Észak-Magyarország, 1984. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-15 / 268. szám
ESZAK-MAG*ARQRSZAG 4 1984. november 15., csütörtök Filmlevél A nagyrozsdási eset Páger Ania!, Sinkovits Imre és Tompa Sándor a film egyik koc kaján. Horatius szerint a költő-, nek kilenc évet kell várni művének bemutatásával. Ha még akkor is érvényesnek érzi mondandóját, jónak érzi művét, úgy publikálható. De addig hadd érlelődjön; A mától látható magyar film, A nagyrozsdási eset pontosan háromszor kilenc énét várt. a bemutatásra, addig érlelődött a lapos .alumínium dobozokban, de Horatius tételével szemben nem ér- . lelődött, mert a celluloid szalag általában nem érik be, ami meg ezen a szalagon rajta van, eleve reménytelennek látszott arra, hogy valaha is érett mű legyen belőle. Talán azért is őrizték ilyen sokáig valamilyen raktár mélyén, és a jó ég a megmondhatója, miért vették most elő. Érdemi pénzbevételt aligha jelent majd a mozikban, tehát a benne fekvő pénzből (1957-es pénzből!) vajmi keveset hoz majd vissza. Ez a film ugyanis 1957-ben készült, s már akkor olyannak minősülhetett, amely nem érdemes a bemutatásra. Feltehetően azért készülhetett el, mert közvetlenül az ellenforradalom után — a filmgyártásban is még fellelhető eszmei «űrzavarra való tekintettel — nagy hirtelen csinálni akartak egy olyan filmet, amely az ötvenes éveket ábrázolja, de még nem tudni, mit lehet arról elmondani, így hát Gogol Revizor jának mindenkor kéznél levő alapötletét köl- csönvéve — de az erre való utalást keményen mellőzve! — Gyárfás Miklós megírta A nagyrozsdási eset forgatókönyvét, Kalmár László pedig megrendezte a kisvárosi komédia alcímmel illetett, és most mindenki által megtekinthető művet. A huszonhét éves dobozban tartás eleve elgondolkoztatja a nézőt. Nem mond ez a film az ötvenes évekről tulajdonképpen semmit, főleg pedig nem a később született művekhez képest. Ez a film valójában egyáltalán nem mond semmit. Arról. van benne szó, hogy egy borellenőr, aki igen szigorú, rigorózus ember, hivatalos kiszállás közben megáll szülővároskájában, Nagyrozsdáson, és bár siet, bemegy a gőzfürdőbe, ahol sofőrjének elszólása mi alt miniszternek vélik, és ennek hírére a városka mindenféle piszka, szennye, visszaélése gyorsan felszínre kerül, s ülésnapra megoldódik a város nagy gondja is, azaz a szocializmus szabad levegőjével élve a nők is járhatnak gőzfürdőbe, nemcsak a férfiak. A miniszternek hitt borellenőr levonja a tanulságot: nem kell magát lelepleznie, mert íme, minden magától megoldódott a városkában, pedig volt ott piszo'kság bőven, neki 'bele se kellett avatkozni, mert egy nemlétező minisz- ■ tér olytinokal is elrendezhet, amit egy valóságos miniszter soha. A film művészi megoldásain, beállításain a kortárs néző is elcsodálkozik, hiszen, amit lát, az már huszonhét évvel ezelőtt is túlhaladott volt, átlátszó, túl leegyszerűsített, a fiatalabb néző meg talán egyenesen primitívnek ítéli. Mondandójában pedig rövid gégék, kis ka- barétréfacskák, óriásira fújt vicc-léggömbök sora próbál valami képet adni az 1952-es magyar kisváros állapotairól, a vezetők korrupt összefonódásáról, az asszonyok, meg egy gőzfürdő alkalmazottainak demokratikus kiállásáról. Mindezért kár volt ezt a filmet elővenni. Pedig mennyi jó színész próbál benne játszani! A borellenőrt a tizenkét éves emigráció után akkoriban hazatért Pilger Antal formálja. Talán ez volt az első filmszerepe az új Magyarországon. Rajta kívül Zenthe Ferenc, Tompa Sándor, Fónay Márta, Gáti József, Sulyok Mária, Sinkovits Imre, t a minap elhunyt Bánhidi László, Rajz János, Pethes