Észak-Magyarország, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-17 / 142. szám

I JTÍLÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! v AZ MSZMP BORSOD-AB AŰJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIX. évfolyam, 143. szám Ara: 1.40 Ft Péntek. 1983. június 17. *- -^============^^ . fodor Zsivkovot elutazása előtt elbúcsúztatják r Hivatalos baráti látogatá­sának utolsó napját vidéki programmal kezdte csütörtö­kön a magas szintű bolgár párt- es állami küldöttség. Todor Zsivkovot, a BKP KB főtitkárát, a Bolgár Népköz- társaság ÁjlamtsnárysáMek el­nökét és a delegáció többi tagját Pest megyei, látogatá­sára elkísért© Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, az Elnöki Ta­nács elnöke. A vendégeket a hernádi Március 15. Termelőszövetke­zetben Váncsa. Jet?© mezőgaz­dasági és élelmezésügyi mi­niszter, valamint Pest megye párt- és állami vezetői fogad­ták. Csillan Nándor, a tsz el­nöke tájékoztatást adott az országos hírű baromfitenyész­tő szövetkezetről, a megye egyik legdinamikusabban fej­lődő közös gazdaságáról, amely tavaly már csaknem 3 milliárd formt árbevételt ért el. A tájékoztatót kővetően a vendégík megtekintették .a tsz baromfifeldolgozd üzemét, azután Pelikán István tsz-ta- got keresték fel otthonában. A szövetkezet baromfiágazatá­nak telepvezetője büszkén mulatta meg korszerű háztá­ji gazdaságát. A küldöttség a kora délutá­ni órákban visszaérkezett Bu­dapestre. Délután a Parlament épü­letében Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottság gának tagja, a Miniszterta­nács elnöke és Grisa Filipov, a BKP KB Politika! Bizott­ságának tagja, a Miniszterta­nács elnöke dokumentumot irt alá, amely meghatározza a Magyar Népköztársaság és a Bolgár Népköztársaság kö­zötti gazdasági és tudomá­nyos-műszaki együttműködés és szocialista gazdasági in­tegráció távlati fejlesztésének fő irányait, j Ezután a Bolgár Népköz- társaság párt- és állami kül­döttsége és a magyar tár­gyaló csoport plenáris záró­megbeszélést tartott a Par­lament delegációs termé­ben. A mogyar tárgyaló cso­portot Kádár János. az MSZMP Központi Bizottsá­gának első titkára, a bolgár küldöttséget Todor Zsivkov vezette. A megbeszélésen részt vettek a két delegáció tagjai és szakértői. A plená­ris ülésen Kádár János meg­köszönte Todor Zsivkovnak, bogy a komlói bányában történt szerencsétlenség miatt levélben fejezte ki együttér­zését. A megbeszélés végeztével a Bolgár Népköztársaság párt- és allami küldöttségét ünnepélyesen búcsúztatták a két ország nemzeti lobogói­val díszített Országház előtt, a Kossuth Hajas téren, majd a vendegek Kádár János, Losonczi Pál. és Lázár György társaságában gépkocsikba szálltak, és diszmotorosok kíséretében a Ferihegyi re­pülőtérre hajtattak. A légikikötő betonján Ká­dár Janos, Losonczi Pál és Lázár György baráti búcsút vett Todor ZsivkovtóL, s a delegáció tagjaitól. A bolgár part- és állami küldöttség különrepülőgépe néhány perc­cel ezu lan a magasba emel­kedett Közlemény a tárgyalásokról r& Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak, a Magyar Népköztársa­ság Elnöki Tanácsának és Mi­nisztertanácsának meghívá­sára 1983. június 14—Iti. kö­zött Todor Zsivkov elvlárs- nak, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága fő­titkárának, a Bolgár Nép- köztársaság Államtanácsa el­nökének vezetésével hivatalos baráti látogatást tett a Ma­gyar Népköztársaságban a Bolgár Népköztársaság párl­és állami küldöttsége. A bolgár vendégek itt-tar- tózkodásuk során ismerkedtek a magyar nép életével, tanul­mányozták a szocialista tár­sadalom építésének magyar- országi tapasztalatait, ered­ményeit. A bolgár küldöttség megkoszorúzta a Magyar Hő­sök Emlékművét. Ellátogatott a Csepel Mű­vekbe, valamint a hernádi Március 15. Termelőszövetke­zetbe. A bolgár küldöttséget ma­gyarországi tartózkodása so­rán mindenütt szívélyesen fo­gadták. A találkozók híven tükrözték a Magyar Szocia­lista Munkáspárt és a Bolgár Kommunista Párt összeidr- rottságát, a Magyar Népköz- társaság és a Bolgár Népköz- társaság szeles körű együtt­működését, a magyar és a bolgár nép hagyományos, testvéri baratsagal. Kádár János és Todor Zsiv- kov megbeszéléseket folyta­tott, amelyen részt vettek a tárgyaló küldöttségek tagjai. A küldöttségek a tárgyalá­sokon tájékoztatták egymást országaik helyzetéről, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusa és a Bolgár Kommunista Párt XII. kong­resszusa határozatainak vég­rehajtásáról, a szocialista tár­sadalom építésének tapaszta­latairól. Áttekintették a két testvérpárt és a két ország egy ü ttm ü ködösének ered me­nyeit, továbbfejlesztésének lehetőségeit. Széles körű vé­leménycserét folytattak a nemzetközi helyzetről és a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről. Megelégedéssel álla nítot l á k meg. hogy a két ország kap­csolatai eredményesen fejlőd­nek az élet minden területén, a marxizmus—leninizmus és a szocialista internacionaliz­mus elvei, a közös érdekek és célok alapján, a 35 éve aláirt és 1969-ben megújított barát­sági. együttműködési és köl­csönös segítségnyújtási szer­ződés szellemében. Sikerre! valósulnak meg. a két ország párt- és kormányküldöttségei 1979. évi találkozójának meg­állapodásai. A Magyar Szocialista Mun­káspárt és a Bolgár Kommu­nista Párt testvéri kapcsola­tai meghatározó szerepet töl­tenek be a két ország haté­kony együttműködéseben, a két nép barátságának fejlesz­tésében. Kifejezésre juttatták, hogy a két párt kapcsolatait a jövőben tovább erősítik. Bő­vítik a rendszeres inídrmáció- és tapasztalatcserét, ösztönzik s elmélyítik a közös társada­lomtudományi kutatásokat. Nagyra értékelték a két or­szág parlamentjének, kormá­nyának, állami szerveinek, társadalmi és tömegszerveze­teinek gyümölcsöző kapcsola­tait. A szocialista integráció el­mélyítésével, az árucsere-for­galom növelésével, az 1986— 1990. évi népgazdasági terv koordinációjával további le­hetőséget. keli biztosítani a két ország gazdasági együtt­működésének fejlesztéséhez. II. A nemzetközi élet idősze­rű kérdéseiről szólva a fe­lek egybehangzóan állapítot­ták meg, hogy feszültebbé vált a nemzetközi helyzet. Az imperializmus szélsősé­ges körei arra törekszenek, hogy megbontsak a fönnálló < Folytatás s 3, oldalon) A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésén az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjai szavaznak; az elnökség elnökévé Jurij Andropovot választják. Képünkön: (az első sorban) Dmitrij Usztyinos, Nyikolaj Tyilionov és Jurij Andropov; (a középső sorban) Viktor Grisin, Dinmukhamed Kunajev, Via. gyimir Scserbickij; (a felső sorban) Borisz Ponomarjov és Gejdar Alijev. Jurij Andropovot, az SZKP KB főtitkárát választották meg a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnö­kévé a Legfelsőbb Tanács csütörtökön Moszkvában meg­kezdődött ülésszakán. A Legfelsőbb Tanács két házának együttes ülésén Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának tagja, a Központi Bi­zottság titkára ismertette a Szovjetunió legmagasabb ál­lami tisztségének betöltésére vonatkozó javaslatot. A Szovjetunió Kommunista Pártjának; Központi Bizottsá­ga, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége, vala­mint: a Szövetségi és Nemze­tiségi Tanács tisztségviselői­nek tanácsai Jurij Andropov- raak, az SZKP EB főtitkárá­nak megválasztását indítvá­nyozzák a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnöksége el­nökének posztjára — moss- dotia Csernyenko. Megvizsgálta ezt; a kérdést az SZKP Központi Bizottsá­gának plénuma és egyhangú­lag célszerűnek ítélte, hogy Jurij Andropov, a Központi Bizottság főtitkára egyben a Legfelsőbb Tanács Elnöksé­ge elnökének tisztét is betölt­se Az SZKP KB Politikai Bizottsága és a Központi Bi­zottság plénuma abból in­dult ki, hogy a kommunista pánt vezető és irányító szere­pének megnövekedését a szovjet társadalom életében, az ország bel- és külpolitiká­jában a Szovjetunióban és külföldön is úgy tekintik, mint a párt és az állam egy­mástól elválaszthatatlan te­kintélyének bizonyítékát, a párt és a nép akarata egysé­gének kifejeződését. Jurij Anóropovnak az SZKP KB főtitkáraként ki­fejtett céltudatos, energikus és kezdeményezökész tevé­kenysége, emberi tulajdonsá­gai, tapasztalata és politikai bölcsessége a párt és a nép általános tiszteletét, bizalmát és szimpátiáját biztosította