Észak-Magyarország, 1984. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-25 / 199. szám

1904. augusztus 25., szombat ESZAK-MAGYARORSZAG 7 Btk. 260. § esetlenség Nincs nagyobb baj, ha pusztán eg--' szervvé válik a szív is! Üzent az öreg limma ma­ma. Keserűség rágja a szi­vét. Ugorjai? ki hozzá, el­mondaná. mi bántja. Ritkáinak és elfogynak a jegenyék, erre az öreg fa­lun túl poros eperfák áll­nak az út mentén. És új­donatúj házak. Én pedig régit keresek, azzal a roz­zant deszkakapuval. Az a régi ház, az a rozzant ka­pu nincs sehol. — Tudtam, hogy csodál­kozol majd — nyitja előt­tem a zöldre festett rácsos kaput. — Gondoltuk, el­bontjuk azt a másikat, mi­előtt ránk szakadna. így aztán megépítettük ezt a széo újat. Tétován a ház felé moz­dul. de lépést se lesz, visz- szahüzza a lábát. — Látnád csak belülről! Akkor csodálkoznál igazán, ha meglátnád, mi van oda­bent. Még fürdőszoba is... Restellem, hogy nem mu­tathatom. A lányom meg a vöm külországba mentek. A kulcsot meg nagy siet­ségükben elfelejtették itt­hon hagyni... Elfelejtették itthon hagy­ni a kulcsot? Nem, nem felejtették el. Nem is akar­ták Itthon hagyni. Emma mama előtt lezárták a há­zat. A ház a fiataloké, s neki, az öregasszonynak, ahhoz semmi köze. Emma mamának semmi köze a házhoz. Pedig azö életéből épülhetett az a ház. Az ő életéből, ame­lyet mindig csak eladott. Eladta előbb summásnak, aztán feleségnek, anyának, mélyen hajolnia kútba ví­zért, hanyatt zuhanni a sí- . kamlós jégen, járni a po­ros. sáros utakon büzásszé- kerek nyomában, bárá­nyok elé szaporázva, za­boszsákokat cipelve, gyer­mekeket. nevelve, ahogyan az anyja, nagyanyja lelte. Korán özvegyen maradt, két gyermekét egyedül ne­velte, a nagyobb fiút s a kisebbiket, a lányt. Váro­son iskoláztatta, taníttatta őket. A fiú a szülői ház­hoz csak vendégnek járt, másik országrészbe, messze elkerült. A lány az anyjá­val lakott, s vonaton járt be. városi hivatalába. Mikor a lánya férjhez men!, férfiember is került a házhoz. Békésen, szépen éldegéltek hárman az öreg házban.. A fiatalokat reg­gel vitte a vonat a város­ba, este hozta. Mindig tisz­taság, mindig friss, meleg étel várta őket. Gondjuk nem volt semmire. Emma mama mindent megcsinált, mindent előteremtett —se­gítség nélkül. „Csak löre­kedjetek, úgy juthattok előbbre...” — mindig mondogatta. Takarított, mosott, főzött, a lányára és a vejére. Gon­dozta a kertet a ház vé­gében. Volt kis háztáji földje a határban, azt is munkálja. Egy esztendőben sem hiányzott pincéjéből a krumpli, padlásáról a ku­korica. Az a másfél száz négyszögölnyi szőlőcske pe­dig. amit megint csak ö kapóit: ő kötözött, bort is elegei adott. Egyik vasárnap Emma mama asztalánál együtt volt a család. Ott ült a messzire került, levéllel ha­zahívott fiú is. — Ügy gondoltam, fiam, megegyezhetnétek, ti ket­ten, hogyan is lesz majd, halálom után. Ez a ház, amíg élek, az enyém. En lemondok róla, a ti része­tekre. Egyezzetek meg, és Piroska húgod odaadja ne­ked a részedet', fiam ... Megegyeztek. A fiú ol­csón lemondott a szülői házról, a húga javára. — Amíg élek, és mozog­ni bírok, dolgozok. Aztán kire is számíthatnék az­után. Piroska a gondomat viseli majd ... Emma mama, amíg jól bírta magát, dolgozott. A házépítésbe is így fogtak. Előbb egy kis házal bú­za ttak fel a kőművesekkel az. udvar sarkában. Egy nyári konyhát. Ott húzták meg magukat az építkezés idejére, amikor az. öreg há­zat is szétverték, hogy újat emeljenek a helyén. Emma .mania, az építkezésnél if segített, amit csak tudott?. Meszel oltott, keverte a maltert. Felépült az. új ház. A mama megtakarított pén­zecskéje is elment a kő­művesekre. anyagokra. De semmi sem zavarhatta hármójuk életét. Nem is gondolhatta volna senki, hogy másként is lehet. Emma mama egyik dél­után gyengének érezte ma­gái. zúgott a feje, meg­szédült. A lépcsőre ült le. hogy kicsit erőt gyűjtsön, múljon el róla a rosszul- lét. Az este hazatérő fia­talok eszméletlenül talál­ták. Agyba fektették. Más­nap kicsit magához tért. Tett-veit a ház körül. Az­tán újra elfogta a fejzú- gás. szédülés. Éjjel mentő­autó robogott vele sziré­názva a kórházba. Két hónapot töltött kór­házban. A kezelés sokat segített rajta, de nem tud­ta visszaadni régi erejét, egészségét. — Sok pénzt elvittek tő­lünk az orvosok. A lanyom es a vöm írtak a fiamnak: fizess le is! „Minek fizet­nék, anyám csak rátok dol­gozott. Tietek volt mindig a bor, a szőlő, a kukorica, a krumpli, meg minden. Anyám megtakarított pén- ' ze is a ti új házatokra ment el. En a szülői ház­ról is lemondtam húgocs- kám javára. Ti vállaltátok anyám gondozását...” Ezeket írta a fiam. Az öreg szemek holdud­varában könnyei csillan­nak. — Nem állhattam meg előttük azután. Mindig azt vágták a fejemhez, hogy a fiamnak nem kellek. De hát, én a fiamat is becsap­tam ömiattuk, hogy új há­zal építhessenek. Mindene­met csak nekik adtam. Belső zokogás rázza, hang nem hagyja el beomlott száját. Aztán egy este nem en­gedtek be a házba, bezár­ták előttem az ajtót. Itt va­gyok most, ebben a nyári konyhában. Azt mondták, ha nem tetszik, menjek a fiamhoz. De hiszen pénzt adtam én is a házhoz, és nem is keveset. Erre azt mondják, a pénz úgyis az övék lett volna, ha már nem élek. Ellöktek maguk­tól. Hát ki viseli akkor a gondomat? ... A tanácsházán kopogta­tok. Semmit nem tudnak Emma mama sorsáról. A nyári konyhában él? Ittaz öregek mind a nyári kony­hában élnek, vagy ahol olyan a ház. a szuterén- ban. Kérdezem, ismerik-e a gondozási kötelezettség él­ni u lasztósána k törvén yi tényállását? Nem egészen pontosan, de ismerik. Ígé­rik hogy a legsürgősebben, megvizsgálják az ügyel és intézkedni fognak. Addig is adnak gyorsan segélyt, hiszen tudják, mennyire kevés a tsz-járadék. Visszaballagok Emma mamához. A kis nyári konyha sarkában, homály­ban üldögél. Kiszáradt sze­mekkel sir, könnyei mér elfogytak. Odakint szél mozdul. Az­tán újra a száraz csend... Nem akarom érzékeny- kedve belcjezni ezt az írást. A Büntető Törvénykönyvet lapozom föl. A 2(10. § így határozza meg ezt a bűn­tettet: „Aki állapotánál vagy idős koránál fogva önmagáról gondoskodni nem tudó személlyel szem­ben fennálló gondozási kö­telezettségét nem teljesíti, lia ezáltal a , gondozásra szoruló életét, ' testi épsé­gét vagy egészségét veszé­lyezteti, három évig terje­dő szabadságvesztéssel bün­tetendő." Falaky Dezső Nem vagyok író. „csak” újságíró, sohase pályáztam írói babérokra. Utolsó ver­sem tizenhét éves korom­ban jelent meg az Újság című napilapban, akkor rá­jöttem, hogy nem tudok verset írni és nem is ír­tam többet. Novellát is csak kettőt írtam tizenki­lenc éves koromban, azt se folytattam — nem ment. Azóta „csak” újságíró va­gyok. Ezt azért kellett leszö­geznem : ne, érhessen az a vád. hogy be akarok törni az írók birodalmába. Azt azonban bátorkodnék az alábbiakban kérni: adjanak helyet végre az írók mel­lett az újságíróknak is a tol Horgaink birodalmában Nem vagyok mai „fiú” thajaj, de mennyire nem!) é« élénken emlékszem még hogy Ady, Móricz írók és újságírók Zsigmond, Kosztolányi és í.aczkó Géza. Murai Sán­dor és Herczeg Ferenc —- hogy csak néhány kiraga­dott nevet említsek a ha­ladó és a konzervatív tá­borból egyaránt — újság­íróként dolgozott, miköz­ben regényeket, verseket irt (nem is rosszakat!). Nem emlékszem azonban arra. hogy külön jogot kö­veteltek volna maguknak azokkal a kollégáikkal szemben', akik „csak” új­ságírók voltak. Napjaink­ban 'azonban egyre meg döbbenlebben kell tapasz­talnom, hogy ha egy költi, vagy író kiad eg.v vagy kél vékony kötetet, akkor már a Parnasszuson trónoló sze­mély lesz. ám egy újságíró egy életen át írhat kultu­rális. politikai vagy esetleg gazdasági cikkeket, ame­lyekkel sokkal nagyobb tö­megekei mozgat meg. mint az a költő, aki egy vékony kötetet írt néhány barátja számára (elnézést, de ilyen is van) — mégis lenézett pára az. írók világában. Nem szólhat bele az írók .lenni? ölt” tevékenységébe nem tudom miért. Lehet, hogy nincs igazam 'sohasem vallottam, hogv fel tél lenül igazam van), a tévedés jogával bátorkod­tam ezekét a gondolatokat papírra vetni. Máié Iván Az Alig néhány hét van már csak hátra az újjáépített, korszerűsített, a pincétől a padlásig kívül-belül újjá­varázsolt budapesti Opera­ház szeptember 27-i meg­nyitásáig. Ám laikus szem­mel szinte hihetetlennek tűnik, hogy ilyen rövid idő alatt, minden elkészüljön, a helyén legyen, és hibátla­nul működjön. Szerencsére a szakértő­nek. Balogh Éva építésve­zetőnek más a véleménye. Optimizmusát pontos ada­tokkal támasztja alá. — Jelenleg több mint hatszázan dolgoznak az épü­letben és a külső munká­latokon — mondja. — Nincs lemaradás, sőt né­hány munkafolyamat a ter­vezettnél előrehaladottabb állapotban van. A páholy­sorok kárpitozásához és aranyozásához összesen 7 és fél kilogramm 23 karátos aranylapocskát használunk fel. Szerelik az előfüggönyt, a világítás és a szellőztetés már készen van. hibátlanul működik. A színpadon az utolsó simításokat végzik a bonyolult berendezése­ken. Augusztus 31-én már az üzempróbák is vé­get érnek. Ezt követő­en az Operaház műszaki gárdája veszi át a terepet, hogy elvégezze az úgyne­vezett finomszabályozást. Augusztusban már csak a díszletraktárban akad némi előtt A2 utolsó simi'ósok a pá­holysorok aronydiszein. tennivalónk és a homlok­zatról bontjuk le fokozato­san az állványokat. Mind­ezek után az útépítők vo­nulnak fel a Dalszínház ut­cában és a Hajós utcában, hogy új aszfaltburkolatot helyezzenek el az úttesten és kijavítsák a kisebb-na- gyobb járdahibákat. Re­mélhetőleg nemsokára be­fejeződik az Operaház kö­rüli lakóházak tatarozása is, így az egész környék új köntösben várhatja majd a megnyitó díszelőadás ünne­pi közönségét... — Mindez nagyon bízta- f tóan hangzik! Ám jelenleg [ még kisebbfajta csatatér- í hoz hasonlítanak az utcai : frontok, a belső lépcsöhá- [, zak és a mellékfolyosók. A jí friss aranyozást maris vé- § kony porréteg borítja. — Augusztus végen ta- | kari tóbrigádok „száll ják | meg” az épületet és kör- [ nyékét, hogy minden i'a- ] gyogjon. csillogjon, a leg- i kényesebb háziasszony se f találjon tisztaság dolgában s kivetnivalót — válaszolja az építésvezető. — És még esy ! dátum: szeptember 1-én 1 megnyílik az Operaház ■ Dalszínház utcai pénztár- csarnoka, kezdődhet a sor- | banállás az első előadások j jegyeiért. Néhány kedves f meglepetéssel is szeretnénk * megörvendeztetni ■ az új iá- i épült Operaház látogatóit. | Kóstolóként most csak anv- nvit: egykori fénvképek alapján ugyanolyan formájú , és elrendezésű betűk, lel- > iratok kerültek ismét a be- ; járatok és a piiholyajtók , fölé. mint amilyenek a száz t évvel ezelőtti eredetiek vol- 1 tak. Hasonlóképpen az egy- í kori eredetikkel megegye- | zők az egyéb jelzések, út- | baigazitó táblák is. Már ? csak néhány hét és elbú- I csúzunk attól a munka- 5 helvtől, amely éveken at, l '• * több volt mindnyájunk § számára, mint más hasonló i felújítás, építkezés. De nem !> végleg: ntár javában ké- t szülünk az ünnep.i megnyi- | tó előtti házi diszbemutató- & ra, amelyet az Operaház az , építők számára rendez, jl szép figyelemmel: azok ül- | jenek elsőkként a székso- t rokban és a páholyokban, f akik keze munkájával s mindez megvalósult. g. r. I A Szfinx is „megfiotolodott": egy évszázad szennyét tisztították le róla.,t Eredeti szépségükben tárulnak majd a nézők elé Lotz Károly freskói a kupolában.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom