Észak-Magyarország, 1985. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-05 / 3. szám
1985. január 5. szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Uj szakasz és folyamatosság Érthetően nagy érdeklődés kíséri a gazdaságirányítási rendszer idén, január 1-ével történt módosítását, hiszen most nem egyszerűen a szokásos kiigazításokról van szó, hanem a VII. ötéves terv és a gazdaságirányítás egészének továbbfejlesztési folyamatába illeszkedő, annak szerves részét képező lényeges átrendezésre kerül sor. Amikor a Központi Bizottság 1984. április 17-i ülésén állást foglalt a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésének kérdéseiben, lényegében a XII. kongresszus 'határozatának tett eleget, amely kimondja: „ ... fejlesztjük bevált gazdaságirányítási rendszerünket, a tervezést, a szabályozást, a gazdaságvezetés intézményeit és a gazdálkodó egységek szervezetét.” A Központi Bizottság állásfoglalásával utat mutatott: mit kell tennünk erőforrásaink hatékonyabb kihasználásáért, új, alkotó energiák felszabadításáért, gazdaságpolitikai céljaink eléréséért. A gazdaságirányítás továbbfejlesztése ugyanis nem öncél, hanem eszköz céljaink jobb megvalósításához, a szocialista építés feladatainak megoldásához. HANGSÚLYVÁLTÁS Az, hogy népgazdaságunk — ha nem is zökkenők, átmeneti megtorpanások nélkül —, végül is helytállt az utóbbi esztendők világgazdasági viharai közepette, hogy ellensúlyozni tudta a bennünket ért veszteségeket, és helyreállította egyensúlyát, mindez elválaszthatatlan gazdaságpolitikánktól, gazdaságirányítási rendünktől. Az elmúlt évek erőfeszítései, törekvései — mint azt a Központi Bizottság 1984. december 4-i ülésén is megállapították — fokozatosan éreztetik hatásukat és hozzájárultak a valamelyest kedvezőbb helyzet kialakulásához. Így az elmúlt években folyamatosan csökkent a fajlagos energia- és anyagfelhasználás, a termelés importigényessége, és megkezdődött a gazdaság kedvező szervezeti átalakulása. Ugyanakkor megállapítást nyert az is, hogy a változó feltételekkel való lépéstartás még nem kielégítő, a mainál lényegesen rugalmasabb, hatékonyabb, a minőségi elemeket előtérbe helyező gazdálkodásra van szükség annak érdekében, hogy a gazdaság jövedelemtermelő képessége megfelelően növekedjék. Az 1985. évi terv irányelvei az eddig követett gazdaságpolitikai irányvonal következetes továbbfolytatását tükrözik, azonban a gazdaságpolitikai gyakorlatban néhány ponton jelentős hangsúlyváltás következik be. Ezt eddig elért eredményeink lehetővé, társadalmi-gazdasági célkitűzéseink pedig szükségessé teszik. A legfőbb gazdaságpolitikai célkitűzés továbbra is külső egyensúlyi helyzetünk javítása. Lényeges változás azonban, hogy ez ma már nem a fizetőképesség napi fenntartását, hanem külföldi adósság- állományunk csökkentését, illetve kedvezőbb szerkezetének kialakítását jelenti. A külgazdasági egyensúly javítását eddig elsősorban a belső felhasználás visszafogásával tudtuk megvalósítani, ami több kedvezőtlen tendencia kialakulását eredményezte, igy több éven keresztül csökkentek a beruházások és a reálbér. Lényeges változás, hogy az 1985. évi terv ezeknek a kedvezőtlen tendenciáknak a megállítását tűzi célul, a beruházások és a reálbér csökkenésének megállításával, az import kis mértékű növelésével számol. Ennek azonban az a feltétele — s ez szintén az eddigi gazdaságpolitikai gyakorlat lényeges hangsúlyváltása —, hogy a gazdaság jövedelem- termelő képessége fokozódjék, és ezáltal a változatlanul magas külföldi kötelezettségek teljesítése mellett a belföldön elosztható jövedelem is növekedjen. A belföldön felhasználható jövedelem növelésének két fontos forrása a gazdaság korábbinál mérsékelten élén- kebb növekedése, és a gazdálkodás hatékonysági, minőségi elemeinek fokozott előtérbe kerülése, melyekre a jövő évi terv célkitűzéseinek maradéktalan megvalósulása épül. Ezt a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésével is elő kell segíteni. TERV ÉS SZABÁLYOZOTT PIAC A változtatások — melyek már jogszabályokban is megjelentek — arra irányulnak, hogy fokozzák a központi gazdaságirányító szervek munkájának hatásosságát, csökkentsék az egyedi utasításokkal való irányítás szükségességének gyakoriságát, növeljék a vállalati gazdálkodás önállóságát, és teremtsenek nagyobb lehetőséget a dolgozói kollektívák vállalatvezetésben való részvételére. A cél az, hogy fejlődjön a népgazdasági terv és a szabályozott piac kapcsolata, a döntésekkel, az azért vállalt felelősséggel jobban összhangban álló munkamegosztás jöjjön létre a gazdaságirányítási és a gazdálkodói szféra között. Mindennek a korábbinál érezhetőbben kell ösztönöznie, illetve kényszerítenie a gazdálkodókat a körülményekhez való rugalmas alkalmazkodásra, a tartalékok mozgósítására, a hatékony gazdálkodásra. Az új vállalatvezetési formák eredményes működéséhez megfelelő feltételek kellenek. Ezek egyike a piaci szervezet átalakítása, a gazdaságunkra jellemző, túlzott mértékű centralizáció mérséklése. Ezért az új vezetési formák bevezetését össze kell kapcsolni a versenyviszonyok javítását célzó szervezeti intézkedésekkel. El kell. kerülni, hogy a nagy önállósággal felruházott vállalatok indokolatlan monopóliummal, erőfölénnyel rendelkezzenek, de ezt nem lehet csak néhány adminisztratív intézkedéssel elérni. A szervezeti változtatásokat ezért más, a piacépítést szolgáló intézkedések is kísérik. A vállalati jövedelemszabályozásban nemcsak egyes mértékek változnak, hanem maga a rendszer is. Az a cél, hogy a szabályozó rendszer a gazdálkodókat az eddigieknél jobban ösztönözze, illetve kényszerítse az ésszerű, piacorientált, vállalkozói magatartásra. Erősödnie kell a nyereségérdekeltségnek, az adózás utáni jövedelmek szabadabb felhasználásában a vállalati lehetőségeknek bővülniük kell. Az is fontos törekvés, hogy a szabályozás kiszámíthatóbb és következetesebb legyen. A változások meghatározóan fontos eleme az árszabályozás módosítása. Mindinkább el kell érni, hogy a nyereség tényleges, a piacon is elismert teljesítményeket tükrözzön, amihez minél szélesebb körben versenyárrendszer működésére van szükség. Ennek azonban feltétele a szabályozott piaci viszonyok fokozatos kibontakozásával erősödő gazdasági verseny, hiszen csak ez gátolhatja meg az indokolatlan költségek továbbhárítását az árban. AZ IDŐTÉNYEZŐ SZEREPE A világgazdasági változások és az ezekhez való igazodás jelentős átrendeződést feltételez a gazdasági élet, a gazdálkodás minden területén. Ennek egy része, jellegénél fogva, nem tud végbemenni helyi konfliktusok, a jelentők társadalmi-gazdasági mobilitás kibontakoztatása és vállalása nélkül. Mindezért érdemes áldozatot hozni, következetesen vállalni a nagyobb teljesítménykövetelményeket, a szükséges nagyobb munkaerőmozgást, a teljesítménytől függő nagyobb differenciálódást. Különösen a veszteséges és alaphiányos vagy alacsony hatékonyságú vállalatok problémájának megoldásában kell előbbre lépni, hiszen a cselekvés halogatása már a szerkezetváltás alapvető akadályát jelenti. Tény: a feszitettebb követelményekhez átgondolt programmal és egyértelmű elhatározással a vállalatok nagyobb része, folyamatosan, alkalmazkodni tud — kisebb részük erre nem képes. Egyes vállalatok ismétlődő problémái arra utalnak, hogy objektív és szubjektiv okok miatt nem találják a kibontakozás útját. Ahol a problémák átmenetiek és a világgazdasági dekonjunktúrából, strukturális válságból eredőnek ítélhetők, ott az államnak segítséget kell nyújtania ezek áthidalására. Erre- egyébként az állami költség- vetésben megfelelő források állnak rendelkezésre. Ott azonban, ahol a nehézségek tartósak — és főként hibás vállalati döntések következménye — a terhek állami átvállalása nem indokolható. Ezeknél a vállalatoknál szigorúan meg kell követelni a kibontakozás garanciáját nyújtó gazdálkodási programot, és csak annak felelős megítélésével adhat az állam segítséget. A támogatás tartós fenntartására nincsen mód, mert az a gazdaságtalan működést konzerválná, és más hasznos célok elől vonja el a forrásokat. Természetesen a támogatásokat egyszerre megszüntetni nem lehet, a leépítést a strukturális változások folyamatában és azok elősegítésére kell megvalósítani. Ezt szorgalmazzák a gyorsan változó világgazdasági feltételek is. Rendkívüli mértékben megnőtt az időtényező, a gyorsaság szerepe. A hetvenes évekbeli tapasztalatainkból arra következtethetünk, hogy a szükséges reagálás elmaradása, a késlekedés — különösen tovább romló feltételék idején — nagy, csak rendkívüli erőfeszítésekkel felszámolható veszteségeket okoz. A gyorsaságnak elengedhetetlen feltétele a következetesség. Németh Miklós, az MSZMP KB osztályvezető-helyettese H ajtókar- gyártás . A Kismotor- és Gépgyár mezőkövesdi 3. számú üzemegységében évente több ezer kompresszort készítenek bélés külföldre egyaránt. A legnagyobb tételt - 25 ezer darabot - az MTZ-traktorokhoz alkalmazott szólókompresz- szorok jelentik, melyeket a Minszki Traktorgyárba szállítanak. Felvételünkön Csirmaz László, a légsűrítő berendezésekhez készíti a hajtókarokat. Fotó: Csákó Gyula Üzenet a kongresszusnak A múlt év december közepén zárult beszámoló taggyűlések óta is lendületes élet folyik megyénk párt- alapszervezeteiben. Az ipari termelő-, szolgáltató vállalatoknál, a megye szocialista mezőgazdasági nagyüzemeiben az évzárás tapasztalatainak számbavétele mellett az új esztendő feladatáról esik a legtöbb szó, miközben már megkezdődött a vezetőségvá- lasztó taggyűlések sora is. Az 1985-ös esztendővel tehát nem csupán egy új évet, de hazánk társadalmi, gazdasági életében fontos, újabb öt évre szóló szakaszt is kezdünk. Mi legyen a tennivalónk, milyen feladatokat, új célokat tűzhetünk , magunk elé? — fogalmazódik meg a kérdés valamennyiünkben. Ehhez ad iránymu- tatásj. a párt soron levő kongresszusának ugyancsak a múlt év decemberében nyilvánosságra hozott dokumentuma, amely neve szerint is az irányt szándékszik megfogalmazni : következő öt esztendőnk haladási irányát. A most sorra kerülő taggyűléseken tehát — azon kívül, hogy megválasztják az alapszervezetek vezetőségét és titkárát, illetve küldötteiket a felettes pártszerv értekezletére — elsősorban az irányelvek megvitatása áll majd az érdeklődés homlokterében, a róla szóló vitának feladata és felelőssége ad igazán rangot és súlyt a kommunisták tanácskozásainak. Fel szokott vetődni a kérdés, hogy ugyan miként és mennyire lehet valóban befolyást gyakorolni az egész ország ügyeinek kimenetelére olyan kicsiny és az országos irányító szervektől távol eső közösségekben, mint egy-egy vidéki pártalapszer- vezet?- E kérdésre nemcsak a pártnak az a sokszor és nagy hangsúllyal kinyilvánított kívánsága ad választ, amely szerint az egész társadalom véleményére, segítségére, javaslataira igényt tart, hanem felel az irányelvek szelleme is. Mert a kongresszusi irányelvekben is fellelhető az a fajta nyitottság, amely a párt egész politikájára, munkastílusára jellemző. Nyitottság tehát minden gondolat előtt, legyen az kritikai, legyen az módosító célzatú, vagy tartalmazzon akár olyan új elemet, amely nem, vagy esetleg nem a hozzászóló által kívánt nyomatékkai van jelen az irányelvekben. Az irányelvek ugyanis még nem határozat. Hanem a határozatot megelőző, kiegészítésre, végleges megformálásra váró dokumentum. A párt az irányelvekben csak annyiban előlegezi meg a későbbi határozatot, hogy felvázolja az elveknek és a tennivalóknak azt a keretét, amelyen belül célszerűnek tartja a most folyamatban levő, országos eszmecserét csakúgy, mint majd a kongresszus döntéseit; azok nyomán pedig a következő öt év. cselekedeteit. De a kicsiny pártalapszer- vezetekben nemcsak azért lehet országos méretű felelősséggel megvitatni az irányelveket, mert a legtávolibb országrész vitáinak, javaslatainak is szerepük lehet a végső megfogalmazások, célkitűzések eldöntésében, hanem mert e közösségek élete és jövője. szempontjából az is legalább olyan fontos és meghatározó érvényű, ami az irányelvekből rájuk vonatkozik. E tekintetben, természetesen. színes és széles a spektrum: más és más részlet, más megfogalmazás, más téma foglalkoztathatja az embereket egy kis faluban vagy egy nagyüzemben, egy értelmiségi alapszervezetben vagy a közlekedési dolgozók körében. És általános tapasztalat szerint a világ, az ország valamennyi megértett, átélt s felelősséggel tárgyalt gondja-baja mellett az embereket elsősorban azok a gondok foglalkoztatják, amelyekkel életük szűkebb keretei közt kell megbirkózniuk : a munkahelyeken és más, kisebb közösségeikben. Éppen ezért az irányelvek megvitatása bizonyos mértékben a saját helyzetünk, a saját sorsunk megvitatása is. Gondolati, elemző igényű áttekintése mindazoknak a helyi tapasztalatoknak és sajátosságoknak, mindazoknak a helyi gondoknak és teendőknek, amelyek bennünket a legközvetlenebbül érintenek. Az irányelvek mindehhez nemcsak keretet és alapot ad, hanem ösztönzést is. És a párt kongresszusára az emberek — különösképp a párttagok — nem csupán azzal készülhetnek, ha kinyilvánítják kívánságukat, hanem azzal is. ha állást foglalnak atekintetben, hogy közvetlen környezetükben mi történjék a következő öt esztendőben. Erre az utóbbi igényre különösen fel kell hívnunk a figyelmet. Az emberek ugyanis — párttagok, s pártonkí- vüliek is olykor úgy érezhetik, hogy a hangjuk ahhoz gyenge, a helyzetük arra nem alkalmas, hogy valódi beleszólást tegyen számukra lehetővé az egész ország, vagy különösen a nagyvilág dolgaiba. De — és ezt kívánatos tudatosítanunk az irányelvek országos méretű vitájának egész folyamatában — atekintetben minden embernek jól érzékelhető ereje és lehetősége van, hogy közvetlen sorsának, vagyis- közösségeinek életébe beleszóljon. És a lehetőség egyszersmind felelősség is. A munkahely, a lakóhely, a különféle szervezetek olyan közösségek, amelyekhez tartozunk, s amelyeknek színvonalától, erejétől, belső viszonyainak demokratizmusától, szervezettségétől is függ életünk minősége. Ettől függ a közérzet is, amellyel élünk és dolgozunk, az a célfelismerés és céltudat, amellyel feladatainkat megfogalmazzuk és csoportosíthatjuk, az a biztonságérzés és közösségi szellem, amely mindig produkálni képes olyan erőmennyiséget, amely az újabb és újabb gondok legyűréséhez, feladataink tisztességes elvégzéséhez, helyi és országos méretekben elegendő. Itt a pillanat és a lehetőség, sőt kommunisták számára kötelesség; üzenni a kongresszusnak. De nem mindegy, hogy mi az üzenet tartalma. És az irányelvek éppen ezáltal rónak nagy felelősséget az üzenőkre, hogy' semmiféle üzenetet nem tesznek kizárttá. A kommunisták, a pártalap- szervezetek lelki ismeretére, politikai bölcsességére, tapasztalatainak gazdagságára és felelősségére is bizatók: mit fogalmaznak meg önmaguk számára teendőként, s mit javaslatként az országos döntések előkészítésében. Megszoktuk kissé a nagy szavakat, kifejezéseket, így azt is, hogy mindez: sok tekintetben megszabja a következő öt esztendő történéseit. De ha figyelmünk el is siklik néha e sokait emlegetett félmondat felett, mégis csak ez az igazság. Tehát ennek tudatában, nemcsak az ország, hanem a saját sorsunk iránti felelősséggel kell olvasnunk, átgondolnunk és — ha van mivel kiegészítenünk — megvitatnunk az irányelveket. Társadalmunk vezető ereje, a párt csak valamennyiünk tapasztalata, véleménye ■birtokában, csak az egész nép bölcsessége által támogatva képes jól megfelelni történelmünket formáló feladatának. Üzenet a kongresszusnak — ez azt is jelenti, hogy taggyűléseken és más társadalmi, politikai fórumokon megfogalmazzuk a kongresz- szusnak szánt véleményünket, javaslatunkat vagy akár bírálatunkat, de jelenti azt is, hogy a politikai munkában, tehát vitában is megfogalmazzuk és tudatosítjuk a magunk feladatát. És hogy ezt becsülettel elvégeztük, s hogy ennek alapján, a következő öt esztendőben is tudjuk, s tesszük majd a dolgunkat a magunk helyén, ez is része lehet, legyen is az üzenetnek, amelyet az ország küldeni tud és akar a párt XIII. kongresszusának.
