Észak-Magyarország, 1984. szeptember (40. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-01 / 205. szám

T984. szeptember 1., sTombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Szemnek mutatós, kirán­dulásra, nézelődésre nagyon is alkalmas, minden domb­ról, minden útkanyar után más-más képet, érdekes, lát­ványos képet mutat az észa­ki rész, ha már elhagytuk Edelényt. Szépek a völgyek­ben díszlő aprófaluk, a vál­tozatos táj. Annak, aki né­zelődni, körültekinteni érke­zik, annak szép, látványos, ellenben például az áruszál­lító teherkocsik pilótáinak fárasztó, nehéz terep. Nyá­ron, száraz időben is, hát még az őszi, téli latyakos, havas, fagyos utakon! Nehéz terület az Edelény és Vidéke Áfész számára, mely nagy részt vállal az északi területek ellátásából, a saját területen levő kis­faluk ellátásáért, pedig egy­értelműen a szövetkezet a felelős. Hogyan, miképpen? Tulajdonképp’ bármely kis­falunak a boltjába nyugod­tan be lehet nézni. A leg­fontosabb, a legkeresettebb cikkek mindenütt kaphatók — a legfontosabbaknak a listája pedig igen hosszú, hi­szen a fogkrémtől, a drót­huzaltól kezdve a napi élel­miszercikkekig sok minden belefér — ez altkor is így igaz, ha időnként nem megy minden a kívánalmak sze­rint. A Damakon is látható­hoz hasonló faházak építé­sét. berendezését az egy'f’ri edelényi járás területén már évekkel ezelőtt megkezdték, sok kis faluban ezekben a házakban alakították ki a vegyesboltot, másik részük­ben az italboltot. Dobos Miklós, az áfész kereskedel­mi osztályvezetője, és Lu­kács János, a felügyelő bi­zottság tagja — mindketten gyakori látogatói, jó isme­rői a kisfaluk boltjainak — megfelelő ellátásról szól­nak. Eredmény mindenek­előtt, hogy a kisfalukban je­lenleg — minden kisfaluban — nemcsak bolt van, ha­nem boltvezető is. Nem any- nyira magától értetődő ez, hiszen a kis boltocskákban nagy forgalom nem lehetsé­ges, sok mindenre kell ügyelni, gyakorlatilag min­den ember személyes igé­nyét ismerni kell, szóval van mivel eltölteni az időt, mely időtöltés másutt esetleg ke­vesebb lenne, mégis többet hozna anyagiakban. A bolt­vezetők viszont. — kopogjuk le — megvannak, teszik a dolgukat, miként szükséges, miként lehetséges. Az áfész megkülönböztetett figyelmet fordít a kisfaluk ellátására, igyekszik a boltvezetők ké­rését lehetőleg teljes egészé­ben kielégíteni. Ezek a ké­rések persze nem különle­gesek. Például déligyümöl­csök hiánya miatt még so­ha nem szóltak, de ’drótháló hiányáért nagyon is szót emelnek. A falukat járva könnyű észrevenni az áfész törekvé­sét: korszerűsíteni az egy­ségeket, tovább javítani az ellátást. Rögtön hozzá kell persze tenni, hogy a lehető­ségek szerint. Márpedig is­meretes, hogy néhány éve ezek a lehetőségek zsugorod­tak. Ennek a szövetkezetnek sincs sok pénze fejlesztésre, beruházásra, mégis ügyes gazdálkodással és a lakók nagymérvű társadalmi mun­kájával csak-csak sikeredik néhány új létesítményt is megteremteni, főként pedig a régieket bővíteni, fel­újítani, korszerűsíteni. Az aiig 500 i lélekszámú Balaj- ton új bolt, ű.i italbolt épül, a társadalmi munka értéke pedig ebben a kis faluban mintegy 800 ezer forint! Nyomáron új presszó