Észak-Magyarország, 1984. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-03 / 259. szám

HMEBRSSnBBBI

£5ZM.4M&rMQ%äZA& 4

A bemutatóig még több mint négy hét volt hátra — most már csak két nap hí- ; ján négy hét —, amikor be- ; néztem a Miskolci Nemzeti I Színházba a Dankó Pista ; próbájára. Meghitt hangulat, 1 csendes, hétköznapi munka, kiegyensúlyozottság voltak e próba jellemzői. A színpadon a díszletek még csak jelzettek, majdan ez lesz a darab szüreti jelenete. A színpad szélén még ott a súgó — Zombor Erzsébet —, kis asztalnál ül a rendező — Orosz György —, meg az asszisztense — Balogh Erzsébet —, a darabbeli Joó Ilonka — Kátai Zsuzsa — pedig a jelzett bogrács körül foglalatoskodik, kezében hatalmas főzőkanál, amelytől mintha félne is a tolakodó gavallér, illetve vőlegényjelölt, a polgármester szolga- bíróvá kinevezett fia — Dé- zsy Szabó Gábor —, legalábbis a ruháját félti a paprikás-zsíros szerszámtól; később a jelenet hannadik szereplője, Ilonka apja, Joó Ferenc — Palóczy- Frigyes — is bekapcsolódik a játékba. Orosz György fel-feláll, elő- játszik, megmutatja miként képzeli a mozgásokat, javít a hangzásokon ... Lassan változik, alakul a jelenei

Próba után beszélgetünk a rendezővel. Neve után most az olvasható a műsorlapon, hogy „m. v.”, azaz, mint vendég. Furcsa dolog Orosz Györgyöt ezen a színpadon vendégként kezelni. Nem is fogadja úgy senki, s ő is úgy munkálkodik, mintha nem telt volna el tíz évnél több idő azóta, hogy huszonhárom itt, töltött eredményes év után eltávozott : a színháztól, hogy más színpadokon folytassa munkáját. Két évvel ezelőtt már vendégrendeastt üt, a Kamaraszínházban: a Vidám kísértet című angol da-íabot állította színre.

—■ A Dankó Pista című játék az ötvenes évek elején született. A nagy nótaszerző életét feldolgozó darab Dékány András és Va- szy Vik.tor munkája. Először rádiódaljáték volt, Dankó dalait Vaszv dolgozta fel, s írt is bele még egy-két számot, majd Baróti Géza írta át színpadra. Abban az időben igen sokfelé játszották, talán Miskolc kivételével minden színház bemutatta. Ügy érzem, ez a daljáték a színház jelenlegi1 adottságainak megfelel, jól megvalósítható.

' — Minden bizonnyal találkozik majd a közönség érdeklődésével, hiszen Dankó Pista története és dalai igen népszerűek, s bizonyára nemcsak a napjainkban divatos nosztalgia vonzza majd a nézőket, hanem az előadás értékei miatt jönnek be a színházba. Hány Dankó-dal hangzik majd el?

— Húsz ismert Dankó- szám hangzik el, s azonkívül Vaszy Viktornak háromnégy szerzeménye is. Talán nem érdektelen elmondani, hogy ez a Dankó Pista játék nem operett. Nincsenek benne az operetteknél megszokott motívumok, fordulatok, állandó szereplők, illetve szerepek), nincsenek a nagy, látványos finálék, noha nagy tömegeket mozgat majd a' játék. A szövegkönyv módot .ad egyfajta szatirikus korábrázolá&ra, s annak érzékeltetésére is, hogy az igaz dalok miként találják meg az utat az igaz emberekhez, miként találkoznak azokkal.

— A címszerepíó valóságos személy volt. Mi a valós még ebben a játékban?

— Alapvonalában valós' magra támaszkodik a történet. Nemcsak Dankó Pista volt valós személy, hanem szerelmese, Ilonka is az. Egy festő lánya volt. A játékbeli apa már nem egészen azonos Ilonka apjával. És valóságos személy volt Tömörkény István kó-hír- iapszerkésztő, aki nagyon jó baráti viszonyban volt Dan- kóval; ugyancsak élő alak Blaha Lujza, aki sokat segített a Dankó-dalok népszerűsítésében. Dankó egyébként jó ismerőse volt Gárdonyinak, Móra Ferencnek, hivatkozunk is majd rájuk a műsorfüzetbe^, nagyon becsülte Ady Endre, aki verset is írt hozzá. Elismerték, a népből jött mövésaemberí,

aki a néphez írzóló zenét csinált, olyat, amely mindmáig fennmaradt.

— A szövegkönyv az ötvenes években született. Talán kis túlzással azt mondhatom, az akkori felfogásnak megfelelően „sarkított”.' Nem zavaró ez napjainkban?

— A játékban igyekszem megteremteni az egyes „élesebb szituációk” és a befogadhatóság egyensúlyát. Fő törekvésem, hogy az operett sablonjaitól eltérően az egészet életszerűbbé tegyem. Ezt szolgálja többek között a tömegekkel való kapcsolat is. Az első felvonás egy kerthelyiségben játszódik, ahol a nép, a múlt század végi nép sokféle képviselője jelen van, iparosok, hivatalnokok, munkások; a másodikban a szüretelő tömegek, a harmadikban a tiszai halászok, azaz mindenütt olyan környezet, amelyben a dalokat magukénak tudják, népdalként fogadják és elfogadják. A hangsúly pedig e játékban Dankó dalain van.

— Szó volt róla, hogy ez a daljáték a színház jelenlegi adottságainak megfelel. Kik keltik majd életre a darabot?

— Részben olyan, általam régebbről ismert színészek, akikkel már korábban is együtt dolgoztam, vagy legalábbis jól ismerem őket, részben a színház néhány újabb, vágj' egészen új tagja. A címszereplő Ábrahám István lesz, szerelmese, Ilonka Kátai Zsuzsa, a másik szerelmespár Várkon yi Szilvia és Lakatos István, Blaha Lujza Várhelyi Márta; továbbá Palóczy Frigyes, Kulcsár Imre. Korai-rom y Éva, Dóezy Péter, Varga Gyula és még soroíbattrám. A zenekaet Kowárcs Zeiten vezényli.

— Vég® egy nem a Dankóhoz tartozó kérdés: hogyan érzi magát vendégként Miskolcon?

— Mint már két évvel ezelőtt is mondtem: jó visz- szajörmi oda, ahol. szívesen fogadnak, hát -aeweoen jöttem.

Ma este a képernyőm

Egy megtehetősen jómódban élő autószerelő a főszereplője a rna este 21.55- kor. az első műsorban látható Hosszú hétvége című — csak 14 éven felülieknek ajánlott spanyol filmnek, Juan Antonio Bardem alkotásának. Az autószerelő jelszava: „Te csak törődj a magad dolgával, akkor nem lesz semmi baj!” A világból csak a nők érdeklik, ám egyetlen félresikerült kalandkutató utazása során találkozik a Franco-Spa- nyolországot gyötrő társadalmi, politikai bajokkasL • Képünkön a írem egyik kockája.

Ahogyan kezdődött odakint a szürkülés, hasonteitosan kezdett veszteni fényéből a remény: Miskolcon,az úttörőházban másodszor várták találkozóra a szervezők az amatőr művészettel foglalkozókat, s mindazokat, akiket érdekel mindez. Az első, a szeptemberi összejövetel még igazán csak kezdetnek, a kísérlet kite ideiének számítódott, nagyon csaiádtes létszámban töltődött el ács idő. Együtt jár persze a«te*~ mészetünkkel a bázakodé®; népművelők meg egyenesen nem lehetnek meg éneikül.

Nos, e hét elején ei jött az ideje az újabb egjuittlétnek. A kezdési időpontban bizony alig néhányon várakoztak au. előcsarnokban. A fórum kezdeményezői ekkor kezdtek kissé csüggedten beszélgetni arról, mi lehet au. érdektelenség oka, miért nem élnek e lehetőséggel, *z arastóasöfe? Hiszen „annyi szórólap széí- ment már a városban,... annyi megszólítás, felkérés elhangzott már ..Végül is nem kellett nagyon elszomorodni, szinte felmentő csapatként megérkeztek a Pécsi Sándor színpad tagjai, s ■mellettük vatták „csak éin- deklődőfe" is.

BE is lecwe «mfaaalr a fá- HM*nofcssafe a Aia&axsr '

tőén a*, ?sogy haromte egy

alkalommal lehetőséget kapjanak azok a fiatalok, akik valamilyen művészeti ágban „gyakorolják magukat”; lehetőseget kapjanak arra, hogy minden fölös izgalom, verseny nélkül megmutathassák a pódiumon, mit csi- náfoak, bek tartanak éppé»? Ez a produkciókkal egybekötött beszélgetés-alkalom valóba*» szükségesnek és hasznosnak ítélendő. Gondoljuk csak meg; amikor példa® eljön a Ki mit tud?-ok ideje, szinte buzgárszerűen tör fel a fiatalokban a vágy a megmutatkozásra, a versengésben való részvételre, ezrek mozdulnak meg megyénkben is. És — akkor, azokban wz időkben igenis érezhetően jelen van igényük a segítéssé, a szakmai felkészítésre, tanácsra és meghallgatás*»- Besrsae, ez érthető — de mráíiíg is kiderült az efféle nagy versenyeken, hogy csak azok számíthatnak igazán helytállásra, a versengésben előmenetelre, akik a sok-sok szürke hétköznapon is keményen és tudatosan dolgoztak. Akik vállalták a folyamatos mankát. Nos, innen nézwe is csak dicsérni tehet; a miskolci kezdemé- nysezést, hásaen etekkel a

Ezúttal magától adódik a befejezéssel-kezdé.s. Történt, hogy az első, „ember- hónapról” szólva, egy még napsütéses Balalon-melletti beszélgetést-találkozást idéztem az emlékekből. Egy, a századnál is több évet megélt idős ember beszélt a BÉKE-vágya’ól; éppen azon a napon, amikor

— csak véletlen összeesés

— a lapokban békefelhívás jelent meg.

