Észak-Magyarország, 1984. szeptember (40. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-20 / 221. szám
ÉSZAK-MAG YARORSZAG 4 1984. szeptember 2Ö„ csütörtök Filmlevél Angyali üdvözlet Beszélgetések v&rsolvasásről Egy jelenet a párizsi képből Bevallom, zavarban vagyok, amikor a mától látható Angyali üdvözlet című, új magyar filmről kell véleményt mondani. Nem titkolom, hogy vegyes érzésekkel hagytam el a vetítőtermet, s egyelőre még nem tudom hová tenni az élményt, nem tudom befogadni vita nélkül a látottakat. Bevallom ezt annak ellenére, hogy Madách drámai költeményét, Az ember tragédiáját meglehetősen ismerem, több felfogásban láttam színpadon színházjáró, több mint fél évszázadom során, ismerem korábbi tévéfilmváltozatát is, igen sokat ismerek a Tragédia-előadások irodalmából. Sőt annak ellenére is be merem vallani zavaromat, hogy a Film- szem című filmreklám-új- ságban terjedelmes ajánló cikk olvasható az Angyali üdvözletről, s abban a szerző meglehetősen élesen visz- szautasítja már eleve a nézőknek, meg esetleg a kritikusoknak, vagy legalábbis azok egy részének várható elutasító véleményét. Ügy tűnik ebből a cikkből, hogy mára reklámozók is érzik: ezt d filmet igencsak meg kell támogatni, és előre ki kell védeni a várható ellen- véleményeket. Olyanokat lehet olvasni ebben a reklámcikkben, mint: „Tartok tőle: jajgatva fogják hiányolni a madáchi képeskönyvet. Irodalmi csőszök, műfaji határőrök szigorral tiltakoznak majd a fölényes játék miatt. Irodalmi siratóasszonyok je- remiádáznak elveszített szövegekért. Ezek forduljanak bizalommal a könyvespolcukon tartott Madách-kötet- ■ hez. A szövegek ott állnak érintetlenül. Ez film. Készült: 1984-ben.” Igen, film, most készült és mától vetítik a mozikban. De a szigorú, sőt goromba ajánlás ellenére is aligha én leszek az egyetlen, aki nem fogadja ezt a filmet kétely nélkül, hurrázó örömmel. Jeles András rendező Madách drámai költeménye nyomán írta és rendezte, azaz Az ember tragédiája paradicsomi jelenetét használja fel bevezetőnek, majd kiválaszt öt képet, illetve színt, azaz a Tragédia egy- harmadát, eljátszatja azoknak történéseit, s következik a sziklaszirten való ébredés, amikor Ádám öngyilkosságra készül, de Éva bejelentése — „anyának érzem, óh Ádám, magam” — visszatartja végzetes lépésétől, leborul a láthatatlan Űr előtt, s elhangzik, meglehetősen meghökkentő gyermekhangon a híres mondás: „Mondottam ember, küzdj és bízva bízzál”. A rendező a Tragédia nyomán írt és rendezett művét nyolc-tizenkét éves korú gyermekekkel játszatja el, mindössze három felnőtt jelenik meg a londoni színben pantomim-, illetve bábjátékosként. A többi mind apró gyermek. Mezítelen kisfiú és kislány áll és hever előttünk a Paradicsomban, ayekergő-nyafogó gyermekhangon szól az égből az Űr tilalma, szöszke gyereklány képében jelenik meg Lucifer, boltokban soha nem látott szépségű piros starking almát habzsol egy angyalnarrátor, ebbe harapnak bele az Ádámot és Évát megjelenítő gyerekek, és úgy esnek stilizáltan bűnbe. Látjuk őket Athénben, Bizáncban, Prágában, Párizsban, Londonban, s bizony bármennyire igyekeztem magamat meggyőzni, hogy itt Madách művét a rendező szabadon kezeli, csak apropóként használja és életről, halálról, történelemről kívánja a maga szuverén látomását közölni, nem tudtam elszakadni Madáchtól. Nem, mert ez a Tragédia nyomán való átköltés tulajdonképpen a Tragédia kivonatolásának látszik. Tudom, hogy nem keH a Tragédia százesztendős hagyományait számon kémem, de például amikor egy pön- työgő, kilenc-tízéves kislány közli: „Én egy ledér hölgy vagyok”, nehéz ki nem zökkenni a rendező által teremteni kívánt világból, hangulatból. Vagy például amikor Prágában Rudolf császár a Szerencsi Csokoládégyárban készített Balaton- szeletet majszolva gügyögi Keplernek a kívánságát, hogy készítse el horoszkópját, ugyancsak zökkenést jelent Jeles András elképzelésének befogadásában. Nem beszélve olyan jelenetről, mint amikor a londoni szín végén a sír fölött álló vajúdó nőalak, magzatát a sírgödörbe pottyantja. Hogy Madách filozófiai vonala meg-megbi- csaklik és a gyermeki tolmácsolásban nem érvényesülhet, nem kérhető számon, hiszen nem Madách Tragédiáját látom — noha annak szövegéből hallok —, hanem Jeles András látomását Ennek a gondolatiságát viszont nem tudom maradéktalanul kikövetkeztetni. Csak nézem és látom, ahogy kedves gyerekek eljátszanak mindenféle szerepeket, ami minden bizonnyal nagyon kedves lenne valami iskolai előadáson. zárt körben, bár a Tragédia és a játszók életkora olyan ellentmondást jelent, ami feloldhatatlannak látszik, és mind Madách gondolatainak,' mind Jeles András mondandójának tolmácsolását. illetve elfogadtatását megnehezíti. „A régi irodalomnak •csak akkor van értéke, ha kortársi művé képes alakulni” — olvasható a bevezetőben idézett reklámiratban. Nem vagyok benne biztos, hogy a Tragédiának kortársi művé alakulásához ez a legbiztosabb út. Tagadhatatlanul érdekes, amit Jeles András Madách nyomán művel, vagy amivel kísérletezik, de elfogadása. befogadása — legalábbis részemről — nehezen "megy. Ennek ellenére senkit nem tudnék lebeszélni a megtekintéséről. A gyártók a tizennégy éven aluliakat igyekeznek távol tartani. Benedek Miki«** A kisgyerekek, az óvodások élvezettel mondanak verseket. Hacsak nem mindenáron szerepeltetni, produkálta tni akarjuk őket, öröm számukra a mondókák, a játékos, rímes sorok ismételgetése. Azután fokozatosain, szépen (?) elalszik bennük a vers szeretele. Tóth Gyu- láné, a megyei könyvtár gyermekkönyvtárának vezetője saját foglalkozásaik tapasztalatából hozta példáit azon a tanácskozáson, amelyen három megye gyermekkönyvtárosai és az alsó tagozatos szakfelügyelők három napon át azokról a lehetséges eljárásokról beszélgetnek, amelyekkel a versolvasóvá nevelést lehet erősíteni. A gyerekek és a versek kapcsolatára ma többé-kevésbé jellemző a már említett tapasztalat. Kedvenc költőd, kedvenc versed címmel különböző életkorú gyerekeknek szerveztek foglalkozásokat. Amíg a kicsik szinte öntötték magukból a versecské- ket, a harmadiikosok-negye- dikesek már elhúzták a szájukat, az ötödikeseknél alig bárom-négy vállalkozó akadt, hogy kedvenc versét elmondja, a hetedik-nyolcadikosoknál már teljes volt a kudarc. Azt, hogy az emberek — és ezen belül a gyerekek is — leszoknak az olvasásról, nem elég tényként megállapítani. Ha csak megállapítunk — a folyamat feltartóztathatatlan, majdnem az* mondtam, visszafordíthatatlan. És bár igaz, hogy lehet élni versek nélkül is, ez az élet sokkal eivárabb, éme- lemszegényebb, mintha magunkhoz engedjük a verseket. Nógrád, Heves és Borsod megye gyermekkönyvtárosai Kórushangverseny A Kassai Pedagógusok és a Miskolci Háziipari Szövetkezet kórusa közös hangversenyt ad szeptember 21- én, délután 6 órai kezdettel a miskolci szociális otthonban. A két együttesnek ez lesz az első közös fellépése. Hazánkban lepülés van, amelyben a Hazafias Népfronton kívül nine* egyetlen más politikai szervezet sem. Ezek természetesen egytöl-egyig apró települések, — megyénkben különösen az abaűji és a zempléni részeken —, amelyek jövőjéről manapság sok fórumon hallani. E kis települések jövőjéről társadalmi vitát kezdeményezett a Hazafias Népfront Országos Tanácsa. Társadalmunk legátfogóbb politikai tömegmozgalma. a Hazafias Néprront világnézetre, pártállásra, társadalmi helyzetre való tekintet nélkül mindenkinek kínál arra fórumot, hogy kifejthesse ötleteit, javaslatait, véleményét. A népfront nem társadalmi konfliktusok kihordója. hanem valóban a tudatos állampolgári kibontakozás terepe. Ez azonban csak akkor lehet így. ha a mindenkori kis közösségek valódi érdekeinek képviseletét, a problémák feltárását, a megoldások kigondolását a kis közösségek bevonásával sikerül megoldania. Hogyan teszi ezt? Miként tudja segíteni a népfront a falvak népességmegtartó képességét ? — ezektől beszélgettünk Pozsgay Imrével, a Hazafias Népfront főtitkárával. — Mi a településfejlesztés jövőjének legfontosabb kérdése? — Noí, az egyik legfontosabb