fesztiválra. A magyar delegáció feladatairól szólva a Nemzeti Előkészítő Bizottság titkára kiemelte: a fiatalok — mandátumuk értelmében — pártunk, kormányunk politikájának szellemében, az ifjúsági szövetség iránymutatásával összhangban képviselik a magyar ifjúságot; kifejezésre juttatják elkötelezettségüket a fesztiválmozgalom, a különböző ideológiai, politikai meggyőződésű fiatalok párbeszédének elmélyítése mellett. A magyar küldöttség tagjai részt vesznek a találkozó nemzetközi programjain — például az antiimperialista szolidaritással, a béke és a leszerelés, a környezetvédelem kérdéseivel, a munkásfiatalok jogaival foglalkozó nagygyűléseken. A filozófia az egyik legnehezebblen megtanulható) tudomány. Fehér Mártát hallgatva (csütörtök, Kossuth 21.40—22-ig) megtudhattuk az okát is. Az ember (távoli őseink, de kortársaink is) elsősorban a tapasztalatok révén szerzi be (meg) ismereteit. Ez az ismeretanyag jól is működik a mindennapokban, de rögtön bajba kerül, ha elemezni, értelmezni is akarja a jelenséget. „Vannak dolgok égen és földön, ó Horatio” — kiált fel Hamlet, a néhai vvitlembergai diák. Az okság elvére viszonylag hamar rájött az ember, de csak a XIX. század filozófusai (Hegel, s az ő nyomdokain Marx) mondták ki, hogy a dolgok megértéséhez meg kell ismerni a történetüket is. Az emberiség története felfogható úgy is, hogy szakadatlan küzdelem az igazság felismeréséért, megközelítéséért. Az elégedetlenség ezért jogos, mert a gyarapodó ismeretanyag maga is „mozgásban van”, eddig nem ismert, nem látott új szempontokat vet fel. Tehát amit ma igazságnak tudunk, az holnapra megmosolyogni való naivitásnak tűnhet. Csakhogy! Van-e jogunk mosolyogni apáink, szépapáink ismeretein, vélekedésein? — kérdezi Fehér Márta filozófia-történész. Ki meri állítani, hogy az előző korok embere „butább” volt, csak mert nem rendelkezett azzal a tudáshalmazzal, amivel mi? S egyáltalán mivel magyarázható az, hogy bizonyos természettudományi, technikai stb. felfedezések éppen az adott korban születtek meg, s nem korábban, holott az ismeretek már rendelkezésre álltak? A kérdés azért indokolt, mert a választok) nagyon érdekes, izgalmas adatokat kínálnak magáról az emberi gondolkodó sról, s közvetve természetesen a társadalom mozgásától is. Ugyanakkor — ha tetszik, ha nem szerénységre is 76-os körzetszámmal péntektől Kiskunfélegyházát is bekapcsolták a belföldi és a nemzetközi távhívóhálózatba. A helységben két, egyenként ezerállomásos konténerközpontot helyeztek üzembe, így újabb igénylők juthatnak telefonhoz. A Szetanít. Egyre többet olvashatunk mostanában az „újkon- zervativizmusról”, azaz bizonyos filozófiai iskolák kiábrándultságáról. Miből ábrán- dultak ki? Természetesen a tudományból, az emberi megismerőképességből, és annak hatásosságából. Nos, a filozófia-történész nagyon jól tudja, hogy ez a jelenség korántsem új. A „hosszúnak” nevezett XIX. század is kiábrándult (kifáradt?) a század végére a romantikából, az ész és a technika mindenhatóságába vetett hitéből. Pedig akkor még csak a vasúthálózat kiépítése, a gőzgépek egyeduralma jellemezte az ipart, s csak álom volt a robbanómotorok (autó) elterjedése. Ma, a robotok, számítógépek komban ismét jelentkezett ez az illúzió, hogy az egyre okosabb gépek megoldják az eleddig megoldhatatlannak tűnő gondokat, (ezek közül elég legyen csupán az éhínségre, a túlsza- porodásra utalni). Nos, a kiábrándulás