Észak-Magyarország, 1985. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-05 / 3. szám
ÉSZAK MAGYARORSZAG 6 1985. január 5. szombat „EÉeri larlózkodásra alkalmallan” Elsőbbség a földgáznak Keserű hangú levél érkezett szerkesztőségünkhöz a közelmúltban. Egy fiatalasz- szony írta Sátoraljaújhelyről. Helyzetük kilátástalannak látszott, már nem tudta hová forduljon, ezért írt nekünk. A levél nyomán eljutottunk Sikora Józsefékhez, a Vasvári Pál utca 2. szám alá. A lakásba érve — bérházi, kétszobás — szomorú kép fogad. A szépen berendezett nagyszoba falától el kellett húzni a bútorokat, mert a fal vizesedett, a tapéta levált, vastag penész áll a falakon, a parkettát ledobta magáról a nedves beton. Kellemetlen, dohos bűz uralkodik a szobában. A két éve vásárolt bútorok rohadnak, a ruhákat, ki kellett akasztani a szekrényekből, mert penészednek. ÖMLIK A PANASZ a család tagjaiból. Már két éve így élünk. A kis konyhát az előszobába költöztettük ki, és a konyhahelyiségbe — mivel az száraz — betettünk két heverőt, ezeken alszunk felváltva. A férjem állandó éjszakás műszakot vállalt a húsiparnál, hogy nappal aludni tudjon, mikor a gyerekek iskolában vannak. A gyerekek nem tudnak hol tanulni, de még jóformán leülni sem lehet. A lakást tíz éve vásároltuk az OTP-n keresztül. 1983-ban kezdett el vizesedni. SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNYEK egész paksamétája kerül elő. 1984 márciusában a KÖJÁL emberi tartózkodásra alkalmatlannak minősítette a lakást. A műszaki szakértői vélemény szerint: szigetelési hiányosságról van szó, egyértelműen a kivitelező hibája. A nedvesedés 10 centimétertől 1 méter 90 centiméterig terjed fölfelé. A főfal jelentős mértékben megsüllyedt. A javítás költsége mintegy harminc—hatvan ezer forint lesz. Legalább két év szükséges ahhoz, hogy a falak kiszáradjanak. De hogy a javítás és a költségek kit terhelnek, azt még a bíróság dönti el. A lakás szövetkezeti, de a „Zemplén lakásszövetkezet” nem tud otthont biztosítani a Sikora- családnak, és a javítást sem vállalja. A házat a SZÁEV építette, de másik lakást ők sem tudnak adni. Ez az ügy minden lehetséges fórumot megjárt már. SEGÍT AZ ELNÖK talán, hiszen a fiatalasszony mindennapos ügyfél a tanácsnál. A tanácselnök már kívülről sorolja az összes ezNapberendezéseK Az örök fagy birodalmában épülő szibériai Szevero- bajkalszk város lakásainak fűtésére napenergia hasznosítását ajánlják a leningrádi szakemberek. Szibériában első ízben kerül sor heliobe- rendezések alkalmazására: a Bajkál-tó északi partvidékén — az épülő város körzetében — jelentős mértékű a napsütés. Az év túlnyomórészt napos időszakaiban a meleg vizel kapcsolatos adatot. Pedig nem ez az egyetlen ilyen jellegű gondja — mondja, mikor felkeressük. Sátoraljaújhelyen a hatvanas évek közepéig új lakás nem épült. Az életveszélyes lakások száma száz körül van, a város 6500 lakásából. Az épületek nagy része ötven—százéves. Sok a műemlék jellegű épület, amit karban kell tartani. A sok probléma mellett mégis az elnök volt az egyetlen — noha ez nem lett volna kötelessége, hiszen a lakásuk nem tanácsi —, aki segíteni akart a családon. 