Észak-Magyarország, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-17 / 142. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 2 1983. június 17., péntek Todor Zsivkov a hernádi Március 15-e Tsi-ben átveszi a szövetkezeti tagság ajándékát, egy népművészeti faragott fatálat. f (Folytatás az 1. oldalról) katonai erőegyensúlyt, s fölényre tegyenek szert a Szovjetunióval, a testvéri szocialista országokkal szemben. A két fél szilárd meggyőződése, hogy a nemzetközi helyzet éleződése ellenére van lehetőség az emberiséget fenyegető legfőbb veszély — a termonukleáris háború — elhárítására. E cél érdekében következetesen tevékenykednek a szocialista közösség országai, más szocialista országok, a béke és a haladás világszerte megnövekedett erői. Mindkét részről különleges fontosságot tulajdonítanak a fegyverkezési hajsza megfékezésének. Meggyőződésünk, hogy felelősségteljes politikai akarattal elérhető és megszilárdítható a kölcsönös biztonság a fegyverzetek alacsonyabb szintjén. A Magyar Népköztársaság és a Bolgár Népköztársaság a Varsói Szerződés szervezetének tagjaként következetesen tevékenykedik a Politikai Tanácskozó Testület prágai nyilatkozatában közzétett nagy fontosságú kezdeményezések megvalósítása érdekében. Kiemelt jelentőségűnek tartják azt a javaslatot, hogy a Varsói Szerződés és a NATO országai kössenek szerződést a katonai erő alkalmazásáról való kölcsönös lemondásról és a békés kapcsolatok fenntartásáról. Meggyőződésük, hogy e javaslat valóra váltása hatékonyan szolgálná a béke ügyét, a nemzetközi biztonság erősítését, az együttműködés fejlesztését. A Magyar Népköztársaság és a Bolgár Népköztársaság egybehangzóan rámutatott, hogy napjainkban Európa békéje és biztonsága rendkívül fontos szerepet játszik a nemzetközi kapcsolatok alakulásában. Európa népei különösen érdekeltek abban, hogy ne kerüljön sor az amerikai küzéphatőtávolságú nukleáris rakéták nyugateurópai telepítésére. Kiemelt fontosságot tulajdonítanak annak, hogy megállapodás jöjjön létre a genfi szovjet —amerikai tárgyalásokon az európai atomfegyverek korlátozásáról. Kivételes jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy földrészünk megszabaduljon a nukleáris fegyverek minden fajtájától. A két fél üdvözli azokat a javaslatokat, hogy az európai kontinensen hozzanak létre nukleáris fegyverektől mentes övezeteket. A magyar fél támogatja a Bolgár Népköztársaság és más államok kezdeményezéseit ilyen övezet létrehozására a Balkán térségében. Az európai enyhülés fenntartása, és fejlesztése érdekében a két fél hangoztatta, hogy Európa népeinek alapvető érdeke a helsinki folyamat megóvása és fejlesztése. Támogatják a politikai párbeszéd fenntartását, a diszkriminációmentes, kölcsönös érdekeken alapuló gazdasági együttműködés folytatását és bővítését, az európai népek szellemi és művészi értékeinek mind szélesebb körű cseréiéi. Meggyőződésük, hogy reális lehetőség van a madridi találkozó sikeres befejezésére ami új lendületet adna az összeurópai biztonsági és együttműködési folyamatnak, pozitív hatást gyakorolna az európai politikai légkör javulására <^s elősegítené a nemzetközi egy hűiért. A Magyar Nénköztársaság és a Bolgár Népköztársaság a találkozó mielőbbi eredményes befejezése mellett foglal állást. Támogatják a Szovjetunió felhívását az európai semleges és el nem kötelezett országok megújított dokumentum-tervezetének elfogadás *ra. Ugyancsak támogatásukról biztosítok a nemzeti függetlenségükért a társadalmi haladásért az imperialista fenyegetés provokáció és fegyveres agresszió, a kolonializmus és a faji megkülönböztetés ellen küzdő ázsiai, afrikai és latin-amerikai népeket. Rámutattak, hogy a nemzetközi helyzet jelentős tényezője az el nem kötelezett országok mozgalma. Ü.j-Delhi ben megtartott VI í. csúcstalálkozójuk megerősítette a mozgalom pozitív szerepét. A Magyar Népköztársaság és a Bolgár Népköztársaság megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a Szovjetunióval való kapcsolatai ápolásának, további fejlesztésének. E kapcsolatokat országuk függetlensége, biztonsága, a szocialista építés fő nemzetközi támaszának tekintik. A marxizmus—leni- nizmus és a szocialista internacionalizmus elvei, valamint a közös érdekek és célok alapján tovább erősítik a barátságot és az együttműködést a Varsói Szerződés és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa többi tagállamával és más szocialista országokkal. Hangsúlyozták, hogy a jövőben is aktívan és alkotó módon elősegítik a szocialista közösség egységének erősítését, nemzetközi tekintélyének növelését, a béke. a társadalmi haladás és a szocializmus ügyének érdekében. ni. A nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről folytatott véleménycsere során a felek megállapították, hogy tovább erősödik a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom szerepe és befolyása. A kommunista és munkáspártok a békéért és a társadalmi haladásért folytatott harca jól szolgálja az egész emberiség érdekeit. II. János Pál pápa csütörtökön délután öt óra után néhány perccel Varsóba érkezett. A lengyel állami vezetés és a lengyel püspöki kar meghívására egyhetes, elsősorban vallási jellegű látogatást tesz Lengyelországban. A pápa kettős minőségben érkezett hazájába: mint a Vatikán államfője, és mint a katolikus világegyház vezetője. A lengyel és vatikáni zászlókkal feldíszített varsói repülőtéren államfőnek kijáró katonai tiszteletadással köszöntötték. Jelen volt az állami vezetés számos tagja, élükön Henryk Jablonskival az Államtanács elnökével. Az egyház részéről a püspöki kar tagjai fogadták, élükön Józef Glemp bíborossal, Lengyelország prímásával. Ott voltak a látogatás alkalmából Varsóba érkezett külföldi egyházi vezetők, köztük Lékai László bíboros, esztergomi érsek, Magyarország prímása. A A Magyar Szocialista Munkáspárt és a Bolgár Kommunista Párt nemzetközi tevékenységével továbbra is arra törekszik, hogy a marxizmus—leniniz- mus és a proletár internacionalizmus alapján előmozdítsa a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom befolyásának és tekintélyének növekedését. hogy hozzájáruljon a kommunista és munkáspártok összefogásához, ak- cíókészségének erősítéséhez. Megkülönböztetett figyelmet fordítanak a Szovjetunió Kommunista Pártjához fűződő hagyományos jó kapcsolatok fejlesztésére. Tovább bővítik kapcsolataikat a szocialista, a tőkés és a fejlődő országok kommunista és munkáspártjaival. Készek tovább erősíteni kapcsolataikat a nemzeti felszabadító mozgalmakkal, a fejlődő országok demokratikus pártjaival, s bővíteni együttműködésüket a szocialista. szociáldemokrata pártokkal. * A látogatás és a tárgyalások baráti légkörben, a teljes nézetazonosság jegyében folytak. A bolgár párt- és állami küldöttség magyarországi látogatása nagymértékben hozzájárult a két párt összeforrottságának megszilárdításához. a két nép testvéri barátságának erősítéséhez. a két ország sokoldalú együttműködésének bővítéséhez és egyúttal jól szolgálta a szocialista közösség eav- ségének, a béke megszilárdításának ügyét. A bolgár párt- és állami küldöttség magyar párt- és kormányküldöttséget hívott meg hivatalos, baráti látogatásra a Bolgár Népköztársaságba. A magyar fél a meghívást köszönettel elfogadta. pápa fogadására megjelentek parlamenti képviselők, a katolikus szervezetek vezetői, valamint a Varsóban működő diplomáciai képviseletek vezetői. Üdvözlő beszédében Henryk Jablonski kijelentette, hogy a mostani látogatás a lengyel- országi helyzet normalizálódásának újabb bizonyítéka, és minden bizonnyal hozzájárul a belső béke szilárdításához. Szólt a meglevő nézetkülönbségekről, de. mint hangsúlyozta, ezeken felülemelkedve minden hazafias gondolkodású embernek szolgálnia kell az olyan elsődleges érdekeket. mini amilyen a független, szuverén, biztonságos határok között élő szocialista Lengyel- ország. Kifejezte azt a kívánságot. hogy a látogatás mesz- szemenően szolgálja a békét, a mc-gértést és az együttműködést a lengyelek és a világ minden népe között. Glemp'bíboros, aki a püspöki kar, a lengyel katolikus Á nemzetközi helyzetről, a szovjet állam külpolitikájáról tartott beszámolót csütörtökön a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésszakán Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének első helyettese, külügyminiszter. Az SZKP Központi Bizottságának és a Szovjetunió kormányának a nemzetközi helyzetről, a legidőszerűbb külpolitikai problémákról alkotott értékelését ismertetve Gromiko megállapította, hogy a Szovjetunió legfőbb célja a háborús veszély megszüntetése, a béke megszilárdítása. A nemzetközi események napjainkban két ellentétes irányzat hatására alakulnak — mondotta. Az egyik a béke