viszonylag gyorsan jelentkezett, hűtötte le a reményeket. A világ ma is tele van konfliktusokkal, amelyeket sohasem tudnak megoldani a gépek, hiszen eredendően emberiek. A filozófia lenne az a tudomány, amely mintegy szintézisbe vonja a kor tudományait, ismeretanyagát, hogy új értelmezéseket, célokat kínáljon. Csakhogy ez éppen a specializálódás, az anyag áttekinthetetlensége miatt (egyetlen ember képtelen rá) egyre nehezebb. De nem mondhat, s nem is mond le róla. Mert bárhogyan nézzük is: a homo sapiens mindenkor érdekesebb, izgalmasabb, s többet is ér, mint a létrehozott új gépek, szerkezetek. Ám ahhoz, hogy uralkodni is tudjon fölöttük, magát az embert kell a saját kora színvonalára emelni, s ez sokkal nehezebb feladat, mint korábban hittük. (horpácsi) gedi Postaigazgatóság folytatja a kecskeméti központhoz kapcsolódó telefonhálózat bővítését, s ennek keretében már dolgoznak a szerelők Nyárlőrinc és Tisza- alpár crossbar központjainak szerelésén. Crossbar Kiskunfélegyházán Leugrott egy ember a tízemeletes ház tetejéről. Fekete műanyag fóliával terítették le és a belváros betonfalai között nagy tömeg kíváncsiskodott, tárgyalta a helyzetet. A halál mindig, minden esetben megdöbbent, elszorítja torkomat, szinte menekülésre késztet. Valóságos szégyenérzet kerít hatalmába, ha halott ember közelében vagyok, hiszen olyan dolog tanúja vagyok, amihez nem tudok hozzászólni, nincs mit segíteni, tehetetlenné válók ás egy ember legbensőbb magánügyébe avatkozom bele már a puszta jelenlétemmel is ... mintha meglesném a legintimebb, legféltettebben rejtett pillanatok egyikét. Kerülöm tehát a temetéseket, temetőket... csak a kikerülhetetlen kényszer visz el a végtisztességre . .. úgy gondolom: bévül, másoktól elzártan kell megőriznem kapcsolatomat, emlékeimet az elhunyttal és nem szabad odatolakodnom ismeretlen ember porhüvelyéhez... Bizonyára ez az alapállás töltött el némi haraggal, mikor a morbid kíváncsisággal teli tömeget végigmértem. Nem is a kíváncsiságot ítéltem el, hanem a morbiditást, azt az ízléstelenséget, majdhogynem embertelenséget is mondhatnék, ami a jólértesült, mindent tudó, mindent jobban tudó tömegből áradt. Mert azonnal megindult a legendakeltés... a plety- kázás ... elszabadultak a rosszindulatú megjegyzések ... „kicsit dinka volt az illető ... sokat ivott. .. nem élt jól a feleségével ... lehet, hogy nem is öngyilkosság, hanem gyilkosság történt, hiszen nincs semmi vér körülötte ... lehet, hogy már a tetőn megölték ... én tudom, hogy hol lakott. . . na, ezt várhatja haza a családja ...” — sorakoztak a megjegyzések ás hosszú tárgyalásba kezdtek az elhunyt életviteléről, munkahelyéről, családjáról, ügyes-bajos dolgairól... anélkül, hogy valójában ismerték volna . .. hogy látták volna a fekete takaró alatti arcot... Mit mondjak: valósággal csemegéztek az emberek ... ... és még olyan kíváncsi Is akadt, aki nem átallott jópofáskodni, viccelődni ... s mint valami tudor irodalmár költeményt idézett: „vérszagra gyűl az éji vad” ... kiabálta az egyik ácsingózó közeledő ismerősének Arany János gyönyörű sorát... ami akkor ott, enyhén szólva megmozgatta a gyomrot. Nem tudom meddig kíváncsiskodtak, meddig pletykáltak és jópofáskod- tak az emberek .. . másnap — nem kevés szégyenérzettel — kerültem ki azt a helyet... és, ha vallásos lennék, lehet, hogy elmondtam volna egy imát — a kíváncsiskodók lelki üdvéért... (szendrci)
