Észak-Magyarország, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-08 / 6. szám

ESZAK-MAGYARORSZAG 4 Egészségről, egészségügyről r Irta: dr. Schuitheisz Emil egészségügyi miniszter Az év elmúltával szűk családi körben éppúgy, mint az ország egész közösségében óhatatlan a mérlegkészítés. Az elért ered­mények, gondok, a problémák felsorolása ma a nagy közösségekben szinte mindenütt a gazdaság gondjaival kezdődik. A csalá­dokban sem mellékes kérdés ez, de úgy gondolom, mégis megelőzi az, hogy egész­ségesek voltunk-e, nem sújlotta-e a csalá­dot betegség. Ami az ország egészét illeti. 1982-ben is­mét számot tudunk adni arról a ma már szilárd eredményünkről, hogy tömeges fer­tőző betegség nem sújtotta országunkat. Szerencsére, csak egy diáktábori, végső so­ron kedvező kimenetelű tömeges ételmérge­zés jelentett rossz értelemben vett szenzá­ciót. Egy-egy külföldről behurcolt súlyo­sabb fertőzést időben lokalizálni tudunk. Jelentős eredményünk, hogy az elmúlt év­ben — történelmünkben először — 20 szá­zalék alá csökkent a csecsemőhalandóság. Több más kedvező jelzés mellett — nem alaptalanul — sokat foglalkoztatja közvé­leményünket a halandósági romlás, néhány, ma már lényegileg népbetegségnek tekint­hető veszély kiszélesedése, közülük is első­sorban a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos megbetegedések gyarapodása. Valós gondokról, tényleges veszélyekről van szó. A most véget ért év azonban már fel­villantotta azt a nemzetközileg is tapasz­talható folyamatot, hogy áz iparosodás, az urbanizáció és sok külső tényező hatására bekövetkező romlás megállítható és kedve­ző eredmények érhetők el az emberekért folytatott harcban. A romlás folyamata ná­lunk is lelassúdott, de sokat kell még tenni annak érdekében, hogy javulás következ­zék be. Vajon alkalmasnak bizonyult-e az egész­ségügyi szolgálat, hogy elősegítse ezt a fo­lyamatot? A kérdésre adandó válasz min­denképpen szubjektív. Ez még akkor is így van, ha egyes betegségcsoportok veszélyé­nek csökkenése és a tett egészségügyi in­tézkedések közötti szoros összhang nyilván­való. Példaként említem, hogy a nőgyógyá­szati daganatos betegségek terén a korai felismerés érdekében tett intézkedések szá­mottevő javulást hoztak a teljes gyógyulás elérésében. Hasonló eredmények — ha ma még arányaiban kisebbek is — tapasztalha­tók az intenzív ellátás kiépítése következté­ben az infarktusos betegeknél. Gondjaink ellenére összességében kedvező .a válasz. Sokan vitáznak arról, hogy az egészség­ügynek mennyiségi vagy minőségi többlet­re van-e elsősorban szüksége. Az ellátás egy-egy pontján a válasz más és más. Az idén elérjük a kórházi, klinikai ágyak bűvösnek látszó ezres számát. Ez még ak­kor. is tisztes eredmény, ha tudjuk, hogy mögötte nem egyforma minőség áll, hogy az új kórház, klinika mellett elöregedett, . régen felújításra, rekonstrukcióra váró épü­letekben is folyik a gyógyítás. Önmagában a kórházi ágyak számának növekedése azon­ban nem jelenti a gyógyítómunka feltéte­leinek javulását. Sok tényező közül egy, bár kétségtelenül jelentős anyagi áldozatot követelő és fontos elemről van szó. Lebe­csülni országunk e téren tett erőfeszítését éppúgy hiba lenne, mint ettől remélni köz­vetlen és látványos eredményt a gyógyító­munkában. Okosabban, jobban kell gazdálkodni a műszerekkel, nem lemondva a műszaki ha­ladás adta lehetőségekről a gyógyításban, de valós igényekre és szükségletekre korlá­tozva a technika felhasználását. Továbbra is központi kérdés az egészsé­gért folytatott harcban a „legelső vonal­iján” dolgozó körzeti orvosok tevékenysé­ge. Éppúgy része ennek a szakmai színvo­nal oly sokszor igényelt növelése, a törek­vés a befejezett ellátásra, mint az az em­beri magatartás, amely az elhivatott egész­ségügyi dolgozót az egészségért folytatott küzdelem vezetőjévé avatja. ; Az ilyenkor szokásos számadáskor nem elsődleges a tételes elszámolás, hiszen min­denki közvetlenül érzi, tudja, hogy saját szőkébb környezetében, a tárgyi feltételek­ben volt-e minőségi változás az év során. Számba veszik azt is, hogy jövőre hol, mi­lyen egészségügyi létesítmény készül el. űél-Pest lakói bizonnyal örömmel fogadják az 1983-ban elkészülő Jáhn Ferenc Kórház második ütemének keretében üzembe lépő 450 ágyas részleget,' a Heves megyeiek az Egri Megyei Kórház második ütemének el­készülését, vagy Veszprémben a 290 ágyas kórházi részleg átadását. Azt hiszem azon­ban, hogy egy korszerűsített körzeti orvosi rendelő, egy felújított gyógyszertár, egy za­vartalanul működő rendelőintézet is igazi örömet jelenthet a lakosság számára. Az egészségügy 1982-ben sikerrel állta ki az ötnapos munkahétre áttérés próbáját. Nyugodtan állíthatjuk, hogy az ellátást te­kintve lényeges gondot, problémát nem je­lentett az átállás, bár dolgozóink egy ré­szénél nem járt együtt a szabad idő növe­kedésével. Tapasztalat hogy hét végén egyes ellátásokat nem vesz igénybe a lakosság, s ezért nem szabad feleslegesen terhelnünk az egészségügyi dolgozókat sem. Felül kell vizsgálni, s meg kell szüntetni azokat a szakrendeléseket, amelyekre hét végén nincs szükség, s az ott felhasznált erőforrásokat a jobb hétközi ellátás szolgálatába kell ál­lítani. A gyógyítás feltételeinek javítása mellett nem feledkezhetünk meg a fokozott gon­doskodást, külön anyagi, vagy természetbe­ni ellátást, vagy egyszerűen csak emberi szót igénylő embertársainkról, társadalmi rétegekről, a fogyatékosokról, a magukat ellátni nem tudó öregekről, a többszörösen hátrányos helyzetben levőkről. Sokféle úton- módon igyekezett társadalmunk a helyze­tükön enyhíteni. Mérsékelten ugyan, de gyarapodott a szociális intézményhálózat; jelentősebben növeltük a szociális segély­alapokat. Az állami célkitűzések e téren is találkoznak a lakosság, az intézményi, vál­lalati kollektívák egyetértésével, amely le­mérhető az önkéntes felajánlásokban, tár­sadalmi munkavállalásban. A számadás egyidejűleg tervezés a jövő­re. Kötelezettségünk, s a lakosság által el­várt követelmény, hogy tovább javítsuk az ellátás szervezését. El kell érnünk, hogy ke­vesebbet küldözgessük a beteget, hamarabb ismerjük fel betegségét és nagyobb hatás­fokkal gyógyítsuk. A gazdaság általános gondjait az egész­ségügyben is megérezzük. Ez még akkor is igaz, ha a politikai és állami vezetés kü­lönleges figyelmet fordít az elért eredmé­nyek megtartására; árra, hogy az ellátás színvonala ne romoljon, hanem — egyes területeken — kismértékben javuljon is. Ugyanakkor az egészségügy irányítópontja- in és az intézményvezetésben, az orvos ve­zetők szemléletében gyökeret