mindenképpen az, hogy a helyi ügyekben a helyi vezető testületek szava legyen éppen ezért vállalták fel, hogy valamiképpen körbejárják, körbebeszélik a versolvasóvá, a versszeretővé nevelés fázisait. Nem véletlenül hívták el szakmai beszélgetéseikre a pedagógusokat. Hiszen az olvasóvá, a versolvasóvá nevelés nagyon sok mindenen múlik. Elsősorban például azon a családi környezeten, amelyben felcseperedik a gyerek. Ha pici korában sohasem mondtak neki versikét, ha otthon véletlenül sincs égy verseskötet a könyvespolcon, aligha ébred fel benne az igény olvasásukra. Az iskola lehetőségei sem végesek — de vannak lehetőségei! Az irodalomtanítás milyensége ezért kardinális kérdés, vagy ezt megelőzően még kardi- nálisabb az olvasástanítás. a mértékadó. Ebhez azonban arra is szükség van, hogy a helyi közösséget érintő, kisebb vagy nagyobb kérdésekben felhasználják a lakosság véleményét és javaslatait. Mindamellett az elképzelések megvalósításához szükség van anyagiakra is. Magyarán tehát, arról van szó, hogy a helyi döntések megvalósításához helyben legyenek meg a hozza szükséges anyagiak. Szükséges azonban egyúttal kitérni arra is, hogy a helyi érdekek megvalósítása nem történhet egy nagyobb terület vagy az, ország érdekének a rovására. Így tehát a helyes település- tervezésben ötvöződnie kell a helyi szándéknak és a központi irányításnak. Ez egyúttal azt is feltételezi, hog.y a legfontosabb teendőket a központi településpolitikai elképzelések szerint ösztönözzék. — Ezt elfogadva* mégis csak felmerül a kérdés, hogy mind sürgetőbbé válik a falvak népességmegtartó szerepének erősítése. Régóta világjelenség, hogy a falvak lakossága arra törekAz, hogy valóban megtanuljanak olvasni a gyerekek. A gyermekkönyvtárak ugyancsak nagyon sokat tehetnek azért, hogy a verset, az olvasást közel hozzák a gyerekekhez. Elsősorban a valódi értékeket, a valódi irodalmat. Aligha könnyíti meg ugyanis ma az olvasóvá nevelést, hogy a kínálatban — a minden korábbinál nagyobb kínálatban —, a tiszta búzaszemek közé jócskán vegyül ocsú is. Kínrímekből született kínversek. Pedig tulajdonképpen szerencsések vagyunk — a magyar irodalom nagyon sok igazi értéket kínál a gyermekolvasóknak is. A három nap alatt bizonyára nagyon sok hasznos tapasztalatot adnak közre könyvtárosok és pedagóguszik, hogy városlakó legyen. Nálunk kiváltképpen a mezőgazdaság szocialista átszervezése után — a különféle társadalmi és gazdasági változások hatására — gyorsult fel ez a folyamat, Hihetetlenül gyors átrélegeződésnek lehettünk tanúi, hiszen rövid idő alatt másfél milliónál is többen vándoroltak el fal- vainkból a városokba. Megállítható ez a folyamat? — Visszatekintve erre az időszakra, azl láthatjuk, hogy az elvándorlásnak részint a múltból hozott, részint pedig a jelenben kialakult okai voltak. Nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy valaha a falun élő ember számára a városba költözés szubjektív értelemben is vett kiemelkedést jelentett-. A folyamathoz azonban ennél erölelieseb- ben járult hozzá az extenzív fejlesztésért élő ipar eh. í"ó hatása, miközben a mezőgazdaság — éppen a munkáé-ő-V veszteségek folytán — mind erőteljesebben kényszerült ráhangolódni az intenzív fejlesztésre. Ez az átrétege- ződés tehát szükségszerű volt, de napjainkra már hátsok. Szóinak pétidéért • lé— 14 éves gyerekek vers olvasási szokásairól, a gyermek- könyvtárosok, az iskola feladatairól, de arról is, hogy mit tesz, mit tehet néldául a Móra Kiadó n költészet népszerűsítéséért. Több bemutató foglalkozást is megnéznek, megvitatnak a résztvevők. Tegnap például Horgas Béla költő, nyolcadikosoknak tartott rendhagyó irodalomórát, ma j>edig egy könyvtári csoportos foglalkozást vezet Könyves Tóth Lilla, a budapesti tanítóképző főiskola munkatársa. Aligha várható, hogy egy ilyen tanácskozás gyökere» fordulatot hoz *a versolvasóvá nevelésben. De mélységesen igaz az, mit a tegnapi napon megfogalmaztak n résztvevők: beszélni kell arról, hogy ki-ki a maga munkaterületén mit tehet azért, hogy életünket a verssel I» színesebbé, gazdagabbá terányos körülményeket is teremtett. E hátrányos körülmények lemérhetek a városokban tapasztalható túlzsúfoltságon. amely kétségkívül az életfeltételek bizonyos fokú romlásával jár együtt. Gondoljunk csak a lakásgondokra, vagy az óriási rröte- szitések ellenére is tapasztalható iskolai gondokra. Sokat beszélünk mostanában az urbanizációról. E fogalmat gyakran és sokan tévesen értelmezik. Az urbanizáció ugyanis nem azonos a városok felduzzasztásával, kizárólagos fejlesztésével. Sokkal inkább jelenti az élei- feltételek széles körű várósi- vá tételét. Falun, tanyán is lehet használni az urbanizáció fogalmát, s persze nemcsak használni, hanem egv- últal komfortos életfeltételeket is teremen!, Ebbő', kövek ezik, hogy igenis megállítható a falvakból való el- áramlás folyamata és különféle körülmények megteremtésével vonzóvá tehető a falu is. — Mi a teendő? — 4 tnpas'/»«lai«k szerint a sorvadó településekről mindenekelőtt a fiahessük. Csutora* Annamária Mindennapi életünkben mind többet hallunk arról, milyen szükséges tudni minél több hazánkfiának „külföldiül”, azaz tanuljunk minél többen idegen nyelveket. A felhívás annál is időszerűbb, mert egyre jobban bekapcsolódunk a nemzetközi gazdasági vérkeringésbe, egyre több külföldi tárgyal nálunk és — ami sokkal, vonzóbb számunkra — egyre többen mehetünk (mehetnénk) külföldre tárgyalni, ha — tudnánk ott beszélni. A gazdasági fontosság mellett azonban nem szabad elfeledkezni a szellemi jelentőségéről sem a nyelvtudásnak: egy nép lelkivilágát, gondolkodás- módját nehéz megismerni, ha nem olvastuk irodaimáit — vagy csak fordításban. Benedetto Croce, a híres olasz antifasiszta gondolkodó írta le egyszer, hogy irodalmi műveket pontosan fordítani, szinte lehetetlen, a fordításban óhatatlanul benne van a fordító hazai gondolkodásmódja. Benedek Marcell ehhez még hozzátette: amit nálunk Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád és Szabó Lőrinc produkált fordításban, az páratlan a világirodalomban, de még ez a tökéletesség sem pótolja az eredeti művek olvasását. E sorok írója úgynevezett „régi értelmiség”, aki diákkorában tanult meg németül és franciául beszélni, olvasni, nem iskolában, nem tanfolyamon, hanem magánúton és' ma « azt vallja ez a legjobb mód. Megvallom őszintén, az én fiatal koromban környezetemben általában beszélt mindenki egy-két idegen nyelvet, szégyelltem volna, ha nem tudok én is valamit „külföldiül”. — No, de ez -a múlt, ma másként van, ám a nyelvtudás ma is nélkülözhetetlen. Hogy tóiért? A cikk elején fefhonortit gazdasági, nemzetgazdasági érdekeken túlmenően, emberi oldal ró? is nézhetjük a dolgot Ma, amikor lehet utazni, engem a „fene enne meg”, ha — mondjuk Bécsben — (azt ismerem a legjobban) a kávéházban egy pohár vizet is tolmács segítségével kellene rendelnem. A boltokba se szívesen mennék tolmáccsal, arról nem is beszélve, hogy* csak magyarul tudók ki vannak szolgáltatva a különböző „Mariska”, „Piroska”1 és egyéb magyar áruházaknak, amelyek gondosan „megvágják” a másfajta árakat, árukat nem ismerő magyarokat. Arról már nem is beszélve, hogy nincs hasznosabb dolog, h* az ember végigsétál az. utcán, beszélget az ott élőkkel és nemcsak az útikönyvek műemlékeivel, hanem az éló emberek világával is megismerkedik. Végül még egyszer anyagi érdekeltség érvé riyesüléséről. Jómagam általában nem váséroMam mást, mint könyveket és újságokat, ezekből annyi cikket tudtam megírni itthon, ami behozta sebiüing- kiadásomat. — Ám ne gondoljuk, hogy ezt csak egy újságíró teheti meg. Bármilyen szakma dolgozója — ha tudja a nyelvet — megvehet olyan új snak- könyvet, amelyet még nem fordítottak magyarra és szaklapban, ragv vállalatánál, belső használatra, hasznosíthatja. Így még az utazásai költségeit is „behozhatja” anélkül, hogy a vámhatóság beleszólhatna az „értékesítésbe”. .. Máté Iván azaiias Népfront feladatai Beszélgetés Pozsgay Imiével, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkárával
