Észak-Magyarország, 1984. december (40. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-24 / 302. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 1984. december 24., hétfő / A gazdaság dinamizálása A következő években élénkíteni kell a gazdasági fejlődést. Az intenzív gazdálkodás erőteljes és sokoldalú kibontakoztatásával, a gazdaságban rejlő tartalékok teljesebb hasznosításával olyan megalapozott gazdasági növekedést kell elérni, amely lehetővé teszi az egyensúly további javítását, a népgazdaság anyagi- műszaki alapjainak fokozatos és széles körű megújítását, a népjólét emelését. (A XIII. kongresszusi irányelvekből.) A rendkívül tömören fogalmazott, negyvenéves fejlődésünket reálisan, a mai helyzetet önkritikusan, jövőbeni lehetőségeinket mértéktartóan felvázoló irányelveknek alighanem az idézett szövegrész a kulcsmondata. Társadalmi életünkben a gazdaság meghatározó szerepe az utóbbi négy évtizedben soha nem volt olyan erős és egyértelmű, mint napjainkban. A gazdasági fejlődés lelassulásából következően az előrehaladást kedvezőtlenül befolyásoló, esetenként már gátló ellentmondások, feszültségek halmozódtak fel. Ilyenek: a cserearányok romlása, a technikai rés tágulása, a világkereskedelemből való részesedésünk és az eszközhatékonyság csökkenése. A FESZÜLTSÉGEK OKAIRÓL Nem túlzás: a hogyan tovább? — mellett a legtöbb embert foglalkoztató kérdés: miért és miként jutott gazdaságunk ilyen helyzetbe, mik a feszül t.ség (ek) okai? A magyar nép felnőtt, problémaérzékeny, politizáló társadalom. Igyekeztünk is azzá nevelni. A közvélemény ezért ezekre a kérdésekre (is) őszinte választ vár. A válaszadásban lehet tévedni, az igazságot különféle hangszerelésben lehet előadni, stb. csak egyet nem lehet: a kérdéseket válaszolatlanul hagyni! Ezekre a • kérdésekre ad választ az irányelvek is, amikor a hetvenes évek gazdaságpolitikáját minősíti. Erről a korról, ilyen magas szintű dokumentumban először olvasható ennyire kritikus-önkritikus hangvételű értékelés. Ez így van rendjén. A fe- ! szültségek formájában felhalmozódott gondok gyökerei három ágra vezethetők vissza, úgymint: a külső feltételek romlására, a sok tekintetben kedvezőtlen természetföldrajzi adottságokra, gazdálkodásunk gyengéire. Ebből a hármas okból eredően gazdaságunk a külső nyomást — a világpiaci helyzet romlását — a, világ országainak többségéhez képest sokkal súlyosabban érzi. A DINAMIZÁLÁS - NEMZETI SORSKÉRDÉS E fogalompár kapcsán sokan legyintenek: elkoptatott nagy szavak. Sajnos nincs igazuk. A magyarázat egyszerű és nagyon is kézenfekvő. Az 1979—84 közötti hat év a restriktiv gazdaságpolitika eredményei nagyon szerények, különösen a világpiac mércéjével mérve. Az irányelvek szerint az elmúlt öt esztendő gazdákodását végigkísérte az a küzdelem, melyet az ország külgazdasági egyensúlyának javításáért, fizetőképességünk megőrzéséért folytattunk. Kétségtelen, hogy a külső egyensúlyi helyzet biztosítása már nem napi gond. Az eredmények közé sorolható az js, hogy: csökkent a fajlagos anyag- és energiafelhasználás, valamelyest bővült és korszerűsödött a nemzeti vagyont jelentő állóalap. Látni kell azonban, hogy a stagnálás dinamizmusba fordítása nélkül alapvető céljaink elérése kerülne veszélybe vagy szenvedne csorbát. A rövidség kedvéért ennek csupán három vetületét ragadjuk ki. Politikailag is rendkívül fontos, hogy a szocializmus építése a tömegek, különösen a fiatalok számára gazdasági eredményei révén is vonzó legyen. A fejlett szocializmus közelítése és egy sokáig stagnáló gazdaság egymást kizáró fogalmak. A stagnálásnak