Észak-Magyarország, 1984. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-19 / 195. szám
ÉSZAK.MAGYARORSZÁG $ 1984, ciugusítus 19,, ifasamap Á századdal született Az eddigi élet „felezővonalán” készült ez a felvétel; 1943. szeptember 18-án: Botka Ferencné és férje néz reánk.... r Fiphprcfripc pld IrTPnripn b u f, L ii i í, ülii li y b ú h Ibi I i; I y j s jj J y 11 „ 29 Nem szerették soha Így egymást, s nem gyűlölték egymást soha. Nem. volt az ember még ily gyámolt, — és soha ilyen mostoha. 71.y biztonságban nem élt senki, •— s kit fenyegetett ennyi vész? Nem tett még soha senki ennyit. s nem volt még tett, mely ily kevés. ffVSss ezeUerrtű, figyelmes. Kiváló előadókészségű. Hogy egyidős lenne a századunkkal? Ezt csak a papírok igazolják. Amikor szerencsi otthonukba bekopogtam, éppen kézimunkázott, pihengető férje mellett ülve. Nem sokkal múlt még az ebédidő, kicsit mentegetőztem is a „csendes pihenő” megzavarásáért.; ám. Botka Ferencné gyorsan elhárította, szavaim. Helyette — még olvasószemüvegét törölgetve — jó hírrel szolgált: szeptember Iától már nem kell Miskolcra menni, Szerencsen is kaphatnak. az egészségügyi ellátásban „pápaszemet” . .. Aztán lassan a jövő örömeiből eljutottunk a század első évéhez): — Iglón születtem 1901. október 28-án. Édesanyám postamester volt, édesapám a kassa—oderbergi vasútvonalon teljesített szolgálatot.. A gyermekkorom nagyon szép volt, tele kedves emlékkel. Kassán és Liptószenlmiklo- son jártam iskolába, kereskedelmit végeztem. Sok kedves mulatság, kirándulás, szép városok és a tátrai tájak emléke ma is él bennem. Aztán, 1918-ban szüleim úgy döntöttek, hogy elköltözünk ... Ide jöttünk, erre a vidékre, Mádon telepedtünk le. (Férje ekkor szólal közbe;' „Így találkoztunk mi. Ö fcntröl jött — én meg lentrőlNem nágyon értem, hát kibővíti: „0 a Tátrából Jött erre a vidékre — én meg Hódmezővásárhelyről.” Es hallgatjuk tovább az életet): — Mádon egyhamar nem kaptam munkát, kisegítettem itt-ott. Végül a Szerencsen élő unokabátyám egyik barátja ajánlására bekerültem a cukorgyárba. Háromévi próbaidőre vettek tel. hogy aztán lesz kinevezés. Ez nagyon kellett volna, hogy a nyugdíjhoz legyenek az évek, de aztán eltelt a három év — és elfeledkeztek rólam. Én meg szép csendben kivártam az öt évet. aztán amikor a szokásos útján itt volt a vezérigazgató, elmentem hozzá kihallgatásra. — Méltóságos vezérigazgató úr! — így kezdtem, de rám szólt: ;— Ki maga!!!? — ezzel a hangsúllyal kérdezte. Mondom: — öt éve felfogadott, határozottan mondta, hogy lesz kinevezés, de az évek csak múlnak. Bátorkodom megkérdezni, mire számíthatok. mert szeretném, ha a nyugdíjhoz bejelentenének ... Szegény szülők gyermeke vagyok és gondolnom kell a magam öregségére is . .. Akkor a vezérigazgató levette a íe.ketekeretes szemüvegét, felállt, nagy, magas, hatalmas ember voit, és any- nyit mondott csak: — Nincs kilátás a véglegesítésre! — Ajánlom magamat! — megfeleltem és otthagytam őket. Ott voltam megint munka nélkül. A nővérem viszont igen jó helyre került Pestre, neki- is kereskedelmije volt, azt mondta: „Keresünk Lakást és neked állást, ide költöztök;” De már akkor édesapám betegeskedett —1 ez harmincötben volt — és a szerencsi orvos azt mondta: „Nem ajánlom, hogy elmenjenek, ilyen öreg, beteges szülékkel jobb, ha maga is itthon marad.” Hát ez akkor megvolt.,. Maradtunk. de bejöttünk Mádról Szerencsre lakni. Egy rövid ideig a Hangyaszövetkezetnél voltam, majd aztán 1938- han. egy barátnőm révén — a közjegyzői irodában kaptam, munkát és 60 pengő fizetést, ami később 80 lett. Tudja, mennyi volt az? Na, éppen négy pár cipőt lehetett venni rajta. Én igen örömmel dolgoztam, jól beletanultam és belejöttem a munkába, tárgyaltam az ügyfelekkel. A közjegyző főleg ideges ember volt, mindig mondogattam neki, majd én beszélek az emberekkel, az