Észak-Magyarország, 1984. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-21 / 17. szám
19U. Januar 21., szomEal- CSZAr-MAGYARORSZAG 6 * Az épSlat wharf része, at «nekrtew kosárablakos folyosó A mai lakóház egykor nagy hírű iskola »olt Régi miskolci házak r«» r m A belvárosban, a régi Kun József, ma Szabó Lajos utcában egy egyemeletes műemlék lakóépület áll. A XVIII. század második felében épült. Ismerkedjünk meg az eredetileg oktatás céljára készült ház történetével. A Luther-ud- var végében levő épületben működött a XIX. században az evangélikus algimnázium. Számos, akkoriban nagy hírű igazgatótanára volt az iskolának, közülük elsőként Dunay Imre, volt tállyai tanító nevét kell megemlíteni, aki az iskola jó hírnevét nagy tudásával és rendkívüli szorgalmával igyekezett megtartani. A nyelvtanítás megkönnyítése '' érdekében német nyelvű tankönyveket írt, s több evangélikus iskola sokáig használta ezeket a tankönyveket. A jó hírű iskolában szinte évről évre növekedett a tanulóifjúság létszáma. 1821-ben 99 tanulója, 1327- ben már 180-ra emelkedett az iskola növendékeinek száma. Az 1830-as évek végén felmerült az a gondolat, hogy a nagy múlttal rendelkező miskolci református gimnáziummal az algimnáziumot egyesítik. A tárgyalások eredményt* is vezettek, aláírták a két iskola „házasságát”, azonban a reformátusok a megegyezést visszavonták, így az algimnázium továbbra is önállóan működött. Tekintélye évről évre tovább növekedett, ezt bizonyítja az is. hogy a gimnázium 1836- ban esperességi főtanoda kitüntető címet kapott. Érdemes megemlíteni azok nevét is, akik az iskola falai között tanultak: Szemere Bertalan, a* T348 —49. évi szabadságharc miniszterelnöke, Pulszky Ferenc politikus, Kossuth Lajos londoni követe, Hviezdoszlav Országh Pál szlovák költő. Hunfalvy János, a magyar—földrajztudomány megalapítója és nem utolsósorban a nagy természettudós, Herman Ottó. A gimnázium másik hires igazgatója Máday Károly volt, aki az 1830-as esztendőben az algimnáziumban tanult. Két évet járt Miskolcon, majd eperjesi évek következtek, ahol szintén kivált társai közül tehetségével és szorgalmával. Az iskola bizonyítványába ezt a bejegyzést írták tanárai: „Corpore parvus, animo magnus”, magyarul : „Testben kicsiny, tudásban nagy.” Huszonöt éves volt Máday, mikor ismét átlépte hajdani iskolája küszöbét, mint igazgató-tanár. Több nyelven kiválóan beszélt, és írt, többek között németül, angolul és franciául, de a görög nyelvben is jártas volt. A gimnázium saját könyvtárral rendelkezett, melyet Ambróczy János negyven könyv adományozásával, Í817-ben alapított meg. Az iskolában, a könyvtáralapítással egyi dobén egy »- kotemúzeumot is létrehoztak, melyben a gimnázium természetrajzi és termé- szettani gyűjteménye kapott helyet. E múzeum polcain őrizték azt az értékes fúvós hangszert m, melyet Dunay Imre tó által alapított iskolaz*- nekar használt. Közel száz éven át áHt az iskola az oktatás szolgálatába®, 1888-ban bezárta kapuit. Az L-elakú alaprajjré épületen 1960-ban végeztek m űemlék-h ely reállítási munkákat. Az épület már istpét megérett a gondoskodásra. Falairól mállik a vakolat, a szép ívelésű kapabejárat felett a múltsít idéző lámpa ágyszóivá« teljesen tönkrement. Fojtás László Névnap Azért ez mégiscsak borzasztó! Az ember nyugodtan el sem feledheti szerettei névnapját! Az egyik reggel, miközben félálomban a fürdőszo- □a felé botorkáltam, és meleg. emberi szóra vágytam, bekapcsoltam a rádiót. Hat, amit akkor hallottam ... Egyből magamhoz tértem! Az egyik bemondó amolyan „most teszek jót az jmberiséggel” hangon jgyanis éppen azt közölte, rogy: — Kedves hallgatónk, ma Janka napja van. Teljesen megsemmisültem. Hát hiába volt minden?! Két hétig fáradoztam azon, hogy véletlenül se jusson eszembe Janka néni névnapja. És most tessék! Éppen ma van ügyeletben ez a lelkes, gondos, világmegváltó törekvésekkel megáldott bemondó. Megáll az eszem! Fizetés előtt egy-két nappal névnapra hívni lel a figyelmet! Hát nincsenek neki rokonai ? Vagy olyan tömött a pénztárcája ? Mert hogy jártam az előző héten: hétfőn Bern át bácsinak. apám bátyjának volt névnapja. Aznap az „Előre nem látott kiadások” feliratú dobozkámat ürítettem ki. Kedden a heti konyhapénzemet költöttem Konstantinra, az öcsémre. Szerdán a férjem sörpénzét emeltem el. Abból Júlia néninek, anyám barátnőjének vettem ajándékot. Csütörtökön Dezsőnek. a kollégámnak volt névnapja. A takarékbetétkönyvemet szüntettem meg (tíz forint volt benne). Pénteken a szomszédasszonytól kértem kölcsön, mert Esztert, a barátnőmet kellett köszöntenem. Amikor szombaton az Orbán napra hívták fel a figyelmemet, akkor ... Nem, nem a fejemhez kaptam, nem a pénztárcámhoz, hanem a rádióhoz. Földhöz vágtam! De szép pillanat volt! Azóta csupa nyugalom az életem. Nem kell reszketnem ugyanis, hogy mikor mondják be például a János napot. János ugyanis tizennégyszer szerepel a naptárban. És nekem nemcsak az apámat, a férjemet, a fiamat, a nagyanyámat (jaj, őt nem... már megint zaklatott vagyok!) hívják Jánosnak, hanem szerintem már a húsz év múlva megszületendő unokámat is. Persze megértem én a bemondókat is. Jó, hát ne hagyják abba! De csinálják egy kissé kíméletesebben! Valahogy így: — Kedves hallgatóink! Bevették mór az e napi nyugtatójukat? Még nem? Ejnye, ejnye! Gyorsan pótolják! Tizenöt perc múlva felolvassuk a mai névnapokat. Vagy: — Kedves hanga- tóink ! A nap gyönyörűen süt. Ha van egy kis idejük, sétáljanak el a gyógyszer- tárba! A jövő héten gyakori névnapok következnek! Bagi Aranka Mindketten 3Ö évesek. Á napon sütkéreznek. Az öregembernek már lassan, megy a járás, az öregasszony süket. Beszélgetnek. — Apus, szakíts egy almát a fáról! A férfi csoszogva megy a fához, leszakít egy almát, odaviszi az öregasszonynak. — Tessék. — Te bolondos, magadnak is szakíts egyet, s egyél. Ki tudja meddig ehetünk. Az öregember megint d- esoszog a fához, leszakít egy almát, s visszaül a székére, ölébe ejtett karral iä tovább. — Egyél, mire vársz? — Nem kívánom — tagolja a férfi, s kezével is jelzi, hogy semmi sem ketl neki. El van rá szánva, hogy végig itt marad a felesége közelében, bár érzi, hogy már ezt sem képes sokáig elviselni. — Á, te ügyefogyott — parttan föl az öregasszony, és szalad, előregörbedve, kést hoz meg egy kiskana- lat. majd hámozni és kaparni kezdi az almát. Kis- kanalanként adja az öreg szájába. — Nem kéül... Nem kell! — int az kezével, de a szájába tömködött almát lenyeli. — Mit mondasz? v — Nem kell! — Ida bálja most már lőréimét vesztve az öregember. — Hogy fekete? — Ne-em kell! — Á, dehogynem kell. Csak szalonnát meg kolbászt nem lehet mindig enni. Gyümölcs az mindig kell. Ami terem, nekünk minden kell. Én bizony eszek. Ami nem eszik meg engem, azt megeszem én ... Dér Endre: Az öregember IWáH, a kapu felé megy, lenyomja a kilincsét, megnézi a postaládát, majd visszamegy. — Jött valaki? Az öregember iwt, hogy senki sem jött. — A postás v-oít? — Nem... — rázza a tejét az öregember. — Hát akkor? — Semmi hát akkor, aw»- mi! — Mi van? — Semmi-i! — ordít vörösre dagadva az öregember. — Pópityné? Szegényke, miért nem engedted be? Biztosan el akarta mondani, hogyan csalja az ura. Én mondtam neki a múltkor: „Böske, a négy fal mindent eltakar, nem kell kiszolgáltatnod másnak az uradat.” Bizony ezt mondtam én neki. Mihez kezdjen ötvenéves korában nagy gyerekek mellett __ Dolg ozni csalt otthon dolgozott mindig. Cafat az. aki elveszi másnak az urát. Mint ahogy cafka volt a te babád is. Azt hiszed, nem tudom? Persze, te tagadtad, de én utánad mentem és láttam., Bizony nem vonatra mentél, hanem a falu végére, az elvált asszony Nueikád- hoz. — Nem veit semmiféle Nusikám. — Volt. Bizony volt. H5- raea a gyerekeid hoztak PAPP LAJOS A csoda rapja Egy szék csattanva felborul kavics csikorog elgurul táncol forog a száraz fűben és szárnyra kap a tél a hűtlen \ Jégszívű szeszélyes madár más fákra száll le más vidéken kisüt a nap s egy lány megáll ibolya nyílik tenyerében Az idő burka megreped a folyón s fénylő-lengeteg sugarak versenyt csivitelnek i tavasz! — ujjong bennünk a gyermek X » KALÁSZ LÁSZLÓ minden ám a vizet előőrsei már térképeznek a jég alatt * csalt erejüket növeli a fagy az ég szürke fátyla ráfeszül a fákra tekintetem hintem sugarai megfagyott népdalok virág minták és kacskaringé« hímezett madarak . . ................. i S zerelem vrjuza hozzám. Visszahoztak tőle, pedig ott zokogtál a konyhaasztalán. És amikor én megkérdeztelek, mit kerestél nála, azt felelted, hogy szereted. És akkor én megpofozta]ak. Meg én ... Soha nem is bánom! Hiszen én csak azért mentem hozzád, mert arra gondoltam, te olyan derék és megközelíthetetlen vagy, hogy nem fogsz engem soha megcsalni. Ée akkor hatvanesztendős korunkban megtörtént. Megtörtént ha mondom. — Semmi sem történt. Semmi, ha mondom! — Ott van az asszonyról a fénykép a dobozomban, a te leveleid között. A teme- lésére is elmentél, tudom. Azt nem bántam, amiért elkísérted az utolsó útjára. Azt mondják, te voltál az egyetlen, aki a koporsó után ment Kutyamód halt meg, mert kutyamód élt. Nem tudom elfelejteni neked ... Milyen nagyi ndulatú voltál mindig. Erőszakos ... Mindig akartál... Majd kicsattantál a sok vértől meg a pirosságtól, meg a szerelemtől... Csakhogy te nem is tudtad soha, mi a szerelem. Te azt hitted szerelemnek, amikor azt az elvált atsz- szonyt. magad alá gyűrted. Pedig nem az... Hiába voltál hűtlen, sose tudtad meg, mi a szerelem. De én tudom ... Mit szólsz hozzá, én tudom... Vagy talán mégiscsak tudod? Hadd lám! — Hagyj engem ilyen marhaságokkal ... —■ Lásd, rettegsz az aj- jaim érintésétől, mert nem tudod, hogy a szerelem megmarad. Félreudvaroltál, nem adtál jó példát a gyerekeknek, és nem tudod még azt sem, miért csináltad. Oktalan bábu voltál. Nem vetted észre, hogy én éjszakánként liliomokról álmodok. Valóságos szaguk van azoknak a liliomoknak. Csak te semmit sem veszel észre. Na, mégis iött valaki? — Nem jött senki. — Akkor meg minek járkálsz állandóan? — Csinálni kellene valamit! — Vizet kel] hányni? — Dolgozni!... Valamit dol-goz-ni! — vörösöd ik az erőlködésbe az öregember. — Hát akkor csináljunk! Rajta, csináljunk! Te mea- permetezed a szőlőt, én meg megkopasztom a csirkét, rajta hát, dolgozzunk! A konyhában újabb és újabb tálakat vett éld az öregasszony. E folyamat láttán az öregember teljesen " megfeledkezett, előbbi nagy tenni akarásáról, megigazította a ruháját, deres haját végigsimította, és elszundított a karosszékben, de nem nyitotta fel a szemét. amikor a kezén érezte egy másik öreg kéz simítását. — Hé, öregem ... bizony, egészen lisztes a hajad, és
