Észak-Magyarország, 1984. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-22 / 196. szám

ES/LUK-MAOYaKOKSMü 4 1984. augusztus 22., szerda Patak üzenete (meg üzenet Patakra!) Az idei Zrínyi-emléknapok programját fogadta el keddi ülésén a Szigetvári Tanács Végrehajtó Bizottsága. Zrí­nyi Miklós ifjú zászlótartó­jának, Juranics Lőrincnek egy kései leszármazottja 1833-ban alapítványt tett Szigetvár védőinek emléké- ' re. Azóta a hősök tisztele­tének szentelik szeptember 7. napját, akkor történt ugyanis Zrínyinek és kato­náinak halált megvető kitö­rése a romba dőlt várból 1566-ban. Az emléknapok esemény- sorozatában jubileumot tart a várbaráti kör jubileuma. A Hazafias Népfront kezde­ményezésére és támogatásá­val 1959-ben alakult meg a fcec, amely a Szigetvárhoz és a Zrínyiekhez kapcsolódó ha­gyományok kutatását, ápolá­sát tűzte ki célul. Az el­múlt negyedszázad alatt igen eredményesen működött, tag­jainak száma már megha­ladja a nyolcszázötvenet. Az évforduló előestéjén, szeptember 6-án emlékülést tart a várbaráti kör a Szu- lejmán szultán dzsámiban, s megnyílik az egyesület hu­szonöt éves történetét bemu­tató kiállítás. Megkoszorúz­zák a varvédők hősiességét szimbolizáló híres oroszlán­szobrot, valamint Horváth Márk várkapitány és Jura- nincs Lőrinc zászlótartó szobrát. A következő napok­ban úttörő hadijátékot ren­deznek a Zrínyi-várba« es környékén. Feszült figyelemmel, aprólékos munkával ... (Fotó: Laczó) A szakszervezeti csoportok tevékenysÉiéről A Textilipari Dolgozók Szakszervezetének elnöksége keddi ülésén a szakszerveze­ti csoportok tevékenységé­nek tapasztalatairól tárgyalt. Megállapította, hogy a kü­lönféle szakszervezeti testü­leti ülések vitájáról, állás- foglalásairól többnyire nem tájékoztatják kellőképpen a szakszervezeti csoportok tag­jait. A dolgozók így nem is­merik eléggé az őket érintő döntéseket, azok indokait és azt, hogy a bizalmi miként képviselte a csoport vélemé­nyét, érdekeit. Ennek oka gyakorta az, hogy a bizalmiak nem kel­lően képzettek, s ezért nem ismerik megfelelően a tiszt­ségük adta lehetőségeket. Nehezíti. a szakszervezeti tisztségviselők tevékenységét, hogy ők is és a csoport tag­jai is többnyire három mű­szakban dolgozó nők, akiket otthon család, számos ház­tartási teendő vár. A sorra alakuló vgmk-k szintén több dolgozó figyelmét vonják el a közösséget érintő kisebb- nagyobb problémáktól. A ta­pasztalatok azt mutatják, hogy a bizalmiak tevékeny­sége ott ségíti leginkább a kollektíva gondjainak meg­oldását, ahol a csoportot kép­zett, minden területen tájé­kozott szakszervezeti tiszt­ségviselő képviseli. Az alkotmány ünnepének napján, délután — úgy egy óra tájban — azt mondotta Sárospatak tanácsának elnö­ke, a Művelődés Házának színháztermében: Elnézést kér, megbocsátást a jelenle­vőktől. amiért nem hangzik el búcsúzó-búcsúztató be­széd. Nem hangzik el: mert Patak — a mai — mindig nyitottan várja a valahai diákok és a város barátai visszatértét: a hétköznapo­kon is. Mindazok, akik je­len voltak, értettek a szóból — mert az említett nap előtti napokban-órókban ugyanazt érezték, amiről a tanácselnök szólt: azt. hogy a mai Sárospatak vezetői, a város lakói nyílt szívvel, ba­rátsággal, házigazdái sze­retettel és tisztelettel visel­tetnek a pataki öregdiákok iránt. Nem csupán a törté­nelem. a múlt kötelező tisz­teletéből — de a jelen, és főleg a jövő iránti felelősség okán. Sárospatak, mint minden településünk az országban — fellobogózott; volt az elmúlt nápokban. Alkotmányunk születésének három ,es fel évtizedes ünnepét ünnepel­tük. És az iskolavárosban az e szellemű ünnep gazdago­dod és telítődött azzal, hogy augusztus 18—20-a közötti időben együvé hívták a va­lami kor- bá rm i ko r Patakon járt diákokat. A valóban megható hangulatú, szelle­met idéző, augusztusi meg­nyitóról már beszámoltunk olvasóinknak. Az ezt köveíő eseményekről számolunk be az alábbiakban — remélve- azt, hogy annak szellemé­ben fogan meg a híradás az olvasóban, ahogyan arról dr. Ujszászy Kálmán professzor, a szombati megnyitójában szólt: történik itt vala­mi oiyan, aminek meglátásá­ra szeme, meghallására füle van a társadalomnak. Sze­me és füle van a nemzetnek is”. + Kimaradt a megnyitó hír­adásából: „A városi tanács végrehajtó bizottsága 59 1984. vb-határozatával ár. Harsá- nyi István részére, a város fejlődése, és a pataki diákok közti barátság ápolása, ösz- szetartozásuk erősítése érde­kében kifejtett tevékenysége elismeréséül »Sárospatak vá­rosért« kitüntetést adomá­nyozott”. + A Magyarok Világszövet­ségének főtitkára adott fo­gadást az első napon a Rá­kóczi-vár vöröstornyában. Miközben — volt tanárom­mal — a történelmi lovag­terembe igyekeztünk fel. a lépcsőkön meg-megálló. idő­sebb hölgyet óvatoskodtunk a követésben. „Szabad len­ne segíteni?” — „Nagyon megköszönöm ...” „Melyik évben tetszett itt járni?” — „Én nem jártam itt iskolá­ba ... Az édesapám tanított itt, Patakon, én debreceni vagyok, de erre a találkozóra nem leheteti nem eljönni...” Vasárnap, augusztus 19-e van. Délután öt órakor az Iskolákért ben nagy tömeg feketéink és színesedik a bólintgató-zöld fák alatt. Most avatják Pécsi Sándor színművész szobrát. A lelep­lezés előtt Mészöly Dezső — ugyancsak pataki diák — mond szívhez szóló szavakat. S megoldja a leplet tartó kötést . . . Ott állunk elszoru­ló torokkal — mintha élne és játszana — Pécsi Sándor előtt... + És elszoruló torokkal va­gyunk — ülő- és állóhelyen — újra a Művelődés Házá­nak színháztermében az em­lékműsor ideje alatt, aztán kevés pihenőidő, s kez­dődik ugyanaz a volt pataki diákok: írók, enek- és zene­Vasárnap hirdették ki a „Mosolygo kamera” címmel megrendezett országos ama­tőrfilmszemle eredményeit, a csongrádi ifjúsági házban. A kisfilmíesztivál címe arra utal, hogy ezen a seregszem­lén csak humoros tárgyú kópiákat vetítettek. A zsűri — amelynek el­nöke Marton Frigyes volt — a benevezett több mint 30 művészek műsora idején. A fiatalok most is megérzik az üzenetet: csak a ma is és velünk együtt élők között — hányán vannak a jelesek között! ? * Az alkotmány napjának délelőttjén beszélgetésre gyülekeznek a találkozó résztvevői. Messziről jöttek. Országhatáron innen és túl­ról érkezettek. A hívó szó jó meghalló). A baráti kö­rök — a budapesti, a mis­kolci. a debreceni, a mai sárospataki — képviselőinek beszámolói után szabad a je­lenlevők szava. Azt dicsérik — amit láttak, amit tapasz­taltak a közel három nap ideje során: azt. ami me­gyénknek, mai életünk va­lóban büszkesége: az a vá­rosépítő. közösségteremtő erő. ami van a Bodrog-par- ti városban. Nehéz lenne a dicsérő-elismerő szavakat itt felidézni. Nem voll semmiféle sza­vazás és más formális dolog ezen a több órás eseményen: mégis, enélkíil is. minden valahai megszólaló és meg nem szólaló pataki diák bi­zalmat szavazott — ezzel több hilet és elszántságot is erősítőn — a város vezetői­nek. A város valamennvi polgárának — a további építéshez. A történelmi em­lékű város — jövőjének. Az alkotmány ünnepét ün­nepelte az ország. Patakon — a nagytalálkozó révén is. Múlt és jelen; történelmünk és jövőnk — itt is fényes szavakkal szólalt. Te nagy József film közül az első dijat, Kelsch János (Szegedi Film­stúdió) „Szégyentelen” cí­mű animációs filmjének ítél­te oda. A második díjat Ko­sa László (Budapesti-kőbá­nyai Filmstúdió) kapta meg. A harmadik díjjal Péter László (szegedi Juhász Gyula Filmstúdió) munkáját jutal­mazták. A képernyő e!őtt íz alkotnál? ünnepének heteken Voltak évek a Magyar Televízió történetében, amikor egy- egy ünnepi eseményhez, évfordulóhoz közeledve a műsor­nak szinte minden perce valami módont kapcsolódott az ün­nephez. Többségben erőszakol! volt ez a mindenáron való „agyonemlékeztetés”, s mire elérkezett az ünnep ideje, a néző már túltelítettnek érezhette magát, már alig tudott lel­kesedni, ünnepelni. Szerencsére ez a túlcsorduló műsorszer­kesztés már régen a múlté, már nem sugallja az ünnep kö­zeledtét még a torna-ötperc is. Újabban a műsorszerkesztés gondosan vigyáz rá, hogy ne folyjék még a vízcsapból is a tömény ünnepi gondolat — legfeljebb karácsonykor lépi túl a szeretet megállás nélküli hangoztatásában —, s az a tö­rekvés, hogy jó műsorokat adjon az ilyenkor is milliós számban a képernyők előtt ülő nézőknek. Ám néha mintha már az ellenkező túlzásokba esnénk és ünnepeket megelőző napjainkat, magukat az ünnep adásóráit olyan vegyes mű­sorokkal telítik, hogy alig-alig idézi valami — a hivatalos, protokollszerű közvetítéseket és híradásokat leszámítva — az ünnepi eseményt. Az elmúlt héten alkotmányunk ünnepére készültünk. Mit is kínált a képernyő? Például két filmnovella-összeállítást az NSZK-ból. importálva (Nem félünk a rokonoktól. Krimi­leckék), ásatag-csikorgó kívánságműsort, krimit az NDK-ból (A 13. apostol nyomában), abszurd drámai játékot Szeged­ről (Félalmaink), afrikai vendégmunkások párizsi életének nehézségeiről szóló francia tévéjátékot (Desszert Constance- nak), kétrészes szovjet—üzbég romantikus filmet, nem ép­pen a legsikeresebbek közül (Érzelmek sodrában) Jack Lon­don aranyásós novellái egyikének angol' tévéfilmváltozatát (Az ezer tucat), a reklámvilág kegyetlenségét bemutató NSZK-játékfilmet (Reklám, avagy csaknem karrier), Szom­bat esti filmkoktélt a szokásos vegyesíelvágottal és lidérc­nyomással, a Marco Polo-sovozal befejezését, egy szellemes Molnár Ferenc-víg játék — Csendélet — hazai tévéváltoza­tát, Stevenson múlt századi horror-sci-fi keverékének angol tévéfilmváltozatát (Dr. Jekyll és Mr. Hyde) „az ünnep be­tetőzéseként”. S volt persze a Tolnay-sorozat ügyeletes da­rabja (Egy csók és más semmi), meg jelentkezett a mozik­ból már ismert magyar dokumentumfilm, a Nyitott utak, amely az egész heti művészeti műsorból egyedül közelített tematikailag az alkotmány ünnepének eszmeiségéhez. Talán unalmas lehetett ez a felsorolás, de tény, hogy az iinnep- várás hetének ezek az adások voltak — művészeti vonatko­zásban — a meghatározói. A nem művészeti jellegű adások közül feltétlenül ki kell emelni a Hatvanhat adását, amelyben ez alkalommal dr. Vil­lanyi Miklós mezőgazdasági és élelmezésügyi államtitkárral beszélgethettek az egész ország nyilvánossága előtt a részt­vevők alapvetően arról a, napjainkban már közhelynek szá­mítható témáról, hogy a zöldség- és gyümölcskereskedelem­ben a felvásárlási és értékesítési ár között olyan ellentmon­dás van, ami hovatovább a termelői kedvet csökkenti, ugyan­akkor nemcsak a termelők, hanem az államtitkár szavai is maffiának bélyegezték a Bosnyák tér nyerészkedő anarchiá­ját. De vajon elég-e a megbélyegzés, amit a televízió nyil­vánossága előtt már egy évvel korábban megtett A piac című kitűnő tévéfilm? Aligha elég! Szóba került ez a téma egy nappal később a Reflektor magazin adásában is. Ez a Reflektor egyébként elgondolkoztató. Szinte egyetlen olyan téma sem szerepel benne, amivel már ne foglalkozna a te­levízió valamelyik más, korábbi születésű magazinműsora, így kevés nóvummal szolgál, és az sem emeli a többinek fölébe, ha a szerkesztő műsorvezető fennen hangoztatja, hogy a műsor négy és fél millió dolgozótól kapta megbíza­tását és ennyi ember nevében beszél. Nem ismerem azt a SZOT-állásfoglalást, amely ezt a megbízást tartalmazta vol­na. „Védangyal” helyett inkább a többitől eltérőbb profil keresése lenne kívánatosabb a Reflektor magazinnak. Szólni szeretnék még két művészinterjúfól. A Mesterséges tzinész sorozatban Kovács Károly beszélt magáról; vidáman anekdotázott, szerencsésen kerülte a hasonló műsorokban sajnos nagyon otthonos közhelyes megnyilatkozásokat, vidá­man csevegett, mégis teljes életpályát rajzolt fel. De vajon miért feküdt ez ilyen sokáig dobozban? Elmondja ugyanis K'ovács Károly: „a jövő hónapban leszek 81 éves.” Eszerint az interjú 1982 decemberében készült. Mire vártak vele? — A másik beszélgetés Varga Imre szobrászművész műtermé­ben folyt. D. Fehér Zsuzsa visszafogott beszélgetésirányitá- sa mellett, igen jó volt a szobrászt hallgatni és odafigyelni arra a mély igazságra, amit a visszajelzés szükségességéről mondott, megállapítva, hogy a mü valójában dialógus az alkotó és a befogadók között, mert, ha ez a kétirányú kom­munikáció nem jön létre, veszendőben az érték. Hiányzott a hétről egy alkalomhoz illő új hazai tévéjá­ték . . . Például a Szent Kristóf kápolnája, ami bemutatásra vár, ideillett volna ... Benedek Miklós Ztínyi-emléknapok Tűnődések A „Nyitott utak”-ról Szép ajándékkal lepte meg nézőit a Magyar Televízió, amikor ünnepi műsora részeként bemutatta Kiss Józsefnek, a filmszínházakban már vetített filmjét.' Nem túlzás mondani: történelmi eredményt rögzít a film. Íme a négy évtizedes párbeszéd eredménye: mindennapjaink gyakorlatává vált a közmegegyezés, a „Nyitott utak” vetületében az, hogy hívők és nem hivők jól értelmezik és valósítják meg az aktív együttmunkálkodást, az egy ülté lest. Történelmi eredmény és példázat, ahogy a hazánkban mű­ködő egyházak főpapjai, vezető sze­mélyiségei tanúskodnak arról, hogy az egyházak megtalálják helyüket a szocializmusban. Szélesebb horizon­ton, számunkra természetesen még lényegesebb, hogy a szocialista gon­dolkodás és gyakorlat miként ha­ladt előre a vallásos emberekkel és intézményekkel való együttműködés­ben. A „Nyitott utak”-ban régi hagyo­mányok őrzői tesznek hitet a szo­cialista haza mellett. Ügy gondolom, hogy minden papnak, minden hívő­nek példa ez a hitvallás. Merthogy ez nemcsak ünnepi pillanatok, nem­csak főpapi megnyilatkozás kérdé­se — a hitvallásnak hatni kell a szürkébb hétköznapokban is. Meg­nyugtató, hogy így van. S az is meg­nyugtató, hogy egy kölcsönhatás — történetesen a marxisták és hívők párbeszéde — nemcsak egy dimen­zióban hat. Az egész életlátásra ál- sugárzik. A párbeszed alkalmas ar­ra is — mindkét oldalon—, hogy újragondoljuk értékeinket és viszo­nyunkat a kor új jelenségeihez. En­nek köszönhetően is hallunk a film­ben felelősségteljes megnyilatkozáso­kat a kor nagy kérdéseiről, a béké­ről, az ember felelősségéről, az em­beri kapcsolatokról, a hagyomány, a közösség megtartó erejéről, a csa­ládiéi. Az ellenségeskedés és a gyűlölkö­dés évtizedei, évszázadai után ma testveri egyetértésben élnek együtt nemcsak hivők és nem hivők, az egyházak is — hangzott el Bartha Tibor püspök ünneplésén. Bizonyá­ra akadnak, akik a történelem fin­torának vélik, hogy éppen a szo­cializmus építésének körülményei kö­zött vált természetessé az együttes felelősségivállalás, az egymás jobb megértése a hazánkban működő egy­házak között. A fejlemények leegy­szerűsítése lenne persze, ha csupán a szocialista környezettel magya­ráznánk ezt. Nyilván része vau ben­ne a világban zajló több folyamat­nak. de hogy a szocializmus is ré­szese e tendenciának — vitathatat­lan. Változnak az kiók és benne az emberek. Témánkkal összefüggésben is tudomásul kell vennünk, hogy a film­ben szereplő mai egyházi vezetők más politikai platformot képvisel­nek. mint a felszabadulás utáni evekben a letűnt világ jegyébep politizáló főpapok. Azt is jól érzé­keltette ■ a film, hogy az egyházak számos vezetője igyekszik „nyitni” a világra, a mai embert foglalkoz­tató gondok irányába. A szellemi­séggel együtt változnak a módsze­rek is. Az egyház nem azért van, hogy uralkodjék, hanem, hogy szol­gáljon — hallottuk, a máshonnan is ismerős formulát. Jóllehet a változás, az emberek változása nem mindig tud lépést tartani az egész társadalom fejlő­désével. Ma már jobban látjuk azt az igazságot is, hogy a termelési vi­szonyok átalakulásával nem változik meg törvényszerűen az ember sok szokása, régi beidegződése. Az idő­sebbek tisztelte hagyományokat át­veszik a fiatalabbak, miközben új hagyományok indulnak hódító út­jukra. Ma már bizonyosak vagyunk benne: a szocializmus építésének még hosszú útján dolgoznak együtt hivők és nem hivők. Realizmus és politikai bátorság — e két jelzővel lehetne a legtalá­lóbban minősíteni a „Nyitott utak”' alkotóinak szellemiségét, iízámomr- a legfontosabb üzenete a filmnek: merjük úgy látni és láttatni a va­lóságot, amilyen — legyen az ked­vező. avagy nem. Merjük levonni a megfelelő, a szükséges, új következ­tetéseket, merjünk szembefordulni az élet által meghaladott szemlélet­tel. Szép ajándékkal lepte meg nézőit a Magyar Televízió — kezdtem jegyzetemet. Műalkotásként, esztéti­kumként is maradandó élményt nyújtott Kiss József alkotása. Nagy Zoltán Mosolygó kamera

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom