Észak-Magyarország, 1983. szeptember (39. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-03 / 208. szám

1983. szeptember 3., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 Ládátok feleim? j a folt, az a pirosló volt a hanyattzuhant madár mel­lén nem természetes do­log. Körben zöld leveleket hajtanak a bokrok, fű no, bogár dönög, bolyhos vat­tacsomókat virágzik a nyárfa, itt néhány négyzet­centi méteres körzetben a halál ütött tanyát, az ok­talan és értelmetlen ha­lál. A magam halálára gon­dolok (kisfiam már húzza a kezem, menjünk, otthon anyu cseresznyét mos, és este a kockás fülű nyúl lesz a tévében), vajon hol megy majd be a golyó, és milyen fontosabb szervet ér? Szárnyaim, hogy fe- küsznek majd a porban? Ki áll majd meg fölöttem egy pillanatra — tréning­ruhában, kocogás közben — ezen a nagy, nagy futópá- lván, ahol nem lehet el­mellőzni a célt. „Látjátok feleim, mik vagyunk?” Vajon gondolnak erre a légpuskások is? M. A. KALÁSZ LÁSZLÓ A meszesi búcsúban nyolcvan gúnár s húsz lúd van mindegyiknek a lába belébotlott a tálba a vendégek örülnek mert a tál mellett ülnek oly nagyokat harapnak: nekem semmit se hagynak a sátrakhoz szaladok törökmézet ha kapok fáj a fogam hiába egy kis magyar libára! Előttem a földön egy ha­lolt veréb. Csak veréb, de úgy tartja két, nemrég még vidáman ugrabugráló lá­bát, halálos görcsbe szo­rítva, hogy meg kell ad­nom egy percre fölötte. Légpuskával lőtte meg va­laki, s otthagyta az erdei futópálya szélén. Látszik begyén a kis piros folt, ahol a golyó bement. Kis­fiam is áll szótlanul, nem meri fölvenni, nem mer le­hajolni érte. „Bizony por és hamu va­gyunk” — gondolom, ahogy zuhanás közben széttárt szárnyait nézem, és azok­ra a verebekre gondolok, „akik” alighogy megvirrad, éktelen csiripeléssel vernek fel legszebb álmomból, mert al'ölé az ablak fölé építették fészküket, ame­lyiket nyitva szoktuk hagy­ni éjszakára. Ronda vere­bek — mondtam már nem egyszer, meg a fészkes fe­nét is szoktam emlegetni ilyenkor hajnaltájt, ágyam­ban forgolódva. És most mégis csak állok itt, e ve­rébholttest fölött, mert az Munkácsy Mihály, O tehát a múlt század óta nem volt talán még egy olyan magyar fes­tő, akit Párizs, a világ képzőművészeti fővárosa, annyira elismert volna, mint a most száz éve szü­letett Czóbel Bélát: és aki mégis. hosszú életén át mindvégig ragaszkodott hozzá, hogy hű fiának tart­sa szűke bb hona. Nagybányán kezdte ta­nulóéveit, a század eleji Münchenben folytatta (1902 —1903), de egy évre rá már az új művészet Mek­kájába, Párizsba megy, ahol kisvártatva kiállításo­kon is szerepel. Ugyanak­kor első munkái magyar tárlatokon is megjelennek. 1905-től a leghíresebb fran­cia művészcsoport, a „Va­dak” (Fauve-ok) társasá­gában találjuk: Matisse, Derain, Vlaminck, Braque van Dongen körében. Itt­hon pedig a „Nyolcak” né­ven ismert csoportosulás előkészítésében vesz részt Kernstok Károly nyerges­újfalui műhelyében. 1914— 1919 között Hollandiában dolgozik (és e korszakból való például a meginditó- an vallomásos Labdát tar­tó fiú képe, melyen talán honvágyát fedezhetjük fel: a kisfiú hóna alatt a lab­dán mindenesetre piros-íe- hér-zöld villan elő). Ber­lin következik ezután, majd újra Párizs, ahol több év­tizedet tölt, most már meg­érlelve a maga külön — sajátos — művészetét, me­lyet egyaránt csodál Bu­dapest és New York (ez utóbbi két kiállításon is 1927-ben és 1936-ban). Az első könyv úgyszintén ek­kortájt jelenik meg róla, nálunk. A második világ­háború előestéjétől, 1939- től Szentendre lesz mégis igazi telephelye, hogy szel­lemiségével, jókedélyével s mindenekfölött művészi te­kintélyével akár még ki­lencven évesen is biztos fiz éleim lírai i Száz éve született Czóbei Béla Czóbel Béla: Fekvő nő vonatkozási pont legyen a l'elbolydult képzőművészet térképén: az értéké, a köl­tészeté. Most Szentendrén szobra áll, és állandó múzeum az , 1976-ban elhunyt nagy mester élő emlékére. Ez a méltatás, melyet kezében tart a tisztelt ol­vasó, nyilvánvalóan nem pótolhatja azt az élményt, melyet Czóbel képei nyújt­hatnak. meg sem kísérli hát, hogy bármiféle leírás­sal próbálkozzék. Melegen tanácsolja inkább a szent­endrei kirándulást. És leg­feljebb. ezen kívül, csak arra szorítkozhatik, hogy egy-két tanulságra még fel­hívja a figyelmet. Érde­mes megfigyelni például, milyen élő és termékeny kölcsönhatás jelképe lehet Czóbel egész életútja, hogy igazából mennyire a ma­gyar festészet európaiságá­nak szimbóluma ő, meny­nyire egy kapcsolatrendé, melyben egyszerre szolgál­ja minden a honit, és tőle elválaszthatatlanul az egye­temeset. Mert tehetsége — Nagybányán és Párizsban — tüstént felismeri az al­katához. mondandójához, lírájához illő korszerűt, a leghaladóbbat. Az impresszionisták ap­rólékos látvány-másoló igyekezetét olyannal váltja fel, amelyben (elsősorban a színek segítségével) maga a kép, ez a kétdimenziós cso­da lesz öntörvényű új va­lóság. Nem látványt másol tehát, bármilyen magas fo­kon is, hanem új látványt teremt. Különösen a har­mincas évektől, amikoi sa- jál technikája végképp ki­fejlődött. látható ennek meggyőző eredménye. Czó- be! képein nincs szavakkal elmondható történés, nincs az a sokat emlegetett ..iro- dalmiság”, nem élet-epizo- dok vannak megfestve, ha­nem (használunk súlvos szót) élet-esszenciák, élet­lényegek. mindig a létezés komoly öröméből. Minden tárgynak és foltnak akár az előtérben, akár hátrébb áll. a vásznon egyenlő sú­lya és szerepe van: a szép­ség érdekében ' átrendezett realitást találjuk így (akár­csak. s ebben rökon vele, barátjánál, Picassónál). En­nek következménye, hogy — egyik monográfusát idézve . — nála „a képie- líilet optikai' egysége” te­remtődik meg. Mégpedig, s talán ez Czóbel leginkább utolérhetetlen, varázsos sa­játja. olyan belső tűzzel, egyik korábbi kritikámban úgy írtam, olyan sejtelme­sen áradó gyöngvházfény- nyel. hogy a képek vallo­másosságához kétség sem férhet. Egv következetes, maga útját járó. halk és szemérmes művész lírája sejlik elő a csend és a nyugalom érzelmeivel, tar­tózkodón. Ebből kifolyólag képei nem adják meg ma­gukat könnyen, de ha a megismerés tiszta szándé­kával s elmélyülten köze­ledünk hozzájuk, kimerít­hetetlen életörömükből bol­dogan juttatnak nekünk is. Szabó György pöcköl a főnök sörébe. En­nek érdekében vásárolt egy doboz Csongort, és úgy dugta a zsebébe, akár a kézigránátot. Munkaidő alatt többször is megtapo­gatta és kinézte magának a legvastagabbat, amire rá fog gyújtani. Előbb félig el­szívja majd, nagyon vi­gyázva rá, hogy a hamu egészben maradjon, és az­tán egy elegáns, könnyed mozdulattal... Amennyire izgult az utóbbi napokban, most annyira nem. iég fütyörészett is időnkén l, és várta a nagy pillanatot, a tettet, amivel majd kivi­láglik a szürkeségből. Az irodában a megszo­kott Fülöp-napi hangulat fogadta. Ott tornyosult az igazgató a nagy. széles tölgyfa íróasztal előtt, és mosolyogva szorongatta a jókívánságokat mormolók kezét. Egy kisebb asztalon üvegek sorakoztak, és min­denki töltnetett magának az ízléséhez pászoló italból. A beosztott sört töltött, ugvanolyan talpas öblös pöhárba, amilyenbe az igazgató. — Köszönöm, barátaim — emelte poharát a főnök —. jólesik, hogy nem feledkez­tek meg a névnapomról, de merem remélni, ez csupán a magánembernek szól. és nem a vezetőnek. Nem sze­retném. ha ebbe a kis iin- nensé«be a szocialista er­kölcstől idegen ízlés keve­redne. Ezt mindig elmondja — gondolta a beosztott és fe­szülten figvelte, hová te­szi le sörét az igazgató miután már kortyolt belőle Csalódottan látta, hogy a pohár továbbra is a főnök kezében marad. mintha odarapadl volna. tgv nehezebb lesz — rág­ta a száia szélét —. de egy­ben feltűnőbb is, ha majd «lélépek, és mint egy álló hamutartóba odapöckölöm a hamut. Kiváncsi leszek Borenyák pofájára, aki úgy strázsál a főnök mel­lett, mint valami alkalmi testőr. A sörömet minden­esetre az igazgató háta mö­gé teszem, az íróasztal sar­kára, oda a hamutál mellé, hogy indokolt legyen, ami­kor a szivarral feléje köze­ledek Ivott a sörből, aztán a poharat a tervezett helyre tette. Ott aranylotf az ital pontosan a zsolnai hamutál közelében, egyvonalban a főnök könyökével. Eddig minden rendben — sóhajtott a beosztott, ahogy lassan visszahátrált az akció után. — Most pe­dig rá fogok gyújtani! Az igazgató, mintha csak a gondolataiban lapozna, rápillantott, aztán körbe- hordozta tekintetét a töb- bieken is, majd rámutatott egy dobozra az íróasztalon. — Aki rá szeretne pi­pálni — mondta kedélye­sen —, abban talál belga szivart. Mert ugye, ha már Belgiumban jár az em­ber __ A ztán, hogy jó példát mutasson, egyben az eset­leg fellépő elfogódottságot is feloldja, rögtön kikotort belőle egyet, a szájába dug­ta. és kegyes bólintással köszönte meg Borenyák- nak a tüzet. A szivart a bal kezével markolta ki, jobbjában végig ott szo­rongatta a poharat. Ha ez a talpnyaló nem ad olyan gyorsan tüzet — dühöngött a beosztott —, akkor egész biztosan lete­szi, így marad minden a ré­giben. De nem baj. taián jobb is ez. Többen a dobozhoz já­rultak (még Várkonyi is, aki pedig egyáltalán nem dohányzott;, és olyan áhí­tattal nyúltak a szivarért, ahogy a kislányok az ostyá­ért az első áldozáskor. Maradok a Csongornál — döntött a beosztott —, az sokkal büdösebb. Ez a leki gnóm nem érdemli meg, hogy illatos szivarha­mut lökjek a sörébe. Im­porthamu? Nem, barátocs- kám. hazai! Elszántan nyúlt a zsebé­be. kikereste azt a vastag szivart, amit már jó előre kinézett, és meggyúj tóttá. Lassan, óvatosan szívta, hogy elgondolásához híven, minél előbb több hamut tároljon a merénylethez. Az igazgató közben bel­giumi élményeiről mesélt. Beszámolt röviden az ot­tani tárgyalásokról, ame­lyeket egy belga céggel folytatott, és amely, opti­mista reményékkel kecseg­tet a jövőre vonatkozólag. Amíg beszélt, a hamu roha­mosan nőtt a szivarján, már-már úgy látszott, le­pottyan a szőnyegre, ami­kor a főnök elegáns ívben, mim egv balett-táncos, hát- raknrözöil a kezével, és be-' lepöceintette a nagy adag hamut a beosztott sörébe. A mozdulatot többen is fi­gyelték. nyilván ez okozhat­ta, hogy az igazgató hát­rapillantott, és észrevette a tévedését. — Bocsánat... — né­zett. körül —. ez itt kinek a söre? Borenyák a beosztott­ra lesett, mások is odaba- roultak. így lehetetlen volt letagadni vagy elhallgatni a választ. — Az enyém, igazgató kartárs... — nyögte. — Elnézést, kedves bará­tom, de igazán egészen vé­letlenül ... Ami azt illeti, találhatott volna neki al­kalmasabb helyet is, mint éppen a hamutál közelében. Na, de nem számít, mind­járt kicseréljük. Mancika — szólt a titkárnőnek —, egy új poharat a kedves... kedves kartársunknak. És ekkor a beosztott nagy lélegzetet vett, aztán mint­ha nem a saját hangján szólna, hanem egy kicsit magasabban, kappanszerűb- ben. ezt mondta: — Nem szükséges, igaz­gató kartárs ... én így ... így is szeretem...! — Hogyan? — lepődött meg a főnök. — Maga ha­muval Issza a sort? — Csak néha — magya­rázta sietve a beosztott —. tetszik tudni, ez amolyan családi szokás nálunk, még a nagyapámtól ered. aki matrózként szolgált az első világháborúban ... Olt szoktatták rá a többiek, mert állítólag fokozza az alkohol ereiét, de, jó a ve­sezsugor ellen is. bár ez nem egészen biztos . .. Apám. szegény, rá való emlékezéssel iszogatta ígv. én meg kifeiezellen az ízé­ért ... Talán hihetetlenül hangzik, de fanyarul pi­káns aromát kölcsönöz a Sörnek, valósággal itatja magát.. . — Érdekes — dünnvöate az igazgató —. ez fölöttébb nagyon érdekes . A beosztott. . a többiekre nézeti. Tekintete végig­pásztázott a szivarfüstkö- dön át kirajzolódó, meekö- viilt arcokon, aztán elin­dult a hamutól zaccos sör felé és mielőtt bárkt meg­akadályozhatta volna eb­ben. nasv kortyokban, gyorsan felhnttotta. Csak bámuljatok —1 Gon­dolta közben, egy mártír keserű diadalával —, és nevessetek magatokban, ha akartok ... De belétt-k szá­rad a káröröm a következő fizetésemelésnél! Ott igen­is én fogok először a főnök S eszébe jutni, mert ha nem t is akarattal, de belehamu- zott a sörömbe .. És ezért kárpótolni akar majd. de közben azt is fontolóra ve­szi, hogy ez a beosztott, aki képes meginni a ha­muval cifrázott sört. kü- lömb dolgokra is képes a vállalatért... Mert az ilyen ember nem ismer le­hetetlent. az ilyen ember nem maradhat csak ,-gv szürke ' kis beosztott. az ilyen embert ki ke'l emel­ni! Kartársaim, ne hivG'é- tek. hogy elment az eszem, ez a hamu egyedül nekem fog kamatozni! Nem nek­tek. akik tudom, hogv ép­pen úgy behörpölnétek. de szerencsére nem a ti sörö­tökbe hamuzott az igazga­tó! Nem a tiédbe Bore­nyák! Az enyémbe! És ez.t egyedül csak nekem van jogom meginni! 'Visszatette a poharat, az­tán előkereste a zsebkendő­iét. és meatörelte a szálát. Valami, különös megkönv- nyebbü'éct érzett, mint aki nagy bajból szabadult Hi­szen mi lelt volna ha ez az egész mégis fordítva tör­ténik? Mindennek az íz átko­zol 1 álom az oka — csó­válta a leiét ingerülten —. többet nem szabad ilyes­miket' álmodnom. Csak ”su- pa szépet virágos rétekről, erdőkről, páltnaligélekről, és pacsirtákról. A pacsirták nem szivaroznak, csak éne­kelnek. Nekik nines eond- iuk semmire nem úsv. mint nekem akinek még tizennyolc évem van háti-a a nyugdíjig. Teremtöm. még tizennyolc Fülöp-nap!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom