Észak-Magyarország, 1984. szeptember (40. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-01 / 205. szám
E5ZAK-MAGYAR0RSZAG 6 szeptember 1., szómba? Dombos vidék ßeiedy Gyula rajzó Madárlátta Sökan emlékezünk arra a kedves izgalomra, ami ámuló gyermekkorunkban és még később is elfogott minket, ha hazatérő szüléink tarisznyájában, táskájában kotorászhattunk, kereshettünk madárlátta kenyeret S arra is emlékezünk, milyen örömünk volt, ha találhattunk a tarisznya, a táska mélyén kevéske falatot a szél szárította, szén szagú vagy olajfoltos, betünyomos vagy vasreszelék szagú mindennapiból. Ilyenkor megilletődve, rejtegetőn, képesen sok ismeretlen dolog megsejtésére, ,-álmodására vettük kezünkbe a képzeletünk, s a megtett út édesítette kenyeret, lett légyen az habfehér vagy barna színű. Még a morzsákat sem hagytuk elveszni, kicsipegettük ujjainkkal, s ettük, akár a cukrot. Kedves gyermeki öröm. De felnőttkorban is jólesik elővenni, megkeresni azt, ami hajlítható korunkban többé-kevésbé hozzánk nett, s észrevétlenül vagy szavak tudva. róla, magunkkal hoztunk. Vannak szavak, amelyeket magunkhoz veszünk, mint a kenyeret, felnövünk velük és visszavisszük őket gazdagabban oda, ahonnan elindultunk. Önmagunkba, otthonunkba, haza. Elővesszük e szavakat., amelyek munkáséveink, megtett hosszú barangolásaink, világra nyíló ösvényeink, kanyargós útjaink során színesedtek, kitágultak, megérettekké váltak, és ízleljük őket. ízleljük őket, mint az önmagunknak visz-' szakozott madárlátta kenyeret Ezek a madárlátta szavak. Ilyenek: anya, apa, kenyér, virág, ember, testvér, szeretni... Kinek-ki- nek alkata, szívérzése szerint több vagy kevesebb madárlátta szava van, de amelyek, mondhatom bátran, az én, a család, a közösség, a nagyobb család, a társadalom legegyénibb és leggazdagabb szókincséhez tartoznak. Úgy vélem, ezek közé tartozik az iskola szó is. Természetesen e szó is mindenkinek mást- mást mond, mást juttat eszébe. Nékem ez a szó, iskola, a kora őszi napokat juttatja eszembe, a szeptemberi csengőszót, a kréta szagát a fekete tábla előtt, olajos padlók szagát.. Szívdobogtató régi, ismert izgalmakat lop és old \fel bennem ez a szó. Birtokbavétel, jól megfontolt elemi erejű honfoglalás kezdődik minden év szeptemberében. Megindulnak naponta reggelenként a legkisebbek is, apa, anya, testvér kiséri őket. Fogadja virággal díszes asztal, s egy ember, akit szeretni fognak, ha vannak madárlátta szavai. A katedrára lépő tanítóknak, tanároknak mondanék valamit. Úgy őrizzék, gazdagítsák és úgy adják tovább e szót: iskola, hogy a padban ülő gyermekeknek felnőttkorban is mindig jólessen kimondaniuk, hogy mindig magukkal vigyék és vele térjenek vissza, mindig jólessen újraízlelni, mint a mezőről, a gyárból, a hosz- szú utakról hazahozott, hajdani madárlátta kenyeret, Pafaky Dezső j lapui a Huszadik századi történelmünk fordulatai következtében jelenleg a magyar népesség kétharmada él Magyarországon, egyhar- maeja pedig külföldön. Részben kisebbségként, mint őshonosok a környező országokban, részben mint emigránsok, kivándoroltak, disszidensek a világ különböző tájain. Az a tény tehát, hogy a magyarság egyharmada más állampolgáia^ olyan tényező. amely erőteljesen befolyásolja a nagyvilágban elfoglalt helyünket. Nagy Kázmer megjelent könyvében (Az elveszett alkotmányi az általánosságokon túl azokat a különös jegyeket keresi, amelyek a magyar politikai emigrációt 1945 és 1975 között jellemzik. (A kézikönyv fontosságú mű egyébként már harmadszor kerül ki a nyomdából. Az első kiadás Münchenben jelent meg és még csak az 1944—64 közötti emigrációt