számára. A szovjet kommu­nisták, mindess szovjet dol­gozó és külföldi barátaink kiemelkedő, lenini típusú ve­zetőt látnak benne. Jurij Andropov tevé&eny- ségéből eJvákasEthatatlan a párt és a nép egységének to­vábbi erősrtese, bel- és kül­politikánk folyamatessaga és azok az egész nép támogatá­sát élvező intézkedések, ame­lyek a fejlett szocialista tár­sadalom további tökéletesí­tését, hazánk gazdasági és védelmi erejének növelését szolgálják. Jurij Andropov tevékeny­ségétől elválaszthatatlan a kommunista párt és a szov­jet állam szilárd és követke­zetes irányvonala, amely a nemzetközi légkör megjaví­tására, az enyhüléshez való visszatérés elérésére, a termo­nukleáris katasztrófa elhárí­tására irányul. Jurij Andro­pov tekintéllyel képviselj nemzetközi téren ezt az irány­vonalat. Jurij Andropovnak, aas SZKP KB főtitkárának meg­választása a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének posztjára társadal­munk és államunk legfőbb erdekeit, a XXVI. kongresz- szus által megjelölt célok Ki­keres végrehajtását, a kom­munista építés ügyét szolgál­ja — hangsúlyozta Konsztarv- tyin Csernyenko. A Legfelsőbb Tanács k®- döttej egyhangúlag jóvá­hagyták az előterjesztést ég határozatot hoztak arról; hogy Jurij Andropovot az el­nökség elnökévé vátesztjáfc Jurij Andropov köszóneteii mondott a Legfelsőbb Tanács küldötteinek e tisztségre <6®- térrt megválasztásáért Kije­lentette, hogy az iránta meg­nyilvánult bizalmat ügy te­kinti, mint a lenini kommu­nista párt és eszméi iránti bizalom megnyilvánulását. — Hadd biztosítsam önöket arról, hogy a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksé­ge elnökének tisztet betol!.-' ve, minden erőmet, tudáso­mat és tapasztalatomat, arra használom fel, hogy becsü­lettel igazoljam az önök bi­zalmát — mondotta az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke,' A KPVDSZ megyei aktívaértekeziete MHokakerilsesyek a tasie^esÉen Tegnap, Miskolcon as SZMT-székházban tartották meg a Kereskedelmi, Pénz­ügyi és Vendéglátóipari Dol­gozók Szakszervezetének me­gyei aktivaértekezletét A résztvevők meghallgatták es megvitatták a KPVDSZ me­gyei bizottságának beszámo­lóját a három évvel ezelőtt megtartott választói értekez­let óla végzett szakszervezeti munkáról, a mozgalom jelen­legi helyzetéről. Tóth Ferencnél, a megyei bizottság titkára több rész­letre kitérően elemezte a ke­reskedelmi dolgozók élet- és munkakö t ül menyei t. Hang­súlyozta, hogy az áruellátás jó színvonalának megőrzése a kereskedelemtől a korábbinál jobb, szervezettebb munkát igényel. Megnyugtató, hogy a romló feltételek ellenére megyénkben kiegyensű 1 y ozott, élelmiszerekből pedig kifeje­zetten jó az áruellátás. Eh­hez hozzájárult a kereskedő-' • ÁRUELLÁTÁS 9 BÉREZÉS • MUNKAIDŐ lem termelésszervező tevé­kenységének javulása, a jó mezőgazdasági termésered­mény. Bővitette a választé­kot a különböző áruházi he­tek megszervezése és a kis­hat .ármenti forgalom növeke­dése. A vállalatok és a szö­vetkezetek az elmúlt eszten­dőben már nagyobb figyel­met fordítottak az. aprótal- vak boltjainak ellátására, a pontosabb szállításokra. Az elmúlt év közepétől azonban megszaporodott a hiánycikkek száma. A vásár­lók jogosan kifogásolták, hogy nem kapnak bizonyos ruházati cikkeket, így haris­nyanadrágot. megfelelő mi­nőségű és árú lábbelit, ke­vés volt a hűtőszekrény és a hiánycikkek listájára kérőit a falazó- es tetóledő anyagok egy része. A lista bővülése a kereskedelem szerint a hiány­zó fogyasztási cikkek import­jának elmaradásával, a ha­zai ipar szállítási lemaradá­sával magyarázható. A kereskedelmi dolgozók bérezésével kapcsolatosan el­hangzott, hogy az jóval ala­csonyabb a megyei átlagbér­nél. Ez ugyanis 4356 forint,, míg a kereskedelemben kifi­zetett bérek átlaga csak 3684 forint. Az elmaradás tehát több mint 800 forintra tehe­tő, amely érthetően bántja a kereskedőket. Az Idén a bé­rek a tanácsi vállalatoknál 3,2, az áfészeknél 2.7 száza­lékkal emelkedhetnek. A KPVDSZ megyei bizottsága a különböző vállalatoknál szór. galmazta, hogy a bérfejlesz­tésben a tartalékokat maxi­málisan használják ki. Élni (Folytatás a 3. oldalas} j

Next

/
Oldalképek
Tartalom