Észak-Magyarország, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-08 / 133. szám
1985. június 8., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 Negyven éve történt Tanulságos viták a szakszervezetekről Bő negyven évvel ezelőtt, 1944. december 21-én, amikor Debrecenben összeült az Ideiglenes Nemzetgyűlés, pezsgő politikai élet volt már a felszabadult országrészben. Egymást követve alakultak meg a pártok, a szakszervezetek, a nemzeti bizottságok. Bár nyugaton még dörögtek az ágyúk, keleten már hozzáfogtak az újjáépítéshez, a gazdasági élet helyreállításához. A Magyar Kommunista Párt, illetve a Szociáldemokrata Párt vezetői még a fel- szabadulás előtt, 1944. október 20-án megállapodtak abban, hogy ... „a két párt egyesülési időpontjától függetlenül haladéktalanul megvalósítandó a magyar munkásosztály egysége a szakszervezetek életében”. Ezt a megállapodást 1945. január 21-én a „történelmi példák keserű tanulságai, és a ma- evar nemzeti érdek védelme érdekében”- Debrecenben megújította a két munkáspárt. Történelmi sorsfordu lóval ért fel ez a szakszervezetek életében. A MUNKÁSEGYSÉG FÓRUMAI Bár az egység követelménye nem lehetett vita tárgya többé, annál több volt a polémia másról. E viták az akkori élet kikerülhetetlen fejleményei voltak. Már kezdetben felvetődött például: politizáljanak-e a szakszervezetek, vagy pedig ne politizáljanak? ' Az SZDP jobboldalának egyik ismert egyénisége, Bán Antal egy alkalommal emlékeztetett arra, hogy a kommunisták mindig a politizáló szakszervezetek mellett szálltak síkra. „Mi ilyen szakszervezetet soha nem akartunk csinálni és ma sem akarunk” — mondotta. A Szaktanács álláspontja viszont a következő volt: „A szakszervezetekben elsősorban a szakmái kérdéseket kell tárgyalni, ez azonban csak azt jelenti, hogy amikor szakmai kérdésről van szó, más ne kerüljön elő, de ez nem jelenti azt, hogy a szakszervezetek ne folytassanak politikai munkát és ne igyekezzenek tagjaiknak politikai nevelést adni. Ha ezt nem tették meg, nagy kötelezettséget mulasztanának el, politika nélkül nincs kenyér”. A szakszervezetek képviselői ott vannak az Ideiglenes Nemzetgyűlésben, a népi szervezetekben, szervezik a termelést, az ellátást, segítik a Vörös Hadsereget, a földosztást, részt vesznek a köz- igazgatási apparátus megtisztításában (a fasiszta-barát elemeket távolították el) és így tovább. Ez mind politikai állásfoglalás. Ugyancsak fontos vitatéma volt az is, hQgy milyen formában szervezzék újjá soraikat a szakszervezetek? A -szociáldemokraták többnyire a szakmai szervezkedés mellett voksoltak, a kommunisták viszont az iparági formát támogatták. Végül is kompromisszumos megoldás született, iparági formában szervezkedtek a vasutasok, bányászok, postások, közalkalmazottak, mert — ahogy mondták — „ezer szállal vannak egymáshoz fűzve”. A többiek . viszont a szakmai szervezkedés útját választották. Bár sok más dologról is vita folyt még, a legnagyobb polémiák sem változtattak azon a tényen, hogy a fel- szabadulást követően minden gyárban megalakultak az egységes üzemi bizottságok, amelyek vitathatatlan tekintélyű munkásfórumokká váltak. Védték a munkásér- dekekel, a termelés megindítására, az újjáépítésre mozgósították a tömegeket, vagyis elévülhetetlen érdemeket szereztek abban, hogy néhány év alatt talpra állt az ország. AZ ÉRDEKVÉDELEM Ü.I ÉRTELMEZÉSE Eközben újabb húsba vágó vitatémát vetett fel az élet: mit jelentsen az új viszonyok között az érdekvédelem? Hogyan értelmezzék azt? Bár ekkor még messze voltak 1947—48-tól, a fordulat évétől, (ne felejtsük el: akkor még nem tudhatták, hogy ebben az időben jutnak idáig a fejlemények!), azért százezrek érezték, látták: a felszabadulást követő Magyarország már nem azonos a régi idők Horthy-Ma- gyarországával, ahol a munkásnak semmi hatalma meg beleszólása sincs a dolgok menetébe, ahol kegyetlenül kizsákmányolják és elnyomják. Noha a tőkések kezében voltak még a gyárak, az üzemi bizottság — * vagy ahogy akkor mondották: az „übé” — valóságos nagyhatalom volt az üzemben. A tőkés egyetlen komolyabb intézkedést sem hozhatott az üb megkérdezése nélkül. Ezenkívül — említettük már, hogy — a szakszervezetek képviselői a nemzeti bizottságoktól kezdve az Ideiglenes Nemzetgyűlésig mindenütt olt voltak és hallatták a hangjukat. S legfőképpen a szakszervezetek patrónu- sai, az MKP és az SZDP baloldali erői képviselték a jól felfogott munkásérdekeket. A szakszervezeteknek a vérükben volt például, hogy több bért kell követelniük a munkásoknak. Igen ám, csakhogy abban az időben mind jobban kibontakozott az infláció. A kommunista és baloldali szociáldemokrata munkások felismerték: maguknak ártanának a mértéktelen követelésekkel, hiszen nincs árufedezet. A történelem fintora, hogy a felismerésben „segített” nekik még a GYOSZ, vagyis a Gyáriparosok Országos Szövetsége is, mert — általános anarchiát remélve —, ezúttal támogatta volna e követeléseket. A magyar munkásmozgalom legjobb erői nagy önfegyelemről és politikai érettségről tettek tanúbizonyságot már ekkor is. Az ő gondolataiknak adott hangot Kádár János, aki 1945. június 12-én a következőket mondotta a vidékre induló aktivisták előtt: „Ma, a népi demokráciában, a nép, a nemzet az államhatalom része. A munkásosztálynak tekintetbe kell vennie, hogy saját államában van, az ország vezetésében a munkásságnak, a dolgozóknak komoly része, súlya van. Ez új feladatokat is jelent a jogok mellett. Bizonyos tekintetben gazda lett. A gazdasági követeléseivel nemcsak a másik féllel áll szemben, hanem sokszor önmagával találkozik”. A MAGYAR CSODA Történelmi tény, hogy 1940 tavaszára már nyomasztó mértékűvé vált az infláció, amely ugyanaz év nyarára a világtörténelem legnagyobb és leghírhedtebb pénzromlásába csapott át. Az MKP és az SZKP ezért egyaránt a pénzügyi stabilizáció megteremtését sürgette, mert látták, hogy ezen áll. vagy bukik a népi demokratikus rendszer jövője. Az MKP abból indult ki. hogy a magyar ipar termelése ekkor már elérte az 1938-as szint 70. a mezőgazdaságé pedig a 75—80 százalékát. A( nemzeti jövedelem termelésében 75 százaléknál tartottak a háború előtti időkhöz képest. Nyugati kölcsönökre, az azzal együttjáró politikai feltételek miatt nem számíthattak. A Magyar Nemzeti Bank 36 millió dollárja, aranykészlete Ausztria területén volt — az USA birtokában. Nem adta vissza. Egyedül a Szovjetunió segített, amely hat évről nyolc évre emelte a jóvátétel - fizetésének határidejét, s elengedett 15 millió dollárt az összegből. Vissza-- adott 12 hajóegységet, s hozzájárult az Ausztria szovjet övezetében lévő magyar javak hazaszállításához. Ilyen előzmények, körülmények között sikerült megteremteni 1946. augusztus elsején a jó forintot, százezrek, sőt milliók mozgósításával. Ebben a mozgósításban alaposan kivették részüket a szakszervezetek is, s kiemelkedő érdemük volt abban, hogy — az újjáépítésben elért sikerekkel együtt — a magyar csodáról kezdett írni a világ. Jakab Sándor A csepeli Kerékpár- és Konfekcióipari Gépgyárban megkezdték a szovjet exportra készülő új típusú ipari varró- és szabászgépek, valamint vasaló automaták üzemi próbáit. A vállalat látja el immár több mint két évtizede a szovjet ruhagyárak és tisztítóüzemek kétharmadát ilyen berendezésekkel. A gyár termékeinek legnagyobb részét a szovjet piacra szállítja. A szovjet könnyűipari üzemek a közelmúltban döntöttek arról, hogy továbbra is a csepeli berendezéseket vásárolják. A magyar gyár képviselőivel nemrég egyeztették az 1986—90-es évekre szóló szállításokat. A korábbi típusokhoz képest a -szabászgépek és a vasaló automaták új változatait készítették el Csepelen a szovjet igényeknek megfelelően. A csepeli vállalat az év végéig mintegy 600 millió forint értékben szállít konfekcióipari berendezéseket a Szovjetunióba, s exportját jövőre további 10 százalékkal kívánja növelni. (MTI) A képen: Lauday János Nyolcvanöt esztendővel ezelőtt, 1900 nyarán hívta meg a vasgyári iskola gondnoksága Lauday János tanítót a Diósgyőrvas- gyárhoz tartozó Pereces-bányatelepre. Az akkor 22 éves pedagógus elfogadta a meghívást. Innen távol, Békésgyulán született a család kilencedik gyerekeként. Korán félárvaságra jutott, mert a kolerajárvány elvitte édesapját és két testvérét, özvegyen maradt édesanyja a hét gyerek mellett vállalta a taníttatását. Békésgyulán járt gimnáziumba, a tanítóképzőt pedig Zi- lahon végezte el. Diplomája megszerzése után a pesti színiiskolában tanított. Tagja lett a Nemzeti Színháznak, sikeres színészként játszotta el Petúr szerepét a Bánk bánban. Többször szerepelt együtt Jászay Marival is. Egészsége azonban megromlott, ezért visszatért szülőföldjére; a 24 ezer holdas Almási uradalom egyik tanyai iskolájában tanított. „A gazdatiszt azonban nem volt barátja annak, hogy a paraszt sokat tudjon.” Ezért is fogadta el a vasgyáriak meghívását. A most századik éves perecesi elemi iskolában a század elején az volt a legnagyobb gond, hogy a tanulók többsége német, lengyel, szlovák szülőktől származott, így anyanyelve sem lehetett magyar. A századfordulón, 1900-ban a 134 tanulóból 32 volt magyar anyanyelvű, 1904-ben pedig 217 tanulóból 74 magyar és 143 nem magyar anyanyelvű kisiskolás volt. Az iskola máig is jó emlékezetű igazgatója ezért hozta létre 1903-ban a férfidalárdát, amely még a negyvenes évek elején is működött, és több országos versenyt nyert. Néhány évvel később, 1906-ban megalakította a perecesi Bányamécs Dal- és Műkedvelő Egylet Olvasókörét. Röviddel ezután megalakította a színjátszó csoportot is. A koncertzenekar-szintű fúvós- zenekar megalapítása is az ő nevéhez fűződik 1911-ben, amelynek rövidesen közel félszáz tagja lett. A későbbiek folyamán ez volt az alapja a szimfonikus zenekar megalakulásának. Az iskolaigazgató kulturális tevékenységének színvonalára jellemző, hogy 1913-ban már nagy sikerrel adták elő Mascagni: Parasztbecsület című operáját a perecesi felozoló — létszámellenőrzésre, munkaelosztásra szolgáló — újaknai teremben. A Bányamécs megalakitója 1933-ban vonult nyugdíjba. Kevesen tudják Lauday Jánosról, hogy több színdarabot írt. A Babavásár és a Színes szőttes színjátékot, színdarabot, zenével és tánccal adták elő az iskoláskorú gyerekek. Az Alkalmi prológok és üdvözletek című kötete Miskolcon jelent meg 1925-ben. Több kötetre való verset is írt, amelyből számos megjelent újságokban, folyóiratokban. Röviddel a századforduló után hozta létre az olvasókört. Az islenhátamögötti bányatelepen, Perecesen olyan széles körű és eredményes művelődésügyi missziót gyakorolt, hogy tudomására jutott Móricz Zsigmondnak is. A nagy magyar író az Egy akol — egy pásztor című könyvét ingyen felajánlotta 1930 decemberében írt levelében a perecesi Bányamécsnek. Bajcsy-Zsilinszky Endre, a Nemzeti Radikális Párt lapjának főszerkesztőjeként látogatott Perecesre Féja Géza társaságában, aki egy év múlva ismét találkozott a perecesi bányászokkal a Podraczki vendéglő kerthelyiségében. Itt hangzott el, hogy „A dolgozó csak a dolgozóval lehet szövetséges!” A perecesi szabadtéri színpadot 1938- ban építették meg. Lauday János fiatal kollégája és tanítványa, Zádori Imre — jelenleg nyugdíjas igazgató — már 1932- ben megrendezte a János vitézt az újaknai felolvasóteremben. A háromszintes szabadtéri színpadon Bánkúti Gábor tanító társával, és olyan kitűnő karmesterrel, mint Maternich Géza — szintén pedagógus — sikeres előadásokat produkáltak. A perecesi szabadtérinek országos híre lett. A „nyugalmazott államvasgyári igazgató-tanító” Lauday János mindvégig figyelemmel kísérte fiatalabb kollégái tevékenységét, nem fukarkodott a tanácsokkal, de a bírálattal sem. Csak akkor gratulált. ha megérdemelték. Nyolcvan esztendős korában halt meg. Nagy családjából, a nyolc gyerekből már csak a 84 éves Gabriella, Ella néni, — könyvelőként ment nyugdíjba — és István, Pista bácsi — a Lenin Kohászati Művek nyugdíjasa — él. Diósgyőrben laknak, a Berekalján. Ők bocsátottak most rendelkezésünkre olyan dokumentumokat, amelyek felhasználásával kiegészíthetjük Lauday János életművét. Köszönjük!... Oravcc János A Faültetés 1848 emlékére című versének eredeti kézirata, a perecesi 19. Számú Általános Iskola házi múzeumában található. A Kilenc koporsó című versét 1947. május 6- án írta annak a kilenc bányász emlékére, akik a perecesi plagútban lelték halálukat. Megjelent az Acél és Szén című diósgyőri üzemi újságban.