megőrzésére és megszilárdítására, a másik alapjainak aláúsására törekszik. A Szovjetunió, a többi szocialista ország, az államok túlnyomó többsége, köztük nem szocialista társadalmi rendszerű országok is, egyértelműen kiállnak a béke mellett. Emlékeztetett arra, hogy a szovjet külpolitikai kezdeményezések számos nagy horderejű nemzetközi szerződésnek és egyezménynek vetették meg az alapját. Ezek a hatvanas és hetvenes években kötött szerződések mind a mai napig megfelelnek rendeltetésüknek. Kiemelte a stratégiai fegyverzetek területén kötött szovjet—amerikai megállapodások különleges jelentőségét. A szovjet külügyminiszter szólt a szocialista országok párt- és állami vezetőinek legmagasabb szintű kapcsolattartásáról, a Varsói Szerződés és a KGST keretein belül megvalósuló együttműködésről, emlékeztetve rá, hogy előkészítés alatt áll a KGST-tagországok legmagasabb szintű gazdasági tanácskozása. A Szovjetunió a Varsói Szerződés tagállamaihoz hasonlóan fejleszti testvéri együttműködését Mongóliával, Kubával, Vietnammal, Laosszal és Kambodzsával. Erősödnek kapcsolatai Jugoszláviával. A Szovjetunió szolidáris azzal a harccal, amelyet a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vív az ország békés, demokratikus egyesítéséért. Az SZKP és a szovjet állam őszintén óhajtja a kapcsolatok fejlesztését és megszilárdítását valamennyi szocialista országgal — mutatott rá Gromiko. A Szovjetunió továbbra is azt kívánja, hogy a kölcsönösség elve alapján normalizálódjanak kapcsolatai a Kínai Népköztársasággal, és megkeressék a kétoldalú kapcsolatok fokozatos kiszélesítésének lehetőségeit. egyház nevében köszöntötte II. János Pált, emlékeztetett arra, hogy p zarándokút fő célja a Jasna Gora-i kolostor fennállásának 600. évfordulója alkalmából rendezett egyházi ünnepségeken való részvétel. A látogatást az egész ország számára szükséges eseménynek nevezte, és az emberek közötti kölcsönös bizalom erősítésével hozta összefüggésbe. A pápa köszönetét mondott Jablonskinak, az állami, és Glempnek az egyházi vezetés részéről kapott meghívásért Mint mondotta, ma, az ország számára nem könnyű időszakban minden lengyelhez jött el békét kívánva a lengyel hazának. Az egy órán át tartó repii lőtéri ünnepség után a pápa és kísérete a fellobogózott varsói utcákon, több tízezer ember sorfala közölt a belvárosban levő Szent János székesegyházba ment. hogy misét celebráljon a kél évv ezelőtt elhunyt Wyszynski bíboros emlékére. A szocialista közösség szóval és tettel már többször bebizonyította, hogy képes megbirkózni mindazzal, ami előrehaladását gátolja. Senki se kételkedjen abban a közös el határozasunkban. hogy megvédjük haláraink sérthetetlenségét, szavatoljuk a közösség minden láncszemének megbízható védelmét, megvédjük a szocialista vívmányokat — szögezte le Andrej Gromiko. Gromiko emlékeztetett rá, hogy a második világháború óta eltelt időszakban a Varsói Szerződés és a NATO között erőegyensúly alakult ki, biztosítva a nemzetközi stabilitást. A Szovjetunió a jövőben is mindent megtesz azért, hogy megőrizze ezt az egyensúlyt. Gromiko kitért a nukleáris háború veszélyének csökkentését szolgáló szovjet javaslatokra, külön kiemelve azt a kötelezettségvállalást, hogy a Szovjetunió nem alkalmaz elsőként atomfegyvert. A Szovjetunió joggal vár el hasonló lépést más nukleáris hatalmaktól is. A NATO-országok azonban megpróbálják csökkenteni e kötelezettségvállalás jelentőségét, arra hivatkozva, hogy a Szovjetunió állítólag fenntartja magának a jogot a hagyományos fegyverzetek bevetésével végrehajtandó támadásra. Ezt az érvet mi sem cáfolja jobban, mint a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének prágai ülésén elfogadott felhívás, hogy a Varsói Szerződés és a NATO szerződésben mondjon le az erőszak egymás ellen való alkalmazásáról, és vállalja a békés kapcsolatok fenntartását. A szovjet külügyminiszter beszédében szólt a hadászati fegyverzet korlátozásának és csökkentésének, valamint az európai közepes hatótávolságú nukleáris fegyverek korlátozásának problémájáról. Megállapította, hogy az e kérdésekről Genfijen folyó szovjet —amerikai tárgyalásokon az Egyesült Államok obstrukciós politikát folytat, egyoldalú leszerelést követel a Szovjetuniótól. Washington továbbra is azt kívánja, hogy /a hadászati fegyverzetnek Csak egyes, általa kiválasztott összetevőit csökkentsék, más összetevőket viszont ne érintsen a megállapodás. Ily módon arra törekszik, hogy megbonts» a szovjet hadászati potenciál kialakult szerkezetét, önmaga pedig szabad kezet kapjon hadászati fegyverzetének fejlesztéséhez. A szovjet külügyminiszter megállapította azt is, hogy még nincs késő, meg lehet állítani a nemzetközi helyzet veszélyes irányba fejlődését. Ehhez csak arra van szükség, hogy az Egyesült Államok és NATO-szövetsé- gesei megfelelő választ adjanak a Szovjetunió konstruktív javaslataira. Az első. észszerű lépésként meg lehetne állapodni a nukleáris fegyverek további felhalmozásának megállításában, mennyiségi és minőségi befagyasztásában. Az új nukleáris fegyverfajták létrehozásának lehetőségét megszüntetné, az atomfegyverek elterjedését még hatékonyabban gátolná az ilyen fegyverekkel folytatott kísérletek teljes és általános betiltása. A Szovjetunió, véleménye szerint fel keíl újítani az erre vonatkozó megállapodás lei- dolgozásáról kezdett tárgyalásokat, amelyeken rajta kívül az Egyesült Államok és Nagy-Brilannia vesz részt. Az előadó ezután szólt a Szovjetuniónak más társadalmi berendezkedésű országokhoz. ezen országok csoportjaihoz fűződő kapcsolatai ról. Gromiko rámutatott, hogy a Szovjetunió jó kapesolato- kat, gyümölcsöző együttműködést akar fenntartani valamennyi nyugat-európai országgal. Síkraszáll a közel- keleti probléma igazságos politikai megoldásáért. A Szovjetunió teljes mértékben támogatja az afgán kormánynak a politikai rendezésre előterjesztett programját. Beszéde végén Andrej Gromiko megállapította: a Szovjetunió már csaknem négy évtizede békében él, s ez a párt és az ország nemzetközi tevékenységének. lenini külpolitikájának hatalmas eredménye. Az SZKP és á szovjet állam továbbra is minden tőle telhetőt megtesz a béke megóvásáért, s aki ezért a magasztos ügyért küzd, az mindig maga mellett tudhatja a Szovjetuniót, a szovjet népet. A Legfelsőbb Tanács ülése csütörtökön befejezte munkáját. * * * „ Üdvözlő távirat Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Losonczi Pál, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke táviratban üdvözölte Jurij Vlagyimirovics Andropovot, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárát, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökét.. Tisztelt Andropov Elvtársi A. Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a magunk nevében elvtársi üdvözletünket és őszinte jókívánságainkat küldjük Önnek a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökévé történt megválasztása alkalmából. A Szovjetunió Kommunista Pártja vezetésével a szovjet nép korszakalkotó vívmányokat ért el az új társadalom építésében, hazája felvirágoztatásában. Töretlenül halad a lenini úton. Következetesen hajtja végre az SZKP XXVI. kongresszusának nagy jelentőségű határozatait. Á Szovjetunió minden erejével az emberiség békéjének megőrzését, a szocializmus, a társadalmi haladás, a nemzeti függetlenség ügyének előbbre vitelét szolgálja. A Szovjetunió e nemes céljai megvalósításában önnek, tisztelt Andropov elvtárs, kiemelkedő szerepe van. Világszerte őszinte megbecsüléssel tekintenek sokoldalú tevékenységére, amelyet az SZKP Központi Bizottsága főtitkáraként a szocializmus. a béke és a haladás érdekében kifejt. A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének magas tisztére történt megválasztása’a szőriét kommunisták, a szovjet nép Ön iránti bizalmának méltó kifejezése. Szilárd meggyőződésünk, hoji.v a szovjet állam e,felelősségteljes posztján végzett tevékenysége is jelentős hozzájárulás lesz a kommunista jövőt formáló terveik valóra váltásához, a szocializmus és a béke erői egységének és együttműködésének elmélyüléséhez az egész világon. A Magyar Szocialista Munkáspárt, a Magyar Népköztársaság. a dolgozó magyar nép a proletár internacionalizmus eszméjéhez híven őrzi. gondosan ápolja országaink megbonthatatlan testvéri barátságát, és a jövőben is mindent megtesz sokoldalú gyümölcsöző együttműködésünk ‘ovábbfeilesztésa érdekében. Kívánunk Önnek jó erőt. eeészséget. további kimagasló sikereket a szovjet nép. a béke és biztonság javára, a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió testvéri barátsága érdekében kifejtett tevékenységéhez. A pipa lengyelországi látogatása Közlemény a magyar-bolgár tárgyalásiról GroiÉo a szovjet állam ipoliájáról