Észak-Magyarország, 1982. december (38. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-03 / 284. szám

7 Ma este a képernyőn Szocialista horizont NDK Az NDK 5400 iskolájában van napközi otthon. Jól képzett tanárok foglalkoznak itt a gyerekekkel. Elegendő idő jut pihenésre, játékra, a másnapi órákra való felkészülésre, addig, amíg a szüleiknek el­foglaltsága van. Különböző szakkörök és kultúrdélutánok színesítik a napközi otthonok életét. A képen: „meseóra" a napköziben. ' Ma délután öt órakor nyí­lik meg a Miskolc városi' Művelődési Központ fotóga­lériájában (az ifjúsági ház­ban) a „Fiatal fotó 1980 után” című kiállítás első ré­sze. A tehetséges fiatal fotó-* művészek alkotásait dr. Dob- ránszky Mihály, az MSZMP Miskolc városi Bizottsága osz­tályvezetője ajánlja az ér­deklődők figyelmébe. A Művelődési Minisztéri­um, a Magyar Fotóművé­szek Szövetsége, a Népmű­velési Intézet és a Herman Ottó Múzeum védnöksége alatt rendezett kiállításon közreműködik a miskolci Új Zenei Műhely. Műsorukon Selmeczi György és Cselényi Béla „Béla-beszéd” című szatirikus játékának ősbe­mutatója szerepel, amely Cselényi Béla „Ezek a szno­bok azt mondják” című ver­seny nyomán keletkezett. Sátoraljaújhely íj osztály o Sátoraljaújhely városa új kórházi osztállyal gyarapo­dott. A több mint 3 millió forintból, 40 ágyas idegosz­tályt hoztak létre. Tizennyolc szakdolgozó, két szak- és egy pályakezdő fiatal orvos kezdi meg itt a gyógyítást. Az új osztály és a vele in­tegrált idegszakrendelés, a város és a járás lakosságá­nak egészségügyi ellátásában nagy előrelépést jelent, mert az agyi érrendszeri megbe­tegedések, az agydaganatok és egyéb idegrendszeri be­tegségek szakszerű gyógyítá­sára nyílik lehetőség. Lóerők A két ló húzza vajon a hatalmas Rába erőgépet? A látszat csal, a valóság csak a fotóriporter választotta szemszögből bizonyult ilyennek ... A ló ereje és a gép teljesítménye nyilvánvalóan nem hasonlítható össze egymással, ha versenyeznének, mindenképpen az utóbbi győzne. De a ló évezredek óta az ember hűséges társa a harcban és a munkában egyaránt. „Sportolj velünk, pajtás"!" címmel vetélkedősorozatot in­dítottak városunk úttörőcsa­patai részére Miskolc felsza­badulásának évfordulója al­kalmából. A vetélkedősorozat döntőjét ma, december 3-án rendezik meg a városi sport­csarnokban, délután fél öt­kor. A döntőn az ünnepélyes megnyitó után politikai da­lokat hallhatnak az érdeklő­dők, majd a döntő után is­mertetik a vetélkedősorozat­ban legjobb helyezést elér­teket. Ezt követően a „Pá­lyán maradni” elnevezésű te­levíziós játékban négyszeri győztes; miskolci 2-es számú Általános Iskola futballcsa­pata mérkőzik a miskolci 21- es számú Általános Iskola csapatával. C’ anietyide-/ kísértet Oscar Wilde novellája nyo­mán Bán Róbert irta és ren­dezte a ma este 20 óra 25- kor az 1. programban, a Ze­nés Tévészinház keretében bemutatandó, A canterville-i kísértet című zenés játékot. Zenéjét G. Dénes György verseire Victor Máté szerzet­té. A színhely egy ódon bir­tok melyet pompás kastélyá­val, berendezésével, s igy ter­mészetesen „házikisértetével” együtt kiván a gróf átadni az új tulajdonosnak és népes családjának. A címszerepet Galambos Erzsi játssza, to­vábbi főbb szerepekben Me­lis György, Hámori Ildikó és Bodrogi Gyula, valamintOláh Zsuzsa alakítását látjuk. (Ké­pünkön a darab egyik koc­kája.) Balesetek a 99 háztájiban” Színes Otthon, az iskolában, ki­rándulás és sportolás közben sokkal több baleset történik az utóbbi években, mint a munkahelyeken és a közle­kedésben együttvéve. Az arány jelenleg kétharmad, egyharmad a nem üzemi jel­legű balesetek „javára”. A jól felszerelt gépesített ott­hon, a barkácsolás, a kerti munka, az állatok gondozá­sa, a gyümölcsszedés, a per­metezés komoly veszélyt je­lenthet, ha hiányzik a kellő ismeret és körültekintés. A háztartásokban az elektromos energia, a gáz jelenléte ugyancsak sok veszélyt hor­doz magában. Mint ahogy azt a baleseti statisztikák mutatják, a legegyszerűbb kéziszerszámok, a fűrészelt, kalapácsok, fogók, csavarhú­zók, reszelők használata köz­ben is igen sokan szenved­nek el néha súlyos sérülése­ket, az egyéb felszerelések, mint a darálók, kenyérsze­letelők, permetezők, benzin­lámpák, petróleumfőzők okoz­ta balesetek sokaságáról nem is szólva. Újabban mind több, háztartásban igen hasz­nos, de korántsem veszélyte­len vegyi anyag található, mint a hipó, a sósav, a rozs- damentesítők, tisztítószerek és a felsorolás korántsem tel­jes. A Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsa és az Álla­mi Biztosító Budapesten megtartott sajtótájékoztatójá­nak szervezői az előzőek is­mertetése ellenére sem akar­tak valamiféle ijesztő, sötét képet festeni a szabad idő­ben ránk leselkedő veszé­lyekről, viszont az elhang­zottakból kitűnt: nem sza­bad halogatni a megelőzést szolgáló akciókat. Ha a ve­szélyforrásokat jobban ismer­jük, talán elkerülhetünk sok tragédiát, anyagi vesztesé­get. Erre gondolva határoz­tak úgy a népfront és az Ál­lami Biztosító vezetői, hogy közösen tevékenykednek a jövőben az üzemen kívüli balesetek megelőzését szol­gáló munkában. A HNF bal­esetvédelmi társadalmi mun­kabizottsága szakértők bevo­násával igyekszik ellátni fel­adatát, a jövőben pedig vál­lalja majd más munkabizott­ságok tevékenykedésének ösz- szehangolását is. Az ÁB és a HNF prog­ramjában kiemelkedő helyen szerepel az a pályázat, amit az otthoni balesetek megelő­zése érdekében írtak ki olyan területek alaposabb át­tekintésére, mint a magán­erős építkezés, a kertbarát- és kistenyésztő-mozgalom, a barkácsolás, illetve egyéb te­vékenységek munkavédelme. A veszélyforrásokat legjob­ban feltáró, a biztonságot leginkább segítő ötletek, meg­oldások leírásával, közreadá­sával is szeretne hozzájárul­ni a népfront és a biztosító a rendkívül gyakori otthoni, ház körüli balesetek számá­nak csökkentéséhez. — Randevúm lesz egy fia­tal hölggyel — mondja a drogériában az eladónőnek egy idős úr. — Nincs olyan illatú parfümjük, amely a szerelemről beszél, olyasva­lami, amitől a lány elszédül? — Ez éppen önnek való — válaszol az eladónő, és átnyújt egy kis üveget. — Ennek a parfümnek olyan szaga van, mint a teli pénz­tárcának ... * — McBryan győzött a „Skócia legjobb eladója” cí­mért rendezett versenyben. — Hogyan? — Hát úgy, hogy nemcsak fejőgépet adott el egy olyan farmernek, akinek csupán egyetlen tehene volt, hanem nagy ügyesen sikerült még ezt a tehenet is zálogba ven. „Az igazolvány elvesztését vagy megsemmisülését a la­kóhely szerint illetékes rend­őrkapitányságon haladéktala­nul be kell jelenteni. A ta­lált igazolványt a rendőrség­nek át kell adni.” A személyi igazolvány 27. oldaláról másoltuk ki a fenti nie addig, amíg a farmer az összes részletet ki nem fi­zeti! * Az újdpnsült texasi millio­mos közölte barátjával: szak­embert szerződtetett, hogy az elkészítse a családfáját. Egy év múlva pedig így panasz­kodott: — Képzeld, ez a fickó ki­ásta az összes okmányt, és most csak azért kell fizetnem neki, hogy el ne járjon a szája I * Párbeszéd az étteremben. — Legyen szíves, hozza ide a telefonkönyvet, ki kell ke­resnem egy címet. — Sajnos, telefonkönyvünk nincs. De nézze meg a pa­naszkönyvet, abban váro­sunk majdnem összes lakó­jának a címét megtalálhatja! idézetet. Legfontosabb okmá­nyunkban nem véletlenül rög­zítették, hogy a talált igazol­ványt azonnal be kell szol­gáltatni. A „személyi” elvesz­tése ugyanis nemcsak; hogy nagyon kényelmetlen, de a bűncselekményre hajlamos emberek súlyos visszaélést követhetnek el vele, nagy kárt okozva az igazolvány volt tulajdonosának. A büntetett előéletű Lip- la'y Árpádnák ez szerencsére nem sikerült. 