Észak-Magyarország, 1984. szeptember (40. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-22 / 223. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG fi 1984, szeptember 22., szombat Légycsapó Miskolcon akad néhány olyan ház, melyet szép kapubejáró, a homlokzatot faragott szobrocskák, vagy éppen egy hangulatos lámpa díszíti. Az a lámpa, amely a Szabó Lajos utca 5. számú, ráadásul műemlék ház homlokzatán függ,' nemhogy díszít, inkább csúfít! A szép formájú lámpa- roncs úgyszólván teljesen tönkrement. Kifosztottál), rozsdamartan már évek óta függ a kapu felett. Gondos helyrehozatala megérpé e fáradságot, hiszen festőnként, hangulatos fényt árasztva az utca arculatát is szépítené. Szemközt, a másik oldalon a 10-es számú ház . lakói bizonyára büszkék arra, hogy otthonukat milyen szép kovácsoltvas kapu díszíti. Csupán az az elszomorító a némi esztétikai 1 érzékkel rendelkező ember számára, hogy a kis táblácskát (melynek ábrája nem a lakosságot tájékoztatja!, valamint a Felicia kozmetikát hirdető feliratot (Széchenyi út 33. számú ház bejárata) miért pont a ház egyik ékességére kellett feldrótozni. Talán egy kicsit szét kell tekinteni — mielőtt drótoznánk.! (fojtán) I, i Vik lantosa o ni Mriliiita Nem tudni, mi lelte az idén a szúnyogokat, úgy tűnik, a vegyszerek egyenesen serkentőleg halottak rájuk. Pimaszabbak és nagyobbak, mint valaha, kaszáláskor rajokban tódulnak fel a fűből, esténként a kertekben gúnyos cérna- muzsikával kísérik a comb-, nyak- és hátcsalloglatáso- kat. Ismerősöm esküszik rá — lámpagyújtáskor egyetlen ellenszerük a falra vagy plafonra célzott párna, egészen addig, amíg a szomszéd át nem ordít a papírfalon; ugyan hagyja már abba, nem hallani tőle a másik szomszéd leánygyermekének hegedűszólóját ... Emlékszem, több bajunk régen tán csak a léggyel volt. bár központi, helikopteres hadjáratot nem indítottak ellene, ennélfogva házilag eredményesen is irtották. Gyerekkorunk vil- lám-kézügyességének első bizonyítéka volt, ki tudja résnyire zárt marokkal elkapni a legyet, már azt, amelyik elkerülte, a ragasztó végzetét. Mert egyetlen ház plafonjáról sem hiányozhatott a húszfilléres ragasztócsík, amelyet rajzszöggel rögzítettek a meny- nyezetre, s napok múltán, mikor már feketéllett, leszedtél;: és szépen elégették. E . légyfogó érdeme máig is vitathatatlan. Olcsó volt, megsemmisítése egyszerű, működése higiénikus, mert szennyezni legfeljebb a leszedő kezét szennyezte, s azon egyszerű elven alapult, hogy a légy kőrútjának legfontosabb állomása a lámpatest körüli bolyongás még nappal is, s ha már- ott van, a „kicsi a rakás, nagyot kíván” elv alapján megnézi, mi az a nagy tolongás a csüngő valamin ... Faluhelyen a tisztaszobát elzárták a légy elől, de a vászonf üggöny.ös nyári konyhák jellegzetes tartozéka volt a ragadós légyfogó, s a lelkiismeretes gazda meg az istállóba is kiszegezte, mondván; kevesebbet csapol farkával a jószág. A légynek egyébként ősellensége volt egykoron a légy csapó is. Ehhez azonban vastag falak, továbbá ráérős, szúnyókálós délutánok is kellettek, ej lózés közben szemhéjuk résén sandán figyelő nagypapák, kik mindig időben csaptak oda egy durranóst, szétmázolván ezzel a legyet, valamint a család első álmának loszlányos képeit. A légyesapó kezelésében persze nem tett mindenki szert. „Paganini-féle” kézügyességre, mint ahogy a szerszámok sem voltak egyformák. Volt például bőrös és gumis. Az előző, mint profi szerszám, profi kezelőt is kívánt, s a villanásnyi suhintás után alig csapván zajt, csak lehullajtot- ta a legyet a falról, míg az utó(bbi nemcsak fülsiketítőén csattant, hanem falfreskóvá minősítette át a boldogtalan rovart, s a háziasszony évente festethetett. Ma már kortörténeti emlék mindkettő. Ha a gyerekeknek azt mondjuk; csattant, mint a légycsapó, hosszan és értelmesen néznek, és körülbelül annyi fogalmuk van a hasonlat mibenlétéről, mint például arról; járt a szája, mint a kereplő, vagy forgott, mint a cséphadaró. Szerencsére állandóan változó és fejlődő korunk nem érte be a légyfogó« e primitív módszereivel. Üjabb és rafináltabb eszközöket vetett be,, mint például a vöröses vagy zöldes színű, mérgezőanyaggal átitatott . csíkot, amelyet a gyerek elől szigorúan dugni kellett, s mely kétségkívül eredményes volt, csakhogy , a hálás bekövetkeztéig történt egy s más. A légy ugyanis, megtelepedvén a színes szalagon, jól teleszopta magát az édeskés nedűvel, majd elkábult és... zutty! — leesett. Hol az asztalra, hol a konyha kövére, hol valakinek a nyakába. mindenesetre a koppanástól kijózanodva 1'eltápászKoóo« és egy utolsó. elszánt, örült táncba kezdett. Remek szórakozás volt ez egv ebédelő családnak, ahol a gyerekek sunyi vigyorral kísérték a légy cikkcakkos útját. A szülők hvaka rendszerint beleveresedelt az étellel együtt nyelt indulatba. míg végül az utolsó zuhanórepülés után' bzz/.íiü — bánatosan zúgott egyet a légy. s megadván magát a sorsnak, a családfő húslevesét választotta végső nyughelyéül. A gyerekek jj szájából kispriccelt a leves, szanaszét eredtek futásnak, s az ebédnek a léggyel együtt befellegzett. Modern világunkban a légy ugyan maradt a réginek. de a legújabb fegyverünk ellene a spray, vagy magyarosabban: aerosolos légy irtófolyadék lett. Ennél nagyobb csodát még nem eszelt ki az emberiség! Gyors (mármint gyorsan kell vele szaladgálni függönytől függönyig), olcsó (volt valamikor régen, később tizenvalahányból har- mincvalahánnyá kúszott az ára) és higiénikus is (ha használatakor a gyerekeket kizárjuk a lakásból, a csecsemőket, fekvőbetegeket; és az élelmiszereket gondosan letakarjuk, magunkat pedig könnyű gázálarccal látjuk el). Használják is mindenütt. Legalábbis azt a néhány palackot, amihez hozzájutni, rf amely két-három fújás után nem leheli ki sziszegve aerosolos lelkét. — Szszszszííí!!! — sivílja a palack gonoszul, üde oxigént áramoltatva a légyrp, s a fülhöz tartva, rázáskor kotyogva adja tudtunkra: a fennmaradó nyolcvan százalék már az időit végeztéig benne is marad. Mégse dobjuk el! Inkább próbáljuk meg agyoncsapni vele a legyet. Keresztény Gabriella Gabrovóról alighanem a világon mindenütt tudják, hogy a humor áövárosa, a nemzetközi humorfesztiválok központja, s múzeuma a legsikeresebb karikatúrákat őrzi. De ki ismeri Mramort. ahol ,a férfiak szövetségre léptek, hogy megvédjék érdekeiket a gyengébbnek mondott nem ellenében? Mramor, ez a kis Szófia- környéki falu, amit a közelmúltban csatoltak a fővároshoz, a nők birodalma Bulgáriában. Mramorban valósággal virágzik a nőuralom. A helyi férfiak egynegyede ugyanis idegen, „befurakodott” vő. Az ilyen férfinak itt nem nagy a becsülete. Felesége házában lakik, s kénytelen- kelletlen tűri asszonya, sőt apyósa korlátlan hatalmát. A beházasodott férfit még I i szlességes megszólítás sem illeti. Zdravkó L.iubenovot, a városszerte közkedvelt amatőr • énekest például Zdravko Lilinnek hívják, azaz Lila férjének. Petes Ivanovot a Vők Tanácsá- . nak korelnökét csak Pes Marínnak szólítják, tehát Mara tulajdonának nevetők. Nem csoda, hogy á vők lázadoznak! Se rangjuk, se tekintélyük a falubeli nők előtt, hát elhatározták, ho«y érdekszövetségbe tömörülnek. Hat evvel ezelőtt megalapították sajátos érdekvédelmi szervezetüket, a Vők Tanácsát. A mozgalom sikeres. A /nők mostanában mintha engedékenyebbek volnának, jgaz, a Vők Tanácsa ravasz LÜ stratégiát és taktikát dolgozott ki az elnyomás elleni harchoz: a nők humorérzékét próbálják elö- esalogatni. Ezért minden évben megrendezik a Vők napját. Az ünnepség a lázadó vők díszbevonulásá- val kezdődik. A nők rabigájában gyötrődő férfiak rangsor szerint vonulnak végig a főutcán. A példás vők, az álomvők, az import vők, s legelői a bátor vők maroknyi csoportja katonás rendben' sorakozik fel a díszszemlére. A tanács vezetői elsoroljál; érdemeiket, s az élen járókat magas kitüntetésekben részesítik. A vő, akinek legalább négy gyermeke van, megkapja „Az apai dicsőségért” érdemérmet. Az, aki pedig még 25 évi házasság után is életben van, kiérdemli az „Érdemes vő” kitüntetést. Az ünnepség legmegha- tóbb pillanata az új tagok felvétele. A szertartás során a jelöltek fúvószenekari kísérettel esküt tesznek. hogy feleségükhöz, sógornőjükhöz és legfőképpen anyósúkhoz mindhalálig hűségesek lesznek, s minden kívánságukat — még a lehetetlent is — teljesítik. A Vők Tanácsa legutóbbi testületi ülésén bejelentette: kész a világ valamennyi elnyomott férfiemberét soraiba fogadni, hogy közös erővel vigyék győzelemre ügyüket. A mramori Vők Napját évente egyre több belföldi és külföldi turista tekinti meg. Megérintett, s most is borzongat a háború jeges szele. Furcsa, hogy ennek semmi köze nincs (pedig lehetne) a világ mostani eseményeihez, s az elmúlt negyven év emlékeihez. Pedig hány háborús filmet láttaifi, (dokumentum-’ filmet is), s mennyi regényt, naplót, emlékiratot olvastam a háborúról. Századunk emberének a legnagyobb, a legmegrázóbb élménye a háború. A két háború. A másodiknak magam is hallottam fegyver- ropogását, átéltem egy bombatámadást (a pincér, ben a felnőttek hangosan imádkoztak. á gyerekek folyton enni, kértek), s hasaltam sokadmagammal a mezőn, repülők géppuska- tüzóben. Október vége volt, vagy inkább még csak a közepe. A kukoricát itt sikerült letörni, levágták a szárat is .Csak a nagy takarmány tök öl; sárgállottak a földön. Jól láttam.- hogy a géppuskatűzben miként fröccsennek sídét. — A ti tökfejetek szerencsére épen maradt — mondia mellettünk fölemelkedve egy öreg szakaszvezető.' Lehet, hogy nem is volt olyan öreg, csak rángatózott az ' arca, meg dadogott. Nagyanyám tudta, hogy mindez a légnyomástól van. .. Később eszembe jutott, hogy akkor ott a kukoricaföldön eltalálhattak volna, de nem éreztem meg igazán a háború tragikumát. Még a tábori kórház vérző sebesültjei láttán sem. Kisgyerek voltam még ... Felnőttként minden alkotást, ábrázolást, híradást Lap-ssszm-Hélek ■—1 melynek témája a háború volt — nagy empátiával közelítettem meg, mégis külső szemlélőként. S most egyszerre ... Az Üj írás szeptemberi száma ismeretlen katonák leveleit közli. (Hetven éve tört ki az I. világháború.) A leveleket 1916-ban. 17ben. keltezték. Olvasok. Egy idő után már nem ismeretlenek a katonák. Megtudom, kicsodák, s kiket hagytak otthon; feltárul előttem bánatuk, bajuk. szerelniük. Megtudom, hogy mi a menázsi a l'ron- amit kaptak hazulról, s, hogy mi a menazsi a fronton. „Hús az mindennap van de csak 5, vagy 6 kis kanál, illetve falát, a többi lé, még csak krumpli sincs * benne. Aztán van még répaleves, puliczka . . .” Talán nem is a konkrét információk a legfontosabbak. hanem a kimondott és kimondatlan vágyak. A sokszor suta szavak érzelmi töltése, a szemérmesen palástolt, de újra és újra fölparázsló szénvedélyek. „Azt se tudom, jutok-e még eszedbe, vagy kitörölsz a szívedből ... az én szívem mihdig egyformán szeret, soha se tagad ki benneteket, azért kérlek, ha van lelkelek, imádkozzatok értem, ha élesek idegenbe, pihenhessen a testem.” Valaki a leskelődő halál közeléből küld vigasztalást a meszi otthonba: „... az eszem ágában sincs, Hogy meg kell halni és azért szaladnak a napok oly gyorsan és nem képes a gond az embert megemészteni .. Az asszonyok, szeretők otthon megannyi bajjal (betegséggel, adóssággal) küszködnek. A bakák csak álmukban ölelkeznek. s ébredve a nyirkos fedezékben, költői sorokat írnak: „ki nékem kora ifjúságom óta, meg váltó angyalom voltál..Vagy: „az a jó szív. ami benned .dobog, az én részemre kimeríthetetlen arany és ezüst bánya lesz még élek a kerek föld tekén....” Győzelemről, vitézi tettekről, rangról kitüntetésről senki sem álmodik. Az otthontól való távolság, ilz idegen föld (az utóbbi jelzős összetétel külön en sokszor előfordul a betűhív sorokban.) s a halál közelsége nyomasztó. Több annál. Természetellenes. abszurd. De hát a vezérkari tisztek, politikusok nem olvassák a katonák leveleit ___ n eveljük az embereket árra, hogy ne csak elviseljék a sokféleséget, de lehetséges pozitív értékeket is lássanak benne.” (Kende Péter) Va la mejyi k vakéi ci óban körülvettél; a főiskolás rokongyerekek : magyarázzam meg, kik azok a zsidók. Az első reflexem az öröm volt. Lám, a bűntelen nemzedék; ezeket 'a fiúkat, lányokat nem nyomasztják a múlt fájó emlékei Nincs, nem lehet semmiféle szégyenérzetük. De — döbbent beiéin — ismereteik sincsenek, s így felelősség- érzetük sem lehet. Azaz ebben a fogékony élei korban áldozatul eshetnek mindenféle zavaros eszmének. Nagyon nagy baj, hogy a zsidóságról (a magyar- országi zsidók sorsáról, történelmi, társadalmi szerepéről) évtizedekig legfeljebb csak szakkörökben esett szó, s a publikációk nem jutottak el a szélesebb olvasóközönséghez. Arról nem is beszélve.