épül, ennek vízellátását biztosí­tandó kutat ástak a lakók ugyancsak társadalmi mun­kában. Aki legalább már lá­tott kútásást. az tudja, mi­lyen keserves munka. Biz­tos, hogy ez a kút; legalább 60—70 ezer forintot ér. de az is biztos, hogy elkészítői ennek duplájáért sem igen vállalnák másutt az újabb kút ásását. Az új épület pe­dig azért kell a presszónak, mert így a régi épületet korszerűsítve vegyesbolttá alakítják. Körülbelül 15 faluban kor­szerűsítenek. bővítenék, vagy építenek új kereskedelmi, vendéglátó egységet a szö­vetkezet területén. Ezek be­fejeztével pedig nvilvánvaló- a,n javul az áruellátás. (priska) Jegyzet lánc, lánc - milyen iánt? Manapság végzetszerűnek tűnik, hogy ha meghalljuk, olvassuk ezt a szót: lánc. Nem elsősorban a közismert gyermekdal jut eszünkbe, ha­nem a megfoghatatlan, tet- tenérheletlennek tűnő sze­mély, akit lánckereskedőnek hívnak. Pontosabban mond­va, fülön csíphetjük, csíp­hettük a piacon, amikor a néha sírásra, máskor fogak csikorgatásra késztető zöld­ség- és gyümölcsárak döb­bentettek bennünket. És már nemcsak Miskolcon (holott közismerten itt rajzolják táb­lára országunk legmagasabb piaci árait), hanem minde­nütt. széles e hazában, Sze­gedtől egészen Sopronig. Per­sze. Budapestet sem hagy­hatjuk ki, hiszen a székes- főváros lakóinak felháboro­dása vetett oly magas hul­lámokat. hogy pesti kollé­gáink leírták és kimondták: a zöldségkereskedelemben maffia működik, amelynek tagjai, eme titokzatos lánc­kereskedők nemcsak az árak felverésében alkalmaznak rendkívül hozzáértő módsze­reket, hanem azok fenntar­tásáról is ugyancsak haté­konyan „gondoskodnak”. A kazalnyi újságcikk, alig visszafogható indulattal el­mondott vélemény, a külön­böző társadalmi szervezetek információs jelentéseiben le­írt, aligha hízelgő mondatok Itatására, és talán belső ösz- 0fn:l->töl is hajtva, a Belke­reskedelmi Minisztérium el­határozta magát: rendeletal­kotásával próbál véget vetni a lánckereskedelem garáz­dálkodásának. A jogszabá­lyok szigorú szankciókat he­lyeznek kilátásba a viszont­eladók, a spekulálók, az ügy­nökökkel szemben. A rendelet szép szó, ha betartják, úgy jó. Az üzér­kedést, árdrágítást, a jogo­sulatlan haszonszerzést eled­dig is erkölcsileg elítélendő, bírságolandó, büntetendő cse­lekménynek tartották hiva­talos berkekben és a közvé­leményben egyaránt. A fo­gyasztók. vásárlók érdekei­nek védelme felett számta­lan testület, ellenőrző ható­ság, társadalmi aktivista őr­ködik. A láthatatlannak tű­nő lánckereskedő mégis ví­gan űzte iparát, vastagítván saját, vékonyítván a mi pénz­tárcánkat. A minisztériumi rendelet, megfogalmazóinak szándéka szerint, pórázt köt a lánc­kereskedelem — legyen az az állami, szövetkezeti vagy magánszektor által művelve — nyakába. Mi, vásárlók bí­zunk benne, hogy ha szük­séges, ez a lánc rövidesen más formát is magára ölt­het; a tisztességtelen keres­kedőkkel szemben. Mondjuk, olyanfajtát, amelynek egyik végére valamikor súlyos go­lyóbis láncoltaiéit... (udvardy) cnyoic ev - sz Majdnem úgy, mint a népme­0 sei vándorlegény indult útjá­ra 1946-ban Tokajból egy vé- konydongájú legény. Ismeretien pá­lyára, ismeretlen munka, ismeretlen, város várta a 21 éves fiatalembert, aki — mint akkoriban oly sokan — a kommunista párt biztatására, hí­vó szavára fogott „vándorbotot”. Rád a demokratikus rendőrségben van szükség — mondották neki — és ő azonnal indult, mert a mozgalom szava a legmélyebben érzett köte­lességgé alakult át benne is. Har­mincnyolc esztendő múltával, két nappal ezelőtt, soha nem álmodott kitüntetés jelentette az egykor is­meretlen pálya csúcsát, egy élet munkájának elismerését. Az egykori „vándorlegény". Tófh Tibor, a Borsod-Abaúj-Zemolén me­gyei Rendőr-főkapitányság helyettes vezetője a Belügyminisztériumban, augusztus 30-án. Horváth István helügvminis^+ertől vette át az Főnö­ki Tanács által adományozott Szo­cialista Magyarországért Érdemren­det. A szülői házban. Tokajban még most is őrzi élete első egyenruhá­jának szürke színű zubbonvát. Eb­ben a zubbonyban teljesítette szol­gálatát első munkahelyén, Sajó- szentpéteren. — Ott inkább pártmunkás vol­tam. m'nt rendőr. Különösebb gon­dunk, bajunk a falu közbiztonsá­gával nem volt. hiszen összetartó, szegény emberek lakták a házakat, egymás közötti viszonyuk családias volt, A rendőr általában falufele­lősként is szolgált. Részt vettem az üzemek, isko’ák államosításában, az új társadalmi rend alaojainak meg­teremtésében. Romantikus, szép idők voltak. A rendőr munkája: állandó ké­szenlét a változásra. Tóth Tibort Ra- jószentpéterről Ózdra helyezték, ahol — már tizedesként — az ngv- nevezeit kihágás: bíró tisztét látta el. A közt.ulaidon védelme volt a logfontosabb feladata. A Tardona, Mályinka környéki erdőkben sűrűn csattogott az ..alkalmi” favágók fej­széié — bármi’-» is kellett a nemes anvag, a rendőr szigorúan bírsá­golt. EzerkitencszíWötvenboo íitaht-j na­rancs. Tóth Tibor ismét Miskolcon toliocít szolgálatot, maid két mí- tendö múlté» B”dan»>--l»n „találta magát”. A Korvin Ottó bűnügyi szakiskolában, képlett tanároktól sa­játította el a rendőri munka tudo­mányát. ismerkedett a kriminológia, a bűnüldözés métvebb ismereteivel, arr»i,-ci,-ot rövidesen kamatoztatnia is kellett. — Az ötvenes évek eleién feltör­tek Miskolcon a Diósgyőri Gűngvár főpénztárát, később az emlékezetes poslarablás. sikkasztások, csalások, erőszakos bűncselekmények ... Min- dennan. gyakran hainaltől másnap piszékéig ta'non ke]i°tt lennünk. Mindenki jól tudia. ho°v milyen kemény, nebé-, év»k voltak azok. Később oldódás következett, talán eröteliesebben is megolvadt a iég a kelleténél, ötvenhat. .. Itt voltam, amikor a felizgatott tömeg rnenoct- romnlta a főkapitányság épületét, majd be is tört a kapukon. A konszolidáció éveiben a társa­dalmi tulajdon védelmére szako­sodott osztály munkáját vezette. Üj- . ra tanulás következett, majd ismét egy újabb beosztás: 1968 márciusá­ban a Miskolc városi Rendőrkapi­tányság vezetőjévé nevezték ki. — A munka tervszerűbb, kiegyen­súlyozottabb lett, javultak a bűn­üldözés teltételei, finomodtak mód­szerei. Alapvető dolgunknak tekin­tettük a társadalmi tulaidon, s nem utolsósorban a személyi tulajdon védelmét, s hogy biztosítsuk a bé­kés alkotómunka lehetőségét.. Ak­koriban már megnövelt figyelemmel ügyeltünk az utca rendjének bizto­sítására. az erőszakos