Észak-Magyarország, 1983. július (39. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-30 / 179. szám
Szibéria vize A Jenyiszej, Szibéria fő vízi útja. Sok nyugat-európai turistától kaphat az ember egybehangzó választ, ha megkérdezi, mi tetszett leginkább Szibériában — s a felelet ez — a víz. Szibériában valóban tiszta, jó ízű a víz. Irkutszkban például egyenesen az Anga- rából is ihatunk, csakúgy, mint a Bajkál-tóból, hiszen az foglalja magában a föld édesvíz-készleteinek egyötödét. A Szovjetunió legbővi- zűbb folyója a Jenyiszej, amely a Szajan-hegységtől 4 ezer km-t tesz meg a Jeges-tengerig. A mai civilizáció azonban köztudomásúan sok olyan ve- gyianyaggal rendelkezik, amely számos folyót képes holt vízzé változtatni. Gondoljunk csak a Rajna szomorú sorsára, amelyet gyakran Európa szennyvíz- csatornájának neveznek. A szovjet áliami szervek ennek megelőzésére átfogó, vízvédelmi intézkedéseket foganatosítanak. Ezek sorába tartoznak a víz tisztasága érdekében a hajókra szerelt különleges berendezések, a vállalati és városi szennyvíztisztítók, s végül az ipari létesítmények zártciklusos vízfelhasználása. A legfrissebb példa, amely jól szemlélteti, hogyan óvják a 'Jenyiszejt, ‘ — a Csecskin kapitány nevű jégtörőhajó. Az új hajó nemcsak a hajózási időt rövidíti meg, hanem ami legalább ilyen fontos — egy csepp, egy morzsa szennyezés sem kerül róla a folyóba. A finn hajóépítők a megrendelő kívánságára bonyolult berendezéssel látták el, amely ivóvíz tisztaságúra szűri, ülepíti a szennyvizet, sőt a száraz hulladék és az olajmaradványok elégetésére kazánt is felszereltek. A Csecskin kapitány a szibériai folyókra rendelt hajók első példánya. A Jenyiszejen járó hajók között vannak régi építésűek is, de ezek sem szennyezik a vizet, mert 30 szemétgyűjtő hajó rendszeresen járja a folyót és a kis hajóktól a sok fedélzetű személyszállítókig összeszedik a hulladékot. A szibériai folyók partján természetesen nincs olyan sűrű ipari építkezés, mint Nyugat-Európában, de erre nem is törekszenek, tudatosan megőrzik az érintetlen természetet, hogy az embereknek legyen hol kipihenniük az iparosítás stresszhatásait. Ez természetesen további összegeket követel. Példaként olyan vízigényes iparágat említhetünk, mint a papír- és cellulóze- ipar. Köztudomású, hogy egy tonna cellulózé előállításához körülbelül 300 tonna tiszta víz szükséges. Az Angara partján 2 ilyen gyár dolgozik, a harmadik most épül Uszty- Ilimszkben, a Jenyiszejnél termel a kranojarszki kombinát és most tervezik a leszosribirszki létesítményt. Az említett öt kombinát közül az 1967- ben átadott bratszki egymaga évente 1 millió tonna cellulózét termel, ezenkívül egy sor más, ugyancsak vízigényes faipari terméket ad. A víztisztaság hatékony védelme nélkül természetesen veszélyeztetnék Szibéria vizeit. Ezért többlépcsős víztisztító művek épülnek, amelyek egyesítik a mechanikai, biológiai és kémiai módszereket és zártciklusos vízellátási rendszereket alkalmaznak. A bajkáli cellu- lózegyárban az egyedülálló víztisztító műre már több, mint 30 millió rubelt költöttek. Az iparág 1985—90 között teljesen átáll a zártciklusos vízellátásra. A krasznojarszki tisztító mű még drágább volt, 36 millió rubelbe került. A város 120 nagyüzemének egy része, így a cellulózegyár is teljesen bevezette a zártciklusos víz- gazdálkodást. A bratszki faipari kombinát víztisztítója körülbelül 150 millió rubelbe került, s hegyedik lépcsőként csatlakozott hozzá az oxigéndúsító. Hasonló intézkedéseket léptettek életbe más üzemeknél az Angara partján, így a folyó továbbra is tiszta vizet visz a Jenyi- szejbe. A folyamóriás vize ma is olyan kristály- tiszta, mint a lányok köny- nye. Az utóbbi 20 évben a Szovjetunióban háromszorosra nőtt az édesvíz-fogyasztás. Szibériában ez különösen jól érzékelhető, mivel rendkívül gyors ütemben fejlődik az ipar. A szakértők szerint ez nem érzékelhető a szibériai folyók állapotán. A Jenyiszejben ma is vígan él a kecsege. a maréna. Sz. O. (Folytatás az 1. oldalról) kítására irányult. Ez a párt a munkásosztály, az egész dolgozó nép élcsapata volt. A bolsevikok .pártjának történelmi igazát a társadalmi gyakorlat legbonyolultabb és legkeményebb próbája, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom igazolta. A forradalom győzelme után a párt nagy energiával látott hozzá azoknak az eszméknek a megvalósításához, amelyeket megalakulásától fogva védelmezett — a szocializmus felépítéséhez. Alapvetően tévednek azok, akik tagadják a Szovjetunióban folyó szocialista építőmunka tapasztalatainak nemzetközi jelentőségét. E tapasztalatok lényege azon feladatok sikeres megoldása, amelyek elkerülhetetlenül jelentkeznek minden, a szocialista átalakulás útjára lépő országban. A Szovjetunió hatalmas utat tett meg. A Szovjetunió és a többi szocialista ország tapasztalatai mesmutatták a szocializmus építésében jelentkező alapvető törvényszerűségeket. ezek nemzetközi jelentőségét. Nemzetközi kaocsolatai- ban az SZKP elsődleges jelentőséget tulajdonít a szocialista országokban működő . marxista—leninista pártokhoz fűződő testvéri kan- csolatainak. Ezektől a kao- csolatoktól jelentős mértékben függ a szocialista közösség egységének erősödése, nemzetközi tekintélyének növekedése, a szocialista építés,sikere. A világ nem szoAugusztus 20-a méltó megünneplésének előkészítésére tegnap, pénteken a Hazafias Népfront Miskolc városi Bizottságán operatív bizottság alakult. A bizottság részletes, mindenre kiterjedő intézkedési tervet fogadott el az ünnepség gazdag programjának és eseményeinek lebonyolítására. A megyei központi rendezvényre ebben az esztendőben Karosán kerül sor. A megyeszékhelyi megemlékezésre ezúttal is városunk lakóinak kedvelt kirándulóhelyén, a Csanyik-völgyi Majális-parkban, ahol az eddigi tapasztalatok szerint 10— 15 000 személy részvételére számít a rendezőség. Az előkészületek természetesen ezek figyelembevételével zajlanak. cialista részén működő, több, mint 80 kommunista és munkáspárttal az SZKP az egyenjogúság, a kölcsönös tisztelet és bizalom alapján építi kapcsolatait, s a kommunista és munkáspártok még szilárdabb összeíorrottságára törekszik. Külpolitikai kérdéseket érintve Zimjanyin rámutatott: a kapitalizmus általános válságának elmélyülése megerősítette az imperialista köröknek azt a törekvését, hogy a nemzetközi feszültség élezésével gátolják meg a békés fejlődést. Ez az agresszív politika a nukleáris háború veszélyének megnövekedését eredményezte. Az Egyesült Államok jelenlegi kormánya új nukleáris fegyvereket kíván telepíteni Nyugat-Európában és a fegyverzetkorlátozási tárgyalásokat csupán arra kívánja felhasználni, hogy ezekkel leplezze a tömegpusztító eszközök területén jelentkező fegyverkézési hajsza fokozására irányuló törekvéseit. Washington célul tűzte ki. hogy a NATO tagállamaival együtt katonai fölényre tesz szert a Szovjetunió és a Varsói Szerződés tagországai felett. Ezt nem engedjük meg — szögezte le ZimjaAz ünnepi program változatos, színes kulturális, sport- és más szórakozási lehetőségeket biztosít, melyek részletes közlésére a későbbiekben visszatérünk. Az érdekességek közé tartozik, hogy ekkor kerül sor a társadalmi összefogással létesülő városi Vadaspark átadására is. Az operatív bizottság máris felhívja a vállalatok, szórakoztató intézmények, vendéglátók, kisiparosok és kiskereskedők figyelmét, hogy a városi tanács vb-hivatalának műszaki osztályához minél előbb nyújtsák be felépülési igényüket, a zavartalan és időben történő helykijelölés miatt. (A legkésőbbi határidő augusztus 10.) nyin, s hozzátette: a jövőben is a leghatározottabban, s a legkövetkezetesebben fellépünk a fegyverkezési hajsza ellen. Az SZKP elvi külpolitikai irányvonalát támogatják a testvéri országok kommunista és munkáspártjai is. A szocialista közösség hét országa vezetőinek egy hónappal ezelőtt Moszkvában megtartott tanácskozásán elfogadott közös nyilatkozat is megerősítette azt, hogy ezek az államok határozottan fellépnek a nukleáris fegyverkezési hajsza, mindenfajta katonai szembenállás fokozásával szemben. Szilárd meggyőződésünk, hogy semmiféle kérdést. így többek között a szocializmus és kapitalizmus közötti történelmi vitát sem lehet katonai úton megoldani. Végezetül Mihail Zimja- nyin kijelentette: az új társadalom építése során jelentkező legbonyolultabb feladatok megoldása sórán is a Szovjetunió Kommunista Pártja olyan utakat keres, amelyek megfelelnek a világszocializmus, a kommunista és munkásmozgalom és az egész emberiség alapvető érdekeinek. Minkásírök értekezlete Tegnap, Miskolcon, a Munkásőrség Parancsnokságán megyei parancsnoki értekezletet tartottak, amelyen részt vett és felszólalt Borbély Sándor, az MSZMP KB tagja, a Munkásőrség országos parancsnoka és Begyik János, a megyei pártbizottság osztályvezetője. Az országos parancsnok Kovács Lászlót, megyei munkásőr parancsnokhelyettest beosztásából felmentette és szolgálati nyugállományba helyezte. Barkóczy Istvánt, a megyei parancsnokság eddigi szakcsoportvezetőjét megyei parancsnokhelyettessé nevezte ki. Vila a fii-ben Madridi találkozó WmM Sávira! Az MSZMP Központi Bizottsága táviratban köszöntötte az SZKP Központi Bizottságát az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt II. kongresszusának — a bolsevik párt megalakulásának — 80. évfordulója alkalmából. Készülődés augusztus 20. Megünneplésére isicen Á madridi találkozó péntek délelőtti teljes ülésén a spanyol küldöttség vezetője javasolta, hogy a további nem hivatalos tárgyalások elősegítése érdekében a tanácskozást késő délután folytassák. Ezt a javaslatot mind a 35 ország küldötte jóvá hagyta. Délutáni felszólalásába- Fernando Moran spanyo. külügyminiszter megállapította, hogy a találkozó munkájában két hete nem történt haladás. A spanyol kormány a házigazda felelősségét átérezve — mondotta Moran — elő kívánja segíteni a veszélybe került eddigi munka megmentését. A spanyol kormány kijelenti: véglegesen elfogadja a záródokumentum-tervezetet, ahogy azt július 15-én megfogalmazták. Egyben tudatja, hogy a külügyminiszteri szintű záróülés megkezdésének előkészítéséhez legkésőbb augusztus 25-ig meg; kell tudnia, hogy a többi j 'észtvevő ország készen áll-e . i zárótalálkozóra. A továbbra is zárt ajtók mögött folytatódó madridi alálkozón a spanyol külügyminiszter álláspontját támo- j gató nyilatkozattal szólalt fel Franciaország, Bulgária, | Ausztria, az Egyesült Államok. az NSZK. Svédország i és Magyarország delegátusa | Hivatalos látogatásét befejezve, csütörtökön elutazott Belgrádból Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke. Elutazása előtt a belgrádi rádiónak adott nyilatkozatában Arafat annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a jelenlegi közvetítési kísérletek révén sikerül leküzdeni az El-Fatah belső viszályát. Belgrádi látogatása alatt Arafatot többek között fogadta Mika Spiljak, jugoszláv államfő. Tegnap délelőtt, kassai delegáció látogatott Miskolcra. A delegáció vezetője: Desi- dar Zagiba, a Kassai városi Pártbizottság első titkára; tagjai: Rudolf Schuster, Kassa város Nemzet: Bizottságának elnöke és Jan Vales, a városi nemzeti bizottság nyugalmazott elnöke. A vendégeket Dudla József, a Miskolc városi Pártbizottság első titkára és Rózsa Kálmán, a városi tanács elnöke köszöntötte, majd a városi tanácson Jan Valesnek átnyújtották a Miskolcórt kitüntetést. A delegáció a délelőtt folyamán a megyei pártbizottság székházéban találkozott Grósz Károllyal, az MSZMP Központi Bizottságának tagjával, a megyei pártbizottság első titkárával. A kassai vendégek ezt követően a Diósgyőri Gépgyár és a Diósgyőri Papírgyár munkájával ismerkedtek, majd az esti órákban hazautaztak. Az ENSZ Biztonsági T»~ nácsa csütörtök este megkezdte a vitát az izraeli katonaság heb róni vérengzése nyomán előállt ciszjordániai helyzetről. A testület összehívását azi ENSZ arab országainak csoportja és az el nem kötelezett államok koordinációs irodája tagjai kérték. A vitában felszólaló jor- dániai küldött azzal vádolta Izraelt: a megszállt területekről azért üldözi el az ott élő arabokat, hogy helyet biztosítson az izraeli telepeseknek. Terzi palesztin ENSZ- megíigyelő sürgette a BT-t, hogy tegyen mielőbb lépéseket az izraeli akciók ellen. Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy a miskolci és szirmabesenyői raktárunkban augusztus 1—10-ig VAGYONMEGÁLLAPÍTÓ leltározás miatt a raktárak zárva tartanak EM. SKALA-SZÖVKER GAZDASÁGI TÁRSASÁG Miskolc