Észak-Magyarország, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-08 / 158. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. július 8., hétfő Múlt és jelen... A pártoktatási év végén Beszélgetés dr. Vancza Jánossal A közelmúltban betejező- dött a pártniktatási év, s megtartották a vizsgákat a marxista—leninista esti egyetem különböző tagozatain. Dr. Vancza Jánost,, a megyei pártbizottság Oktatási Igazgatóságának vezetőjét kérdeztük a tanév fontosabb tapasztalatairól: — Az elmúlt időszakban gazdasági, társadalmi problémáink sokasodása miatt is, megélénkült az érdeklődés a politikai gyakorlattal összefüggő elvi, ideológiai kérdések iránt: ezt érzékeltük a káderképzésben is. Felpezsdült a politikai légkör, a közélet. Az esti egyetemen a nevelő-oktató munkánkban úgy kellett erősíteni a gyakorlatot, hogy ne adjuk fel elméleti igényességünket; nehogy a propagandában eluralkodjon a prakticizmus — mondotta az igazgató. — Hogyan felellek meg a propagandisták ennek a nehéz feladatnak? részterületének alaposabb megismertetése. Milyen nevelési célokat fogalmaztak meg? — Napjainkban és a jövőben is olyan káderekre van szükség, akik kezdemé- nyezőek, felismerik az újat, akik dinamikus és elkötelezett emberek.. Igyekeztünk elősegíteni a kommunikációs, a szervező készség erősítését, a vitakultúra fejlesztését. Igaz, ez nehezen mérhető, de reméljük nevelőoktató munkánk nem volt haszontalan. — Az alaptárgyak oktatása mellett milyen kérdésekre fordítottak nagyobb figyelmet? — Munkánkban kiemelten foglalkoztunk a XIII. kongresszusra és a megyei pártértekezletre való felkészüléssel. Elemeztük az elmúlt években elért eredményeinket, gondjainkat, de mindezt az elmúlt negyven év történelmi távlatába helyezve. Az egységes értelmezés elősegítése érdekében jelentőségéi. Tanszékeink is jó néhány elméleti konferenciát rendeztek. — Milyen módszerbeli változások voltak az oktatásban? — Már három éve elkezdtük és tovább folytattuk az úgynevezett kiscsoportos, tanulóköri oktatást. Ez lehetővé teszi az oldottabb előadásokat, a beszélgető, értelmező, vitatkozó foglalkozásokat. Így több figyelmet lehel fordítani a hallgatók egyéni tanulásának irányítására, de jobban felhasználjuk a videót és más korszerű szemléltetőeszközöket. — A tananyag mellett a hallgatók milyen kérdésekkel foglalkoztak leginkább? — Csak néhányat emelek ki ezek közül: Hogyan lehet egy időben elérni fizetőképességünk megőrzését, gazdaságunk teljesítményének és az életszínvonalnak szerény növekedését? Eny- nyi idő után miért nem jobb a KGST-együttműkö- dés? Miért nem tudjuk csökkenteni az egyre növekvő társadalmi különbségeket? A Változatok a történelemre Az értelmiségi szereplehetőségek változásai Több oka is van, hogy mostanában „divatba jött” az értelmiség, „mint olyan”. A gazdasági-társadalmi feladataink egyre bonyolultabbak, megoldásuk elképzelhetetlen elmélyült elemzőmunka és alternatívák keresése nélkül. A rádió Változatok a történelemre (szerda, Kossuth, 21.30—22.00 óra> című sorozata legutóbbi adásában az értelmiség szűk, de sajátos és meghatározó (?) rétegéről: az újságíró(k)ról és a szerkesztő (k)ről beszélgettek a meghívott szakemberek (Gergely András, Szabó Dániel, Németh G. Béla) a műsorvezető Gerő Andrással. Az elmúlt száz év értelmiségi szerepeiről és szereplehetőségeiről volt szó, természetesen kitekintéssel a mára. Helyesebben szólva a múltat is azért faggatjuk, hogy modelleket, felhasználható tanulságokat találjunk benne. A magyar társadalom fejlődésének egyik sajátossága, hogy nem alakult ki gazdag polgári értelmiségi réteg. Emiatt az értelmiség részben kiszolgáltatott volt a mindenkori hatalomnak, másrészt legjobb képviselői — mindenkor ténylegesen szolgálni is akartak egy eszmét, ügyet, társadalmi osztályt. Érdekes módon értékelődtek át és fel szerepek, mint péL dául a művészé, a tudósé — éppen a sajtóban —, hiszen a tömegkommunikáció nálunk soha nem vált jövedelmező üzletté, még a kapitalizmus idején sem. íróink hevét — az egyes pártok, hatalmi csoportok és azok lapjai — kicsit reklámként is fel- és kihasználták (lásd Jókai, Mikszáth, Herczeg Ferenc stb.), illetve ők maguk is vállalták, hogy tekintélyükkel, kiállásukkal adjanak súlyt, nyomatékot egy- egy ügynek. (Például Ady.) A magyar fejlődés sajátossága az is, hogy az eszmeiség és a szakszerűség inkább a hetilapokban, folyóiratokban jelentkezett (ez részben így van ma is), s ez kicsit belterjessé is tette ezeket a fórumokat. Korábban nagyobb szerepet vállaltak az írók a napi sajtóban (lásd Móricz. Ady, Kosztolányi stb.), s hiányuk érezhetően szürkébbé, egyszínűbbé teszi a mai lapokat. Hogyan és miért alakult ki ez a jelenség? Erről már sok vita volt — főleg az irodalmi lapokban — megnyugtató eredmény nélkül. A sajtó és az értelmiség kapcsolata természetesen nem szűkíthető le csupán az írókra, irodalomra. Az lenne kívánatos, hogy a szakszerűség, az igényesség és az innováció, azaz az új felfedezésének és befogadásának az igénye határozná meg az egész értelmiségünket, a tömegkommunikációt is. Az értelmiség legfontosabb feladata — foglalták össze a vitát — a gondolkodás, vagy ha úgy tetszik, az új gondolatok „termelése”. Ez mindenkor vitát feltételez, a kételkedés jogát és igényét, mert csak a viták során juthatunk újabb felismerésekhez, közmegegyezéshez. Éppen a történelem példái figyelmeztetnek, hogy az egy- színűség, egyneműség, a gon- dolattalanság milyen csapdákat rejteget. Senki nem tévedhetetlen — még egy jól felkészült csoport sem —, ugyanakkor a kollektív bölcsesség, a nézetek ütköztetéséből fakadó konszenzus mozgósítani tudja a társadalom legjobb erőit. Erre minden történelmi kornak szüksége volt, nem mondhatunk le róla mi. sem. (horpácsi) — Propagandistáinknak önállóan, mind szélesebb, alaposabb politikai műveltség birtokában kell elméleti, gyakorlati összefüggéseket felismerni és természetesen továbbadni. Alaposan ismerni kell nemcsak a marxizmus— •leninizmus elméletét, de járatosnak kell lenni politológiai kérdésekben és néhány más területen is. Mindehhez elkötelezettségre, felelősségérzetre van szükség, és mindennek meggyőző erővel, pedagógiai készséggel, a hallgatókkal való kapcsolattartás képességével kell párosulni. Döntő többségük megfelel napjaink magasabb követelményeinek. — Az oktatás célja a'marxizmus alapjainak, az ideológia, a politika néhány részben már feldolgoztuk a pártértekezleti és kongresz- szusi anyagokat. — Jelentős politikai évfordulókban, eseményekben gazdag volt az elmúlt időszak ... — Igen, s ezeknek mi is részeséi voltunk. Felszabadulásunk 40. évfordulója tiszteletére tudományos emlékülést rendeztünk. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat megyei vezetőségével közösen rendeztünk emlékülést a Varsói Szerződés megalakulásának 30. évfordulója alkalmából. A Magyar Tudományos Akadémia Lukács Archívuma és Könyvtára segítségével emlékülésen méltattuk Lukács György sok kérdés közül csak néhányat említettem, de tanáraink, propagandistáink alapvető kötelessége, hogy segítsék az eligazodást napjaink bonyolult világában. — Milyen terveik vannak a következő tanévre? — Jelentős feladatunk a pártkongresszus anyagának alapos feldolgozása. Arra törekszünk, hogy növeljük a káderképzés színvonalát, fejlesszük a műhelymunkát, a tanárokon és a hallgatókon keresztül a marxista ideológia kisugárzó hatását. Igazodva a változó körülményekhez, hiszen a valóság nemcsak az itt tanulókat, hanem a propagandistákat is formálja. Petra József Ez a címe annak az „olvasmányos formában”, de a legújabb tudományos forrásokra támaszkodva megírt, pompás történelmi munkának, amely kiváló történészünk, Szabad György tollából a közelmúlt hetekben jelent meg a Helikon Kiadó népszerű Labirintus sorozatában. A nagy érdeklődést az is mutatja, hogy mindjárt az első kiadás ötvenezer példányban fogyott el. Sokan megvásárolták és elolvasták a „tudományos történelmi krimit” megyénkben is, ami érthető, hiszen Teleki László, akit a Kegyenc című tragédiája révén az irodalom is számon tart, a sárospataki kollégium diákja, a híres jogprofesszor, Kövy Sándor tanítványa volt, akinek „közleckéit” a 18. század végén, a 19. század elején olyan híressé lett költők, írók, politikusok, államférfiak hallgatták, mint Csokonai, Fáy András, Szemere Pál, Szemere Bertalan, Szemere Miklós, Kazinczy Gábor, Kossuth Lajos. Teleki Lászlót a féltestvére, a nála húsz évvel idősebb Teleki József hozta Patakra. Gróf Teleki József, korának kiváló történésze és nyelvtudósa volt, részt vett a Magyar Tudományos Akadémia szervezésében, és annak elnöki tisztét is betöltötte kereken egy negyedszázadon át. Ugyanakkor a pataki kollégium főkurátora volt évtizedeken keresztül, s végrendeletében 24 ezer kötetes könyvtárának egy részét is a pataki kollégiumra hagyatékolta. Teleki László Patak után Pesten, majd Berlinben folytatta jogi tanulmányait. Hamar bekapcsolódott a politikai életbe, és Kossuth oldalán a nemzeti függetlenség és a társadalmi haladás ügyét szolgálva, ünnepelt szónoka volt a reformországgyűléseknek. A szabadságharc idején Magyarország követeként Párizsban tevékenykedett. „Nagyrészt az ő fáradhatatlan buzgalmának köszönhetjük — olvasható a korabeli krónikában —, hogy a magyar nemzet jogviszonyai s európai állása felett tisztulóbb nézetek kezdettek terjedni a fran- cziák között.” A szabadságharc leverése után is Párizsban maradt, és az emigráció egyik jeles vezéreként a magyar függetlenség ügyét szolgálta. A bécsi udvar ügynökei természetesen minden lépését figyelemmel kísérték, különösen amikor — kellő óvatosság nélkül — 1860. december 16-án Drezdába utazott, hogy ott két unokatestvérével: Teleki Emmával és Teleki Blankával, legfőképpen pedig kedvesével, özvegy báró Orczy Istvánná Lipthay Augusztával találkozzék. A szász rendőrség letartóztatta és kiszolgáltatta Bécsnek. Halálra ítélték, de Ferenc József megkegyelmezett neki azzal a feltétellel, hogy Magyarország és Ausztria területét nem hagyhatja el, és megszakít minden kapcsolatot Ausztria „külföldi ellenségeivel”. Rövid idei visszavonulás után fokozatosan bekapcsolódott a belpolitikai életbe, s a kiegyezésre hajló Deák Ferenccel és híveivel szemben álló határozati párt vezére lett. A nagy politikai „mérkőzés” az 1801. május 8-án, délelőtt 10 órára összehívott országgyűlésen ment volna végbe. A politikai erőviszonyok alapján a küzdelemből Teleki László került volna ki győztesen. A program szerint előbb Deák, utána Teleki beszélt volna. Amint a kollégiumi nagykönyvtárban őrzött egykorú beszámolóban olvashatjuk, Ghyczy Kálmán képviselőházi elnök, „az elnöki széket elfoglalván, könnyes szemekkel nézett széjjel, reszketeg kézzel nyúlt csengettyűjéhez, majd remegő hangon megszólalt: Ez éjjel a mind- annyiumk által tisztelt és szeretett jeles hazánkfia, képviselőtársunk, gróf Teleki László meghalálozott”. A korabeli krónikás ezután így folytatja: „A szörnyű hír hallatára a karzaton egy úrhölgy elájult”. Azt diszkréten elhallgatja, hogy ez az úrhölgy báró Orczy Istvánná Lipthay Auguszta volt. Aztán azt is megtudhatta a közönség, hogy Teleki László éjszaka pisztolyával öngyilkosságot követett el, szíven lőtte magát. „E rettenetes hírt senki sem hitte” — teszi hozzá a tudósító. A legkülönbözőbb feltevések terjedtek el: hogy a bécsi udvar, vagy a politikai ellenfelek bérgyilkosokkal számoltak le vele, esetleg amerikai párbajt kényszerítettek az egyébként„nagy párbajhős” hírében állt Teleki Lászlóra. Azt is hí- resztelték, hogy az emigrációban élő barátai árulónak tartva, közülük valaki titokban hazajött és végzett vele. De a boncolás, az orvosi és rendőrségi vizsgálat egybehangzóan megállapította. hogy Teleki László „önkezével vetett véget életének”. Ezt az azóta végzett kutatások is megerősítették. Teleki ugyanis önmagával gyakran vívódó, érzékeny lelkületű ember volt, aki hazajőve, az önkényuralom idején fokozatosan „kiábrándult a volt forradalmi vezető rétegből, a kiegyezésre hajló nemességből ... Ügy találta, nem képes érvényre juttatni politikai meggyőződését, amelyhez élete árán is ragaszkodni kívánt”. Halála gyászba borította az országot. Május 10-én, délután 4 órákor temették a képviselőház csarnokából. „A temetésen megjelenteknek számát vizsga szemekkel kísért saját tapasztalataim, s mások megegyező véleményei alapján egyszázhúszezerre tenni lehet” — írja a Teleki Naptárban a korabeli tudósító. Koporsóján ezt a feliratot lehetett olvasni: „Hazája szabadságának legyőzhetetlen szeretete emészté őt meg”. Helyét a képviselőházban hosszú éveken át üresen hagyták. Sárospatakon külön gyászünnepséget rendeztek. Ezen dr. Heisler József tanár mondott emlékbeszédet, méltatva Teleki László történelmi nagyságát. „A hamvaknak is van küldetése” — mondotta, s „a hazaszeretet és a nemzeti becsület lovagja” jelzővel illette a kollégium tragi- kus sorsú egykori diákját. Hegyi József