nemzetközi viszonylatban és a szocialista táboron belül is rossz az optikája, különösen akkor amikor az országok többsége a mienkhez képest dinamikusabban fejlődik. Végül is tehát két út között kell (lehet) választanunk: egy előremutató de nehezebben járható és egy elmaradás veszélyével fenyegető út között. Abban a nemzetközi gravitációs térben, ahol a kelet—nyugati gazdasági kapcsolatok bővítésére építő gazdasági fejlődésnek számunkra nincs ésszerű alternatívája, még egy történelmi léptékű lecke is adódik: az előremenekülés, a gazdasági alapok és a társadalmi viszonyok állandó fejlesztése. A gazdasági fejlődés élénkítésének természetesen még számos, az előzőekhez képest kisebb jelentőségű indítékai is vannak. A KB december 4-i ülésén az 1985 évi népgazdasági tervvel kapcsolatban elfogadott irányelvek szerint is nagy fontosságú kérdés a gazdaság jövedelemtermelő képességének fokozása, a beruházások és reálbérek további csökkenésének megállapítása. A beruházások tovább tartó visszafogásával ugyanis már az állóalapok korszerű szinten tartása is, azaz jövőnk alapjai kerülnének veszélybe. A reálbérek csökkenésével vagy emelkedésével kapcsolatban szintén két nagyon fontos összefüggésre kell utalni. Egyik: nem lehet tartósan csak az erőfeszítések fokozását elvárni. Másik elágazása a kérdésnek az a sajátos magyar jelenség, ami az életszínvonal-csökkenés kivédése, a megszokott életvitel megőrzése miatt az aktív keresők többségét mellékes jövedelmek szerzésére ösztökéli. A lét és a tudat viszonyából eredően ez a tömegesen tapasztalható védekezési reflex vagy reakció sajnos jogos és természetes. Akkor is az, ha súlyos, de még korrigálható mellékhatások előidézője. Látni és tudni kell ugyanakkor, hogy nagyon összetett és igen mély gyökerű jelenségcsoporttal állunk szemben. Ezekre a jelenségekre ezért is türelmetlenségből táplálkozó adminisztratív intézkedések láncolata lenne a lehető legrosszabb válasz. A mellékes jövedelmek utáni hajszát egyedül a gazdaság dinamizálásának folyamán érzékelhető reálbér-növekedés képes enyhíteni, majd feloldani. Az emberek többsége ugyanis normális életvitelre vágyik. Egy idő után ezért feltehetően csak azok a valóban anyagias, harácsoló, a korrupt- ságtól sem visszariadó állampolgárok maradnának fenn a rostán, akiknek sosem elég. akikkel szemben az adózás finomításának elégtelensége esetén az adminisztratív megoldások is erkölcsösek. AZ ÉLÉNKÍTÉS FELTÉTELEI Az irányelvek szerint a fejlődés meggyorsításához szükséges feltételek adva vannak, vagy megteremthetők. Ebben az összefüggésben a szkeptikus nézetekkel szemben az a nagyon fontos, hogy saját •hibáinkon is okulva, az elmúlt évtized hazai és nemzetközi gazdasági viszonyait, a várható tendenciákat sokoldalúan elemezve a közgazdaságtudomány ma már megalapozott cselekvési programot képes a gazdaságpolitika számára megfogalmazni. Egyik ilyen felismerés, hogy a külső nyomás érdemleges enyhülésére a század végéig nem lehet számítani. Egy hazánkhoz hasonló kis gazdaság számára ebből eredően egyetlen reális cselekvési alternatíva adódik: a versenyképesség és az alkalmazkodóképesség fokozásával a világ- gazdasághoz való illeszkedés előnyösebb pontjainak letapogatása és kiaknázása. A versenyképesség és alkalmazkodóképesség viszont a kondíció és a rugalmasság függvénye, amiben a struktúra korszerűsítésének kitüntetett szerepe van. De mitől válik (válhat) egy ország gazdasági struktúrája korszerűbbé, maga a gazdaság rugalmasabbá? Mindenekelőtt a gazdálkodás feltételrendszerétől, attól, hogy a gazdaságpolitika milyen célok követését fogalmazza meg, s attól, hogy a gazdaságirányítás eszköztára e célok követését menynyire képes vonzóvá tenni, a gazdálkodó szervezeteket a világpiaci mércével mért hatékonyság javítására kényszeríteni. A fejlődés gyorsításához önmagában a gazdasági eszközök természetesen nem elégségesek. Minden, a gazdasággal kapcsolatos viszonyokra kiterjedő olyan általános megújulásra van szükség, többek között a gazdaság és a politika kapcsolatrendszerében, az értékrendben és a képzés területein is. amelyek eredményeként a kockázatot is vállaló tisztességes verseny, a hatékonyság fokozása, a minőséggel szembeni önigényesség és felelősség a gazdasági élet minden szereplőjének természetes magatartásformájává válik. Erre a szintre eljutni nehezebb és sokrétűbb feladatok megoldását, meredekebb ösvények megmászását igényli, mint a több évtizedes világméretű konjunktúra hullámain extenzív módon növekedni. Ebben szerencsére két lélektani motívum is segíthet. Sok országnak sikerült már, a helyzet tehát nem reménytelen. Sokat hivatkozunk arra, hogy van mit vesztenünk. Újévi kívánság is lehet ezért: se háború, se egy gazdasági leépülés soha ne tegye népünk számára érzékelhetővé, kézzelfoghatóvá, hogy mit is veszthetnénk el igazán. Dr. Barta Imre a közgazdaságtudományok kandidátusa Domaháza közelében, a Csobánkó-tetőn áll ez az emlékmű. Azt jelzi, hogy a szovjet és a román felszabadító katonák itt lépték át Borsod és Nógrád megye határát 1944. december 24-én. Mizerák István felv. Negyven éve történt A szovjet csapatok felszabadító harcai megyénkben Miskolc felszabadítása után a 2. Ukrán front jobbszárnyán harcoló 40. hadseregre várt a feladat, hogy a Her- nád völgyének megtisztítása után elfoglalja a Cserehát vidékét, a Bódva völgyét és az Aggteleki hegységet, lépést tartva a 4. Ukrán front Csehszlovákiában előnyomuló balszárnyával, és a front balszárnyán harcoló 27. hadsereg csapataival. Mindehhez előbb meg kellett tisztítani a Zempléni-hegység területét. A hegyvidék hatalmas tömbje, amely bástyaszerűen emelkedik ki a környező alföldi és folyóvölgyi tájból, a védelem számára alkalmas ellenállási góc volt. A támadó szovjet és román csapatok parancsnokai számoltak a terep nehézségeivel: a hegység átlagos magassága mintegy 650 méter, túlnyomó részt erdővel borított, a közlekedési viszonyok kedvezőtlenek. Az elővigyázat és a gondos felkészülés természetesen indokolt volt, mert előre nem lehetett tudni, hogy a hegység területét végül is megkíméli a háború. Sátoraljaújhely kivételével mindösz- sze három napig tartottak a harci cselekmények: ennyi időbe telt, amíg a Bodrogtól a Hennádig eljutottak a szovjet harcosok és a velük harcoló román lovashadosztály katonái. Sátoraljaújhely megközelítésének előfeltétele a Bodrogon való átkelés volt. A szovjetek november 30-tól december 2-ig tartó súlyos harcok közepette átkeltek a folyón, és december 3-án elfoglalták a várost: Sátoraljaújhely felszabadult. A környéken levő Szár-hegy és a Magas-hegy környéki harcok még két hétig elhúzódtak; de december 15-e után az egész zempléni arcvonalon megújult a 40. hadsereg támadása. A szovjet csapatok elfoglalták Vágáshutát és a környékbeli községeket, majd a németeket kiverve elfoglalták Széphalom, Alsóregmec és Pálháza községeket. A Bódva-pataktól északra elterülő Hegyköz és vidéke is akkor szabadult fel a Nagy- Milic hegycsoport déli oldalán. A támadás azután nyugati irányba a telkibányai— hidasnémeti út mentén bontakozott ki. Sárospatak december 16-án szabadult fel. szerencsére a Rákóczi-vár és a református kollégium nem szenvedett a háború pusztításaitól. Tokaj- Hegyalja vidéke a december közepén indított támadás után vált hadszíntérré, de a harcok csak egy-két napig tartottak. A Tolcsva-patak szőlőkkel borított völgye Tolcsva községgel és Erdőhorvátival együtt december 17-én szabadult fel. A Hegyalja déli előőrse, a tokaji Kopasz-hegy környékén különösen alakult o hadihelyzet. A tarcali oldal hozzátartozott a nagyméretű tiszalöki hídfőhöz, és itt igen nagy volt a forgalom november utolsó napjaiban. Ezen a szakaszon keltek át azok a hadosztályok, amelyek Szerencs előtt sorakoztak és december 13-án támadásba mentek ál. A Kopasz-hegy Bodrog-part felé eső részén november 23. és december 14. között az arcvonal mozdulatlan volt. csak az utóbbi napon foglalták el a Bodrogon átkelő szovjet csapatok Bodrogkeresztúrt. Ezen a napon a szovjet és román csapatok benyomultak a Sze- rencs-patak völgyébe és elfoglalták Mádot. másnap pedig Tállyát. Szerencs és Bekecs között két hétig állt a front, majd december 14- én támadás indult a Her- nád-völgy déli kapui ellen, és ez 18-ra a vidék teljes felsza badulását eredményezte. Miskolc elvesztése után a német csapatok a Sajó völgyébe összpontosították erőfeszítéseiket, és kitartóan védték a kulcsfontosságú Sajőszentpélert. Ide csak december 12-én vonultak be a szovjet csapatok. Az előrenyomulás ezután lassú, de állandó ütemben folytatódott a Sajó mindkét oldalán; december 17-én felszabadult Putnok. 18-án Bánréve. Szö- nyi Márton és társai partizánharcának emlékét őrző terület utolsónak szabadult fel megyénkben: Özd és Han- gonv december 21-én, majd Bodnogolaszi és Domaháza december 24-én. Végezetül egy érdekes tény hazánk, s megyénk felszabadulásának történetéből: megyénk nagy részét és 1944 december 24-én utolsóként két községet — Bodrogola- szit és Domaházát — a 27. szovjet hadsereg csapatai szabadították fel. A magyar- országi hadműveletek utolsó szakaszában a 27. hadsereg csapatai a visszavonuló németek sarkában benyomultak az Őrség vidékére és április 1-én megjelentek a Rába völgyében. Átkeltek a Rábán és északi irányban folytattál- támadásukat. Ennek .a had- mozdulatnak során április 4- én hajnalban a megyénk legnyugatibb községeit felszabadító 27. hadsereg katonái szabadították fel az utolsó nyugat-magyarországi helységet — Nomesmed- vest. Petra .Tózsef Traktorosveíélkedo A szerencsi Lenin Tsz adott otthont a TESZÖV, a megyei Közlekedésbiztonsági Tanács, a megyei tanács mezőgazdasági osztálya és a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete rendezésében e hónapban sorra került megyei traktorosvetélkedőnek. A rendező szervek azzal a céllal hirdették meg a versenyt, hogy a megye traktorosainak közlekedésrendészeti, munkavédelmi, elsősegélynyújtási ismereteit ellenőrizzék, bővítsék, s egyben a résztvevők gyakorlati jártasságukról is számot adhassanak. A már negyedik alkalommal megrendezésre kerülő versenyre negyvennégy csapat nevezett. A háromtagú csapatok versengése két kategóriában történt, végig színvonalas, fej, fej melletti küzdelemben. A száz kilowatt alatti erőgépek kategóriájában az első helyezést a múcsonyi Új Élet Tsz csapata szerezte meg. Második helyen a sa- jóvámosi Aranykalász, harmadik helyen a sajópiispöki Sajó völgye Tsz gárdája végzett. A száz kilowatt, feletti, úgynevezett nagygépek kategóriájában a ■inezűkeresz- tesi Aranykalász Tsz csapata győzött. Itt második helyen az ináncsi Vörös Csillag, harmadik helyen a sa- jóvámosi Aranykalász Tsz traktorosai végeztek. Valamennyi győztes és helyezett csapatot a rendezők tárgy- és pénzjutalomban n átettek.