1981 október­ben találta meg P. István személyi igazolványát, és egyéb tárgyait. Az okmányt nem szolgáltatta be, hanem az elmúlt év novemberében a miskolci Iparcikk Kölcsön­ző Boltban egy magnetofont kívánt segítségével kölcsö­nözni. A bolt dolgozói azon­ban észrevették, hogy a vád­lott nem azonos „fényképé­vel”, ezért nem is szolgálták ki. Liptay megijedt, s az iga­zolványt hátrahagyva elme­nekült a kölcsönző helyisé­géből. A Miskolci Járásbíróság a közelmúltban vonta felelős­ségre az Alacska, Dózsa György u. 57. sz. alatt lakó vádlottat. Figyelembe véve előéletét, közokirat-hamisítás bűntette miatt, 10 hónapi, börtönben letöltendő szabad­ságvesztésre ítélte Liptay Ár­pádot és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet nem jogerős. (ii) NSZK­MUNKANÉLKÜLISÉG REPÜLÖGÉP­KATASZTRŐFA : Több mint negyedszázad óta első ízben emelkedett kétmillió fölé, a hivatalos adatok szerint 2 040 000 főre, a munkanélküliek száma az I NSZK-ban. Mint a Szövet­ségi Munkaügyi Hivatal csütörtökön közzétett leg­újabb jelentéséből kiderül, a munkanélküliek száma az előző hónaphoz képest no­vemberben 118 000 fővel (6 százalékkal) nőtt, s ezzel arányuk a munkaképes la­kosság között elérte a 8,4 százalékot. Utoljára 1955- ben volt hasonlóan magas az állástalanok száma az NSZK-ban. Lezuhant szerdán egy F— 10-os típusú amerikai va­dászgép a Német Szövetsé­gi- Köztársaságban, Sim- mern közelében. A pilótát, akinek még a zuhanás előtt sikerült kiugrania a gép­ből, kórházba szállították. ÖZŐNVlZSZERC ESŐZÉS Mintegy 24 ezer személy vált hajléktalanná az Ar­gentína északnyugati ré­szében tomboló özönvízsze­rű esőzés, valamint a Pa­rana folyam és mellékfo­lyóinak áradása következ­tében. Az elárasztott vidé­ken szerdán alig tizenkét óra alatt, mintegy 50 mii-, liméter csapadék hullott, ■ a szüntelen esőzés miatt a folyók szintje tovább emel­kedik. ÍTÉLETIDŐ AZ USA-BAN Eddig kilenc halálos ál­dozata van az Egyesült Ál­lamokban második napja dúló viharoknak. Salt Lake City környékén egy méter­nyi hó hullott, az ítéletidő számos hegyvidéki telepü­lést elvágott a külvilágtól. Az USA déli részein az eső­zés okozta árvíz utakat ön­tött el és számos családot kényszerítetl otthona elha­gyására. A TIZENKILENCEDIK GYERMEK Tizenkilencedik gyerme­kének, egészséges kislány­nak adott életet kedden egy 43 esztendős görög asz- szony. Az anya állapota ki­tűnő. „Szeretjük a gyere­keket” — mondotta az asz- szony 54 éves férje. Talált igazolvánnyal próbálkozott ESZAK-MAGYARORSZAG. — Az MSZMP Borsod-A>aúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja Főszerkeszt«: WIRTB LAJOS. Szerkesztőség- Miskolc. BaWy-Zs ót 15 — 3527. Postacím: Miskolc. PL 351. Telefonok: központ: 38-941, titkárság: 16-88Ö. ipari rovat: 16-035. belpolitikai rovat: 16-450 kultúrrovat: 10-067 sportrovat: 16-049 levelezési rwV oa- naszügyek: 16-046 Kiadia: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527 Postacím: Miskolc. PL 178 Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Telefoni 36-131 Hirdetésfelvétel- Miskolc. Széchenyi út 15—17 — 3525 Telefon: 16-213. Terjeszti: a Ma írvar Posta Előfizethető- t postahivataloknál és a hfrlnnkézhesfiőknél Az e'-*fize- «r díja egy hónapra 34 Ft, negyedévre 102 Ft egy évre: 400 Ft Index: 25 655. ISSN 0133—0357. Készült a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál Felelős vezető: KILIAN BÉLA.

Next

/
Oldalképek
Tartalom