Észak-Magyarország, 1984. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-10 / 187. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 1904. augusztus 11„ szamba* I­i Teljes a csúcs a Balato- üoö. Csörögnek a kések, - wfflák, poharak a vonyarc- vashegyi Tulipánban. A pincérek, iránt dolgozó hangyák futkorásznak ide- oda a nyüzsgő vendégboly- ban. A sarokban sörei mel­lett kucorgó Berci így mor­fondíroz magában: „És ha meglépnék fizetés .nélkül?” S már hívja is a ginéért: Minden rendben, öreg- ,, fiú ? — . kérdi tőle csapon- . go könnyedséggel. — A " véndégek'nem túl pima­szak? Csurran-esöppen azért borravaló? A felesé- ,ged nem gyenesdiási vélet­lenül? Ugye! Mindjárt gon­doltam I Micsoda véletlen! Magam is gyenesdiási va­gyok. Fura, nem, hogy épp itt kell találkoznunk ...? Berci föláll, hanyag moz­dulattal helyére pöecenti a széket, kezet nyújt a pin­cérnek, s indul a kijárat fele. — És a két üveg Bala­toni? — szól utána a pin­Az irodalomtudományban meg nem volt. ehhez fogha­tó. Komputer „vállalta ma­gára” Mihail Lermontov- nak, a XIX. század nagy, orosz költőjének hagyaté­kára vonatkozó, egy sor szótár szérkesztési munká­ját. A szótárak között sze­repel egy ritmusszótár, a költő szókészletének válto­zását bemutató analitikai, valamint egy szintagmati- kus (szószerkezeti) szótár. A gép az embernél ezer­szer gyorsabban szerkesz­tette. meg a költő szótárát.. A gorkíji Lobacsevszkij Ál-, lami Egyetem tudósainak több mint egy évre volt- szükségük az egész munkai elvégzéséhez, beleértve a „komputer-program” össze­állításának bonyolult előké­szítési szakaszát. Vala­mennyi lermontovi mü ?zó-_ vegét, a leveleket, karcola­tokat, vázlatokat is, „gépi. nyelvre” kellett lefordítani és lyukszalagon rögzíteni. összehasonlításul megem-l Htjuk, hogy a négykötetes Puskin-szótár előkészítése. „hagyományos módon” húsz évig tartott. \. —- Az Imént fizettem ki önnek, emlékezzék csak! — Bizonyára hibbant ki­csit — dörmögi a pincér. — Legyen boldog a két üveg sörével!.— s kiüríti a hamutartói. A jelenetet figyelte egy farmeres fiú. „Ugyan én meg miért, fizetném ki a házmesteremet?” — ébred föl benne az egyenlöségtu- dat. Es már hívja is a pincért: — Mondd, önegfíú, lmo­dén oké? És a vendégek nyugisak? Van elég jatt? — Semmi rosszat nem mondhatok — teleli —, csak épp az előbb marad­tam hoppon két sörrel, de többet ilyen nem lesz... A farmeres hideg nyuga­lommal indul a kijárat le­ié, s közben hútraszól: — Viszját, haver! A pincér nyomban utána Veti magat. Es mielőtt szó­hoz juthatna, így kiált föl a farmeres: — Ja, igaz is, rralyem fe­ledékeny vagyok! Nem adta oda a visszajáró pénzt! Grabécz Gábor Laboda Kálmán versei; Biztató Rakjon föl az élet királyt, futót, bástyát: egy konok paraszttal, utolsó kockáról, nyerd meg a játszmát! u Ez a te sorsod, ez az en sorsam. Neked sok a sód, nekem sok a borsom, Fordított rekviem Ö, az a megkönnyebbült mosoly, mikor közelebb érve, buszon, autón, gyalog, ciz úttesten heverő alaktalan dologról kiderül hogy eldobott olajos rongy! wrwfiww stjisw- in Önkiszolgáló bolt. Dél* utáni csúcsforgalom. Egy fiatalasszony, négy év kö­rüli, göndör hajú csemeté­jével, bevásárol. A kislány fogja szépen a kosár egyik fülét, aztán hirtelen elen­gedi, odaszalad a kirakott édességekhez és leemel egy nagy tábla csokoládét: — Anyu! Vegyük meg ezt nekem 1 Nem, most nem, kis­lányom. Van otthon cse­resznye, csokoládét most nem veszünk. — Anyu! De nékem kell! Kéne! — és a kérése sirán­kozó könvörgésbe csap át. — Tedd vissza. Katikám, most nem vesszük meg. . ,A gyerek -tétovázik, ne­hezen tud elszakadni a cso­koládétól. Az anyja egy ha­tározóit mozdulattal elve­szi tőle. visszarakja a he­lyére. A közelben tartóz­kodók — eladók, vevők — már mind rájuk figyelnek. A kislány előbb szepeeni kezd. majd sírni. Talán abbahagyná egykettőre, de ekkor kéretlenül megjegy­zéseket tesz néhány asz- szony: — Igazán megvehetne a gyereknek! — Micsoda anya ezl — Vegye már meg, hi-> szén sir szegénykéi Ordít a gyerek A göndörk'e most már , nem sír. Kiabál, ki akarja tépni magát anyja kezéből, hogy visszavegye a csoko­ládét. Mind többen és töb­ben figyelnek rájuk, s ha­marosan megszólal az el- lentáboris: — Az biztos, hogy velem nem cirkuszolna így egy gyerek! — Üssön a fenekére vagy kettőt, aztán abbahagyja! — Tanítsa már meg vM selkedni azt a gyereket! Az anyuka elkapja a te­kintetét ' a tanácsadóktól, •beáll a pénztár előtti sor­ba, fogja a síró kislány kezét. Illetve a kislány már nem is sir: ordít, üvölt, csapkod, hogy az anyuka alig bírja tartani. De fogja őt. is, a kosárat is hősie­sen, odaér a pénztárhoz és fizet. A gyerek ordít, a tö­meg egyre vadabb és han­gosabb tanácsokkal látja el — két pártra szakadva hol az anyát, hol a gyere­ket csepülik: — Anya az ilyen?! Nem kell ennek gyerek! Minek a gyerek egy ilyennek? — Magára biztosan nem sajnálja a pénzt! — Üsse már meg, ne or­dítson az a kölyök! . A kislány magától abba­hagyta volna az egészet, ha nem lennének ott a többi­ek, a délutáni bevásárlás zsúfoltságában ideges fel­nőttek. A gyerek érzi, hogy itt most körülötte forog minden, de valójában még­sem ö a fontos ... Talán már csak azért ordít tor- kaszakadtából, azért rúgka- pál, mert megijedt á hirte­len kibuggyanó indulatok­tól. Az anya pedig megy ki­felé a teli szatyorral, s egyetlen hangos szót sem szól a lányára, nem mond­ja, hogy megállj, majd el­látom otthon a bajodat, s azt sem, hogy ne sírj, meg­veszem a csokit... Csak megy az ajtó felé, egyik kezében a tömött las­ka, másikkal a gyerek ke­zét fogja. Csak én látom innen a közelből, amint a hangok ütik-verik a hátát, és ő védelmezőén borul a kislányra, hogy ne jusson el hozzá mindebből sem­mi ... Csorba Piroska . Hfrtfeienében nehéz lenne összeszámolnom, rm m*ade*iú f«ek készülődtem én kis- és nagykamasz koromban, míg i végül is e mihaszna pályára tévedtem. Ám bármennyire í is forgatom eszemben az emlékezetem, mindig hasznos [ ember kívántam lenni. Tudom bizonyosan, hogy nem f akartaim lenni se gróf (mire mentem volna vele?1), se fó- f ispán, se orvos vagy tanár. Mester akartam lenni, mióta • az eszem tudom. Kezdetben szabó. Olyan kesztyűket varr- . tam magamnak kilenc—tízéves koromban, hogy a hábo­rús hideg télen sem dermedt meg a. kezem; ebben az időben mi — tanítás híján’ — állandóan szánkóztunk. Politikus hajlamom csak egyszer nyilvánult meg ben­nem, úgy tizenhárom éves kóromban, de olyan leckét kaptam-belőle Bözse néném jóvoltából, hogy erről a pá­lyáról azon nyomban lemondtam. Hogy ez a bizonyos hajlandóságom a politika felé ladikolt. ezt csak később, egy Móra Ferenc elbeszélésből tudtam meg, aki Mik- száth-tal- egyetemben állítja: a suszterok mind politiku­sok. márcsak szakmájukat tekintve is... Negyvenhét—negyvennyolc tavaszán Palkó Jancsi bará­tommal olyannyira odavollunk a fociért, hogy se láttunk, se hallottunk. A rongylabdát immár méltatlannak érez­tük tehetségünkhöz, meg — hogy őszinte legyek — a lá­bunk nagyujján a köröm képtelen volt újra nőni. Ma már tudom, hogy mi, kövek között rongylabdát rúgó srá­cok miért váltunk’ az idők során abszolút kétlábas lab­darugókká. Ha a jobb lábunk nagy ujjúról lerúgtuk a kör­möt (előbb kékült, majd püspöklila lelt, s aztán eliehé- redett — s ezután ledobta ujjunk az idegen szaruanya­got), maradt a balláb. A körömledobási folyamat hetek­be került, így ez idő alatt csakis, s kizárólag ballal rúg­tak a rongyfocit. Jancsi barátommal szörnyen untuk ezt az áldatlan, nem kis fájdalommal járó állapotot. — Bőrfocit kell szerezni! — adtuk ki a jelszót;. Ha olyan könnyű lett volna abban az időben börfpcihoz jutni! Mégha árultak is volna a boltokban, honnan vél­tünk volna rá pénzt? Luksa bácsi, akinek mindig is vol- ■ tak bolondos ötletei — s mindig mi húztuk az ötletekből j «, tovideobeL .-™-.katalaitaz ha a. crgaiettapapix- bontóiból, Baráth Lajos \ VSíi ff nevezetesen a „lepkéiből” szá.zat összegyűjtünk,’ kapunk érte a szántói nagytrafikban egy új futballt. Gyűjtöttük mi szorgalmasan, egészen a Pukkancig jártuk az út két oldalán az árkot. Hatvan—hetvennél tartottunk, mikor jó anyám figyelmeztetett: hagynánk abba a gyűjtést, hi­szen egy új foci száz—száztíz forint, ha meg vennénk a boltban száz darab cigarettapapírt, az csak hetven fo­rint. ( — Ez a vén lóköti} csak tréfálkozik veletek! ... Ám az elhatározás és a tavaszi zsongás egyre erősö­dött bennünk. Ekkor határoztunk úgy: magunk készí­tünk focit. Méghozzá bőrből. Nyugodjon édesapám, a. két nővéremnek még a hábo­rú idején, ahogyan mondják: pólóm pénzért vásárolt két haSznállas bőrkabátot. Talán székely menekültektől?’ Ka­tonáktól? Nem tudom kitől, de a nővéreim úgy féltel­ték kincsüket, hogy jószerével nem is viselték. Kezükbe csak akkor került, ha szellőztették, friss dohánylevéllel látták el, nehogy a féreg beléjük essen. Ennek a két mi- hasznasínes bőrkabátnak — természetesen — volt két szép bőröve. (En úgy láttam, mihaszffa a kabát; ha egy­szer nem viselik, minek a kabáthoz öv?) Jancsi barátommal mi mindig mindenben egyetértet­tünk. A két bőröv’ felszabelátásában is. és focivá varrá­sában is. Abban az időben még lehetett kapni a boltok­ban súsztertüt, árat, szurkot, fonalat. A varrást is kita­nultuk Trombitás suszternál, aki — míg tanított bennün­ket* íenjdeg hitelt adva a szavunknak, miszerint úgy dön­• • ~v*v«:.t.tur^rmrnammwi:miri'iuiwiwnw^ főttünk: suszternek állunk az iskola «tán — egy óra alatt beavatott benn ön két a tudományába. ... A foci elkészült. Kicsit tojásdadra sikerűit, meg a belseje is nagyobb volt a kelleténél, úgy, hogy majd szét­szakította a szurkosfonalat. De bőrfoci volt, pattogott, és kész gyönyörűség volt belerúgni. Pünkösdig semmi báj nem történt. Hogy miért éppen ezen a meleg ünnepnapon akarták felvenni a nővéreim a bőrkabátot, azt máig se tudom. Tény, hogy az övét nem találták, mi pedig Jancsival nem tudtunk magyarázatot adni a bőrfoci származásáról.. —. Gyertek csak ide! — mondta csendesen Bözse né- ném, aki egy alkalommal egy baskói fuvaroson is beva- salta a bor árát apám kocsmájában. Nem dicsekedhetett ez a behemót ember odahaza, hogy milyen cetlit tettek eléje... Annyi bizonyos, hogy a nővérem csúnyán elbánt vele. Velünk is. Jancsi meg sem próbált hazafutni. Ha már együtt rúgtuk a fránya bőrövet, együtt kaptuk érte a „honoráriumot” is. Sőt, ő odahaza még kapott ráadást is, mikor*kiderült a suszterkodásunk teljes története. Pár év múlva együtt rúgtuk a futballt a kéri „fürgék” csapatában. Ha úgy sikeredett egy rúgás, hogy ait Inkább kiflinek nevezik a szakértők, mi összenevettünk-moso- lyogtunk. — Ha ebben is meg lenne az a kevés tojásdadság...! — vigasztaltuk egyiiiúst. — Ha valamihez hozzászokik az ember! ... Ám akárhogyan lorgatojn az eszemben az emléke­zel et. eskü alatt vallom: olyan jót focizni, mint a bőr-, övből készült futballal, még soha nem fociztam életen} során. Az őszinteséghez tartozik: olyan istenesen nem is - verték el közel ötven év alatt, mint akkor Bözse néném — szegény; nyugodjon fékében. Hiszen később megbo­csátottunk mi egymásnak. Ö a bőrövet, én pedig a ve­rést. De hogy ezután politizálni nem politizáltam? Nem tudom, sőt nem is állítom. Csak éppen a suszterság szép- ivű mesterségéit azóta is messze elkerülöm.

Next

/
Oldalképek
Tartalom