Észak-Magyarország, 1983. április (39. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-03 / 79. szám
ESZAK-MAGYARORSZÁG 6 Miskolc: ma. Közeledünk Miskolchoz, már a rendező pályaudvar sínszálain csattog a vonatkerék. A nyitott ablak mellett állva várom a táj ismert arcát, s egy hirtelen ötlet nyomán megpróbáldm az idegen szemével nézni a közeledő várost, olyan ember szemével, aki először érkezik ide. Nem sikerül. Amikor az avasi lakótelep fehérlő, masszív tömbjét pillantom meg, egy — talán tíz évvel ezelőtt látott —, már rogyadozó, de mégis romantikus, kastélyszerű, sokablakos villa jut eszembe. Amikor a vonat megáll, és a tömeg az aluljáróba so-' dor, hajdani utazásaink képe villant fel előttem: álló vonatokon, fénylő sínpárokon keresztül botladoztunk a pesti szerelvény felé és félelemmel vegyes csodálkozással mentem el a párafelhőbe bújt 424-es mellett. Amikor rekedt berregéssel megindul a villamos, a már kiszuperált két-három kocsis, peronos szerelvényekre gondolok, azok közül is az egyikre, amely ugyaninnen indult egyszer. A kerekek és a sínek „énekét” még most is hordozom magamban. Miskolc a mi városunk. Csúnya, vagy szép város? Egymás között gyakran versenyt szidjuk fekvését, zsű-' folt belvárosát, jellegtelen lakótelepeit. Ha más teszi ezt, rosszul esik. Ha mindennap a tükörbe nézünk, szinte észre sem vesszük arcunk, alakunk, mozdulataink változását. Egy régen látott és meglepetésszerűen elénk top-, panó ismerősről azonban egy szempillantás alatt megállapítjuk: éveket öregedett, vagy netán ugyanolyan maradt, mint legutóbbi találkozásunkkor. Valahogy így vagyunk a lakóhelyünkkel is. Mi észre sem vesszük, de a nagy időközönként idelátogatónak mindenképpen feltűnik, hogy • Miskolc az elmúlt években olyan átalakuláson ment keresztül, mint soha korábban. Külső képe nem mindig csak előnyére változott, de a fejlődés még a legszőrszál- hasogatóbbak számára is vitathatatlan. Miközben munkába menet a belváros felé csörög a( villamos, kinek jut eszébe a Győri kapui lakótelep láttán a hajdan ott álló földszintes, málló vakolatú házak serege? Ki emlékszik a Bolgárföld „bolgárjaira”? Elmondaná-e valaki pontosan, hogy a sport- csarnok és a megyei könyvtár előtt milyen épületek álltak? Ki tudná felidézni a mai belvárosi lakótelep helyén a volt mester utcák nevét emlékezetből ? Pedig talán húsz éve sincs, hogy megkezdődött a város nagyobb arányú — s 1 joggal fogalmazható így —, lassan teljessé váló átalakítása. Ez az átalakítás, városfejlesztés — állapítja meg a Miskolc településcsoportjára készített általános rendezési terv koncepciója — elsősorban a mennyiségi igények kielégítését szolgálta. A telepszerű beépítési mód tömegessé vált, azonban kevesebb közösségi helyiséget, parkot építettek, mint az kívánatos lett volna. A jövőben a beépítés^ módját tekintve szükséges,' hogy biztosítsák a változatosabb, humánusabb lakó- környezet kialakításának feltételeit. A terepadottságokat és az igényeket jobban követő, követni képes kis egységekből álló, „mozaikszerű” két-négyszintes lakótelepeknek kell létrejönni már a VII. ötéves tervtől kezdődően. A Városépítési Tudományos és Tervező Intézet szakemberei a közelmúltban készítették el a már említett koncepciót. Erre épül majd a város részletes rendezési terve és az évenkénti városfejlesztési terv is. Van-e a koncepciónak koncepciója? — kérdezte valaki, a szójáték lehetőségével élve a városi tanács ülésén. A válasz egyetlen mondatban össze-1 foglalható. A dokumentum nagy távlatban azt szorgalmazza, hogy a város minden tekintetben és funkciójában alkalmassá váljon a kiemelt, felsőfokú központ szerepkörének ellátására. Ennek érdekében fékezni kell a város lélek- számának várható, további gyors növekedését. A falvakból beáramló népességet a város környéki településeken kell elhelyezni. A nem kellően kiépített intézményhálózat tehermentesítésére két helyen középfokú intézményközpont létesítése javasolt. Ezek a dinamikusan fejlődő térségek Alsó-' és Felsőzsolca, illetve .Mályi és Nyéklád- háza között alakítandók ki. A munka során a táj és a települések harmóniájának megőrzésére, illetőleg helyreállítására kell törekedni, különös tekintettel a speciális földrajzi viszonyokra. A több éves munkával elkészített, s a város jövőjét meghatározó dokumeiv tum három vaskos kötetre rúg. A tanácstagok számára elkészített összefoglaló már csak egy vékony füzet, de még ennek teljes ismertetésére sincs lehetőség. Lapozzuk fel tehát a közérdeklődésre leginkább számottevő fejezetnél, a bontásoknál. A Váti elképzelése szerint az avult és fel nem újítható lakásállomány bon-» tását a két távlatra (1995- ig, illetve 2010-ig) egyenletes ütemben kell meghatározni. Jelenleg a városban a szanálásra „érett” lakások száma körülbelül 9 ezer darab. Az elmaradt szanálásokat a Szon- di-telepen, a József Attila utcában, a Béke-szálló környékén és Pereces legelJ avultabb részein kell megkezdeni. A bontások egy része az egészségesebb városszerkezet és lakókörnyezet kialakítását is elősegíti. Így nyílik lehetőség például védősávok, közlekedési területek kialakítására az erősen szennyezett levegőjű vészeken, például az LKM és a DIGÉP közelében. Nem bontást, hanem rehabilitációt igényelnek az avult, de a városképi szempontból megtartandó területek lakásai. Kiemelt feladat a belváros rehabilitációja, felújítása. — A belvárosból mindenképpen egy emberi léptékű városközpontot szeretnék kialakítani fokozatos tömbrekonstrukcióval — mondta egy korábbi beszélgetésünk alkalmával Kelemen István, a város főépítésze. — A tágas, világos belső udvarok között átjárók is lesznek. A portálok, kirakatok és reklámok elhelyezésével, az ulJ cabútorozással Miskolcnak jellegzetességét, sajátosságát is adó atmoszférát, képet szeretnénk formálni. Milyen lesz tehát Miskolc? A Váti koncepciója a legalapvetőbb területfel- haszrf'álási és műszaki elképzeléseket rögzítve, hosz- szú távon, 1995-ig, nagy távlatban pedig 2010-ig határozza meg a város fejlődésének irányát, s teremti meg a fejlesztés, tervezés összehangolásának lehető-' ségét. Elkészítésének befejező fázisában, 1982. III— IV. negyedévében összesen 86 hatóságnál, politikai, társadalmi és államigazgatási szervezetben, tanácstagi beszámolókon vitatták meg különböző pontjait, s tették meg a figyelembe vett, módosító javaslatokat. Az író- és rajzasztal mel. lett persze könnyű álmodni, de ez a terv — reméljük —, nem válik álommá. Megvalósulása, természetesen függ a jövendő évek gazdasági lehetőségeitől, de maguktól a miskolciaktól is. Udvardy József Miskolc egyik régi utcája az Avas lábánál. Az új Szolgáltatóház a Sötétkapuval szemben. Fotó: Laczó József 1983. április 3., vasárnap S záz év telt el Marx halála óta. És nem akármilyen száz év.. Soha nem gyorsult még fel úgy a történelem, mint ez alatt a száz év alatt. Soha nem adatott meg a korábbi nemzedékeknek, olyan nagy változásokat érjenek meg, mint e száz év korosztályai; soha nem vált a technika és a sebesség olyan mámoros élménnyé, mint a XX. században: és soha nem feledkeztünk úgy meg az egésznek az értelméről, mint éppen e nagy lendület legbiztatóbb időszakaiban. Mintha a tudomány és a technika csodá'atos vívmányaival, túl- tehetiülc volna magunkat a történelmen — e történelem valamennyi kínjával és- nehézségével egyetemben. A történelem álláspontja ’ azonban ismételten győz utópiáink és reményeink felett,. Le kell mondanunk arról, hogy a tudományt és a technikát tegyük meg a történelem szubjektumának. Ez a szubjektum ugyanis maga a társadalom — egyéneivel és csoportjaival, érdekeivel és értékeivel, s azokkal a társadalmi formákkal és életmódokkal, amelyekben e tevékenység folyik. De a „gőzmozdonyok korának” Marxára tett lekicsinylő utalások is ezen a ponton bizonyulnak XX. századi nagyképűségnek. Mert a gőzmozdonyok időszakának Marxa egyúttal az atomkorszak gondolkodója is. Az a történelmi dimenzió — a kapitalizmus és a szocializmus történelmi harcának dimenziója —, amelyben 6 gondolta végig a modern korszak történelmét, ma sem veszít,ett aktualitásából. Kizsákmányolás és társadalmi hierarchia, elidegenedés és manipuláció, eldologiasodás és kulturális-erkölcsi barbárság, militarizáltság és fenyegetettség, árutermelés és társadalom—állam kettőssége — mind-mind olyan kategóriák, amelyek a mai világtörténelem kategóriái is, s ezt a technikai világ önmagában vett csodái sem homáljmsíthatják el. Annál kevésbé, mert e csodák legjobb teljesítményei nemegyszer éppen az emberpusztítás technikájaként nyernek kifejlesztést és konkrét alakot. A XIX. század embere volt Marx? Igen, a XIX. századé, s ő sem függetleníthette magát e korkötöttségtől. Ö sem lehetett emberfeletti , (és ezért történelem feletti) ember. Egy olyan történelmi örökség hivévé szegődött azonban, amely talán a Föld szellemét idéző goethei Fausttal jellemezhető leginkább. Fausttal, aki a tudománnyal elidegenedett és fi- liszteri’é váló tudós típusával szemben megőrzi emberi küldetésének tudatát, s elég bátor ahhoz, hogy az emberi létezés legmélyebb titkaiba hatoljon. De éppen ezzel a „végzetet provokáló” magatartással válhatott a XIX. századi Marx egyetemes jelentőségű gondolkodóvá maga is. Marx megtalálta azt az archimedesi pontot, ahonnan átláthatott a valóság külső látszatain, s ahonnan valóban eljuthatott a XIX. századi „emberi színjáték” igazi társadalmi értelméig. A történelem magaslatára emelkedve szemlélte és bírálta korát; kereste és találta meg a jövő alternatíváját. Marx elméletével két fontos és meghaladhatatlan nagy gondolat került bele az emberiség kultúrájába. Az egyiket viszonylag könnyű megérteni: az emberiség csak úgy juthat túl a modern világot feszítő ellentmondásokon és antagonizmusokon, ha radikálisan foglal állást a kapitalizmussal szemben. A másiknak súlyosabb és ösz- szetettebb az értelme, s annak a protagóraszi elvnek a materialista átértelmezéseként értelmezhető, miszerint: „Minden dolog mértéke az ember”. A materializmus Marxnál ugyanis mindig kettőt jelentett Jelentette azt az örökséget, amelyet a korábbi metafizikus kultúra anyag—tudat, anyag—szellem vitáiból örökölt mint materialista hagyományt. De ez az örökség éppen Marx időszakában kezdett veszíteni korábbi jelentőségéből, s ezért fontosabb a materializmus , második marxi jelentését kiemelni. Ennek tartalmát az a felismerés adja Marx számára, hogy minden külső meghatározottság ellenére is az emberi történelem tudományosan csak végső emberre vonat-' koztatottságában értelmezhető és értékelhető. Mégpedig nemcsak azért, mert a történelem eseményei és fejleményei csak az emberre vonatkoztatva értékelhetőek, hanem azért is, mert Marx szerint az emberiségnek önmagához való eljutását semmiféle előzetesen létező, előzetesen felfedezhető és ezért kívülről bevezethető-meghatározottság. „törvényszerűség” (A XIX. és XX. századi technokraták nagy álmai !) sem garantálhatja. A világot megváltoztatni képes tudás csak az emberiség társadalmi és történelmi gyakorlatából nőhet ki, s egyúttal itt termelődhet ki az az újfajta emberi szellemiség és erkölcsiség is, amely nélkül a történelemben még a legjobb eszme is csak merő illúzió marad. S ha az első felismerés csak a kapitalizmussal szembeni tagadással jellemzi a szocializmust, az utóbbi a szocializmus értelmezés pozitív oldalát képviseli. Ha a szocializmusban a tömegek felszabadítása a cél, akkor e felszabadítás csak maguknak a tömegeknek a tetteként következhet be. A munkásosztályt, hangoztatja Marx, nem szabadíthatja fel senki más, csak önmaga. Ha nem léphet be a történelem alakításába a tömeg, akkor e felszabadítás merő látszat, értelmiségi konstrukció, vagy pedig hatalmi manipuláció. i Marx társadalomelméletét a fenti összefüggésben igazolta az elmúlt száz év történelme. S ezért csak az le- gylnthet ma Marxra, a ki ezt. a mának is szóló üzenfetet nem értette meg, s alti ezt a mának is szóló üzenetet nem értve, azokat a valóban XIX. századinak bizonyult, optimista reményeket kéri rajta számon, amelyek ki is múltak e néhai századdal. Mert mi tagadás, voltak ilyenek is bőven. A XIX. századbán sokkal közelibbnek tűnt a kapitalizmuson való túljutás, a harmonikus társadalmi egyenlőség megte- remthetősége. A világ mintha készen állt volna a „megváltásra”. Ezt hirdette Saint- Simon, August Comte, Proudhon, John Stuart Mill —, hogy csak néhányat említsünk. Ebben bízott Marx is, noha az előbbiek szellemi konstrukcióinak „bevezethetőségével” szemben a tömegek tettével kötötte össze az elgondolt lehetőségek megvalósíthatóságát. M a, a XX. század vége felé tudjuk, hogy a szocializmusnak mint mozgalomnak újabb és újabb nehézségekkel kellett és kell szembenéznie. De éppen ez az utóbbi helyzet teszi kötelezővé, hogy Marxot mélyebben értsük, azokkal a tartalmakkal, amelyek elméletének legmélyebb rétegeiből szólnak, s amelyek a legyintő és felszínes-dogma- t.izálódott értelmezések számára mindmáig elérhetetlenek. S ez már azért is korparancs. mert a mai világ- helyzetben, a tömegpusztító fegyverek korában a marxi elmélet történelmi szintű kezelése maga is hozzájárulhat ahhoz, hogy emberi dolgaink állásál az eddigieknél józanabbul és illúziómente- sebben értelmezzük. Hogy a marxi elméletből merítve újrafogalmazhassuk emberi teendőinket. n. i
