Észak-Magyarország, 1983. október (39. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-02 / 233. szám
1983. október 2., vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 1 Iszteséps ráevMlssrál r É vtizedek óta meglehetősen keményen dolgozó, nemegyszer áldozatokat is vállaló generáció tagjai közelednek a nyugdíjkorhatárhoz. Ök. akik fel- szabadulásunkat követően koraiíjan cölöpöket vertek a hajdani nagybirtokosok földjén, akik őszintén hitték és hirdették, hogy miénk a gyár, magunknak dolgozunk. Ök, akiknek volt erejük és bizo- dalmuk az ötvenes években elkövetett hibákból tanulni — és a kicsinyes bosszúálláson felülemelkedve, erejüket és tudásukat, megújuló hittel, az ígéretesnek tűnő holnap szolgálatába állítani. Igen, róluk, a Hányas vagy? című Szilágyi vers szereplőiről van szó, a 28-asokról, a félmondatokból értőkről, a mindig cselekvésre készekről. Róluk, mert őket és szőkébb vagy tágabb környezetüket immáron egyre jobban foglalkoztatja a tisztességes visszavonulás, a természet megmásíthatatlan rendjéből fakadó, emberi sorsokat érintő jelenség gondolata. Hogy mennyire a való élet egy még valósabb gondjáról van szó, bizonyítják azok a publikációk, viták — és halkan kimondott megjegyzések, amelyek a nyugdíjhoz közelítő, vagy éppen visszavonuló vezetők véleményében, néha már-már keserű kiíakadásában sorjáznak. A minap kerekasz tál-beszél gelöst, hallgattam nagy megbecsülésben álló vezetőktől, aztán terjedelmes írást olvastam sikeres vezetőkről. Mindkét fórumon erejük teljében levő — tehát nem önmagukat elsirató emberek — szóltak őszinteséggel nyugdíjasokat „veszélyeztető” társadalmi jelenségeinkről. Kimond va-kimondatlanul is kicsengett a vélemények vonulatából, hogy az új követelményekhez szükségképpen meg kell újulnia a vezetőnek gondolkodásban és cselekvőképességben. De mi legyen a sorsa annak, aki szellemileg elfáradt, egészségileg megrokkant az éveken át rá nehezedő terhek miatt? Aki beismeri, hogy a most következő feladatok meghaladják képességeit, tehát jó szívvel átadna a vezetés posztját fiatalabb, szakmailag a legújabb ismeretekkel felvértezett utódnak. Nehéz volna nyomon követni, hogy mikor és miképp, de valahogy kialakult egy olyan közhiedelem, amely szerint az ilyen valóban tisztes visz- szavonulás gondolatával előhozakodó vezetőt „bukott embernek” tekintik. Hasonló a helyzet akkor is. ha nem vallja be maga és mások előtt, hogy megfáradt, nincs ereje önmegvalósításhoz szükséges l’eítöltődéshez, hanem mások veszik észre. Környezete és felettesei figyelmeztetik az ügy és saját érdekében is arra, hogy vállaljon olyan munkát, ahol erkölcsi és anyagi veszteség nélkül hasznosíthatja sok éven át; gyűjtött tapasztalatait — mígnem elkövetkezik a hivatalos nyugdíj ideje. Pedig az ilyen megoldás sikerélményeket, vagy ha úgy tetszik, meghatározott időre akár perspektívát jelentene éppen azoknak, akik hatvanhoz közeledve is megérdemlik ezt. Öntudatosan hirdetjük, mert hisszük és tapasztaljuk, hogy a mi társadalmunk minden korábbitól többet tesz az emberért. Szociálpolitikánk nemcsak segítőkész, hanem értelmesen előregondolkodó, és embercentrikus. Még a mai rendkívüli módon kiélezett gazdasági viszonyok közepette is futja jobbító tervek megvalósítására, sorsokat könnyítő intézkedésekre. Ez morális és gazdasági alapja lehetne annak, hogy felismerjük a megoldást a nyugdíjhoz közel levő. vagy közelítő megfáradt vezetők további életútjának megtervezéséhez. Mert ezzel nemcsak egy sokat dolgozott és becsületben megőszült generáció közérzetét javítanánk, valamint becsülését és önértékelését segítenék, hanem hozzájárulnak a néha időszerű, de konfliktust teremtő vezetőcserék, megint csak mondom emberséges lebonyolításához. Paulovits Ágoslon Miskolcon: Húsipari szakmunkások országos versenye Zajlanak, vagy lezajlottak már azok a vállalati versenyek, melyelmek győztesei részt vesznek a magyar húsiparban és a regionális húsüzemekben dolgozó fiatal szakmunkások országos döntőjében. Az országos döntőnek ezúttal a Borsod megyei Állaltorgalmi és Húsipari Vállalat miskolci gyára ad otthont október 13-tól 15-ig. A fiatal szakemberek a sertéshús előkészítésében, megmunkálásában, valamint a marhacsontozásban mérik össze szaktudásúival. A verseny és bemutató célja az, hogy országosan növekedjék az exportminőségű sertés- és marhahúsrészek aránya, és ezáltal a külpiaci értékesítés lehetősége. A verseny fölött a KISZ Központ i Bizottsága, a MÉM, az Állami Ifjúsági Bizottság, valamint az Élelmezési pari Dolgozók Szak- szervezetének elnöksége vállalt védnökséget. Bosnyák táiház Nemzetiségi tájház nyílt szombaton a Pécs környéki kilenc bosriyák falucska egyikén — Áfán. A hazánkban élő boszniai horvátok néprajzi tárgyait mutatja be a kis múzeum. Gazdag anyagát nemcsak Matusek László gyűjtötte, aki harmincöt, éven ót tanított a községben és egész éleiét az átai folklór kutatásának szentelte. A bosnyák települések 1740 táján keletkeztek Baranyában. Alapítóik Boszniából költöztek Pécs környékére és kezdtek új életet a török hódoltság alatt elpusztult tájon. Az elmúlt kél és fél évszázad során — talán éppen a kilenc kisfalu nyelvi elszigeteltsége miatt — megőrizték anyanyelvűket, hagyományaikat, szellemi és tárgyi népművészetüket. A leggazdagabban Átón maradt fenn a bosnyák folklór. Ha Viktor ébren van, legjobban a dédi ölében érti magát (jobb oldali kép). Ha majd nagyobb lest, ő is tornásrhot a tornateremben, amely újmódi hirnevet hozott o falunak (bal oldali kép). Mondják egyébként, ha nehezen is, de jó, hogy megépült. S nemcsak a gyerekek használják. Három óvodai csoport is működik a faluban. Az óvodásokkal (bal oldali képünk) séta körben találkoztunk. Játszani indultak, özvegy Fekete Pálnéhoz a kert s az udvar szép Cseresznyeérés múltán Szomoiyán Júniusban kellett vol- na jönni, amikor a híres-neves szomolyai cseresznyefákon fekete-pirosán érik a gyümölcs, amikor sohasem tudunk eleget enni a piacról hazavitt szomolyai édesből. Mondja ezt özv. Nagy Islvónné is, hiábavaló emléket ébresztve az elszalasztott nyárról. Aztán mondja azt is. hogy nemigen hiszi, mind a szomolyai kertekben termett, amit úgy árulnak. Vittek innen csemetét más tájra, termett is színre, ízre hasonlót, de csak hasonlót... Beszélünk hát a cseresznyéről, de kóstolni sem tudjuk még csak folyékony változatát sem, merthogy pálinkát elvétve, ha főznek belőle. A cseresznye még úgy-ahogy megéri a fáradságot, így hát, amit azonmód meg nem esznek, azt eladják. A szeptemberi nap bársonyos meleggel cirógat — igyekszünk kifelé a szinte ájuxásfülledten szeszillatú fözdéből. Kint már fogyóban a fa — mindenki magának hozza a tüzelnivalót. — s a talpon töltött éjszaka után lassan készülődhet haza Nagy Istvánná is, no meg az egri asszony is, aki a fiának főzetett. De a szomolyaiak is a hátukat mutatják, iparkodnak kifelé vödrökkel, há- tyikkal a szőlőbe. Jó édesre töppedt a szőlő, édes a must is. — Mikor? özv. Veréb Balázsné az udvar mélyéből kérdez rá a fiatalasszonyra. — Holnap. Magyarázkodásra nincs szükség, szüretre jízói a kérdés is, meg a válasz is ezekben a napokban. Tenyérnyi vagy nagyobb darab szőlő, gyümölcsös van szinte mindegyik családban, s ha nagyobb darab a föld, akkor a nagy család segít a fürtök leszedésében. A csinos kis portára egyébként a kiszűrődő dú- dolás csalt be minket, ámbár azt mondja özv. Veréb Balázsné, nem dalol- gatás az már, inkább csak hangos beszéd. Amikor fiatal, volt, akkor énekelt persze’ ő is, még a dalárdában is, most mór inkább csak Viktornak, a dédunokának dúdoígat. Viktor öthónapos mindössze, most kezd nyúlkálni a színes csörgő után, s a dédi úgy szereti, ha ölbe kaphatja. Marad olyankor a dolog, de hát üsse kő, a dolog megvárja az embert. Különben szatyrokat font volna műany agból — egy pesti szövetkezetnek lehet bedolgozni, de nem nagy kár az időért. Különben is — mondja — akárhogy iparkodik, nyolcnál többet még sohasem tudott egy nap megkötni. Nem nagyon találnák: ilyenkor itthon senkit — sajnálkozott a tanácson Csuhái Ti bőmé tanácstitkár. Nappal dolgoznak az emberek, majd este hozza őket a bus* Egerből, Mezőkövesdről. Aki itthon maradt, az is iparkodik dolga után a szőlőbe. A tanácsháza épületében egyébként éppen mesterek dolgoztak, festettek, mázoltak. Ráféri már. Iratköteggel egy férfi kopogtatott be a mindenesnek „kikiáltott" tanácsterembe. Nem mondja, de firtató tekintetén látszik, sürgős a dolog, a tanács- titkárt várják. Az iratokról beszéltünk éppen, pontosabban arról, amiről szólnak: húsz családi házhoz való telket szeretnének kialakítani. Kell a telek — a fiatalok építkeznek. És mondja, a közelmúltban két fiatal család is visszatelepült. a faluba. Az egyik Leninváros- ból, a másik pedig az egri szövetkezeti lakást adta el, hogy itt vegyen házat. A nyilvántartás szerint tizennyolc ház építésére adtak engedélyt az elmúlt években, kettőt már befejeztek. A többiek? Van, amelyiken már a fűtést szerelik, van, amelyiken még az alapoknál tartanak. A faluba érve szembetűnik, hol adott el telket mostanában a tanács. Fiatalasszony talicskázza a földet, egy lendülettel borítva az út mellől a hátsó gödörbe. A ház már áll, a fel-felpipáló füst jelzi, bent a fűtésrendszeren dolgozik a férj. Mellette még mélyen ásít egy frissen alapozott ház majdani pincéje. Bajzáth Imre és a felesége a már felemelt zsaluzáson dolgozik. A fiuké lesz a ház — mondja az asszony. A fiú most dolgozik, gépkocsiszerelő a termelőszövetkezetben —, de ha leteszi a munkát, idevárják. Idén az alapokkal ha végeznek, a falak, a tető jövőre marad. A fiatalok most az asszonyka szüleinél laknak. S mire a ház elkészül, addigra első lépéseit már az unoka is megteszi. Novemberre várják Bajzáthék az unoka megszületését. „De látta csak volna — mondja Baj- záthné —, vasárnap is itt tett-vett az aranyos kis menyem, meg az ebédet is megfőzte. Jó sokat, mert voltunk vagy húszán. A kislányom is itthon volt Böszörményből, ott tanul óvónőnek.” Az egészségháznál kis traktor pöfög. Pillanatra szállt le róla Varga János. Különben kifélé iparkodik ő is, a zöldséget kell kiásnia. Répát, gyökeret, ami megtermett a téli napokra. A homokot már megszitálta, amibe elteszik. Hogy milyen a termés — majd megmondja délután. Reméli, szép lesz. Jóval később, mustkóstolóból ballagva lefelé egy pincéből távolról még látjuk egyszer. Visszafelé jövet. Messzire mutatta magát a sárgarépa. Csinos lös házba kopogtatunk. A tenyérnyi kert színes virágai csaltak be ide. Akié az érdem mindezért, arról már csak beszélgetünk özv. Fekete Pál- néval. De a két unoka fényképét hosszasan nézzük. A nagyobbik katona egy hónapja. A kisebbik meg huncut egy gyerek. De hogy melyikről beszélve lett derűsebb a nagymama arca, azt máig sem tudom eldönteni... Ballagunk a hosszú sne- molyai utcán ... Ránk köszönnek. S miközben a dióverő rúd tompa pufogá- sára fülelünk, jó ízűt harapok a piros almába, amivel megkínáltak. Csutorás Annamária Fotó: Laczó József virágai csalogattak be (jobb oldali kép), de ő elbűszkéflce- dett azzal is, hogy négy zsák krumplit szedett fel a tenyérnyi földdarabról. Kétöklömnyi nagyokat.
