Észak-Magyarország, 1985. január (41. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-05 / 3. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4

1985. január 5. szombat

Az alkotás, meg az igények

Néhány hétnyi időeltolódással fogalmazódott meg és került nyilvánosságra két fontos pártdokumentum. Először az MSZMP Központi Bizottsága mellett működő Művelődés- politikai Munkaközösség állásfoglalását ismerhettük meg az MSZMP művészetpolitikájának időszerű feladatairól, majd a Központi Bizottság a november 15-i ülésén elfogadta és közreadta a közeljövőben összeülő XIII. pártkongresszus irányelveit, amely természetszerűen szélesebb körben foglalkozik a társadalom időszerű kérdéseivel, de helyet kap benne művészetpolitikánk is. Az állásfoglalás részletező megállapításai az irányelvekben összegeződnek, tömörebb megfogalmazást kapnak, egyben pedig egy munkaközösség állás- foglalásából a párt legfelsőbb szervének iránymutatásává, a kongresszuson — sok egyéb között — megvitatandónak ítélt gondolatkörré lépnek elő.

Mindkét dokumentum művészetpolitikai 'megállapításai egyben már jelzik is a feladatokat, azokat a teendőket, amelyekkel nem kell, és nem is lehet már a kongresszusig sem vámunk, mert napjaink gyakorlata nem engedi a halasztást. Az eredmények elismerése mellett ugyanis nagyon markánsan fogalmazódik meg: „... nem kielégítő művészetünkben szocialista valóságunk, a mai társadalmi folyamatok ábrázolása és megjelenítése. Az alkotómunkában helyenként eszmei zavart, elbizonytalanodást, olykor társadalmunk reális folyamataitól való elszakadást észlelhetünk... arra kell törekedni, hogy az értékrendet a szocialista szellemiségű művek határozzák meg." Ez olvasható — egyebek között — az irányelvek soraiban, ám ez a dokumentum, csakúgy, mint az állásfoglalás egy olyan új vonással is gazdag, amely nem volt a korábbi hasonló dokumentumoknak ennyire markáns jellemzője. Nevezetesen e két pártokmány nemcsak feladatokat irányoz elő, nemcsak arról beszél, mit vár el a párt az alkotóktól, hanem sokoldalúan vizsgálja a befogadót, a közönséget is, azaz azt a társadalmi méretekben el nem hanyagolható „elvárást”, amit a tömegek igényének szoktunk nevezni. Az alkotás a művészetnek csak az egyik oldala, a másik a befogadás, s az ott jelentkező igények és a két pólus között még ott van a közvetítő, amely igen sokat tehet a mű és befogadó tartalmas találkozásáért, vagy éppen árthat is annak. A kongresszusi irányelvek konkrétan erre utal, amikor kimondja: „A közpénzeket fordítsuk elsősorban a szocialista értékek támogatására és a tömegek műveltségét színvonalasan gazdagító vállalkozásokra. A kulturális intézményrendszer jobban igazodjon a mai igényekhez.” Külön beszél mindkét dokumentum a milliókat érintő szórakoztatás színvonalasabbá tételéről.

Számolnak hát az új pártdokumentumok a befogadóval és a befogadással és miközben az alkotók és alkotás segítését, a megfelelő légkör és egyéb lehetőség biztosítását irányozzák elő, továbbra is, nem az „önmegvalósításra" helyezik a hangsúlyt, mint arra korábban nemegyszer volt példa, ha nem is központi pártdokumentumokban, de sokféle megállapításban, főleg pedig művészek és művészeti szervezetek képviselőinek megnyilatkozásaiban. Márpedig ez a hangsúly-áthelyezés nem lehet véletlen. Ugyanis mindkét dokumentumból kitűnik, még ha expressis verbis nem is olvasható benne, hogy szocialista művészetpolitikánk célja a nagy- közönségnek nyújtandó művészet támogatása elsősorban, s jóllehet „változatlan alapelvünk az alkotás szabadságának biztosítása, a művészi kezdeményezések, kísérletezések támogatása, az alkotó műhelyek önálló, felelős működésének segítése”, de „az értékrendet a szocialista szellemiségű művek határozzák meg." Azaz ezeknek jár elsősorban a támogatás, „a tömegek műveltségét színvonalasan gazdagító vállalkozásokra” fordítsuk a közpénzeket. A dokumentumok tudomásul veszik az igényrendszert, ami nem a tömegek uszályába kerülést jelenti, hanem művészetet támogató tevékenységünk kiindulópontját.

