Észak-Magyarország, 1983. november (39. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-19 / 273. szám

ESZAK-MAGYARORSZAG A 1983. november 19., szombat Tanórán és szabad időben. Az iskolában itt is követelnek, oda kell figyelni. A nagyobbaknak pedig az is hasznos tudomány, ha megtanulnak vairni a varrógéppel. Gyermekváros Csicsijja, bubája... Játék az óvodában. Akárhányszor for­© dúltam meg a mis­kolci Gyermekváros­ban — ünnepi alkalmakon és közönséges hétköznapo­kon, délelőtt vagy délután —, mindig tisztaság, rend fogadott. Pedig „lakták” a gyerekek a társalgó fotel­jait, éltek a szobákban, nyüzsögtek a folyosókon és az udvaron, de a megko- pást sohasem vettem ész­re. „Koptak pedig a búto­rok is, a huzatokat is cse­rélni kellett sűrűn kezdet­ben — mondta dr. Dobos László igazgató. — De cse­réltük. Én még az első igazgatómtól tanultam meg a »szabályi« — sose lás­son a gyerek hosszú ideig hanyagságot, piszkot. Mert megszokja. Így pedig azt szokták meg, hogy rend van, tisztaság, csinos kör­nyezet. Most már ők is fi­gyelni tudnak rá.” Lehet, nem is való ilyen prózai dologról szólni tíz év kapcsán. Csakhogy a nagy dolgok tulajdonkép­pen ilyen prózai apróságok­ból állnak össze. A szép. esztétikus — majdnem azt mondtam elegáns — épüle­tek, szobák is apró dol­goktól lettek otthonok. Gyerekekre formált élette­rek, ahol adni is, kapni is jó. Mindez már elpnenő- ben jutott eszembe, ami­kor a búcsúzásná] az igaz­gató rámutatott a bejárat melletti hatalmas suba-kép­re. Az egyik közösség öl- tögetle. csomózta — pár tízezer csomót csak meg­kötöttek! — a jubileuir-ra. Ajándéknak: az intézmény­nek, amelyben biztonságot találtak, s amelyben má­sok is az! találhatnak. hozzátette, hogy szeretnék, ha korban lefelé is, felfe­lé is engednének a hatá­rokon. Miként jó volna az is, a gyerekek érdekében, ha már az állami gondo­zásba vételnél javasolnák, ki, melyik intézménybe ke­rüljön. Akinél várható, hogy rövid időre van csak szüksége az állami gondos­kodásra, azt másfelé irá­nyítanák. S akiknél úgy tűnik, sokáig kell ez a gon­doskodás, az jönne hozzá­juk. Mert sérüléseiket gyó­gyítani, a minden ember­ben meglevő egyetlen jó tulajdonságból egész ma­gatartásukat formálni csak idővel lehet. És szeretettel persze. — Arra rá kellett jön­nünk, nem általában van szükségünk a szeretetre. A felnőtt okos szeretetét igénylik ők is. S ebbe be­lefér a „kismama-rend­szer”, amikor a nagyobbak vesznek védőszárnyaik alá ■egy csöppet. Nemcsak a vér szerinti testvér testvér — azért sokszor sikerült ösz- szehoznunk testvéreket', most is levelezünk egy kis­testvérért — s ha nem is teljesen, de ez is felelős­ségre, családi összetarto­zásra nevel. — Az induláskor renge­teg patronálójuk volt... — Több mint háromszáz bfigád. kollektíva. Most is nagyon sokan segítenek. Van azután negyven-hat­van olyan partnerünk, aki hosszú évek óta személyes kapcsolatot tart egy-egy gyerekkel. Jönnek érte, vi­szik magukkal a hét vé­gére, együtt hozzák rend­be a ruhát, megemlékeznek a névnapokról, születésna­pokról. Az, ha egy brigád tesz-vesz, kijavít valamit, nagyon nagy segítség. De ez a személyes kapcsolat a legtöbb, s talán pótolha­tatlan is. — Annak idején azt mondta, nyitott intézményt szeretne... — A nyitottságot sokfé­leképpen lehet értelmezni. Belülről is nyitottak va­gyunk, az óvoda, a neve­lőotthon, . az iskola nincs elzárva egymástól. De úgy is értettem, hogy kifelé. Ami lehet a már említett kapcsolat, de az is, hogy valamiképpen pótolnunk kell az általános művelt­ségbeli hiányosságaikat. De a szakmunkásképző intéze­tek, a középiskolák felé is, hisz5 ott is vannak gyere­keink. Nem mondom, hogy nem voltak kudarcaink, hogy minden sima és egy­szerű lett volna. Ma sem az. De igyekeztünk — akár a szaktantermek létrehozá­sakor, akár az oktatásban, akár a velük való foglal­kozásban — nem elszürkül­ni. S