Észak-Magyarország, 1984. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-01 / 179. szám
ÍAKUlLitíAü 4 1984. augusztus 1., szerda JVIa 35 éve Lapzártakor: A színházállamosítások évfordulóján Harmincöt évvel ezelőtt. 1949. augusztus 1-én jelent meg a Népművelési Minisztérium rendelete, amely államosította a magyar színházakat. Ez azt jelentette, hogy attól a naptól kezdve már színházi engedélyt magánszemélynek nem adhattak ki, a színházak állami intézményekké váltak. 1948 fordulatokban gazdag esztendő volt hazánkban. Tavasszal a nagyüzemeket államosították, augusztusban az iskolákat, s ez azt jelentette, hogy az ipari termelés és a felnövekvő generációk nevelése már állami kézbe került. Az iskolán kívüli művelődés lehetőségei azonban jórészt magánkézben voltak, és a budapesti Nemzeti Színház, valamint az Állami Operaház kivételével az ország összes színháza gyakorlatilag magán- vállalkozás volt. Érdemes itt kitérni röviden a Miskolci Nemzeti Színház ez időbeni állapotaira. Az igazság kedvéért el kell mondani — s ezt nem először tesszük —, hogy itt Földessy Géza társulata, a körülményekhez képest jó, haladó színházat csinált. Bár az államosítás idején megjelent egyes újságcikkek igen szigorúan mérlegelték és marasztalták el ezt a rövid időszakot, akik akkor is színházlátogatók voltunk, szívesen emlékezünk vissza több, itt bemutatott darabra, előadásra, és ha most egy emberöltő — már történelminek nevezhető — távlatából tekintünk vissza, még inkább megállapítható, hogy a társulat akkor lehetőségeihez képest jó színházat csinált. Ha az Éjjeli menedékhely, vagy az Egerek és emberek, A revizor, a Jegor Bulicsov, A mi kis városunk, a Viharos alkonyat előadásait idézzük, vagy az akkor Miskolcon játszó Komlóé Juci, Bessenyei Ferenc, Pécsi Sándor, Hornná Pál és mások alakításait, úgy az emlékkép mindenképpen szép. Akkor is, ha a magánszínház jellegéből adódóan, sok-sok nehézséggel küzdött. Az utolsó magánigazgatású évadban, az 1948—49-esbem — mint a Szabad Nép 1950. június 10-én megírta — a Miskolci Nemzeti Színház 83 premiert tartott, és egy-egy darabot átlagosan 1500 néző tekintett meg. Ez nem jelentett két teltházat sem. E hatalmas mennyiség természetesen nem jelenthetett egyenletes minőséget, de voltak máig emlékezetes bemutatók. Például az Estére jó barát érkezik című francia partizándráma, Shaw Warrenné mesterségének előadása, Kovács Terussal a főszerepben, vagy Inke László alakítása ugyanebben a darabban, megemlíthető Maiiéi Pagnol A pék felesége című drámája, és talán még lehetne sorolni. A tömegmunkában tagadhatatlanul felbukkant a nívót- Hanság, és a színház, mint az iskolán kívüli művelődés fóruma, ilyen körülmények között kevéssé funkcionálhatott. Ez is sürgette az államosítást. De Miskolcon sürgette más is. A színház igazgatója, Földessy Géza 1949 áprilisában tanulmányútra indult nyugati országokba, s néhány hét múlva már bizonyossá vált, hogy itthagyta színházát, nem tér vissza. Az államosítást megelőző évad végére vezető nélkül maradt a színház. A színház kommunistái — a Magyar Dolgozók Pártja megyei bizottsága segítségével — a színház tagjaiból öttagú tanácsot alakítottak, amely átvette az irányítást, és az államosításig vitte a színház ügyeit. Jóllehet, ez a bizottság kényszerhelyzet szülötte volt, munkája mégis igen eredményesnek bizonyult, és tevékenysége már‘szerves átmenetet kepezett az állami színházak új műsorpolitikai célkitűzéseinek irányában. A bizottság tagja volt Aidái Aladár, Inke László. Kalás/.di Pál. Szabados Ambrus, Szili János, és részt vett a bizottság munkájában, bár nem volt tagja, Komlós Juci, Földessy Géza felesége, aki nem távozott külföldre. Ilyen előzmények után érle a Miskolci Nemzeti Színházat a színházak állami kezelésbe vételéről szóló kormányrendelet. A színház üzemigazgatója Májercsik Rezső, diósg> őr-vasgyári élmunkás, művészeti vezetője pedig Szendrö Ferenc, a munkás kul- túrmozgalom egyik országos vezetője lett. aki első nyilatkozatainak egyikében elmondta: „Hogy mi határozza meg munkánkat? Az, hogy Miskolc dolgozói számára tartjuk előadásainkat. A korszerű, a haladást szolgáló színpadi műveket kell megismertetni a vidék közönségével is. Miskolc kultúréle- tének fontos tényezőjévé kell válnia a miskolci színháznak ...” Az első év programját üzemi és tájelőadásban Lenes A helyettes és Ho Csu Az új igazgató című darabja vezette be. Az első premier 1949. október 7-én volt, ez volt egyben a színház 127. évadjának nyitása. A díszelőadáson Szof- ronov Moszkvai jellem című színművét láthattuk. Ezt követte A dohányon vett kapitány című operett, a Filmcsillag című zenés vígjáték, a Tartuffe, majd eredeti bemutatóként Barabás Tibor Magyar jakobinusok című színműve, utána Strauss Bécsi diákok című operettje. Mindez három hónap alatt! 1950-ben hasonlóan színes volt a program; már márciusban sorra került Fagyejev Az ifjú gárda című színműve, és az évad vége felé Dunajevszkij Szabad szél című operettje. Lapunkban több cikk foglalkozott hajdan a színház államosításával. A miskolci színház a miénk! című, 1949. szeptember 25-i cikkében Sárközi Andor ezt írta többek között: „Ne felejtsük: a fejlett szocialista művészet csak úgy valósítható meg. ha a nézőteret estéről estére munkások, dolgozó parasztok, haladó értelmiségiek, kisemberek töltik meg. Legyünk rajta, hogy Borsod megye és Nagymiskolc dolgozóinak hatalmas tömegei kerüljenek közel a színházhoz, hogy erőt. kitartást és harcos elszántságot merítsenek belőle boldog jövőnk, a szocializmus építéséhez.” A premier után Hajdú Béla többek között ezt írta: „A bemutatkozó előadás teljes sikere biztosíték arra, hogy szervezett közönségünk, Nagymiskolc dolgozóinak hatalmas tábora a szánház dolgozóival, a kultúrmunkásokkal együttműködve, magas rangra fogja emelni Miskolc szocialista színházát.” Harmincöt év telt ei azóta. A fejlődés nem volt egyenletes. Természetszerűen adódtak jobb és gyengébb évadok, s bár sok minden változott az állami színházban, az alapvető feladatok nem. S ha színházunk magas rangot is ért el napjainkra, erre az 1949-es, a magyar színházak életében gyökeres változást hozó történelmi eseményre emlékeznünk kell. s az akkor megjelölt feladatokat sem árt olykor-olykor újra, meg újra felidézni. Benedek Mikié« Jegyzet Ne szólj rá... A nyár az az időszak, amikor — remélhetőleg — többet van együtt a család. Nemcsak azért, mert hosz- szabbak a nappalok, nemcsak azért, mert iskolai szünidő van, és a gyerekek többet vannak otthon, hanem azért is, mert ilyenkor nyaral, üdül, pihen együtt a család. Amennyire jó, kellemes ez, annyival inkább előjönnek azok a problémák, melyek egész évben megvannak ugyan, csak éppen most hatványozódnak. Együtt vagyunk szabadságidőnk alatt a családdal, elkezdünk tehát „gyereket nevelni”. Véleményünk szerint az sem jó. ha mindkét szülő úgy véli. neki, most a szabadságidőben kell behozni, amit egész évben elmulasztott, vagyis most kell minden pillanatban odafigyelni a gyerekére, most kell szigorúan fogni azt a „komisz kölyköt”. Az persze nem baj, ha jobban észrevesszük, amit észre kell vennünk a gyerek viselkedésében, az sem baj. ha megmondjuk, ami nem tetszik. (De ugyanígy mondjuk meg azt is, ami tetszik. A gyerek nem fogja elbízni magát, ellenkezőleg: egy kis dicséret időnként szárnyakat ad. Nekünk, felnőtteknek is jólesik, ha például a munkahelyünkön észreveszik, hogy valamit a szokottnál, vagy a kötelezőnél jobban végeztünk el.) Tehát korántsem azt akarjuk mondani, hogy szabadságidőben a gyereknek mindent szabad, de talán egy kicsit többet szabadjon, mint egész esztendőben. A legjobban az árt a gyereknek, ha bizonytalanná tesszük öt. Mivel tehetjük bizonytalanná ? Azzal, ha a szülőknek, eltérő a nevelési gyakorlatuk. Ha például az együk valamiért szól a gyereknek, ha például nem tetszik neki, hogy a vállalati üdülőben másokat zavarja hangos viselkedésével, és akkor a másik szülő csendben figyelmezteti házastársát: — Ne szólj rá a gyerekre! A gyerek hallja, és bizonytalanná válik. Az előbb már úgy érezte, hogy édesapjának (vagy édesanyjának) igaza van, amikor őt csendre inti, ám a „ne szólj rá” hallatán úgy véli, mégiscsak bömböltetheti azt a magnót. Talán még szerencsés is, ha az elvek nem egészen egységesek, mert így kialakulhat egy helyes középút, és sem túlzott szigorúsággal, sem túlzott engedékenységgel nem ártunk a gyereknek. De alakuljon ki ez a közös nevező, és ha ezután az egyik szülő — óhatatlanul — mégiscsak figyelmezteti valamire a csemetéjét, ami a házastársának nem tetszik, akkor a házasfárs számoljon magában hármat és legfeljebb csak csendben súgja oda: — Ez talán felesleges volt. Persze az is lehet, hogy nem. volt felesleges. Tahiti nevének hallatán a legtöbb ember lelki szemei előtt nyomban megjelennek azok a tüzes színek, természetes női szépségek, trópusi virágok, amelyek Paul Gaugint bűvölték el annak idején és inspirálták csodálatos festményeit. Napjainkban mintha e világ képei, színei elevenednének meg Budapesten a Margitszigeten és néhány magyar városban, ahol fellép a Tahiti Nagy Balett. Örömünnep a kétrészes műsoruk címe, s valóban mintegy nagy egzotikus vigasság él és mozog a színpadi világ. A nagy létszámú együttes számos pompás jelenetet villant fel a polinéziai szigetvilág vanília illatú mindennapjaiból, szokásaiból, múltjából és jelenéből. Látványban valóban nincsen hiány és mozgalmasságban sem. Mulatság és halászünnep, harci tánc, bambusztánc, tűztánc váltogatják egymást. Megnyerő egészében a műsor, amellyel az 1976-ban alakított együttes Terii Gille Hollanda művészeti vezetésével hozzánk érkezett. Tegnap este, lapzártakor a miskolci sport- csarnokban mutatták be műsorukat. Képünk: egy jelenet a műsorból. Anyanyelvi tabor Patakon Ismerkedés az óhazával Éppen Debrecenből és a Hortobágyról érkeztek vissza Patakra. Egész napos kiránduláson voltak, megismerkedtek • a Hajdúság nagy múltú városának történelmi, művelődéstörténeti nevezetességeivel, s bepillantást nyertek mai lüktető életébe. Beültek a híres események színhelyéül szolgáló Nagytemplom padjaiba, megtekintették a 450 éves jubileumához közeledő Református Kollégium könyvtárát, múzeumát. Aztán következett a Hortobágy, a hazánkkal kapcsolatosan külföldön oly gyakran emlegetett „magyar puszta”. A pásztormúzeumban látták a csikósok, gulyások, juhászok — számukra egzotikus — ruháit: cifra szűröket, bozontos gubákat, továbbá sallangos ostorokat csapószijjal, kormos, füstös bográcsokat, lószerszámokat, kocsikat, kampós juhászbotokat. Majd nekivágtak a pusztának. Izgatottan néztek jobbra-balra, fel a magasba, mint akik keresnek valamit. Ez a valami pedig nem más, mint— « pusztai délibáb ... Bizonyára a szüleik, vagy Inkább a nagyszüleik meséltek nekik erről a „híres-nevezetes” pusztai tüneményről, odahaza New Yorkban, Torontóban, Londonban, Párizsban, Stockholmban, Münchenben, Amszterdamban. Talán a lelkűkre is kötötték, hogy okvetlenül nézzék meg a délibábot. Hát most ezt keresték, itt volt rá az alkalom. Gémeskutat, szürkegulyát. rackanyájat, dübörögve vágtató szilaj ménest láttak, de délibáb — egy tenyérnyi sem volt sehol. Angol. francia, német, magyar szóval keresték-kutatták, szerették volna „megidézni”, hogy az anyanyelvi táborból visszatérve szüleikhez, elmondhassák nekik, eldicsekedhessenek otthoni barátaiknak, hogy milyen is a magyar délibáb. De hiába volt minden próbálkozásuk, délibábnak híre-hamva sem volt a Hortobágyon ... — Minden héten autóbuszra ültetjük a külföldi magyar fiatalokat, és hosszabb- rövidebb tanulmányi kirándulásra visszük őket — tájékoztat Kanesütz La josné, a pataki anyanyelvi tábor vezetője. — Debrecenen, a Hortobágyon kívül körutat tettek a Zempléni-hegységben. Sátoraljaújhely, Széphalom, a füzéri vár, Hollóháza, Gönc, Vizsoly, Boldogkő vára sok történelmi ismeretet nyújtott nekik, s gyönyörködhettek a táj vará- zsos szépségeiben is. De ellátogatnak Tokajba, Miskolcra, Lillafüredre, majd négynapos országjáráson vesznek részt, ennek állomása Aggtelek, Eger, Budapest, a Balaton, és néhány dunántúli varos lesz. — A négyhetes nyári kollégium tananyagát úgy állítottuk össze, hogy a délelőt- tönkénti történelmi, irodalmi, művészeti elméleti anyagon kívül a „helyszíneken”, a valóságban mennél többet láthassanak, sajátíthassanak el ..magyarságismeretből”. A foglalkozások középpontjában természetesen a magyar nyelv tanulása áll. Nyelvtudásuknak megfelelően, különböző csoportokba osztottuk őket.s naponta három órát töltenek szüleik, nagyszüleik anya- nyelvénék a tanulásával. — Délután lehetőségük van sportolásra, magyar népdalok, néptáncok tanulására, múzeumok, képtárak látogatására. Vannak, akik fafaragással, kerámiakészítéssel foglalkoznak, de a legtöbben, éspedig az 56 külföldi fiatal közül 35-en főzőtanfolyamon vesznek részt, méghozzá nemcsak lányok, hanem szép számban fiúk is. A barackízes palacsinta például a fiúknak jobban sikerült, mint a lányoknak. Ez idén először húsz harmadik osztályos gimnazista is tagja a pataki anyanyelvi tábornak. Jutalomként részesülhettek ebben a kitüntetésben: a megyei művelődésügyi osztályok küldték őket az ország különböző tájairól. A hazai és a külföldi magyar fiataloknak egyaránt hasznos ez a közös „táborozás”, mert nemcsak a nyelvtanulásban segítik egymást, hanem emlékezetes, tartós barátságok is szövődnek. Aztán barábkozás közben a „vendégek” jobban, közvetlenebbül megismerkedhetnek a mi fiataljaink tanulmányaival, iskolai és magánéletével. A korábbi évekhez hasonlóan, ezen a nyáron is főképp az Egyesült Államokban, Kanadában élő magyar szülők küldték el középiskolás korú gyermekeiket Sá- ' rospatakra, a Magyarok Világszövetsége és az Anyanyelvi Konferencia Védnöksége állal immáron tizenhar- madszor rendezett nyári kollégiumba. De érkeztek fiatalok a nyugat-európai országokból, sőt még Szíria fővárosából, Damaszkuszból is. A magyarországi nagyszülők, nagynénik, nagybácsik, rokonok — főképp vasárnaponként — ellátogatnak Patakra, hogy elbeszélgessenek a külföldi „kisrokonokkal”, s „óhazai” ajándékokkal kedveskedjenek nekik. Félidőhöz érkezett már az anyanyelvi tábor. Augusztus 12-én országjáró körútra indulnak a fiatalok. Előtte szombaton bűcsúestot tartanak: versmondással, ének-, tánc- és zeneszámokkal szórakoztatják egymást és az óhazai rokonokból, érdeklődő patakiakból álló közönséget. Természetesen a műsor magyar nyelven hangzik el. bemutatva, mennyire haladtak négy hét alatt „magyarságismeretből". Már készülnek a búcsúmú- sorra. A rózsáktól, virágoktól kedves, illatos „campus”- ban. a kollégiumi kertben egyikőjük már ízlelgeti, mondogatja Petőfi sorait: „Egész úton — hazafelé — / Azon gondolkodúm: / Miként fogom szólítani / Rég nem látott an vám?” Jól érzik magukat Patakon a fiatalok. Igv bizonyosak vagyunk benne, hogy odahaza .mindnváian „kedvest. szénét” mondanak maid édesanyjuknak, édesan toknak az óhazáról. Mert délibábot nem láttak ugyan, de láthatták — amerre csak megfordultak — az énülő szépülő — magyai' valóságot. Hegyi József Szünetel a népkerti mozi A Borsod megyei Moziüzemi Vállalat, a miskolci népkerti szabadtéri moziban a mai naptól szünetelteti az előadásokat. A szünet előreláthatólag két hétig tart. A vetítések ideiglenes szüneteltetését a miskolci sportcsarnokban rendezendő helyiipari kiállítás és vásár előkészületei teszik szükségessé. A kényszerű szünet után a mozivállalat természetesen várja a szabadtéri mozit kedvelő közönséget. A vetítések újrakezdéséről időben tájékoztatják a nézőket.