Természetesen adódhatnak „félreolvasások”, sőt félreértelmezések. Szó sincs azonban arról, hogy a tömegigényre — a gazdasági indíttatású cselekvésekkel manipulált tömegigényre! — hivatkozva most már mellőzzük a nehezebben befogadható értékek műsorra tűzését, és például a mozikban szinte kizárólag olyan filmeket vetítsünk, amelyek a nézőnek szellemi igénybevételt nem jelentenek, amelyekből idegen eszmeiség árad, de szívesen nézik, mert jó bunyókat, meg jó nőket lehet benne látni, vagy így alakuljon a televízió műsora. Szó sincs arról, hogy a könyvkiadásban mellőzzük az értékeket és nagyobb teret engedjünk a csak küllemében könyvszerű nyomtatványnak, vagy a hangverseny- termekből száműzzük a magasabb értéket, és a színházak is csak kacagtató valamiket játsszanak. Nem, az arányok javításáról van szó, és arról, hogy tartalmas, értékes, szórakoztató művek kínálatával kell jó irányba befolyásolni a tömegigényt, hogy ne a bunyó legyen az igény csúcsán. Ugyanakkor az alkotó és a közvetítő vegye figyelembe a jogos, a szocialista művészetbe még beletartozó szórakoztató művek, hasznos időtöltések iránti igényt is. Legyen a mozivásznon, a képernyőn, a színházban több tartalmas derű, az elsősorban „önmegvalósítást” célzó művekre jusson kevesebb közpénzből való támogatás, kevesebb tér, reflektorfény, nyomdafesték.

Művészetpolitikánk továbbra is igényli az irodalomra, a művészetekre jellemző eszmei és stílusbeli sokszínűséget, de azok támogatásánál természetszerűen a szocialista eszmei- ségű, ízlésformáló művészi alkotások élveznek elsőbbséget mind az alkotó műhelyekben, mind pedig azok kell, hogy kivételes kezelést élvezzenek a közvetítő szerveknél, hogy a megfelelő, egészséges arányok megtartásával találkozhassanak a széles tömegek jó irányú igényeivel, s egymással kölcsönhatásban emeljék művészeti életünk színvonalát mindhárom összetevő — az alkotó, a közvetítő és a befogadó — részéről és egyben mindnyáju(n)k javára.

Benedek Miklós

Tornyai-képek

Az elmúlt év régészeti szenzációja volt Tornyai János hagyatékának megtalálása. A megtalált Tornyai- művekből egyébként december közepén kiállítás nyílt a Nemzeti Galériában. Tornyai János megtalált munkáiból egyébként a vidéki múzeumok is részesednek. A Herman Ottó Múzeum — mint megtudtuk — is kap a képekből, amelyek a múzeum Miskolci Képtára állandó kiállításának anyagát fogják majd gazdagítani.

A népfőiskolák újraébreszlése

Csaknem harmincezer főt számlált hazánkban a népfőiskolái mozgalom, melynek gondolatát még a múlt század elején vetette papírra Grundtvig dán evangélikus lelkész. Az 1851-ben megszervezett első dán népfőiskolát azután — akárcsak más európai országban — hazánkban is sorra-rendre követték a többiek. Veres Péter mondta róluk: „Pár év alatt tömegesen bújtak elő..., mint száraz talajból eső után a gombák. A népfőiskola néhány év alatt nagyon népszerű lett. Ma már úgy szerepel, mint majdnem egyetlen mentség ahhoz, hogy a magyarság eljusson önmagához, hogy közösségi öntudatában és ízlésében megerősödjék.” Európa- számos országában — főleg az északiakban — mind a mai napig fennmaradt a népfőiskolák intézményrendszere, hazánkban az elmúlt harminc évben nemcsak megszűnt, hanem, talán kicsit méltatlanul is, elfelejtődött. Mostanában azonban ismét egyre több szó esik róluk. Nemcsak oly módon, hogy a művelődéstörténet kutatói vizsgálják akkori életképességének okait, hanem úgy is, hogy érdemes lenne gondolkodni felelevenítésükön, a népfőiskolák újraélesztésén. Csaknem két esztendeje alakult meg a népfőiskolások baráti köre a népfrontmozgalom égisze alatt, s alakuló ülésükön hangzott el, a népfőiskolákra vonatkoztatva is, hogy „a'ki nem birtokolja a múltját, az nem birtokolhatja jelenét és jövőjét sem.” Ezen az alakuló ülésen vetődött

Előkészítő a iskolára

Felvételi előkészítő tanfolyamot indít a TIT sárospataki városi szervezete azok számára, akik a Comenius Tanítóképző Főiskola tanítói vagy óvónői szakán szeretnék folytatni tanulmányaikat az érettségi után. A foglalkozások februártól június közepéig lesznek. Hetente egy alkalommal, pénteken, délután 4 órától tartják a háromórás foglalkozásokat a főiskola épületében. Jelentkezéseket január 15-ig fogadnak el. A tanfolyamról — melynek részvételi díja 700 forint — a TIT sárospataki városi szervezete ad részletesebb felvilágosítást.

fel először konkrétan az a gondolat is, hogy napjaink igényeinek megfelelő, új formában nemcsak lehetne, érdemes is lenne felébreszteni e mozgalmat, újra mozgósítani a benne lévő energiákat.

Számos tanácskozáson, munkamegbeszélésen és vitán foglalkoztak azóta is e kérdéssel, hiszen a vélemények megoszlanak, vannak, akik egyértelműen előnyeit emlegetik, egykori, hallatlanul nagy mozgósító erejét, mások pedig úgy vélekednek, hogy megváltoztak a történelmi feltételek, s a népfőiskolák ma már olyan történelmi relikviák, amelyek betöltötték szerepüket, megtették kötelességüket.

A vita nyilvánvalóan tart még egy ideig. Hiszen való igaz, csaknem három évtizedes Csipkerózsika-álom után felébredve, nem lehet ugyanúgy folytatni, mint ahogy abbahagyták. De a vita — és ez eldöntött tény — a tartalomról, a hogyanról folytatódik, folytatódhat, hiszen ez év februárjában — igaz, egyelőre kísérletként — megnyitja kapuját a TOT Normafa úti székházában a Normafa Népfőiskola. A népfőiskolák újraébresztése, újraszervezése, ha kísérletként is, eldöntött tény, és szűkebb pátriánkban, Borsod megyében is felvetődött már a gondolat, hogy a legnagyobb hagyományú népfőiskolát. a sárospatakit, újra lehetne indítani.

A népfőiskolák elsorvadásában többé-kevésbé az játszott fontos szerepet, ami ma újraélesztését motiválja. Az általános iskola bevezeMezőcsát nagyközség hely- történeti bizottsága a közelmúlt években elismerésre érdemes módon adott tanú- bizonyságot tagjainak munkálkodásáról: a Mezőcsáti Helytörténeti Füzetek címmel közreadott kiadványsorozatban féltucatnyi érdekes és a maga nemében hézagpótló munkát jelentetett meg — a füzet elnevezésre rácáfolva — vaskos kötetekben, s most a környék, Déltésével úgy hittük, elegendő útravalót tud adni az élethez az iskola. Ma már tudjuk, iskolarendszerünk még sok esetben nem képes a tehetségek felfedezésével egyidejűleg gondozásukat is magára vállalni, s még kevésbé képes a felnőtt emberben meglevő, gyakran szakmájától elütő képességek sokirányú kibontakoztatására. A népfőiskolákon nem osztottak diplomát. S általában csupa-csupa olyan praktikus, közhasznú ismeretet nyújtottak hallgatóiknak, amelyek nemigen fértek bele, már akkor sem, az iskolai tananyagba. De amelyeknek — Erdei Ferenc szavaival élve „adnia kell elsősorban az emberi és társadalmi felszabadításnak a tudatát... A tökéletes egyenrangúság alapján közvetíteni azokat az ismereteket, amikre éppen szüksége van. Tehát a parasztság helyének a valóságos képét, a társadalmi élet technikájának az ismertetését, és mindent, ami alkalmas arra, hogy a parasztság ala- csonyabbrendűségi érzését megszüntetheti... És hozzá kell segíteni a parasztság fiataljait a civilizáció eszközeinek az ismeretéhez és a szellemi élet komoly ízeinek a megkóstolásához.” — Nyilvánvaló, hogy az újraélesztett népfőiskolák annyiban különböznek mindenképpen a régiektől, hogy nemcsak a falun élő emberekre kívánnak hatni, hatókörük szükségképpen kiterjedtebb kell. hogy legyen. De az Erdei Ferenc által megfogalmazottakból ma is sok minden igaz. Megújulásunk sikerének ugyanis egyik alaokérdéBorsod felszabadulásának negyvenedik évfordulójára kézbevehettük a sorozat immár hetedik darabját. Szőke Domonkos könyvét, amelynek címe és egyben témája, mondandója: Földmunkásés szegényparaszt-mozgal- mak a mezőcsáti járásban.

Szőke Domonkos könyve átfogó jellegű munka, s jóval többet mond, mint amit címében megjelöl. Igen helyesen arra törekedett, hogy kutatási témáját — a földmunkás- és szegényparaszt- mozgalmak mezőcsáti járási jelentkezéseit — ne a földrajzi és történelmi környezetből kiszakítottan vizsgálja. hanem elemezze és bemutassa azt a társadalmi közeget, amelyben e mozgalmi jellegű cselekedetek megvalósulhattak, aminek hatására létrejöhettek, amik egyáltalán ezek létét befolyásolták. Így munkája tulajdonképpen egyfajta átfogó történelmi elemzés, amelynek fókuszában a helyi földmunkás- és szegényparaszt- mozgalmak állnak.

A kötet előszavában Vig Kiss József, a nagyközségi MSZMP-bizottság titkára a kötet olyan méltatását írja le, amelyet tulajdonképpen át lehet másolni ebbe a hírlapi méltatásba. A szerző rendkívül széles kutatómunkára támaszkodik. Jellemző, hogy a kötet húsz oldalnyi jegyzetanyagában nem kevesebb, mint 331 forrásdoku- mentumra hivatkozhat.

A szerző messze túltekint az egykori járáshatáron, mindenkor az országos eseményekbe ágyazza be a Csáti történéseket, markánsan megmutatva, hogy azok! miként jöttek létre egy országosan kibontakozó mozgalom hatására és annak integráns részeként. így válik kötete általánosabb mezőcsáti történetírássá, mintegy fél évszázadot ölelve fel a múlt század végétől századunk harmincas évednek! második

se — akár a gazdaság, akár a társadalom területén vizsgálódunk —, hogy rendelkezünk-e annyi, valós helyzetünket ismerő, az újra fogékony, jobbító szándékú földművessel, munkással, értelmiségivel, akik képesek felelősen cselekedni társadalmi céljaink valóra váltása érdekében. Akár a munkahelyen, akár szűkebb környezetükben, lakóhelyükön. Ahhoz ugyanis, hogy lépést tartsunk a világgal, lépést tartsunk az előttünk álló feladatokkal, és meg is oldjuk azokat, állandóan karbantartott és megújult ismeretekre van szükségünk. Ez a társadalmi haladás záloga, s a társadalmi haladásba beletartozik gazdasági fejlődésünk is. Az újjászülető népfőiskolái mozgalom akárcsak régen, most is az embert, annak teljességét helyezi a középpontba. így fejlesztője lehet az állam- polgári tudatnak, erősítheti a szakismeretet és az általános műveltséget. A közművelődés igen hatékony — legalábbis reméljük! — része lehet.

Móricz Zsigmond mondta: „Jobb polgárt, jobb hazafit, jobb embert nevelni — ez a népfőiskola célja.” Ezek a célok ma is érvényesek. A hagyományápolás, az általános kulturális értékek terjesztése. a szocialista életmód értékrendjének erősítése

egyaránt belefér e mozgalom tarisznyájába. Nyilván, akárcsak régen, meglesznek majd a megkülönböztető jegyei a különböző nénfőisko- láknak Bár ez még a távolabb jövő gondja. A mozgalom újraélesztése ma még inkább egv lehetőség, hogv az emberekben potenciá’isan meglevő ismeretbirtoklási vágyat felerősítsük.

(cs. a.)

feléig. Mezőcsátra és környékére az iparosodás kévéssé volt jellemző akkoriban, a szocializmus tanai “’«csorbán az agrárproletariátus körében hatottak, « a szociáldemokrata párt. amelynek bázisa Miskolcon erős volt és mind erősebb lett szintén ezekre az emberekre, a .‘.i- munkásokra és a szeeényoa- rasztokra támaszkodhatott. Szőke Domonkos könvvéből valami sajátos mezőcsáti aspektusból követhető nyomon országunk története a múlt század utolsó évtizedeitől századunk harminca« éveinek második részéig, benne a szocialista mozgalmak felerősödése. az első világháború. majd az azt követő forradalmak kora — erről korábban dr. Táboros Sándor tollából jelent, meg mezőcsáti témájú kötet a sorozatban —. az ellenforradalmi időszak, szinte a második világháborúra való készülődésig. Több hát ez a könyv mozgalomtörténeti leírásnál, jól szerkesztett, gazdag tartalmú történeti munka, amely a címben jelölt témához kapcsolódva számos olyan adalékot is feltár, amelyekre más történeti munkákban nem bukkanhatunk.

Ä Mezőcsáti Helytörténeti Füzetek 7. kötetét itt tartalmilag elmondani lehetetlen, felhívni rá a figyelmet viszont annál érdemesebb. Szőke Domonkos könyve —• a sorozat más számaihoz ha- . sonlóan — hézagpótló mű, megyénk múltjának olyan adalékaival gazdagít — elmondható, hogy nagyon olvasmányosan —, amelyek el- ádegeníthetetlenek nemcsak Mezőcsát, hanem a megye, sőt távolabbi tájak történetétől is; az utókor kutatóinak, vagy az érdeklődő szélesebb rétegeknek forrásul szolgálhatnak, a mezőcsáti helytörténeti bizottságnak pedig újabb elismerést kell, hogy hozzanak. <bcnedek)

Vasárnap este a képernyőn

Holnap, vasárnap nem jelenik meg lapunk, így ma ajánljuk nem lebecsülendő számú kalandfilmkedvelö olvasóink figyelmébe a vasárnap este 20.05-kor az első műsorban látható Tűz és íj című, 1950-ben készült amerikai kalandfilmet, amely a XII. században, Lombardiában játszódik és a német császár nagy hatalmú helytartója elleni felkelés epizódjait jeleníti meg. A film immár harmincöt esztendős, de bizonyára sokak számára érdekes most is. Egy szinte filmtörténeti érdekessége is van: főszerepet játszik benne a még fiatal Búrt Lancaster. Ő látható a kép jobb oldalán is.

Újabb helytörténeti kötet Mezöcsátról

Földmunkás- és szegényparaszt-mozgalmak