Észak-Magyarország, 1984. január (40. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-28 / 23. szám

Az út mentén... A hercegkútiok hangulatos, kis korcsmája Sárospatak köreiében, de kellő távolságra minden lakott helytől, fenyők alatt várja ven­dégeit. Akik bőséggel érkeznek, térnek is be ide, lévén a kis há­zikó közvetlen út mentén, az Újhely felé vezető út pedig mindig is forgalmas. (priska) Harckocsi segítette a mentöt Ikerszitlés egy Mtól körülzárt településen r Nehéz küzdelmet vívtak a budapesti, a bicskei és a ta­tabányai mentők pénteken egy szári kismamáért, illet­ve egy újszülött ikerpár éle­téért. A Fejér megyei Szár községbe hívták a bicskei mentőket a vajúdó Juhász Józsefnéhez, a helyi KISZ- tábor gondnokának a felesé­géhez. A nagy hóban azon­ban a mentők nem tudták megközelíteni a tábort, gép­kocsijuk elakadt. Az autó két mentőápolója gyalog, szinte kúszva-mászva, a he­lyenként egy méter 60 cen­timéteres hóban tette meg a 2 kilométeres utat a KISZ- táborig. Innen telefonon se­gítséget kértek a budapesti és a tatabányai mentőszolgá­lattól, miközben hozzáláttak a bonyolultnak ígérkező szü­lés levezetéséhez. A buda- I pesti mentőállomás helikop- i tere azonban a nagy köd t miatt nem . tudott felszállni, ezért rohamkocsit indítottak Szár felé. Közben egy hó­maró is a mentők segítségé­re sietett, de az is elakadt a magas hófalban. Időköz­ben a tatabányai mentők ké­résére egy honvédségi harc­kocsi indult el Szárra, s ez­után ez vontatta be a buda­pesti mentő-rohamkocsit a KISZ-táborba. Nem sokkal később — miután felszállt a köd — megérkezett a hely­színre az Országos Mentő­szolgálat helikoptere is. így végül több orvos és ápoló közreműködésével sikerült a rendkívül nehéz szülést leve­zetni, és világra segíteni a 27 éves asszony két kislá­nyát. A helikopter mindhár­mukat a tatabányai kórház­ba szállította. Juhász Jó- zsefnének ez volt a harma­dik szülése, most már két kisfiú és két kislány édes­anyja. Rendőrségi felhívás A Miskolci Rendőrkapi­tányság vizsgálati alosztálya lopás bűntettének alapos gyanúja miatt nyomozást 1 folytat ismeretlen tettesek . ellen, akik 1983. szeptember közepétől december 18-ig terjedő időben ismeretlen sértettől eltulajdonítottak 5 tekercs kb. 400 kg súlyú me­zőgazdasági fóliát és 66 db , fonott műanyag zsákot. A rendőrség kéri azom személy vagy vállalat je­lentkezését, aki a jelzett időpont között a leiít anya­gok eltulajdonítását észlelte, de büntető feljelentést ez ideig nem tett, vagy ilyen ügyben más rendőri szerv­nél feljelentést tett, jelent­kezzen a 36-141-es telefonon a 493-as melléken, munka­idő után a kapitányság ügva- létén, illetve a 185-ös mel-, léken. Reggeli Fotó: Laczó József Ma este a képernyőn: CiA ■ri.-v fejd k £*. täd* *» t>» Mo este majd fuldoklunk o fii- • mekben, ha az esti órákat a képernyő előtt töltjük. Az első műsorban 20.05-kor kezdődik a Szombat esti filmkoktél ösz- szeállítása, amely csaknem éjfélig tart, és abban a Breki és Menő Manó sorozatok da­rabjain kívül lesz burlesz- parádé, egyórás könnyűzenei műsor Párizsból, balettfilm Dániából, egy érdekes rövid játékfilm az angol Meghök­kentő mesék sorozatból Eqy ember délről címmel és 22.20- kor e keretben kezdődik a Csalétek című angol bűnügyi film a felnőtt nézők részére. Ebben több csinos, hosszú ha­jú lányt ölnek meg, s a nyo­mozás mindaddig sikertelen­nek tűnik, míg csalétekként egy hosszú hajú rendőrlányt munkába nem állítanak. (Eb­ből a filmből való a fenti ké­pünk.) Hogy a filmek között nehezebb legyen válogatni, a második műsorban 20 órától sugározzák a Dino Buzzati re­génye nyomán, Valerio Zurlini rendezésében készült A tatár.1 puszta című filmdrámát; az ismert olasz író filmjében vi. lágsztárok sora működik közre. KjaoHBraremrotsgeiff r»»ro*imririwi«intf»ar.acra; Nagy a hó, sok a síző Bánkitól Saját portáján gyújtogatott Saját portáján gyújtoga­tott Kelemen Károly 31 éves ágfalvi lakos; mert vala­miért éppen dühös volt, fel­gyújtotta szalmakazlát. S bár a tüzet a soproni álla­mi és a helyi önkéntes tűz­oltók. időben megfékezték, Kelemen Károly ellen eljá­rás indult, ugyanis veszélyt idézett elő: a tűz átterjed­hetett volna a szomszédos épületekre, házakra is. A gyújtogató!; ezért a Győri Megyei Bíróság ötfiónapi, börtönben letöltendő szabad­ságvesztésre ítélte. Egyben elrendelte egy korábban más ügyben kiszabott, de próbaidőre felfüggesztett hét­hónapi büntetésének végre­hajtását is. Az ítélet jogerős. Megtalált alapítólevél Megtalálták a győri múze­umpatika alapítólevelét. A kézzel írott latin nyelvű ok­iratra a győri Székeskápta­lan jegyzőkönyveinek egyik kötetében bukkant rá Ge- csényi Lajos, a Győr-Sopron megyei Levéltár igazgatója. Az 1691. szeptember 18-án keltezett dokumentum tanú­sága szerint a gyógyszertá­rat „a közelmúlt időkben alapították a köz javára. Nem csupán a város lakosa­inak javára, hanem bárki idegennek, arra rászorulónak alkották” — olvasható az okiratban. A továbbiakban a szövegezés kitér arra, hogy a medicinákat helyben ké­szítették és „szerény áron” értékesítették. A patika a jezsuita atyák rendházában kapott helyet. Minden való­színűség szerint a város el­ső gyógyszertára volt. (Mai) gyerekszáj A vonaton fázósan húzód­nak össze az utasok. Korán reggel van még, a hideg az ébredést követően még resz­ketősebb, mint máskor. A mama ölébe vonja hat év körüli fiát, hogy teste me­legével csökkentse a fülke gyenge fűtéséből adódó hi­degérzetet. Nemsokára elő­kerül a kisfiú elsős olvasó­könyve. Mama kéri gyerme­két; — Olvasd csak el nekem, fiam, A róka és a kacsák című mesét! Tudod, tegnap nem volt időnk rá, és csak egyszer olvastad el. Mire a gyerek: — Anyu! Mondd, te iga­zándiból nem tudsz olvasni, hogy mindig engem olvas­tatsz*? (em-i) Amíg hét közben eső, ha­vas eső áztatta a megye nagy részét és Miskolcot, fönn, a Bükk tetején folya­matosan havazott. Így pén­tekre már ötven centiméte­res hó borította a bánkúti sípályákat. Pénteken három felvonó működött és ezt a szolgáltatást százak vették igénybe. Szombaton és va­sárnap reggel kilenc órától már mind a kilenc felvonó üzemel, ugyanis Bánkúton csúcsforgalomra számitanak. Az ideális hóviszonyok le­hetővé teszik, hogy a hét vé­gén kedvükre hódolhassa­nak kedvenc sportjuknak a sízők, és ahogy .erre számí­tani lehet, valószínű, ezrek keresik fel a lesi klókat. Pénteken a bánkúti síház­ból azt jelezték, hogy az oda­vezető út felső szakasza és a parkolóhely még havas, az autósok csak nehezen jutot­tak fel. Ám az igazi sízők biztosan szívesen vállalják a rövid túrát is, vállukon a botokkal, lécekkel az alsó parkolóból a pályákig. Szorgos mókusok Meglepő: mennyit dolgod nak a mókusok egy szezon-i ban! Az egyik kivénhedí mecseki szelídgesztenyefa od-j vában mókuskamrára é$ benne egész zsáknyi élelem-j tartalékra bukkantak. AÍ bundás kisállatok az őszi gyümölcsérés időszakában nemcsak a napi eleségükrőf gondoskodtak, hanem télra és tavaszra is bőven raktá-j rozlak. Amikor az öreg, kiJ száradt fát ledöntöttek, öm- leni kezdett a gesztenye az odúból, amely valamelyik mókuscsalád éléskamrája le­hetett. Körülbelül hatvan kilónyi gesztenye, valamint makk és dió került elő a fa fejtekéből, nagyrészt még ío-j gyasztható állapotban. Utólag már nem lehetett megállapítani, hogy érintet­len készletet találtak-e, vagy már fogyasztottak belőle. Egy közeli fán nyolcas társbérle­tet figyeltek meg: egymás mellett és felett nyolc mó­kuscsalád telel. Elképzelhető,' hogy a zsáknyi élelem közös zsákmány vojt, kalákában gyűjtötték be és most vala­mennyien rájárnak a téli készletre. A fadöntők min­denesetre otthagyták a gyü­mölcsöt a jogos tulajdonosai­nak. lífipralÉs MázaszÉszviren Mázászászváron a Mecse­ki Szénbányák északi üze­mének II. számú bányájá­ban omlás történt. Az om- ladék maga alá temetett két bányászt. A mentés során megtalálták Böte Ferenc 27 éves csillés, váraljai lakos holttestéi, a másik bányászt súlyos sérüléssel kórházba szállították. A rendőrség a vizsgálatot a Bányaműszaki Felügyelőség bevonásával megkezdte. Lakásfűz A Heves megyei Besenyő- telken, a Táncsics út 1. szám alatti lakásában a tűzhelyből kipattant szikrától meggyul­ladt a 86 éves Forgács IstJ vánné ruhája és fekvőhelye.' Mire a szomszédok a tüzet észrevették és eloltották, az idős asszony belehalt égési sérüléseibe. Gondolatok Szennyezett környezetünkben lassan láthatóvá válik a le­vegő. (Norman Mailer) * Az egész/ emberiség összebeszélt, és a tengereket használja szenny vízelvezetőnek. (Thor Heyerdahl) * A természet az egyetlen olyan könyv, mely minden olda­lán tartalmas olvasmányt nyújt (Goethe) * Lehetséges, hogy egyeseket a kor bölccsé tesz. Másoknál máir a kor sem leplezheti továbh az éretlenséget. * Nem tudok szabadulni a félelemtől, hogy a paradicsomban valamennyien egy véleményen kell lennünk. Ez maga lesz a pokol. (Nikolaus Cybinski) * Egyeseknek legszívesebben halhatatlanságot kívánna az em­ber — figyelmeztetésül az utókornak. OSI öreg,' sokat látott, máé majdnem azt írtam, szava­hihető horgásztól hallottam, , legbiztosabb a kapás ta­vasszal. Aztán egy másik­tól, hogy inkább ősszel, és megint mások a télre, a nyárra, az esőre, a hajnal­ra, a derűre, a borúra, az alacsony, a magas légnyo­másra, és még ki tudná el­mondani, mifélékre esküd­teit, hogy a nagy kapás ak­kor és csak ilyen vagy olyan konstellációban je­lentkezik. Ebből .aztán — mint halpárti —, azt a ta­nulságot vontam le, a hal akikor kap, amikor jó­nak látja, vagy amikor nem látja jónak. Mármint to­vább élni, és így az első horogra fölfüggeszkedik. Hogy mikor nem kap, azt viszont magam Js láttam, és nyilvánvalónak tetszik az igazság, ha tudjuk, mikor nem kap, azt is megtudhat­juk belőle, mikor kap. A pecások — legalább ti­zenöten —, közösen pecáz- tak, s bár a horgot csak ketten tartották, azért a ki- bicek izgalma legalább ak­kora. a pecázás öröme pe­dig egészen biztos, hogy na­gyobb. Lévén sző ezúttal ugyanis egy Skoda taxiról, amelynek kilincsére hor­gásztak, kívülről, a félujj- nyi keskeny ablakrésen ál­tal. A helyszín — lévén az állomás előtti tér —, for­galmas, kíváncsiskodó hát minden percben akadna új is, ha ugyan odaférnének még a kocsihoz. Egyikük kukoricát, másikuk gilisz­tát, kenyérgalacsint, halda­rabkát, állott májat ajánl az alkalmi dróthorogra, amiből világosan kitetszik, hogy az emberekben meny­nyi a lelemény, pláne a se­gítő szándék, ha másokat bajba jutni látnak, csak hát azok nem értékelik a jó szót, különben miért vetne olyan dühös pillantást a skódás az újonnan érkezett kibicre, aki szerint télen a lékvágás a kapás biztos nyitja. Jómagam — mint emlí­tett halpárti — fél óra múl­tán hagyom a peeásokat, de azért nem vagyok olyan fu­kar, hogy a közzel meg ne osszam vizsgálódásom nyo­mán leszűrt tanulságot: Skoda ajtókilincs, télen, le­gyen bármi a csali, szerfö­lött nehezen kap. (csendes) P 'WfWWIt.T ESZAK-DUeTABORSZáG, — Az MSZMP Borsod- A ha ú j-Z eiwplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő; WfRTH LAJOS, Szerkesztőségj Miskolc, Bajcsy-Zs. út 15. — S52T) Postacím: Miskolc. Pí 351. Telefonok: közpent: 38-941, titkárság: 16-886, Ipari rovat: 16-035 belpolitika) revat: 16-450. kultúrrovat: 16-067. sportrovat: 16-049 levelezés) rovat oa- íiaszügyek: 18-040. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc. Pí. 178 Felelős Id adó: VERES MfnAtT Telefon! S6-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17. — 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Pesta. Előfizethető! a postahivataloknál és a hfrlaokézbesftőlcné) Az előfizet tó* díja egy hónapra! 84 Ft, negyedévre: 102 Ft, egy évre 400 Ft. Ind*«! 25 «SS. ffiBN 0133-0357. Készült s Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál Felelős vezető: KILIÁN BÉLA-

Next

/
Oldalképek
Tartalom