Észak-Magyarország, 1983. május (39. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-28 / 125. szám

1983. május 28., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Találkozások Utódváró szénagy üjtők Kánikulás nap végén ha­nyatlik lefelé a vörös go­lyóbis a rásonysápberenesi határban. Érezhetően csök- . ken a hőség, s a felerősödő szellő hús bizsergéssel szün­teti a korábbi bágyadtságot Nyilván ennek a szénagyűj­tők örülnek a legjobban, akik itt, a Patakalj-dűlőben szaporán villahegyezik az előző napokban rendre vá­gott lucernái. Szép, gazdag az első „bunda”, a sűrűn emelkedő boglyák elárulják: jó idő járt eddig a pillan­gósokra. Akad mit begyűjtenie Med­ve Istvánnak is, a Szikszói Állami Gazdaság léhi kerü­lete fiatal gépkocsielóadójá- nak, aki felesége és anyósa társaságában villázza, ge­reblyézi, boglyázza a jóféle szálas takarmányt. — Valóban van mit be­takarítanunk, hiszen még a fákon túl is a mi terüle­tünk — mutat a hosszú táb­la vége felé. De a sok ten­nivaló ellenére sem úgy mondja mindezt, mint aki bosszankodna rajta. Sőt... —- Tudja, tartunk négy szarvasmarhát, ebből kettő fejős, keltő meg növendék. Kell a takarmány . .. A „cigarettaszünetnyi” be­szélgetés alatt kiderül, hogy Medve István nemrég jött haza dolgozni az állami gaz­daságba. Mint elmondja, itt a pénz is több, s hogy nem kell mindennap utaznia, a szabad idő ugyancsak meg­hosszabbodott. S ennek a szabad időnek egy részét a háztáji gazdálkodásra, pél­dául jószágtartásra fordít­hatják. Nyilvánvalóan azért csinálják, mert megéri ne­kik anyagilag, különben nemigen tennék. Fiatal há­zaspárról lévén szó, min­den forintnak akad száz he­lye is. Lám, ahogy nézem a gömbölyödő fiatalasszonyt, nem nehéz megállapítani, rövidesen jelentős esemény történik a Medve családban. — Augusztus végére vár­juk az ifjabb Istvánt — ’tu­dom meg a családfőtől. — És, ha mégsem fiú lesz? — kérdezem. — Akkor Valéria, mint az anyja. De ha szeptember elején erre jár, pontosan megmondom, sót megmuta­tom, mi sikeredett. (ha) Ötvenéves a miskolci rádióállomás Fél évszázaddal ezelőtt, 1033. május 28-án Miskolc határában,) a Sajó-parton megkezdte működését egy középhullámú adó, amelyik az egyetlen magyar műsort hozta el Miskolcra, illetve a környékre. A ma is meglevő épülethez a postások a bel­városból járlak ki kerékpár­ral, hpgy a szükséges mű­szaki ellenőrzéseket időn­ként elvégezzék. Az úgyne­vezett függőleges sugárzót kenderkötél tartotta a szibé­riai vörösfenyőböl épített áll ványszerkezetek között. Az állandó szolgálatot mind­össze egy telepőr látta el. Az „ősadót” 1944-ben a néme­tek felrobbantották, és a pusztítás olyan mértékű volt, hogy a műsor sugárzá­sa csak jóval később kezdőd­hetett meg. Maradjunk még néhány mondat erejéig az első miskolci rádióadónál. A korabeli sajtóból, a Rádió Életből idézünk: „Felsőma- gyarország legnagyobb váro­sának. Miskolcnak és kör­nyékének régi panasza volt, hogy sajátságos, teljes biz­tonsággal meg nem állapít­ható okokból kifolyólag a budapesti rádióállomás adása igen nehezen, csak költséges, többcsöves készülékekkel volt hallható. A kisebb anyagi eszközökkel rendelkezők úgyszólván ki voltak zárva a rádiózásból, mert Miskolcon és környékén detektoros vé­tel nem volt.” Még egy megjegyzés: erre az időszakra esik hazánkban a helyi adók telepítése, ek­kortájt javultak a vételi vi­szonyok Pécs, Nyíregyháza, Mosonmagyaróvár körzeté­ben. Hogyan került az újabb rádióadó Miskolcra? Erre a kérdésre ma már csak a ha­zai rádiózás legjobb ismerői tudnak választ adni. Egy, a posta kísérleti üzeme által készített adó — amelyik története során Kolozsvárott, majd Tárnok határában is szolgált —, 1945 május else­jén „történelmi küldetéshez” jutott, ugyanis ez közvetí­tette a budapesti egyes prog­ramot Lakihegyről. Egy kis kitérővel került aztán Mis­kolcra, a Sajó-partra, ahol a helyi posta építette meg az új antennaállványt. Teljesítmé­nyét előbb az ötvenes évek közepétől kezdve hatszorosá­ra, majd a tízszeresére emel­ték. Azóta már ez a korsze­rűbb berendezés „szórja” a műsort középhullámon, mondhatni az egész megye területére. 1953 óta a helyi önálló műsort is sugározza, napközben pedig a Kossuth rádió műsorát továbbítja. Ki­sebb leállásokra, rövidebb szünetekre csak a felette át­vonuló viharok kényszerítik időnként. A Sajó partján levő kö­zéphullámú adónak most az URH-korszakban is van fel­adata, sőt jövője is, hiszen nagyon sok kis elemes ké­szülék van a hallgatók tulaj­donában, olyan, amely kö­zéphullámon működik. A miskolci rádióállomáson ünnepséget tartottak tegnap a helyi rádiózás kezdetének 50. évfordulója alkalmából. Az adó történetét Tóth Bar­na, az állomás vezetője is­mertette, majd a magyar rá­diózás kezdetéről hangzott el előadás. Az ünnepségen, amelyen részt vett Becz Sándor, a Posta Rádió, Tele­vízió Műszaki Igazgatóságá­nak vezetője is, kitüntetése­ket, jutalmakat adtak át. At első miskolci helyi odó. Állványai szibériai vörösfenyőböl ké­szültek, a függőleges sugáizót kendeikölél tartotta. A férjek a bányában, az asszonyok a tólápai Munka- és Védőruházati Ipari Szövetkezetben dolgoznak... A falu utolsó kádára Papp-Manga Gyula. Egykor - a messze környéken - kereseti mesterek éltek a faluban. Állítólag itt valami­ül kor virágzó szőlőkul­túra létezett. Elnéz­ve a kopár domboldalakat, középkori okmányhamisí­tásra gyanakszik az avatat­lan. A Hegyhátnak nevezett vidéken húsz-huszonöt mé­rés kutat kell ásni, amig vizet ér az ásólapát. A ter­mőföldek kimerültek, a szö­vetkezetei az utóbbi tiz év­ben többször szanálták, mint ahogy felmutathatott kín-keservvel pár ‘százezer forintos nyereséget. A két nehézipari üzem, az ÖKÜ és a Borsodi Szénbányák, elszívják innen a munka­erőt. Fiatalok távoznak, az öregek maradnak. És még­is — Csokvaomány él. Borhós János, a tanácsel­nök : — Őseink biztos nem voltak látnokok. Olyan zsák­utcába telepítették a faluit, amelyből nincs kijárat. Ejp' hegy választja el ÖzdtóL, gyalog talán hamarabb si­kerül beérni a városba, mint a kerülő utakon közlekedő autóbusszal. Az összezárt­ság a korábbi századokban összetartotta a falut. Itt a. szegény vidéken külön por­tára nem telt.. Három-négy család birtokolt, egy udvart, segítve kamat, ellenszol­gáltatás nélkül egymást, hogy valahogy megéljen. Dr. Kezy György orvos: — Megdöbbentett, ez a falu. Szó szerint! Amikor mint e megye ösztöndíjasa, több község közül választhattam, döntésemet így helyeselték: •— Jó helyre mész, oda, ahol nemcsak egymás mellett, él­nek az emberek, hanem egy­mást segítik is. Akkor még nem értettem, miért? Ma már tudom. Itt rászólnak arra, aki eldobja a csikket az orvosi rendelő előtt. Ugyanúgy az ABC-áruházat építő dolgozókra. Szinte ki­nézték őket a presszóból, s még hozzá is tették, ital he­lyett talán dolgoznának. Ugyanakkor célprémiumai, ajánlottak fel — többek kö­zött én is —, ha határidő­re átadják a boltot. Ez szép dolog, még akkor is, ha az ösztönző pár liter helyi fő­zet. (A község névéi'el elő­ször a XIII. századbeli ira­tokban lehet találkozni. A krónikák a két települést Chokva és Óin névvel jelöl­ték. Az egymásba növő te­lepüléseket közigazgatási­lag 1943-ban egyesítették. A község ugyanis az elmúlt században indult virágzás­nak, amikor a vidéken meg­nyitották az első bájiyákat és felépültek a kohók.) Papp Gusztáv vájár háza még nincs vakolva. A becs­lések szerint így is ér más­fél milliót: — Sajnos, a falu öregszik. Ezért csodálkozik mindenki, hogy tizenöt év gürcölésével a hátam mögött itt építke­zem. Ajánlották, hogy men­jek Özdra — lakást adott volna a bánya —, s mikor összegyűlt a pénzem, hogy vegyek telket Szilvásvára­Csak a határ szegény A Hegyháton Csotamány Dr. Kézy György vérnyomásmérés kőiben. A környék legjob­ban felszerelt orvosi rendelőjét mondhatják magukénak a csokvaományiak. dón. Én csak annyit mon­dok, lakni akarok itt. és nem üdülni, mert ahho« van szakszervezeti beutaló. És két gyerekemnek — majda­ni családjával együtt. — tu­dok lakást adni. Talán itt­maradnak — kicsit elszo- rultan tette hozzá —, hiszen még diszkószoba is van. Papp-Manga Gyula szin­tén bányász, ha mar nyug­díjas is. O az utolsó, túl a hetvenedik évén, akinek a kádár-szakmára iparenge­délye van. — Az őseim Egerből jöttek, ide, ahol túl sok pénzt húz­tak le róluk a földesurak és az egyház. Hallották, hogy ez egy olyan vidék, ahol szőlő sok van, úr pedig szál sem. Hát sokat akkor sem kaphattak a hordókért, de megélhettek, hiszen több szerszámkészletet találtunk a padláson. Már a bányában dolgoztam, amikor rálel­tünk:. Ügy tanultam ki a kádárkodast utólag. Muszáj Egyedül, még társakra várva. Barta Miklós László az ifjú­sági klubban a rex-asztalon gyakorol. volt, 2800 forint nyugdíjból megélni aligha lehet. Fürjes Gm. Pál. Kilenc­ven évével a falu égjük leg­idősebb embere. A Gm. ra­gadványnév, Azt jelzi, hogy valamikor gémeskút állt a porta udvarán. (Vajon a Manga mit jelent?) — A falu közepén már csak mi élünk, a vének. A fiatalok a végeken építkez­nek. Ha ez így megy to­vább, furcsa község lesz a miénk, aminek a közepe üres. No, meg kopár a ha­tár is."Itt, régebben minden­ki kaszált, szőlőt, telepített, kapált. Ma? Jön érte a busz és megy a bányába dolgoz­ni. Kényelmet keres és nem munkát. Kincs ez a föld, a tsz pedig parlagon hagyja. Ugyanez a vélemény más tükörben. Barta László Miklós, a javarész* társa­dalmi munkában épült ifjú­sági klubban mondta: — Amivel nem érdemes foglalkozni, azzal nem is szabad. A környéken annyi a munka, hogy mindenki azt választhatja, amit akar. A tanácsnak egy legyen a dol­ga. Hogy tudjunk hova jár­ni, ahol szórakozni lehet. — És elmélyülten lökött egyet a dákójával a golyón. Borbás Járiosné tanítónő. Állítólag úgy sikerült a fa­luban tartani — amint a férje nevetve mondta —, hogy a letelepedés érdeké­ben elvette feleségül. — No, akkor jól összejött, mert én vagyok a harma­dik, aki Csokvaományba jött férjhez. Ha továbbra is így megj% értelmiségi falu le­szünk. De félre minden tré­fával, nagyon jó és nagyon fiatal értelmiség dolgozik ebben a községben. A korból adódóan egy nyelven beszé­lünk. Könnyen, mert ez jó falu. Nincs semmi előítélet. Például a tólápaiak nagy­családosak. így a gyere­kek hátrányban vannak. És mégis, a csokvaományi gye­rekek tanulópárokban kor­repetálják őket. A doktor rábólintott, a ta­nácselnök egyetértett. — el­végre nem ellenkezhet a fe­leségével —. Papp Gusztáv helyeselt arra. hogy ennek a falunak lehet még jövője. Talán azokban a gyerekek­ben. akik lassan már a va­kációra gondolnak. És azok­ban a felnőttekben, akik Csokvaomány ban akarják tartani őket. így örömmel lehet elbú­csúzni a délután járó felső- tagozatosoktól. akiknek az első órára nem ki-, hanem ■söngettek. A Hegyháti Termelőszövetkezet targoncajavító műhelyének Kármán István és szervizének már országos híre van. A fiatalok közül egyre többen találnak itt munkát. roló: Fojlán László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom