Észak-Magyarország, 1984. február (40. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-04 / 29. szám

eSZMC-WAGVARORSZXG ft

19§4= február 4,, szombat

Bzat&k és kapuk

ben járó Perónyi Károly sártrv munkássága elismeréseként! karpott kitüntetéses, közül csak néhány: kétszeres „Sztahanovista”; a Magyar Képköztársaság Érdemrend ezüst fokozatai Saocóalista Brigád aranyko- szorás jelvény; a Magyar Békemozgalom aranykoszorús jelvénye. Az LKM KISZ- bizotlsága pedig „örökös KlSZ-taggá” választotta. Negyvenkét éri szolgálat után ment nyugdíjba, és hamarosan kórházba került. Az orvosok azt mondták: nem lehet egy tevékeny életmódot egyszeriben a semmi ttevéssel í elvál tani...

Elsőként városunk utcanévvel ellátott térképének összeállításába fogott. Korábban a kerületi tanácsoknak utcanév-ajánlást kellett benyújtaniok a Hazafias Népfront helytörténeti bizottságához, ahol e bizottság a javaslatok mérlegelésekor arra törekedett, hogy a névadásnál figyelembe vegyék a munkásmozgalmi hagyományokat is. Egy idő érta ez az eljárás megszűnt, az új utcák elnevezése ma két-három ember részvételével történik. Ezért is tartja sérelmesnek, hogy a proletárdiktatúra kiemelkedő alakjai közül csupán Krausz Györgyről neveztek el utcát Miskolcon.

A város dokumentumainak féltése mondatja vele:

— Egy ízben szerettem volna megtudni, milyen utcák léteztek 1885 körül. A levéltárban két nagy piros könyvet kaptam kézhez.

Bewrfűk írassál, #8! ofvaste- töan, kalligrafikus írással pontos telekkönyvi bejegyzések. De ha a negyven évvel ezelőtti adatoknak szeretnék utánanézni, ugyanitt, még nagyítóval is alig tudnék boldogulni: a gépelt sorok az évek során eltűntek, elh alványultak.

Hallgatom, hogyan kutatta fel a Martintelep eredetét:

— Azt'tudtam, hogy Martin Károly alakította meg 1874-ben az Első Önkéntes Tűzoltó- és Mentőegyesületét. Kerestem az adatait. Elmentem d Dózsa György útra, ahol a tűzoltóparancsnoksajnálattal közölté, hogy az összes írásos dokumentumot — köztük az általam keresettet — a fővárosban megalakult Tűzoltó Múzeumba kellett szállítaniuk. Felutaztam hát Budapestre. Kedvesen fogadtak, de segíteni itt sem tudtak. Az iratok ugyanis — azóta is — a lezárt ládádban hevertek (!)... Más úton indultam el tehát: a templomok anyakönyvi bejegyzéseiben kezdtem kutatni. Sikeresen rá is bukkantam'a keresett születési dátumra: 1832. Mindszent. Igen ám, de Mindszent községet 1890- beh megszüntették! A telekkönyvi hivatalban tudtam meg, hogy Martin Károly földje volt a kérdéses terület. A levéltárban már könnyű volt utánanézni, hogy örököseitől 1912-ben megvette a tanács e birtokot, és régi tulajdonosainak nevét azóta is őrzi. (Semmi köze nincs tehát a francia mérnökhöz — a martinkemencék feltalálójához — amint azt sokan tévesen húszik.)

Ki tudja, hány ilyen érdekes miskolci história búvik még meg a tarsolyában? Közben el-elhangzik néhány kifogás is: városunkban nincs megkülönböztetve az út és az utca elnevezés; a Vándor Sán- dor-emléktáblát például Perecesen lett volna indokolt felállítani, hiszen ottani születésű; a Gutenberg utcai névtáblákon pedig helytelenül, két Jt” betű szerepel.

Keserűbe« a mtraífcSfe

„összeállítás azokról a nevezetes személyekről, akik városunkban és a megye területén születtek, vagy itt munkálkodtak és itt haltak meg” ... „A város utcáinak keletkezése évszám szerint” ... Ebből ízelítőként néhány régi elnevezés: Fábián utca (1376.), Derék utca (1516.), Piac utca (1516.), Meggyesalja utca (1544,), „Javaslat a város alant felsorolt utcáinak védetté nyilvánítására.” Közülük néhány: Bors vezér, Böngér, Fazekas, Pallos, Kalló, Középszer és Papszer utcák, valamint az összes városkapuról történt elnevezés.

Legújabb tevékenysége, hogy egy-egy miskolci általános iskolához tartozó lakókörzet utcáiról kis füzeteket állít össze a névadók életrajzának rövid ismertetésével. E füzetecskéket szívesen bocsátja az úttörők rendelkezésére. Sokszorosításukat azonban nem tudja megoldani. Pedig az ifjúság körében előtérbe került honismereti mozgalom résztvevői rpinden bizonnyal jól hasznosíthatnák. Eltűnődöm azon is, hány formálissá merevedett raj- vagy őrs- gyűlést tehetne színessé, értékessé a Károly bácsival való beszélgetés.

Percnyi Károly egyik füzetének borítóján ez áll:

t

„A jövőt azok képesek igazán megbecsülni, akik a múltai is tisztelik.”

Szalóczi Katalin

* — —— -- É KKWcDt

* * • jU, - >

#§»?idest Rcgji Ferane -sir?

Alacsony, kopott feí# öltés, kalapos öregember állít meg az utcán. Figyelmesen rám néz, megnéz, s csak azután kérdez:

— Mennyi lenne most az idő?

Én is megnézem az öreget. Orra, sápadt arcának két oldala, füle lila a hidegtől. Ugyanígy mindkét, .keze feje is. ahogy kilóg a kabát u,íjából. Az egyikkel szó rosa n-fi ö r esőse n szorítja a sárga sétabotot, mereven támaszkodik rá, másik kezében öblös műanyag szatyor, benne két alumínium ételhordó.

— Mindjárt tíz óra — mondom.

— Még csak tíz sincs? — sopánkodik, l

— Még nincs — mondom.

— Kár — sóhajt.

— Nekem ez a jó — né- sek a szemébe.

— Nekem meg ez a rossz — kapja el a tekintetem.

Cigarettát veszek elő. kínálom. Ügyetlen, hidegtől eldermedt kezével bajlódik, a sétabotot átteszi a bal kezébe, a szatyor fogantyújához. Ujjai reszketnek, nem boldogul a cigarettával.

— Tessék nekem ki vermi ~ néz föl rám seszínű szemével.

Ujjai közé teszem a cigarettát, amelyet alaposan megnéz, aztán kékülő ajkai közé dugja. A cigaretta vége is remeg, nehéz így gyufáról tüzet adnom, de végül is sikerül. Nagyot szippant es az orrán engedi ki a füstöt orrának csak egyik nyílásán. influenzás — gondolom magamban, mint mostanában sokan.

tanas*

— Köszönöm — mondja később, és anélkül, hogy kivenné a" cigarettát a szájából — ezt mondja: — Ebédért megyek, de csak tizenegy után' kezdik osztani.

— Messzire kell menni? — kérdem.

— Nem — motyogja. — Csak ide, a szomszédba — hit a fejével, amerre majd elindul.

— Hát tizenegyig még van egy Ids idő hátra —*■ mondom, és indulni akarok.

— Igen, még több mint egy óra —' kap a szón, és látom, szívesen beszélgetne' még, de nekem mennem kell. — Tegnap húsleves volt — sorolja —, krumpli paradicsomszósszal,' meg egy szelet főtt hús. Máma tészta lesz...

— Az egész heti menüt ismeri? — kérdem.

— Igen. Betéve tudom. Ketten élünk a feleségemmel, nyugdíjasok vagyunk. Az asszony már alig lát, nekem kell mindent csinálni. De érdekes, hogy amíg szétszedem otthon az éthordót — így mondja —, az asszony egészen pontosan tudja, mit hoztam benne. A szeme rossz, de az orra akár a vadászkutyáé ...

Nézem a szatyor!, és kérdem :

— Hát a másik éthordó?

— Ja. az a szomszédomé, özvegyasszony. Száz forintot ad havonta, amiért neki is elhozom az étket. Szombattá nem váltunk jegyet, otthon főzök valamit, úgy eszünk, hdgy vasárnapra is maradjon. De a feleségem mindig zsörtölődik. Nem, nem a főztöm miatt, hanem az özvegy miatt, akinek hordom az ebédel...

Laposakat p is lant. körül Is néz, kissé felágaskodik a fülem közelébe, és ezl suttogja rekedtes hangján:

— Tetszik tudni, féltékeny — és kissé elmosolyodik.

A cigaretta vég régen kihűlt lila szája sarkában, hamuja a kopott, felöltő gallérján akadt.

— Féltékeny? — leszek úgy, mintha cinkosa lennék az. öregúrnak napi kirándulásain.

— Az bizony — mondja határozottan, és nyelvével kilöki szája sarkából a cigarettavéget. — Képzelje, negyvenhárom évi házasság után — és kissé kihúzza magát.

Nézem az öreg daliásán egyenes tartását, .savó színű szemének ragyogását.

— Ez igen! — tettetem csodálkozásomat. És érzem, valamit még mondanom kellene, eszembe is jut néhány közhely, de közben karórámra pillantok és belém villan, hogv hová igyekeztem. már elkéstem.

— Bizony — mondja az öreg. — Hiába, öreeeniber nem vén ember — vágja ki és még kacsint is hozzá.

Nem szólok, csak bámulok.

— Na, megyek — mondja határozottan az öreg. — Ma tésztanap van. sietném kell hazafelé, mert tudia. a tészta csak úgy jó, ha friss.

(vec)

.JUHÁSZ JÓZSEF:

Akarnok

Valakinek nagyobb a hangja; mint amil elbír o torok.

Ha nem értik rikácsolását: froccsögve tajtékzik, tengerként háborog — pedig csak pocsolya.

„Köncsög, Isten ments mög”, mondja a nép rim- csináló keservében, mert a borén érzi mindazon rosz- szakat, amiket a „kietlen” szó inkább csak szépít, mint jellemez. A természet itt mutatja be szélsőségeit. A tavasz vagy későn jön, vagy korán, s csak néha időben. Nyálunkban szeszélyesen váltakozik az aszály az özönvízzel. Egyszer karácsonyig nyájaskodik az ősz, máskor meg már szeptemberben téllé szigorodik. A tél hol langyos s latyakos, hol meg havas és csikorgó. A kései fagy, a jég- és homokverés, a hófúvás itt gyakoribb, mint bárhol. Kútjaink, ha nem áradnak ki, akkor zavarossá apad bennük a nitrátos víz, amitől csak a minden búhoz, bajhoz szokott kön- rsögiek nem kapnak kóli- kót.

A korán érkezett tavasz most éppen homokveréssel mutatkozik be: a szél két napja lankadatlanul kergeti maga előtt a „fosó” homokot; piszkos sárga függönnyel vonja be ai eget, takarja el a napol, járhatatlanná teszi a dm ló utakat, az ajtók, ablakok résein befurakszik a hazakba, s majd hullámosán elsimul a szövetkezet rozs- iá bláján. Homokverés — istenverés. A homokverés elleni biztosítás hiányzik az Állami Biztositó kínálatából. Erre az a rigmus, hogy „Kié a homok, kié a kór? Miénk a homok, miénk ,a kár!”

A 'két . kutya egyszerre vakkant. majd a pitvar- ajtó nyikordul. Kíváncsian nézek tel: nagy bajban lehet. aki ilyen gyalázatos időben kimozdul. Tukacs Sándorné az. Leveszi arcáról a kendőt, s köszönésül azt mondja; „MegZám Tibor;

Homokverés

haft.” „Mikor?” „Mostan.” „Intézkedtünk, Juliska nőném.” „Akkor én megyek. Megmosdatom, felöltöztetem.” Visszatekerte arcára a fekete kendőt, s a homokon járó emberek módján, kissé meggörnyedve elindult hazafelé. Mezítlábasán.

Köncsögön Abai Adóm, a Hazafias Népfront elnöke. Nem fiatal már, de erős, munkabíró ember, aki jól, forgatja magát: teheneket, birgéket, anyakocákat tart, disznót hizlal, s szőlőt is' művel. Amíg be nem költözik a faluban épült új házába, addig ö magyarázza el Köncsög népének a kül- és belpolitikai helyzetet, meg azt. hogy ki a Hazafias Népfront jelöltje az ország- gyűlésben, akire szavaz-t nunk kell. Akkor kidugjuk a padláslyukon a nemzeti zászlót, ünneplőbe öltözünk, voksolunk. Mikorra mindenki eleget tett hazafias kötelességének, addigra megfő a birkapörkölt. Megesszük. s bort iszunk rá. Minálunk szavazáskor sincs szesztilalom.

Abai Ádám éppen delelt. Az álmot dörzsöli szeméből. amikor rányitok. „Mi a baj?” — kérdezi. Mondom aztán. Bólint, s

bekiáltja az asszonynak; hogy bemegyünk intézkedni a faluba, mert meghalt Tukacs Sándpr. „Isten nyugosztalja.” „Segíts Juliska nénémnek”. mondja, és kprbecsavarja a fejét egy kiíakult vászondarab- bal.

Tukacs Sándor körül öregasszonyok ‘pityereg- nek. Azon b.uzgólkodnak, hogy imára kulcsolják a halott kezét, de a kimeredt karok visszahanyatla- nak, nem engedelmeskednek. Az öreget ketten visz- szük át a tiszta szobába, fehér lepedőre, bár egyikünk is elbírná, mert ami ebből az emberből maradt, aligha lehet , negyven kiló. Én azt mondom, hogy a betegség aszalta össze, a vénasszonyok szerint azért olyan könnyű, mert a lelek szállott el belőle.

Három óráig tart, míg végigbukdácsojjuk a hét kilométeres utat. A falu-' ban langymeleg: mintha egy más kontinensen volnánk. Levesszük az álarcot, gyűjtjük a nyálunkat, köpdössük a homokot. Az utolját, hogy ne recsecjeri már a foeutik közt sörrel, öblítjük le a Négycsöcsfl söntésében.

A téeszelnök a belső teremből jön kifelé, éti

/