Észak-Magyarország, 1984. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-28 / 23. szám
*——— — ■ ESZÄS-MAGYÄRORSZÄG 4 A macskát kizavarták a házból... 1984. január 28„ szombat ' Laki szőttesek nyomában Lukács László a szövőszék mellett délelőtt 10 órától. mmm várja az érdeklődőket SPtÉÉWIPi Nemcsak nézni, motívumokat gyűjteni is nyak. jöttek a hímző asszof Tosporganfc a miskolci Pap- f szer utcai múzeumépület I előterében. Percekig esapáo, j hiszen a földszinti két fce- j nemben már minden a be- ! lyén. ÁB a szövőszék — „tegnap délelőtt édesanyám vetette fel a szálakat, mert én a kiállítással voltam elfoglalva” — mondta valamivel később Lukács László, a mesterségek és mesterek sorosat tegnapi és mai bemutatójának vendége. Rá is ment a délelőtt, pedig most csak „hetest” vetettünk fel — folytatja azután, és ezzel már benne is voltunk az ősi mesterség kellős közepében. Ámbár nem is tudom, mesterség-e ez, hiszen a szövés mindig az asszonyok dolga volt, amolyan házi foglalatoskodás. A szövés .Jelke” a szálak felvetése; babra, pepees egy munka, türelmet igénylő. Nem is lehetett a házban Lakon a macska, amikor az asszonyok nekiláttak a felvetésnek. Gondolom, hogy össze ne gabalyítsa a szálakat, ez lehetett a praktikus ok. És úgy tartotta a hiedelem, szerencsétlenséget is hoz a jelenléte. Voltak persze más hiedelmek is, s amíg a finomabb vásznakat szőtték — mostanában már inkább csak a rongyszőnyegekhez állítják fel a laki konyhákban a szövőszéked —, többnyire két- három asszony tiszte volt e kényes munka elvégzése. Értük üzentek az asszonyok, ha munkához akartak látni. Fiatal ember a mester. Nem kenyérkereső foglalkozása a szövés. Hétköznapokon a kurityáni könyvtárban könyvtároskodik. Igaz viszont, hogy oda is „bevarázsoltak” egy szövőszéket, amelyen a helybeli gyerekeket próbálja beavatni az ősi munka szép titkaiba. Nincs is velük baj — magyarázza — szeretik csinálni, élvezik,i amikor már szaporodik az anyag a kezük alatt, csak a kezdéshez nincs türelmük, de hát mondtam, a szálak felvetéséhez türelem kell. —- Maga hogy kezdte? — Édesanyámtól tanultam, meg a nagymamától. Mondhatnám úgy is, ebben nőttem fel. De úgy igazabb, hogy később fedeztem fel, milyen szépek ezek a szőttesek. Lak mai napig sokat megőrzött zártságából — ezt a csereháti falut régen erdőségek zárták be —, s ami fontos, családi ereklyeként megmaradtak a régi szőttesek. Ragaszkodnak hozzájuk, anyáról leányra szállnak... Én minden darabhoz egész történeteket tudok elmesélni... — Nehéz volt összegyűjteni ezt az anyagot? — Ismernek, ideadták — kölcsönbe. Szeretném feldolgozni a laki szőttesek történetét, motívumkincsét. S mert ez az anyag így többet együtt aligha lesz, hiszen visszakerülnek majd a családi szekrényekbe, úgy gondoltuk, érdemes bemutatni... Hogy mennyire — arra a jelenlevők voltak a példa. Jobbára asszonyokkal telt meg a múzeumi foglalkoztató terem, s jó néhányan azonmód neki is láttak a minták másolásához. Papírt, ceruzát, vásznat,, fonalat odakészítettek a rendezők. No persze, nemcsak az elsőnek érkező hímző-asszonyok kedvéért (a i díszítőművészeti szakkörökben csináltak azért egy kis hírverést a laki szőtteseknek!) hanem a gyerekekéért is. Á mesterségek és mesterek sorozatnak ugyanis elsősorban a gyerekek a látogatói, az ő kedvükért szervezik immáron harmadik esztendeje, ahogy azt Tóth Lajosné, múzeumi népművelő mondta. Elsősorban a napköziből érkezpek a résztvevők, merthogy a bemutató, a kiállítás csak illusztráció, a lényeg- azon van, hogy egy-egy ilyen ősi mesterség apró fogásait elsajátítsák a mindenre fogékony gyerekek. Fontak már itt kosarat, készítettek mézeskalácsot — „nahát, akkor nyolcszázan jöttek el, lépni is alig tudtunk?” — gyúrtak agyagot, festettek porcelánt... Legközelebb gyertyaöntésse! kísérletezhetnek, merthogy a minap a múzeumosok rábukkantak Egerben egy gyertyám ártóra, s gyorsan meg is egyeztek vele — eljön egy ilyen kis bemutatóra. Jobbára persze a megyéből hívnak mestereket, iparműrészeket, mert mégiscsak azokat a foglalkozásokat szeretnék bemutatni, amelyeknek e vidéken volt hagyománya. — Ügy tapasztaltuk, a pedagógusok, a napközis nevelők szívesen elhozzák a gyerekeket. Nemcsak a közelebbi iskolákból, de sokszor a város másik végéből is. És a gyerekek is szívesen jönnek. Talán néhányan majd maguk is megpróbálkoznak otthon azzal, amit itt látlak. Csntorás Annamária Fotó; Laczó József Egy kocka a Jób lázadása című filmből, amelynek főszerepéért Zenthe Ferenc (középen) elnyerte a kritikusok diját. A sokéves hagyományoknak megfelelően januárban összeültek a Magyar Újságírók Országos Szövetsége kulturális szakosztályából a film- és a tévékritikusolc, hogy eldöntsék, az elmúlt esztendő terméséből mely műveket tartják érdemesnek a kritikusok díjával való ló- tüntetésre, illetve a jók közül is melyik az, amely ezt a díjat a testületi vélemény alapján leginkább megérdemli. Külön alkalommal vitatták meg a mozifilmeket ás külön a televíziós műveket. A díjak átadása tegnap történt meg. A filmeket, tévéműveket kedvelő közönséget minden bizonnyal elsősorban az érdekli, mely művek nyertéle el a pénzzel ugyan nem járó, ám nemzetközileg is jegyzett, rangos elismerést, de talán nem érdektelen azt is tudni, milyen módon történt meg egy-égy díj odaítélése. A hevesebb vita a mozifilmek körül bonyolódott. Sas György kritikus adott általános értékelést az elmúlt év magyar filmjeiről, igen találóan fogalmazva meg, hogy 1983-ban ismét jelentkezett egy kitapintható vonulat az új filmekben. Korábban voltak a „lakásügyes” esztendők, volt „mezőgazdasági vonulattal” jeleskedő év, aztán egy-két évben ilyen markáns jegyet nem lehetett felfedezni. Most viszont hét olyan film is szerepelt a programban, amelyeket egy közös kérdéssel lehet jellemezni: mit kezdjen a társadalom azokkal a személyiségekkel, akikkel nem tud mit kezdeni? Szükségtélen talán itt most a filmcímeket felsorolni, sokkal fontosabb az, hogy ezek a filmek a mai hasai társadalmi valóság némely neuralgikus pontjait járták körül, több-kevesebb sikerrel, s ha számításba vesszük, hogy a szorosabban vett új játékfilmek, illetve , egész műsort betöltő dokumentumfilmek száma húsz volt, úgy ez az arány markánsan mutatja a ma felé fordulást. A művek minősítésében viszont ez már nem játszott ilyen szerepet, mert a díjazott filmek nem kizárólag ezekből kerültek ki. A vita. élességét mutatja, hogy a kritikusok diját minimális szótöbbséggel nyerte el egy mai témájú dokumentumfilm, az Együttélés. Ez alkalommal a filmkritikusok kü- löndíjjal honoráltak egy eddigi életművettis, Tóth János esetében. A moziban látott dokumenlumfilmek közül nagy szótöbbséggel nyerte a díjat a Macskaköröm és nem volt különösebb vita a Pannónia Filmstúdió Ad aslra című gyurmafilmjét illetően sem. Az első játékfilmes rendezőnek ítélt díj Szurdi Miklósnak jutott a Hatásvadászohért, s ez bizonyára a közönség véleményével js találkozik, a három színészi díj — Zenthe Ferenc (Jób lázadása), Eperjes Károly (Könnyű testi sértés), Bodrogi Gyula (Szerencsés Dániel-beli epizódalakítás) — ugyancsak hosszú vita után született meg. A televíziós műveknél Zappe László kritikus bevezetője és csaknem egyhangú vita után jutott a kritikusok dija A piac című, nagyon is mai, mindennapjainkba vágó témát feltáró tévéfilmnek, a pogány című dokumentum- filmnek, és itt is megszavaztak egy "személyi díjat Vit- ray Tamásnak eddigi televíziós munkásságáért. A két színészi díj Galambos Erzsinek (Lola Blau, Osztrigás Mici) és Bessenyei Ferencnek (A béke szigete, A nyomozás) jutott. A tévéművekre egyébként a nagyon erőteljes mai érdeklődés, a ma témái felé fordulás volt a jellemző. A díjakat átadták, a kritikusok tisztelegtek a filmalkotók, tévések előtt. S ha a döntés heves vitában is született, nem egy kritikus ellenzése dacára, mégis testületi állásfoglalást tükrözi amit — legalábbis részleteiben — bizonyára a nézőkö-i zönség is elfogad. Benedek Miklós Az MTI jelentése a díjátadásról: Pénteken a Magyar ÜK ságírók Országos Szövetségének székhazában átadták a legjobb tavalyi produkciókért és a legkiemelkedőbb egyéni művészi teljesítményekért járó film- és tévékritikusi díjakat. Filmkritikusi díjat kapott Gyarmathy Lívia rendező az Együttélés című filmalkotó-, sáért; Szurdi Miklós rendező a Hatásvadászok című filmért és Tóth János operatőr az örökmozi című film alkotói és operatőri munkáiért. Eperjes Károly színművész a Könnyű testi sértés, Bodrogi Gyula- színművész a Szerencsés Dániel, Zenthe Ferenc színművész » Jób lázadása című filmben nyújtott teljesítményekért részesült n filmkritikusok elismerésében. Szobolits Béla rendező, és Fifilina József operatőr a Macskaköröm, Cakó Ferenc rendező az Ad astra című filmért kapott kritikusi díjat. Tévékritikusi dijat kapott Mihályfy Sándor rendező A piac, valamint B. Révész László és Hanák Gábor rendezők a Pogány — egy fal» Baranyában című filmje. Vitray Tamás társadalmi, politikai műsoraiért, Bessenyei Ferenc színművész A béke szigete és A nyomozás című filmekben nyújtott alakításáért kapott díjat. Galambos Erzsi színművésznőt az Osztrigás Mici és a Lola Blau című tévéjátékokban nyújtott alakításaiért jutalmazták kritikusi díjjal. Hadd kezdjem azzal, amit szó szerint tudok idézni: „A körülvevő érdektelenség, elszigeteltség érzése ' is nyomasztó. Miért csak a produkálásnál figyelnek ránk? Ha ünnepi műsort kell adni. Ha fontos képviseletet kell ellátni. Ha reprezentálni akarnak velünk. Miért nem lehet a művészeti vezetőnek a szürke hétköznapokra is megosztani gondját-baját az illetékesekkel? Rájöttem, a hullámvölgyekből csak saját magam erejére, önmeggyő- zésre támaszkodva tudok ki- evickélni. Ügy érzem magam, mint manapság sok gyerek. A szülök maximális anyagi jólétet biztosítanak számukra, de arra már nem futja erejükből, hogy minimális emberi kontaktust teremtsenek velük.” Egy megyei amatőr művészeti csoportunk vezetőjének mondatait olvashattuk. Szomorúan, sajnos azért is, mert nem egyedi „az érzés”. A jó szó hiányának az érzés«.' “Sokszor éreztem már magam zavarban, meglett férfiakkal beszélgetés közben, amikor arról panaszkodtak — mintha gyor-kkén! —hogy rosz- szul szólta!: rájuk. Kétszeresen fájdalmas ennek tapasztalása. Olyan fiatalokról és JÓ SZÓ felnőttekről van ugyanis szó, akik a mindennapi munkavégzés mellett vállalkoznak még arra, hogy valami szépet, értékeset, hasznosat — másokat gazdagítót létrehozzanak. Ezért