Észak-Magyarország, 1982. december (38. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-03 / 284. szám

*a ESZAK-MAGYARORSZAG 4 T9B2. december 3., péntek Kötűfon a bükki furisfaházakban 'Kitűnő Mirea, romantika: Szentlélek. Nemrégiben újait meg a hoftóstetői hiristaház. Csendes ezen a délelőttön a Bükk. Hétköznapját éli. A város ködjéből kiérve itt már éles a levegő, tisztán rajzo­lódnak a fák. Lentebb még találkozni emberekkel, a szénégető boksák mellett, a fatelepeken. Feljebb érvén egy-két bakancsos turistát látni, bámészkodó utasaival autó veszi a kanyart. Bár a Bükk szépsége ma­gával ragadó, mégsem csak gyönyörködni jövünk. Tér­jünk csak be sorra a turis­taházakba: mi újság ilyen­tájt, a tél küszöbén? * Bükkszentkereszt, Béke tu­ristaház. Fehérre meszelt fa­lával már messziről hívogat, itt benn, az étteremben ha­talmas cserépkályha duru­zsol. Ízléses, hangulatos a be­rendezés, az étlapon ínycsik­landó ételek: vadak, halak, velőrózsa, hatféle leves, fris- sensültek. Csak éppen ven­dég nincs. Igaz, hétköznap délelőtt van, s Valent György- né üzletvezető-helyettes mondja is: — Hétközben jóformán csak ülünk és várunk. Egy-két nyugdíjas, ha betéved. Ilyen­kor, a „holtszezonban” tu­lajdonképpen ráfizetéses az üzlet. — Tavaly novemberben még szállóvendéget sem tud­tak fogadni, hétvégén... — December 18-ra újítot­ta fel a Borsodi Vendéglátó a szobákat. Ha emlékeznek rá, igen rosszak voltak a körülmények. Most már tisz­ta, fűthető mindegyik szoba, egész nyáron telt házunk volt. Erre számítunk télen is, hiszen a hétvégeken már most is gyakorta foglalt mind a harminckét szállóhely. Leg­utóbb a mezőcsáti gimnazis­ták tartottak itt szalagavatót, vadászvacsorát is szervezünk, az Express Utazási Iroda se­gítségével. Szombatonként a discó vonzza a fiatalokat az étte­rembe, és hát nemsokára itt a tél is, havas hegyoldalai­val, sízésre, szánkózásra csá­bító hétvégeivel. * Csábító kényelem, jó ven­déglátás fogadja a belépőt a hollóstetői turistaházban. Az épület mellett, az erdőben faházak, igaz, csak nyári pi­henésre. De; a főépületben válogathatnak a turisták a különböző vendégfogadásban. Turistacsoportoknak több ágyas szobák, a fogadórész már valóságos szálloda. — Épp most festették-ala- kították át az egész turista­házat — mondja Baráti Já­nos üzletvezető-helyettes. — Elkészült a vízvezeték szere­lése, -a turistarész néhány szobájában megszüntették az emeletes ágyakat, fogadóvá alakítottuk e részt is. A má­sodosztályú szállónkban egy kétágyas szoba kétszáz fo­rint egy éjszakára. — És van forgalom? — Szeptemberig telt há­zunk volt. Pécsről, Szolnok­ról, Szegedről jöttek a turis­tacsoportok, a Borsodi Ven­déglátó az IBUSZ útján szer­vezi a vendégeket. Nyáron hetvenhárom, télen negyven­hat turistát tudunk elszállá­solni. — ősszel, persze itt is rit­ka a vendég... — Ne gondolják. Október­ben nyolc, novemberben hat nap kivételével telt ház volt. Hogy mi lehet a titka? Ta­lán nem is titok. Autóval, busszal jól megközelíthető Hollóstető, Lillafüredről gya­logosan is csak félóra járás­nyira van. Hideg, meleg víz, reggeli, ebéd, vacsora — itt mind-mind a vendégek ren­delkezésére áll. Mi több, sa­ját elemózsiájukat is elkölt­hetik a bakancsos turisták, kevés pénzű diákok itt. Ha tetszik, teát, üdítőt rendel­hetnek melléje. S az ínyen­cek? ízelítőül csak néhány étek az étlapról: szarvasbor- júpörkölt vörösborral, vad­disznó gombával, libamáj, tatárbifsztek... másodosztá­lyú áron. Baráti János búcsúzóul még egy újdonsággal rukkol ki: — Télire elkészül a szán­kópálya. Többszáz méter hosszú, nagyobbrészt már ki is alakítottuk. — Kik? — Hát mi, a turistaház dolgozói. * Tavaly, ilyentájt, amikor a szentléleki turistaházban jár­tunk, áz akkpri üzletvezető viccesen úgy fogalmazta: már-már magánybetegségben szenved. Üres hodályként kongott az étterem, jéghideg, elhagyatott volt a konyha is. Azóta barátságosabbá lett minden. A Bükkvidéki Ven­déglátó ez év március végé­től szerződéses üzemeltetésre adta át a turistaházat. Csapkó Gábor üzletvezető szerint nagy lehetőség rejlik a boltban: — Tapétáztunk, kész a központi fűtés szerelése. Nyáron 52, télen 315 vendé­get tudunk fogadni. Ha le­esik a hó, hetven méter széles, háromszáz méter hosz- szú sípálya várja a gyereke­ket Szánkópálya is lesz, csakúgy kivilágítva, mint a sípálya. — Milyen rótt a nyár? — Több, mint harminc gyerekcsoport üdült itt. De ősszel sem panaszkodhatom a hétvégekre. Ügy találtuk gazdaságosnak, hogy a hét utolsó négy napján tartsunk csak nyitva. Ilyenkor van forgalom. — Bizonyára tervei is van­nak ... — Jövőre asztmás gyere­keket szeretnék üdültetni. Szentlélek klímája kitűnő. Már csak az Egészségügyi Minisztérium engedélye szük­séges hozzá, a megyei kór­háztól kapunk segítséget. Előkészítettük, salakoztuk a sátorhelyeket, kéthetes tur­nusokban negyven-ötven gye­reket tudunk üdültetni, az ország minden részéről. — És mit hoz a tél? — Karácsonytól januárig már lefoglalták a szálláshe­lyeket. Nos, és megvan már a sífelvonónk is, az első hóig csak össze kell szerelni. Mikés Márta Fehérre meszelt falúval hívogató a bükkszentkereszti turlstaház. Hőpofifíka az OKÜ-bei Ünnepélyes díjkiosztással Megnyílt a miskolci ti tódat December 2-án, csütörtö­kön Miskolcon, az SZMT- székházban ülést tartott a Szakszervezetek Borsod me­gyei Tanácsának nőbizottsá­ga, amelyen részt vett és felszólalt Kovács Kálmánná, az SZMT titkára. A munka- értekezleten Váczi Sándorné, az SZMT nőbizottságának titkára adott tájékoztatót a közelmúltban Budapesten megtartott III. országos nő­konferenciáról, majd értékel­te az 1982. évi bizottsági munkát. A napirenden szerepelt az Ózdi Kohászati Üzemek vszb nőbizottságának munkájáról, munkamódszeréről, a veszé­lyeztetett gyermekek érdeké­ben végzett tevékenységéről szóló tájékoztató, amelynek előadója Berecz Sándorné, az ÓKÜ nőfelelőse volt. Kitűnt, hogy az ÖKÜ nőbizottsága elismerésre méltó, kezdemé­nyező, aktív munkát végez; a megyében elsőként kezdtek foglalkozni a veszélyeztetett gyermekek védelmével. 26 mii képeslap A Képzőművészeti Kiadó több mint százféle karácso­nyi és ötvenféle újévi képes levelezőlapot jelentetett meg, kereken 2(j millió példány­ban. Az üdvözlőlapoknak több mint a fele új, az idén vásárolható először. A ki­sebb hányada már ismerős a vásárlóknak az előző évek­ről. Bővült a reprezentatív, hajtogatott, borítékban küld­hető üdvözlőkártyák válasz­téka is. Külföldre idegen nyelvű üdvözlőlapok is for­galomba kerültek. A kiadó a képes levelező­lap mérettől a 960 darabból összerakható nagyságúig igen sokféle új összerakó játékot is megjelentetett. A játékcsa­lád új tagja a memóriajáték kétféle kivitelben. Újdonság­nak számít a kézügyességet, formaérzéket és kreativitást fejlesztő kivágó* játék is, amely a különböző gyermek- korosztályoknak készült. A gyermekek számára többféle öntapadó matricát is forga­lomba hoztak. Az Űj Miskolci Vonósné­gyes előadásával tegnap, csü­törtökön délután 5 órakor ünnepélyes keretek között nyitották meg — Miskolc felszabadulása 38. évforduló­jának előestéjén — a mis­kolci téli tárlatot. A megje­lent vendégeket, mindenek­előtt az alkotóművészeket Dusza Arpádné, a galéria igazgatója köszöntötte, ezt követően Gergely Mihály író mondott megnyitót. Mindenekelőtt kifejezte azt a meggyőződését, hogy a ki­állításról megjelenő szakmai bírálatok, kritikák választ adnak majd arra a kérdés­re: hol a helye e bemutat­kozásnak folyamatos képző- művészeti életünkben, . me­lyek e kiállítás figyelemre különösebben érdemes „ele­méi”, s hol vannak a proble­matikus részletek? A továb­biakban arról szólt Gergely Mihály író, hogy a megis­merés (az „Ismerd meg ön­magad!”) folyamatában mi­lyen nélkülözhetetlenül fon­tos szerep jut a művészetek­nek; így a képzőművészetnek is. Kifejezte azt az elége­dettségét, hogy a mostani tárlat kiegyensúlyozott, esz­tétikai értékekkel és ízléssel megválogatott kiállítási anya­gában helyet kaptak a jó tö­rekvéseket sugalló kísérletek is. Nem hallgatta el azt a kí­Megemléíkező ünnepséget tartottak tegnap délután fél 3 órai kezdettel a Diósgyőri Gépgyárban Miskolc felsza­badulásának 38. évfordulója tiszteletére. A vállalati kul­túrteremben összegyűlt hall­gatóság előtt dr. Kovács László, Miskolc város Párt- bizottságának első titkára méltatta a felszabadulási ün­nep jelentőségét. A DIGÉP-ben lezajlott ün­nepi esemény rangját tovább emelte, hogy Tóth Imre, Munkácsy-díjas (jelenleg SZOT-ösztöndíjas) festőmű­vész munkáiból kiállítást rendeztek, ezt a válogatott anyagot ajánlotta az érdek­lődők figyelmébe ünnepi be­vánalmat sem, hogy a jövő­ben még bátrabban vállalják fel az alkotók a ma valósá­gának, a ma EMBERÉNEK megmutatását. A megnyitó beszédet e sza­vakkal fejezte be Gergely Mihály: „Vigyék magukkal ezt az élményt, amit sehol máshol nem kaphatnak meg, csak a művészetnek e szenté­lyében.” A miskolci téli tárlat dí­jait Rózsa Kálmán, Miskolc ,város Tanácsának elnöke ad­ta át. Miskolc város Taná­csának nagydíját kapta: Se­res János festőművész; Bor­sod-Abaúj-Zemplén megye díját: Varga Éva szobrász- művész és Lenkey Zoltán grafikusművész; az SZMT diját: Nagy Gy. Margit tex­tilművész; a Borsodi Szénbá­nyák Vállalat díját: Végh András festőművész; a Le­nin Kohászati Müvek díját: Kirchmayer Károly szob­rászművész; az Ózdi Kohá­szati Üzemek díját: Szabó Tamás szobrászművész; a Diósgyőri Gépgyár díját: Szántó Dezső grafikusművész 'vehette át. A tegnap megnyílt mis­kolci téli tárlaton 77 művész 161 munkája (festmények, grafikák, szobrok, érmék és textíliák) látható 1983. janu­ár 9-ig. (t. n. j.) széde második részében a városi pártbizottság első tit­kára. Tóth Imrét szoros szá­lak fűzik a patinás diósgyőri nagyüzemhez. A DIGÉP több mint négy évvel ezelőtt kö­tött együttműködési szerző­dést a művésszel, aki ezút­tal harminc festményét é« tíz grafikáját „vitte haza”, bemutatásra, megtekintésre, gondolatokat ébresztésre. Festményei erőteljes színei­vel és a mondandó határo­zott képi megfogalmazásával vonják magukra a figyelmet, grafikái pedig a sorsot tudó emberek, a munkával együtt lélegző emberek érzelemre és értelemre egyaránt ható képi jelenlétükkel állítanak meg. ünnepség és kiállítás a DIGÉP-ben Hangv erseny króni ka A krakkóiak Szymanowski-estje Mostohán bánunk száza­dunk egyes klasszikusaival, hiszen van köztük olyan, aki a maga idején túl „mo­dern” volt a nagyközönség számára, a szakma más okokból fanyalgott, s azért játszották ritkán a műveit, később, hogy stílusa — igaz más csatornákon — beépült a közízlésbe, egyúttal „túl­haladottnak” számított, vagy­is ismét száműzték a prog­ramokból. A közönség újabb fűszert keresett a zenei ak­tualitások világában, a kö­zelmúlt irodalmából pedig el­sősorban azokat pártfogolja, amelyek hovatovább mór alapműnek számítanak. Erre a méltatlan sorsra jutott a lengyel Szymanowski, aki a Chopin utáni csendből emel­te át a lengyel zenekultúrát a nemzetközileg is számotte­vő értékek szférájába, hason­lóan a mi Bartók Bélánk­hoz, aki a Liszt Ferenc ha­lálát követő évtizedek vérte- len invencióit cserélte fel egyetemes értékekre. Kétszeresen vonzó volt te­hát a Krakkói Filharmónia Zenekarának november 29-én megtartott koncertje, hiszen egyrészt a száz éve született Szymanowski munkásságából nyújtott szemléletes ízelítőt, másrészt a zenekar jelenléte alkalmat adott arra, hogy egy újabb ország — mint is­meretes, az elmúlt évadban a Drezdai Filharmonikusok járt Miskolcon — zenekari kultú­rájába pillanthassunk bele. Talán nagyobb publikum előtt is játszhattak volna a Miskolci Nemzeti Színház színpadán, ha a feltételezett közönség legalább sejti, mi­lyen kitűnő hangversenyél­ménytől fosztja meg magát. A lengyel zenekar produkció­ján ugyanis cseppnyi utazá­si fáradtság sem érződött, jó képességű muzsikusok játéka — erről győztek meg az Miskolci művészek koncert­jét hallhattuk november 30- án a Zenepalota Bartók-ter- mében, Ácsai Gabriella (zon­gora), Apró László (fuvola), Iván Klára (cselló), Lenkei Csaba (hegedű) és Nagy László (brácsa) Haydn trióiból adott elő öt kompozíciót. Sajnos, az est — általános benyomás szerint — nem volt túlságosan magas szín­vonalú, néhány tételtől elte­kintve nem jutottunk közel Haydn világához, elmaradt az az élmény, amely e mű­vek segítségével lett volna hivatva arra, hogy érzékle­tes portrét fessen a bécsi mesterről. A formációktól függően dinamikailag harsánynak, tó­nusban pedig nyersnek tűnt a hegedű, a gordonka hangja meg éppenséggel túl érzel­mesre kerekedett, a brácsa­egyéni felkészültséget próbá­ra tevő szólóállások — nyo­mán nagyszerű összmunka valósult meg. Az opus 12. nyitányból, az I. hegedűver­senyből és a zongorára-ze- nekarra írt. IV. szimfóniából álló műsort a nagyszerű di­rigens, Jerzy Katlewicz ve­zényelte. A versenyművek tolmácsolása során pedig két. hasonlóan ragyogó adottságú szólistát. Kaja Dannzowsknt (hegedű) és Piot.r Paleczvyt (zongora) köszönthette a fel­lelkesült közönség. szólam, némileg elbizonyta­lanodva, kettejük között pró­bálta megtalálni a stiláris arányokat. Korrekt, ízléses tolmácsolást nyújtott viszont a fuvola, s jól élt a kamara- muzsikálás eszközeivel a zon­gora is. Mindebből a hetero­gén interpretációs felfogás­ból természetesen nem ala­kulhatott ki egységes elő­adásmód az egyes műveken belül, sok megoldás maradt esetleges, kidolgcizatlan. A nyitó és a záró kompozíció volt csupán kivétel, ugyanis az elsőként hallott G-d\r hármas valamennyi tételért bizonyos karaktert tudtak adni az előadók, illetve — mint az várható volt — ha­tásos zárlat lett a befejezésül megszólaltatott trió fináléja, a Rondo all’Ongarese. D. Szabó Ede Haydn-íriók

Next

/
Oldalképek
Tartalom