Sándor, Pethes Ferenc, Mányai Lajos, Lo- rán Lenke, s még jó néhá- nyan játszanak kisebb-na- gyobb szerepeket. Talán valami „színészmúzeumi betétnek” fogadható el ez a film, amely azt mutatja meg, hogy tehetséges emberek sorát mire' pazaroltuk hajdan. Megnézni lehet, de ha elmulasztjuk, semmit nem veszítünk. Finom kis bordély VmrUrr Matej ka. csehszlovák rendező Finom kis bordély című filmje 1929-ben, Prágában', illetve a Prága melletti kastélyban játszódik. Ez a kastély a Riviera mulató, ami tulajdonképpen előkelő bordélyház. A film pedig azt mutatja be, soksok francia és olasz hasonló témájú film sémája szerint, mennyire összefonódott a rendőrség vezetője, néhány helybeli hatalmasság, akik a bordély állandó látogatói, meg a nagy tekintélyű ma- dám, s hogyha egy megvesz- tegethetetlennek tűnő rend- 'I«faivatalnok le akarja leplezni ezt az összefonódást, mennyire kilátástalan az akciója. Mindezt a film köny- nyeden, sok-sok zenével és látvánnyal mutatja be, s nem fukarkodik egy meglepő csattanóval sem — az egyik bordélyházi hölgyből dúsgazdag «bankámé lesz, átveszi nemcsak a kastély irányítását, hana« azon keresztül szinte a közélet irányítója is lesz. Finom irónia vonul végig a játékon, de sajnos végigvonul némi vontatottság is, helyenként szinte az unalomig lelassul a film sodra. Benedek Miklós Lapunk november 10-1 szamában Benedek Miklós foglalkozott behatóan az MSZMP művészet politikája időszerű feladatairól szóló állásfoglalással, különösen annak a szórakoztató tevékenységgel foglalkozó részével. Az állásfoglalás, az Aezél Györgynek, az MSZMP Politikai Akadémiáján tartott előadása, mások érdeklődését is kiváltotta, Benedek Miklós cikke után most egy hozzászólást közlünk, amely szerkesztőségünkbe érkezett. „Csak az . alapos, ami valóban szórakoz-.at” — írta le vagy két emberöltővel ezelőtt Thomas Mann, a Varázshegy előszavában, és- lapidáris meghatározása azóta szinte alapállása volt minden értelmiségi , igénymeghatározásnak, amikor a művészeti értékről és a könnyed szórakoztatási alkotásról vitatkoztak. De mi az, ami „alapos” és kit, mi „szórakoztat valóban”'.' Az állandóan felmerülő kérdésre választ keresve — azt hiszem — jó helyen kereskedem, ha Aezél Györgynek legutóbbi, az MSZMP Politikai Akadémiáján tartott előadásából idézek egy félmondatot. — „A művelt eihber egyezerre szeretheti Bartókot és a rockzenét. Tolsztojt és a jó krimit is.” A tartalmas művelődés igényét ugyanis nem 1 lehet elválasztani az ember szórakozási igényétől, vagyis attól, hogy jól érezze magát, amikor művelődik. Ezt a }ó érzést azonban nemcsak az úgynevezett „fennkölt” alkotások, „magasztos eszmeiséget” tartalmazó művek élvezete válthatja ki, hanem a könnyedebb művészet is, ha eszközeiben nem használ alantas ösztönökre utazó célzásokat, készenvett mondatokkal operáló közhelyeket. Ha szem előtt tartja a szerző az Arany János-i „nem a való, hát annak égi mása, amitől függ az ének varázsa” tanítást. Gondoljunk csak Goethe híres epigrammájára, amelyet a valóban fennkölt klopstócki mű, A Messiás olvastán írt: ki ne dicsérné Klopstockot, de olvassa-e mindenki? Aligha. Legyünk kevésbé magasztosak és olvassanak bennünket többen (idézhetném heveny magyarításomban). Vagy, gondoljunk Babitsra, aki irodalomtörténetében leszögezi: „milyen nagy dolog egy krimi, ha jó”. Igaz, hogy ő ezt elsősorban á Bűn és bünhő- désre és a Karamazov testvérekre értette, de a kortár- sak — e sorok írója is — tudták, hogy szenvedéllyel vásárolta Rejtő Jenő krimijeit, és lelkesen olvasta azokat. Igaza volt: a Rejtő-krimik a műfaj „így írtok ti”- jei voltak, humoruk a legjobb burleszk-hagyományokat mentette át ..ponyvára”. Nos, Babits Mihály esete a legjobb bizonyíték Aezél György igazának alátámasztására: ő valóban művelt .ember volt, és szerette a krimit, megérezte a jó krimi szagát Dosztojevszkijben éppúgy, mint Rejtő Jenőben. '— Hogy mit érzett meg? — Azt, amit Thomas Mann „alaposnak” és így „valóban szórakoztatónak” tartott. Az élet szimpla mindennapisá- gának műgonddal elénk vetített, esetleg kifigurázott, esetleg drámaian ábrázolt művészi tükrét. Az eszközeiben mindig mértéktartó, de esetleg könnyed csevegéssel, esetleg izgalommal keverten elénk tárt valóságot. Amivel a szerző meggyőzi az olvasót, hogy — Arany Jánost idézve ismét — „amit láttat, az való”. (Máté Iván) iife-es! a Inkább tetszett egyfajta memória-próbának a hétfői koncert nyitó produkciója, a Baranyay László által tolmácsolt III. zongoraverseny, mintsem kész, teljes értékű interpretációnak. Szólista, zenekar tette ugyan a dolgát, betartva a partitúra által kijelölt határokat, de kicsit túlontúl 'is tisztelve ezeket a határokat, s az előadás inkább csaik utalt rá, hogy milyen irányba és meddig kell majd elmenni, ha arra sor kerül. Hogy ezt meg is tehették volna, arra garanciát jelentett Baranyay László játékának meglevő értékei: pontossága és könnyed biTlentéstechnikája, valamint a versenymű szellemiségét értő témafelvetések, a kifejezésben megoldások céliránya. De a pontosság ideges igyekezettel, a könnyed technika félénkséggel, a műértés túlzott alárendeltségi érzéssel párosult, ami együttesen már sokat visszavett a darab érzelmi-hangulati gazdagságából. így eshetett meg, hogy egy jó alap játékra, az elvileg elfogadható vázra nem kerültek fel maradéktalanul a. kész tolmácsolás elemed, s megmaradt minden a feltételes mód szintjén. A Bartók-tolmácsolás garanciáját említve egyértelműen szólnunk kell az est dirigensének, Lukács Ervinnek alapos, de ugyanakkor nagyvonalú munkájáról, amelyet minden esetben méltányolt, és egyetértőén követett a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Az ő érdemeik természetesen a második kompozíció, a Concerto megszólaltatásakor jutottak elsősorban kifejezésre. Talán e mű reveláció erejű felidézése is nagyban hozzájárult ahihoz, hogy sápadtabhnak ítéljük a hangverseny kezdetét, s nyilván nem véletlen, hogy a közönség is a befejezésül hallott opuszt honorálta oly j lelkesen, ami — sajnos még ] mindig — kicsit szokatlan egy Bartók-esten. Zenekari hangzás rég volt ennyire . koncentrált, ilyen kidolgozott a Miskolci Nemzeti Színház színpadán. Valamennyi muzsikus érezhető- j e.n képessége legjavát igye- j kezett nyújtani, ami többek között abból is kiderült, hogy láthatóan-hallhatóan valódi előadói izgalmat, kollektív alkotói felelősséget éreztek valamennyi zenei elem életre keltésekor. És ez a szug- gesztió azonnal átragadt a hallgatóságra, a Concerto egymást követő tételei akciódús. dramaturgiailag is megokolt jelenetsorként váltak plasztikus, az érzéki közvetlenség felidéző erejével bíró művé. Az ilyen interpretációk nyomán érezheti a közönség úgy, mintha mégis kézzelfogható volna az a bizonyos meghatározatlan tár- gyiasság, ami a zenét alapvetően jellem zi. D. Szalui Ede Magyar karrier Nemere László tévérendező, akinek most mutatták be a Galgóczi Erzsébet regényéből 'készült, Szent Kristóf kápolnája című tévéfilmjét. újabb Galgóczi-mű megfilmesítésén dolgozik. Napjainkban forgatja Magyar karrier című filmjét, amelyben egy ötvenéves, börtönviselt férfi életét mulatja be 1956- tól napjainkig. Élete, sorsa, sikerei, bukásai alakuló-változó társadalmunk tükörképét adják. A téeszek világában villantja fel a történet a 60-as évek, majd a sikeres 70-es évék a melléküzemágak világát, aztán a kisvállalkozások korát. A főbb szereplők: Madaras József, Bicskey Tibor, Kovács Nóra, Komlós Juci, Szirtes Adám. A szilfáin Ízlelnie A Komárom megyei Ászáron a közelmúltban avatták fel a község halhatatlan szülöttének, a nagy magyar tragi- kának, Jászai Marinak a szobrát. Az ünnepségen jelen volt Pozsgay Imre, a HNF OT főtitkára. az Ady Művelődési Házban Érdekes információval szolgált Kovácsné' Ládi Katalin, a Miskolc városi Művelődési Központ munkatársa. A diósgyőri Ady Művelődési Házban januárban szeretnék beindítani a nyugdíjasok főiskoláját. Az ötlet nem a sajátjuk, Egerben már működik hasonló, s az azt szervező Ho Si Minit Tanárképző Főiskola egyik filááléja- ként működnének. Egerben a főiskolán működik a nyugdíjas tagozat, két év alatt, a hallgatók érdeklődésének megfelelően a legkülönbözőbb témákból tartanak előadásokat. Irodalom, történelem, de természettudományi ismeretek is szerepelnek az anyagban. Elsősorban az érettségivel rendelkező idős emberek jelentkezését várják, de diplomások számára is érdekesek lehetnek ezek az előadások. Részben ismereteik felfrissítését remélhetik a kétéves kurzus alatt, részben új, őket érdeklő ismeretekhez is juthatnak: Sőt, az eredeti tervek között az is szerepel Egerben, hogy a hallgatók akár bizonyos feladatokra képesítést is szerezhetnének. A nyelvtudás és a történelmi “ismeretek elmélyítése idegenvezetésre teheti őket alkalmassá, a képzőművészeti ismereteket pedig múzeumi teremőrként hasznosíthatnák. De ettől függetlenül is bizonyára sokan gondolkodnak úgy, hogy az idős kor nem jár feltétlenül együtt szellemi renyheséggel. Mint mondottuk, az érdeklődésnél« megfelelően állítják össze az előadások témáit. De természetesen olyan általános, mindenkit érintő kérdésekről is hallhatnak majd az érdeklődők, amelyek nem az irodalomhoz vagy a történelemhez kapcsolódnak. A gerontológia tárgyköréből, az idős emberek szociális helyzetéről, a betegségek természetes megelőzéséről is lesznek előadások. Miskolcon „is, akárcsak Egerben, a tanárképző főiskola oktatói tartják majd az előadásokat. A nyugdíjas főiskola még csak terv. Megvalósulása attól függ, hogy lesz-e elég jelentkező rá. Az ötlet viszont jó. Mármint az, hogy akad vállalkozó művelődési ház, amely ilyen magas színvonalú, szervezett szolgáltatásra vállalkozik. Az elmúlt években innen-onnan már hasonló kezdeményezésekről hallhattunk. Általában is egyre több szó esik arról, hogy a szellemi frisseség megőrzése milyen fontos az idős korban. A nyugdíjas főiskolára minden bizonnyal! lesznek jelentkezők. Egyébként kéthetente tervezik a találkozásokat, s az elöádásokat utána beszélgetéseken feldolgozzák. A félév csoportos beszámolóval zárul, s a kétéves sorozat eredményes zárása esetén oklevelet is kapnak a hallgatók. cs. a. (Via este a képernyőn * Komlós Juci Kedves ismerőssel találkozhatunk ma este 20.55-kor az első műsorban, a Mestersége: szinész cimü sorozatban. Komlós Juci hozzánk, miskolciakhoz különösen közel áll, hiszen az államosítás előtti miskolci színház életében igen jelentős szerepet töltött be, a felszabadulást követő időkben több emlékezetes alakítással gazdagított. Napjainkban is igen gyakran látjuk-halljuk a képernyőn, személyesen és szinkronhanggal szinte mindennapos vendégünk. A minap elkezdett Különös házasságban is jelentős szerepet játszik. Szatmári István színművész riporteri közreműködésével most magáról, életéről, pályájáról beszél a Török Ilona rendezte, ötvenperces műsorban. A képen: Komlós Juci.