1984 áprilisában egy, két szoba, komfortos lakást ajánlott fel a családnak, ami a városgazdálkodási vállalat átmeneti jellegű lakása. Ezt a család nem fogadta el, mert szerintük túl távol esik a munkahelyhez. (Őszintén szólva, én nem értek egvet Si- koráékkal, hiszen aki ilyen körülmények között lakik, annak egy tiszta, egészséges, száraz lakás megváltás lenne, még ha egy kicsit többet kellene is gyalogolniuk.) A tanácselnök azonban a nehéz helyzet ellenére megértőbbnek bizonyult, mert egy újabb lakást ajánlott fel a családnak, ami reméljük, már megfelelő — bár ez is csak átmeneti jellegű —, amíg kiderül, hogy ki a felelős és ki köteles rendbehozni a lakást. Ügy gondolom azonban, hogy a segítséget, nyújtó kezet a mi közbenjárásunk nélkül is el lehetett volna fogadni. Orosz B. Erika zet a tetőszerkezeteken elhelyezett berendezések biztosítják. Ezzel a megoldással a tervezők a fagyott talapzatot is védik. A Szovjetunió a közeljövőben jelentős mértékben szándékozik növelni a földgáz kitermelését. Ezt a Szovjetunió energetikai programja irányozza elő, amely hosz- szú távra határozza meg a fejlődés fő irányvonalait. A Szovjetunió jelentős földgázkészletekkel rendelkezik. Igaz, ezek főként északon, Szibériában találhatók, ahol az éghajlat zord, s a lelőhelyek kitermelése óriási anyagi és emberi erőforrásokat igényel. A Szovjetunióban 1983-ban a kitermelt földgáz mennyisége elérte az 536 milliárd köbmétert. Az oiszág. fűtő- és tüzelőanyag-fogyasztásában a gáz részaránya már ma is megközelíti a harminc százalékot. Az energetikai program előirányozza a földgázkitermelés gyors növekedését, ami biztosítja az ország fűtőanyag-szükségletét arra az időszakra, amíg előkészítik az atomenergia szélesebb körű elterjedését, a nap, a szél, a föld mélyében rejlő hő és más megúj- hódó energiaforrás energiájának hasznosítását. A Szovjetunió nemcsak saját szükségleteit elégíti ki teljes mértékben földgázból, hanem exportál is. A szovjet gázipar távlati fejlesztésének tervezése során célszerű figyelembe venni a tudósok javaslatát arra vonatkozóan, hogy a jövőben ne bővítsék a földgáz exportját, hanem térjenek át a földgáz bázisán készülő energiaigényes, elsősorban vegyipari termékek külföldi szállításaira. Tanar ur, kerem, én (beszélve az ügyésznövel, átolvasva az iratokat) készültem, ám ennek ellenére a helyszínen hallott szavak után a valóság mégis megdöbbentett, mellbe vágott. Mindennapos munkám a tárgyalótermi tudósítás, módom van rá, hogy betekintsek az aktákba, színes fényképeken láthatom, hogyan fest egy halott ember, miután fel- ismerhetétlenné zúzzák arcát, az ön esetét közelebbről megismerve, sokadszor átgondolva, fontolgatva, a szokásosnál mégis jobban elszorult a torkom. Pedig önnek „csupán” egyetlen ujja tört el, s a tanterem padlójáról, a folyosóról régen felmosták a vérnyomokat. Az iskolában, ahol ön az igazgató, a szokásos délelőtti tanítás folyt, az egyik tanteremből csengő gyermekhang szállt ki. Ott énekóra volt, a másik osztály ajtaja előtt álldogálva mély csendet hallottam, biztosan dolgozatot írtak a kisdiákok. Akaratlanul is az emlékezetembe idéződ- tek saját iskoláskorom már elfelejtettnek hitt emlékei, az egykori osztályfőnököm, a magyar nyelv- és irodalomtanárnőnk arca, a tornaórák izgalma, a tan- évnyitók-zárók úttörőnyak- kendős ünnepélyessége. Mi sem voltunk jobbak a Deákné vásznánál, abban a gyárközeli, vöröstéglás iskolában. Ha szabadjára engedtek bennünket, vásot- tabbak voltunk akár az ön tanítványainál is. Évismétlő szintén előfordult osztályunkban, de hogy egy tanuló kezet emelt volna a tanárára, az sohasem történhetett volna meg. Tanár úr, kérem, ön az iskola régi épületében, a kissé szűk igazgatói irodában fogadott, s amikor megtudta, milyen ügyben járok, első kérése volt, hallgassam el a nevét, a községet se jelöljem meg írásomban, mert a bosszútól tart. A szóban forgó tanuló szülei korábban is' agresszíven viselkedtek, ha az iskolában jártak (a tanszerek, felszerelések vásárlásáról persze, évről évre „megfeledkeztek”) a büntetőeljárás idején pedig többször megfenyegették. Jól tudja persze, hogy az igazságnak végül érvényt szerez a törvény, de az igazságszolgáltatás sajnos, időnként lassú lábakon jár, s éppen elegendő volt önnek már ez a procedúra is. Harminchárom éve lámpása, tanítója a falunak, nemzedékek nőttek fel a keze alatt. Már csak két esztendeje van a nyugdíjig, s ezt az időt szeretné békességben eltölteni, bár az esemény emléke (mi úgy nevezzük: bűncselekmény) biztosan megkeseríti majd életének hátralevő esztendeit. Vaskos irattartót húzott elő ezután fiókjából, amelyben a történetet hivatalos iratok dokumentálták. <• Tanár úr, kérem, akkor térjünk a tárgyra. ön — iskolaigazgató lévén — május 15-én, az ötödik osztályban kollégáját helyettesítette. Az orosz nyelv szabályainak alapvető fogalmait magyarázta a tanulóknak. Munkáját már a becsengetés utáni első perctől kezdve folyamatosan zavarta az egyik többszörösen túlkoros tanuló, a 15 éves vádlott. Előbb csak rendetlenkedett, majd a padok alá bújva játszadozott barátjával, ön többször rászólt, figyelmeztette, kérte, ne zavarja a tanítást. A megtermett fiú oda sem bagózott szavaira. Ezért aztán már kissé emeltebb hangon- felszólította: üljön végre a helyére, s kezeit tegye a pádra. A fiú erre nem volt hajlandó, kiugrott a gyermekek közül, s önre támadott. Ököllel arcul ütötte, majd hasba rúgta. Jobb keze az egyik pádhoz csapódott, s ekkor tört el az ujja. Vérző szájjal, megdöbbenve kapaszkodott fel a padlóról, ahová a rúgás leterítette, s dadogva kérte a diákokat, kérjenek segítséget a szomszédos osztályteremben tanító másik nevelőtől. Tanár úr, kérem, számomra ettől a perctől kezdve vált igazán torokszorítóvá a történet. Kérésére ugyanis egyetlen gyermek sem mozdult. Néma csendben, halálsápadt arccal ültek a teremben, mert a vádlott az ön szavai után feléjük fordult, s kijelentette: aki mozdulni merészel, azt leszúrja. Kiáltott is padtársának: „Add ide azonnal a bicskát!” A tárgyaláson egy gyermek elmondta, hogy a padtárs is ijedten válaszolt, nála nincs kés. A vádlott ekkor kiment a tanteremből, elindult hazafelé, s büszkén hajtogatta: „Na, jól megkentem az igazgatót.” ön, tanár úr, az események után megmosakodott, majd visszament az osztályterembe. ahol már „zavartalanul” befejezhette a tanítást. A vádlott nem sokáig üldögélt odahaza. Környezete egyhamar kiokosította, mit tegyen. Ekkor már hallgatott a „jó szóra”, s azonnal a közeli nagyközségbe utazott, ahol a rendőrkapitányságon ő tett elsőként feljelentést. Megvádolta önt, hogy leszakította róla az inget, s bemutatta a „bizonyítékot”, egy valóban rongyosra tépett kelmét. Azt már természetesen elhallgatta, hogy a ruhanemű meg- szaggatása nem az iskolában, hanem odahaza, lakásukban történt meg. Arról sem beszélt, hogy rendszeresen dohányzik, a sört, pálinkát is kóstolgatja már. Az iskolába ceruza, füzet, tankönyv nélkül érkezik, s csak egyfajta nevelési álhumánumnak köszönheti, hogy háromszori ismétléssel eljutott az ötödik osztályig. Tanár úr, kérem, amikor — úgy jó hónapja — beszélgettünk, még nem ismerte az ítélet tartalmát, amelyet a Miskolci Városi Bíróság büntetőtanácsa hozott ebben, a reméljük tényleg csak egyedi ügyben. Mint sértett, azóta valószínűleg ön is kézhez kapta már a papirost, amelyből megtudhatja, hogy támadóját aljas indokból elkövetett sÚt lyos testi sértés bűntette miatt a bíróság 5 hónapi, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte első fokon, még nem jogerősen. A bíróság az ügyészi indítvánnyal egyetértve, a büntetlen előéletű fiatalembert az első bűncselekmény elkövetése után nem bocsátotta próbára, nem alkalmazta a felfüggesztett szabadság- vesztés kiszabásának lehetőségét sem, mert a büntetőtanács tagjai — közöttük két pedagógus — úgy látta, hogy csak a fiatalkorúak fogházában letöltendő büntetés járhat majd kellő nevelő- és visszatarZászlók Túl vagyunk már a zászlós ünnepeinken. Lehet tehát szólni a témáról, mert nem hat majd ünneprontásnak, foglalkozni kell viszont vele, mert restelltem miatta magam, és mindenképpen el kell mondani, hogy a majdani ünnepeinken ne kelljen szégyenkeznünk. A zászlókról van szó. A közösségek, vagy egy mozgalom, ügy, eszme jelvényéről, államunk szuverenitásának legfontosabb jelképéről. A zászlók az állam, a nemzet színeit hordozzák vásznukon, selymükön, a nemzeti színt, amit alkotmányunk is rögzít. Tehát a törvény. Érthetően a törvény, hiszen a zászlónak története van. Már az ókori népek is használták, Európa pedig a rómaiak kezében láthatott először felségjelvényt. Milyen sokat mond a szín! A francia forradalom hivatalos zászlaja a háromszínű zászló, a trikolor volt, a párizsi kommüné (ma már a nemzetközi munkásmozgalomé is) a vörös, az ENSZ-lobogó színe pedig a kék. Függetlenségünk felségjelvénye a piros-fehér-zöld színű zászló. Elődeink tették jelképpé az 1848-as szabadságharcban. Azóta is őrizzük ezt a jelképet, és alkotmányunk értelmében ez a háromszínü zászló a Magyar Népköztársaság zászlaja. De mi az, amit egyesek (még hivatalok, intézmények, vállalatok is) ki mernek tűzni az épületekre, oszlopokra, elrozsdált zászlótartókba?! Agyonra mosott, vagy ki sem mosott, koszos, kifakult rongyok is kikerültek a házfalakra, üdvözölni az ünnepet. Színevesztetl vászondarabok. Némelyikük szégyenében felcsavarodott a rúdra, a kopottak seregének többsége viszont lobogva hirdette gazdája nemtörődömségét és tiszteletlenségét. Egy idő óta ünnepeinken olyan zászlók is az utcára kerültek, amelyeket egy hajdani jó érzésű zászlóvivő a lábára sem csavart volna, nemhogy életét áldozza érte. Tiszteletlenül hangzanak az előbbi mondatok, de felháborodásában a tollforgató is elveszíti a fejét, ha ilyen tiszteletlenséget lát. Ha azt érzi, hogy némelyek, akik a zászlókat utasításra kiosztották, kötelességből zászlódíszbe öltöztették a házakat, utcákat, tereket, akik ellenőrizték (?) a fellobogózást, nos, ezek csak a botot, és a vásznat látják. Pedig — írja Kosztolányi Dezső: „Csak bot és vászon, /de nem bot és nem vászon/, hanem zászló.” — fónagy — Falugyűlés Egerlövia A nagy hó, a hideg időjárás ellenére szép számmal vettek részt a közelmúltban megtartott falugyűlésen Eger- lövőn, melyet a kultúrteremben tartottak meg. tó hatással. A bíróság nem fogadta el a vádlott védekezését — amely szerint ön a tanteremben található szekrény és a kályha közé szorította, s ott verte volna, s csupán védekezésből ütött — hanem megállapította, hogy a vádlott bosszút akart állni tanárán, amiért az szólni merészelt neki, mert zavarta a tanítást. A büntetőtanács tagjai jól ismerik a rendelkezést, amely szerint a pedagógus testi fenyítést semmilyen esetben sem alkalmazhat. Személyi biztonságuk és tekintélyük megóvása érdekében — olvasható a bíróság véleménye — és különösen a bosszúból elkövetett erőszakos cselekmények fokozottabb büntetőjogi üldözése érdekében volt szükség a szigorú büntetés kiszabására. Tanár úr kérem, jártam Tökölön a fiatalkorúak börtönében és fogházában. Láttam a zárkákat, az elítéltek példás rendben sorakozó szekrényeit, megnézhettem a nagyközösségi helyiségeket, a könyvtárt, s megismerhettem a fogva tartott fiúk, lányok munkáját. Ott ugyancsak pedagógusok foglalkoznak az elítéltekkel, szociológusok, pszichológusok segítségével próbálják a helyes útra téríteni a fiatalokat. A tököli intézmény rendje természetesen percre kötött, és aki ott megkóstolta a börtönéletet, nagyon ritka esetben kívánkozik vissza. Bízzunk benne, hogy tanítványának is elegendő lesz az az öthónapnyi figyelmeztetés. Mert — amint ott az egyik elítélttől hallottam — sehol sincs olyan mély kút, amelyből ne látszana a nap fénye ... Udvardy József A nyolcszáz lelket számláló község fejlődéséről Gombás János tanácselnök számolt be igen részletesen. A beszámolóból kiderült: Eger- lövő sok mindennel gyarapodott az elmúlt évben is. Felújították a két iskolát, létrehozták az öregek napközi otthonát, befejezték a községi ravatalozó építési munkálatait. Mindhárom építkezést, felújítást a mezőkövesdi Matyó Termelőszövetkezet építési brigádjai végezték el, költségkereten belül, jól és lelkiismeretesen. Létesítettek egy közkutat is, valamint a boreodivánkai oldalon egy új autóbuszvárót, gondolva az iskolás gyermekekre. A községben elkészült egy 350 méter hosszú öntött beton járdaszakasz, a nyári szünetben pedig bővítették az óvoda konyhájának a felszerelését, a foglalkoztató pedig új műanyag burkolatot kapott. Az iskolákban és óvodákban elektromos hőtárolókra cserélték ki az olaj- kályhákat, az autóbuszvárótól pedig a postáig tíz higanygőzlámpát szereltek fel, ami nemcsak a biztonságosabb közlekedést, hanem az energiatakarékosságot is szolgálja. A tanácselnök ismertette a falugyűlés résztvevőivel az 1985-re kitűzött feladatokat is. Így sorra kerül a kőhíd, a szolgálati lakás felújítása, - új nagy alapterületű óvodai konyha, raktár, öltöző és fürdő kialakítása, valamint a villanyhálózat bővítése és egyéb, a község fejlesztését biztosító munkák elvégzése. A beszámoló után felszólalások hangzottak el. Pozitívan értékelték a község vezetőinek munkáját. Nem maradt szó nélkül, hogy a község lakosai sok társadalmi munkát végeztek és ígéret hangzott el; a jövőben ez a társadalmi munka még több lesz. Kevés szó esett viszont a fiatalok aktivitásáról, arról, hogy tevékenyebben vegyenek részt a község jövőjét formáló feladatokból, valamint arról, hogy a kulturális, művelődési lehetőségek igen elmaradnak a ma követelményeitől. (Holdi)