bűncselekmé­nyek gyors felderítésére. Bennem évek során kialakult a meggyőző­dés: igazán eredményesen csak úgy dolgozhatunk, ha munkánkba be­vonjuk a társadalom széles rétegeit. Az első lépést természetesen pékünk kellett megtenni. Egyre többet jár­tunk az üzemekbe, termelőszövetke­zetekbe, iskolákba, hogy beszéljünk életünkről, munkánkról. Tóth Tibort 1973 márciusában ki­nevezték jelenlegi beosztásába. Üj- ra a főkapitányság tehát a második otthona. A volt takaji cipész fia (édesapja egyébként ma is, 85 éve­sen, kitűnő egeszsegnek örvend) mar az egész megye bűnüldözési munkájának megszervezéséért és végrehajtásáért felel. Számos egyéb társadalmi megbízatása mellett ta­nácstagi munkát is vállal. Vessző­paripája. hogy mind szorosabbra vonja a rendőrség és különböző tár­sadalmi szervezetek összefogását, hogy a fegyveres testület mind job­ban megfeleljen feladatának. — Harmincnyolc esztendő. Boldog vagyok, hogy csaknem négy évtize­det töltöttem a rendőrség szolgála­tában. Most nyugdíjba megyek, de nem vonulok nyugalomba. Utó­domnak egyetlen ..kulcsot” adok át, megosztottam, megosztom vele ta­pasztalataimat. ti. 3. Fotó: L. J. Mindannyiunk javára... Hatvanadik évébe lépve, visz- 0 szatekintve azt vallja, hogy az ember élet útján — az objek­tív tényezőkön kívül — sok függ a neveltetéstől, a szülőktől, a testvé­rektől, a mesterektől, a munkatár­saktól, életünk társától, jelen eset­ben a feleségtől. Veres Sándor Disz- nóshorváton — ma Izsófalva — szü­letett, 1925. augusztus 8-án. a bá­nyászcsalád tizennegyedik gyerme­keként. Ma már csak hatan élnek a nagy családból. A lányok annak ide­jén cselédként szolgáltak Miskolc tehetős polgárainál, a fiúk apjuk nyomán a bányában keresték meg kenyerüket. A legkisebb, Sándor, aiig múlt tizenhárom éves, és már Rudoli'telepen dolgozott a külszíni szállításnál. (Az egykori igazolvány szerint két évvel korábban született, meg lehetett ezt akkor tenni, sőt gyakorlat volt a nagy családoknál, hogy föld alatti munkát vállalhasson a fejlett gyerek. Később ezért lett korábban katonaköteles is!) Néhány hét után már a bányában, a föld alatti szállításnál dolgozott csatlós­ként. Első mesterére ma is jól em­lékszik, Szabó Gyula vájár fogadta be abba az elővájó csapatba, amely a Keleti-táróban dolgozott. Három­száz föld alatti műszak után lett vájár. Fiatalon, 1944 márciusában kötött házasságot a szintén nagy bá­nyászcsaládból származó lánnyal, akkor, amikor a német hadi gépezet megszállta az országot. A bányát is hadiüzemmé nyilvánították. Október végén a katonaruhába öltözött tiszt­viselők közel hatvan sorkötelest ál­lítottak sorba Rudolftelepen és elin­dították őket nyugatra. Veres Sán­dor is köztük volt. Szécsényig ju­tottak amikor néhány anya és fele­ség utolérte őket. Többen visszafor­dultak. december első napjaiban ér­tek haza a nem veszélytelen úton. Bujkálniuk kellett, a bánya fogadta be őket, mígnem 1945. december 13- án ez a település is felszabadult. Ru- dolftelep nyolc kolóniájának egyi­kében, 1945. január közepén meg­alakították a Magyar Kommunista Párt helyi szervezetét. Következett a széncsaták ideje, az ország életre- keltéséhez, a közlekedés újraindítá­sához