Észak-Magyarország, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-12 / 110. szám

1985. május 13., hétfő

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5

A természet ritkaságai

„félelmetes

lepkék

■ ■ ■

Az ember lél a haláltól, tehát üldözi azokat a jámbor rovarokat is, amelyek erre utalnak. Az ízeltlábúak nem tehetnek róla, hogy természetes díszítményeikkel ebbe az irányba terelik az ember hagyományos reflexeit (pl. a keresztespók fajok).

Ilyen a „halálfejes” lepke is.

De tekintsünk be ennek a rovarnak a „magánéletébe'’, és hamar rájövünk, hogy csak az emberi hiszékenység ruházta fel ezt a teljesen ártalmatlan lepkefajt a „halálos” jelzővel.

Ahogy mondani szokás: „beskatulyázni” se könnyű.

A halálfejes lepke (Ache- rontia atropos) az ízeltlábúak (Arthropoda) törzsébe, a rovarok (Insecta) osztályába, a színrovarok (Holon- erentoma) alosztályába, a felsőrendű rovarok (Ptery- gota) csapatába, a lepkék (Lepidoptera) rendjébe, az eltérő szárnyerezetű lepkék (Heteroneura) alrendjébe, a nagylepkék (Macrolepidop- tena) osztagába, valamint a szenderek vagy zúgólepkék (Sphinigidae) családjába tartozik.

Lám, egyetlen lepke mekkora rokonságot mondhat magáénak! A rovarok világa gazdagabb, mint gondolnánk. (Nálunk mintegy 27 ezer rovarfajtát jegyezlek fel.)

Egyébként így fest: két első szárnya sötétbarna — a pávaszemes lepkékhez viszonyítva jóval keskenyebb — megnyúlt, nehezen kivehető, hullámvonalú, bonyolult rajzolatú. A hátsó szárny és a potroh narancssárga alapszínű. A vaskos, erőteljes potrohán elhelyezkedő hosz- szanti sáv hamvasan szürkéskék. A vége felé vék- n.yuló potrohot ezenkívül még hat, mélyfekete haránt- sáv is díszíti. Az első szárnynál jóval kisebb hátsó szárny szintén rendelkezik egy vastag és véknyabb fekete övvel, valamint jópár, ezek között átívelő — szintén fekete — érszerű csíkkal, melyek legtöbbször kiérnek a szegélyig. Az állat legjellegzetesebb rajzolata — amiről nevét és „baljós hírét” kapta — a tor közepén levő, sárga, halálfej - szerű minta. Ha a lepke összezárt szárnyakkal ül például egy sötét fatörzsön, a „hírhedt” rajzolat élesen előtűnik. A babonás ember — s meg kell hagyni, a legtöbb ilyen — a „testet öltött gonoszt” véli felfedezni benne, ezért nem kevés — sajnos, manapság is! — azon vidékek száma, ahol a szó szoros értelmében lecsapnak az ártalmatlan lepkékre, elpusztítják a szerencsétleneket.

Ide kívánkozik a megjegyzés, hogy legfeljebb a méhészek és a burgonya-, valamint a dohánytermesztők tarthatnának tőlük, de ők is csak akkor, ha túlzottan elszaporodnának. A méhcsalád-tulajdonosok azért, mert előszeretettel szívogat- ják az édes nedveket, márpedig a méz a legkedveltebb csemegéjük. Ennek az a magyarázata, hogy ha megcsapja „orrukat’ a méz illata, magatartásuk menten megváltozik, izgatottság lesz úrrá rajtuk, és addig „rohangálnak” ide-oda, amíg rá nem jönnek, honnan „fúj a szél”. Megtalálva az illatforrást, minden erejükkel azon vannak, hogy megkaparintsák a számukra — minden bizonnyal — „isteni nedűt”. Ha bejutnak a méh- kaptárba, mohón nekilátnak n szívogatásnak. Ahogy mondani szokás, mohóságuk nem ismer határt, arra is kénesek, hogy pödörnyelvük- kel átüssék a lép falát. (Ha készítünk egy olyan dobozt, amelynek egyik fala lép és ennek belső falára egy kiskanálnyi mézet helyezünk, magunk is meggyőződhetünk róla, feltéve, ha a lepke kéznél van.) Annyira belefeledkeznek a mézfalás gyönyörébe — akár egy kávéskanálnyit is fel tudnak szívni! — hogy figyelmen kívül hagyják a „házigazdák” jelenlétét, ami nem ritkán okozza vesztüket, magyarán: mohóságuk áldozatává válnak. A felingerelt méhek a betolakodókra vetik magukat, s a kis hár- tyás szárnyúak mérgező fullánkjukkal végeznek velük. majd hullájukat viaszréteggel vonják be — teljesen elzárva a levegőtől és a bennük lévő mikroorganizmusoktól, nehogy a bom- ló testektől valami kór üsse fel a fejét. Ide kívánkozó adat, hogy egy esetben

— a 60-as évek elejének egyik nyarán, nem messze Miskolctól — a méhész kaptárának egyikéből tizenhét (!) halálfejes lepke tetemét szedte ki. (Különös, hogy a 15 kaptár közül csak ezt az egyet „szemelték ki” maguknak, mert semmi jele nem volt annak, hogy a többiben is próbálkoztak volna! Feltehetőleg ez azért történhetett meg, mert — ez is csak hipotézis — az első „látogató” nőstény lehetett, mely az általa kibocsátott szex iilatanyaggal

— l'eromon — csalta oda a hímeket, tömeges megjelenésükkel válthatták ki a méhek akcióját.)

A halálfejes lepke hernyói nagy termetűek, — melyek a földben bábozód- nak — „csupaszok”, zöldek, rajtuk ferde, kék és sárga csíkok láthatók. Ezek némi kárt okozhatnak a burgonyán (Solanum) és a dohányon (Nicotiana), mivel táp- növényei közé tartoznak,

továbbá megtalálhatók még az olajfán (Olea), a jázminon (Jasminum), és a maszlagon meg az ördögcérnán is.

Sajnos, manapság nemhogy kártevőként nem emlegethetjük, látni is ritkán lehet. Ha az ember tudná,

miféle élőlényről van szó, szerencsésnek tarthatná magát, hogy megpillanthatja. Nem szabad se okkal, se ok nélkül pusztítani, mert ritkasága miatt hazánkban — az 1982-es új természetvédelmi törvény szerint — szi- go rú véd elemije n rés zes ü 1 (törvényes eszmei értéke egyetlen példányának ezer forint!).

Az imágó (a kifejlett rovar) hossza 50—65 mm, a szárnyfesztáva 90—130 mm. A pödörnyelve erős, széles és lapos, az antennájánál — csápjánál — rövidebb. Ez utóbbi figyelemre méltó, mert

a szenderek pödörnyelve rendszerint hosszú, sőt, ebbe a családba tartozik a brazíliai óriásnyelvű szender, amely egyben a világ leghosszabb pödörnyelvű lepkéje is, de ugyanúgy nem lebecsülendő a szintén brazil Macrosilia cluentius, melynek szárnyfesztávolsága 220—235 mm.

Az A. atropos ún. vándorlepke, azaz a halálfejes lepke hazája Észak-Afrika és Európa legdélibb részei. Évenként két nemzedékük lehet. Amint eljön a kelés ideje — április közepe táján — és előbújnak a barnásfekete bábból — ami nem könnyű dolog — előbb potrohúk remegése szűnik, majd szárnyaikat „pumpálják” fel levegővel. Körülbelül 2—3 óra alatt megszáradnak és „kihajtogatott” szárnyaikkal levegőbe emelkednek. Ez az első nemzedék a vándorló. Egyes példányaik — mielőtt bármilyen táplálékot is maguk- ,hoz vennének — rögtön északnak veszik útjukat. (Ez valószínűleg attól függ, hogy mennyi és milyen táplálékot tudtak magukba sűríteni hernyókorukban, tehát mekkora a testükben felhalmozott energia.) Az Afrikából induló rajoknak a Föld közi-tenger se jelent akadályt, remekül ki tudják használni a számukra kedvező légáramlatokat, de ha menet közben megfordul a széljárás, erős szárnymozgató izmaikkal a helyzet urai maradnak. Akár órákon át is bírják az 50—54 kilométeres tempót óránként. Az első nemzedék általában Kö- zép-Európa északi részéig jut el, de megjelenésük nem jelent szenzációt a Skandináv-félszigeten sem. Május végén, június elején párosodnak. A nőstények lerakják petéiket, és — dolguk végeztével — elpusztulnak. A második nemzedék augusztusban kap szárnyra, ás vagy visszaindul, vagy pedig — bármilyen jó te- nyészhelyre talált — előbb- utóbb elpusztul, mivel a telet nem bírja átvészelni egyik fejlődési stádiumban sem.

Életmódja szerint alkonyati, illetve éjjeli lepke. Ha üldözőbe veszi például a denevér (netán a „lepkeháló”), akkor sistergő, zúgó hangot hallat, hogy lerázza üldözőjét — a hangot pot- rohanyííásán kipréselt levegővel gerjeszti, valószínűleg nem sok sikerrel. Szüntelenül fogyó létszámuk is — sok egyéb ok mellett — erre enged következtetni. De ha már természetes ragadozóival szemben alig tud védekezni, legalább az ember fogja pártját — hagyjon fel babonás képzelgéseivel. A halálfejes lepke nem halált hoz rá — pusztulása, teljes kihalása okozna veszteséget a természet már megbillent egyensúlyában.

Gulyáis Attila

Nyaralás falun

A szabadbattyóni Magyar-Szovjet Barátság Tsz leányvállalata, a Satumus-Turs az elsők között szervez falusi turizmust. A városi kőrengetegben élő embereknek kikapcsolódást jelent a falusi élet megismerése, egy pár hetes nyaralás. A Saturnus-Turs

a kisebb falvakban lévő parasztházakat bérbe veszi, és kiadja a turistáknak. Felvételeink Heves megyében a Kiskörei Víztározó melletti Sarud községben készült, ahol jelenleg hét falusi házban pihenhetnek a vendégek.

Köztünk szólva

A számokról

Nagyjából egymillióra becsülik tudós nyelvészeink a magyar nyelv szókincsét. Állítólag ennyi cédulái kell rendszereznie a szótárkészítőknek. mielőtt a magyar nyelv kgszülő nagyszótárát nyomdába adnák.

Ennyi szót természetesen egyetlen magyar ember sem ismer egymaga. Használni pedig kiváltképp nem használ közüle, legfeljebb csak néhány ezret. Nincs is többre szüksége, hiszen a pár ezer szó birtokában már értekezhet. de ha kedve úgy diktálja, fecserészhet is, szóval elmondhatja minden lényeges vagy lényegtelen gondolatát társainak.

Nem így a számokkal. A számjegyekből összesen tíz darab van — a szókészletünkhöz képest igazán elenyésző —, s mégis, a tíz számjegy segítségével voltaképp az egész világ leírható. Hiszen a számok legalább olyan beszédesek tudnak lenni, mint a szavak. Feltéve, ha használói is úgy akarják. ámbár, nemritkán még az akarat sem biztos, hogy elégséges a megértéshez.

A számoktól ugyanis sokan félnek, sokkal többen,

mint a szavaktól. Amíg a szavakat mindenki megérti, a számok nyelvét tanulni kell, s ez nem mindenkinek sikerül, különösen nem, ha olyasvalaki tanítja a számok nyelvét, aki képtelen fegyelmezni magát, vagyis fecseg.

Minderre példát biztosan önök is tudnának említeni, s talán ismerős lesz a következő eset is.

Az ülés előadója percek óta sorolta a számokat. Akkurátusnak tűnő statisztikát készíttetett munkatársaival, akik aligha végezték fütyö- részve munkájukat, hiszen a végeredmény — az előadó szájából — nagyjából ehhez hasonlóan hangzott:

— Az elmúlt X esztendőben negyvenöt résztvevő tevékenykedett üléseinken. Üléseink száma X darab volt, ami azt jelenti, hogy évente X esetben, havonta X esetben került sor ülésre. Üléseinken átlagosan X darab volt a hozzászólások száma, közöttük ennyi és ennyi ideig tartott X darab, míg az ülések átlagos időtartama eny- nyi és ennyi volt.

És amikor már azt hittük.

vege a számoknak, következett a folytatás, mindazt, amit egyszer már számszerűen hallhattunk, azt elmondták nekünk százalékokban is kifejezve. Ilyesformán :

— Az üléseken a részvétel X százalékos volt, a felszólalók X százaléka ilyen foglalkozású. X százaléka másmilyen foglalkozású volt, ennyi és ennyi részük nő. fiatal, férfi stb. volt.

Még szerencse, hogy ez az. utolsó, záróülés csak ötvennyolc percig tartott. Ami, mint lávoztomban kiszámítottam. negyvenhét százalékkal volt rövidebb, mint az év közben tartott ülések hossza. Vérnyomásom most sem emelkedett az ezeken az értekezleteken megszokott átlagosnál sokkal magasabbra, ezért aztán pontosan tizenkét százalékkal éreztem jobban magam, mint azt év közben megszokhattam.

Amiben alighanem része lehetett annak is, hogy a következő értekezletre nem fogok elmenni. A magvas számok, adatok feldolgozásához ugyanis sok időre van szükségem.

Cs. Cs.

A nap még csak a templomtorony mögött ejtőzik,, ám a Bodrog iménti’ falura már fojtó meleg telepedett. Augusztusok derekán szokott ilyesmihez az utas, aki olyankor persze latolgatja, útnak induljon-e egyáltalán, vagy othon maradjon, s egy hűvös szobában. jeges szódavizet .kortyolgatva könyveit böngéssze.

De május elején, mikor korán reggel az utakat még köd borítja, mintha éppen október végét mutatna a naptár, és a hőmérő1 is ehhez illő, csípős hűvösséget jelez, aligha fordul meg az ember fia fejében, hogy pár óra múlván igencsak bánja majd azt a döntését, amely nyomán reggel vastag pulóvert öltött magára, hogy lám, most, tíz óra tájban már majd’ a gutaütés kerülgeti. Aminek oka részint a nagy meleg, részint pedig az, hogy a szerencse — úgy

tűnik — elszegődött mellőle.

Honatyákkal keresné az említett folyó menti falunem pedig országos képviselők után tudakozódik.

Tudakozódhatna persze utánuk is. de éppen

zony — ha bejut a tanácsba —, majd elintézi, hogy idébb is megálljon a vonat. merthogy nem jól van

„A honatya malacért menti

ban a kapcsolatot, de a honatyáik igencsak élénk emberek lehetnek, mert még ezen a meleg napon is képesek voltak elhagyni a falut.

Egy ezerlelkes községben persze nincs titok, a verebek viszik-e a hírt. vagy mi, hogy az utas mindenütt honatyák után tudakozódik, járt már a tanácson, egész listát készített ottan a tanácstagjelöltekről. Amiből persze már az is kiderül, hogy a 'kisebb hon, a község honatyáiról, a tanácstagjelöltekről szeretne írni.

úgy nem találna belőlük sem, mint a „helyi” politika csinálni közül. Ezért aztán egyet gondol az utas, inkább a vegyesbolt elé kanyarodik. Majd kiderül ott, hogy s mint áll helyben a választási előkészület. Így is történik. A veknikre várakozó fejkendős asszonyság készségesen sorolja, hányféle jelölőgyűlést rendeztek náluk is az elmúlt három hétben, s egyúttal kísérletet tesz arra is, hogy az idegennek ismertesse, miféle rokonságban áll ő az egyik jelölttel, aki biaz elrendezve, hogy a két nagy falu mellett elhaladva csak füttyent. a mozdony, s a hosszú sivítást, no és a megállást azt az aprócska község lakóinak számára tartogatja.

Lesz-e változás a vonat- füttyben, majd kiderül, talán évek múlva, az viszont máris bizonyossá válik, hogy a boltban senki semmit nem tud. hol-merre járhat a tanácstagjelölt.

„Próbálkozzon az állomáson!” — adják a tanácsot. ami bölcs tanács. Egyfelől a vasutasok, másfelől

az idegen számára. Hiszen amazok tőle tudnák meg, hogy bizonyos János bácsi a jelölt. „Ne mondja már, a Jani lesz a tanácstag!” — tolja feje búbjára tányérsapkáját az állomásfőnök, jelezve, hogy nem tartozhat a jelölt szorosan vett kortesei közé. Különösen, hogy rögtön azt is hozzáteszi : „Még jó. hogy szólt, majd vigyázunk magunkra!”

Aztán rögtön ő is tanácsot ad, írjon az idegen inkább a vasutasokról. De megegyeznek benne, azt már megtette Moldova, hát hivatalossá válik, mielőtt a nevezett jelölt, a bizonyos János bácsi hollétéről „nyilatkozatot” ad:

— A Jani, vagyis kérem, a honatya, a félhatossal elment. malacért!

Csendes Csaba