Észak-Magyarország, 1984. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-14 / 190. szám
ESZAK.MAüYMÜí&ZAG 4 1954. augusríus 14„ kedd A képernyő előtt Leviáttól Pelikánig Ha jól számoltam, az elmúlt műsorhéten — figyelmen kívül hagyva a gyermekeknek szánt ismétléseket — tucatnál több filmet kínált a képernyő. Egyetlen saját készítésű új mű mellett szépen sorjáztak a televíziós ismétlések, az import tévéfilmek, meg a mozikból átvett játékfilmek,, mintha az egész nézötábor valami óriási kempingben töltené a nyarat, s legfőbb tápláléka a konzerv, meg a többszörösen felmelegített konzerv lenne. Persze, a konzervek között ízletes, értékes dolgok is előkerülhetnek a bádogdobozból, meg olyanok is, amelyeket a romlástól semmi sem tudott megóvni. * Nem lehet kétségem afelől, hogy az elmúlt hét legkiemelkedőbb fi lm vállalkozása az egyetlen új hazai alkotás, a Nyolcadik stáció volt. Pap Károly, a mártírhalált halt író elsősorban novelláival írta be magát az irodalomtörténetbe. Az 1933-ban írt Nyolcadik stáció című regényében néhány korábbi művének, elsősorban a Megszabadítottál a haláltól című kötetének Krisztus-témáját folytatja: egy leslő küzdelmét ábrázolja a megfestendő Jézus-portréval, azt a küzdelmet, amely eredménytelen marad. Ám Pap Károly semmiképpen sem vallásos tárgyú müvet akart írni — a Krisztus-hittől egyébként is eléggé távol állt —, hanem, mint azt Keresztury Dezső a regény egy későbbi kiadásához írt bevezetőjében kifejtette: „A Krisztus-kép pusztán alkalom arra, hogy körülötte felkavaruljqn az emberközösség, egy falu társadalma, s megmutassa rejlett örvényeit". Le- viát, a festő, akinek sorsában az író az alkotás problémáját igyekszik megrajzolni, — az igaz művészét, aki nem képes szemét behunyni a valóság előtt, s belső lelki kényszerére csak azt tudja ábrázolni, ám éppen ezért menekülnie kell —, egy faluba kerül, ahol a plébános kérésére elvállalja a stációkép megfestését. Amikor pedig felismeri, hogy önmaga művészi törekvései vereséget szenvedtek, azokért a harcot nem tudja vállalni, inkább menekül. Helyette vállalja azt fel Giza, a vénlány, a szállásadója, aki megértette a festőt és kései szerelemre lobbant iránta. Ebben a történetben tükrözleti Pap Károly a maga kétkedéséi a művészet és a valóság ütközéseinek kimenetelében, ábrázolja azt a falusi világot, amelyben a helyi hatalom önkénye, meg a megnyomorított lelkű kisemberek bigoltsága falába, ütközik minden jó és szép törekvés és ez csak tragédiák előidézője lehet. Füsi János és Lojko Lakatos József írta át tévéfilmre a regényt és az utóbbi rendezett belőle nagy hatású, megrázó erejű drámát. Igen jól választotta meg Puskás Tamásban a festő Leviát alakítóját, de még inkább szerencsés volt Csomós Marira, bízni Giza néni szerepét, mert ez a csodásán sokoldalú színésznő fel tudta ragyogtatni a vallásosságba és magányosságba korán beleöregedett nő minden visz- szafojtott vágyát, életigenlését, testi és lelki szépségét és erejét. A görög tragédiákra, karaira emlékeztetőén mozgatott falusi asszonyok sora, Benkö Gyula főbírója, Horváth Ferenc plébánosa és mások kisebb-nagyobb alakításai, a víziókban, ábrándképekben megjelenített szerelmi vágyak és történések fojtott levegője teszik hosszú időre emlékezetessé a Nyolcadik stáció tévéváltozatát * E felemelő film után emlékeztetnem kell más művekre is. Csütörtökön este például a két Németország filmjei peregtek a képernyőn. Az NSZK-ból való Nyári történetek, meg az NDK-ból importált Az ócskás mintha csak azt akarta volna demonstrálni, hogy mindkét helyen tudnak tüzreva- lóan rossz filmeket is gyártani, csakúgy, mint az angolok, amint azt a Csendes élet című. pénteki, enyhén visszataszító szerelmi kínlódás igazolta. Nem sorolom a teljes filmkínálatot, csak megemlítem a magyar Csak semmi pánik.. ,-ot, amely két évvel mozibeli bemutatása után a képernyőn még halványabbnak, még inkább afféle „ami A Pogány Madonnából kimaradt" munkának tűnt. * Tiszai csendélet Fotó: Nagy Miklós Szeptemberben ismét számos magyar művész és együttes vendégszerepei külországokban. Operaénekeseink közül Szűcs Márta angliai turnéra utazik, a Rigoletlo Gildájaként lép színpadra. Tokody Ilona két alkalommal énekel Becsben a Pillangókisasszonyban, Kelen Pétert ötször hallhatja a francia közönség a nancy-i Faust-elő- adásokon. Kováts Kolos Amszterdamban vendégszerepei. Seregi László az NSZK- beli Oberhausenban állítja színpadra a Cirkuszhercegnőt, Bánki Zsuzsa színművésznő pedig az 1984—85-ös évadot-tanévet Jugoszláviában tölti, a Növi Sad-i színészakadémián oktat majd. Sebestyén János csembalóművész Csehszlovákiába utazik tv-felvételre. Ránki Dezső zongoraművész Francia- országban két, Svájcban egy hangversenyt ad. Elekes Zsuzsa orgonaművész az NSZK-beli Lübeck ben lép két alkalommal koncertpódiumra, Jandó Jenő zongoraművész az olaszországi Citta di Castello-ban koncertezik a Kodály- és a Takács-vonósnégyessel együtt. A Takács-vonósnégyest ezenkívül a franciaországi St. Jean-de-Luz-ba is várják, a Kodály-vonósnégyes pedig a Festival de Musique Besan- con meghívására franciaországi turnéra utazik. Hajnali lovak Bényei József kötete Harcos publicista, szenvedélyes közéleti viták elindítója, lapszerkesztő, sokoldalú közéleti személyiség - és lírai költő Bényei József, akinek harmadik verskötetét — Hajnali lovak címmel - most adta közre a Magvető Kiadó. Napi közélet, egy megyei lap szerkesztésének sokágú gondja, az országos újságírói közéletben való igen tevékeny részvétel és még sokféle elfoglaltság mellé miként illetszhető Bényei lírája? Ügy, hogy verseiben is a közéleti Bényei szólal meg, s ez talán a Mitől lélsz? című, e kötetben, olvasható versében fogalmazódik meg legmarkánsabban. A vers befejező sorait idézem: „...ha már nem is akarod / ököllé fogni a kezed, / akkor félhetsz az elmúlástól, / az időtől és a szelektől, / mert magaddal se nézhetsz szembe / s rászolgáltál a keresztiára." Hat ciklusban százhúsznál több vers sorakozik a kötet lapjajn. Apja emlékének ajánlotta kötetét, amelyben vall a múltjához, a falusi paraszt ősökhöz kötődésről, a felgyorsult élet ritmusváltása szülte változásokról, az abból fakadó szorongásokról, a megváltozott máról, amelynek lelkes igenlője, de nem kri- tikátlan fogadója. Annak az embernek a hangján szól a változásokról és a máról, aki nemcsak kívülről szemléli az életet és fogadja el, amit az kínál, hanem oki megteszi érte a magáét és ezért van is joga észrevenni, látni gyengéit, aggódni a jövőért. Engem, aki nemcsak verseiből ismerem Bényei József debreceni kollégámat, különösképpen megfog számos verséből áradó pesszimizmusa. Életigenlés és pestszimizmus egymásnak ellentmondani látszó fogalmak, mégis egymás mellett vannak jelen. Mert Bényei annak a mának harcos híve. amelyről énekel, de sokféle jel készteti szorongásra. Ide- jegyzem a kötet legrövidebb, Kalaplevéve című versét; „Előre köszönök / kalaplevéve / ha valaki visszaköszön érte". Vagy megemlítem a Ne nézzetek című verset, amely ugyancsak a jövő féltéséről sugall gondolatokat, íme, a befejezés: „Fiam és lányom hisz nekem, / miattuk vállalom tovább. / De lőtt szarvas bolyong csak itt, I ne nézzétek a homlokát." A kötet egyik ciklusa — Gyermekrajzok címmel — néhány képverset ad közre. Keserű aforizmák ezek sajátos képekbe fogalmazva. Az Ordó című képvers rajzolta éremszalagon ez olvasható: „Bátor erős hős ős", s a medálión körben ez: „végre eltemettük". Ha elfogyott a hangod és torkod sebe vérzik, ujjaddal ródd a földre a tisztaság igéit, folyók medrébe, fákra, ahol a jel kövülhet, s viszi a vélt időnek gyarló üzenetünket: Persze, nem ez a mór-mór kiábrándult szotongás a legjellemzőbb Bényei új kötetére, de nekem, jó ismerőjének ez a novum, ez a szembetűnő. Fel kell említenem ennek ellenében mindvégig közérthető verselését, roppant plasztikus képeit, minden keresettségtől mentes kifejezésmódját, helyenként a népi verselés, a népdal és népballada hatásának átsütését, nagypbb kompozícióinak mesteri szerkesztését - például a Fanyüvö című, Veres Péter emlékének szánt összeállítást, az Odüsszeusz levelei Nauszikához című, tizennéqy verset tartalmazó „blokkot", a Személyleirás nemes indulaté verseit, nem utolsósorban a kötetet záró Rovás a toronyházon ciklus verseinek filozófiáját, közéleti töltését. Szép, értékes, gazdag kö: tettel jelentkezett Bényei. Az olvasó is gazdagszik elolvasásával — és újraolvasósával. (boncrick) maradtunk még néhányon hűségbe kapaszkodva, hitekbe, szerelembe, sárral vert zászlárongyboí visszük batyukba rejtve az. ósdi árvaságot erőszakban, közönyben. Sütnek fekete lángok. S az elszoritott bongok egyszercsak felszakadnak, s prédikálhatod tovább megmaradt igazunkat. Bényei József: Hűségbe kapaszkodva Az idei tanév a felkészülés éve lesz a Szovjetunióban: most kezdődik a tavasszal elfogadott iskolareform előkészítése — és az oktatás szinte valamennyi területét átfogó intézkedések láncolata ezen áll vagy bukik. Nem véletlen, hogy a 40 pontból álló reformot szakaszonként. 1986-tól vezetik be. s az átmenet 1990-ig tart. Egyik-másik témakörben persze már a vita is éreztette hatását. Az a — most már írásban rögzített — követelmény, amely szerint emefni keil «rz oktatás srfir»-' vonalát, nem mindig igényel konkrét intézkedést, például a pedagógusok ismeretei szintjének emelését Elég néha a lelkiismeretesebb munka, körültekintőbb foglalkozás a gyerekekkel, jobb felkészülés az órákra. A legfeltűnőbb változás az, hogy hamarosan hatévesen kezdik a szovjet gyerekek az iskolát. örömmel kell szólnom egy ismétlésről: A Waterlooi csata című, Lengyel Menyhért írta színműből Tabi László átdolgozásában és Lengyel György rendezésében készült vígjátékot két és fél éve már láttuk, de most is sziporkázóan szellemesnek érződött. (Nem érdektelen az sem, hogy mostanában sok filmet látunk a hazai filmgyártás 1930-as éveiből, s e szatíra éppen azt mutatta meg, miként készültek akkoriban filmek.) Kállai Ferenc az amerikai kis szűcs alakjában, aki itthon fílmvállalkozással próbálkozik, remekelt. S ha rögtön átkapcsoltam a másik műsorra, láthattam Bacsó Péter sok vitát kiváltott, A tanú című filmjét, amelynek főszerepét, Pelikán József gátőrt ugyancsak Kállai formálta remekbe — 15 évvel ezelőtt. Bacsó hajdan ezzel a filmmel, ezzel a sajátosan groteszk, ám nagyon keserű szatírával nyitotta meg az ötvenes évek tragédiáit ábrázoló filmek sorát, s ma már felnőtt egy generáció, amely sok mindent nem is ért ebből, mert szerencséjére sok minden tovatűnt. Szükségtelen most a filmet újra elemezni, televíziós bemutatása a korlársnak ma már csak emlékidézö, a fiatalabbaknak meg már magyarázatra szoruló história. B. M. Kísérleti diákszállódéi Sikerrel fejezte be kísérleti idényét Pécsett az ország első kísérleti diákszállodója. A hétfőn bezárt szálláshelynek a Zipernowsk)' Károly Gépipari Szakközépiskola Kalamár József kollégiuma adott otthont. Az új típusú ifjúsági fogadó nyári működésének négy hete alatt háromszáznál több hazai és külföldi diékturistának nyújtott olcsó szállást. Hetven százalékot meghaladó telítettségével igen jól kihasznált szálláshelynek biz»* Bw'UÍt, Bár eredetileg a hazai középiskolások országjárásának előmozdítását vették tervbe, számos egyetemista is megfordult a nyári szállóban, s minden öt vendégből kettő külföldi volt. A bevétel nyereség nélkül fedezte a ráfordításokat, s ezzel a pénzügyi célt is sikerült elérni. A tapasztalatok értékelése után a KISZ Központi Bizottsága dönt arról, hogy a következő év nyarán az ország mely városaiban kezdeményezzék az olcsó Ifjúsági szálláshelyek láncolatának megteremtését. “Tűnődések A közszereplés feleíssségs A szólamok kialakulásának megvannak a maguk törvényszerűségei. A legígazabb felismerés, érték is megkopik, ha az életben való jelenlétét nem érjük tetten, új és új oldaláról, más és más színekkel, nagyszerű emberi tettekben, avagy gyarló botladozásokban. A legnagyobb szólamépítő tényező azonban a publikáló következetlensége. Az olvasónak, a hallgatónak kifinomult érzékszerve van a hamisságok, vagy más gyengeségek kitapintásához. A publikum hamar megérzi a szónok, az újságíró — finoman szólva — azonosulás-zavarát. Konkrétabban azt, amikor a publikáción nem süt át a teljes azonosulás, a meggyőződés. Ami a hamisságot — divatos szóval — a manipulációt illeti, nem érdemes rá sok időt vesztegetni. Ügy gondolom, hogy ma Is áll a haladó polgári kor amerikai elnökének mondása: miszerint egy embert be lehet, csapni egyszer, többször is; több embert is be lehet csapni egyszer-egyszer, de sok embert sokszor nem lehet becsapni. Más a helyzet, amikor nem az emlegetett azonosulás-zavarral van dolgunk. Gyakran a publikáló fel- készültségében. vagy hasonló gyár-, lóságábap találjuk meg a sztereotípiák, a fellengzősség, a felszínesség okát. Arra gondolok, hogy még mindig bocsánatos bűn a szürkeség, az unalmas szónoklat, vagy uram bocsa — söpörjünk a magunk háza táján is — újságcikk. Enyhén szólva irritáló, amikor az előadó büszke öntudattal hagyja el az emelvényt, érdemleges szellemi produktum nélkül, avagy az újságíró minden saját szín mellőzésével lekeni azt a bizonyos „musz”-anyagot, kényszertémát. Igen, kevesellem az, egyéni színeket, az eredeti gondolatokat a közélet különböző fórumain elhangzó, megjelenő publikációkban. Valamikor a dogmatizmus virágkorában sikk volt, hogy az egyszerűbb halandó újra és újra citálja a vezetők iránymutatásait, megnyilatkozásait. Ma ezt már senki sem Igényli, ma már túl vagyunk a cítatológia időszakán. Nem vagyunk viszont túl azon. hogy például politikai évfordulók környékén összevágjuk, in- nen-onnan forrásból összeollózzuk mondandónkat; esetleg megelégedjünk az örök igazságok újbóli ismétléseivel. Lehet ezt elegánsan rákenni az időzavarra, de mindenképpen a kényelmességet, a szellemi igénytelenséget takarja, nem is szólva a hallgatóság lebecsüléséről A jobbik eset, amikor valamiféle rosszul értelmezett szeméremből maradnak rejtve az egyéni színek, gondolatok és az a baj, hogy sokan ezt így tartják természetesnek. Közrejátszik talán a tudatlanság is? Bizonyára. Bár ma már szinte állandó témája sok politikai vezetői továbbképzésnek a retorika, a szónoki fogások elsajátítása, bár még kevés az eredménye. Szerencsénkre persze vannak született tehetségek, akik diktálják az ütemet. Ügy. tűnik viszont, hogy kevesen vannak. Úgy érzem, hogy ebbe a gondolatcsokorba tartoznak azok a rossz beidegződések is, hogy mi az^égvi- lágon mindent a politika rangjára emelünk. Jó,'elismerem. így tanultuk nagyjainktól is: minden politika. Az élet azonban gazdagabb mintsem, hogy mindenkor és mindent a politika kosarába rakjunk, holott „csupán” csak szép emberi helytállásról, vagy gonoszkodásról van szó. avagy a társadalom-lélektan. esetleg a szociológia, stb. stb tárgykörébe tartozó jelenségekről. A mindent politizáló törekvések ugyanis a meggyőzés helvett éppen az ellenkező hatást véltiák ki: tartózkodást eredményeznek. Napjainkban már több tudományágból közelítve vizsgálják, kutatják és formálják is a hatásmechanizmusokat. Vannak jelei, hogy eredményesen. Kívánatos, hogy ez. a folyamat még gyorsabb és általánosabb legyen. A ml úri águnk hasábjain is. A sztereotfniák uevanls szívós jelenségek, egyellek közöl1 embert Vén vet mességet takarnak. Nagy Zoltán Szovjet oktalás