sok szén kellett. A telepi kon­zum azonban nem bővelkedett élel­miszerben. De dolgoztak becsület­tel. Üj munkahelyeket készítettek elő, fövágatot hajtottak. Ma is a homlokán viseli annak a későbbi balesetnek a nyomát, amely 1947 májusában a föld alatt, a földre sújtotta; a nagy nyomástól a fa- ácsolat kibillent-perdült és őt ta­lálta. Munkatársa segítette napra, aztán kórházba került Miskolcra. A fejsérülés olyan súlyosnak bizonyult, hogy nem folytathatta a bányamun­kát. A párt javaslata alapján került a fővárosba, a Külkereskedelmi Mi­nisztérium iskolájába. A tanfolyam után a Metallimpex osztályvezetője, majd újabb iskola után a Külkeres­kedelmi Minisztérium főelőadója lett. A pártiskolák sikeres vizsgái után került a Nehézipari Miniszté­riumba. ahol osztályvezetőként, fö- osztálvvezetőjeként, majd a pártbi­zottság titkáraként dolgozott.. A fa­lusi pártmunka 1 javítása érdekében került haza; az Edelényi járási Párt­bizottság első titkáraként tevékeny­kedett 1956 december elejéig. — Nehéz napok, nehéz hetek vol­tak azok — emlékezik a huszon­nyolc évvel ezelőtti ellenforradalmi eseményekre. — Többen a helyün­kön maradtunk, csak december ele­jén költöztünk haza Izsóra, amikor lehetetlenné vált a helyzetünk. Meg­alakítottuk a pártszervezetet, igaz* kevesen voltunk és hozzákezdtünk dolgozni. Vájár vagyok, ott folytat­tam akkor, ahol abba kellett hagy­nom, a balesetem után. Ella-aknán voltam vájár, mígnem 1957 márciu­sában a párt Mezőcsátra küldött szervező munkára. Oda is költöz­tünk ... Egy év múlva már Budapesten ta­nulja az orosz nyelvet, majd Moszk­vában elvégzi az SEKP Politikai Fő­iskoláját. Hazatérte után. 1961. augusztus elsejétől az MSZMP Bor­sod megyei Bizottságának párt- és tömegszervezeti osztályvezetője, 12 esztendőn keresztül. A nagy’ megye sokirányú tennivalót adott, sokszor bonyolult feladatok helyes, emberi megoldásán munkálkodott, eredmé­nyesen. Tagja volt a pártbizottság­nak, a végrehajtó bizottságnak is. \Nem kímélte erejét, idejét, ugyanúgy, mint annak előtte, vagy azután sem. A borsodi szénmedence „tetszhalá­lából” való életre keltése után 1973 augusztusában lett a Borsodi Szén­bányák Vállalat személyzeti és szo­ciális igazgatója, az akkori járási jogú pártbizottság, végrehajtó bi­zottság tagja. Sokat tett azért — többek között —, hogy a bányász- lakásakció keretében a tervezett­nél több föld alatti dolgozó és csa­ládja kerüljön jobb körülmények közé. Veres Sándor — ahogy ő mondja — 45 szolgálati év után az idén, március elsején került nyugállo­mányba. De továbbra is tagja a megyei pártbizottság pártépítési munkabizottságának, a Szakszerve­zetek megyei Tanácsának, a vállala­ti pártbizottságnak és elnöke a Bá­nyász Sportkörnek. Számos kitün­tetés tulajdonosa. Nyugdíjba vonu­lása alkalmából az ipari miniszter a közelmúltban nyújtotta át neki a Szocialista Magyarországért Érdem­rendet. — Sokszor dolgoztam a bányában dinamittal — mondotta. — Mosta­nában gyakran eszembe jut ez, mint ahogy’ az is, hogy a pusztításra szánt robbanóanyagokat békés építésre kellene használni. Mindanoyiunk ja­vára ... O. J. Fotó: F. L.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom