Észak-Magyarország, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-17 / 142. szám

1983. június 17., péntek GSZAK-MAGYARORSZAG 3 Kísérlet importpótlásra « at e .. tr Nehéz gazdasági évről pa­naszkodnak- a Sátoraljaújhe­lyi járási Cipész és Szolgál- tatóipari Szövetkezetben „Nehezen jön össze az első fél év” — mondják. A tex­tiltisztító üzem kapacitása to­vábbra sincs lekötve, időn­ként szabadságra kénytelenek küldeni az itt dolgozókat; olyan kevés a megrendelés. Pedig tényleg mindent meg­tesznek a színvonalas kiszol­gálásért, hozom-viszem szol­gálatot működtetnek a Bod­rogközben, továbbá az encsi és a szerencsi járás terüle­tén. Beszereztek 150 garnitú­ra, nagyon tetszetős ágyne­műt, de mindössze ölöt-halol vesznek igénybe év közben. Csak azért nem adnak túl rajta, mert nyáron, a táboro­zások, turistajárások idején szükség van rá. A gumlfutózó üzem mun­kájára évek óta nagy volt az isény, régi jó kapcsolatuk volt. a Miskolci Közlekedési Vállalattal, amely kizárólag itt futózlalta az autóbuszok gumijait. Jónak ígérkezett ez. az év is, ezért tavaly év vé­gén bevezették az üzemben a második műszakot. Ám, rövi­desen csalódniuk kellett, mert az MKV új gumikat vásárolt, kevés volt az egyéb megren­delés is. Egy hónapja ismét egy műszakos az üzem. Hasonló a helyzet a mí- anyagfeldolgozóban is. Tavaly 30—35-féle terméket gyártot­tak, most alig tízet. Koráb­ban nagy tételben gyártot­tak villamos hálózati csatla­kozókat a bajai ÉVIG szá­mára, most nagy a megtor­panás. Mint Tóth Bálint, a szövet­kezet elnökhelyettese elmond­ja, továbbra is jövedelmező a cipőgyártás. Hatodik éve dolgoznak a Munkaruházati Kereskedelmi Vállalatnak. Most is ez a megrendelés do­minál, de egy kevés meny- nyiségben úgynevezett- tiszti cipőket is készítenek az idén. Az idei termelési értéklervük 43 millió 600 ezer tori ni, eb­ből 31 és, fél millió forint a cipőgyártásból származik. Éveken at gondot okozott Üjhelyben és Sárospatakon is a cipőjavítás, mert nem szí­vesen foglalkoztak vele az emberek. Tavaly november 1- től átalányelszámolásos üzem­mé szervezték a pataki eipö- javiló részleget. Azóta dupla árbevételt érnek el, nyeresé­ges az üzem és a lakosság is elégedett, mert lerövidült a javítási idő. A cipőgyártó üzem tizenkilenc dolgozója május elsejétől szakcsopor­tot alakított. Egy férfi száras cipőmodell gyártását vállal­ták. Műszak után, szabad szombatokon dolgoznak, jöve­delmük a teljesítményektől függően 2—3 ezer forint. A szakcsoport munkájával ez idáig elégedett a szövetkezet. Szalontól Ferenc üzemveze­tő a gumifutózó es a mú- anyagfeldolgozó üzemet ille­tően is optimista. Mivel az utóbbi években igen sok gu­mifutózó üzem létesült ter­melőszövetkezeti melléküzem­ágakban és egyéb helyeken, az ipai'i szövetkezet nem a futózó sablonokat akarja kor­szerűsíteni, hanem egy olyan gumijavilót szeretne kialakí­tani, amely a járművek kül­ső és belső gumijainak min­dennemű javítására alkalmas lesz. Szelepbeépítésre, a de­lelitek kijavítására és egye­bekre gondolnak ... Erre a munkára keresnek most meg­rendelőket. A szövetkezet megbízást adott piackutatásra és néhány részmunkára a Chemiplasl Egyesülésnek. Ennek a piac­kutató munkának az eredmé­nyeként most két új mű­anyagtermékkel kísérleteznek. Bútorokhoz kezdenek gyárta­ni húzógombokat. Öt szín­ben, igen tetszetős kivitelben. A sikeres kísérletek után a Tisza Bútoripari Vállalat lesz a megrendelő. Az Elzett új­helyi gyárának van egy „kop­tatógépe”, az első próba már megtörtént, a kiértékelésre várnak. Az Egyesült Villa­mossági Rt számára pedig egy új magyai- anyagból készült c.sévetest gyártásával kísérle­teznek. Ez az anyag eddig nyugati.importból származóit, nagyon drága is volt. A Nit- rokémia nikepreg nevű anya­ga minden bizonnyal jól tud­ja majd helyettesíteni az NSZK-ból származó, ütésálló műanyagot. l. gy­A közelmúltban kiadott Mi - niszterlanács—-SZOT egj'üt­t.es határozata rögzítette az üzemi demokrácia fejleszté­sének alapvető feladatait. A munkahelyi demokrácia fej­lesztésének célja továbbra is a dolgozók bevonása a ter­vezésbe, a gazdálkodási fel­adatok előkészítésébe, a vál­lalati döntések kialakításá­ba, a közös munkafeladatok minél eredményesebb elvég­zésébe. Petruska Istvánná főbizal­mi a miskolci pamutfonodá­ban, vele váltottunk szót az üzemi demokrácia fórum­rendszerének működéséről. \— 1959-től dolgozom a gyárban, gépkezelő vagyok a gyűrűsfonoban. 1975-től vi­selek különböző szakszérve- zeti tisz lségek el. Voltam szakszervezeti bizalmi, mű­helytitkár, brigádvezető és jelenleg az új választások során rám bízták a főbizalmi teendők ellátását. Az én vé­leményem szerint a mi gyá­runkban a íonónőU nagy többsége érti a munkahelyi demokrácia lényegét, és a különböző fórumok eredmé­nyes működtetésével válnak a dolgozók a hatalom részesé­vé, amikor a nívós tanácsko­zásokon élnek a lehetőségek­kel és kifejtik a fejlődést elő­segítő véleményeiket, javas­lataikat, kritikájukat. — Véleménye szerint a fo­nodában az üzemi demok­rácia fórumrendszere helye­sen működik? — Jól működnek a demok­ratikus fórumok. Sikerül ¥ Iciy látja egyeztetni az érdekeket, oly­kor elénk viták tüzebeo foly­nak a tanácskozások. A bi­zalmi testületi üléseken min­dig van vélemény és kriti­ka. A dolgozók azt kérték, hogy a nyári nagy melegben az éjszakai műszakban, üdítő italt kapjanak sütemény he­lyett.. A döntés megszületett, üdítő italt kapnak az éjsza­kások. Bérfejlesztések ide­jén kemény harc folyik a differenciált elosztások biz­tosításáért. így sikerült mó­dosítani, hogy a kárloló és nyújtó üzemrész dolgozói­nak nem könnyű munkája többletbérben realizálódjék. Nem kerülik el a kritikát a középvezetők sem. Nemrégi­ben a bizalmi csoport véle­ménye alapján művezetőt váltottak le. nem megfelelő munkája miatt. — Hogyan fogják vélemé­nyezni az idén a művezetők tevékenységét V Valamikor, az ősz táján ke­rül sor, hogy a bizalmi cso­port összegyűjtse a dolgozók véleményét, és véleményt mondjanak' a művezetőkről. Számadást, kérünk tőlük a végzett munkáról. Ez a be­számoltatás nem less forrná­a kcresMetata (Folytatás as l. Mairól.) kelj a differenciálás lehetősé­gével, s javítani kell a lét­számgazdálkodás színvonalán. A prémium valóban a jobb munka elismerése legyen, ne bérkiegészítő funkciót töltsön be. A fizikai dolgozók átlag- keresete legalább ugyanolyan, vagy nagyobb mértékben nö­vekedjék. mint a szellemi dol­gozóké, alkalmazottaké. Az apró falvakban működő kis boltok vezetőinek pedig min­den esetben biztosítani kell a bérpótlékot. Minden válla­lat szakszervezeti bizottságá­nak törekednie kell arra, hogy a bérpolitikai tervek időben elkészüljenek, s tartalmazzák a fejlesztés főbb elveit, irá­nyait. Nem járt egyértelműen po­zitív tapasztalatokkal a ke­reskedelemben az ötnapos munkahét bevezetése. A két- műszakos üzleteknél, amikor az egyik csoport szabadnapos, a másik csoport tagjai 11—12 órát dolgoznak. Sok a túl­óra, amelyet nem fizetnek ki. hanem csak „lecsúsztat­hatják” az eladók. Sokan hát­rányos helyzetben érzik ma­gukat amiatt, hogy a szabad­napot nem szombaton kapják meg. Több kereskedelmi vál­lalatnál. szövetkezetnél pedig nőtt a ki nem adott szabad­napok és a szabadságok ará­nya. Az Unió Áfész esetében ez az elmúlt esztendőben kö­zel 9 ezer nap volt, míg a Borsodi Ruházati Kiskeres­kedelmi Vállalatnál a túlórák aránya már elérte a 30 szá­zalékot. E helyzeten segíthet a nyit.vatartás korszerűsítésé­vel kapcsolatban megjelent új rendelet, továbbá a nyit- vatartás olyan módosítása, amely egyaránt megfelel a vásárlónak és az eladónak. A vállalatok, szövetkezetek az anyagi lehetőségeiktől füg­gően igyekeztek dolgozóik számára biztosítani az egész­séges és biztonságos munka­végzés feltételeit. Az olaj­kályha kicserélése azonban rontotta a boltok úgynevezett légállapotát. Nem oldódott meg az Élvegy raktár problé­ma ja és a Borsodi Élelmi­szer-kiskereskedelmi Vállalat karbantartó üzemének mun­kásai a telephelyükön veszé­lyes körülmények között, dol­goznak. Ezen — a megyei bizottság véleménye szerint is — mielőbb változtatni kell 1 a szakszervezeti lis. Arra törekszünk, hogy a vezetés színvonalát ellenőriz­ni tudjuk. Művezetői gárdánk eredményesen tevékenyke­dik, bizonyítja ezt a tavalyi nehéz esztendő, amelyet sok idegeskedés jellemzett, mégis sikerült nyereségesen telje­síteni. Tudják a vezetői; is, hogy az üzemi demokrácia fórumain kötelezettségeik vannak, és a kollektíva előtt úev kell beszámolniuk, hogy tevékenységük ellenőrizhető legyen. — Mi-a bizalmi testület vé­leménye a testületi ülés elé terjesztett írásos anyagokról? — A testületi üléseken be­terjesztett írásos anyagok so­kat javultak, ma már nem közgazdasági értekezések, ha­nem érthetőek, kevés szám­mal. több javaslattal ellátott fogalmazások. Kiérződik az anyagokból, hogy a dolgo­zóknak köze van a témához és a munkahelyen mit kell tennie a gazdasági munka megjavításáért. — Milyen a dolgozók ér­deklődése a beterjesztett anyagok iránt, hogyan van­nak ellátva információkkal? — A fonőnök nagy többsé­ge személyes sorsukkal kös­Vízkárelhárítás, halgazdaikodás Épül a megye legnagyobb víztározója A vonóvedres kotrógép kezelője Ruszinka Ernő Hcgyidai Imre brigódvezetö Kétszer- tizenkét órás mű­szakban, éjjel-nappal dolgoz­nak az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság földmun­kagép üzemének nagy telje­sítményű berendezései, gépei. Horváth István építésvezető elmondotta, hogy a térségben a talaj igen vegyes, a homo­kos kavicson kívül megtalál­ható itt a fekete agyag és a sárga, úgynevezett sovány agyag is. Ez erősen igénybe veszi a gépkezelőket, de a mar öreg gépeket, berende­zéseket is. Összesen huszon­négyen dolgoznak itt, Narjy- iáai Imre brigád vezető irá­nyításával. A vonóvedres kot­rón, a két dózeren, a hat szkréperládán és a vibrációs tömörítő gépen kívül, itt van egy műhelykocsi is. Az ezüst­koszorús kollektíva tagjai a törzsgárdához tartoznak, több­ségűi; már megkapta a Vál­lalat Kiváló Dolgozója kitün­tetést. Az 1250 méter hosszú, az átlagosan 10,5 méter ma­gas. a 6 méter koronaszéles­ségű töltéstestbe 537 ezer köb­íóbizalmi vétlenül kapcsolatos dolgok­nak tartja a beterjesztett írá­sos anyagokat, jó az oda-visz- sxa való információ. Persze, előfordul, hogy néhány sze­mély. egy-két fiatal, és egy­két nyugdíj felőtt álló idősebb dolgozó kevésbé érdeklődik a közös ügyek iránt. Mi. főbi­zalmiak, havonta értekezünk, a szakszervezeti bizottságiéi pontos információkat kapunk, visszainformálunk és a mun­kahelyeken a rendszeres cso­portbizalmi értekezleteken tovább adjuk a hallottakat. De már az értekezletet köve­tő órákban maguk a dolgo­zók érdeklődnek, miről tár­gyaltunk, mit intéztünk, el- mondt.uk-e azokat a problé­mákat. amivel megbíztak minket. * Petruska Istvánná fonodái főbizalmi törzsgárdatag, régi tapasztalt tisztségviselő, két nagyfiú édesanyja, áld na­ponta Ernődről jár be dolgoz­ni. Véleménye szerint a fonó- nok élnek azokkal a lehető­ségekkel, amelyeket az üze­mi demokrácia fóruma biz­tosit számukra. Rada htna meter földet k-eK beeiltem; a .munkálatok során több mint 560 ezer köbméter földet kell megmozgatni. Az igazgatóság egri sza­kaszmérnökségének tizenöt dolgozója, többségében kubi­kosok is, itt dolgozik D. Misser Lajos vezetésével, ahogy er­ről Elek József, az egri sza­kaszmérnökség helyettes ve­zetője tájékoztatott. A kubi­kosokat otthonukból, Cserép­faluból szállítják autóbuszon munkahelyükre naponta, míg a földmunkagép üzem dolgo­zói Mezőkövesden laknak, munkásszállásként bérbe vett magánházaknál. Ök — mint Jaczkó János építésvezető el­mondotta — hetenként egy­szer járnak haza, étkezésük­ről a helyi Halászcsárdában gondoskodnak. A folyamatos munkarend előnye, hogy viszonylag ma­gas a munka termelékenysé­ge. Vasenszicy Pál, műszaki ellenőr szerint u völgyzáró gát építésének készültségi foka — a földmunkái; szem­pontjából — jelenleg 75 szá­zalékos. Munka azonban még bőven van és hátra van még a nagy mennyiségű vasbeton- iízereiés is. Mezőkövesd lépegében — mint erről Vesse Sándor igaz­gató tájékoztatott — már az 1960-as években is szinte évente gondot okozott a me­zőgazdasági területen, de Me­zőkövesd város belsőségében is a Hör-patak áradása. Az évenkénti kisebb beavatkozá­sok csak átmeneti megoldáso­kat jelentettek és kimondot­tan az árvízi megelőzést vet­ték célba. A vizbajok megol­dása csak komplex módon, tározó létesítésével vált biz- tosíthatóvá. Ezt figyelembe A búza után az egyik leg­régibb magyar őshonos nö­vényről, a lóbab termesztésé­ről kezdődött, kétnapos, orszá­gos tanácskozás csütörtökön Mosonmagyaróvárott, az ag­rártudományi egyetemen. Az emberi étkezési célokra is al­kalmas magas fehérjetartal­mú növényt a világ számos részén termesztik, magyaror­szági termesztése az utóbbi években került ismét előtér­be. A rendezvénynek otthont nyújtó mosonmagyaróvári egyetem kutatói vállalkoztak véve készítette el az igazguJ toság a Hor-voigy komple* rendezésének tervei l, és ennek alapján kezdődött meg 19S0- ban a kivitelezési munka. A völgyzáró gát legna­gyobb magassága 10,5 meter, hossza pedig 1350 méter lesz, Az így kialakított tározó tér­fogata összesen 8 millió 800 ezer köbméter lesz, amelyből 5,3 millió köbméter vízhasz­nosítási, 3,5 millió köbméter pedig arvízcsucx csökkentő céllal létesül. A tározó víz­felszín nagysága 188 hektár. A patak szabályozás nélküli ár­vízi vízhozama 57 köbmeier másodpercenként, amit a tá­rozó másodpercenként 6 köb­méterre mérsékel. A tározó vízszintszabályozását úgyne­vezett egyesített műtárgy biz­tosítja, amely lehetővé teszi az árvizek szabályozott leve­zetését, valamint a hasznosí­táshoz szükséges vízsugarak leeresztését. Mint az igazgató elmondotta] a tározó építésén túl rendezik a Hór-patak vá­rosi szakaszának egy részét is, A tározó alatt a meder csök­kentett vízhozamra épül ki Mezőkövesd belterületén, vá­rosias kialakítással. A tározó üzembe1 helyezésére várható­an 1985 decemberében kerül sor. A tározó több célú haszno­sítási szolgál ; a vízkárok meg­előzésén. elhárításán kívül lehetőség lesz a halgazdaság kialakítására is. Emellett jó­léti célokra is igen alkalmas lesz ez az egészséges környe­zet, amely szinte kínálja a pihenés, az üdülés és a vízi­sportok számos lehetőségét. Szöveg: Oravcc János a lóbab újbóli meghonosítá­sára, elterjesztésére. Kineme­sítettek egy új hazai fajtát is, és újabbal; előállításán dolgoznak. Az országban jelenleg ti­zenhatezer hektáron termesz­tenek lóbabot. A termőterület jó része a nyugati országré­szen van, de Baranyában és az Alföld déli mezőgazdasági körzeteiben is eredményesen termesztik e növényt. Megfen lelő időjárás és termesztési technológia esetén hektáron­ként 3—4 tonnás termést bS betakaríthatnak belőle. Kép: Uaczó József Tanácskozás 3 lébaktermoszissrol

Next

/
Oldalképek
Tartalom