mindenekelőtt a gye­rekekért, a gyerekek javá­ra. Csutoríts Annamária Fotó: Daczó József Biztonságot, azt kell nyújtani. A miskolci Gyer­mekvárosba hároméves kortól líl évés korig van­nak gyerekek. Nem kell költözködniük, nem küld­jük el őket. Ez önmagában nagyon nagy dolog — mondta az igazgató, aki Jóféle az udvaron. Hangsúly a kötőszón Reflexiók egy Nyílt vitáról A Művészeti Szakszerveze­tek Szövetsége több éve nagy sikerrel rendezi meg Budapesten, a Fészek Klub­ban a Nyílt viták, sorozatát, amelynek keretében művé­szeti közéletünk leg ponto­sabb kérdéseit tűzik napi­rendre, és a terület legki­válóbb képviselőinek irányí­tásával sorra-rendre megvi­tatják. Most a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége, a Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsa és a TIT Borsod megyei Szervezete a minap Miskolcon rendezett hasonló jellegű nyílt vitát, illetve meghívta a budapes­ti fórumot „miskolci ven­dégszereplésre”. Az eredetileg Kultúra és gazdaság címmel meghirde­tett gondolatcserére Borsod, Heves, Nógrád, Szabolcs és Hajdú megye művészeti alapszervezeteinek állami vezetői, szakszervezeti tiszt­ségviselői, aktivistái, vala­mint a TIT Borsod megyei Szervezete művészeti szak­osztályának tagjai kaptak meghívást. A vita vezető, mint Budapesten, dr. Fukász G yörgy tanszékvezető egye­temi tanár volt, vitaindítót tartott és a kérdésekre vá­laszolt dr. Hermann István akadémikus, tanszékvezető egyetemi tanár, Gábor Jó­zsef, a Művészeti Szakszer­vezetek Szövetségének mun­katársa, dr. Maróti János, az MTA Zenetudományi Inté­zetének igazgatója, Váglie- lyi József, a Művelődési Mi­nisztérium főosztályvezetője, valamint dr. Kovács László, az MSZMP Miskolc városi Bizottságának titkára. A ta­nácskozást Szűcs Ferencné, az SZMT titkára nyitotta meg és zárta be. • * Kultúra és gazdaság t- napjainkban igen sokat em­legetett és összefüggésükben sokféleképpen vitatott fo­galmait. Nagyon is időszerű és célszerű volt ennek a té­mának megvitatása, hiszen a gazdaságosság előtérbe ke­rülésével nagyon sok helyen felvetődik a mind gazdasá­gosabb eredményekre való törekvésnek és a kultúrá­nak a viszonya, s tegyük mindjárt hozzá, a legtöbb esetben aggodalommal telí­tetten kerül szóba ez a prob­lémakör, mert a gazdaságos­ság túlzott előtérbe kerülé­sétől igen sokan a kultúra minőségét féltik. A tanácskozás Fukász György javaslatára, az ere­detileg kitűzött témakört — Kultúra és gazdaság — le­szűkítette a művészet és gazdaság problémakörére. Már a bevezetőben hang­súlyt kapott, legalábbis Fu- kász György nagyon kiemel­te, hogy ebben a megfogal­mazásban a hangsúly a kö­tőszón legyen: az es kötő­szón, tehát 718 kultúra, vagy gazdaság. illetve. kultúra ragu gazdasagosság alapon álljunk hozzá ehhez a kér­déshez, hanem mint egy­mástól elválaszthatatlan, egy­mást kiegészítő, egymással kölcsönhatásban levő fogal­makról essék szó. Ez a mo­tívum, azaz a kötőszó hang­súlyossága nagyon sokszor visszatért a vitában, hivat­koztak rá a vitaindítót tartó vendégek, és a helybeli feL szólalók is. Á vitát vezető Fukász György is kénytelen volt többször visszatérni, mondván, hogy napjainkban általában a gazdaság hat a művészetre ilyen-olyan mó­don, jó lenne, ha éppen az egyenrangúságnál és köl­csönhatásnál fogva, a mű­vészet is nagyobb hatással lehetne a gazdaságra. Nem érdektelen néhány gondolatot feljegyezni a gaz­dag vitából. Például azt, hogy a művész más kiindu­lásból alkot, mint ahogy a gazdálkodó ember tervez. Az ember ökonomikus állás­pontja természetesen eltér a művészi elképzelésektől. Ép­pen ezért megváltozatlan és megváltoztathatatlan állami feladat, társadalmi leendő, az üzlet es a kommercializ- mus nyomása ellenére a kultúra támogatásának fo­kozása. Az említett vendég- előadók között kettő —Vág- helyi József és Gábor József — közgazdászok. így már a vitaindító kiselőadásokban is igen élesen vetődött fel a művészeti alkotószándék és az ökonomikusság viszonya, hangsúlyt adva mindig an­nak, hogy erőforrásaink nem bővülnek, tehát a gazdálko­dásnak kell racionálisabbnak lenni és a kulturális élet gazdasági rendszerében egy másfél évtizedes lemaradás­sal kell számolnunk. Ugyan­is, az 196!)-as gazdaságirá­nyítási reform idején a kul­turális ágazat gazdálkodásá­nak a reformja kimaradt. Gyakorlatilag erős fáziské­sésben van. Kiemelten szerepelt, mind Hermann professzor előadá­sában, mind a vitában, hogy az értékek számára nagyobb hatókört kellene biztosítani, azaz a művészeti értékeket mind szélesebb tömegekhez eljuttatni, illetve annak el­jutását biztosítani az állami támogatás felhasználásával, akár másfajta, kevéssé érté­kes produktumok rovására is. Mindjárt ehhez kapcsoló­dik az a gondolatkör, hogy szükséges-e mindenfajta kul­turális tevékenység azonos támogatása, keli-e például minden színházjegyre, min­denfajta mozjiegyre azonos állami dotáció, és az is szó­ba került, vajon nem kelle- ne-e valamilyen cenzúra, amely elhatárolhatná a tá­mogatandó művészeti törek­véseket a kommerciálistól, a silánytól és a mind gyak­rabban jelentkező giccshatá- ron mozgó, meg egyéb, nem elsőfontosságú, értékkel nem jeleskedő művészeti tevé­kenységtől. Szóba került természetesen a könyvtárak emelkedésétől kezdve sok-sok olyan mo­mentum és mozzanat, ameiy napjaink művészeti életének és a gazdasági életnek a kapcsolatát érintheti, s mert az előadók összetétele már ezt eleve biztosította, a vita sem volt egyoldalú. Ugyanis a gazdaságosság megkövetel­te tényeket mindenki figye­lembe vette, ugyanakkor például dr. Kovács László­nak, o miskolci helyi művé­szeti támogatásokról szóló információjára épülve, töb­ben hangsúlyozták, hogy töprengni kell az adott gaz­dasági helyzetben a támo­gatás lehető új módszerein. De ugyancsak dr. Kovács Lászlótól származik az a megszívlelendő gondolat is, hogy amikor viharban van a hajó, azon gondolkoznak, milyen ballasztoktól kell megszabadulni, ám nehéz gazdasági körülményeink köz­ben sem lehet a mi hajónk olyan körülmények között, hogy a művészetektől akar» nánk szabadulni, ezek len­nének az elhagyható ballasz­tok. * A vita legfontosabb tanul­sága, hogy a hangsúly igen­is a kötőszón van. Nincs vagy kultúra, vagy gazdasá­gosság. Csak kultúra, illetve művészet és gazdaságosság van, ám nem oktalan igen óvatos körültekintéssel ke­zelni e kapcsolatot, nehogy a szorító körülményekre való hivatkozással e kettős foga­lom-összetétel második tag­ja a gazdasagosság, az egyenlőség helyett a primá­tust követelhesse magának. Benedek Miklós A magyar népdal bele a rádióban A hagyományosan viszatérő magyar nép­dal hete az idén november 21-e és 27-e kö­zött jelentkezik a Magyar Rádió adásaiban. November 21-én Béres János beszél a nép­zenével való találkozásairól, Járdányi Pál müvei. Tompa Mihály népdalai, dunántúli hangszeresek, népdalkörök és énekesek fel­vételei kerülnek adásba. Másnap, 22-én Ke­rekes Tóth Erzsébet hanglemezét, a Dunán­túl zenéjét, Földesi János madocsai hege­dűs népművészt mutatják be. A továbbiak­ban alföldi énekesek, hangszeresek és nép­dalkörök felvételei, népszokások zenéi, Bar­tók, Kodály és Lajtha művei alapján a nép­dalfeldolgozások szépségéről való vallomás hallható, majd a későbbi napokon többször is jelentkezik a Találkozásom a népzenével című sorozat, több tájegységi népzene-fel­dolgozás, népzenei hangverseny, több Ka- dosa-mű, ifjú előadók bemutatkozása. Kal­lós Zoltán gyűjtötte balladák sora. a világ­hírű leállói tánc három változata. Török Er­zsébet és Palló Imre több felvétele, Szer- vánszlcy Endre néhány műve és a záróna­pon Bölcsőtől a lakodalomig címmel nyil­vános hangverseny szerepel a magyar nép-; dal hetének programjában. _ -- i Teliinger István rajza. / I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom