Észak-Magyarország, 1984. szeptember (40. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-22 / 223. szám
1964. szeptember 22., szombat ESZAK-MAGYARQRSZAG 7 FECSKE CSABA VERSEI: Aranykor Rózsaillat és pálinkaszag — Ingem alá rejtett fürjtojások azok az.évek; most is hallom a szemhéjam mögött öltözködő almok kuncogását, esőhangú hajuk meséjét; örömében bukfencet vetett minden pillanat, s szívem bölcsőjében a remény gőgicsélt Láttam haldokolni egy vértanú angyalt az első nyársrahúzott lány gótikus sikolyában, ahogy a kollégiumi vaságy luxus-jachtján egzotikus szigetek felé ringatóztunk, s szemünket akár a holtakét, a Hold hűvös aranypénzével takarta le az éjszaka Mitológia ( Bacchussal ülvén a szőlőbokrok alatt, mosolyt lehel rám a telt tőgyű pillanat Szagos fűbe könyököl és a sípját fújja Pán, míg az est ölébe rogy a vérző délután Őrségváltás Őrséget vált a nyár és az ősz A fecskék útlevelén pecsét A völgy roppant serpenyője gőzölög: puliul benne a napok húsa még Mint üres pince, kong a táj, rajta varjú a lakat — Nyelvedről sárba hu Hajtod az obulusként őrzött szavakat Homállyal telő hordó az ég, mint kivert dugó, elgurul a Nap Az elmúlás boiátó.l részegülsz, s leszel egyre bizonytalanabb m hogy tankönyveink milyen kevés ismeretet nyújtottak és nyújtanak e tárgyban. Minderről, s ennek okairól — a legkitűnőbb külföldi és hazai forrásmunkákra támaszkodva — lebilincselő tanulmányt közöl a Valóság augusztusi számában Kende Péter. (Zsidóság antiszemitizmus nélkül ? Antiszemitizmus zsidóság nélkül.) Ezt mintegy kiegészíti — ugyancsak a Valóságban — Sü- küsd Mihály: Közlemények a zsidókérdésről c. reflexiója. A gyerekeknek én első-, sorban Száraz György könyvét ajánlottam (Egy előítélet nyomában), s biztattam őket, — ezt nem vették komolyan —, hogy önkéntes stúdiumukat kezdjék az Ószövetség olvasgatásával. Aztán említettem Eötvös József példaadó magatartását és munkáját, a tiszaeszlári vérvádat, s ennek irodalmi, drámai feldolgozásait. Mindez — már akkor is tudtam — szánalmasan kevés. , Az előnyt (ha egyáltalán annak számít) a mai gyerekekkel szemben legfeljebb csak hetekig tudom tartani. Ha sikerül az érdeklődésüket felkelteni, minden közleményt pillanatok alatt'felfalnak. " Vannak azért dolgok — hogyan is mondjam —, amelyek nem olvashatók tárgyunkkal kapcsolatos, tanulmányokban, nincs is tudományos értékük? Csak éppen vannak. És engem nem hagynak nyugodni ... A szép fiatal nő nyakában Dávid-csillag ragyog. Aranyláncon aranycsillug. Volt egyszer egy kicsi gyerek, akit arra neveltek a kicsi faluban, hogy köszönni kell az idősebbeknek. Ez a tisztesség. A gyerek nőve-növekedve sose felejtette a tanítást. Szófo- gadása, szorgalma a jóra ismert volt. Aztán egyszer történt, hogy „rosszat” cselekedett. Ballagott, az utcán a boltba s látta, hogy az egyik ház előtt komoly' férfi lépeget kimérten. Odaérve a legényke jó hangosat köszöntött rá,, lévén, hogy háttal volt neki a férfi. Valamit, a kezében levő és odébb-odébb tett rudacskával, motyogott is magában. Szóval —, hogy egyik szavam a másikba ne öltsern — ez a felnőtt éppen egy kerítés hosszát akarta pontosan megmérni. Ezért mondogatta magában a rúddal lemért számokat. Éppen két lépés között ért oda a mi legénykénk, egy harsány „Jó napot kívánok. Pista bácsi!” köszönéssel. No, ez váratlanul meg, is fordította a megszólítottat; de bizony szó nem szólalt belőle. Szája mintha mozdult volna, a feje meg bizonyosan, mert ingázott a fiú és a házfal között. Aztán hirtelen csúnya beszéd suhogott a zavartan megtorpant fiú felé. Neki iramodott egy kicsit, de azért a kíváncsiság nem hagyta, hátranézett. A férfi még mindig ott állt azon a helyen, . csapkodott azzal a rúddal, mintha dühös henne. Aztán , elindult. Vissza, oda, ahonnan a mérést kezdte. . A mormolós számolgatást. Visszafelé- más úton került a fiú. + Szép. csendes este volta faluban. A hangulat olyan volt, amilyen a költőt is ihlethette. Amikor írtaazo- . kát a sorokat: „Ablakomat már verdesi szeptember rézszín fűzfaággal, hogy úgy nyissak ajtót neki ősz- bebukók alázatával” — a nyárvég bizony, már érezte közeledtét az ősznek. A házak kertjeiben volt legjobban így érezhető. Mintba forgatókönyv szerint: történt volna, a szomszé-l dók egymás után kezdtekj a megfosztott kert „lom-' jainak” füstté eregetéséhez Hangulata, van ezeknek a tevékenységeknek: mái-- mái szertartásuk. Mert ami, gomolyog a füst — búcsú zik is az ember. A tavasz zöldülő ígéretétől, a nyál- buja, tápláló gazdagságától, a természet anyás gondoskodásától. Szóval, szed ték össze a jutalmas nap-| meleg szárította növén.v-l szárakat. Hogy feláldozzák i a jövő terméséért. A kert ve yenen akkor, azon a szép j csendes estén egy ismeretlen, idős ember haladt, el. Köszöntött tisztességgel, fogadták is a helybéliek illő' válasszal. Megállt az ide-r gén, s figyelte ezt a kertek-1 béli gomolygást. Megszó-j- halt. aztán egy ' idő elmúl-l tavai: „Nem teszitek jól| ezt az égetést ezt a füs-| tölé.st. Megfosztjátok magatokat az időtől. Attól, hogy a bánatos, tétlenségre ítélő téli estén még kézzel érinthessétek a termöidő tárgyait. Én mindig elrakosgatom ezeket a növényi szárakat, kiszárítom majd arra való helyen. És a hideg borzongásra ítélő félben lángjukból melegítem át magam az új tavaszig. Hallgatták szótlan a helybe! iek. gomolygott a kér lekben a füstköd. A tova haladó idegent elfedle a szem élői. * Már van. ahol csak voltak. Szerencsénkre azért még ma is itt vannak a hegyek. Föld emlői. Meg annyi meredek fölkínált anyamell. Mert a milliárd szülöttnek enni kell. inni kell: élni kell. Tápláló tüzekkel hideget elűző meleg kell. És a milliárdak pazarolták is magukra a hegyek kincseit. Még'sincs őértük jó szava senkinek. Ki gondol bevérző seb leikkel ? Elismerésül csak az éjszaka akaszt csillagokat Föld anyánk megfosztott melleire. (t. n. jj Vastag pára ül a parton a köveken, a padok fakóra kopott támláin, a stégeken. Gyenge széltől hajtott hullámok neszeznek a mólón, összefüggéstelen kis felhők takarják el időről időre a napot. Fakul a’ sétány fölött a fák zöld lombsátra, a táncoshely zenekari dobogója körül napszítta székeket vert láncra áz ősz. Az utószezonban is vendégeket fogadó üdülőkben nap mint nap kiírják, hogy a víz hőmérséklete ennyi és ennyi, a levegő hőmérséklete meg legfeljebb csak néhány fokkal több, hogy hánykor indulnak a hajók Ti hány ba, Ba lato n fii red re. Ezeket a napi hirdetményeket mind .kevesebben olvassák, nincs sorbaállás a kikötői pénztáraknál és a vízben való megmártózásra is csak az a néhány •hidegtűrő vállalkozik, aki nem akar úgy hazautazni Gyomára, Mátészalkára, Gávavencsellőre. hogy ne mondhassa: fürödtem a Balatonban. A déli órákra leveti ingét, blúzát a stégek ráérős népe. szembefordul a Nappal. Sápadtarcúak türelmes farkasszemezése ez. Órákig róhatod utadat, senkit sem kell kerülgetni a sétányokon, állandó társnak csak az őszies szél szegődik melléd. A hajnalban kelők, tejért, húsért, paprikáért. gyümölcsért rohanók, strandra igyekvők most a munkahelyükön dolgoznak, töprengenek, kávéznak, intrikálnak. irigykednek és talán néhányat! ugyanúgy sürgölődnek,. sietnek most is, mint tették ezen a nyáron, hogy feltörjenek a hajóra, hogy bejussanak a diszkóba, hogy földszinti szobát szerezzenek. Az őszi vendég csendesebb, nincs miért tülekednie. abból, amit ilyenkor talál, válogathat. Egy ilyen nyár után, amikor keveset sütött a nap, talán az ősz derűsebb les*,reménykedik az utószezon-^ ban érkezett üdülő, és aini-í kor húsz fok fölé emelke-j dik a hőmérséklet, marj hálát érez. Ez a hála azoti-l ban oszthatatlan, az időjá-S fásnak szól, nem a szak-L szervezeti bizalminak. Pedig az utószezon is tar-|. tógát még fényt és mele-- get a Balaton szeptemberit vendégeinek. Az egyik sté-t gen, a horgászoktól távoU csivitelő, vidám lány csapati telepedik meg és amíg aj Nap a következő felhőig ér,? minden fölöslegesét 1 'dob-!, nak magukról, hogy fedett- len bőrük zavartalanul fü-jj födhessen a friss levegőben.’ Rajtuk nem érződik azt utószezon szomorkás visz-!- szafogottsága, a csöpp kisí csapat maga a nyár. Terebélyes asszonyság kő-' zelít feléjük a , partról, pléddel, elemózsiás szatyorral, sokat takaró egyré- szesben. A köszönés elmarad, * lányok helyet adnak most érkezettnek. Az áradó jókedv megcsendesedik, mert az asszony mutogatni .kezd a szomszéd slegre és tessékelő mozdulatai is félreérthetertenek. A lányok azonban nem értik, vagy nem akarják érteni. Nézik az üres napozóhelyeket. a víz fölé terebélyesedő stégeket. A nyelvet nem értik, az indulatot igen. — Ez a miénk, az enyém — kopogtatja Ujjaival deszkákat az asszony. — Értitek, ez itt saját, hm, oké? A lányok rebbentem s-ze- delö/.nek, nem, nem értik cs jóllehet négy-öt stép is üresen ásít a vizen, mesz- szire telepszenek le, val hol az ö>böl kezdeténél. Csakhogy közben már felhőkbe bújt a Nap. Utószezon van. hi agy József — Jaj, de klassz ez az izé — mondja valki (egy másik nő) a társaságból. A megjegyzés válasz nélkül marad, de látom, mint szökik ai'cba a vér, s a kéz — amit most meg kell fognom — remeg. A második nemzedék idegsejtjei js őrzik a szörnyű emlékeket. Véletlenül tudom a konkrét történetet is. A halállá borból csak az asszony került vissza. (Haza, Magyarországra!) Már nem volt fiatal. Lehet-e, érdemes-e tovább élni? Egy kisgyerekkel talán... Á gyerek felnőtt (egy jobb korban, s védett közegben.) öröksége: a remegő félelem — ezt titkolja — s a Dávid-csillag, amit nem akar titkolni. Kende Péter azt írja: „csak az hordjon , nyakában Dávid-csillagot; aki ezt a strandon sem veszi le, ahol mindenki látja; s ne hordjon Dávid-csillagot se az, aki tüntetni akar vele, se az, aki utálja, ha más nyakában kereszt lóg.” Dicsértessék a Jézus Krisztus! — köszöntek rá apámra a ' Fürst gyerekek. (A faluban ez a köszönés járt a katolikus tanítónak. Az evangélikusoknak én is úgy köszöntem: Erős vára mi Istenünk!) Vasárnap estefelé volt, á nagyszülőimhez sétáltunk. — Hová mentek? — kérdezte apám Fürst Gyuriéktól — mintegy a szokásnak engedelmeskedve. — A ... az állomásra — válaszolt a nagyobbik fiú. — Nahát, na- ' hát — kezdte apám — s nem folytatta. Később csak ügy magában mormogott: este viszik őket, hogy ne lássa a falu. Kisgyerekként csak any- nyit tudtam: amit a falu nem láthat, az valami rossz, bűnös dolog lehet. P. Klári néni, anyám leánykori barátnője volt, mikor visszatért valamelyik, megsemmisítő táborból, nagyanyámhoz kopogott be. — Hát a gyerökök? —kérdezte nagyanyám 5/. öregasszonyok együgy őségével. Nem tudta, hogy kérdezni most szinte bűn. Később ezt mintha túlságosan is megtanultuk volna. Ma már azt mondom: hallgatni bűn. Anyám sokszor emlegette: Klári gyönyörű lány volt. En nem láttam szépnek, ott a pult mögött a gyér fényben pedig sokszor adott nekem mézes süteményt. Most Radnóti sorai jutnak eszembe róla: „...és szaporodtak a ráncok a szépmosolyú fiatal nők /ajka körül s szeme alján; elnehezedtek a tündér- léptii leányok a háború hallgatag évei közben.” Az ötszázezerből, akik elpusztultak, ötöt .stem ismertem. De akiket igen ... S minden akkori felnőtt és gverek ismert valakit közülük ... Átadom a szót: Kende Péternek: „Auschwitz ügyét ébren kell tartani a közvéleményben, az emberiségnek ezt a kataklizmáját nem szabad elfelejteni, s a zsidóüldözésért való felelősségvállalás szellemét be kell építeni történelemképünkbe, nem pedig meghamisítani a történelmét.” Kár, hogy akarva, akaratlanul — sokszor jó szándékkal, kegyes csalással, vagy a szelektív emlékezetnek engedve — hamisi-, tunk. Itt vannak például a múzsák. — A jó soi’som őrizzen meg a múzsáktól — mondja, szinte babonás félelmet színlelve — a fiatul népművelő. Caca (Espersit Mária) fehér leányszobájában beszélgetünk Makón. A szülök elváltak — csak rit- k.án — látogatásai alkalmával — tartózkodott ebben a szobában az Esper- sit-lány. A ház vendégei aludtak itt: József Attila huzamosabb ideig. — Még gimista koromban meghívtuk a költő ifjúkori múzsáit — beszél tovább vendéglátóm. Hát képzelje, csaknem összeverekedtek. Azóta mindig csak egy múzsát hívunk egyszerre ... Már azok közül, akik még élnek ... Szánthó Judit már nem él. Én még láttam, fáradtan, megtörtén. „József Attila élettársa, volt” —suttéglák mögötte. Mi, gyerekek nem nagyon tudtuk, hogy mi az az élettárs. Azt hiszem, nemcsak mi. A most megjelent titkos napló (a Kritika augusztusi számában) sok mindent elmond az élettársi kapcsolattól. Pedig a naplóírónak nem ez a célja. De beszéljen bármiről — József Attila valahogy mindig jelen van, szinte determinálja Sz. J. személyisegét, aki íredig maga is erős karakter volt. A költő többi szerelmével, múzsájával szemben — úgy érzem — primátus illeti meg Szánthó Juditot. Nem, nem az általa inspirált versek száma, értéke miatt. (E tekintetben valószínűleg Flóráé az elsőség.) Hanem azért, mert Sz. J. huzamos ideig együtt élt a költővel, József Attila hozzá bújt annyiszor vacogva, megvallva félelmeit. Judit anyja, szeretője, társa volt a bomlo idegrendszerű poétának. Olvasom, hogy ma gyógyítható volna József Attila betegsége. Akkor a legjobb orvosa — az analitikusok "és pszichiáterek mellett —. Judit volt. Legalábbis így vélem. Attila elment tőle (ennek a költözésnek külön izgalmat ad. hogy a kézikocsis fuvaros a magyar munkás- mozgalom nagy egyénisége), Judit azonban vele tudott maradni — még a költő halála után is. József Attila szanatóriumi betegágya mellett találkozik Judit és Flóra. Micsoda pillanatok! — gondolnánk. De nem. Bemutatkozás. kisvártatva Judit búcsúzik. Kelleti magát a hatásos befejezés: Judit időről időre megidézi (szinte élővé varázsolja) naplójában a költőt, miközben Flóra új életet 'kezd egy másik férfi oldalán. Óvatos vagyok. Hátha van a Flóra-versek múzsájának is egy titkos naplója. Mit tudhatunk mi a múzsákról. .. Gyarmati Béla I! IlÉfiil szeiira Ismét gyarapodott a I almiig rádot díszítő szobrok száma: felavatták Galina Ulanova Lenin-dijas • kivaio balerina bronz mellszobrát. Ilyen mellszobrot azok az emberek kapnak szülőföld j ükön. akiket kétszer tüntettek ki az ország leg- mágasa bb érdemrend jével: a Szovjetunió Hősé és' a Szocialista Munka Hőse érdemérmekkel. A szovjet kultúra munkásai közül eddig csak kelten lettek a Munka Hőse érdemérem kétszeres kitüntetettjei — Galina Ulanova és a már elhunyt klasszikus író, Mihail Solohov. A nagy balerina Lenin- grádban született, itt végezte. el a balettiskolát és hosszú évekig lépett fel az Operaház színpadán, majd Moszkvába költözött, amikor a Nagy Színház társulatához szerződött. Utano- , va 1960 decemberében lépett. fel utoljára a Nagy Színházban, de kapcsolata nem szakadt meg azzal, ma is ott dolgozik, mint korrepetitor. A zseniális balerina kiemelkedő művészetét a világ már régóta elismerte a művészeti útjáról szóló nagyszámú irodalomban, a róla szóló filmekben, kiváló festők és szobrászok alkotásaiban.