taglalta; a második Londonban látott napvilágot 1982-ben, kiegészítve az 1975-ig nyilvánosságra került dokumentumokkal. A hazai kiadás az előző keltő szövegével azonos.) A szerző 1949—1982 között Ausztráliában és Angliában élt, és ezekről az évtizedekről, különösen a hideg- háborús évekről bőséges dokumentumanyagot tár a hazai' olvasók elé. A kivándorlás évszázados folyamatosságából tömegessége, politikai jelentősége, elütő profilja miatt három nagy hullám emelkedik ki. Az első az 1914 előtt a tengerentúlra „ki- tántorgott. másfél millió emberünk”, paraszti eredetű, odakint, főleg munkásként dolgozó, öreg ameri- kások és kanadások nagy csoportja. A második az 1945 tavaszán a felszabadító Vörös Hadsereg elől, a megvert német csapatokkal együtt menekülő, a háború utáni években Németországban marad, majd szét- rajzó nyugatosok nemzedéke. Végül a harmadik csoport: az ötvenhatosok. A hetvenes-nyolcvanas években — napjainkban — ez a három hullám együttesen van jelen. Viszonyuk egymáshoz ellentmondásos. Az elmúlt évtizedekben minden történelmi Storno^ ponton, az őket érintő és felkavaró minden új helyzetben egymás mellett és egymással szemben foglaltak állást. Másként ítélték meg az 1963-as amnesztia- rendeletet, és másként reagáltak, amikor 1970-ben Budapesten megrendezték az első anyanyelvi konferenciát és ezzel megindult a nagyhatású anyanyelvi mozgalom. Vízválasztó volt, amikor 1978-ban az amerikai kormány visszaszolgáltatta a magyar népnek István király koronáját. (Ennek jogi procedúrája és politikai harcai külön tanulmányt érdemelnek.) A nyugaton élő emigráció egyik vezető képviselője 1969-ben Münchenben még így írt: „Azok a finom megkülönböztetések, amelyekkel a szerzők és szervezetek a nyugaton élő magyarokat osztályozzák — felemelik és lenyomják — ugyancsak egy torz szetTilé- let tünetei. Mert nem valóságos helyzeteken és tényeken alapulnak, hanem előítéleteken, politikai indítékú és hátsó gondolatokkal teli taktikákon ... Persze, a külföldi magyarok sem fogalmaznak mindig pontosan, ha az otthoniakról beszélnek vagy írnak. Kinti írásművekben is találkozhatunk olykor otromba általánosításokkal, a helyzet nemismeréséből fakadó leegyszerűsítésekkel, előítélet vagy ellenszenv szülte durvaságokkal...” A nyugaton élő magyarságot igen sokféle, különböző jellegű és erősségű szál fűzi össze a mai Magyarországgal. Befolyásolja a kapcsolatot az illető ország vezető köreinek politikai véleménye hazánkról, sót a világpolitika éppen adott és érvényesülő rendje is. Érdekes azonban, hogy napjainkban a hazalátogatok száma tovább növekszik, függetlenül a nemzetközi életben bekövetkezett klímáváltástól. A kapcsolatok intenzív volta vagy éppen hiánya nagyban attól is függ, hogy milyenek a szülőföldön szerzett tapasztalatok, a rokonság, az ismerősök által adott információk. És természetesen függ attól is, hogy milyen mértékben él a szórvány magyarságban az, etnikai tudat és milyenek az óhazáról kialakult elképzelések. Ezekben a vonatkozásokban nagyon eltérőek a nézetek, de egyre többen vannak azon a véleményen, hogy az egy közösségből származásnak jelentékeny és fontos hatásai vannak. Még akkor is, ha természetesen a származás — az osztályr nemzet vagy vallás szerint — nem determinálja egyszer s mindenkorra az egyén életét. Ki tekinthető ma magyarnak'' A leghelyesebb válasznak az látszik, hogy az a magyar, aki — függetlenül attól, hogy beszél-e magyarul vagy sem — magyarnak vallja magát. Sem az etnikai eredet, sem a nyelvtudás, sem a munkahelyként, lakóhelyként szereplő ország, sem az állampolgárság nem lehet a magyarság kizárólagos meghatározója. Hiszen ha ezeket, vagy ezek valamelyikét vennénk meghatározó feltételnek, akkor például Liszt Ferencet, aki nem tudott magyarul, de magyarnak vallotta magát, nem tekinthetnők magyarnak. Vagy — még ha magyar állampolgár is — magyar-e például az a görög emigráns, aki Magyar- országon él és a magyar nyelvet is jól beszéli? A nemzeti közösségek képességének életerejét nemcsak az igazolja, hogy kedvező körülmények között milyen haladásra képesek, hanem az is, hogy nagy veszteségek és tragédiák után mennyire képesek megújulni. A felszabadulás, majd az azt követő társadalmi átalakulás után — Engels szavaival élve — „a múltat megszüntetve megőrző”, a szocializmust építő nemzetté váltunk. A politikai vezetésnek pedig kimondott célja az együttműködés és a kooperáció lehető teljessége. Ebben az esetben az etnikai csoportok és az egyének a hid szerepét játszhatták a különböző kultúrák és államok között. A hid lehetősége nemcsak politikai-gazdasági, hanem kulturális- tudományos értelemben is fennáll. Még akkor is, ha vannak olyan korszakok és áramlatok, amelyek fel akarják égetni ezt a hidal ... Ilyen elgondolások jegyében és szándékoktól vezérelve cselekszik a mai magyar társadalom a más országokban élő magyarsággal kapcsolatban; éljenek azok bárhol a világon. A lámpa r ’Harmincöt éve js-ettségP zett. diákjaim tartották találkozójukat. Gyülekezés a pataki iskolakertben, a Mint a Ä lámpa — itt, a miskol- 1 ci Szikra mozinál — nem a költői értelemben vett lámpás. Nincsenek gondolatai, ’ hiven teljesíti elektronikus rendszerének parancsait, pontos ritmusban váltja piros, sárga, zöld jelzőfényeit. A lámpa csak áll, villog és néz. % Nézi a sötétbe öltözött nagymamát, aki, némi této- V vázás, tekingetés után bizonytalan léptekkel próbál áthaladni a megtorpanó 1 gépkocsisor előtt, s csak a jóisten menti meg attól, hogy a kerekek alá kerül- ' jön. Elnézi á micisapkas, tás- * kás embert, amint *— bár éppen most jelez a j vörös, mozdulatlan ember állószi- ■j luettjével tilosat a gyalogosoknak — egy közelgő csuklós autóbusz előtt szaporáz- í za lépteit a túloldalra, ahol már futván futva rohan, hogy elérje a másik autó- , buszt. A 16-os talán kiskertjébe viszi, talán a lyu- kóbányai aknához szállítja. Megnézi a bizonytalan léptekkel érkező, magában .! motyogó idős urat, aki va? lószínűleg nem tudván merre jár, legkevésbé a lámpa i pirosa érdekli.. Szitkozódó autósok előtt kel át a tölol-' dalra, de haja szála sem görbül meg — ilyen az ittas emberek, szerencséje. Tilosat jelez a lámpa, amikor a jól öltözött, szikár negyvenes közeledik, biztos, ellentmondást nem tűrő léptekkel, karján a napfénytől megvillanó aranyórával. Megpróbálja a piros sziluett fényerejét is növelni, de a férfi gyors, határozott pillantással körülnéz — nincs rendőr, mit neki a lámpa — az éppen meglóduló kocsisor elé vág. Gúnyos mosoly játszik szája sarkában, amikor tudatáig hatol a fékcsikorgás, s nem rendíti meg, hogy egy szén- szállító teherautó-monstrum kis híján fellök egy Trabantot, amelynek hátsó ülésén két aprócska kislány riadtan kapaszkodik egymásba. A szemközti utcában parkol a férfi gépkocsija, előkelő márka. Zúgó motorral elhajt. Most is megúszta. Meddig még? — kérdezhetné a lámpa. De most zöldre váR. A gyalogosok tömött sorban megindulnak. Sokan vannak. frdyardy) Kossuth-szobornal — rendelkezett levelében az ösz- szejövetel praktikus szervezője. Ki vonattal, ki gépkocsin, annak rendje- módja szerint megérkezett, s a szobornál beállt a csoportba. A hely megválasztása egyszersmind tisztelgés volt a nagy diákelőd előtt. Azután indultunk az egykori osztályterembe. Második emelet, balra az első ajtó — dirigált az egyik nagymama már az udvaron. A belépéskor nagyot néztek, nem tudtak betelni a csodálkozással. Milyen pompás, virágos az udvar! S milyen tiszta, világos a tanterem! A hajdani olajos deszkapadló helyett tükör- fényes parketta, s az agyonfarikcsált, nehéz tölgyfapadokat is könnyű, kényelmes asztalokra cserélték ki. A tábla sem a régi, a színe sem fekete, hanem zöld . .. Hát igen ... Harmincöt év lelt el az izgalmas érettségi óta, s az alatt nagyot fordult a világ az öreg kollégiumban is. Node, hamar „visszazökkentek” boldogult diákkorukba. Az ezüstös hajszálak sem akadályozták meg őket abban, hogy a találkozás idejére — 53 éves fejjel is diáknak érezzék magukat. A nagymama korú „lányok” összebújva nevetgéltek, kaearásztak, a nagyapa sorba jutott „fiúk” za- jongtak, heherésztek, mint 35 évvel ezelőtt. Eltűnt ifjúságuk emlékeit szedegetitek össze, s egy-egy bohó- kás történeten önfeledten, jóízűket kacagták. — Emlékszel, amikor matek dolgozatíráskor majdnem befuccsolt az egész osztály? Segélykérőn néztünk Bütyökre, minden reménységünk benne volt, a legjobb matematikusban. Egész órán gyártotta a puskákat. „testre”, azaz a matek jegyére szabta kinek- kinek a cetliket. Mi meg húzogattuk a pad alatt a cérnaszálra kötözött „mentőövet”. Drága jó tanár úr... A kilencvenedik évében jár már, nagy szeretettel gondolunk rá ... Milyen jóhiszemű volt. azl hitte rólunk, hogy élünk- halunk a matematikáért. Emlékszel? Hatodikosok voltunk, a trigonometriát tanultuk, a sinus, cosinus tangens tételt. Egyszer éppen Dugd kínlódott a tab-. Iánál, Hiába súgtunk, sehogy se ment neki. A veríték is kiverte, de nem tudta levezetni a sinus tételt. Tanár úr meg csak nézte-nézte, türelmesen várt egy darabig, . majd a katedrára csapva kifakadt: „Hát ez igazán dühítő! Harminc éve tanítom a tri- ginometriát és még most se tudjátok ...” Régi szokás Patakon, hogy az érettségi találkozók osztályfőnöki névsor- olvasással kezdődnek. Ilyenkor beszámolnak az egykori diákok megtett élet- útjukról, családjukról, munkájukról. Az én hajdani „lányaim” — mert a találkozósok többsége hölgy — egy-két-három unokás nagymamák már. De egyáltalán nem látszana'k annak. Az elszállt 35 esztendő ellenére is szépek, csinosak, őszülő fejjel is fiatalosak. Hallgatom „feleletüket” az élet nagy leckéjéből. Nehéz időkben léptek ki a kollégium falai közül, hiszen 49-ben érettségiztek. De foggal-körömmel mindnyájan megkapaszkodtak: főiskolai, középiskolai tanár, orvos, mérnök, könyvtáros, könyvelő, anya, majd nagymama'-tett 'belőlük: Sokat dolgoztak és dolgoznak — tisztességgel, becsülettel. És míg folyik a kedves „felel teles”, el-el töprengek magamban. Azon jár a gondolatom: ennyi gond, baj, küzdelem mellett mi lehet a titka megkapóan szép „tartásuknak”, gyönyörű nagymamaságuknak... S mig ilyesmin forgalom az agyam, hirtelen felriadok ábrándozásomból, mert egyi kőjükből kibuggyan az óhaj: két éve van még a nyugdíjig, de már nem bánná, ha ennyivel idősebb lenne. „Miért?” — kérdezem. Mire ez a mosolyos felelet: „Hogy többet lehessek a két unokámmal. Olyan aranyosak, nincs nagyobb boldogság ennél az életben . ..” Ahá ... Itt van hát a nagymamaság titkának nyitja. A boldogság „első korszaka”, amikor a fiatal mamának gyermekei születnek. A második „boldogsági korszak”, amikor a mamából nagymama lesz. Es a nagymamaság nemcsak boldoggá tesz, hanem szépít, fiatalít is. Ahogy azzal a mitológiai főnix madárral történt, amelyik időnként elégette magát, majd illatos hamvaiból ..megélemedve” gyönyörűvé fiatalodott... Hegyi József