ügyfelekkel, nyugodjon csak meg. rendben lesz minden. Csak aztán egy baj volt... Rájöttem, hogy ő sem jelentett be nyugdij(Jocika „néninek” ma, 1984-ben sem. jár nyugdíj. Az immár városivá lett tanácstól. kap havonta támogatást. Ö azonnal tudja, amikor bejelentkezem és megmondom mit akarok: „Ugye, a tanácstól tudja., mikor születtem?!!” Ebben maradunk, hiszen így van. Elmegy fényképeit után nézni. Ott maradunk kettesben a férjével: Botka Ferenc „még érdekesebb magának, mint én" — 91 éves. A „lentről” beszél, az Alföldről. A nagy találkozásokról Veres Péterrel. Móricz Zsigmonddal... Bot- lca úr — öt igy szántotta mindenki Szerencsen — 1922 óta él közöttünk, itt, megyénkben. Hitetlenkedve bólogat: ezt. amiről beszélünk, fogják, olvasni Putnok környékén is?! Aztán még szavakban befogjuk a ’48-as vértanúkat is, név szerint mondja elő, mert van véleménye: „az igazság a lényeges, és természetesen nem lehetett, hogy az a tizenhárom másként cselekedett volna”. Akkor — ha másként lett volna n sok hős — mi nem beszélgethetnénk az Árpád-hegy tövében, Szerencsen .. Elmerengünk mén a múlton, Jocika „néninek" szólnia kell. hogy. megjött a fényképekkel. Miközben mi nézegetjük, hallgassuk tovább a beszédét): — Egyszóval ott hagytam abba, hogy a közjegyzőnél rájöttem csalafintaságokra, hogy nem jelentett be engem nyugdíjra ... Ismerős révén (megint) a Takarék- pénztárhoz kerültem, a vezetője azonban előtte azt mondta: „Remélem, úgy jön ide, hogy itt fog megöregedni ... Mit nem ért?! Ez azt jelentette, hogy nem fogok . férjhez menni továbbra sem, mert tudja, már akkor sem szerették azokat a női munkásokat, akik még szülhettek gyereket. Miért?! Hát mert akkor otthon maradtak ... Na, ez megvolt... Elmentem a Takarékpénztárhoz, és most kapaszkodjon meg! — egy év sem telt el és „kiléptem” az ígéretből. Ez 1943 júliusában volt... (A férje itt közbeszólni: „Honnan emlékszel ilyen pontosam?” — és a, vá-lasz: „Mert már júliusban tudtam, hogy augusztusban beleszeretünk egymásba és szeptemberben hozzád megyek feleségül...” És így volt): — És nem sokat dolgoztam a Takarékpénztárnál sem. A férjemet es az első feleségét, aki elhunyt, nagyon jól ismertem. Hát el- hiszi-e!? A mostani férjem első feleségével olyan jó barátnők voltunk, hogy mindenáron ö férjhez akart engem adni. És ilyen az élet! Ö meghalt... És aztán én egyszer odaálltam a Takarékpénztár vezetője elé és azt mondottam neki: „Elmegyek ..Felvonta a. szemöldökét és azt kérdezte: ,.Nooo?! Talált jofob helyet?” Én meg azt feleltem neki: ..Nem. Szülőnek megyek. Két árvát fogok felnevelni.” Hát ez is megvolt, így történt. 1943-ban volt az esküvőnk. (Akkor már Jocfka „néni” szavaival élve újra kezdődtek a félelmek. A háború szele megcsapta Szerencset is. az ott élők lelkét. Kitartottak sokáig, de végül is a két gyerekkel Pestre menekültek, gondolván, talán ott, a nagy rengetegben jobban lehat átvészelni a szörnyűségeketBudán laktak — laktak, amíg az egyik házat ■ kibombázták és akkor menekültek a másik villába . . De véget ért. a szörnyűség. A legnagyobb szörnyűség. amit ember ebben a században láthatott. Budapesten élték meg a felszabadulást. Amikor visszahazajöttek Szerencsre, házu- kat-otthonukat annyira- a mennyire épségben találták. Fbben az aknaszilánkokkal viselös házban élnek ma is: a 83 éves Botka Ferencné és térje, aki túl van a kilencedik X-en.) Botka Ferenc: — Én már csak annyit kívánok. hogy az életemet úgy' éljem le. ahogy eddig tartottam magam. Botka Ferencné: — Mit kívánok? Békét és megértést. Emberséges, emberi életet teremtsenek a világon. Ezt kívánom mindenkinek __ T énagy József Kitüntetett népművelők' SLEZSAK IMRE: „LEHETŐSÉGET KAPTUNK, HOGY ÚJAT TEREMTSÜNK” k Esztendeje talán, hogy együtt jártunk Slezsák Imrével, az edelényi könyvtár vezetőjével a trizsi klubkönyvtárban. „Látott már maxünlámpás vetítőt? — kérdezte. — Itt . van. Ezzel a motorral pedig a falvakat jártuk!... A bicikli elkopott,. az még régebbről, való lenne...” Most, amikor újra leültünk, hogy ezúttal csak róla beszélgessünk. jöttem rá, amikor a könyvtártörténeti gyűjteményt mulatta, tulajdon- . képpen az életéről beszélt. Húszévesen — amikor a két- esztendei finkej tiszteletdíjas könyvtároskodás után, az akkor még járási, edelényi könyvtár vezetésével megbízták, ő is járta a falvakat a kerékpárral, a motorral. — Akkor az évszámot írták 52-vel, most. az éveim számát. De nerp panaszkodom, hogy gyorsan ‘ . elmentek az évek. Ma is szívesen csinálnám újra, ha lehetne. Mert szép feladatot kaptunk, valamit újat csinálni, új kultúrát adni. Volt tennivalónk bőven. Ha voltak is kis könyvtárak- a területen, elpusztultak a háború alatt, széthordták darabjait. Először a járásban kellett megszervezni a könyvtárhálózatot, azután végre megépíthettük az edelényi könyvtárat is. Könyvtárat, építettünk, és ez nem szólam, tényleg építettük mi is. Azután az elmúlt, évek? Akkor már a kis településeken . is az volt a feladat,. hogy olyan könyvtárakat .építsünk, ahová szívesen bemennek az emberek. Sok helyütt már csak ez maradt: a könyvtár. Most soroljam? A rakacait, az aggtelekit, a színit, a hangácsit bárki megnézheti __Igaz, néha nem tudt uk, dicséretet vagy szidást kapunk majd, amikai' belevágtunk. De valahogy bíztunk benne, hogy ha látják; akarunk, erőlködünk, a segítség sem marad el... És kellenek ezek a könyvtárak, ezek a közösségi helyiségek, .hogy megmaradjon a közösség. Valahogy mindig is hittem, hogy a könyvtárnak is segíteni kell abban, hogy a. falulakó mi nél kevesebbel, erezzen meg abból, hogy kis településen él. Többet kell adni, mini. hogy kinyitjuk a könyvtárat és kölcsönzünk... Ezért is gondoljuk, hogy a nagyobb településnek segítenie kell a kisebbeknek. Most például azzal, hogy gyárapítgatjuk a könyvtári eszköztárunkat, a ionotokat. Egy-egy foglalkozáshoz, beszélgetéshez használhatják a níi anyagunkat... Ha mindenki kü- lön-külön gyűjtögetne, ugyan mire menne? Pénzzel sem, győzné. Lenne egykét felvétele? Így viszorft a kiskönyvtárban is ott a magnó, a lemezjátszó, s ha kell. a mi videó-magnónk is besegít.' A könyvcserében már jól kitapostuk ezt az utat, s elértük, hogy a körzeti könyvtárak elén függetlenítettek állnak. Jó könyvtárosra ott van szükség, ahol a legtöbb a tennivaló ... A könyvtár pedig az olvasóért van. A könyvtáros is. Ezért nehéz és ezért szép is a mi munkánk. Ügy gondolom, nem szabad lemondani arról, hogy az embereknek van igénye arra, hogy szebben, okosabban éljenek. Teljesebben. Ezért nyitottunk mi kaput mindenkinek, a kertbarátoknak is. a méhészeknek is, hogy csak olyat, mondjak, amire évtizede még felkapták a fejüket sokan, mondván, a könyvtárban? De miért ne? Ha a könyvtár tud segíteni nekik, akkor kérni Is fogják a segítséget a könyvtártól. S nem tudom, gondolt-e már arra valaki, hogy hány országjáró kirándulás lett több a puszta „szórakozzunk jól” időtöltésnél, mert ott volt a könyvtáros is, aki tudta, mit érdemes, mit kell megnézni ... És közben ó iá gazdagodott... Hát ezért csinálnám, kezdeném újra, ha lehetne... A munkatársaimmal, s a feleségemmel, aki zokszó nélkül viselte, hogy sokszor az éjszaka hoz, s a hajnal visz. Ugye . mondtam, hogy nem lehet könyvtárnyitáshoz és -záráshoz igazítani az embereket, ha azt akarjuk, éljék az életüket, azt, is, ami a napi munkán tül van. Ugye azt mondtam, annak idején mi kaptunk egy nagy lehetőséget, hogy újat teremtsünk. Ez a lehetőségünk még most is megvan. Csak a feladat jellege más, * Slezsák Imre szerdán vette át a Szabó Ervinem lékérmet, amellyel eredményes könyvtárosi munkájáért kitüntették. Csutora» Annamarí* HAZAG MIHÁLY: „AZ EMBEREKHEZ KÖZEI.. (Húsz éve ismerjük egymást. Még Patakról. A di- ákszinjátszásból. Ne nehezteljen az olvasó, ha a továbbiakban tegező lesz a beszélgetés.) — Édesapád tanított a gimnáziumban. Pedagógus családban nőttél fel. Mégsem az a pálya vonzott. Miért? — A pedagógiai, a nevelői véna tagadhatatlanul bennem van. Számomra azonban nagyon kötöttek a 45 percek. Ügy . vélem, egyéniségemnek, mozgékonyságomnak jobban megtelel a t'ágabb lehetőségű munka. így, tehát ezt apályát választottam, s még akkor, amikor igazából a népművelés, mint szakma, nem volt nagyon ismert. Debrecenben mi voltunk a negyedik évfolyam ... — Ma hogy látód a népművelő pálya presztízsét? — Erről sokat beszélnek. Én mindig azt tartottam lényegesnek .és a kollégáimmal mindig úgy dolgoztunk, hogy a munkánk, hangsúlyozom, a munkánk révén a környezel hivatásnak, szakmának tekintse a népművelői tevékenységet:’ úgy ismerjék el, mint más értelmiségi pályán dolgozó munkáját. Ne „kultúrsza- ladgáló” legyen a nevünk a megjegyzésekben. Ezt persze, csak ügy lehet elérni, hogy mindig az emberekhez közel, velük élve és gondolkodva kell dolgozni. És . .. látod, itt kapcsol vissza az én otthonról hozott pedagógiai reflexem. Mert az mindig konkrét, a pedagógus mindig „testközelben” van azokkal, akik a gondjaira bízattak. Ha már itt tartunk, azt mondom neked: a valamikori, néptanítók lényegileg azt tették — amit ma egy korszerű művelődési központban is lenni kell;' az ö tevékenységükkel azonosítható á mi munkánk, légyen szó községről vagy varosról ... ' (Az életrajz fontos mondatai a pályához: érettségi Patakon, 1968-ban; népművelő-könyvtáros szakon tanulmányok Debrecenben; gyakorló félév Kazincbarcikán: a barcikai művelődési központban kezdődik a pályafutás, előadóként a be'rentei művelődési intézmény vezetője; Kazincbarcika város közművelődési felügyelője 1974—1978.; a vá! os i niű ve 1 őd ési . közpon t igazgatója 1978. február .1- től; a kazincbarcikai városi művelődési központ és könyvtár igazgatója 1981. július 1-től.. .) — Talán ez az utóbbi magyarázatra szorul. Hiszen igazgató és igazgató... Mi a különbség? — Sose voltam igazgató tipusú ember. Nem ezért érdekes az adat meg a dátum. Az, hogy három évvel ezelőtt összevonás lett. hogy. integrálódott a két intézmény. nem a rangok miatt volt. Ez hozzátartozik a munka lényegéhez és Kazincbarcika lényegéhez... — Akartam is megjegyezni, hogy pataki létedre mindig Bareikáról van szó. Nem vonzott téged Patak vissza? — A gyakorló felévem során véletlenül kerültem B arákéra. Megtetszett ez a varos, s valószínű, rólam 1 se alakult ki rossz kép, mert idehívtak dolgozni. Patak? Nézd, abban az időben tényleg nem vonzott, a művelődési háznak is csak cégtáblája volt a hetvenes évek elején ... De maradjunk most már Kazincbarcikánál. Akkor kerültem ide, amikor a városi tanács vezetése kézbe vette a város komplex téj- leaztesét, hallatlanul dinamikus munka folyt itt és ebben a munkában a népművelőnek is meg kellett találnia a maga helyét. Az iparfejlesztéstől a pedagógiai megújulásig minden nyitott volt, s hogy az ember ebben láthatott, eligazodhatott, kötelezően —az szükségszerűen azzal járt, hogy a népművelői munkában is kísérletezni, kockáztatni, újszerű vállalásokat próbálni kellett. Ez adta a munka izgalmát. Itt, Barcikán a város vezetői valóban támogatták a munkánkat, mindig ösztönzést kaptunk; a jelszó az voit: „Nem baj. ha belebukunk — legalább tudjuk, hogy mit és hogyan nem kell csinálni . ..” Így érdemes és így lehet jói dolgozni. (Hazag Mihály augusztus 15-én vette át Budapesten a Kivaló Népművelő címet. Azt mondta előtte egy nappal: „Meglepett a hír...” GondoMm. akik is-. merik, nincsenek meglepve. Solíszor találkoztunk már Kazincbarcikán, az intézményben: mindig azt gondoltam. szerencsés ember: irigylésre méltó kollektívával kell dolgoznia .. .) «. n. j.)