És aztán jött október. Ha Tci visszaidézi magában a mögöttünk maradt harmincegy napot, igazolhatja az "állítást: régen volt ilyen szép-csentíes, napfénytől megsugarzott ősz- • kezdetünk. A természet . maga — emberi óhajunkat és legfőbb vágyunkat', békés. munkára virradt szép idővel igazolta vissza. Szép októberi időnk volt. Napközben legalábbis. És a . munka után hazatérőkben még ott áradozott szét mindez — mindaddig, míg be nem kapcsolta az ember a rádiót, meg nem nyomta , a televíziókészülék gombját. A hírek! A hírek a nagyvilágból szomorú dolgokat mondtak. Erőszak, .sötét erők munkálkodása — a szavak fekete felhőként gyülekeztek otthonainkba,

. homályosítani napi emlékeinket. Görcsökkel feküdtünk. ■ még gyógyírként az éjszaka jött;, a messzi-külvilág fenyegetéseit itthoniközeli dolgaink békítették össze szívveréseinkkel. Hittük már, nagyobb megrázvi eml

kódtatás nélkül, a természet adta szép idő emlékével térhetünk utolsó október havi nyugovónkra. Amikor jött, szinte bénitó hatással a hír: megölték Indira Gandhit. Mintha újabb hitparazsat raboltak volna el tőlünk!

Az ürességet most is, napok múltán is érezzük legbensőnkben. Pedig! Pedig az indiai golyók életoltás- ra-gyilokra küldése előtt néhány nappal itthon, hazánkban a békevágyás, az érte cselekvés erejével telítődhettünk. Október utolsó hétvégéjén fővárosunkban tízmillió állampolgár nevében szóltak és demonstráltak a tizedik alkalommal megrendezett országos békekonferencia

résztvevői. Amint a Béketanács főtitkára a zárónapon bejelentette: „... a konferencia nevében táviratot intéztek az éppen a tanácskozással egy időben zajló, nagyszabású párizsi békedemonstráció résztvevőihez, kezdeményezésüket annak tudatában köszöntve, hogy hazánk sorsa és boldogulása szorosan összefonódott a többi európai nép életével, az egyetemes béke ügyével.”

Pesten j&rtlam a bőké- konfenencva előtti napokban. Mór akikor találkozni! lehetett különböző csomópontokon alkalmi színpadokon megszólaló, dalban békeközrvetító fiatalokkal. A megszokottan rohanó fővárosiak meg-megálltak, sokakat maradásra bírt ez a hangulat. Mintha csak úgy érezték volna a sietős útü emberek: egy megállással is kifejezhetik ugyanazt, arrrit a hivatalos dokumentumok szoktak... . Mit tehet egy ember a békéért? Ez a kérdés sokszor felmerült már, szóba került az emlegetett béke- konferencián is. Mi az egyének cselekvőképessége? Miiben nyilvánulhat ez meg? A jól közelítő válaszok a hétköznapokra vezetnek vissza. Azokban keresik a cselekvés tettre- készségét. Hiszen a béke nem csupán az ember-otthon. a Föld meg nem semmisülését tartalmazza. A béke a legkézenfekvőbb, legmindennapibb emberi viszonylatokat is mondja és kívánja.

Békét táplál bennem az egyszerű esemény: pontosan egy hónappal gyönyörű értékű Operaházunk új- ranyitása után adódik alkalmam, hogy elhatározásomat valóra váltsam. A bé%kóznapi'dőlcrfcm fogom «H»e- j ára ti ajtó fciliiocsét, s megnyomom; majd, ha kérdeznek és szólnak, elmagyarázom, csak megnézni szeretném mindazt, amit képernyőn már megmutatlak a belsőből. Nem tudnám megmondani, honnan és mi ez az előre motozó reflex- ami magyarázatokat készít eió? Talán tapasztaltam már másutt és más alkalommal, hogy jegy nélkül, esemény nélkül „kinéznek valahonnan”? Ez bizony meglehet. Most mi történik? Illedelmesen és áhítattal állok meg az Operaház előterében —, s akkor „rámszólnak”: csak azt akarják mondani, hogy nézzek szét nyugodtan, hiszen szabad megnézni, itt mindent, azért a miénk .. . Csak éppen kézen nem fognak még mielőtt akármit is el tudnék rebegni ... Az emeleti részen, a színházteremhez érve azért mégis visszafogottabbá veszem a lépéseket. És újabban is kellemes bizsergés fut végig bennem a szavak hallatán: tessék csak benézni most mennek vissza a szünetről a nézők... és tessék nyugodtan beülni is, főpróba van, még meg tudja nézni

a hátralevő részeket

__ A

H

ovansesma megy .; 1

sajnos, rfarcs Mn, másbofflá rasőBft a kö- teüesséR. De ki lépőé az Ope- Tabázíböl azon gondol kortana percekig: milyen kevés keit, men nyire kevés jó Szó, bíztató tekintet kell ahhoz, bogy megszépüljön az ember lelkében a világ.

És aztán — eltelve még az iménti élménnyel — egy tanácskozáson arról hallod,- tárni figyelmet keltő szavakat: sajnos, emberi-mindennapi kapcsolatainkban kevesebb a melegség. Mintha nem figyelnénk annyira egymásra, mint évelek el - évtizeddel ezelőtt. Minthac nem tudnánk már annyira egymás örömének örülni — mint ahogyan ' régen tudtunk. Üjna keli gyújtani ezeket a tüzeket; felizzíta- ni a szunnyadó parazsakat ... A békesség parazsait —

Szép őszi időnk volt októberben. A természet maga megtette ami lehetséges. És mi, emberek? A nagyvilág hírei a melengető őszi napot is meghidegítet- ték sokszor. Ok (éber fájdalommal, riasztó esemény- nyel búcsúzott. Azt mondják, novemberben ködös, morcos időre számíthatunk.

Mi szép lenne hónap múltán arról emlékezni: mi, emberek fényesítettük meg a természetet! A BÉKE fényével.

Tónacy József

hosá összejövetelekkel pontosan ebben kívántak es kivannak segítségül lenni.

Az első, a szeptemberi fórumon két versmondó es egy parodisla érkezett —, hogy kiálljon a pódiumra. Most, az októberi találkozón ugyanazt a parodista-bemutatót eS az egyik korábbi versmondót láthatták és hallhatták a jelenlevők. Talán elfogult és csinált lelkesedésnek hat, ha miattuk is leírjuk: nem szabad feladni ezt a kezdeményezést. Erősíti a biztató kedvet az a tény is, hogy a hét eleji fórumon a Kilián Gimnázium diákjai is vállalkoztak arra, hogy — még készülő — színpadi játékukat megmutassák. A Csehov- egyfelvonásossal bemutatkozó diákok játéka nagyon tartalmas, hasznos beszélgetésre adott alkalmat. Személy szerint az az orom táplálta nézöked vemet —, hogy nem veszett még ki teljesen a diékszínjátszás az iskolákból, vannak még vállalkozók.

Amint a beszélgetés során kiderült, a kiliánosok nem szoktak ehhez a színpadi kiáltáshoz, a színjátszáshoz. Szerkesztett műsorokkal álltak mar ki társaik elé, de ez lenne az első alkalom, amikor „színházat csinálnak:”. Mégpedig a közeledő novemberi ünnepen fogják bemutatni iskolájukban. Fölvetődött persze, hogy jó-e a választás, az ünnephez méltó-e a játék, ez a Csebov- egyfelvonásos ? Nos, önmagában ez a téma is érdekes, érdemes lenne boncolgatásra. Egy dolog világos: iskoláinkban többségben csak az ünnepeken számítanak igazán az irodalmi színpadokra, színjátszó csoportokra. (S így van ez legtöbb kistelepülésünkön, községeinkben is.) Akik gyakori ünnepjárók, tanúsíthatják, hogy gyakorta még eléggé merevek az ünnepi műsorok. (Éppen minap közöltük lapunkban azt az országos pályázati felhívást, amely ünnepléseink megújítását célozza meg.)

Szóval alkalomra készültek ezek a diákok a színpadi játékkal, s mindeközben maguk is megtapasztalták mi az, ami fontos, ami nehéz, ami ugyanakkor örömöt, többletet ad mindenki számára ebben a közösségi játékban. Abban maradtunk e találkozón: igazán nagy hasznunkra az lenne, ha az ünnep után sem dobnák a feledés vizébe ezt a munkát; az ünnep után „lazább” menetben jó lehetőség nyílna a tóváhbi próbálkozásra, önmaguk kipróbálására. Ha • ez az ünnepre készülés csak azt a kis pluszt adná ezeknek a diákoknak — ami elég a további együttdolgozásra, már akkor sokat kaptak az ünneptől . ..

Majdnem bizonyos, hogy az amatőrfórum meghirdetése nélkül alkalmunk sem lett; volna minderről szólni; a biztatást e helyütt is te- •'éhb mondani. t. n. j.

r