Észak-Magyarország, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-08 / 133. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. június 8., szombat Lehet válogatni. Ne feledd, emberke!... V U£ . '. V* tézmény munkájáról eltérő volt u véleméK edves olvasónkkal, régi jó ismerősömmel, alléié „majdnembarálommal”, aki rendszeresen figyelemmel kíséri írásainkat, beszélgettem a minap, egyik művelődési intézményünk munkájáról. Véleményünk nagyjából hasonló volt, egészen lényegtelen eltérésekkel, ugyanazt az álláspontot képviseltük, óm ő .megjegyezte, hogy olvasta a közelmúltban egyik kritikai jellegű írásomat, amely éppen az adott intézmény munkájáról kialakított képet igyekezett korrigálni. Tetszett neki az írás — mondta —, hajlandó minden betűjét aláírni, és elismeréssel adózik, hogy volt bátorságom mindazokat papírra vetni, amit ő a cikkben olvasott. Miért kell ehhez bátorság? — kérdeztem vissza —, hiszen ő is jól tudja, hogy érvelésem tényeken alapult, az igazságot kimondani pedig nem szükségei különösebben nagy bátorságot. Igen-igen, — mondta erre ő —, de hát mégis az általam megbírált intézmény és annak személy szerint is „kiigazított” vezetője nagyon tekintélyes ember, országosan is ismert, a helyi vezetés bizalmát is — úgy tűnik — bírja, nem lesz-e hát valami bajom, amiért elmondom azt, amit elmondtam. Hiszem, hogy nem lesz. s netán valaki kérdőre vonna ez ügyben, szívesen állok rendelkezésére. Am a téma, nevezetesen az, hogy bátorság kell-e közismert személlyel szembeni állásfoglaláshoz, nyugtalanít. Nem először találkozom ezzel a gondolattal, s ahogy haladunk előre az időben,- nem akar csökkenni az a .tévhit, amely szerint vitában, polémiában az ellentétes vélemény kimondása bizonyos pozíciókat betöltő emberekkel szemben, esetleg megtorlást vonhat .maga után. Az országos lapok panaszrovataiban, meg egyes hasonló televíziós .magazinokban tagadhatatlanul hallani olyan példákat, hogy a munkahelyén hátrányos helyzetbe kerül, aki — bármennyire is igaza volt — ellentmondott felettesének, más álláspontot képvisel, ám szeretném hinni. hogy országosan ez nem lehet jellemző. Miért tart hát akkor .mégis bátornak engem a bevezetőben említett olvasó jó ismerősöm csak azért, mert egy .művészeti innyem, mint az adott intézmény vezetőjének nagy nyilvánosság előtt kifejtett ótiláspontja. (Ráadásul ez .az olvasó magasan kvalifikált értelmiségi, igen sokféle .közhivatalba és közintézményhez bejáratos, meglehetősen nagy élettapasztalattal rendelkező ember.) Azt hiszem, valami nagyon rossz beidegződéssel állunk szemben. Olyannal, ami többféle gyökérből táplálkozik. Egyrészt, abból a tévhitből, hogy a hivatalban levő embernek csak igaza lehet, illetve az ő álláspontja a szinte kanonizált igazság, s azzal •vitázni veszélyekkel járó szentségtörés. Ugyancsak egyik forrása lehet a nem örök életre szóló megbízatással valamilyen poszton álló ember véleményének tévedhetetlensége. Nem állítom, hogy egy művészeti intézmény vezetőjének, vagy bármilyen más intézmény vezetőjének álláspontja mindenkor vitatandó, de azt igen, hogy bármikor vitatható, ha a vitapartner jó tárgyismerettel, alapos helyzetismeretlel, az adott témára vonatkozó állami és társadalmi követelmények jó ismeretével és nem féttűnőskö-» désitől indíttatva, nem önös érdekből kél vitára. Azt. vallom, hogy kisebb-nagyobb társadalmi rétegeket érintő megnyilatkozásokkal, a fenti megkötések, illetve követelmények esetén éppen a közösség érdekében nemcsak szabad, hanem kell is vitázni. Ha pedig valamit szabad, sőt kell tenni, akkor annak megtételéhez ugyan miért Is kellene bátorság?! x A kritikai jellegű írásokkal foglalkozó újságíró napjában szembe kell hogy nézzen ezzel a feladattal. Állást kell hogy foglaljon művekről, az intézmények munkájáról, s nem utolsósorban a művelődési intézményeket vezető vagy képviselő személyek megnyilatkozásairól. Ez, mondhatni, hivatalbeli kötelezettsége. Ugyanakkor, mint a szocialista társadalom tagjának, emberi joga is. De joga minden állampolgárnak. És nem bátorság kell hozzá, hanem témaisme- rel és a jó ügyért való szólásnak a készsége is. Fjcncdek Miklós Az iskolaérettség kérdései Egy ismerős házaspár úgy döntött, hogy fiukat, aki már augusztusban betölti hatodik életévét, csak jövőre Íratják be az általános iskola első osztályába. Addig óvodás marad. A gyerek ugyanis a közelmúltban komoly betegségen esett át, fizikai állapota megromlott. Ügy gondolják, előnyösebb neki, ha felerősödve lát munkához az iskolapadban. Elhatározásuk — ha nem is egyedi — nem mondható általánosnak. Sokkal inkább az a jellemző, hogy a szülők a hatéves kori iskolakezdést szorgalmazzák. Voltaképpen némileg érthető a papa, a mama „kiállása”, mivel a köztudat könnyen, s általában visszavonhatatlan előítéleteket állít a később érő, „kicsit má- sabb” gyerekekkel szemben. Pedig számtalan jel sürgeti az új látásmódot, a meglevő mérce átállítását, mert hiszen a később érő nem egyenlő az elvetnivalóval, a rosszal. Példa erre Illyés Gyula, aki szinte minden nyilatkozatában bevallotta: későn érő gyerek volt. Mégis: nagysága, kiemelkedő személyisége — vitathatatlan. Ezekben a hetekben, hónapokban, gyakorta téma a családokban, szerte az országban: elkezdheti-e szeptemberben az általános iskolát a. gyerek? Megkezdődtek ugyanis az iskolaérettségi vizsgálatok. Az a gyakorlat, hogy tapasztalataik alapján a döntéshez az óvónők adnak javaslatot. Megfigyeléseik szerint a nyári születésűek közül kerül ki az általános iskola első osztályával nehezen birkózó, külön segítségre szoruló gyermekek többsége. Amennyiben az óvónő nem tud egyértelműen állást íoglalani, a gyereket a nevelési tanácsadóban vizs- eáliál^F De gondoljunk bele: csak egyszeri vizsgálat alapján születik meg a döntés. Ha ettől a ténytől el is tekintenek a szülők, figyelembe kell venni, hogy nem egységes szempontok alapján teszik mérlegre az iskolába készülő kisfiúkat, kislányokat. Így aztán a vitatott gyerekek, az úgynevezett „határesetek”, lehet, hogy az ország egyik részében az általános,, a másik részében viszont a kisegítő iskolába kerülnek. A tudományos kutatás a mai napig sem tudta kellően tisztázni, hogy milyen arányban oszlanak meg a szerzett és a magunkkal hozott tulajdonságok. Mindenesetre azt vallják az óvónők, a tanítók; egyre emelkedik az iskolaéretlen gyerekek száma. Rendkívül nagy különbségek figyelhetők meg értelmi, fizikai fejlettségben, tűrőképességben, figyelem-összpontosításban, és így tovább. Ellentmondás jellemzi a korrekciós osztályokat. Egyfelől azt mondják: több kellene, másfelől nem tartják elegendőnek az egy évet arra, hogy a gyerekek felzárkózzanak, és a második tanévet az úgynevezett normál osztályban folytassák. Az iskolaérettség ügyében az is igaz, hogy testileg-szelle- mileg teljesen egészséges gyerekek is kerülhetnek kisegítő iskolába, pusztán azért, mert mondjuk nehezebben kezelhetők, rosszak. Ennek a tanulásbeli következményei pedig ismertek. Jóllehet ez az írás nem hatolhat a gyökerekig, nem vizsgálhatja minden oldalról a problémát, arra talán mégis elegendő, hogy felhívja a figyelmet: változtatásra kell gondolni az iskolaérettség dolgában. Elképzelések már vannak. Az Országos Pedagógiai Intézet alsófokú nevelési osztályának az év végéig ki kell dolgoznia a rugalmas iskolakezdés tervét. Ennek az a célja, hogy minden gyerek —, káros következmények nélkül —, érettségének megfelelő időpontban kezdhesse el az általános iskola első osztályát. Ha rendkívüli adottságokkal, fejlettséggel bír, úgy akár ötévesen is beülhessen az iskolapadba, ha pedig később érik be, hétévesen rajtolhasson. Dg mindenképpen a későbbi időpont a kedvezőbb. Ezzel egyidejűleg egységes szempontokat állítanának fel az iskolaérettség meghatározásához. A szakemberek pillanatnyilag úgy vélik, hogy a rugalmas iskolakezdés csupán egyetlen lépés lenne," mert mellette a korrekciós osztályokra továbbra is szükség lesz. Aztán fontos kérdés az is: ki és miként fejlessze a gyerekei iskolakezdésig? Legkézenfekvőbbnek és legjobb megoldásnak az óvoda látszik. Felvetődött: az ötéves kortól kötelezővé kellene tenni az óvodai elhelyezést. Ám, ha a gyerekek alakíthatósógát vesszük alapul, kedvezőbb erre a harmadik életév. Az érvényben levő szabályok szerint azonban nem kötelező óvodába járni. De, most már lehetőséget kellene teremteni arra, hogy bármelyik . gyerek óvodás lehessen, ha szülője akarja. Csakhogy, az ötlet megvalósításához az óvodai hálózatot szélesíteni kellene, mégpedig a jelenleginél kisebb létszámú csoportok kialakításával. Más megoldással’ is kísérleteznek. Például az óvodai nagycsoport és az általános iskola első és második osztálya közötti' kapcsolatot próbálják erősíteni olyképpen hogy feloldják az iskola merevségéi. A tan terv ugyanaz, de az óvónő és a tanítónő egy időben jelen van, mindkét iskolatípusban, valamiféle állandóságot teremtve ezzel. Azt mondják: a kísérletek eredményesek, mert csökkeni az óvodában visszamaradó és a korrekciós osztályba kényszerült gyerekek száma. II. T. A fogadótérben ... Mezőkövesd azon településeink közé tartozik, ahonnan nemcsak ünnepi alkalmakkor van módunk „könyves” hírrel szolgálni. Az persze, itt is természetes, hogy a könyvhét idején megszaporodnak a látogatók, az érdeklődők a könyvtárban; az írók, a költők „testközelsége” okán. Erre a kapcsolatra utalt Fodor András is, a köves- diek régi barálja-ismerőse. A legújabb találkozásnak most, a könyvek és az azok' megalkotói iránti megbecsülés mellett volt egy hétköznapokra mért nagy haszna is: Mezőkövesden új „részleget” kapiak a felnőttek; új tárat a könyveknek, folyóiratoknak, új helyet a könyves találkozásoknak. * . Ennek az írásnak a címébe odatévedt az ajándék szó. Azt hiszem, a lendület vitte inkább oda, mintsem a jogosultság. Mert miért is tekintenénk ma ajándéknak azt —, ha egy város és a város környékén élők méltó(bb) körülmények között válogathatnak az olvasnivalóban, kereshetnek együttlétet a könyvek által hordozott értékek megosztásában?! Az új épület, az új intézményrész átadási ünnepségén elhangzottak jó alapot adnak a messziről érkezett embernek is, hogy tudva higgye: nem ajándék ez, hanem megindokolt, megérdemelt gyarapodás. A Mezőkövesdi Városi Tanács képviseletében a végrehajtó bizottság titkára — dr. Várady László — például így indokolt: „...fejlődő, rohanó világunkban néhányan úgy gondolták: a könyvet meghaladta az idő. Akik így gondolták, nem jól gondolták! A könyvhöz, a nélkülözhetetlen társhoz nem lettünk hűtlenek. A techni* ka csodáival ugyan bővült baráti körünk, de a régi társat nem hagytuk el. Ezi> igazolja például, hogy 1984- ben 8 és fél ezer könyvtári olvasónk volt Mezőkövesden, és 85 ezer látogató kölcsönzött több mint 100 ezer kötetet. Ennyi ember igényeinek a kielégítéséhez feltételekre van szükség! — amit igyekszünk biztosítani .. . Mindezekhez azonban a régi könyvtárépület szűknek bizonyult. Ezt a tényt érzékelték az illetékesek. A megyei tanács és szervei, valamint a városi tanács testületéi megteremtették a bővítés lehetőségeit.” * Az elmúlt év végén számoltunk be arról, hogy Mezőkövesden két évtizedes jubileumra emlékeztek a művelődési központban. Nos, akkor kimaradt, most hozzátehetjük, hogy ebben az épületben kapott helyet annak idején a könyvtár is, járási-módszertani feladatokkal „megpakolva”. A legújabb időkig itt, ebben a környezetben, ebben a 300 négyzetméteres alapterületű „régi” könyvtárban kellett gyerekeknek, ifjaknak és felnőtteknek könyvtári szolgáltatást biztosítani. Ezek ismeretében, hogyne lenne nagy az öröm és a bizakodás június elejétől: a Tanácsköztársaság u. 124. sz. alatt épülő garzonlakások alsó részén — a földszinten és az alagsorban — könyvek vannak és folyóiratok, olvasóhely és klubhelyiségek! Az alapterület itt:'550 négyzetméter ... a fogadótér, a kölcsönözhető könyvek helye, a raktár, az összegyüleke- zés terei ... A kölcsönzésen, a helyben biztosított olvasási lehetőségen kívül . természetes, itt többet akarnak adni a könyvtár dolgozói a látogatóknak. Mi az, amit ajánlanak? Mindenekelőtt klubok, közösségek összejövetelére alkalmakat. Így tervezik: a propagandisták klubját (csütörtökön) ; a kertbarátok találkozóját (szerdán); a bélyeggyűjtők eszme- és tárgycseréjét (vasárnap); péntekenként pedig a játékos kedvűeknek biztosítanak ■ majd a klubhelyiségben szórakozási lehetőséget. (A könyvtár hétfőn lesz zárva; keddtől péntekig, naponta 8—18 óra között látogatható; szombaton 8 és 12 óra között, vasárnap pedig 10 és 12 óra között van nyitva a könyvtárnak ez a részlege. A régi könyvtárban marad' hely a gyerekeknek és a zenét keresőknek.) * Amikor kerestük Mezőkövesden ezt az új könyvtári lehetőséget, meglehetőseket „tornásztunk” az építési területen. Körös-körül még gépek, építési kellékek. A lakóépületek még készülnek az otthonná válásra. Minden elismerés tehát, hogy a szellemi . ott- iiontalálásra már megvan a hely. Az anyagi „biztosítékokon” túl ez nagyon sok ember személyes ügyszeretetén is múlott. Valameny- nyien ezért megkapták a jelképes elismerést. A köszönő szavak — kijártak. A szavakat rögzítő oklevelekért asztalhoz menő férfiak és nők arcán látszott: jólesik a figyelmesség. És ekkor történt itt egy nagyon is emberi dolog. Az egyik oklevél és jutalomkönyv gazdája nem lehetett jelen. Ott volt ám a felesége és három év körüli gyermeke: a pöttöm emberke ment hát „kézfogásra”. Bízzunk benne: nem feledi el ezt a pillanatot .. . (ténagy—csákó)