ők fizetséget nem kapnak; ez nem munkaköri kötelességük — hanem önként vállalt nemes cselekedet. Hát nagyon is jogosan igénylik a „vállverege- lést”, a buzdító, elismerő szavakkal kísért kézfogást. Nem borítékot várnak tenyerükbe ezek az emberek. A közelmúltban egy miskolci összejövetelen — első számú vezetők jelenlétében — panaszolta el neves karnagyunk, hogy a város hírnevét messzeföklön is ragyogtak) fesztiválsikerük után hazatérve, titkon reménykedtek abban: valakinek eszébe jut egy „köszönjük”-et. egy „szép volt”-at: egy „jó szót” szólni — a gyerekekhez, azokhoz a fiúkhoz és lányokhoz, akik igencsak megdolgoznak (nem hivatásosan) a sikerért. A köszönőszó — elmaradt... Ä napokban hasonló indíttatású panaszáradatot volt „szerencsém” hallani, ugyancsak első megyei városunkban. Ez esetben idősebb emberekről van szó, akik önzetlenségükkel, felajánlásaikkal már Budapesten is kivívták maguknak a tiszteletet, megbecsülést („a tenyerükön hordoztak bennünket, a kerületi első emberek siettek köszöntésünkre”, mondta egyikük); lakóhelyükön, itthon is szerették volna már hasznosítani magukat. A múlt esztendőben el is jött az alkalom, dolgoztak szívvel-kedwel, aztán „elkészült a mű” — az illetékesek „pihentek” inkább, a jó szóval való sietség helyett . . Ez fáj .. . Azt mondtam korábban, kétszeresen fájdalmas a hasonló esetek megtapasztalása. S ha már szóba hoztam azt, hogy „a szenvedő felek" a mindennapi kötelességen túl dolgoznak a különböző amatőr művészeti csoportokban — akkor most le kell írni: azok, akik oly sokszor ehmrfasztják a megfelelő időben szükséges „vállvere- getésl”, a lelket tápláló jó szót kimondani: hivatásosok, vagyis munkakörükbe tartozik az „odafigyelés”. Ám, ha valakinek gyanús lenne a „lelkizés”, matériálisabb magyarázattal is szolgálhatunk, arra nézve, miért adjuk tovább a keserveket. Ma — mint mindennap tudjuk — a közművelődésnek sem jut több pénz mint korábban, sőt! És a népművelők, a szakkörvezetők, együttesvezetők hallhatják eleget az „útmutatást” az irányításban dolgozóktól: „lelkesedéssel kell pótolni a pénzhiányt ... ötletekre és megújulásra van' szükség .. . mozgósítani kell a meglevő tartalékokat..és így UP vább. Ügy tapasztaltam köznlű- veíődési berkekben, hogy a megértés, a jelen helyzet elfogadásánál: képessége megvan. És megvannak a mozgósítható tartalékok is. Sajnos, sok esetben az irányításban; a felügyeletnél dolgozók feledkeznek jneg egy pénzzel sem pótolható nagy erőforrásról: a JÓ SZÓRÓL... Ténagy Józseí Kínos történetek Sólyom András rendezésében tévéíilm készült napjainkban Karel Capek novelláiból, Kínos történetek címmel. Európa rohamléptekkel közeledik a nagy világégés felé, miközben Capek hősei röpködnek, glóriát találnak a fejük fölött, csodák történnek a focipályán. A feltámasztott halott hála helyett perbe fogja megmentőjét, s kártérítést követel tőle, a „szent” mindenáron szabadulni akar glóriájától, a lánglelkű költő verse egy gázolásos bűncselekmény leírását rejti, a repülés, képességeivel megvert emberre nincs szükség, mert szabálytalanul próbál startolni. Ilyen és haspnló figurák és esetek népesítik be a novellákat, amelyekből egységes történet áll össze két központi hőssel: egy újságíróval, meg egv rendőrfo- galmazóval. akik eltérő módon reagálnak a külvilág kínos kihívásaira. Capek utánozhatatlan iróniája, és hősei iránti rokonszenvének mulatságos, mégis szívszorító felhangjai adják meg a mű vonzerejét, különös értékét.