kell vernie a jobb gazdálkodás követelményének, a meg­levő eszközök, lehetőségek tartalmasabb ki­használásának. Az egészségügyről a legtöbb esetben, mint szaktevékenységről, mint a betegség megelőzésére, felfedezésére, gyó­gyítására hívatott szervezetekről szólunk. Ez természetesen így igaz, de nem elegen­dő, mert például egy kórház nemcsak a gyógyító tevékenység színtere, hanem szinté üzem is, amelyet — jó értelemben véve — gazdaságosan kell működtetni. Ahol a pénz­alapok felhasználása, a műszerbeszerzés, a karbantartás, a gyógyszerellátás, az ener­giafelhasználás, a létszám- és bérgazdál­kodás, a munkaszervezés stb. nem aláren­delt, nem mellékesen végezhető tevékeny­ségfajták. Ha ez nem így történik — kü­lönösen jelenlegi nehéz gazdasági körülmé­nyeink között —, a gyógyító tevékenység látja kárát. A mindennapok történései, ap­róbb és nagyobb ügyekben hozott döntései során kell érvényesítenünk azt a fontos igazságot, hogy az ésszerűen takarékos gaz­dálkodás és a szakmai követelmények ér­vényesítése közölt nincs ellentmondás, el­lenkezőleg: feltételezik egymást. A nehéz körülmények között dolgozó or­vosok és ápolók, kórházi vezetők és szak­munkások életkörülményeit a lehetőség sze­rint javítva kérjük, s követeljük meg mun­kájukban, a mindennapi betegellátásban a nagyobb felkészültséget,’ fegyelmezettséget, az ellátás jobb megszervezését. Farsangi népszokások Vízkereszttel, január 6-tal megkezdődött a farsang, a vígságok, bálozások ideje. Vas megye számos települé­sén az idén is felelevenítik az évszázados farsangi népszo­kásokat. Ősi, vidám népha­gyomány több községben, ha farsang idején nincs esküvő, rönkhúzást rendeznek. Ahol a lányok nem találnak pár­ra, álesküvőt, mókalakodal­mat tartanak. Házról házra járva a maskarába bújt fiúk, népviseletbe öltözött lányok mindenkit meghívnak a „la­kodalomba”. Amikor együtt van a lakodalmas menet, az álmenyasszonyt és álvőle­gényt kerekekre szerelt fa­rönkre ültetik, s végighúz­zák a falun. A faluvégen a „semleges egyház” papja vár­ja őket, s összeadja a fiatal párt. Ezután vidám bált ren­deznek. / Évszázados hagyomány Kőszegfalván a farsangbú­csúztató, amely háromnapos. Az első napon maskarába öl­tözött fiatalok járják a háza­kat; sok tréfás dolgot kieszel­nek, amiért vendéglátásban részesülnek. Másnap tartják az asszonyok napját, ami­kor csak a nők mu­latnak, s „büntetésben” ré­szesítik azt a férfit, aki kö­zéjük merészkedik. Az asz- szonyok megrohanják, székre ültetik, s ahányszor a szék­kel együtt felemelik, annyi liter bort kell fizetnie a be­lépőként. A következő nap a „legényvágás” ideje. Ekkor együtt borozgatnak, nótáznak az öregek és fiatalok, de most már csak a férfiak. Köz­tük van a falu legöregebb embere is, az ő tiszte a le­gényvágás. Pohj|fitö^zöntőjé- ben legén nyé" avatja a tizen­nyolc éves fiatalokat. 1983. Január 8., szombat r A kisdiákok még a lél örö­méire várnak, a Magyar Út­törők Országos Tanácsánál már a nyári táborozásokra készülnek: a napokban ösz- szesítik az úttörőcsapatoktól beérkezett jelentkezéseket. Idén — a tavalyihoz hasonló­an — 800 úttörőcsapat 24 ezer pajtása töltheti majd nyári vakációjának egy ré­szét „z egyik legkedveltebb táborozási formában, a ván­dortáborokban. A táborozást, a túrázást kedvelő úttörő­csapatok jól felkészülten in­dulhatnak majd a 32 útvonal valamelyikén. Az utak zöme, szám szerint harminc gyalo­gosan, egy-egy pedig kerék­páron, illetve vízi járművel járható be. Újdonság az idén, hogy először szerveznek ván- dortáborokat a Szigetközbe, s olyan helyekre, amelyek a Duna tervezett szabályozását követően, már megközelíthe- tellenek lesznek. •• § í 1 ä rr ryf\\ t\ I . A í£j. a. vJ- i-l. V/ ■ i?' At*f J\ti t ■■r $ ÍJ ÍYXTf* SL V W 1 rr eio 11 Áz elmúlt év derekán, pon­tosabban június 16-án, tehát a nyári művészeti évad kez­detén örömmel adtunk hírt arról, hogy Miskolc is jelzár­kózik,' sőt egyxe inkább fel­zárkózik azon városok közé, amelyek a nyári időszakban is igényes művészeti műso­rokkal várják a közönséget, olyan programokat készítenek elő, amelyek távolabbi tá.iak- iól is vonzanak érdeklődőket, és így a város belekerül a százezres tömegeket is meg­mozgató nyári művészeti programok országos hálóza­tába. Korábban igen sokszor hivatkoztunk a szomszédos megyeszékhelyre, Egerre, ahol az Agria-játékok vonzanak lassan egy évtizede nagy-nagy tömegeket, de említettük Pé­cset, ahol szintén néhány éves a nyári színpad, Egervári, Kisvárdát, Tácot, és még jó néhány helyet, hogy a már sok évtizedes múltú Szegedet, vagy a rövidebb múlttal, de igen nagy frekventáltsággal jelentkező Gyulát, Szentend­rét ne is említsük. Az elmúlt év júniusában a Miskolc városi Művelődési Központban tartott, sokkal inkább együttgondolkodó ta­nácskozáson, mintsem sajtó- tájékoztatón visszapillantot­tunk az elmúlt nyarak kez­deményezéseire, és arról be­széltünk, mit lehet megvaló- ‘sítani 1982 nyarán, különös tekintettel a gazdasági lehe­tőségekre. Ezekről ádtunlc számot a már említett június 16-i, A mi kertünk is zöldell című cikkben. Azóta elmúlt a nyár, sőt el­telt az 1982-es év isi, és bizo­nyára sokfelé tervezik már, hogyan, miként is készítendő elő 1983 nyara. Megkezdődik a zöldellő kert újabb magve­tése. Miskolc nyári művészeti programja nem hasonlítható a nagy szabadtéri rendezvé­nyekben gazdag városokéhoz. Igen sokan teszik szóvá évek óta, hogy a diósgyőri várat nem használják ki valamifaj­ta országos vonzerejű látvá­nyos klöadássorozatra, ám en­nek rendkívül sok technikai és egyéb nehézsége- is van. Igazán látványos előadáshoz . a várbelső olyan technikai átalakításokat kívánna, ame­lyek a műemléken belül nem eszközölhetők, de a huzatps völgyben kevés előadást is le­hetne tartani. A várkoncertek látogatói, a folklórnapok ven­dégei a megmondhatói, hogy „ a késő esti órákban mennyire más a hőmérséklet ott, mint a városban. így is a folklór­nak és a komolyzenének jó otthona a diósgyőri vár, a másfajta látványos előadá­sokhoz valami, más hely kel­lene. A város nyári programjá­nak előkészítői azon a nyo­mon indultak el, amely a korábbi években jó kezde- menyezésnek bizonyult. A Kossuth utca 11. szám alatti Muzsikáló udvarban tartott vígopera és egyéb zenei ren­dezvények méltán keltettek országos visszhangot, hiszen valami újat honosítottak meg itt, Miskolcon, sőt bizonyos mértékig országos kezdemé­nyezésnek is tekinthetők. Ta­gadhatatlan, hogy a városi művelődési központ égisze alatt, többféle szerv közremű­ködésével és anyagi támoga­tásával létrehozott produkció- sorozat művészi értéke o vá­ros nyári programjának ma­gas rangot adott, mégis ide kívánkozik egy megjegyzés — az értékelt lebecsülésének, az ünnep rontásának szándé­ka nélkül. Arról kell szót ejtenünk, hogy adott gazdasági lehető­ségeink között az elért művé­szi siker és hírnév, meg a be­fektetés, az anyagi ráfordítás miként aránylik egymáshoz. Igen jó, ha a városban élő és erre érdemes művészek vala­mi jót, valami újat kitalál­nak, szerveznek, megvalósíta­nak. Jó, ha a művészi önmeg­valósítás mellett a város ilyenfajta művészi produk­ciókat igénylő, ám tagadha­tatlanul nagyon kis hányadot jelentő közönségének ritka művészi élményt nyújtanak, s elkápráztatják az országos sajtó szakkritikusait. De va­jon a populárisabb műfajok­tól meg kell-e tagadni a nya­rat. Illetve fordítva, megta­gadható-e a nyártól az olyan­fajta művészi produkciók szervezése, amelyek nagyobb tömegeket vonzanak. Szük­ségtelen utánaszámolni, va­jon hány fizető néző látta ezeket a nagyon értékes nyári produkciókat. Volt ugyan egy kísérlet a tömeges szó­rakoztatásra, a cirkuszsátor­ban bemutatott nosztalgia­Borsos Miklós grafikáiból nyílt pénteken kiállítás Cell- dömölkön, a Kemenesaljái Művelődési Központban. A bemutatott 31 művet a győri Borsos-gyűjtemény anyagá­ból válogatták. A kiállított műsor, amely sokkal inkább nagyszámú művész haknija volt, mintsem értékes és a város határán is esetleg túl- hangzó művészi tett, ugyan­akkor annak költségeit is ér­demes figyelembe venni, s összevetni, vajon a nyújtott produkció miként aránylott a kifizetett honoráriumokhoz es egyéb költségekhez. Miért kell most januárban mindezt „felhánytorgatni”? Semmiféle felhánytorgató szándék nincs ebben a fel­jegyzésben. Pusztán azért szükséges emlékezni rá, mert elindult 1982 nyarán egy jó kezdeményezés, amelynek minden részletét itt fel sem soroltuk. Ugyanakkor e kez­deményezések társadalmi ha­tása és költségeinek viszonya elgondolkoztató. Annál is in­kább, mert a most következő nyáron gazdasági lehetősége­ink aligha lesznek jobbak, a különböző költségek emelke­dők, és a tavalyi jó produk­ció ismételt elismerésének hangsúlyozása mellett is kí­vánatos lenne előbbre lépni, részben a már eddig Miskolc nyári jellegzetességéül válasz­tott műfajok nagyobb töme- -gekhez történő eljuttatásá­ban, részben populárisabb művészeti produktumok lét­rehozásában és ahhoz való­ban nagy tömegek — a város, sőt a megye határán túl is — szervezésében. A Muzsikáló udvar eddigi lehetőségei, a templomi orgo­nakoncertek, a várbeli ren­dezvények 'mellett módot kel­lene találni nyári szabadtéri színpadra (jaj. de hiányzik a népkerti!), illetve nyári szín­házra —, ami nem a helyi színház egy nyáron is bemu­tatott produkciója kellene, hogy legyen — és sok egyéb­re. Gyakorlatilag az eddigi, alapvetően a komolyzenére épülő nyári program folyta­tása mellett szükségesnek mu­tatkozik Miskolc nyári művé­szeti életének további szélesí­tése, hogy a zöldellő kert vi­rágai mind színesebbek, vá­lasztékosabbak, többféle kö­zönségrétegnek örömet hozók legyenek. Benedek Miklós grafikákból a húszas évektől napjainkig kísérheti a néző figyelemmel a szobrászmű­vész tussal és szénnel is ki­magasló értékeket teremtő pályáját. Borsos Miklós grafikái Séta Kazincbarcikán Fotó: Laczó József

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom